Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Telefonon beszélt egymással szerdán az orosz–ukrán háborúról Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, és a felek egyetértettek a háború lezárásának szükségességében. Az események ezután felpörögtek, és a Kreml tegnap már azt közölte, hogy meg is kezdődött egy csúcstalálkozó előkészítése. Hogy hogyan hathat ez Magyarországra, ezt is megkérdezem Orbán Viktor miniszterelnöktől. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt!

Úgy tűnik, hogy a telefonbeszélgetés óta azért magasabb fordulatszámon pörögnek a diplomáciai események. Hogyan látja most a tárgyalások megkezdésének az esélyeit?

Ha egy szóban kellene kommentálni, akkor azt mondanám, hogy halleluja. Erre vártunk, erre tettük föl a tétjeinket, ebben bíztunk, ezt jósoltuk, erre rendezkedtünk be, erre építettük a magyar stratégiát, hogy a háború nem elhúzódik, hanem jön egy új amerikai elnök, miután az európaiak bénának és bénultnak bizonyultak, és átvágja ezt a gordiuszi csomót, békét akar, és békét is teremt. Ez a tárgyalások megkezdéséről szóló hír ezt igazolja vissza. Nekünk, magyaroknak azt érdemes erről tudnunk, hogy megérte kitartani az álláspontunk mellett. Ugye, hosszú ideig, három éven keresztül ketten voltunk: mi meg a Vatikán, akik a béke mellett voltunk. Ami elég abszurd helyzet, hogy két világháborút elszenvedett kontinensen egy ilyen súlyos háborús ügyben, mint az orosz–ukrán háború, összesen két európai ország marad, aki a béke mellett érvel, és azt mondja, hogy a béke jó, a háború rossz, a többiek pedig azt mondják, hogy a háború jó, a béke rossz. Mégiscsak abszurd helyzet ez, de most hárman lettünk, és ez a harmadik nem akármilyen méretű, ez egy nagy elefánt, amely képes arra, hogy megváltoztassa az erőviszonyokat. Úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy a béke hangját Donald Trumpnak hívják most a nyugati világban.

Hogyha egy kicsit részletesebben megnézzük Magyarország szempontjából, akkor ez az enyhülés akár nemzetpolitikai, akár geopolitikai, akár gazdasági értelemben milyen jelentőségű az ország szempontjából?

