Orbán Viktor interjúja a Hír TV „Napi aktuális” című műsorában

Bayer Zsolt: Jó estét kívánok, itt a Napi aktuális, vendégünk tehát a stúdióban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Jó estét kívánok, Miniszterelnök úr!

Jó estét kívánok!

Bárcsak ne azzal kellene kezdenem, amivel muszáj kezdenem. Néhány órával azelőtt, hogy mi most itt leültünk beszélgetni, Prágában valami felfoghatatlan tragédia történt. A jelenlegi tudásunk szerint a Károly Egyetemen egy lövöldözés során meggyilkoltak tizenöt embert, két tucat a sérült. Mit lehet erre mondani így, elsőre?

Meg vagyunk döbbenve. A vonalak, telefonvonalak forróak, és próbáljuk megérteni, összegyűjteni a híreket, hogy mi is történt pontosan, és miért történt, ami történt. Csak arra volt eddig időm, hogy azonnal az együttérzésünket és a sérülteknek a jókívánságainkat, a gyermekeiket elvesztő szülőknek pedig az együttérzésünket tolmácsoljuk. Nem érti az ember, hogy hogy’ jutott a világ ide.

Igen, és ráadásul, hogy mindez Prágában.

Igen, mert Amerikában szokott. Hát az is megborzolja az ember szívét, szoktak ilyen dolgok történni, ott az egy más világ, de hogy itt, Európában is, a szomszédunkban szinte, Közép-Európában, ez mindannyiunkat megráz…

Igen. Akkor vágjunk is bele! Szokás mondani, magyarok szoktuk mondogatni, hogy az tudjuk, mi fog történni, de addig mi fog történni? Én még beljebb megyek eggyel, hogy ami történik, az miért történik? És akkor kezdjük Ukrajna EU-csatlakozásával! Végre egyszer próbáljuk meg elmondani pontosan a nézőinknek, mi Magyarország célja mindazzal, amit jelenleg Ukrajna európai uniós csatlakozásával kapcsolatban, illetve a csatlakozási tárgyalások megkezdésével kapcsolatban teszünk, tettünk?

Magyarországnak az volt a célja, hogy meggyőzze a többi nyugat-európai vezetőt arról, hogy Ukrajna sincs felkészülve az uniós tagságra, és az unió sem készült fel arra, hogy Ukrajnát felvegye. Ezért most előkészítetlenül, fontos kérdések tisztázása nélkül ez a döntés szükségszerűen rossz döntés lesz. Helyette – javasoltuk mi –, miután Ukrajnának nem egy tíz év múlva elérhető európai uniós tagságra, hanem valami gyors és azonnal használható segítségre van szüksége, inkább kössünk gyorsan – nem sok év alatt, hanem gyorsan – stratégiai együttműködési megállapodást Ukrajnával, amely világossá teszi, hogy különböző területeken – biztonságpolitikában, mezőgazdaságban, pénzügyi rendszerben, költségvetésben, gazdasági együttműködésben, piacnyitásban – mit tudunk nekik nyújtani úgy, hogy az megfeleljen az európai és a magyar érdekeknek és az ukrán érdekeknek is. Ez sokkal többet ért volna, mint az a szerintem felelőtlen kaland, hogy belemegyünk egy tárgyalássorozatba, amely az előkészítetlensége okán kudarcra van ítélve. Volt már ilyen. Van már ilyen példánk, így szorultunk bele a Törökországgal kapcsolatos tagsági tárgyalásainkba is.

Amit nem értek, miért kellett erről meggyőzni ezt a 26 tagállamot, miközben nyár végén az illetékes raportőr feketén-fehéren leírta. Abból a bizonyos hét pontból Ukrajna négyben semmit se csinált, háromban valamit. Ezek után miért kellett őket meggyőzni?

