Orbán Viktor évértékelő beszélgetése az M1-en

Martí Zoltán: Tisztelettel köszöntjük Önöket! Az elkövetkező fél órában Orbán Viktor miniszterelnökkel láthatnak évértékelő beszélgetést. A felvételt szombat délután készítjük itt, a Karmelita kolostorban. Köszönjük a lehetőséget, Miniszterelnök úr, jó napot kívánok!

Jó napot kívánok!

Azt hiszem, nem könnyű és hálás feladat fél órában beszélgetni erről az évről, ráadásul van még néhány nap hátra belőle. Ha egy dolgot kellene kiemelnie, ami a legfontosabb, akkor mit mondana?

Kilábalunk a háborúból.

Milyen segítséggel lábalunk ki? Hiszen itt akkor rögtön áttérhetünk Trumpra, hiszen Trump a nagy remény, hogy kilábalunk a háborúból. Közelebb vagyunk a békéhez, mint egy évvel ezelőtt?

Karnyújtásnyira vagyunk a békétől. Az elmúlt három év nyomasztó három év volt. Úgy élni, hogy a szomszédodban olyan háború zajlik, amelyben naponta meghalnak több százan, időnként több ezren, és egy ország a szemed láttára kiürül, szétbombázzák, elveszíti az erőforrásai tekintélyes részét, úgy gondolsz Ukrajnára, hogy minden nap legalább néhány száz vagy ezerrel több özvegy van, és sok ezerrel több árva, és te itt élsz ennek a szomszédjában, és ezt látod is, meg a hatása alól se tudod magad kivonni, mert közben ennek hatására, a háború hatására egekbe mennek az árak, tönkremegy az energiapiac, és amiért eddig fizettél, mint ahogy mi tettük, mondjuk, 7 milliárd dollárt egy évben, most fizetsz 17-et, és érzed, hogy minden lelassul, nehézzé válik, és túl kell élned az évet, tehát az a feladat, hogy ne süllyedj el, ne legyen rosszabb, mint volt, ez rányomja a bélyegét a szomszédos országok hangulatára is, nem beszélve a szegény ukránokról. És ebben éltünk három évig. És az, hogy ennek most vége lehet, olyan, mint amikor a víz alól föl tudsz jönni, és hosszú idő után levegőhöz jutsz. Ez egy ilyen nagyszerű érzés szerintem. És ettől valóban csak karnyújtásnyira vagyunk.

Idén, ugye, volt két békemissziója, két ilyen körútja, és úgy fogalmazott a tegnap délelőtti, tehát a szombat délelőtti sajtótájékoztatóján, hogy kötelező volt Magyarországnak ez a békemisszió. Miért volt kötelező? Miért pont Magyarországnak?

Ez egy keresztény ország. Most temettük nemrégen Imre atyát…

Kozma Imre atyát.

Kozma Imréről van szó. Tőle tanultuk, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat. Tehát ha keresztény ország vagy, akkor segítened kell a bajbajutottakon. Másfelől kaptunk hozzá eszközöket is, hiszen éppen ebben a félévben adta Magyarország az Európai Unió elnökségét, tehát a szokásosnál, a hagyományos magyar méretből fakadó befolyásnál, erőnél több eszköz volt a kezünkben. És ezt ilyenkor használni kell, ez egy kötelesség, nem véletlenül találkoztam a Vatikánban a Szentatyával is.

Hogyan értékeli? Mennyire volt sikeres ez a két békemisszió?

Az egész helyzettől inkább sírhatnékja van az embernek. Nehéz itt eredményekről beszélni. Az biztos, hogy amikor a magyar elnökséget július elején átvettük, akkor a békéről beszélni elfogadhatatlan volt. Az olyan volt, minthogyha az ördögöt idézted volna meg. A békéről beszélni Európában 2024 júliusában olyan volt, hogy diszkreditáltad magad vele. De mi ezt nem engedtük, mi vállaltuk az ezzel járó kockázatot, és folyamatosan a békéről beszéltünk, és fél év eredményeképpen jutottunk oda, hogy ma mindenki a békéről beszél. Tehát az, ami korábban tiltott téma volt és tiltott politikai célkitűzés, arról ma végre értelmesen lehet beszélni. Ennyit elértünk, de ettől még nincs vége a háborúnak. Most jön majd az amerikai elnök január 20-án, és akkor egy új világ kezdődik. Addig is a reális célokat érdemes szem előtt tartani. Javasoltam egy karácsonyi tűzszünetet. Ez az európai háborúk történetében nem példátlan, ilyen az első világháborúban is volt, hogy néhány napra karácsonykor tűzszünet van, és tömeges fogolycserék. Az orosz elnököt, azt hiszem, sikerült is rávennem arra, hogy ezt komolyan fontolja meg, az ukránok valamilyen rejtélyes okból egyelőre nem hajlandóak, de még nincs itt a karácsony, ne adjuk föl.

Főleg az ortodox karácsony, ami ráadásul később is van.

Az ortodox karácsonyról beszélünk.