Ha erről akarunk beszélni, akkor válasszuk ketté. Van ennek az ügynek egy szellemi természetű dimenziója vagy tartománya, és van egy gazdasági természetű. Ha a szellemi természetűt nézzük, akkor az történik, hogy miután a nyugati világnak az egyik pillére, méghozzá az erősebbik, tehát az Egyesült Államok egy olyan változást indított el, amely az egész nyugati világnak az érvendszerét, értékrendszerét, gondolkodásmódját helyezi új pályára. Ez a folyamat sokkal gyorsabban halad előre, mint ezt sokan gondolták. Most már – mi Trump-tornádónak nevezzük ezt – itt kopogtat, sőt dörömböl Európa ajtaján. Nézzük, miben is változik meg a nyugati gondolkodásmód. Az első, mondjuk, a háború, ha már Ön ezzel kezdte. Azt mondták eddig, hogy a háborút folytatni jó, aki békét mond, az Putyin-pincsi, báb, morálisan elítélendő pozíciót képvisel. Tehát a béke pozícióját morálisan alávaló álláspontnak minősítette a nyugati gondolkodás. Most kiderül, hogy nem, a béke jó, és a háború a rossz. Migráció. Azt tanítják mindenhol Nyugat-Európában, hogy a migránsokat támogatni jó dolog, a migrációt ellenezni rossz dolog. Most jött az amerikai elnök, és azt mondta, hogy nem, a migráció rossz, a migrációt megállító határvédő politika, na, az a jó. Ugyanez van a zöld, klíma, zöldügyekben, ahol azt mondták, hogy a minden más szempontot megelőző zöldpolitika a jó, és aki bármilyen más szempontot emellé odatesz, az hibázik. Most kiderült, hogy nem így van. Persze jó, hogyha a világ tisztább meg egészségesebb meg zöldebb, de ezt nem lehet a gazdasági ésszerűség rovására megvalósítani, tehát az a jó, hogyha nem az üzlet ellen, hanem az üzleti élettel, a gazdasági élettel együtt csináljuk a zöldpolitikát. Ugyanez van a genderrel, ahol azt mondták, hogy vége a bináris – ezt így hívják elegánsan – világnak, amikor a világ férfiakból áll meg nőkből, mert vannak mindenfajta, köztes, átmeneti, választható állapotok is, ezt hívják gendernek, és ez jó, és aki ezt ellenzi, az középkori, maradi, retrográd, valami ilyesmi. És az amerikaiak azt mondják, nem: az ember vagy férfi vagy nő, ez a jó álláspont, a másik meg természetellenes. Ugyanez a helyzet a családdal. Ugye, a családot beállították, mármint a hagyományos családot valami múltból itt maradt, meghaladandó együttélési formának, és más konfigurációkat kezdtek népszerűsíteni. Most az amerikaiak azt mondják, nem, a hagyományos család jó, ami attól eltér, azzal azért legyünk óvatosak. És ez a helyzet a kereszténységgel meg a hívő emberek közösségével is, mert folyamatosan gúnyolták a családdal együtt a kereszténységet is, mint az ésszerűség ellentétjét, vakhitnek állították be, valami, ami itt maradt a középkorból, de nem tartozik a modern élethez. Az amerikai elnök pedig azt mondja, hogy nem, a hit jó, a hitbéli közösség jó, a kereszténység egy értékes tradíció. Tehát ebben a hat témában szerintem a nyugat-európai gondolkodás egy nagyon gyors változáson megy keresztül. Európa ellenáll. Magyarország persze nem, mert mi mindig ezt gondoltuk, amit most az elnök mond, mi már Trump voltunk Trump előtt, ahogyan Amerikában ezt mondják, tehát nekünk ez visszaigazolás, de a legtöbb európai országban ez jelentős változást hoz. S ha a gazdaságot nézzük, akkor a szankciókkal Magyarország, a háborús szankciókkal évente elvesztett 6,5 milliárd eurót, összesen a 20 milliárd euró környékén vagyunk. Az hatalmas mennyiségű pénz! Tehát ha jön az amerikai elnök, békét teremt, megegyezés születik, szerintem Oroszországot visszaintegrálják a világgazdaságba, visszaintegrálják az európai biztonsági rendszerbe, sőt még az európai energia- és gazdasági rendszerbe is, az a magyar gazdaság számára egy óriási lökést ad. Nagy lehetőség. Sokat nyerünk a békén.

Említette azt, hogy Európa ellenáll, és hogyha még egy kérdés erejéig a háborúnál maradunk, az unió külügyi főképviselője azt írta, hogy Európa is helyet kér a tárgyalóasztalnál, mire Ön úgy reagált, hogy azt ki kell érdemelni. Hogy’ látja, hogy mennyi az esély arra, hogy Európa beleszólhat abba, hogy mi történik a háború rendezése kérdésében gyakorlatilag a szomszédságában?

Próbálok nem reggeli, sokkot okozó mondatokat formázni, megkímélendő a hallgatókat, mert mindenki szeret reggel kedélyesen és barátságosan kezdeni a munkahelyén, de az igazság az, hogy a politika világa nem ilyen. Nem kedélyes és nem barátságos, mármint a nemzetközi politikáé. Tehát olyan, hogy valaki nem áll ki saját maga mellett, aztán majd valaki más kiáll mellette, olyan nincs. Olyan, hogy valaki nem tesz semmit a béke érdekében, sőt a háborút helyezi előtérbe, majd jön valaki, aki békét akar, és azt mondja, hogy tudjátok, hát ti is, gyertek csak ide azért, ez nem így működik. Tehát a nemzetközi politika világa kemény, érdekalapú, gyakran könyörtelen. A belátás nagy erény, de nem mindig érvényes a nemzetközi politikában. Tehát azt kell mondanom, hogy a tárgyalóasztalnál nem osztják a helyeket, oda azért engedik az embert, mert kiállt magáért, kiharcolta magának, és szükség van rá. Tehát azt kell mondanom, hogy Európa, ami eddig egyfolytában a háborút támogatta, sőt most is azt támogatja, nem világos, hogy miért kapna helyet egy ilyen tárgyalóasztalnál. Ami persze bennünket, magyarokat illet, én azt tudom mondani, hogy mi mindenhol ott leszünk, ahol fontos magyar érdekekről lesz szó, megfelelő, súlyunknak megfelelő helyen, ki fogunk állni a magyar érdekekért, és én mindent meg is fogok szerezni Magyarország számára, amire szükségünk van. Dehát mi mindig a béke oldalán voltunk, a többiek meg a háború oldalán. Ha helyet akarnak, kapaszkodniuk kell.