A nézőknek talán azt érdemes tudniuk, hogy ahhoz, hogy valaki az Európai Unióval való kapcsolatában elnyerje a tagjelölti státuszt, ahhoz is kell már feltételeket teljesíteni. Nem azért, mert az unió diktálni akar, hanem azért, mert csak akkor van értelme beszélni tagjelöltségről, hogyha a távolság a jelentkező ország és a fogadó Európai Unió között áthidalható. Ezért nagyon világos kritériumok szoktak lenni. Ettől már eltekintettünk ezelőtt nyolc hónappal, és azt mondtuk, hogy ne legyenek, majd menetközben is ráérnek teljesíteni. Eltelt hét hónap, megnéztük, hogy a hét feltételből mi teljesült, és kiderült, hogy a fele se. Sőt, szerintünk amit a bizottság teljesítettnek nyilvánított, afelől is vannak komoly kétségek. Tehát eddigi szokásaink szerint, ahogy az unió bővül, csak egyetlen választ lehetett volna adni: rendben van, értjük az ukránok szándékát, de nem tudjuk megkezdeni a tárgyalásokat, mert ahhoz még bizonyos lépéseket meg kell tenni. De nem ezt tettük. Ez lett volna a logikus, magam is ezt az álláspontot képviseltem. Itt jött be a képbe, hogy inkább akkor adjunk stratégiai partnerséget, ha az ukránok nem tudnak egyelőre teljesíteni, de a többség, sőt hát 27-ből 26 azt mondta, hogy ez most nem érdekes, mert egy gesztust kell tenni, ez egy geopolitikai jelzés, nem érdekesek a feltételek, az majd valahogy lesz, most az a fontos, hogy Ukrajna ne érezze úgy, hogy magára hagytuk. Erre mondtam én, hogy rosszul segíteni gyakran nagyobb bajt okoz, mintha nem segítenél. Mert még nem csatlakozott Ukrajna egyáltalán az Európai Unióhoz, de már két területen – és miután mi közel vagyunk, ezt azonnal érezzük – már fölkavarodtak a dolgok. A magyar gazdákat mélyen, érdekeikben sérti az Ukrajnából érkező tömeg-mezőgazdasági árumennyiség, és a fuvarozóink is bajba kerültek, mert az ukránok alájuk mentek árban, és elvették az üzletük egy tekintélyes részét. És ez így fog folytatódni napról napra, ha nem azt tesszük, hogy megálljt parancsolunk ennek, és azt mondjuk, hogy no, barátaink, hát először föltételek vannak, először be kell tartani bizonyos szabályokat, és utána tudunk majd csatlakozási tárgyalásokat kezdeni. De nem tudtam meggyőzni a 26 miniszterelnököt, sőt az a veszély fenyegetett, hogy ők fognak engem meggyőzni, vagy ha meggyőzni nem is, de, mondjuk, maguk alá gyűrni. És akkor már csak az a lehetősége maradt Magyarországnak, hogyha őszintén és komolyan azt gondoljuk, hogy ez egy rossz döntés, akkor kimaradjunk belőle. Hozzák meg nélkülünk, és viseljék a következményeit Magyarország nélkül, és teremtsük meg magunknak a jogalapot, hogyha ebből a rossz döntésből bajok származnak, márpedig származnak majd bőségesen, akkor Magyarország mindig föl tudjon lépni a saját érdekeinek védelmében, jelezve, hogy megmondtuk előre, és mi bizony itt védeni fogjuk az érdekeinket, ha kell, Ukrajnával szemben is. Ezt a lehetőséget tudtuk megteremteni. Azt nem várhatjuk el senkitől, hogy elfogadja, hogy mi saját magától védjük őt meg. Tehát Magyarország vagy a magyar miniszterelnök nem védhet meg 26 miniszterelnököt saját magától. Ez még a saját gyerekeinkkel sem szokott sikerülni, nemhogy felnőtt miniszterelnökökkel, tehát be kellett látni, hogy a lehetőségeink korlátozottak.

