Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Üdvözlöm Önöket a brüsszeli közmédia központból, és köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Azt mondta, tegnap este az uniós csúcs szünetében a Patriótának, hogy a Voks2025-tel sikerült megállítani Ukrajna uniós csatlakozását. Ugyanakkor António Costa, a tanács elnöke éjjel azt mondta, hogy az EU utat nyit Ukrajnának a csatlakozáshoz. Akkor most sikerült megakadályozni a folyamatot, vagy megnyílt az út a csatlakozás előtt?

Tegnap a Voks2025 több mint 2 millió szavazatával megállítottuk Ukrajna európai uniós csatlakozását. Óriási ellenszélben tettük, tehát osztatlan lelkesedés nem övezte azt a magyar bejelentést, amikor mi azt mondtuk, hogy nem járulunk hozzá, hogy megnyissák az első tárgyalási fejezetet. Miről van szó? Arról van szó, hogy a tárgyalás egy hosszú folyamat, fejezetekre bontják, a fejezetek megnyitásáról egyhangúan kell dönteniük a tagállamoknak, ideértve Magyarországot is, és amíg nincs egyhangúság, a fejezet nem nyitható meg. Tehát a háttérben lehet dolgozgatni, de előrelépést tenni azon az úton, aminek a végén a tagság van, ezen az úton nem lehet egyetlen lépést sem tenni. És Magyarország tegnap bejelentette, hogy nem járul hozzá az első tárgyalási fejezet megnyitásához. Az uniós vezetők ezzel nem értenek egyet. Tehát ők azt akarják, hogy Ukrajna minél hamarabb tagja legyen az Európai Uniónak, és keresik a megoldást arra, hogy hogyan lehetne félretolni a magyarokat. Ez eddig sem ment nekik, pedig eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren, azon a híres régi felvételen az az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út. Tehát mi értjük az ukránokat, látjuk a rendkívül nehéz helyzetüket, a hősies küzdelmüket is látjuk, azt is látjuk, hogy segítségre van szükségük, de mi úgy akarunk nekik segíteni, hogy közben magunkat nem tesszük tönkre. Ukrajna uniós tagsága azt jelenti, hogy tönkretettük az Európai Uniót. Lehet beszélni sokfajta együttműködésről, számos lehetőség van, ilyen partnerség, olyan stratégiai együttműködés, de az nem azonos a tagsággal. A tagság azt jelenti, hogy ugyanolyan jogaik lennének az ukránoknak, mint, mondjuk, a magyaroknak. Például, ha munkát akarnak vállalni Magyarországon. Vagy ha agrártámogatást akarnak kapni, vagy az unió fejlesztésekre rendelkezésre álló pénzéből részesedni akarnak, akkor ahhoz joguk van, nem kapnak a mi döntésünk alapján, ha úgy döntünk, hanem joguk van hozzá, és abban a pillanatban minden megváltozik. Ráadásul a mi döntő érvünk mégiscsak az, hogy ez egy olyan ország, amely háborúban áll. Mindegy, hogy önhibájukból kívül vagy nem, nyilvánvalóan megtámadták őket, egy nemzetközi jogot sértő katonai akció áldozatai, de ettől még a tény az, hogy ez egy háború. És ha egy háborúban álló országot felvennénk az Európai Unióba, akkor fölvennénk velük együtt a háborút is. Háborúba keverednénk az oroszokkal pillanatok alatt, ezért nem szabad megengedni, hogy Ukrajna tagja legyen az uniónak, mert azzal behozzuk a háborút az Európai Unió, így Magyarország területére is, és a magyarok világossá tették, hogy ezt nem akarjuk.

Ugyanakkor erre a másik oldalnak az az érve, a tagság támogatóinak az az érve, hogy a háború most van, Kijev pedig évek múlva csatlakozna akár az Európai Unióhoz, akár a NATO-hoz. Miből gondolja, hogy akkor is fennáll ez a háborús veszély, hogyha a tagság időpontjára, mondjuk, véget érne a háború?