Ha a politikai varázsgömbbe bekukucskálunk, akkor azért itt nagyon érdekes dolgokat látunk. Ugye, a béke költségvetése azt jelenti számomra, hogy Magyarország a békéhez köti a gazdasági megerősödését, amely tulajdonképpen Trumphoz köthető, viszont Trumpra, nem tudom, felkészült-e az Európai Unió. Az az Európai Unió, amely abban látja a békét, hogyha Ukrajna nyeri meg ezt a háborút. Tehát itt van egy ilyen nagyon érdekes körforgás, és nem tudom, hogy ezek az ellentétek, ezek a nézeteltérések egyáltalán feloldhatók-e?

Majd elválik, hogy feloldhatók-e. Az bizonyos, hogy vannak ezek a nézeteltérések, úgy, ahogy ezt nagyjából Ön itt leírta. Van egy új realitás, részben a frontvonalon, erről mindenki tud, hall, nem árulok el hadititkot, az oroszok törnek előre. Lassan, darálva, őrölve haladnak előre. Iszonyatos emberveszteségek mindkét oldalon. És az erőviszonyok is egyértelműek. Tehát ezt a háborút az Európai Unió elvesztette. Most próbálnak kitalálni mindenfajta kommunikációs trükköt, hogy hogyan mondják úgy, hogy igen, de az oroszok nem nyerték meg, meg mi a győzelem, pontosan ezt se lehet tudni, tehát látunk majd szárnyaszegett kommunikációs kísérleteket, hogy elmagyarázzák nekünk, hogy a vereség miért győzelem, a győzelem miért vereség. Lehet, hogy Orwell könyveit érdemes levenni a könyvespolcról és föllapozni, hogy ezt majd megfejthessük, amiket mondanak, zárójel bezárva, de ez a tényeken nem változtat. Van egy realitás a harctéren, amit mindig is tudtunk, és mi, magyarok mindig is ezt mondtuk, a konfliktust el kell szigetelni. Ha megnagyobbodik, ha fölszívja magát, ha az európaiak beleugranak, saját háborúnak minősítik, akkor a katonai teljesítményeket összevetve még nagyobb vereség vár ránk. Az az érdekünk, hogy ez kicsi konfliktus legyen. Ez az új realitás első eleme. A második, hogy valami olyasmi fog történni Amerikában, amire nagyon régen nem volt példa. Egy felkészült, elszánt és civilizációs küzdelemre, a Nyugat lelkéért és jövőjéért zajló küzdelemre fölkészült, elszánt szereplő lépett sorompóba a patrióták oldalán, az élet oldalán. És ez meg fogja változtatni a teljes nyugati világot. Én már gondolatban ebben a realitásban élek. A magyar kormány ebben a realitásban van. A költségvetés eszerint a realitás szerint készült el. Ahogy Ön mondja, a brüsszeliek meg még a régiben vannak, le vannak maradva egy brosúrával. Ők még abban vannak, ami a nagy változás előtt volt. És ők azt mondják, hogy mindent ugyanúgy kell csinálni továbbra is, ahogy eddig csináltuk. Totális tévedés! Ennek ők nagy árát fogják fizetni.

310 milliárd euró ez a becslés, a háború eddigi költsége Európa és Amerika számára. Ennyit fizettek meg. Pénteken a Kossuth Rádióban elmondott néhány példát, hogy mire lehetett volna fordítani, például a Nyugat-Balkánnak a felzárkóztatására, a Száhel-övezetnek a rendezésére, ami a migráció szempontjából nagyon fontos, de hogyha megfordítom a képet, ha nem lett volna ez a 310 milliárd euró, akkor mi történt volna Ukrajnával Ön szerint?

Ezt már sohasem fogjuk megtudni. Amit biztosan tudunk, az, hogy 2022 áprilisában, tehát a háború után két hónappal a felek titkos tárgyalásokat folytattak Isztambulban, a tárgyalások eredményét papírra vetették, és néhány órányira voltak a megállapodástól. És ezt a megállapodást a nyugatiak közbeavatkozása tette lehetetlenné, akik gyakorlatilag lehetetlenné tették az ukránoknak, hogy aláírják a megállapodást.

Nem engedték meg az ukránoknak?

Ez egy olyan tény, igen, nem történt meg az aláírás, két fél kellett volna, az egyik ott volt, a másik nem. Tehát ez egy olyan ismert tény a nyugat-európai politikai világban, az ide kapcsolódó dokumentumok is ismertek, tehát az egész történetnek a részleteit is ismerhetjük, amely azt mondja, hogy volt lehetőség arra, hogy 2022 áprilisában tűzszünet és tartósnak ígérkező béke legyen. Ebből csak annyi következik, hogy nem volt megoldhatatlan a feladat. Csak elrontották.

De miért? Tehát miért nem akarja a Nyugat, hogy béke legyen? Miért nem akarta ott akkor, hogy ne legyen háború?

Na, ez az a pillanat, amikor már nem én vagyok a megfelelő interjúalany az Ön számára, mert én akartam.

