Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Üdvözlöm Önöket, köszöntöm a hallgatókat, és köszöntöm a közmédia brüsszeli központjának stúdiójában Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Abból az apropóból beszélgetünk itt, hogy most van az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója, melynek több fontos témája is van. Az egyik legtöbb vitát kiváltó ezek közül az Európai Bizottság költségvetési módosító javaslata, amely sok százmilliárdos plusz befizetést várna el a tagállamoktól, és amellyel kapcsolatban a tegnapi videójában úgy fogalmazott, hogy csőd szélére sodorták az Európai Uniót, és most mindenki egy dolgot kérdez Brüsszelben: hová lett a pénz? Kiderült ez tegnap este, hogy hová lett a pénz?

Ma reggel fogjuk ezt a kérdést föltenni. A tegnapi nap során és tegnap éjszaka migrációs háború zajlott a tanácskozó teremben. Vannak, akik még mindig a kötözésen vannak. A költségvetést majd ma délelőtt vesszük elő. De valójában, bár a migrációs csata is elég intenzív volt, igazából mindenki erre a vitára készül, különösképpen azért, mert amikor elfogadtuk a hétéves költségvetést – talán két éve, két és fél –, akkor megegyeztünk abban, hogy nem fogjuk módosítani. Tehát, hogy nem lesz olyan, hogy majd a felénél visszajön a bizottság, és azt mondja, hogy kérünk még pénzt. Ennek ellenére ez most mégis megtörtént, és ezért fenik a kést.

Egyébként azt mondta még kedden, hogy négy olyan pont van, amely miatt elfogadhatatlan és komolytalan, vitára alkalmatlan ez a költségvetési javaslat. Változott-e ez az álláspont azóta valamit?

Miről beszélünk? Arról beszélünk, hogy a bizottság bejelentette, hogy elfogyott a pénz. A költségvetés hétéves időszakának a felénél vagyunk. És azt mondja a bizottság, hogy arra kéri a tagállamokat, hogy eurómilliárdokat fizessünk be még pluszban ahhoz képest, amit egyébként előír a hétéves költségvetés. Na, most tételeket is mond, milyen célokra szeretné ő ezt a pénzt elkérni. Először is adna vagy 50 milliárd eurót Ukrajnának. De nem tudjuk, hogy az eddig odaadott mintegy 70 milliárd euró mire ment el, és az miért nem volt elég? És ha másfél év alatt adtunk 70 milliárdot, ami önmagában is elég nagy baj, akkor hogy’ lesz a következő évekre elegendő az 50 milliárd? És ki az, aki ezt ellenőrzi, hogy valóban arra költik-e el, amire adjuk? Szóval van egy zűrös ukrajnai pénzügyi csomag. A második a leginkább a véknyába, az ember véknyába vágó javaslat. Az arról szól, hogy a bizottság ezt a recoverynek nevezett alapot, tehát újraindítási alapot, amit még a COVID-járvány hatásainak leküzdése érdekében alkottunk meg. Ugye, hitelt vett föl, és ezeket kéne szétosztani a tagállamok között. Na, most, magyarok, lengyelek egy fillért se kaptunk ebből. De kiderült, hogy az így fölveendő hitelnek a kamata megnőtt, mert a világgazdaságban változások történtek. És most még 18 vagy 19 milliárd eurót kér a bizottság arra, hogy ezeket a kamatokat ki tudja fizetni úgy, hogy közben mi egy fillért sem kaptunk abból a pénzből, aminek most a megnövekedett kamatterhéhez kellene hozzájárulnunk. Aztán van egy nagyobb összeg, amit a migránsok Európába érkezésének elősegítése érdekében különít el a bizottság. És minden szentnek maga felé hajlik a keze, az igazság is itt álljon előttünk, még azért kérnek is maguknak néhány milliárd eurót, hogy megemeljék a fizetésüket. Úgy, hogy közben egyébként elfogadtak egy olyan dokumentumot – ezt európai szemeszternek hívják –, amiben azt követelik Magyarországtól, hogy mi töröljük el a rezsicsökkentést. Tehát a magyar emberek otthon fizessenek többet a rezsiért, küldjünk ide több pénzt, amiből nekik lesz plusz fizetésük. Tehát úgy, ahogy van az egész, oly’ mértékig abszurd, hogy nyilván nemcsak egy magyarnak, de majdnem minden európai uniós tagállam vezetőjének kinyílik a bicska a zsebében. Ezért egy nehéz délelőtt előtt áll a bizottság. Nagyon súlyos kérdésekre kell válaszolnia: hova lett a pénz, és ki felelős azért, hogy 2,5-3 év elteltével lényegében pénzügyileg a csőd szélére sodorták az Európai Uniót.