Hogyha egy másik ügyre térünk át, a migráció: ezzel kapcsolatban is azt mondta, hogy Európa ellenáll még annak a fordulatnak, amit a világban látunk. Ugye, tegnap egy újabb merényletről érkezett hír, most Münchenből, amelynek legalább harminc sérültje van, de Belgiumból, Svédországból, Hollandiából is érkeztek hasonló hírek az elmúlt másfél hónapban. Hogyan hat a német és a nyugat-európai emberek mindennapjaira az, amit az elmúlt hetekben, hónapokban tapasztaltak?

Gyakran van úgy, hogy az ember nem örül, hogy igaza lesz. Ez egy ilyen helyzet. Mi 2015 óta mondjuk mindenkinek, nemcsak a németeknek, egész Európának, hogy ne veszítsétek el a józan eszeteket. Tehát azt gondolni, hogy embercsempészek által szervezett, komoly pénzeket megmozgató, illegális nemzetközi üzlet eredményeként ti beengedtek a hazátokba milliószám embereket, és ebből valami jó sül ki, ez ellenkezik a józan emberi ésszel. És én értem, hogy nagy volt a nyomás rajtuk, Soros György, ugye, közzétett egy Soros-tervet, aminek a létezését valamilyen rejtélyes okból itt, Magyarországon a baloldal állandóan tagadja, holott ez megjelent írásban, Soros György aláírásával, mindenki láthatta, én is a saját két szememmel, ez van, Soros-terv létezik, abban leírta a derék honfitársunk, hogy az Európai Uniónak minden évben egymillió migránst be kell engednie. Eltelt kilenc év: 9 millió migráns jött Európába. Ez a terv működik, ezen dolgoznak európai vezetők, politikusok, embercsempészek, bűnözők, NGO-k, illegális hálózatok egy nagy rendszerben termelik ki, hozzák be ide az ide nem való, ide legtöbb esetben nem is békés szándékkal érkező, itt nem dolgozni, hanem inkább a mi pénzünkön megélni akaró idegeneket. Ez történik. Ebből nem sülhet ki jó. A németek hosszú ideig azt állították, hogy ebből majd jó dolog sül ki, megoldják, ez jó lesz, ez előnyös lesz. Megjelent a terrorizmus, az erőszak beköltözött Európába, a közbiztonság kirojtosodott, a gazdasági terhek kezdenek elviselhetetlenné válni. Nem vagyunk boldogok mi, magyarok, hogy mindenben visszaigazolt bennünket az idő. Amiben boldogok vagyunk, vagy amiért boldogok vagyunk, az, hogy ebből mi kimaradtunk. Most egy olyan európai betegségről és bajról beszélünk, ami Magyarországot nem fertőzte meg. Úgy látszik, hogy a Jóisten bennünket nem akar elveszejteni. A politikában ismert az a mondás, hogyha a Jóisten el akar valakit veszíteni, akkor a józan eszét veszi el először. A mienket nem vette el, hanem meghagyta nekünk, és az első pillanattól kezdve két lábon álltunk a földön, és tudtuk, hogy ez egy veszély, és meg kell védeni magunkat ezzel szemben. Nem tudom, hány év óta rugdosnak bennünket, meg taposnak a mellkasunkra, fizetünk napi egymillió eurót azért, mert nem engedjük be őket, ellenállunk az európai migrációs paktumnak, föllázadtunk ellene, de kitartottunk. És még mindig olcsóbb kifizetni a büntetést, a napi büntetést, mintha beengednénk őket, és annak a következményét kellene utána pénzzel finanszírozni. Tehát azt hiszem, hogy Magyarország volt itt a jó ösvényen, és az amerikai változás szintén megerősít bennünket ebben. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke éppen azt csinálja az Egyesült Államok határainál, amit mi csináltunk és csinálunk Magyarország déli határainál. Most, hogy ennek milyen hatása lesz? Ez fölvet, amiről most beszélünk, illetve az Ön kérdését úgy értelmezem, hogy ez felvet egy demokráciaproblémát is. Mert ahogy Ön is mondja, a németek többsége, a legutóbbi méréseket láttam, az olyan 69-70 százalékos többséget mutatott egy szigorúbb bevándorláspolitika mellett, amit egyébként a nép választott vezetői egy parlamenti vitában elutasítottak Németországban. Ez nemcsak a migrációról szól, hanem arról is, akkor most miben is élünk, demokrácia-e még a parlamentarizmus? Most persze szakmai részletkérdésekben – költségvetés, gazdasági szabályozás – gyakran előfordul, hogy egy kormánynak meg az emberek többségének nem esik egybe az álláspontja. Ilyen van. De alapvető létkérdésekben, ha elválik egymástól az emberek igénye, álláspontja, követelése meg az általuk választottak, mondjuk, az elitnek az álláspontja, az már demokráciaproblémát vet föl. És a migrációnál lényegesebb, alapvetőbb ügy nincs. Tehát ha itt két malomban őrölnek az ország vezetői meg az emberek, ennek előbb-utóbb valami következménye kell, hogy legyen. A demokratikus rendszer nem bírja ki ezt a véleménykülönbséget. Valakinek engednie kell, a rendszer korrigál, és én azt gondolom, hogy az a valószínűbb, hogy bár a nép van alul, azért mégiscsak a víz az úr, hiába vannak fölül a vezetők, végül nekik kell majd alkalmazkodniuk.