Hogyha megnézzük Trumpnak az érkezését és az Európai Uniót, tehát összefoglaljuk mindazt, amirőleddigbeszélgettünk,akkorittazértazlátszik,hogylehet,hogyÖnnekszerepelehet,ha szeretné egyáltalán, hogy legyen ilyen jellegű szerepe, hogy közvetítsen az Európai Unió és Trump között. Ugye, sokan mondják, hogy egy protekcionista gazdaságpolitika következik Amerika szempontjából, ami azt jelenti, hogy Amerika az első ugyebár, az Európai Unióhoz képest is és, mondjuk, Kínához képest is. Tud-e, akar-e segíteni abban, hogy Trump és az Európai Unió között egy viszonylag barátságos kapcsolat legyen majd?

Ezen inkább mosolyogni szoktam. Tehát nézze, a politika egy olyan világ, aminek nehéz belelátni a bugyraiba, és amikor az elemzők fölvetnek javaslatokat, akkor mindig azok a tanácsadók jutnak az eszembe, akik a szorító szélén állnak, és a szorítóba éppen visszatérő bokszolónak adnak tanácsokat, hogy mit meg hogy’ csináljon. A szegény bokszoló pontosan tudja, hogy milyen volt az előző három másodpercben, amikor képen vágták, gyomorszájra vagy lengőbordára ütöttek, és az, aki ezeket a remek tanácsokat adja, az nem mer bejönni a ringbe, sőt valószínűleg életében sem járt ott, és mégis osztja a tanácsait. Szóval a politikai elemzőkkel legyünk óvatosak. A politika világa a leggyakrabban egészen más, mint ahogy az elemzők elképzelik. Például semmi szükség nincs közvetítésre az Egyesült Államok meg az Európai Unió között. Ezek az amerikaiak nagytestű, erőteljes, vadnyugati filmekből ismert, magabiztos cowboyok. Nem szoktak kérni senkit arra, hogy közvetítsen bármilyen ügyben. Odamennek, aztán megmondják, mit akarnak. Ha te elmész oda hozzájuk, akkor megmondják, hogyha te akarsz valamit, akkor mit kell tenned. Tehát nincs szükség semmilyen közvetítésre. A modern világ technológiai körülményei közepette, amikor 5 másodperc alatt lépsz kapcsolatba bárkivel az óceán túlsó partján is, az érintkezésnek minden feltétele megvan. Tehát nem lesz ilyen közvetítő szerep. Más lesz. Lesznek nagy viták. Tehát nem közvetíteni kell, hanem értelmesen kell részt venni ezekben a vitákban, és lesz nagy vita az Egyesült Államok új kormánya és az Európai Unió között. Tegnap vagy tegnapelőtt láttam, hogy az elnök kitett egy üzenetet Európának. És azt mondta, hogyha nem vagytok hajlandóak javítani az egyébként a ti javatokra, európaiak javára ma egyensúlytalanságban lévő kereskedelmi mérlegen az unió és Amerika között, ha nem teszitek meg magatoktól, akkor jönnek a vámok, all the way, ami magyarul olyasmit jelent, hogy ami a csövön kifér. Tehát itt komoly viták lesznek. Ezekben a vitákban kell részt vennünk nekünk, magyaroknak úgy, hogy először is mi jól járjunk, a nagy hadonászásban nehogy az ütések szele is elérjen bennünket, tehát ügyesen kell elfoglalni a pozíciókat. És ha hozzá tudunk járulni egy-egy érvvel, megfontolással, szemponttal ebben a vitában egy jó megegyezéshez, akkor azt vállalnunk kell, tehát akkor részt kell venni a vitában. De a legfontosabb, hogy a végén a viták olyan megegyezéssel záruljanak, ami elfogadható Amerikának, és elfogadható Európának is.

Ha Amerika a nagytestű cowboy állapotában van, akkor az Európai Uniót mihez hasonlítja?

Mi az öszvéren megyünk. Az Európai Unió végül is két nagy pilléren nyugszik, az egyiket Németországnak, a másikat Franciaországnak hívják. Az európai intézmények szeretik azt

gondolni magukról, hogy ők Európa, de Brüsszelnek nincs a nagy nemzetközi ügyekben komoly súlya. Párizsnak van, meg Berlinnek van, meg persze Rómának is van, és mindenkinek megvan a maga súlya, de Brüsszel, mint olyan, nem létezik ezekben az összefüggésekben. Persze, amikor szabályozni kell a belső piacot, meg amikor a migrációs szabályokat létre kell hozni, akkor van Brüsszel, de ezekben a nagy nemzetközi erőpróbákban nem Brüsszel van, hanem Berlin meg Párizs. Bukfencet vetett éppen a megbukott kormány Berlinben, és szétesett a kormány Franciaországban. Ez jól mutatja az erőnket.

Hogyhaabbólindulunkki,hogyMagyarországegysikeressoroselnökségettudottmagáénak, ugyebár Bulgária és Románia csatlakozott a schengeni övezethez, elfogadták itt, Budapestena versenyképességi nyilatkozatot, akkor jelentheti-e azt, vagy túlságosan naiv vagyok, hogy az Európai Bizottság és Magyarország között egy kicsivel békülékenyebb lesz a kapcsolat az elkövetkező időszakban? Kialakult egy olyan bizalmi kapcsolat a két fél között, amely alapján lehetünk optimistábbak, vagy nem? Vagy ez teljes naivitás?

