Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Kedden Párizsban Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök. A két vezető áttekintette a többi között az európai gazdaság előtt álló kihívásokat, és előkészítették a két hét múlva Budapesten esedékes informális uniós csúcsot, ahol a cél éppen az lenne, hogy elfogadjanak egy versenyképességi paktumot. Orbán Viktor miniszterelnök stúdiónk vendége. Jó reggelt kívánok!

Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat. Jó reggelt!

A versenyképességgel kapcsolatban odáig már eljutott az unió, hogy a problémát mindenki látja, a megoldással kapcsolatban viszont viták vannak. A Macronnal folytatott tárgyalás után mekkora esélyt lát rá, hogy lesz egy közös megoldási javaslat is? 

Azt szoktuk gondolni, hogy mi, magyarok őszintén és egyenesen beszélünk a gondokról, és ezért a mondandónk az európai koncertből kicsit kilóg. De ez egy tévedés. Pontosabban ez az igazságnak csak egyik része, mert ha valaki meghallgat, ami nem egyszerű, mert, mondjuk, Macron elnök úr hosszan beszél, vagy elolvas, ami szintén nem egyszerű, mert Draghi úr, a volt olasz miniszterelnök, az Európai Központi Bank elnöke meg hosszan ír, de ha valaki mégis átverekszi magát ezeken a beszédeken és írásokon, akkor sokkal erőteljesebb, hogy ne mondjam: durvább megállapításokat tartalmaz az európai közállapotokról, mint amiket, mondjuk, én szoktam Önnel beszélgetve itt mondani. Most a francia elnök nemrégen tartott egy nagy ívű beszédet, ahol azt mondta, hogy az Európai Unió egész egyszerűen ki fog halni vagy el fog halni abban az esetben, hogyha sürgősen nem javítunk a versenyképességen, mert el fogjuk veszíteni a piacainkat. Draghi elnök úr pedig azt írta, hogyha sürgősen nem csinál valamit az Európai Unió, akkor az egész európai gazdaság megfeneklik. Tehát jól látható, hogy nem egy sajátos magyar nézőpontról van szó, amikor az európai gazdaság nehézségeiről beszélünk, hanem őszinte pillanataikban a vezetők által is bevallott, osztott véleményről, ahogy szoktuk mondani: a király meztelen, és most már nem a magyar az egyetlen kisgyerek, aki szól a tömegben, hogy de hát a bácsi meztelen, hanem egyre többen vannak, most már a felnőttek közül is. No, most ezért a francia elnök kulcsszerepet játszik abban, hogy kialakítsunk egy új Európa-gazdaságpolitikát, egy versenyképesebb európai gazdaságot. De hogy’ jövünk mi ebbe a képbe, vagy hogy’ kerülök én, mint csizma az asztalra? Az a helyzet, hogyha valaki figyeli a világ külpolitikai híreit, akkor azt látja, hogy jelenleg egy nagy keletivilág-csúcstalálkozó zajlik. Ez most Kazanyban zajlik, ahol az úgynevezett BRICS-országok, tehát a nem nyugati, de nagyon erőteljes gazdasággal rendelkező országok vezetői tartanak egy világ-csúcstalálkozót. Ez a keleti világ csúcstalálkozója. És november 7-én itt, Magyarországon lesz a nyugati világ csúcstalálkozója. Itt két rendezvény követi egymást két napon, ezért össze is keveredik itt, a kommunikációban. Van egy Európai Politikai Közösség nevű formáció. Ennek negyven-egynéhány vezetője jön el. Ebben nemcsak uniós tagállamok vannak, mert itt lesz a brit miniszterelnök is, meg, mondjuk, a török elnök is, ők nem tagjai az uniónak. Majd rá egy nappal pedig azon 27 ország vezetői tanácskoznak Budapesten, akik tagjai az Európai Uniónak. Most az elnök úrral, mármint a franciák elnökével az első találkozóról beszéltünk, az Európai Politikai Közösségnek a nyugativilág-csúcstalálkozójáról azért, mert ez a francia elnök gyereke abban az értelemben, hogy ezt a formációt ő találta ki. Ezért aki éppen házigazdája ennek a rendezvénynek, most mi leszünk, nemcsak helyszín, rendezői értelemben leszünk házigazdái, hanem szellemi tartalmát illetően is – tehát most egyeztünk meg, hogy ki beszél, hogy’ beszél, miről beszélünk, ki szólal meg, milyen munkacsoportok legyenek –, illendő és helyes az egész ötlet gazdájaként jegyzett francia elnökkel konzultálni, ezt tettem meg én is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a csúcs témája az európai gazdaság versenyképessége, akkor rögtön két okunk is volt arra, hogy találkozzunk egymással. Ez történt. Lesz némi kényelmetlenség a városban, gondolom, mert amikor negyven-egynéhány államfő berobog, akkor a közlekedés elnehezül, de azt kérem a budapestiektől, hogy ezt viseljék türelemmel és megértéssel, mert ez valójában a nyugati világ csúcstalálkozója lesz. Ráadásul az időpont ad neki némi pikantériát, mert kettő nappal leszünk az Egyesült Államok választása után, ami könnyen teremthet teljesen új helyzetet a világpolitikában.