Először is most akarják felvenni Ukrajnát, nem majd. Hát itt mindenki arról beszél, hogy még 2030 előtt, amint lehet! Tehát mielőtt azt hinné bármelyik hallgató, hogy az ukrán uniós tagság valahol a távoli jövőben van, szeretném kiábrándítani, hogy nem! Ugyanazok a vezetők, akik tegnap bennünket támadtak azért, mert megállítottuk Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát, ugyanezek az emberek arról beszélnek, hogy ennek most meg kell történnie, minél hamarabb. Szinte már készen is áll Ukrajna mindenre. Tehát egy közvetlen fenyegetésről beszélünk. Mi a probléma lényege? A probléma lényege az, hogy tudnunk kell, amikor felveszünk egy országot az Európai Unióba, hogy az micsoda. Az mekkora? Hol vannak a határai? Mekkora a népessége? Utána lehet beszélni arról, hogy, mondjuk, a jogrendszere vagy a gazdasági rendszere alkalmas-e. Az első kérdés, hogy van-e egy definiált, körülhatárolt azonossága, van-e egy definiált identitása, egy definiált entitás, ami egy országnak, mint Magyarországnak. Pontosan tudjuk, hogy Magyarország micsoda. Magyarország 93 ezer négyzetkilométer a dolgok mostani állása szerint, lakik, él ott körülbelül 10 millió ember, e szerint ez a szavazati jog kiszámításánál ekkora súlyt jelent, a pénzügyi kérdésekben ez jogosít föl bennünket dolgokra, az agrártámogatásoknál ez a terület jön számításba. Az ukránok önhibájukon kívül, de mégis ma egy definiálatlan entitás. Senki se tudja megmondani, mi az, hogy Ukrajna. Azt tudjuk, hogy mi volt. Azt sem tudjuk, hogy most éppen mi, és azt se, hogy mi lesz belőle, mi marad belőle, hol vannak a határai. A keleti határai katonai megszállás alatt vannak. A népesség elmenekül. Nem tudjuk, mennyien vannak, mennyien lesznek. Tehát egy olyasmit, olyan dolgot akarunk fölvenni az unióba, amely egész egyszerűen nincs körülrajzolva, nincs körülhatárolva. Ez a veszély egyébként mindig is fönnállt, amikor olyan országokat vettek föl, akik korábban a szovjet blokkhoz tartoztak. Ezért az volt a megoldás eddig – jó megoldás volt, még ha nekünk is okozott kényelmetlenséget –, hogy a volt szovjet blokknak az országait először felvették a NATO-ba. Ezzel garantálták az országok katonai biztonságát. Az uniónak ezzel már nem kellett foglalkozni. Lehetett tudni, hogy Magyarország tagja a NATO-nak, Lengyelország tagja a NATO-nak, Litvánia tagja a NATO-nak, Románia tagja a NATO-nak, pontosan tudjuk, hogy ezeknek az országoknak hol vannak a határai. És azok ott is maradnak, mert a NATO, ideértve az Egyesült Államokat is, teljes katonai erejével ezeket a határokat garantálja. És miután ez megtörtént, mondta az unió, hogy na jó, akkor jövünk mi. Az unió nem egy katonai szövetség, hanem egy politikai és gazdasági együttműködés. Amikor már katonailag biztosítva van egy terület, akkor beszéljünk arról, hogy hogyan fogjuk működtetni. De ez itt nem lehetséges, mert, ugye, Ukrajnát nem lehet fölvenni a NATO-ba, az azt jelentené, ha Ukrajna NATO-tag lenne, hogy másnap a harmadik világháborúban vagyunk, hiszen egy olyan országot vennénk föl, amely háborúban áll Oroszországgal. Tehát a NATO azonnal háborúba kerülne az oroszokkal. Ez világháborút jelentene, ezt senki nem akarja, remélem legalábbis. Ezért Ukrajnát nem lehet felvenni a NATO-ba. Ha nem lehet felvenni a NATO-ba, nem lehet rögzíteni a keleti határait. És ha az unió a NATO elé akar lépni, és hamarabb akarja őket fölvenni, akkor a háborút nem a NATO-ba, hanem az Európai Unióba fogják behozni. Ez egy őrület! Tehát erről őszintén és komolyan kell beszélni. Én tudom, hogy ez Ukrajnának egy borzalmas hír, hogy nem veszik föl őket, se a NATO-ban, se az unióba, de nem lehet hitegetni egy országot, ami harcol, vért ad minden nap a saját jövőjéért. Meg kell nekik mondani, hogy ez igen, ez lehetséges, ez meg nem. Tudunk segíteni eddig és eddig, de ezután nem, ezen a ponton túl már nem. Mi, magyarok őszintén és komolyan beszélünk. Itt a brüsszeliek hitegetik, becsapják az ukránokat, olyasmit ígérnek nekik, ami nem lehetséges.