Igen. Tehát nem is azt mondanám, hogy naivitás, mert nem azért ülök itt, hogy provokáljam Önt, hanem inkább azt mondanám, hogy a világban ez másképpen van. Tehát nem általában vannak a politikai szereplők egymással jó vagy rossz viszonyban. Azért szokták így gondolni az elemzők, mert az emberi életben így van, most valakivel vagy jóban vagyok, vagy nem, vagy közepesen, vagy valahogy le tudom írni egy szóval, hogy milyen viszony áll fönn közöttünk. De a politikában ez sosem így van. Brüsszelben vannak ügyek, ahol teljes összhangban vagyunk a brüsszeliekkel, és mindenben támogatom is őket, mert az Európának az érdeke, azon belül Magyarországé is, hogy bizonyos dolgokat a világban el tudjanak érni, hogy jó szabályozásokat hozzunk létre mindannyiunk számára. És vannak ügyek, amelyekben pedig összebékíthetetlenül különböző álláspontokon vagyunk, például nem engedjük – hogy utaljak itt az eseményekre –, hogy Magdeburgot csináljanak Magyarországból azzal, hogy ránk erőltetik az idióta szabályaikat, amelyek következtében be kell engedni a migránsokat, akik aztán fölforgatják az életünket. Itt kibékíthetetlen ellentétek vannak. Vagy genderügyben. Nem véletlenül állunk a bíróság előtt. Bepereltek bennünket, ők meg még néhány ország, mondván, hogy a magyarországi szabályozásról a szülők akarják megmondani a gyerekeknek a fejlődésükhöz szükséges szabályokat, közlekedési, érintkezési szabályokat ahelyett, hogy genderaktivistákat engednénk be az iskolába. Ez szerintük elfogadhatatlan, szerintünk meg semmi közük hozzá. Sose fogunk kibékülni ebben az ügyben. Vagy például, hogy azért indított pert velünk szemben a bizottság, vele együtt egyébként a magyar ellenzéki pártok

azért perlik Magyarországot, a magyar ellenzéki pártok is, hogy a Magyarországnak már odaadott, már megszerzett pénzünkből vegyenek vissza. Ebben sosem fogunk egyetérteni Brüsszellel. Tehát a dolgok nem fekete-fehérek. Bizonyos ügyekben nagyon jó együttműködés van Brüsszel és Magyarország között, más ügyekben pedig kibékíthetetlen ellentét. Lényegében ebből az egész bonyolult helyzetből az jön ki, hogy mi vagyunk Brüsszel ellenzéke. És mi azt gondoljuk, hogyha Brüsszelt nem tudjuk mi megváltoztatni úgy, hogy átvesszük ott a többséget, és nem alakítjuk át mi őket olyan képre, olyan mintára, olyan formára, ami szerintünk jó a nemzetállamoknak, akkor mindannyian szenvedni fogunk. Ezt meg kell tennünk. Brüsszelt el kell foglalnunk, többséget kell szereznünk, és át kell alakítanunk. Ez a Patrióták célja.

Igen, mert a Patriótáknak a megalakulása is ehhez az évhez kapcsolódik. Viszont mondhatni azt is, hogy az Önök szempontjából jól hangzik, hogy el kell foglalni Brüsszelt, de például, mondjuk, az Európai Néppártnak egy olyan több évtizedes előnye van, például infrastruktúrában, de azt feltételezem, hogy pénzügyekben is, mondjuk a Patriótákhoz képest, ami egy óriási hátrányt jelenthet, annak ellenére is, hogy, mondjuk, a politikai harctéren a Patrióták, mondjuk, egyre jobban vannak, választásokat nyernek. Hogyan lehet ledolgozni ezt a hátrányt? Egyáltalán le kell-e dolgozni ezt a háttérmunkát, amiben, mondjuk, az Európai Néppárt vagy talán a szocialisták is, tehát a régi-régi pártok nyilvánvalóan – gondolom én – jobban állnak, mint a Patrióták.

A Fidesz 1988-ban alakult, és a kommunistáknak volt 45 év előnyük. És ma én ülök itt, és a kommunisták valahol a történelem szemétdombján vannak, ennek vége van. Tehát azt akarom csak mondani, hogy van helyzeti előny, de ha bátor vagy, erős vagy, igazad is van, hiszel is a saját igazadban, magad mellé tudsz állítani embereket, akkor a végén majd győzni fogsz. Ez fog történni most Brüsszelben is, és pont úgy, mint a kommunistáknál, ahol az életösztönök eltompultak, a reflexek lelassultak, nem vették észre, hogy a világ egy másik szakaszába léptek, nem tudtak alkalmazkodni, és kihaltak, mint a dinoszauruszok. Ez fog történni a néppárttal is. Ők még a tegnapban élnek. Most kötöttek egy megállapodást, ugye, a három legnagyobb vagy három pártból álló többséget hozott létre az Európai Parlamentben az Európai Néppárt Weber úr vezetésével. Elfogadtak egy dokumentumot. Az olyan, mintha a múltból beszélne hozzánk. Közben egy új realitás jött létre. Ennek már vége van. Tehát én azt hiszem, hogy a politikában az dönt, hogy ki életképes, ki érti meg a jövőt, ki alkalmazkodik. A többiek ilyen Galápagos-szigeteki hüllőkké fejlődnek vissza.