Igen, az európai versenyképesség kérdése és az arra adott válasz, a problémára adott válasz azért is érdekes egyébként magyar szempontból, mert tegnap itthon a munkaadók képviselője azt mondta, hogy a kitűzött béremelési célok elérésének az alapja a gazdasági növekedés beindulása. Beszélünk majd még később a hazai helyzetről, de ha Európa lemarad ebben a versenyképességi versenyben, akkor hogyan tud Magyarország olyan növekedést produkálni, hogy megvalósítható legyen például a béremelés?

Ha beszélünk róla később, akkor nem itt mondom el, hogy 2025-ben egy fantasztikus évet fogunk csinálni, hanem majd néhány perccel később, de az Ön kérdése indokolt is, de kicsit a múltból jövő kérdés is. Hogy’ gondolkodtak hosszú időn keresztül a magyarok, én magam is? A rendszerváltás környékén vagyunk, harminc évvel ezelőtt. Van egy tönkrement szocialista rendszer, szétesik a Szovjetunió, a KGST-nek kampó, kiderül, hogy a világ szovjet részén, vagy szovjetek által uralt részén fölépített gazdasági cégek általában nem versenyképesek, egységesül a világgazdaság, helyt kell állni a nyugatiakkal való versenyben is. Mit kell ilyenkor csinálni, ha kiderül, hogy csődbe mentél, mert végül is a szocializmus csődbe vitt bennünket? Hát akkor meg kell nézni, hogy mit csinálnak azok, akik sikeresek. S miután ebben a világversenyfutásban, ami a kapitalizmus meg a szocializmus között volt, végül is a kapitalisták nyertek, a szocialisták meg veszítettek, hát akkor vegyük át a piacgazdaságot, ez a kapitalizmus elegánsabb vagy érzékenyebb kifejezése, emberibb kifejezése, vegyük át a piacgazdaságnak azokat az intézményeit és módszereit, amiktől ők sikeresek. Ezt nagyjából el is végeztük valamikor ott, a kilencvenes, 2000-es évek környékén. Tehát aránylag egyszerű volt a helyzet: baj van, van egy sikeres minta, másold le. Kis túlzással, mert persze nincs két egyforma cipő, nincs két egyforma láb, ezért nincs két olyan cipő, ami mindegyik lábra jó volna. Tehát kellenek persze nemzeti sajátosságok, de az irányt illetően megvan a válasz. Most azonban a nyugati világ van bajban. Tehát ma a nyugati világ veszít a versenyképességéből, és nem tudjuk a nálunk most sikeresebbnek tűnő keleti gazdasági módszereket átvenni Magyarországon, mert egész egyszerűen azok keleti világok, tehát civilizációsan, kulturálisan lemásolhatatlan. Tehát hiába sikeres a kínai gazdaság, ha valaki elmegy Kínába, akkor leesik az álla természetesen, de ha azt gondolja, hogy a magyarokat lehet a kínai gazdaság módjára sikeresen megszervezni, akkor téved, mert itt annyira másfajta emberek vagyunk. Tehát ezért az az egyszerű megoldás, hogy nézzünk ki valami sikerpéldát a világban, és azt fordítsuk le magyarra, és valósítsuk meg, nem fog működni. Tehát nekünk saját utat kell járnunk. Ha a nyugatiakkal megyünk tovább így, ahogy eddig tettük, akkor mi is ott, a végén beleesünk a szakadékba. Ahogy Macron elnök úr mondta: mi is kihalunk az európai gazdasággal együtt, vagy ahogy Draghi elnök úr mondja: mi is meg fogunk fenekleni. A keleti modell meg kulturálisan nekünk nem alkalmazható. Tehát egyetlen megoldás van, össze kell állítani – és a magyarok elég kreatívak ahhoz, hogy ez sikerülhessen – a világban ismert példákból azt a gazdasági modellt, ami a magyarok testére szabható, ami a magyarok kultúrájával összeegyeztethető, amiben a magyarok jól érzik magukat, amiben tudnak teljesíteni, ahol elő tudják hívni a saját maguk tehetségét. Tehát át kell venni mindent, ami jó Nyugatról, át kell venni mindent, ami jó Keletről, semmit nem szabad átvenni sem Nyugatról, sem Keletről, ami nem jó nekünk. Az egyszerűség kedvéért ezt a gondolkodásmódot és politikát írjuk le úgy, hogy gazdasági semlegesség, vagyis Magyarországnak a saját útját kell járnia.