Na, igen, ez a kérdés, hogy mennyire lehet itt őszintén beszélni erről, mert van a Voks2025-nek egy eredménye, ugyanakkor van most Lengyelországban is egy friss kutatás, amely szerint a többség már nem támogatja Ukrajna európai uniós és NATO-tagságát. Itt változott a közhangulat, és egyre több országban tűnik ez így. Ez a közhangulatváltozás zárt ajtók mögött, akár a NATO-csúcson, akár az európai uniós csúcson tapasztalható volt-e? Mit érzett ebből?

A NATO-csúcs egyszerűbb történet volt, mert ott megjöttek az amik, az újak, aztán azt mondták, na jó, fiúk – ezt udvariasabban tették –, azt mondták, hogy na jó, eddig volt itt ez a kellemes összejövetel, ahol mindenfajta szamárságokat lehetett mondani, most beszéljünk komolyan. Tényleg komolyan gondoljátok, hogy Ukrajnát a NATO-ba? Ezt felejtsétek el! És ott a mi álláspontunk, mert mi is ezt mondtuk, csak nem ebben a hangfekvésben, mert a mi méretünk nem indokolja ezt a hangfekvést, a mi álláspontunk a NATO-ban többségbe került. Ez lett a NATO-álláspont. Az unió nehezebb. Először is, ugye, az unió tagállamokból áll. Tehát Brüsszel csak egy koordináló központ kellene, hogy legyen, de mostanában egyre inkább úgy viselkedik, mint Moszkva. Most hirtelen kiszámolom, hogy vajon a rádióhallgatók egy nagy része most már nem tudja, miről beszélünk, mert Moszkva 35 éve még jelentett valamit, de aki ennél fiatalabb, annak nem jelent semmit. De Moszkva egy olyan hatalmi központ volt, ahonnan utasításokat küldözgettek Budapestre. Most ezt csinálja Ursula von der Leyen meg Weber úr. Részben közvetlenül, részben az ő pártjaikon – mert vannak, ugye, brüsszeli pártok Magyarországon, akik nem Magyarország oldalán állnak, hanem Brüsszel oldalán állnak –, részben ezeken a pártokon, a Tiszán meg a DK-n keresztül üzengetnek Magyarországra. De néha direktbe is, mint Ursula von der Leyen most. Ez Moszkvában volt. Ursula von der Leyen a brezsnyevesedés jeleit mutatja, tehát egyre inkább úgy viselkedik, mint egy szovjet pártfőtitkár, aki 1968-ban, mondjuk, megmondta a cseheknek, hogy itt nem az lesz, amit ti akartok, hanem majd amit mi Moszkvából mondunk. Vagy ugyanígy 1980-81-ben a lengyeleknek. Tehát itt bajok vannak Brüsszelben, de ez talán egy másik beszélgetésnek lehet a témája. Nekünk nem kell megijedni attól, hogy most még egyedül vagyunk, mert pontosan ez volt a migrációban is. Itt mindenki migrációpárti volt, itt úgy mondták, hogy Willkommenskultur. Tehát itt a németek azt mondták, hogy itt a befogadás kultúrája kell, a migrációnak örülni kell, az egy jó dolog. Egyedül mi álltunk szemben. Eltelt néhány év, és ma pontosan mindenki azt mondja, amit mi. És ez így lesz az ukrán ügyben is. Mi az elején megmondjuk, hogy mi a helyzet, nem azért, mert előretolakszunk a véleményünkkel, a migrációban sem azért beszéltünk ilyen hangosan, és elsőként mondtunk rá nemet, mert nem fértünk a bőrünkbe, hanem mert ott voltak a Keleti pályaudvaron a migránsok, és bennünket érintett a legjobban, mert jöttek befele. A háborúval is ez a helyzet. Ha én luxemburgi miniszterelnök lennék vagy francia miniszterelnök ott, az Atlanti-óceánhoz közel vagy annak a partján, én is azt mondanám, hogy fiúk, érdekes dolgok ezek ott, és mondanék valami javaslatot. De mi nem ott élünk, hanem itt. Ha háború van, az minket ér el először. Az ukrán uniós tagság következményei először Közép-Európában jelentenek komoly következményeket. Ezért van az, hogy itt fog megfordulni először a hangulat. Magyarországon mindig is a józan ész uralkodott, a közép-európai országokban ez a hangulat meg fog változni, és egyre inkább világos lesz, hogy a közép-európai államok vesztenek rajta elsőként, ha felvesszük Ukrajnát. Aztán majd jönnek a többiek, ahogy haladunk befele, a kontinens felé, majd átállnak a németek, aztán az osztrákok, aztán a csehek, és a végén majd jönnek a franciák is, akik egyébként a bővítésre általában is könnyebben mondanak nemet, mint mások. Tehát nem lesz ebből semmi. Ezért még egyszer mondom, hogy becsapják és átverik morálisan vállalhatatlan módon a brüsszeli vezetők az ukránokat, akikkel őszintén és egyenesen kellene beszélni.