El lehet csaklizni még pártokat, képviselőket a néppártból?

Nem kell csaklizni, hanem a zászlót ki kell tűzni, világosan kell beszélni, és majd akkor gyűlnek a zászló alá.

De hogy erre, erre az alternatívára, amit a Patrióták nyújtanak, van igény az Európai Néppárton belül is?

Minden nappal nőni fog az igény. Mi sikeresek vagyunk, ők pedig ott ragadtak a múltban.

Az Európai Tanács, ami ugyebár Európa államfőiből és miniszterelnökeiből áll, találkozott velük Brüsszelben, és azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy egy intellektuálisan is nagyon érdekes vita és beszélgetés volt. Hogyan látják most Európának a megválasztott vezetői – szerintem ez egy fontos különbség az Európai Bizottsághoz képest – Európa jövőjét? Mik a töréspontok most az Európai Uniónak az állam- és kormányfői között?

A háború és a béke kérdése a legmélyebb törésvonal, mert ők úgy tekintik, hogy ez az ő háborújuk. Nekem rendszeresen elmondják…

Ugye, mindenki, kivéve Magyarország?

Igen, lényegében, meg most a szlovákok. És vannak, akik meg nem mondanak semmit. Ez is egy túlélési taktika. Mi túl közel vagyunk a háborúhoz ahhoz, hogy ne mondjunk semmit. De valóban az a különbség, hogy a sajátodnak érzed, vagy sem. Ha sajátodnak érzed, és a radikálisok így is beszélnek, a radikális háborúpártiak, akkor mozgósíts minden energiát. Akkor nem az a baj, hogy elköltöttünk 310 milliárdot, mert szerintem ez óriási hiba, hanem hogy csak ennyit költöttünk el. Ez a hiba! Mert ha 400-at költöttünk volna vagy 500-at, mondják ők, ha odaadtunk volna még több pénzt, még több fegyvert, valaki szerint, ha csapatokat is küldtünk volna, akkor megnyertük volna a háborút. Amire nekem nem az a válaszom, hogy nem nyertük volna meg, hanem de hát ez nem a mi háborúnk. És ez rögtön mutatja azt a törésvonalat, ami elválaszt bennünket. Ez az, ami leginkább megosztja ma az Európai Uniót.

Magyarország, az egész kérdés, az egész költségvetés alapvetően illeszkedik az európai politikához, tehát nem lehet – azt hiszem – leválasztani a magyar költségvetést, hogy milyen folyamatok zajlanak Európában. Azt látjuk, hogy egy nagyon ambiciózus költségvetést fogadott el az Országgyűlés, többek között munkáshitellel, Demján Sándor Programmal, lakhatási támogatással. De most, ebben a pillanatban, hogy’ áll a magyar gazdaság? Hogyan látja? Honnan indulunk neki ennek?

A magyar gazdaság kibekkelte ezt a nehéz három esztendőt, amit a háború jelentett, és nem vesztette el az újrakezdés sikerének az esélyét. Tehát nem játszottuk el az elmúlt három évben a jövőnket, és a sikeres jövő esélyét meg tudtuk tartani. Ez a legfontosabb dolog. Az, hogy azért továbbra is igaz volt az elmúlt három évben, hogy mindenki tudott dolgozni, aki dolgozni akart, és a háromból egy évet leszámítva minden évben nőttek a bérek, és hogy a rezsicsökkentést fönn tudtuk tartani, csak az emberek ezt nem így tartják számon. De mindenki, aki hazamegy, fölkapcsolja a villanyt, már egy kormánytámogatást kapott, mert Európában ő fizeti a legkevesebbet, mármint magyarként ő fizeti a legkevesebbet az elektromos energiáért. Ha bekapcsolja a gázt, akkor abban a pillanatban már egy kormányzati védelmi program részévé vált, mert Európában ő magyarként fizeti a legkevesebb, legkisebb árat a gázellátásért, és sorolhatnám tovább. Tehát az, hogy ezt mind meg tudtuk tartani, hogy a tizenharmadik havi nyugdíjból nem kellett visszajönni, igaz, hogy a költségvetési hiány magasabb lett, mint szerettük volna, de meg tudtuk védeni például a tizenharmadik havi nyugdíjat. Nem kellett föladnunk a családvédelemből sem semmit. Az volt a kérdés, hogy ha kibírjuk, és jön a békeesztendő, akkor milyen állapotban leszünk? Gyógyítandó, fölerősítendő állapotban, amikor aki ránk néz, azt tanácsolja, hogy gyorsan valami vitamint vagy húslevest erőltessünk magunkba, mert úgy nézünk ki, akibe hálni jár a lélek, vagy pedig oda tudunk állni a rajtvonalhoz, és azt mondjuk, hogy elkezdődik a béke, föl vagyunk készülve: repülőrajt. És ma a magyar gazdaság az utóbbi állapotban van, neki tud lendülni.