Igen, de mekkora mozgástere van erre az országnak? Mert azért a migráció és a háború ügyében láttuk, hogyha konfliktusok árán is, de volt tér a különutas politikára, a Nyugattól eltérő politikára. Viszont mintha közben most azt látnánk, hogy a nyomásgyakorlás fokozódik azzal kapcsolatban, hogy minden témában a magyar kormány is álljon be a sorba.

Kétségkívül a hidegháborús gondolkodás, ami az orosz–ukrán háború óta elfoglalta a Nyugatot, mint szamárra a köd, így rájuk ereszkedett, ez a hidegháborús logika megjelent a gazdaságban is. Nem volt olyan régen a hidegháború, tehát sokan vannak ott az asztal körül, akik föl tudják idézni a fiatalabb kori emlékeiket, és ilyenkor az ember agya visszakapcsol a régi modellre. Szerintem a hidegháborút visszahozni egy rossz ötlet, de sokan vannak, akik reflexszerűen így válaszolnak az orosz–ukrán háborúra. És ahogyan a hidegháború idején, nemcsak a biztonság területén építenek konfliktust, hanem most már a gazdaságban is. Szankciók; minket is sújt jó néhány szankció, újakat akarnak bevezetni, kereskedelmi korlátozások Kínával szemben. Tehát a kérdése – erről próbálok beszélni, hogy mennyiben érzem telitalálatnak az Ön kérdését, mármint hogy létezik-e az a kérdés, hogy mi a magyar mozgástér – indokoltnak tűnik, mert a gazdaságban, ahol az ember azt gondolná, hogy nagyobb a szabadság, rugalmasabb a világ, hiszen az mégiscsak egy szabad kezdeményezésekre épülő területe az életnek, ott is megjelentek ezek a tarifák, vámok, „büntessük meg,” „zárjuk ki,” „akasszuk föl, kérem” típusú megközelítések. Vagyis az a helyzet, hogy miután a nyugatiak az orosz–ukrán háborút sem befejezni akarják, hanem láthatóan folytatni akarják, háborúzni akarnak, most a gazdaságban is háborúzni akarnak. Ezért jogos a kérdés, hogy van-e mozgástér. No, de hát, ugye, ne spekuláljunk, hanem induljunk ki a gyakorlatból. Az ember azt gondolta volna, hogy az orosz–ukrán háborúban sincs mozgástér, mert ha egy hangon énekel az egész Európai Unió, akkor egy ország ebből aligha maradhat ki. És mi történt? Mi kimaradtunk. Ők nyakig benne vannak a pácban, benne vannak egy vesztes háborúban, éppen most vesztenek el egy háborút. A II. világháború óta nem vesztettek háborút ezek az országok, illetve a nagy részük, mert a németek persze azt elvesztették, de a nagy részük megnyerte a II. világháborút, a győztes oldalon volt, teljesen új élménnyel szembesülnek: éppen elvesztenek egy háborút. Magyarország nem, mert ez nem a mi háborúnk, mi nem is szálltunk bele. Tehát még egy ilyen nagy nyugati összefogásból is sikerült kimaradnia Magyarországnak. Persze, ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor Amerikában a háborúpártiakat fölváltják a békepártiak, és Trump elnök visszatér, és akkor mi megkönnyebbülhetünk, mert nem leszünk többé egyedül, legalább ketten leszünk, és ezért mi, nem akarom magunkat egérnek nevezni, de, mondjuk, ha egy elefánt mellett sétálunk a hídon, azért mégiscsak más benyomást keltünk. Tehát azt akarom csak mondani, hogy nekünk sikerült kimaradnunk az orosz–ukrán háborúból is. Most ha abból sikerült kimaradni, akkor szerintem egy elhibázott, háborús logikára épülő, rossz gazdaságpolitikából is ki lehet maradni.