Na, most Németországban az AfD az, amelyik a legszigorúbb bevándorláspolitikát követeli, és a párt kancellárjelöltjét, Alice Weidelt Ön fogadta a héten. Mi volt a célja ennek a szerdai találkozónak tulajdonképpen, és hogyan hathat ez a magyar–német kapcsolatokra akár a választások után?

Az első célja az volt, amit itt fejtegettem, hogy szerintem korrigálni fog a német politikai rendszer, és azokat a szereplőket emeli föl, hogy egy lépésben, kettőben, hirtelen vagy lassan, ezt nem tudhatjuk, a politika tele van ilyen rejtélyes dolgokkal, de azt tudjuk, hogy ez be fog következni, fölemeli azokat a szereplőket, akik alapvető kérdésekben a nép oldalán állnak. És az AfD egy ilyen párt. A migrációban pontosan azt mondják, amit az emberek hallani akarnak, és amit kívánnak. De ez a helyzet a gazdaságban is, az adócsökkentést akarják, a középosztály vásárlóerejének a megmentését, megtartását akarják, azt akarják a nemzetközi politikában, mint az emberek. Ugye, mindenki érzi, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával, a bürokraták, ahogy Weidel asszony mondta: ott a brüsszeli ufó elvonja a hatásköröket a nemzetállamoktól, és hibát hibára halmoz, vissza kell adni jogköröket a nemzetállamoknak, hiszen az eredeti európai uniós szabályok szerint számos elvett jogkör nem is tartozott soha Brüsszelhez, mindig is a nemzeti hatáskör része volt. Tehát csupa olyan dolgot mond, ami szerintem a németek véleményével egyezik. Mintegy mellékesen a magyarokéval is, de ő nem a mi vezetőnk, hanem majd a németeké lesz egyszer. Tehát én úgy gondoltam, hogy ő a jövő, illetve az AfD és az ő elnök asszonya a jövő. Szerettem volna tudni, hogy amit képvisel, az Magyarország számára milyen következményekkel jár. És ezt szerettem volna a papíron túl élőben is megtudni, ezért csupa olyan kérdést tettem föl, ami erre vonatkozik. És az kiderült a számomra, hogyha az a gazdaságpolitika valósulna meg Németországban, amit ő mond, az a külpolitika, amit ő képvisel, az a migrációs politika, amiért ő küzd, az az európai politika, amit ő javasol, az mind jó lenne Magyarországnak. Tehát azt kell mondanom, hogy az AfD előretörése, amit valami istencsapásaként írnak le a német sajtóban, hogy a szélsőjobb előretör, ebbe én nem is kívánok beleszólni, ez az ő dolguk, de ennek az erőnek az előretörése, megerősödése, lábra kapása Magyarország szempontjából jó dolog.