Mindjárt megnézzük a másik eseményt, ahol már vétózott, de még muszáj egy pillanatra itt maradnom, mert semmiképpen sem szeretném, hogy intimpistáskodjunk, hogy ott, a folyosókon mi történik, de van egy tény. Az osztrák kancellár három nappal a csúcs előtt, odahaza, nyilvánosan kijelentette, hogy Ukrajna semmilyen módon nem vehető fel jelen pillanatban az EU-ba, majd bevonult a csúcsra, és hang nélkül megszavazta a többiekkel együtt. Ezt hogy lehet megmagyarázni? Vagy legalább amennyit el lehet ebből mondani, legalább négyszemközt odamegy valaki, hogy tudjuk, hogy igazad van, de hát, Istenem, mit csináljunk?

Ők nem tekintették ezt a kérdést olyan súlyosnak, mint mi. Mert az ő álláspontjuk – ideértve az osztrák kancellárét is – az volt, hogy lehet, hogy ez most egy rossz döntés, ezt nem tudhatjuk biztosan, de miután egy hosszú folyamat előtt állunk, és számos alkalommal meg lehet állítani ezt a folyamatot, és jó néhányan ragaszkodnak ehhez a döntéshez, akkor adjuk oda ezt a gesztust nekik. Ezt mondta egyébként a szlovákok miniszterelnöke is, hogy ő nem ért egyet ezzel az egész sietséggel, ez egy túlértékelt gesztus, erre nincs most szükség, de ha ennyien ragaszkodtok hozzá, és úgy gondoljátok, hogy ez a gesztus kell, hát akkor ő odaadja. Tehát szerintem jól viselkedtek azok, akik tartalmi kérdésekben velünk azonos álláspontot osztottak, csak ők nem bíztak abban, szemben velem, hogy meg lehet fordítani egy mérkőzést, ami 26-1-re az ellenfélnek áll. De én azért bíztam ebben, mert nem az első eset, amikor ilyesmi történt. Pontosan így történt a migráció ügyében is. Tehát azért ha az ember ott ül egyedül, és vele szemben van 26 ember, és ők is egy állásponton vannak, te meg a magadén, akkor azt a kérdést föl kell tenni, hogy nem te mész-e szembe a forgalommal? És folyamatosan az embernek ellenőriznie kell saját magát. És én fölidéztem, hogy így volt a migráció ügyében is, ott voltak huszonhatan, mi magyarok meg itt. És a végén kiderült, amit mindenki tud, hogy nekünk volt igazunk. Oda jutottak ők, ahova jutottak, mi meg oda, ahol vagyunk. Ott nagy a baj, mi pedig sikeresen védtük meg magunkat, és előre megmondtuk, hogy ez fog történni. Tehát én mondtam is nekik, hogy én nem szeretnék egy ilyen avatatlan Kasszandra szerepben föltűnni, mint aki előre meg tudja mondani, hogy mi lesz, de higgyék el, hogy nem kell ahhoz atomtudósnak lenni, hogy belássuk, hogy ennek a döntésnek olyan következményei lesznek, amelyek sok bajt okoznak majd. Nem vagyunk fölkészülve. Nem ismerünk számításokat. Egy olyan országról beszélünk, amelynek a területén orosz katonák állomásoznak. Őket is fölvesszük? Tehát amikor Ukrajnáról beszélünk, mekkora területről beszélünk? Mekkora népességről? És közben az ukránok azt hiszik, hogy ők egy döntő lépést tettek. És amikor majd föl fogjuk tenni menetközben ezeket a kérdéseket, és a folyamat lelassul, és kiderül, hogy nem tudunk előrehaladni, akkor óriási csalódás lesz. Jobb lett volna ezt megelőzni. Jó, hát…

…nem sikerült. Komolyabb, nagyobb fenyegetésnek tűnik vagy tűnt az Ukrajnának szánt EU-s pénzügyi támogatás? Ezt azért kérdezem, mert azt viszont megvétózta.