De az a fajta nyomásgyakorlás, amiről azt mondta, hogy érződik gazdasági szempontból is, az hogyan nyilvánul meg a politikai térben, és mit lehet kezdeni ezzel?

Erről most nem szívesen beszélnék hosszabban, mert ez a politikának a műhelytitkai közé tartozik, hogy pontosan ki, mikor, kinek fogja meg a fülét, vagy csípi nyakon, ad egy nyaklevest, ne adj’ Isten, zsarol meg, vagy tesz egy visszautasítatlan ajánlatot, azért a politikának van egy ilyen világa is. Szokták mondani az okosok, hogy virslit veszünk a boltban, de nem megyünk hátra megnézni, hogy hogyan készül. Ebből sok igazság származik a politikára nézve is, hogy azért ott egy hatalmi játszma is zajlik, ott szándékok és akaratok vannak, eszközök, amiket bevetnek, ügyesnek is kell lenni, bátornak is kell lenni, észnél is, a gyávák alulmaradnak, a kevésbé képességesek kihullanak, tehát jónak kell lenni. A politika lezárt, hátsó szobáiban zajló, nehéz tárgyalásokban jónak kell lenni, de a magyarok sosem álltak rosszul ebből a szempontból. Tehát nincs okunk semmilyen kisebbrendűségi érzésre, helyt szoktunk állni ezekben a bonyolult hatalmi tárgyalásokban is, mint ahogy az ország állapota is mutatja. Hiszen mégiscsak kimaradtunk a háborúból, még az új NATO-főtitkárral is sikerült kitárgyalni – az nem volt egyszerű –, hogy írásos garanciát kapjunk arra, hogy az új NATO-főtitkár időszakában sem kell részt vennünk az ukrán háborúban. Mégiscsak kitárgyaltuk, hogy miközben az egész Európai Unió elzárkózik az Oroszországból érkező energiaforrásoktól, Magyarország mégiscsak vásárolhat gázt meg olajat, sőt kiharcoltuk a szlovákokkal és a csehekkel közösen, hogy ők is megtehessék ezt. Tehát találtunk mozgásteret mindig, és azt hiszem, hogy ez a jövőben is így lesz. Nem érdemes abból a kishitű föltételezésből kiindulni, hogy a nagyok úgyis le fognak bennünket nyomni. Nem így van! Van Magyarországnak joga ahhoz, hogy saját gazdaságpolitikát folytasson, és ha van ilyen jogunk, akkor csak képesség, bátorság, ügyesség kérdése, hogy éljünk is ezzel.

Hogyan segíti ebben a küzdelemben a kormányt akár a nemzeti konzultáció? Mert azért látjuk, beszélt itt a zárt szobákban zajló tárgyalásokról, de azért a nyomásgyakorlásnak most már mintha lenne egy nyílt formája is, ha a néppárt bejegyzéseire gondolunk, ha azokra a szavazásokra vagy felszólalásokra gondolunk, amelyeket az Európai Parlamentben látunk.