Ugyanakkor említette azt az elején, hogy megpróbálják kikerülni a magyar álláspontot, és valóban egyre többször merül fel, hogy meg kellene szüntetni a tagállami vétónak a lehetőségét, mert ahogy – és ha már a direkt üzengetésekről beszéltünk – Manfred Weber, a néppárt elnöke fogalmazott, elege van abból, hogy Orbán Viktor az európai polgárok fején táncol.

Olyannyira elege van, hogy össze is dobtak gyorsan egy pártot, ezt Tisza Pártnak hívják, itt, Brüsszelben összerakták ezt, be is jelentették, én is ott voltam egy ilyen vitán, be is jelentették, hogy szedjem a sátorfámat, én is meg a nemzeti kormány is, mert most már itten új kormány jön, Brüsszel más kormányt akar Magyarországon, itt van a Tisza Párt meg annak a vezetője, na, ez lesz az új kormány. Ezen dolgoznak itt gőzerővel, nem is titkolják. Tehát ők abban látják a megoldást, hogy nem meggyőznek bennünket, vagy megállapodnak velünk, vagy belátják a magyar álláspontot, és alkalmazkodnak hozzájuk; abban látják a megoldást, hogy mindegy, mit mondanak a magyarok, el kell érni, hogy olyan kormány legyen, ami itt, Brüsszelben, amikor szavazni kell, mint ahogy tegnap kellett, mindig úgy szavaz, ahogy Brüsszel, Weber úr vagy Ursula asszony akarja. Ez a játék neve. Ezért mondom, hogy én tegnap a magyar ellenzék gazdáival vitatkoztam. Otthon is persze kell néha szót váltani, de annak nincs nagy jelentősége. Az igazi vita itt van. Nekem a Tisza Párt meg a DK gazdáival kell vitatkoznom itt, Brüsszelben, velük szemben kell képviselnem a magyar érdekeket. A Tisza meg a DK csak megbízottak, azok a brüsszeliek megbízottjai, akik nem a magyarokat képviselik Brüsszelben, hanem Brüsszelt Magyarországon.

Van még egy ügy, amelyben igyekeznek kikerülni a magyar vétót vagy a lehetséges magyar vétót, ez az orosz energiahordozók behozatalának a tiltására vonatkozó terv. A csúcs előtt Ön azt mondta, hogy ezt mindenképpen le kell vetetni a napirendről, ez az egyik magyar cél. Milyen eredményt sikerült elérni ebben a kérdésben?

Nem is volt napirenden. Jövő héten folytatódik a küzdelem, a külügyminiszterek szintjén megyünk tovább. Tegnap tárgyaltam a szlovákokkal, egységben vagyunk velük, nem tudjuk elfogadni azt az uniós követelést, hogy ne vásároljunk orosz olajat meg gázt. A szlovákok is csehül állnak, ha szabad ezt mondanom, abban az esetben, ha ez bekövetkezik, mi is. Ugye, a családoknak a rezsiköltségei a villanyáram esetében a kétszeresére, a gáz esetében a három és félszeresére mennének föl. Úgyhogy itt mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy emberek, mondjanak már egy érvet egy magyar miniszterelnöknek, hogy miért kellene nekem hozzájárulnom egy olyan döntéshez, aminek a következtében a magyar háztartások három és félszer nagyobb gázszámlát fognak fizetni? Miért kéritek ezt tőlem? És egyáltalán hogy’ jut eszetekbe ez a marhaság? Hát azért vagyunk itt, hogy az embereknek jobb legyen, nem azért, hogy rosszabb, és olyasmit akartok tőlünk, ami a magyaroknak rossz. Értsétek meg, soha nem fogok hozzájárulni.