Szálazzuk szét! Induljunk onnan, hogy Ukrajnának szüksége van pénzügyi támogatásra. Szerintem erről lehet beszélni. Tehát Ukrajnát megtámadták, Ukrajnának súlyos gondjai vannak, nem bántak ugyan jól a magyarokkal, sőt kifejezetten gyötörték őket, mégis egy ilyen helyzetben föl lehet vetni azt a kérdést, hogy adjunk pénzügyi segítséget a bajba jutott országnak. Ezt mind a 26 vagy 27 tagállam együtt is gondolhatja így. Erről lehet beszélni. Az azonban már nem világos, hogy miért kellene 50 milliárd euróról most döntést hoznunk négy évre előre, amikor azt sem tudjuk, hogy a fronton mi lesz, mondjuk, két hónap múlva. Ésszerű ez? Nyilvánvalóan nem! Hasonlóképpen: a javaslat úgy szól, hogy ráadásul ne is csak odaadják a tagállamok azt a pénzt, amit Ukrajnának szánnak, hanem még előtte fizessék be az unió költségvetésébe, az unió még ezzel a pénzzel további hiteleket vegyen föl, és a költségvetésből fizessük ki. Na, itt mondtam azt, hogy álljunk meg egy pillanatra, mert miután Magyarország az unió költségvetéséből a neki járó forrásokat nem kapja meg, és most Ukrajnának akarunk odaadni olyan pénzt, ami ma nincs is meg, a végén még oda fogunk jutni, hogy a magyarok pénze egyszer csak Ukrajnában köt ki. Tehát ahhoz én nem járulhatok hozzá, hogy egy ilyen átláthatatlan költségvetésen keresztüli folyósításnak, pénzügyi folyósításnak az legyen a vége, hogy az ukránok megkapják a pénzüket, és kiderül, hogy a magyarok pénze már elfogyott. Harmadrészt vagy talán negyedrészt: mi nem akarunk közösen hitelt fölvenni az unió többi államával. Ebbe a kalandba egyszer belebocsátkoztunk. Nagy vita volt erről a magyar parlamentben, nehezen tudtam meggyőzni a képviselőtársaim egy részét arról, hogy ezt próbáljuk meg, de a COVID-járvány idején arra jutottunk az Európai Unióban, hogy próbáljunk meg közösen hitelt fölvenni, hozzunk létre egy úgynevezett Helyreállítási Alapot, és ebből támogassuk meg a COVID miatt bajba jutott országokat gyorsan. Fölvettük ezt a hitelt, a COVID lassan elmúlt, vannak országok, köztük Magyarország, aki egyáltalán egy fillérhez sem jutott hozzá, tehát kiderült, hogy ez a közösen fölvett hitel és a közösen osztogatott pénz valójában a nagyoknak jó, a kicsiknek nem jó, mert bennünket hátra, a sor végére parancsolnak valahogy, és nem jutunk hozzá ahhoz a forráshoz, ami nekünk járna. Sőt, kamatot is kell fizetnünk olyan pénz után, amit egyébként nem kaptunk meg. Ezért szerintem nincs ember, aki a következő alkalommal meg tudná győzni a magyar parlamentet arról, hogy az unió többi tagállamával közösen vegyünk föl hitelt. Tehát nem hitel, tagállami hozzájárulás, nem a költségvetésen keresztül, nem öt évre, hanem egy sokkal limitáltabb, ésszerűbben meghatározott összeg: erről lehet beszélni. De ők erről nem akartak, ők ragaszkodtak a megalomán, nagy elképzelésükhöz, és ott nem maradt más választásom, mint vétózni.

Mindazokon túl, amit most elmondott, nem kap az egész ügy még egy vajszínű árnyalatot azáltal, hogy az amerikai külügyminiszter, Blinken úr szintén néhány nappal a csúcs előtt nyilvánosan közölte, kijelentette ország-világ előtt, hogy az Ukrajnának menő támogatások 90 százaléka amerikai cégeknél landol?