Ez a konszenzus akkor a tagállami vezetők között, hogy nem feltétlenül szívesen adnak többletforrást a bizottságnak? Mert azért ahogyan Ön is említette, nagyon sok ország az állampolgárai megsegítésén gondolkodik most, akik, ugye, nehéz helyzetbe kerültek a háború és a szankciók miatt. Közben pedig, ahogyan Ön is mondta, például PR-költségvetésre a bizottság dupla annyi pénzt adna saját magának.

Itt a háború, meg itt vannak a szankciók, ezek inflációt okoztak, megemelték az árakat. Amire elsősorban összpontosítania kell, és szeretne is szinte minden vezető, hogy a saját polgáraival törődjön, nekik nyújtson segítséget. Ide senki sem azért jött, hogy az otthon nehéz helyzetben lévő családjai és polgárai helyett az Európai Unió bürokratáinak fizetésére adjon több pénzt. Most, ugye, különböző kultúrák léteznek az Európai Unión belül: vannak, akik puhábbak, kevésbé szókimondóak, körmönfontabbak vagy udvariasabbak, és vannak olyanok, például a magyarok is, akik „ami a szívemen, az a számon,” és nyersen megmondják, hogy mit gondolnak az efféle vezetésről vagy költségvetési gazdálkodásról. De összességében azt kell mondjam, hogy szinte semmi esély nincs arra, hogy a bizottságnak ezt a törekvését most itt elfogadják. Megindul egy hosszú harc, tehát majd a bizottság jön egy másik javaslattal, akkor egyenként próbálják majd kivásárolni a tagállamok szavazatait, és akkor majd, ahogy itt, Brüsszelben ez menni szokott, próbálják a bürokraták előre lökdösni az ügyet. Meglátjuk, meddig jutnak. Egy dolog világos: mi, magyarok nem tudjuk elfogadni, hogy a rezsicsökkentést megszüntessék Magyarországon. Nem adunk pénzt arra, hogy itt a bürokraták fizetését megemeljék, nem adunk pénzt addig Ukrajnának többet, amíg meg nem mondják, hogy hova lett az a 70 milliárd, amit korábban adtunk, és teljesen nevetségesnek, abszurdnak, lehetetlennek tartjuk azt a kérést, hogy adjunk oda egy olyan hitelhez kamatnövekmény céljából plusz pénzt, amelyből a nekünk járó összeget soha nem kaptuk meg.

Ennek a plusztámogatásnak vagy plusz befizetésnek, ugye, a legnagyobb tétele az Ukrajnának szánt támogatás, ahogyan Ön is említette. De közelebb visz-e a békéhez, az ukrajnai békéhez egy újabb ilyen mértékű támogatás, mert, ugye, a Bildnek adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi támogatás nem feltétlenül a helyes út, az nem vezethet feltétlenül győzelemhez, mégis Nyugaton úgy látják, hogy ez a helyes út. Akár a tegnapi ülésen érzékelt-e változást az ukrajnai háborúhoz való hozzáállásban?

