„Ezt fogadta el az az Európai Néppárt, aminek a Tisza is tagja. Ez az ő stratégiájuk, ez az ő céljuk. Aki a Néppártnak tagja, az ehhez adja a nevét. Ne legyenek kétségei senkinek: a Tisza ebből ha akarna se tudna kimaradni!” – fogalmazott a kormányfő.
A miniszterelnök a videóban is felidézte, hogy a múlt héten Zágrábban tartott az Európai Néppárt vezetői szintű megbeszélést, ahol két döntést hoztak.
„Az egyik, hogy el kell venni a tagállamoknak a vétójogát a brüsszeli döntéseknél, a másik pedig, hogy az Európai Uniót katonai szövetséggé kell alakítani” – mondta. Hozzátette: ez önmagában nem lenne olyan nagy baj, mert hát döntsenek, amit akarnak.
„A probléma az, hogy a magyar ellenzéknek a legnagyobb pártja, a Tisza az Európai Néppárthoz tartozik. Ez a döntés meg fog jelenni Magyarországon is. Akármit is mond a Tisza, az igazság az, hogy el akarják venni a vétójogunkat, ehhez megtalálták a külügyminiszter-jelöltjüket is. A Szijjártó inkább az levágatja a fejét, semhogy föladjon bármit, egy jottányit is a nemzeti érdekekből. De hát a Tisza által hozott, Brüsszelből vagy Londonból hazahozott lobbisták azok nem is akarnak, de nem is tudnak nemet mondani egy ilyen helyzetben” – hangsúlyozta a videóban Orbán Viktor.