Milyen lesz? Hova jut a magyar gazdaság 2025 végére?

A legfontosabb, hogy 2010 óta számos ügyben sikerült meggyőznünk egymást, mármint a magyaroknak egymást, hogy képesek vagyunk olyasmire, amire mi sem gondoltunk volna, például, hogy mindenkinek van munkája, hogy egymillióval több munkahely van. Korábban dolgozott 100-ból 53 ember, most meg dolgozik 81. Vagy hogy olyan fejlesztéseket hajtunk végre, annyi hidat építünk a Dunán, hogy elvisszük az autópályákat az országhatárokig, hogy

minden megyei jogú város emberei vagy lakosai, talán egy várost leszámítva, most már össze vannak kötve egy autópálya-gyorsforgalmi rendszerrel. Vagy hogy bevezetjük a gyerekek után járó adókedvezményt, ami nem volt 2010 előtt. Tehát olyan dolgokat tudtunk megcsinálni együtt, rezsicsökkentés, amiről nem hittük korábban, hogy képesek vagyunk. Szerintem ugyanez a helyzet van a háború után. Megint meg kell győznünk egymást, magyaroknak egymást arról, hogy meg tudunk csinálni olyan dolgokat, amiket még nem csináltunk. Ahogy Ön mondta: Demján Sándor Program, a diákhitel mellé munkáshitel, tömeges kollégiumépítés, megduplázni a gyerekek után járó adókedvezményt. Azt hiszem, hogy a 2025-ös egy olyan év lesz, amikor a magyarok nemcsak a reményüket meg az életkedvüket nyerik vissza, hanem meggyőződnek arról, hogy nagy dolgokra képesek, és ez jótékony hatással jár majd 2026-ra, 2027-re és 2028-ra is.

Itt a gazdasági semlegesség ki tudja váltani a tényleg nem jó formában lévő – elegánsan fogalmazva – német gazdaságnak a számait például?

Egymillió dolláros kérdés. Tehát, hogy ki tudná váltani, az talán egy erős, a kelleténél bátrabb állítás, de hogy a bajból faragni tudunk vele, mert ugye a magyar gazdaság hosszú időn keresztül túlságosan egyoldalúan – ez érthető, hogy miért, de túlságosan egyoldalúan – a nyugati gazdaságra, az Európai Unió közös piacára volt és van rákötve. Tehát az exportunk, tehát a megtermelt, előállított termékeinknek a nagy része, 80 százalék körül, az a nyugat- európai piacra megy. Ugye, nehéz négy évünk volt az amerikaiakkal, ott vissza is esett minden. Az amerikai befektetések is a második helyről a negyedikre estek vissza. Most, amikor látjuk, hogy Európában baj van, egyetlen válaszunk lehet erre, minden más irányban még gyorsabban kell fejleszteni a kapcsolatainkat. Nagy reményeket fűzök az amerikai elnökkel való kapcsolatunkhoz. Egy nagyon komoly gazdasági együttműködési csomagot szeretnék tető alá hozni vele. Ez jól halad, ez meg fog történni. Nagyon fontos, hogy ne adjuk fel az oroszokkal meglévő kapcsolatainkat, különösen az energiaszektorban, de ott, ahol a szankciók nem tiltják, azt javaslom a magyar vállalkozóknak, hogy menjenek előre, és vegyenek részt az orosz gazdaság életében. És nagyon fontos, hogy azt a hosszú évek alatt kiharcolt, kedvező viszonyt a kínaiakkal, amit megalkottunk, fordítsuk át gazdasági kapcsolatokká. Ez is jól halad. Tehát azt hiszem, hogy minél nagyobb a baj Európában, annál erőteljesebben kell előrenyomulnunk az összes többi gazdasági viszonyrendszerben, az összes többi piacon. Ennek megteremtettük a politikai előföltételeit. A Türk Tanácsban ott ülünk, a törökök az egyik legjobban fejlődő gazdaság. A Balkánon nagyon sok nagy magyar vállalat

hozott létre stratégiai beruházásokat. Ebből majd mind energia, erő, pénz jön, amiből majd lehet a magyar gazdaságot fejleszteni. Tehát a legfontosabb a gazdasági semlegességben, hogy ne törődjünk bele abba, hogy a nyugati piacok gyengülésével mi is gyengülünk, hanem legyen egy válaszunk erre a helyzetre, és a többi irányban pótoljuk azt, amit elvesztünk az európai irányban. Ez nem lesz egyszerű, és nem megy egyik évről a másikra.

Maga a magyar politikai élet sem volt éppenséggel unalmas 2024-ben. Például a kegyelmiügy itt volt ebben az évben, sokan lehet, hogy azt gondolják, hogy már régóta volt. És én azt hiszem, hogy ez érzelmileg is megérintette az Önök pártcsaládját, hiszen olyan embereket veszíthettek el, például Varga Juditra gondolok, vagy Novák Katalin köztársasági elnök asszonyra,akiketévekenvagyévtizedekenkeresztülpróbáltakfölépíteni.Kihevertemárezeket a hullámokat a két kormánypárt, hogy látja?