Ez csak azokat lepte meg, akik nem ismerik a külpolitika természetét. Én például egyáltalán nem lepődtem meg. Először is, ahol amerikaiak vannak, ott pénz is van, és ahol hús van, ott legyek is vannak. Tehát nem szeretem utólag összeállítani az eseményeket egy olyan logikus sorrendbe, ami mindent megmagyaráz, összeesküvéselmélet-szerűen, de azért nem zárom ki, hogy az események egyes lépései összefüggnek egymással. Én úgy látom a dolgot – most, hogy így magunk között vagyunk –, hogy minden nap megzsarolják az Európai Parlament képviselői, illetve egy csoportjuk az unió többi intézményét, hogy ne adja oda Magyarországnak azt a pénzt, ami jár neki. Ha megnézzük, hogy kik ezek az emberek, akkor két csoportjukat látjuk: vannak a külföldiek meg a magyarok, akik azért dolgoznak, hogy, mondjuk, a magyar pedagógusok ne kapják meg azt a pénzt, amiből béremelést lehet csinálni. De mind a magyar szereplőket, mind a külföldieket összeköti egy szál, mindannyian Soros György emberei. Tehát ma az Európai Parlament Soros György által irányított emberei folyamatosan zsarolják az Európai Bizottságot, hogy ne adja oda a pénzt Magyarországnak. És ezt nyilvánvalóan azért teszik, mert ezt a pénzt el akarják juttatni Ukrajnának. Nem kevés összegről beszélünk. Magyarországnak mindösszesen 32 milliárd euró jár. Ha ezt át tudják küldeni Ukrajnába, és úgy van, ahogyan az amerikai külügyminiszter mondta, hogy ennek 90 százaléka amerikai cégeknél landol, akkor ez nem olyan rossz üzlet. Tehát Magyarország itt be van kerítve; egyik oldalról a Soros által működtetett képviselők, másik oldalról a megzsarolt bizottság, harmadrészt az amerikaiak, akik meg akarják szerezni azt a 32 milliárd eurót, ami egyébként Magyarországnak járna. Most azért olyan hangos – nem akarom bántani őket, de – a rikácsolás vagy óbégatás, mert a 32 lement 22-re, mert 10-et az Európai Bizottság, miután már mást nem tehetett, meg az egész helyzet úgy alakult, ahogy, ezt oda kellett adjon Magyarországra. 10:0 ide, de 22 még lóg a levegőben.

De ez befejezett múlt idő? Vagy csilingelt a kassza? Vagy még várjuk?

Ez uniós pénz. Az uniós pénz egy rejtélyes dolog, de én azt gondolom, hogy ez több mint nagy valószínűséggel begyűjtött forrásnak tekinthető.

Jó. Egy utolsó, ha már a pénzről beszélünk. Nem furcsa egy kicsit az, hogy amikor a nekünk járó pénzt oda kell adni, beszélt erről az imént, akkor mindig van kifogás, és a kifogások zöme, az, ugye, úgy szól, hogy diktatúra, autokrácia, jogállamisági problémák, stb. stb., ezért mi nem kaphatjuk meg ezt a pénzt? De amikor ki kell fizetni irgalmatlan mennyiségű pénzeket, vagy ki kellene, mondjuk, Ukrajnának, akkor jó a diktatúra pénze?