Ha már a gazdaságot említette, ugye, Németországban két éve gyakorlatilag stagnál vagy visszaesik a gazdaság, és idénre is hasonló szempontokat vagy hasonlót várnak Berlinben. És azért azt látjuk, hogy itthon is decemberben több mint 6 százalékkal esett vissza az ipari termelés, és meglódult januárban az infláció. Hogyan tudja ezt a német hatást ellensúlyozni a kormány?

A mostani kormány, magyar nemzeti kormány számára ez a legnagyobb intellektuális kihívás, de ennek mi tudatában vagyunk, nem tegnap reggel óta, hanem 2010-2011 óta. Én akkor győződtem meg személyesen arról, hogy az Európai Uniónak kampó. Tehát ha itt valamit nem találnak ki a németek meg a franciák, és nem állítják új pályára az Európai Uniót, akkor ennek a napjai meg vannak számlálva. Nem kell ebből kilépni, szétesik ez magától is, hogyha ez így megy tovább. Tehát ezért a kilépés erőltetése vagy ennek a dolognak a fölvetése egy értelmetlen javaslat. Az Európai Uniónak egy pozitív küldetése van, ha jól lenne szervezve, akkor jól szolgálná a tagállamok érdekét. Még mindig azt mondom, hogy Magyarországnak inkább belül kell lennie, de azt is látni kell, hogy az Európai Unió így nem tud megmaradni. Tehát ha valaki elolvasta, mondjuk, a volt olasz miniszterelnöknek, az Európai Központi Bank volt elnökének a jelentését, Draghi úrnak a jelentését, ezt ő írja le. Tehát amit most én elmondtam, ez nem a magyar álláspont, ez nem egy magyar EU-kritika, ez nem egy magyar kilépési szándék, nem erről beszélünk, hanem arról beszélünk, hogy azt mondja Európa legtekintélyesebb közgazdászainak egyike, hogy az uniónak vége van, hacsak sürgősen – és az időablak csekély, két-három év – nem változtat néhány dolgon radikálisan. Mi megtárgyaltuk ezt a dokumentumot az európai miniszterelnökök körében. Egyetértettünk, hogy mit kéne csinálni, erről is mondok majd néhány szót, majd nem csinálunk semmit. Ez történt október-novemberben, most februárt írunk, és nem történt semmi. Tehát két dolgot, ha nem teszünk meg sürgősen, akkor az Európai Uniónak szerintem vége van. Az első, hogy az energiaárakat mindenképpen csökkenteni kell. A mostani helyzet rossz a családoknak, de ami talán még ennél is nagyobb baj, tönkremennek az európai cégek. Tehát ha egy európai cég kétszer-háromszor többet fizet a villamos energiáért, és négyszer-ötször többet fizet a gázért, mint az ő versenytársai Kínában vagy Amerikában, akkor ez a gazdaság tönkre fog menni. És ma egy európai szabályozás miatt magas az ár. Persze a háborúnak is van szerepe, de van egy rossz, Green Dealnek, zöld megállapodásnak nevezett energiapolitika, ami szerintem halott. Ha ezt erőltetjük, tönkretesszük az európai gazdaságot. Itt változtatni kell, mert ez eltemet bennünket. A második dolog, amin változtatni kell, az pedig az európai tőkepiac létrehozása. Ez bonyolultan hangzik, de ez egyszerűen annyit jelent, hogy ma a riválisaink, az arab országok, az amerikaiak, az ázsiaiak olyan gazdaságpolitikát valósítanak meg, amellyel bátorítják az európai tőkét arra, hogy hagyja el Európát, és máshol fektessen be. Az új amerikai kormányzat élen jár ebben, szabályozókkal és csábítással együtt ráveszi a nagy európai gyárakat, tőketulajdonosokat, hogy ne Európában fejlesszenek, ne itt folytassák a munkájukat, hanem valahol máshol, például Amerikában. Ezért van például a német autóipar óriási bajban. Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy mi jobb ajánlatot teszünk az európai tőkének, az európai nagyvállalatoknak, mint amit kapnak Amerikából, Kínából meg a világ más részeiből. Ehhez kell egy egységes tőkepiac, hogy ezt meg tudjuk tenni. De ez csak szándék kérdése. Ott ülünk 27-en az asztalnál, ha ebben meg tudnánk egyezni, amit egyébként Magyarország tiszta szívből támogat, ha ebben meg tudnánk egyezni, a tőkepiac létrejönne, és máris itt tudnánk tartani a gazdaság működtetéséhez szükséges pénzügyi forrásokat, vagyis magát a pénzt. Ha ezt nem tesszük meg, baj lesz. Tehát energiaár-csökkentés és a pénzek itt tartása Európában, egyébként befellegzett az Európai Uniónak.