Két iskola van az ukrajnai háborút illetően. Az egyiknek van hangja, a másiknak az enyémen kívül nincs. Az egyik iskola, a nagyok, a többség azt mondja, hogy amit eddig csináltunk, az jó, csak folytatni kell. Ők azt gondolják, hogy működik az az elgondolás, hogy az ukrán katonák harcolnak, mi pénzt és eszközöket adunk, és így le lehet győzni az oroszokat. Így is fogalmaznak, ezzel a közvetlenséggel, ahogy most én tettem. Én meg azt mondom, hogy eltelt másfél év, ezt csináltuk, amit csináltunk, az eredmény zéró, sőt negatív. Tehát Oroszországot nem győztük le, az orosz politikai vezetés a helyén van, az orosz gazdaság köszöni szépen, jól van. Ehhez képest mi szenvedünk a magas inflációtól, nincs már pénzünk arra, hogy az ukránokat támogassuk. Nyilvánvaló, hogy az ellentámadás, amit az ukránok megindítottak, nehézkes, vagy kérdéses, hogy egyáltalán fűzhetünk-e hozzá bármilyen reményt. És ilyenkor azt mondja egy normális ember, hogyha valamit csináltunk eddig, látjuk a következményét, akkor nem érdemes ugyanezt csinálni, hogyha más következményeket akarunk látni. Ez a másik iskola álláspontja, ide tartozunk mi, akik azt mondják, hogy tűzszünet és béketárgyalások. Rengeteg ember halt meg, még több fog meghalni, fölmérhetetlen a pusztítás, fölmérhetetlen az emberi fájdalom és szenvedés, ami ott kialakul. Ezért minden eszközt arra kell használni, hogy tűzszünet legyen és béketárgyalás. Nem arra kell pénzt adni, hogy folytassák a háborút, hanem arra kell pénzt adni, hogy legyen tűzszünet, és legyenek béketárgyalások. Tehát ha van eszközünk, akár pénzügyi, akár politikai, akkor azt úgy kéne fölhasználni, hogy a béke felé vigyen bennünket, de az unió most még nem ezt teszi.

Meddig képes egyébként fenntartani ezt a támogatási szintet az unió? Mert azért itt egy ördögi kör is kialakulhat. Tehát minél intenzívebbek a harcok, annál több támogatásra lesz szükség. Minél tovább elhúzódnak a harcok, annál többet kell majd újraépítésre fordítani.

Szerintem már a teljesítőképességünk határánál vagyunk. Erről szól nyíltan vagy félig rejtetten ez a vita is. Nincs pénz az uniós költségvetésben. Hová lett a pénz? Mi tudjuk a választ, vagy azt hisszük, hogy tudjuk a választ, hát valahol ott van Ukrajnában. Hol a magyarok pénze? Hol a lengyelek pénze? Attól tartok, hogy Ukrajnában. Odaadták egy olyan háborúra, aminek meg sem kellett volna történnie. Tehát az európai polgárok jó okkal lázadoznak, szinte mindenki beszámol erről, hogy miközben gyötri őket az áremelkedés, a gazdasági nehézségek, az unió veszít a versenyképességéből, mindenfajta gazdasági bajok vannak, aközben hatalmas összegek mennek ki – ráadásul ellenőrizetlenül – az Európai Unió területéről. Tehát én szerintem már régen nincsen pénzünk arra, amire költünk. Ezért akarnak folyamatosan hiteleket fölvenni. Tehát ami itt a kockázat, nemcsak az, hogy a meglévő pénzt rossz célra használják föl, hanem az, hogy miután elfogyott a pénz, hiteleket vesznek föl, hogy azt a pénzt is rossz célokra használják el. Tehát nemcsak elköltik azt, ami van, hanem belekergetik a tagállamokat egy hosszú időn fönnálló, nagy kamatfizetési kötelezettséggel járó adósságcsapdába.

Azt említette már a beszélgetés elején, hogy egy migrációs háború volt a tegnapi napon, tegnap este az uniós állam- és kormányfők között. És hát valóban, ugye, egyrészt ennek a költségvetési plusz befizetésnek is van egy migrációra vonatkozó része, illetve hát itt van a kötelező szétosztási kvóta, amelyet, ugye, újra el is fogadtak az illetékes miniszterek. A Politico a tegnap esti vitát úgy írta le, hogy migrációs lázadás volt magyar és lengyel részről. Ön hogyan értékeli a vitának ezt a részét?