A bizottság időről időre utal egyébként arra, hogy majd valahogy’ kompenzálja azokat a tagállamokat, amelyek ezek miatt kárt szenvednének el, és egyébként is arról beszélnek, hogy 2028-tól tiltanák ezt. Mire alapozza a kormány, hogy akár már most megjelennének ennek a hatásai, illetve milyen konkrét ígéretek vannak arra, hogy kompenzálnák ezt a kiesést?

A jogszabályt 2027-2028-ban szeretnék bevezetni. Nem tudom, hogy Ön hogy’ számol a saját jövőjével, én akkor még életben leszek a terveim szerint, tehát az nincs olyan nagyon messze. Tehát most hozunk egy rossz döntést, és 2027-ben háromszor akkora lesz a gázszámlánk, attól nem vagyok boldog, hogy holnap még nem akkora, de már mindjárt – hogy mondjam? –, azért ekkora távlata a gondolkodásunknak legyen, egyfelől. Kettő: hogyha ez kiderül, mármint hogy egy ilyen döntés születik, az azonnal elkezdi felhajtani az árakat. Mert akkor mindenki úgy számol, hogy hosszútávú szerződést már nem lehet kötni, az olcsó orosz áram vagy gáz és olaj kiesik, következésképpen hosszútávú szerződést kedvező áron már nem lehet kötni, akkor magasabb áron kell megkötni a hosszútávú szerződéseket, és az azonnal megjelenik. De még egyszer: a józan paraszti ész. Menjünk vissza. Itt egy döntés, egy javaslat, ez rossz nekünk. Miért kellene támogatnunk? Nem támogatjuk.

Ha már a konkrét üzengetések szóba kerültek, Ursula von der Leyen kétszer is megtette ezt az elmúlt napokban. Elsősorban nem Önnek, hanem a magyar hatóságoknak üzent a Pride-dal kapcsolatban, méghozzá azt kérte, arra szólította fel, valójában nem is kérte, hanem szólította fel a hatóságokat, hogy engedélyezzék a holnapi Pride-vonulást Budapesten. Milyen alapon kérte ezt von der Leyen, mert, ugye, ő a békés gyülekezéshez való jogra hivatkozik.

Azon az alapon, mint Moszkva. Magyarországot egy alárendelt országnak tekinti, és azt gondolja, hogy ő Brüsszelből utasíthatja a magyarokat arra, hogy hogyan éljenek, mit kedveljenek, mit ne kedveljenek, milyen legyen a jogrendszerük, mit tiltsanak, mit nem. Mondom: mint Brezsnyev. Én emlékszem a nyolcvanas évekre, pont ez volt.

Ha már a Pride szóba került, ugye, itt egy jogi vita kezdett kialakulni ezzel kapcsolatban, mert a rendőrség a gyülekezési törvényre hivatkozva azt mondja, hogy ezt nem lehet, a főpolgármester szerint pedig nincs is mit megtiltani, merthogy neki nem kellett bejelentenie ezt a rendezvényt. Mit kell itt elsősorban figyelembe venni, és lesz-e Pride holnap vagy nem? Hogy látja?