Ugyanakkor közben a kormány igyekszik a hazai kis- és középvállalkozásokat vagy a mikrovállalkozásokat is támogatni. Ugye, ez a célja annak az intézkedésnek, amellyel 12-ről 18 millió forintra emelték az alanyi adómentességnek a határát. Ez mennyi vállalkozást érint? És mi a gyakorlati haszna tulajdonképpen, egyrészt számukra, másrészt a gazdaság szempontjából?

Ha megengedi, még befejezem az előző kérdésre adott válaszomat, mert amit elmondtam, az csak egy elemzés volt, nem egy politikai döntés. Tehát mi látjuk Európának ezt a kapálódzását, ahogy fuldoklik ott, viszi ott a Rajna, Duna vize, a túlélésért küzd, és nem biztos, hogy túléli ezt a helyzetet. De nekünk nem Európáról kell gondolkodnunk, hanem Magyarországról. Mert mi nem európaiak vagyunk elsősorban, hanem magyarok. Azért vagyunk európaiak, mert magyarok vagyunk. Tehát a magyar érdek az első, parafrazálhatnám az amerikai elnököt: „Magyarország mindenekelőtt!” Tehát nekünk kell rendelkeznünk egy olyan gazdaságpolitikával, ami abban az esetben is működik, hogyha az Európai Unió sikeres, és akkor is működik, ha nem sikeres. Ezt neveztem az előbb intellektuális kihívásnak, amit Ön német hatásnak nevez, tehát mi nem lehetünk kiszolgáltatva az európai gazdaságnak. Persze a hatása alól nem tudjuk kivonni magunkat, de nem mindegy, hogy a hatás mekkora és milyen irányú. Nem tudunk úgy tenni, mintha nem ott lennénk, ahol, az európai egységes piac részeként, de lehet olyan gazdaságpolitikát csinálni, ami az európai gyengélkedés, kapálódzás okozta negatív hatásokat enyhíti, és más irányba nyit lehetőségeket. Ehhez elsősorban fejben kell változtatni. Azt kell megértenünk, hogy a világ gazdasági jövőjét nem Európában írják. Ettől elszoktunk. Azt hittük, ez így volt több száz évig, és azt hittük, hogy így is lesz, hogy a Föld sorsát, a világgazdaságot meghatározó eseményeket, politikákat Európában alakítják majd ki, esetleg az amerikaiakkal közösen. De ez nem így van. A jövőt nem Európában írják, hanem Ázsiában írják, meg az arab világban írják, a felemelkedő országokban írják, és ha Donald Trump elnök úr sikeres lesz, akkor Amerikában írják, de semmiképpen nem Európában. Ezért nekünk nem szabad belezárkóznunk abba a gondolatba, hogy mindig is mi voltunk a legjobbak, és mi vagyunk most is, meg azok is leszünk. Be kell látni, hogy ennek vége van. Ezért a magyar gazdaságnak ki kell alakítania speciális kapcsolatokat a világ valóban sikeres és gazdagodó erőközpontjaival. Ilyen az Egyesült Államok, ilyen maga Kína, ilyen Ázsia több országa, ilyen az arab világ, és így tovább. Ki kell törnünk az európai elszigeteltségből, és nekünk egy – ahogy mi mondjuk – konnektivitásra, kapcsolatokra építő külgazdaságot kell működtetnünk. A magyar gazdaság azért tud olyan életszínvonalat adni az embereknek, amilyet, mert el tudja adni a Magyarországon