Egy nyílt helyzet van, de nem várhattunk mást, tehát nem javaslom, hogy megsértődjünk. Tehát az Európai Unió a következőt gondolja. Az rendben van, hogy a magyarok folyamatosan kimaradnak a háborúból, bevonják a közteherviselésbe a bankokat meg a multikat, ami nekik egyáltalán nem tetszik, vagyis ők is fizetnek a magyar gazdasági helyzet kezelése érdekében. Vagy a magyarok semlegesek gazdaságilag, és a Kelettel sokkal élénkebb kapcsolatot tartanak fönt, mint mi, nyugatiak. Szóval kétségkívül kényelmesebb lenne a brüsszelieknek, ha ez a kavics, amit mi jelentünk, nem lenne a cipőjükben. És ezért én nem rovom föl nekik, csak egyszerűen megállapítom a tényt, hogy Brüsszelben született egy döntés, aminek az élén az Európai Néppárt áll. Ugye, Brüsszelben pártok vannak, az Európai Néppártot egy Manfred Weber nevű német vezeti, a bizottságot ezzel egy időben egy Ursula von der Leyen nevű német asszony vezeti. És itt elkészült a terv. Ez nem is titkos összeesküvés Magyarország ellen, ez egy nyíltan képviselt, bejelentett terv. Ezt azért merem mondani, mert ott ültem, belemondták az arcomba. És miután a televízión keresztül mindenki láthatta, hogy mi történt az Európai Parlamentben, azt kell mondani, hogy belemondták a magyar emberek arcába. Azt mondták, hogy vége van, Miniszterelnök úr, maga húzzon el, meg a kormánya, és itt van helyette az új, leendő miniszterelnök meg az új leendő kormányzópárt. Mi, brüsszeliek, őket támogatjuk. Ez történt. Tehát ezt nem lehet letagadni, mert ott zajlott az egész világ szeme előtt. De nem lehetett mást várni, mert ugyanez történt Lengyelországban is. A lengyelek is a saját útjukat járták. Ők is vittek egy saját, migrációban, gender ügyben, gazdaságban önálló lengyel politikát, a háború ügyében egy húron pendültek a nyugatiakkal egyébként, de minden más ügyben nem, és mindent megtett a bizottság, meg az Európai Néppárt nyíltan bejelentette, hogy a konzervatív lengyel kormány menjen, és jöjjön helyette egy új. Így lett Tusk barátunk miniszterelnök Lengyelországban. Most ugyanez a forgatókönyv van Magyarország esetében is. Ezen dolgozni fognak. Tehát nekik bábkormány kell, beszéljünk egyenesen. Minden birodalom ilyen, a szovjetek is ilyenek voltak, nem? Ők is egy olyan kormányt akartak Magyarországon, amelyre erős befolyásuk van, hovatovább, nemcsak befolyásuk, hanem utasítást is tudnak neki adni. A brüsszeliek is ezt szeretik. Mi úgy hívjuk ezt, hogy Jawohl-kormányt szeretnének. Tehát jön egy telefon Brüsszelből vagy Berlinből, és akkor azt kell mondani, hogy „Jawohl!” És akkor végre kell hajtani. Ezt szeretnék, de ezt nem