Az a helyzet, hogy vannak jogszabályok. A jogszabályokat a jogalkotó hozza létre. A jogalkotó leírja, hogy adott kérdésben – ezt jogviszonynak nevezzük – mit javasol, mit fogad el, és mit büntet. A jogszabályokhoz indoklások társulnak. Hogyha vita lenne arról, hogy mégis mi a jogszabály értelme, akkor az indoklásból azt ki lehessen olvasni, hogy miért csinálták ezeket a jogszabályokat. Én valaha jogvégzett, sőt most is jogvégzett ember vagyok, csak most nem praktizálok, de a magyar jogszabályok egyértelműek. A rendezvény megtartásához bejelentés kell, és a rendőrségnek erre rá kell bólintania. Ha a rendőrség ezt megtagadja, akkor bírósághoz lehet fordulni, és akkor a bíróság szava dönt. Ez az eljárás. Hiába mondja valaki, hogy nem kell rendőrségi jóváhagyás – de kell! Ez a helyzet! Ez van a jogszabályokban. És aki ezt megsérti, nem tartja be ezt az eljárásrendet, az olyan rendezvényt szervez, illetve olyan rendezvényen vesz részt, amelyet egyébként a jog tilt. Azt is megmondja, hogyha ilyet csinálsz, az milyen jogkövetkezményekkel jár. Felnőtt emberek vagyunk. Tehát mindenkinek azt tanácsolom, döntse el, mit akar. Tartsa be a jogszabályokat, én ezt teszem, nekik is ezt tanácsolnám, ha meg nem tartja be, akkor meg számot kell vetni a leírt, világos jogszabályi következményekkel. A törvény a tiszta beszéd, mondta talán József Attila, és akkor tudni kell, hogy ez lesz, ez fog történni. Most persze a rendőrség föloszlathatná akár az ilyen rendezvényeket, mert van ehhez joga, de Magyarország azért egy civilizált ország, egy polgári világ. Nem szoktuk bántani egymást. Nem azért vannak a hatóságok, hogy – persze Gyurcsányék alatt fordítva volt – elagyabugyálják a polgárt, aki egyébként a jogszabályokat áthágva elmondja a véleményét, vagy olyan formában, mondjuk, hiányos öltözékben jelenik meg, vagy egészen gyalázatos formában jelenik meg közterületen, ahogy nem szokás, meg a gyerekeinknek inkább eltakarjuk a szemét, hogy ilyen bácsik, tudjátok, nincsenek is, ez csak egy vicc itten, tehát ilyeneket nem lehet csinálni, de hát ha valaki csinál ilyet, annak lesz egy jogkövetkezménye, de az nem érheti el a fizikai bántalmazásnak a szintjét, mert egész egyszerűen az a magyar kultúrától idegen. Tehát nem azért vagyunk a világon, hogy nehezebbé tegyük egymás életét, hanem azért, hogy könnyebbé tegyük. Ez a kereszténység lényege, a szeretetnek a mindennapi lefordítása, ami egy keresztény törvény, az azt jelenti, hogy azért vagyunk a világon, hogy egymás életét könnyebbé tegyük, és nem azért, hogy nehezebbé. Ez a „szeresd felebarátodat” elvnek a prózai megfogalmazása. És ezért a rendőrségnek se az a dolga, hogy fizikai erőszakot alkalmazzon, hanem hogy rávegye az embereket, hogy kövessék a törvényeket. Van persze olyan eset, amikor a rendőrségnek is alkalmaznia kell erőszakot, például bűnözőkkel szemben, de itt nem erről van szó.

Pride tehát, úgy tűnik, hogy lesz holnap, ugyanakkor, ami elmaradt, a Fővárosi Közgyűlésnek e hétre tervezett ülése, pedig téma lett volna bőven, és van egy csődközeli helyzet, amelyet kezelnie kellene a fővárosnak. Hogy’ látja a kialakult helyzetet? Mi a véleménye róla? Kinek a hibája egyáltalán, hogy ilyen helyzetbe került a város, mert itt a felek, úgy tűnik, hogy egymásra mutogatnak.

Ha az ember ránéz a fővárosra, akkor mit lát? Káoszt, dugót, csődöt, Pride-ot. Nem vagyunk egyformák, nyilván Budapesten sokan vannak, akik ránéznek a városra így, ahogy van, és tetszik nekik. Az az ő ízlésük, az ő véleményük. Nekem nem tetszik. Ezt persze a főpolgármester úrnak nem kell tudomásul vennie, mert én csak egy állampolgár vagyok a sok közül, de miközben csődben van a város, miközben dugók vannak, nem lehet mozdulni, rengeteg munka lenne, amit el kéne végezni, pénzük sincsen, holott ki vannak tömve pénzzel, mégis elfolyik valahova, közben ahelyett, hogy a csődöt kezelnék, Pride-ot szerveznek, ingatlanozást. Nem is akarok beleszólni, mert ez a főváros dolga. Csak azt tudom mondani, hogy így, ahogy az egész van, méltatlan. Ez egy nagyszerű város. Ez a nemzet fővárosa, ez a mi városunk, szeretjük. Ez egész egyszerűen olyan vezetést érdemelne, amely nem engedi a város leromlását, illetve kihozza azt a fantasztikus életlehetőséget, ami ebben a városban van, ebben a városban lehetne jól élni. Ehhez képest napi bosszúságokkal telik az életünk.