Szabadságharc volt, nem lázadás. Az történt, hogy megállapodtunk korábban több alkalommal is, hogy miután a migráció mélyen megoszt bennünket; van, aki támogatja, és van, aki nem, ezért bármilyen szabályt csak akkor fogunk elfogadni, hogyha abban mindannyian egyetértünk, vagyis egyhangú döntés lesz. Ehhez képest egy gyors, puccsszerű akciósorozattal azok, akik a migráció oldalán állnak, átnyomták a belügyminiszterek tanácsán azt a javaslatot, hogy állítsuk föl a migránskvótarendszert. A lengyelek és a magyarok meg még néhány más ország ez ellen tiltakozott. A lengyelek és a magyarok végig ellene szavaztak, és néhány ország pedig tartózkodott, ami egy puha nemnek minősíthető. Az egész eljárás fölháborító. Minek állapodunk meg valamiről, hogyha utána nem tartjuk be? Másfelől a döntések, amiket meghoztak, is elfogadhatatlanok Magyarország számára. Most lehet spekulálni azon, hogy miért történt ez a hirtelen, puccsszerű roham, amivel fölrúgtak mindent, mint elefánt a porcelánboltban. Mi azzal hozzuk ezt összefüggésbe, hogy váltás történt a Soros-birodalomnak az élén. Ugye, a migráció legnagyobb támogatója Európában a Soros-féle birodalom. Ugye, ott egy őrségváltás történt, a nagy helyett jött a kicsi, aki be is jelentette, hogy ő sokkal aktívabban fog politizálni, mint az elődje, és ennek itt a lenyomata. Azért nem gyerekség, amiről beszélünk. Olyan szabályokat fogadtak el, ami szerint Magyarországnak évente legalább tízezer, de a bizottság döntése szerint, ahogy’ kedve tartja, ennek többszörösét is be kell fogadnia. Tehát több mint tízezer migránsról vagy migránsok tízezreiről beszélünk. Ráadásul arra akarnak bennünket kötelezni, hogy migránsgettókat építsünk Magyarországon. Tehát megmondták, hogy Magyarországnak több tízezer férőhelyet kell biztosítania migránsok befogadására. Ebből egy gettó lesz, egy menekülttábor, egy migránsgettó. Na, most én harcolok ez ellen kézzel-lábbal, foggal-körömmel, ahogyan csak lehet, és nem is áll szándékunkban végrehajtani ezeket a döntéseket, ezt nyíltan meg is mondjuk. Nyolc éve vívom ezt a csatát, amit eddig sikerült megakadályozni és egy viszonylagos nyugalmi állapotba terelni, hogy a bizottság föladta, hogy kötelező kvótát erőltessen a magyarokra meg a többi tagállamra, és belátták, hogy ez nem fog menni, ez a viszonylagos nyugalmi állapot most hirtelen megváltozott. Tettek egy puccsszerű lépést, és olyan döntéseket hoztak, amelyek elveszik tőlünk a saját országunkat. Még egyszer mondom: több tízezres migránstábor, migránsgettó felépítésére akarnak bennünket kötelezni.

Ugye, hét elején Pozsonyban úgy fogalmazott a V4-es csúcstalálkozón, hogy van megoldás a migrációra, csak az unió azt nem akarja megvalósítani. És Önnek is, most egyébként a lengyel miniszterelnöknek is van egy javaslata, ami szigorúbb határvédelmet szorgalmaz, ami azt szorgalmazza, hogy még az unió határain kívül nézzék meg például a menedékkérelmeit a migránsoknak. És érdekes, hogy volt egy politikus, aki már 2010-ben azt mondta, hogy a multikulti megbukott, és az Angela Merkel volt, ez a politikus, aki később, ugye, befogadott mindenkit. Szóval, hogy miért nem fogékony az Európai Unió Ön szerint arra, hogy, mondjuk, szigorúbban védje a határait?