termelt termékeket a világpiacon. Ezt hívjuk, ugye, exportorientált gazdaságnak. És az exportunk a 80-85 százalékát is eléri értékben a teljes magyar nemzeti összterméknek. Tehát nekünk termelnünk és kereskednünk kell, és eladnunk kell, egyébként bajban leszünk, nem tudjuk tartani az életszínvonalat. Márpedig kereskedni és eladni ma nem Európával lehet leginkább, hanem a világ más, emelkedő részeivel. Na most, mi következik ebből a földközeli valóságban? Az, hogy támogatni kell a magyar kis- és középvállalkozókat, például abban, hogy külföldi kapcsolatokat tudjanak kialakítani. Támogatjuk őket például abban, hogy végre digitalizálják a működésüket, föl tudjanak menni az internetes hálózatra, be tudjanak kapcsolódni a nemzetközi kereskedelembe. Támogatni kell a kis- és középvállalkozókat abban, hogy biztosabban álljanak a lábukon. Ezért tőkejuttatási programot hirdetünk, ez a Demján-program. És támogatni kell, itt érkezem meg az Ön kérdéséhez, hosszú-hosszú kitérők után, hogy támogatni kell azokat a vállalkozásokat, akiket nevezzünk úgy, hogy egyéni vállalkozók. A magyar gazdaság erre ad lehetőséget, őket ilyen bürokrata nyelven áfa-alanyi adómentességi körbe tartozó cégeknek nevezik. Most az ő számuk Magyarországon valahol a 850 és a 900 ezer között van. Most ők úgy adóznak, hogy a bevételük egy bizonyos összegéig egy egyszerűsített, alacsonyabb adót fizetnek, nagy adókedvezményt kapnak. Kikről beszélünk? Fodrászokról, pékekről, taxisokról, építőipari kisvállalkozókról, tehát ez az a világ, amiről most beszélünk, és Magyarországon ebből van bizony 850-900 ezer. Ha őket házastárssal együtt számítom, gondolom, a legtöbbjük nem egyedül él, most a gyerekeket nem is veszem számításba, az is mégis 1 millió 800 ezer ember. És most azt mondjuk, hogy az eddigi adómentes jövedelem határa 12 millióról megnő 18 millióra. 50 százalékos növekedés! És most azért érdemes erről beszélnünk, mert ez nem automatikus. Tehát ezeknek a vállalkozóknak ezt igényelniük kell, itt be kell jelentkezniük. Ennek van egy határideje, ez február vége. Most február közepén vagyunk. Én sürgetném vagy biztatnám, vagy fölhívnám a figyelmét ezeknek az embereknek, sok százezer magyar embernek, hogy érdemes ezt a vállalkozási formát választani, ne mulasszák el a határidőt, az jogvesztő, nem tudnak utána belekerülni ebbe a körbe, tehát február végéig mindenki, aki ebben a világban van, fontolja meg, hozza meg a döntését, és csatlakozzon ehhez az adókedvezményes rendszerhez.

Nagyon rövid időnk van, de két gazdasági kérdésre még mindenképpen térjünk ki. Az egyik az, hogy a héten a nyugdíjasok megkapták a tizenharmadik havi juttatásukat, ugyanakkor a januári inflációs adat láttán több ellenzéki párt is arról beszélt, hogy korrigálni kellene a nyugdíjakat. Hogyan értékeli most a nyugdíjasok jelenlegi helyzetét?