Beszéljünk még egy hírről. Szerdán elindult, tegnap pedig meg is érkezett a nemzetközi űrállomásra Kapu Tibor, a második magyar űrhajós. Ugye, a kormány 2021-ben jelentette be a HUNOR Programot és azt, hogy ennek keretében űrhajóst küldene az űrbe, és akkor sokan kétkedve fogadták a tervet, és a szükségességét is firtatták. Ugyanakkor úgy tűnt, hogy most az elmúlt napokban mindenki egy emberként örül a sikernek. Hogyan értékeli az elmúlt négy évet, a kezdetektől a megvalósulásig?

Először is, ugye, magyarok vagyunk, ennek következményei vannak. Kedvenc olvasmányaim közé tartozik a XIX. századi parlamenti jegyzőkönyvek lapozgatása, ahol a nagy beruházások körüli viták zajlottak, Országház-építés, Lánchíd-építés – Ön nem tudja elképzelni, hogy miket mondtak ezek a derék magyarok egymásnak, hogy az így hülyeség, úgy hülyeség, minden rosszat elmondtak, amit lehetett. Aztán megépült a Lánchíd meg a Parlament, és mindenki felszólalt, hogy na, nagyszerű munkát végeztünk, ez a haza dicsőségére történt, és milyen szép és milyen jó. Most általában a legtöbb üggyel így van. Ha bele akarunk vágni, akkor arra számítani kell egy magyarnak, hogy elkezdik húzkodni a zakója szárnyát, meg belekapnak a nadrágszárba, és vita lesz. Tehát ha te vita nélkül akarsz jó dolgot csinálni, és azt gondolod, hogyha majd jó dolgot akarsz, akkor majd támogatni fognak téged, na, ez Magyarországon nem fordulhat elő. Neked a jó ügyért és a nyilvánvaló ügyért is meg kell harcolni. De ez nem baj, ilyen ország vagyunk. Meg kell csinálni, és utána mindenki boldog lesz és büszke. Most mindannyian büszkék vagyunk, és erre jó okunk van. Egyfelől van egy kiváló ember, aki abban a fizikai és szellemi állapotban van, hogy egy nemzetközi brigád vagy csapat tagjaként ott lehet fönt, az űrben, és képviselhet bennünket, ahogy ő mondta: 15 millió magyart. Megemeljük a kalapunkat, és köszönjük, hogy dicsőséget szerzett Magyarországnak, és okot adott arra, hogy büszkék legyünk arra, hogy magyarok vagyunk. De van egy prózaibb dolog is. Arról majd egyszer érdemes beszélni, hogy Magyarországnak az űriparban vannak komoly képességei. Az űrhajó mindig egy nagy dolog, amit föl kell lőni, és ezért azt gondoljuk, csak a nagy országoknak van közük az űrhöz, hiszen ők tudnak föllőni űrhajókat. De ez nem így van, mert rengeteg alkatrész, berendezés, kísérlet, sok minden kell ahhoz, hogy az űrben bármilyen tevékenységet lehessen végezni. Magyarországon – most magáncégekről beszélek – komoly, nem amerikai, nem NASA szintű, de komoly tudással rendelkező magyar cégek vannak, amelyek különböző űrmissziókhoz anélkül, hogy mi tudnánk róla, komoly szakmai, tudományos szellemi hozzájárulást adnak. És csinálnak is ebből üzletet. Tehát az űrbiznisz Magyarország számára nem egy elérhetetlen terülest. Nem mondom, hogy ki fogja váltani a mezőgazdaságot a következő néhány évben, de egy olyan terület, amely nő, növekszik, egyre több lehetőséget hordoz, és jó, hogyha a magyar vállalkozások magánalapon ott vannak, és néha egy-egy szimbolikus üggyel, mint most az űrhajósunkkal, jelezzük, hogy egyébként ebben az iparágban a jövőben, ha úgy tetszik, a jövő iparágában mi, magyarok is ott vagyunk, a magyarokkal számolni kell.

A tegnapi uniós csúcstalálkozóról, a Pride-ról és Kapu Tibor űrutazásáról is kérdeztem Brüsszelből Orbán Viktor miniszterelnököt.