Most a dolog úgy fest, hogy ezt senki sem gondolja komolyan. Tehát mindenki pontosan tudja, hogy Magyarország, mint ország, a magyar közélet minősége egy jottányival sem gyengébb, mint az Európai Unió bármely más tagállamának politikai közösségi élete. Efelől nincs kétség. Éppen most mondta ki az Európai Bizottság, hogy az igazságügyi rendszerünk például minden európai sztenderdnek megfelel. Tehát a legfrissebb, legújabban ellenőrzött, legjobb minőségű igazságszolgáltatási rendszere az egész unióban ma Magyarországnak van. De ez igaz minden más területre is. Tehát ezt senki nem veszi komolyan. Valójában arról van szó, hogy keresik azokat az ürügyeket, amivel ezt a pénzt máshova és nem a magyarokhoz akarják eljuttatni. Mi egy dolgot tudunk mondani, azt, ami talán az Ön kérdései mögött is meglapul. Hogyha megnézzük a nyugati demokráciák állapotát, akkor látjuk, hogy Petőfivel szóljak, ott valami titkos féreg foga rág. Tehát azért Amerikában nem engedik, megpróbálják bírósági ítélettel megakadályozni, hogy a legtámogatottabb jelölt el tudjon indulni a választáson. Németországban az egyik legtámogatottabb vagy második legtámogatottabb párt nemzetbiztonsági felügyelet alatt áll, úgy versenyez a többiekkel, hogy közben nemzetbiztonsági felügyelet alatt áll. Lengyelországban, amelynek a választási eredményét most ünneplik Nyugaton, éppen rendőri erőszakkal foglalják el a köztelevíziót. És tudnék még mondani néhány példát a nyugat-európai politikai élet példái közül, ami világosan mutatja, hogy senki sem gondolhatja komolyan, hogy az, ahogyan mi vezetjük ezt az országot, ahogyan ez az ország megszervezi a saját életét, rosszabb lenne, gyengébb minőséget képviselne, mint ahogyan Nyugat-Európában ez történik. Ez egy ürügy, ezt nem érdemes komolyan venni, ez politikai eszköz.

Egy kicsit földrajzilag csússzunk odébb Ukrajnától. Miért lenne fontos és jó az Európai Unió számára vagy akár speciálisan Magyarország számára a Nyugat-Balkán felvétele, és ha jó lenne, akkor a Nyugat-Balkánt, mondjuk szemben Ukrajnával, miért tették parkolópályára?

Ha tágabb összefüggésben nézzük a dolgot, akkor azt látjuk, hogy az elmúlt években az Európai Unió elgyengült, vesztett a versenyképességéből, a polgárai és a középosztálya naponta küzd azért, hogy fönn tudja tartani az életszínvonalát. Nehezebben élnek, mint korábban. Az unió a háború kérdésében bemutatta, bizonyította, hogy a béketeremtő képességét elvesztette. Az olyan konfliktusokban, mint Koszovó, láthatóan nem tud problémamegoldóként föllépni. Tehát az egész mögöttünk hagyott öt éve az Európai Uniónak a gyengeség, az elvesztett akcióképesség időszaka. Most úgy érkezünk el a Balkánhoz, hogy közben mindenki tudja, hogyha ránéz a térképre, hogy itt van Magyarország déli határa, mellettünk Románia, utána Bulgária, lent pedig Görögország. És Görögország északi határa és Magyarország déli határa között pedig egy fehér folt. Az említett országok az unió tagjai, Görögország és Magyarország között pedig egy, az Európai Unió által nem integrált terület található, amit mindenki tud, hogy már régen integrálni kellett volna. De az Európai Unió egy olyan végtelenül bürokratikus, nehézkes és megosztott intézmény, amely nem tudja ellátni azt az alapvető képességét, hogy legalább azokat a szomszédait, akik csatlakozni szeretnének az unióhoz, és földrajzilag indokolt, mert egy befejezetlen bővítésről van szó – lásd: Görögország és Magyarország –, ezt a munkát sem tudjuk elvégezni. Ez a gyengeségnek a jele. Tehát nem az akarat hiányzik, hanem a képesség.

Nincs nap, hogy a nyugati sajtóban, meg az itthoni üzenőfüzetekben ne jelenne meg egy cikk arról, hogy Orbán Viktor kivezeti Magyarországot az Európai Unióból, és Orbán Viktor szakít a Nyugattal. Miniszterelnök úr, kivezeti Magyarországot az Európai Unióból?