Van egy rendszerünk, meglehetősen becsületes rendszer, ami azt mondja, hogy év elején a nemzeti bank által közzétett adatok alapján megállapítjuk, hogy mennyi lesz az infláció, és legalább annyival megemeljük a nyugdíjakat. Ha alábecsültük az inflációt, és magasabbat emeltünk, akkor nem szedjük vissza a pénzt. Ez volt 2024-ben, ahol a nyugdíjat 2-2,5 százalékkal magasabban emeltük meg, mint ahogy az infláció az év végére valóságban alakult, mert a várható inflációt magasabbnak láttuk. Ez akkor a nyugdíjak reálértékének növelését eredményezte. És van olyan, amikor alábecsüljük az inflációt, illetve a nemzeti bank alábecsüli az inflációt, akkor viszont novemberben, a folyó év novemberében ezt mindig korrigáljuk, és a nyugdíjasok megkapják azt az összeget novemberben, amit egyébként a magasabb infláció miatt meg kell kapniuk, és megilleti őket. Pontos elszámolás – hosszú barátság. A nyugdíjasok és a kormány között – személyesen magamat is ideértve – egy erős szövetség van. Azt tudni kell, hogy a magyar nyugdíjrendszert folyamatosan támadják. Nemcsak a magyar ellenzék, azzal elboldogulunk, hanem Brüsszel is. Most visszalapoztam. 2017-ben már megkaptuk az első fölszólítást, hogy alakítsuk át a nyugdíjrendszert, ami azt jelenti, hogy vegyük el a tizenharmadik havi nyugdíjat, emeljük a nyugdíjkorhatárt, és így tovább. Aztán 2022-ben megint megismételték, és folyamatos nyomás alatt vagyunk, részben szakértői, részben brüsszeli bürokrata nyomás alatt, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjat adjuk föl, alakítsuk át, kurtítsuk meg, tegyük kevésbé kedvezővé a rendszert a nyugdíjasok számára. A magyar kormány ennek ellenáll. Én személyesen is visszautasítottam és visszautasítom ezt, és meg fogjuk védeni a nyugdíjakat. A nyugdíjak kérdése nem egyszerűen pénzkérdés, hanem megbecsülés, elismertség kérdése, és az idős emberekkel – 2,5 millió magyar emberről beszélünk, akik ezt az országot a hátukon vitték, és fölépítették, és életben tartották – nem lehet úgy bánni, ahogy ezt Brüsszel szeretné. Ezt vissza kell utasítani, és meg kell őket védeni.

Közben Brüsszel arra is felszólította Magyarországot, hogy „teljes körűen ültesse át a nemzetközi jogba a villamos energia belső piacára vonatkozó uniós szabályokat.” Mit jelent ez a rezsicsökkentés szempontjából?

Ez tegnapi vagy tegnapelőtti hír. Azt hittem, hogy rosszul látok. Tehát azt követeli Brüsszel, hogy az energiaszolgáltatók szabadon állapíthassák meg az áraikat. Na hát, lenne itt haddelhadd! Ha hagynánk, ha hagynám, hogy az energiaszolgáltatók olyan árakat vágjanak az emberek nyakába, amiket szeretnének, akkor ma a családok rezsiköltsége legalább másfélszer, de lehet, hogy kétszer lenne nagyobb. Ma a magyar családok fizetik a legalacsonyabb rezsit az Európai Unióban, és ez így sem egyszerű. Képzeljék el, hogyha csak az európai átlagot fizetnénk. Tehát mindenképpen védeni kell a háztartásokat, és vissza kell verni azokat a kísérleteket, amellyel Brüsszel föl akarja emelni a rezsiköltséget. Bepereltek bennünket ezért, tehát helyt kell állnunk majd a bíróság előtt, de nem fogunk engedni, meg fogjuk védeni a családokat.

A béke esélyeiről, az európai migrációs helyzetről és a magyar gazdaság kilátásairól is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.