tudom nekik fölróni, mert ilyen a világ természete. Magunkat viszont kritizálnám, hogyha mi ennek engednénk, mert tőlünk, magyaroktól meg az várható el, hogy ellenállunk egy ilyen nyomásnak, és nem akarunk bábkormányt, bábminiszterelnököt, meg bábállamot látni a független magyar állam és magyar kormány helyett. Ugyanis ez nem egyszerűen hatalmi kérdés, mert Brüsszelnek, ahogy a beszélgetésünk elejéből is talán ez kitűnt, vitái vannak Magyarországgal a gazdaságpolitikáról. Én ki is gyűjtöttem, hogy az elmúlt néhány évnek az európai dokumentumaiban melyek azok a követelések Magyarországgal szemben, amelyek kifejezetten gazdasági természetűek, és vérre menő küzdelmet mutatnak, és az embereknek bizony komoly fájdalmat okoznának, hogyha engednénk, vagy engedtünk volna neki. Itt van rögtön az adó kérdése. Ők állandóan az alacsony magyar szja helyett magasabb adót szeretnének látni. Akkor itt van a multikra kivetett adóknak az ügye. Ezek az ő multijaik. Azt akarják minden egyes alkalommal, hogy vonjuk vissza a multikra kivetett adókat. Aztán folyamatosan támadják a rezsicsökkentést. Brüsszel azt gondolja, hogy az a rendszer, amelynek a segítségével mi ma a legolcsóbban adjuk a gázt meg a villanyt, egész Európában mi adjuk a legolcsóbban az embereknek, ez nem jó, mert ennek bizony a költségeit tekintélyes részben az ő cégeik viselik. Ezért folyamatosan, minden dokumentumban leírják, hogy ezt vonjuk vissza. Nyugdíjreformot sürgetnek. Ha az ember elolvassa ezeket a passzusokat, az nem nyugdíjreform, hanem a tizenharmadik havi nyugdíjnak az eltörlése. Vagy az agrártámogatások átalakítása. Magyarországon van 160-170 ezer olyan gazda, aki a mai európai agrárpolitikából közvetlen támogatást kap, és ezt állandóan csökkenteni akarják vagy elvenni, hol Ukrajnába akarják küldeni, hol átcsoportosítani más célokra. Tehát ha enged a magyar kormány, tehát ha egy bábkormány van Magyarországon, akkor nem az a kérdés, hogy ki a miniszterelnök, hanem hogy milyen következményei lesznek ennek az emberekre nézve. És ezek súlyos dolgok. Tehát aki ma a brüsszeliekkel összeszűri a levet, mint ahogy láthattuk, hogy ez megtörtént a tévé egyenes adásban, ezeket a programokat fogja végrehajtani, akármit is mond. Mert a gazdái most még simogatják a fejét, a kutyus fejét, ilyenkor a buksit megsimogatják, de ha sikerül a bábkormányt hatalomba juttatni, akkor jönnek az utasítások, és végre kell hajtani, amit Brüsszel akar. Brüsszel időnként akar jó dolgokat, akar rossz dolgokat. Ezek rossz dolgok. Ma olyan kormányunk van, ami a jó dolgokat megcsinálja, a rossz dolgokat pedig visszautasítja.