Számos oka van ennek. Különböző országoknak különböző okai vannak. Vannak, akik összekeverik a vendégmunkás-szabályozást a migrációval, azt remélik, hogy hozzájutnak itt kiképzett, felnőtt munkaerőhöz. Én mindig mondom nekik, hogy én láttam a hordákat átvonulni Magyarországon. Hát abból a német ipar számára dolgos munkáskezek nem kerülnek ki, tehát ezt félreértik. Van, ahol ideológiai nyomás van, és azt gondolják, hogy az lesz a jó világ, hogyha nem lesznek határok, és mindenki szabadon mozoghat. Nekik meg azt szoktam mondani, de hát ember, fölrobbantják a polgáraitokat, terrorcselekmények vannak egymás után, a közbiztonság leromlik, olyan állapotok vannak egyes nyugati nagyvárosokban, hogy kockázatos betenni oda a lábunkat. De ennek ellenére mégis óriási nyomás van. Az egész mögött persze mindig a Soros NGO-hálózat található, amely nagy befolyást gyakorol a médiára és a médián keresztül pedig a politikusokra. A megoldás pofonegyszerű. Magyarország ezt be is mutatta. Tavaly összesen 45 migránskérelmet kellett elbírálnunk. Nem is adtak be többet. Most ebből sem hiszem, hogy mindenkinek sikerült megkapnia az ott tartózkodási engedélyt, meg ha meg is kapta, akkor sem hiszem, hogy nálunk lenne, hanem már régen Ausztriában és Németországban. Tehát mi bemutattunk egy mintát. Tehát mi nemcsak beszélünk arról, hogy mit nem szeretnénk. Magyarország nagyon sok áldozatot vállalva – kerítés, határvédelem, folyamatos őrség és őrjárat a határon –, elköltöttünk az elmúlt nyolc évben mintegy 2 milliárd eurót, azért az testvérek között is 800 milliárd forint körüli összeg, másra is elkölthettük volna, családtámogatásra, nyugdíjra vagy közbiztonságra, ehhez képest a határvédelemre kellett elköltenünk, de mi fölépítettünk egy európai léptékben is megvalósítható rendszert. Annak az a lényege, hogyha valaki Magyarországra akar jönni, és migráns, abban az esetben a kérelmét el kell juttatnia valamelyik nagykövetségre. És amíg mi azt el nem bíráltuk, és nem mondtuk, hogy igen-nem, bű vagy bá, addig nem léphet be Magyarország területére. Ez pofonegyszerű! Ezt úgy hívják itt, hogy külső hot spot. Tehát nem Európában kell menekülttáborokat fölépíteni, Európán kívül kell tartani a migránsokat, a kérelmüket úgy kell elbírálni, hogy közben nem tartózkodhatnak az unió területén belül, és aki megkapta az engedélyt, és van ország, amelyik befogadja, akkor jöhet, ha nincs, akkor nem jöhet. Csak akarat kellene hozzá; mi, magyarok legyártottuk ezt a modellt. És mellé tettünk egy másik dolgot is, ott is sok pénzt elköltöttünk, amikor azt mondjuk, hogy nem a bajt kell idehozni Európába, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van. Magyarország nagyvonalú, erőteljes gazdasági segélyakciókat indított sok ország irányába, Afrikába is, oda, ahonnan egyébként jönnek. A Száhel-övezetben folyamatos politikai befolyást próbálunk szerezni, segíteni próbálunk az ottani államoknak, hogy ne induljanak meg abból a térségből, onnan várható ugyanis a legnagyobb nyomás, ne induljanak meg tíz- és százmillió szám migránsok Európa, az európai kontinens irányába, mert nehéz lesz akkor őket – ha egyáltalán lehetséges – feltartóztatni. Tehát mi aktívak vagyunk azokon a területeken, azokban az országokban, ahonnan el akarnak jönni az emberek, mert valóban sokkal rosszabb életük van, mintha Európában élnének.