Nem kellett őket építeni, mert nem is olyan asszonyok, akiket lehet egyáltalán építeni. Talán éppen ezért voltak sikeresek. Tehát, hogy mondjam? A politikában a dolgok a teljesítményből épülnek föl. Tehát nem tudsz fölépíteni valakit, hogyha egyébként abban nincsen anyag meg teljesítmény meg idő meg munka meg akarat. Tehát a szereplőket nem fölépítik…

Meg különösen érzékeny egyébként.

…hanem nagyon sok munka van benne. És ezért a mi veszteségünk nem egy kommunikációs erőfeszítés elvesztése, hanem több év megfeszített munkájának a gyümölcse veszett el. Az Ön szavainál is erőteljesebb a veszteség. Ráadásul nemcsak nekünk, úgy értem, nemcsak a jobboldalnak. Világsztárokról beszélünk. Most lehet, hogy Magyarországon ez nem volt köztudott, de két világsztárról beszélünk, a politika világának sztárjairól. Pekingtől Tanzánián át New Yorkig, Moszkvával bezárólag, ha ők elmentek, és beszéltek azokban az ügyekben, amik az ő témáik voltak, jogállamiság, európai kapcsolatok, gyermekvédelem, családpolitika, ott mindenhol úgy fogadták őket, mint sztárokat. A sztár most inkább úgy értendő, mint csillagokat, akik mögött igazi teljesítmény van, és akik egy olyan országból jönnek, amelyben nemcsak beszélnek ezekről a dolgokról, hanem ahol megcsinálták. De ezt nem könnyű jól képviselni, ehhez nagyon sok képesség kell. Tehát egy jó teljesítményt elérni Magyarországon és azt bemutatni és eladni külföldön nagyon komoly teljesítményt igényel. És ők ezt tudták. Én csak kapkodtam a fejemet, hogy milyen sebeket kaptunk azzal, hogy elvesztettük őket, de hát nincs mit tenni, a politika egy könyörtelen világ. Csinálsz egy marhaságot, amit ráadásul

nem is tudsz megmagyarázni, a saját közönséged meg végképp nem érti az egészet, hogy egy családvédelemre fölesküdött kormány, aki a gyerekeket minden tekintetben védi, nemcsak gazdaságilag, hanem a fizikai biztonságunkat, az egészséges fejlődésüket, a gyerekek ellenségeitől, a pedofiloktól is megvédi őket, az, hogy történhet, hogy egy pedofil ügybe oldalról valahogy belekeveredett ember kap egy kegyelmet? Ezt senki sem érti, nem is érthette. És ez a politikában, ha nem érthető, hogy mit csinálsz, mert ha rossz dolgot csinálsz, annak is megvan a következménye, de ha legalább érthető, hogy miért követted el a hibát, akkor az emberek úgy vannak vele, hogy rendezd el, és akkor menjünk tovább. De ha nem is értik, akkor szíven üti őket. És ezért a jobboldal valóban szívgödör tájékára egy hatalmas ütést kapott rögtön az idei év elején, februárban.

De begyógyult ebből?

Pfff… Hát nem tudom.

Vagy hol tart a rehabilitációja?

Fogunk-e valaha is ebből meggyógyulni? Ezek sebek maradnak. Azt hiszem, talán az a jó megfogalmazás, hogy meggyógyultunk, de sebhely marad. Minden egyes seb, amely begyógyul, azért sebhelyként veled marad. Ennek a pesszimista értelmezésnek az ellensúlyozására találták ki azt a bölcsességet, hogy viszont amit túlélsz, az erősebbé tesz téged. Tehát ebből a szempontból nézve, hogy hogyan éltük ezt túl, mondhatom, hogy erősebbek vagyunk most, 2024 végén, mint voltunk 2024 elején.

Itt 2024 végén a közbeszéd állapotáról sok szó esik, hogy milyen állapotban van a politikai közbeszéd Magyarországon. Ha megengedi, keresztény emberként kérdezem, hogy illúzió-e elvárni a keresztény politikusoktól, hogy a szavaik, a cselekedeteik, a gondolataik a politikai munkájuk során illeszkedjenek a hitrendszerükhöz? Tehát ezt a kettőt le lehet-e, le kell-e választani ezt a kettőt külön vagy nem?

Elvárni nem illúzió. Az helyes, ha ezt várjuk el, mi mást várhatnánk el tőlük? Hogy teljesíteni tudják-e ezt az elvárást, és annak mekkora a mértéke, a teljesítés mértéke, ott jobb, ha nincs illúziónk azért, a tanításból következően is. A tanítás szerint tökéletlenek vagyunk. Tehát ha azt várjuk el a vezetőinktől, amit magunktól se várunk el, legyetek tökéletesek, az nem fog

menni. Pontosabban elvárni szabad, sőt azt kell, de utána csalódni azért, mert nem vagy tökéletes, az talán mégsem helyes. Inkább egy méltányosságra kell törekedni. Tehát a nagy hibákat nagyon meg kell büntetni, a kis hibákat meg kisebb mértékig kell megbüntetni, de egy keresztény politikai kultúrában az elvárások alapján kiszabandó elismerés és büntetés szerintem kézbesítendő, és azt meg is szoktuk kapni.