Beszéljünk a körülmények után a gyakorlati részleteiről is az új gazdaságpolitikának. Ugye, a munkaadók tegnap azt mondták, hogy nagyjából 12 százalékos, három éven keresztüli béremelés kellene ahhoz, hogy a kormányzati cél teljesüljön, de ehhez ők cserébe azt mondják, hogy szükség van fejlesztési programokra, adó- és járulékcsökkentésre. Mit szól ehhez a kormány? Van-e erre mód, lehetőség, költségvetési mozgástér?

Ha a nagyobb dolgok felől haladunk a kisebb dolgok felé, akkor első helyen az amerikai választást kell megemlíteni. Mert a gazdaságpolitika mozgásterét az határozza meg alapvetően, hogy folytatódik-e, kiterjed-e a háború. Most, ha Trump elnök visszatér és nyer, akkor a háború kiterjedésének a veszélye szinte nullára csökken. Hogy le tudja-e zárni a háborút, majd meglátjuk, de hogy a háború nem fog tovább terjedni, az egy új, republikánus, Trump elnök által vezetett amerikai adminisztráció alatt szinte biztosra mondható, már amennyire a politikában biztos dolgok egyáltalán léteznek. Tehát ez az első dolog. Ha nem ez történik, akkor fönnmarad a mai helyzet, hogy nemcsak háború van Ukrajnában, hanem folyamatos az, ahogy a politikában mondják: az eszkalációnak, a szétterjedésnek, a továbbterjedésnek a veszélye. Az egy más gazdaságpolitikát igényel, mert akkor a nemzeti összterméknek nem a 2 százalékát kell katonai kiadásokra költeni, hanem 2,5-3, de lehet, hogy annál többet is. Van, aki már 4 százalékot költ Európában katonai kiadásokra. Az azt jelenti, hogy a pénz egy része nem a gazdaságba megy vissza, hanem a biztonságba. Annak is van értelme, de az életszínvonalhoz az nem járul hozzá. Tehát nekünk elemi érdekünk gazdasági szempontból is, hogy olyan amerikai kormány legyen, amelyik azt mondja, hogy márpedig ez a háború tovább nem terjedhet. Lokalizálja ezt a háborút, ahogy a legelején is kellett volna egyébként tenni. Ha ez megvan, akkor jövünk mi. És szerintem nekünk egy fantasztikus lehetőségünk van, mert összeraktuk azt a csomagot, amellyel végre a 2020 óta tartó nehéz időszakból ki tudjuk vinni a magyar gazdaságot. Régen volt, kevesen emlékeznek rá, de fölidézem: egészen 2019-ig egy egyenes vonalú, emelkedő pályán volt a magyar gazdaság. Ezt törte meg a COVID. A COVID után meg bejött a háború, bejöttek a szankciók, bejött az infláció. Ebből a nehéz, négy-öt éves szakaszból kell kiutat találni, és úgy érzem, hogy ez megvan. Tehát ha a gazdasági semlegesség talaján állunk, akkor az a politika, amit összeraktunk, egy olyan 20-21-22-25 intézkedésből álló akcióterv a 2025-ös évben fantasztikus eredményeket hozhat, és egy minden más európai országot meghaladó mértékű gazdasági növekedést eredményezhet: 3 százalék fölötti növekedést. Ami együtt jár aztán, ahogy az Ön kérdésében ezt hallottuk, a béremelés lehetőségével. Itt jönnek a munkaadók, a munkavállalók meg a kormány. Ugye, vannak emberek, akik azt gondolják, szerintem a hallgatók között is vannak ilyenek, akik azt gondolják, hogy a kormány megállapítja a béreket. De ez nem így van, ez már a szocializmus végén sem így volt, még a Rákosiék alatt talán, de már a nyolcvanas évek végén sem, most meg végképp nem így van. Tehát a kormány nem tudja megállapítani a béreket, mert ha rosszul állapítja meg a béreket, tönkremegy a gazdaság. Hogyan lehet ezt a hibát elkerülni? Úgy, hogy a munkaadók és a munkavállalók tárgyalnak egymással. Én mindig is igyekeztem a legnagyobb teret és szabadságot hagyni nekik ezekre a tárgyalásokra, és a kormány nem avatkozott bele a folyamatban lévő tárgyalásokba, ha kellett, segített, de hagyta, hogy ők jussanak egyetértésre, mert végül egyik oldalon van a pénz, ami a tőke, ami a beruházásokhoz, fejlesztésekhez, munkabérekhez kell, a másik oldalon meg van a munka, amelyik előállítja az értéket. Ennek a kettőnek kell jó arányban megállapodnia egymással. És ha ez megvan, akkor a kormány is belép ebbe, időnként elősegítve a megállapodást azzal, hogy adószabályokat változtat, előírásokat változtat meg, könnyít egyik vagy másik félnek a helyzetén. És akkor a végén ebből kikerekedik egy megállapodás. Legutóbb, mintha talán egy hatéves megállapodást hoztunk tető alá. Tehát ezek fantasztikus dolgok, és ez most kifutott, és úgy látom, hogy egy újabb, hosszú távú nagy megállapodást tudunk kötni. Jól haladnak a tárgyalásokkal a munkaadók és a munkavállalók. Lesz itt egy egymillió forintos átlagbér szerintem belátható időn belül, és a minimálbért is a 400 ezer forint magasságáig el tudjuk vinni a következő néhány évben. Nem egy év alatt, egy több éves bérmegállapodási program keretében. Erre jó esély van ma.

Kevés időnk van, de két kérdésre még térjünk ki. Az egyik az, hogy a megfogalmazott gazdaságpolitikai célokkal, többet keressenek az emberek, lakhatást biztosítsunk olcsóbban, valószínűleg mindenki egyetért. Mi szükség van ebben a helyzetben a nemzeti konzultációra?