Beszéljünk kifejezetten hazai témákról is, gazdaságpolitikai témákról. Ugye, a szankcióknak és a háborúnak gazdasági értelemben az egyik legkárosabb hatása a magas infláció. Az elmúlt két hétben döntés született arról, hogy augusztus 1-jétől kivezeti a kormány az árstopokat. Ezek szerint számítanak az infláció eddiginél nagyobb mértékű csökkenésére, mert a háború, ugye, még nem ért véget, és a szankciók is érvényben vannak egyelőre.

Nézze, ugye, a háború és a háborúra adott, szerintem elhibázott válasz, a szankciók megemelték az energiaárakat. Van, amelyik országot ez kevésbé súlyosan, és van, amelyiket húsba vágó módon érintette. Mi az utóbbi klubba tartozunk, miután Magyarország az energia nagy részét most még külföldről hozza be. Ugyan Paks segít, majd ha megépül a Paks 2, akkor az még többet segít majd, és szerintem fantasztikus előrehaladást értünk el a napenergia hasznosításában. Talán mi vagyunk – most kellő szerénységgel próbálom mondani, talán mi vagyunk – a legsikeresebb ország Európában e tekintetben. De ez függetlenségi kérdés is, mert egyelőre még a Nap senkié, vagyis mindenkié, tehát a napenergiát a saját energiaforrásnak lehet tekinteni. És ezt folytatni fogjuk a következő években, és eljutunk oda, hogy Magyarország nem lesz kiszolgáltatott ország. De most még nem tartunk itt, ezért az energiaáraknak a növelése azonnal beütött és bevágott a magyar gazdaságba, és föllökte az árakat. Most az első pillanattól kezdve harcolunk az infláció és az áremelkedések ellen. Vannak, akik azt mondják, hogy hagyni kell, hogy magától alakuljon, de én ilyen emberekkel nem dolgozom együtt, nem is fogok, ez a megközelítés elfogadhatatlan. Amit csinálnunk kell, az infláció letörése. Tehát nekünk aktívan kell föllépni, és segítenünk kell az embereknek, olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek leszorítják, letörik az inflációt. Most több ilyen döntést hoztunk korábban, például maga a rezsicsökkentés is az egyik leghatékonyabb eszköz. És hogy világos legyen, hogy kiszámítható legyen az emberek számára, hogy mi következik, én vállaltam azt, hogy az év végéig egyszámjegyű lesz az infláció, oda fogjuk leszorítani vagy letörni. Én emlékszem, hogy néhány hónapja, amikor ezt a nyilvános vállalást bejelentettem, akkor kinevettek a közgazdászok is, meg a baloldali politikusok is azt mondták, hogy ez lehetetlen. De a kormány nem adta föl, és egymás után hozzuk azokat a döntéseket, amelyek húzzák lefele az inflációt. És haladunk, nem olyan gyorsan, mint ahogy szeretném, mert jó lenne, ha már túl lennénk az egészen, de most már érzékelhető, hogy azok az intézkedések, amiket meghoztunk, lefele hozzák, lefele törik az inflációt, és jó esély van arra, hogy az év közepén, második felének elején, július-augusztusban megtörténik az, hogy a béreknek a növekedése magasabb lesz, mint az árak növekedése. Nagyon nehéz hat-hét hónap van mögöttünk, mert az év első felében a bérek kevésbé nőttek, mint az árak. De most, hogy a bérek mennek fölfele, az árakat meg húzzuk lefelé, ez meg fog fordulni, és az év második felében jobban fognak nőni a fizetések, mint ahogy nőnek az árak, és az árakat továbbra is húzzuk lefele. És az év végére talán eljutunk oda, hogy az egész évet tekintve az embereket nem éri veszteség. Majd meglátjuk, hogy ez sikerül-e. Óriási bravúr lenne, mert a legtöbb európai országban ez nem sikerült, alig van valaki, akinek ez sikerült. És a következő évben pedig már szeretném, hogyha az intézkedések eredményeképpen a gazdaság megindulna fölfelé, és a családok helyzete is jóval könnyebb lenne, mint most. Ugye, fontos eszköz a siker felé vezető úton ez a kötelező akciózás, amit kitaláltunk. Jól láthatóan ez meg is kezdődött, a kereskedők kénytelenek ezt alkalmazni, egyes termékeknek az ára radikálisan csökken. Most előírtuk, hogy a korábbi árstopos termékeket be kell venni az akciózós termékek és árak közé. Megemeltük azt a kötelezettséget, hogy milyen mértékű kedvezményt kell adni egy-egy termékcsoport esetében. Én azt hiszem, hogy ez egy újabb lökést ad majd az infláció elleni küzdelemnek, és csak elérjük azt a célt, amit kitűztünk, és remélem, hogy a családok ezt a nehéz hét-nyolc hónapot átvészelve végre ismét a helyzetükben javulást tapasztalnak majd.