Lehet abbéli félelmünk, avagy reményünk, hogy a közbeszéd állapota az elkövetkező évben Magyarországon romlik, vagy javul, vagy ez egy most konstans állapot? Hogy’ látja?

Nem akarom Önt hitegetni. És nem Magyarországról beszélünk, hanem az egész nyugati világról. Tehát itt történik valami, ami megváltoztatja azt, ahogy az emberek egymással érintkeznek, egymással beszélnek, megváltoztatja technikai értelemben, és megváltoztatja tartalmi értelemben is. Ez több, mint politika. A személyes találkozásoknak a súlya az életünkben megváltozik. Elérjük egymást ilyen elektronikus kütyükön keresztül pillanatok alatt. Az, hogy igazi anyagot megfogjunk, ritka, mert minden virtuálissá válik egyre inkább. Lehet beszélgetni persze üzenetekkel is, de ha leülünk, és belenézek a szemedbe, megérintelek, elmondom, ott vagyok, az más, mint ahogyan ma a világ egyre inkább arra tanítja az embereket, hogy hogyan beszéljenek egymással. Tehát nem a politikáról beszélünk és nem Magyarországról, hanem van egy olyan technológiai váltás az emberiség életében, amely a személyközi viszonyokat átalakítja. Most ennek a hatása a politikára különösképpen romboló. Ráadásul ez úgy tűnik, hogy korlátlan vagy nehezen korlátozható világ. Itt aztán ami belefér, itt borzalmas dolgok történnek, hangzanak el olyan stílusban, amiért nem kell személyesen helytállnod, mert nem vagy ott. Ön nemcsak azért nem mond nekem durva dolgokat talán, mert mint említette, egy keresztény ember, és nem esne jól Önnek, hanem azért is, mert, ugye, szembe mondani valamit, azért az mégis megfontolandó magatartást igényel. Ha egy durva dolgot vagy súlyos, rossz dolgot akarok Önnek személyesen mondani, azt másképp kell elmondanom így, mintha beütöm a gépbe úgy, hogy nem vagyok ott, és nem kell vállalni a következményét. Ezek olyan új dolgok, kicsinek tűnő, triviális dolgok, de ezek átalakítják a politikát. És ezért, ha Ön ránéz, mondjuk, egy amerikai elnöki vitára, akkor nem lát ott magasabb színvonalat, mint a magyar közéleti vitákban. Tehát az egész szabad beszédre, szabad közbeszédre épülő, nyugati demokrácia problémájáról beszélünk, amivel mindannyian küszködünk, nemcsak Magyarország. Persze mi Magyarországon élünk, úgyhogy bennünket az érdekel, ami Magyarországon van, nem az, ami a világban, de jó, ha

tudjuk, hogy nem egy sajátosan magyar fogyatékosságból fakadó hibáról beszélünk, hanem egy civilizációs bajról. És nekünk ezt kell megoldani. Remélem, hogy sikerülni fog.

Igen, ráadásul itt a mérce is érdekes kérdés, hogy mit tekintünk mércének. Viszont most az elkövetkező napokban a magyar családok jelentős része, remélhetőleg nemcsak virtuálisan látja egymást, hanem ott lesznek a karácsonyi asztalnál, és remélhetőleg nem éles politikai viták, hanem ott is tűzszünet lesz majd a családoknál. Mit kíván Magyarországnak így, a karácsonyi ünnepek előtt, illetve 2025-re?

Pontosan azt kívánom mindenkinek, mint amit a saját családomnak is kívánok karácsonykor. Békét, nyugalmat, egészséget, kiegyensúlyozottságot, embereket, akik körülveszik a magyarokat, és szeretik őket, hogy te is legyél képes arra, hogy viszonozd a szeretetet, amit kapsz, hogy semmiképpen ne essetek kétségbe, üljetek össze, beszéljétek meg, találjátok ki, nincs olyan baj, amire ne lehetne megoldást találni, hogyha az embernek nyitva van a szíve, és valóban megoldást keres, nem pedig a saját igazát hajtja állandóan. Szóval több megértést, több méltányosságot, nyitottságot és őszinteséget egymás iránt. Ezen áll vagy bukik minden. A gazdasági sikerek is ezen állnak vagy buknak, mert lehet, hogy tudsz jobban élni, de hogy szebben tudsz-e, az az igazi kérdés. Jobban fogunk élni, ezt a költségvetés elintézi, a munkaerőpiac elintézi, a munkavállalók és a munkaadók közötti bérmegállapodás elintézi. Jobban fogunk élni 2025-ben, mint éltünk 2024-ben, de a nagy kérdés az, hogy tudunk-e szebben élni.

Miniszterelnök úr, köszönöm szépen a beszélgetést!