Befele. Tehát befele megyünk, a közepe felé. Tehát a tervünk nem az, hogy ott hagyjuk, hanem hogy elfoglaljuk. Tehát a mi elképzelésünk az, hogy az alapgondolata az Európai Uniónak jó. Az szolgálja, jól szolgálja, jól szolgálhatná Magyarország érdekeit. Tehát az európai népek együttműködése, egy közös piac kialakítása, egymás erősségeinek összeadása, gyengeségeink orvoslása közösen – ezek mind jó gondolatok. Szükség is volna, hogy összeadjuk az erőinket. Amire nincs szükségünk, az, hogy egy szuperállamot hozzunk létre Brüsszelben, amely folyamatosan elszívja a tagállamok jogköreit, megzsarolja őket, megbünteti őket, kioktatja őket, egész egyszerűen provinciaként kezeli őket. Ez ma a gyakorlat az Európai Unióban. De ez nem azt jelenti, hogy dobjuk ki az eszközt, hanem hogy tegyük ismét alkalmassá arra, amire kitalálták, kitaláltuk, hiszen mindannyian az európai együttműködés hívei vagyunk. Ma azonban ez nem tud bekövetkezni, mert akik a középpontjában vannak Brüsszelnek, azok olyasmit gondolnak a világról, amit mi nem gondolunk, sőt ami ránk nézve kifejezetten kártékony. Ők azt gondolják, hogy a nemzetek korszaka elmúlt. Brüsszel meg az Európai Unió a nemzetek helyett egy új szuperállamként, egy új Egyesült Államokként kellene létezzen. Azt gondolják, hogy a mi családfölfogásunk, gyermekvédelmi rendszerünk kőkorszaki, a világ most már az azonos neműek közötti házasságról meg a nemváltó életkísérletekről szól. Azt gondolják, hogy az a jó, ha Európának nincsenek védett határai, mert milyen szép dolog is az, hogyha a világ nélkülözői mind idejönnek Európába, és itt összekeveredve a bennszülöttekkel egy új minőségű civilizációt hoznak létre. Most Ön azt gondolja, hogy én viccelődöm.

Nem.

De nem, ők ezeket mind komolyan gondolják. És ma ezek az erők uralják Brüsszelt. Nem beszélve arról, hogy ráadásul az Egyesült Államok nagyobb nehézség nélkül képes érvényesíteni szinte minden érdekét Brüsszelben. Nekünk nem ilyen Brüsszel kell. Nekünk egy olyan Brüsszel kell, amely kiáll a nemzetek megbecsülése, a nemzeteknek megadandó tisztelet, a nemzeti szuverenitás mellett. Hagyja, hogy az országok a saját kulturális hagyományaik alapján eldöntsék, hogy hogyan kívánnak élni, szabályozza a piacot, de nem akarja megmondani, hogy hogy’ éljen egy lengyel, vagy hogy’ éljen egy magyar, vagy horribile dictu, egy portugál. Tehát lehet ebből jó eszközt csinálni, de ahhoz – hogy egyszerűen fogalmazzak – győzni kell Brüsszelben a következő választáson, és át kell venni Brüsszel politikai irányítását. Ez volna a feladat.

Hosszú évtizedeken át az volt a vezérmotívuma a nyugati mainstream politikának, hogy ideológiáktól függetlenül, a kölcsönös érdekek mentén a Kelettel kereskedni kell, gazdasági együttműködéseket kell kötni. Most valamiért úgy ébredtünk föl egy hétfőn, hogy ez tilos. És ez ügyben is mi vagyunk sarokba állítva, merthogy mi kölcsönös érdekek mentén, mondjuk, Kínával gazdasági együttműködési kapcsolatokat létesítünk. Mi változott meg?