Van egy gazdaságvédelmi akcióterv is, amit bejelentett a kormány, amelynek vannak vállalkozásokat és családokat érintő elemei is. Az infláción túl mi az a megoldandó probléma, a legfontosabb megoldandó probléma, amelyet ennek az akciótervnek kezelnie kell, mert azért figyelni kell a gazdasági növekedésre, figyelni kell a munkahelyek megtartására is.

Amire leginkább figyelni kell, hogy a munkahelyeket megvédjük. Ha munka van, minden van. Ugye, Magyarországon mi egy munkaalapú gazdaságot építettünk föl. Ezért van az, hogy tíz évvel ezelőtt vagy tizenkét évvel ezelőtt a munkanélküliség valahol a 10-12 százaléknál volt, most meg gyakorlatilag nem lehet munkaerőt találni. Tehát a munkahelyek megvédése mindennek a kulcsa. Ha az emberek dolgoznak, akkor lesz majd megoldás minden problémára. Akkor van egy lehetőség a kezükben, hogy uralják a saját életüket. Ezért a legfontosabb ez. A második legfontosabb, hogy azokról ne feledkezzünk el, akik már nem dolgoznak. Ők a nyugdíjasok. Tehát a nyugdíjaknak az értékét meg kell védeni. Nem véletlen, hogyha magas inflációs állapotok alakulnak ki, mint ahogy ez történt Magyarországon, a nyugdíjakat legalább annyival emelni kell, mint amennyi az infláció mértéke. Sőt, a tizenharmadik havi nyugdíj, amire mindenki azt mondta, hogy lehet, hogy a választások előtt mi ezt bevezettük, de ezt úgysem lehet megtartani, harcolunk azért, hogy a tizenharmadik havi nyugdíj is megmaradjon, sőt az is az infláció mértékével folyamatosan növekedjen. Tehát a munkahelyek mellett meg kell védeni a nyugdíjasokat és a nyugdíjak értékét is. A harmadik, hogy a családtámogatások értékét kell megőrizni. Itt is mindenfajta változásokat kellett kitalálni, mert kiderült, hogy van, ami működik, van, ami nem. Mondjuk, az otthonteremtésből a falusi csok kiválóan működött, de a városi csok iránti érdeklődés leesett, lezuhant, tehát ott valami új dolgot kell kitalálnunk a régi támogatási forma helyett. És a babaváró hitelnél is azt szeretnénk, hogy a harminc év alattiak hozomra, tehát ha megígérik, hogy lesz gyerek, is kapnának támogatást, de harminc év fölött már csak azok kapnak támogatást, akik igazolják egyébként, hogy valóban gyermeket várnak, de akkor megkapják ők is a támogatást. Ráadásul mind a falusi csok, mind a babaváró hitel esetében a támogatási összeget megemeljük egy olyan időszakban, amikor mindenki látja, hogy milyen nehézségektől szenved az egész európai gazdaság. Tehát meggyötör bennünket persze ez az év, de a végén erősebben jövünk ki belőle, mint ahogy belementünk.

Az európai uniós csúcstalálkozóról, Ukrajna támogatásáról, a migrációról és gazdasági kérdésekről is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt a közmédia brüsszeli központjában.