Az egésznek az alapját kell megerősíteni. Miután ezt küzdelemben kell majd megvalósítani, az előbb elmondtam, hogy Brüsszel milyen gazdaságpolitikát akarna, olyat, amilyet ők csinálnak, oda is jutnánk velük, ami felé most ők tartanak, hogy egy versenyképességi csőd felé tart az európai gazdaság, tehát ezt harcban kell majd kialakítani és megvédeni és képviselni, ehhez pedig erő kell. És Magyarország akkora ország, amekkora. Én nem tudok hivatkozni a katonai erőnkre, nem tudok hivatkozni a hatalmas magyar népességre, nem tudok hivatkozni a mindent elsöprő magyar nemzeti össztermék mértékére. Én egyetlen dologra tudok hivatkozni ezekben a küzdelmekben: a magyar emberek akaratára. És hogyha a magyar emberek azt mondják, hogy igen, gazdasági semlegesség, ebből kiinduló, önálló magyar gazdaságpolitika, ebből kiindulva magasabb növekedés, a magasabb növekedés forrásait pedig használjuk a magasabb bérek elérésére meg a lakhatási kérdéseknek, az otthonteremtésnek a kezelésére, ha ez megvan, akkor én ezt meg tudom védeni. Ez nekem erőt ad, erre rá tudok állni. Egy demokratikus felhatalmazással tudok tárgyalni az előttünk álló egy-két nehéz évben. Tehát a nemzeti konzultáció megerősíti Magyarországot, mert megerősíti a kormányt, megerősíti a gazdaságpolitikát, és az a kijelentés, hogy meg tudjuk csinálni, nem egy üres kormányzati ígéret lesz vagy egy szokásos kormányzati ígéret, hanem egy közös akarat, amit utána a kormánynak végre is kell hajtania. Ne felejtse el, hogy így csináltuk meg az egymillió új munkahelyet. Tehát abban is mindenki egyetértett, hogy jobb lenne, ha több munkahely lenne Magyarországon, de azt végre kellett hajtani, azt meg kellett csinálni, és az első gazdasági konzultáció tartalmazta azokat a lépéseket, amelyek elvezettek bennünket végül is oda, hogy ma Magyarországon mindenkinek van munkája, aki dolgozni akar, és létrejött valóban egymillió új munkahely. De a migráció ügyében is: a migrációt nem egyszerűen csak megállította a kormány, kellettünk hozzá persze mi is, de előtte az emberek azt mondták, hogy az az elvárásuk, hogy a kormány állítsa meg, ne jöjjenek ide, és ne Brüsszelből mondják meg, hogy kikkel éljünk együtt, majd azt mi el fogjuk dönteni. Ezek mind olyan erős talapzatot, fundamentumot adtak a kormánypolitikának, amelyet aztán tűzön-vízen keresztül sikerült érvényesíteni.

Ha már a migrációt említette, egy kérdés erejéig még térjünk ki erre, mert a héten a szerb államfővel és a szlovák miniszterelnökkel egyeztetett ebben a kérdésben, és azt mondta, hogy a migrációs paktumot ki kell hajítani, közben viszont az Európai Parlamentben a többség arra voksolt, hogy minél előbb ez lépjen hatályba. Melyek azok az erők, amelyek – a tagállamok most már mondhatni többségének ellenében is – támogatják a migrációt?

Az történt, hogy a brüsszeli bürokraták, mögöttük persze néhány nagyobb állam is, azt mondták, hogy a migrációs paktum jó, és föl kell gyorsítani a végrehajtását. Sajnos a magyar ellenzék is, a Mi Hazánk kivételével emellett szavazott, Magyarország megbüntetése mellett a Magyarországnak járó határvédelmi támogatások megtagadását hagyta jóvá. A Mi Hazánk meg a fideszesek, KDNP-sek jól küzdöttek, de nem voltunk az Európai Parlamentben elegen. Majd a tanácsban, ahol én vagyok, talán sikeresebbek leszünk. A helyzet az, hogy továbbra is zajlik a küzdelem a migrációpárti és a migrációellenes erők között. Az arányok a mi javunkra módosulnak, tehát itt is vannak szép reményeink.

Orbán Viktor miniszterelnök volt stúdiónk vendége.