Először is ne keverjük össze a beszédet a gyakorlattal. Tehát ha megnézem, az európai országok, mondjuk, Kínával vagy Vietnammal, de még akár az oroszokkal folytatott kereskedelmi mérlegét is, azt fogom látni, hogy ott hosszú sorban vannak előttünk uniós tagállamok, akik sokkal nagyobb volumenben, nagyobb értékben kereskednek, beruháznak, befektetnek ezekkel az országokkal, ezekben az országokban. Amiért bennünket támadnak, az, hogy minket kihagyjanak ebből a dologból. Minél kevesebben vagyunk ott, annál több marad nekik, nem akarnak versenytársakat. A dolgot meg ezt az egész jelenséget – ez a vita, ez egy csali valójában – a magyar értelmiség egy nagy része pedig azonnal be is kapja, mert úgy érzi, hogy itt egy fantasztikus lehetőség nyílik meg, hogy megvitassuk Magyarország identitását. Én sose kedveltem ezeket a vitákat különösebben, és sosem osztottam Ady Endre egyébként – hogy mondjam? – lenyűgöző erővel megfogalmazott képeit, amely…

Kompország.

Magyarország kompország. Sose gondoltam, miért is volna Magyarország kompország? Hát az nem tud ide-oda menni, az ki van kötve. Ha már, inkább akkor stégország.

Szent István elég komoly döntést hozott már régen.

Igen. Tehát ott van, ahol. Ott van, ahol. Magyarországnak az az érdeke, hogy mindig is elfogadja, hogy Magyarország kultúrájában és Magyarország területén az, amit Keletnek és az, amit Nyugatnak hívunk, találkozik. Ez akkor is igaz, hogyha NATO-tagok vagyunk meg európai uniós tagállamok. Most nem történelemórán vagyunk, de Szent István nem véletlenül döntött úgy, hogy a latin kereszténységet fogjuk fölvenni, miközben nem üldözte a bizánci kereszténységet Magyarországon, mert pontosan tudta, hogy a Kelet – oda inkább a lányát vagy az Árpád-házi királylányokat adta feleségül –, mert pontosan tudta, hogy az akkori Kelet meg az akkori Nyugat egyszerre van jelen Magyarországon, és az nem hátrány, nem fenyegetés, hanem erőforrás. Tehát ezt nem eltagadni kell, ezt nem le kell magunkról rúgni, nem kompországosdit kell játszani, hanem azt kell mondani, olyan ország vagyunk, amilyen. Van egy kulturális adottságunk. Kelet és Nyugat tud Magyarországon találkozni. Mind a kettő jól érzi magát Magyarországon. Mi értjük mind a kettőt. Tudunk együttműködni, kereskedni, beruházni mind a kettővel, illetve mind a két helyen. Miért adnánk föl az ebben rejlő lehetőségeket? Tehát én nem identitásfenyegetést látok a Kelet–Nyugat átfedésében, amely jellemez bennünket a nyugati integráció mellett, hanem egy óriási lehetőséget, amire stratégiát kell építeni.

Muszáj megkérdeznem a végén, hogy egy kicsit könnyedebb téma is szóba kerüljön, de rengeteg nézőnk ostromolt minket, hogy meg kell tudjam Öntől. Mi a sorsa Főúrnak? Hogyan fog ő kikerülni Törökországba?

A helyzet az, hogy Főúr most már a török szultán tulajdona, tehát Isztambul felé viszi őt a sorsa, az Árpád-házi királylányokhoz hasonlóan. És most már erről a török fél gondoskodik, és más tulajdonáról az ember ne nagyon beszéljen, ez az én fölfogásom, de annyit azért mondhatok, hogy tudjuk, hogy hogy’ fogják elszállítani. Konténerbe teszik, és repülővel megy. Tehát végül csak igaz lesz az a gondolat, hogy ez a ló tud repülni.

Miniszterelnök úr, köszönöm szépen, és engedje meg, hogy áldott és békés karácsonyt kívánjak Önnek és a családjának!

Boldog karácsonyt kívánok Önnek is és minden kedves nézőnknek!

Köszönöm szépen!