A kormányfő azt mondta, nagyon ritkán bukkan föl a politikáikban olyan született tehetség, mint amilyen Varga Judit volt.
A politikában olyan soha nincs, hogy valaki készen lenne, a tapasztalat a lényeg, amiből mindig lehet többet felhalmozni, Varga Juditnak kellett volna még négy-nyolc év, de meg volt benne minden, ami ahhoz kell, hogy egy országot valaki tudjon vállalni, meghozza a fontos döntéseket – értékelt Orbán Viktor.
Briliánsnak nevezve az egykori igazságügyi minisztert a miniszterelnök úgy fogalmazott, fájdalmas és dühítő, ami Varga Judittal történt, másfelől óriási pazarlás az ország számára.
Felidézte: „végigszenvedte” a volt tárcavezetővel hivatali idejének utolsó egy-másfél évét, legalább háromszor akart lemondani, mondván, nem bírja azt, ami otthon van. „Kitartott, amíg kitarthatott” – tette hozzá.
A kormányfő kijelentette: a politika taktikai részében az időzítés a legfontosabb.
Egy kormányzópártnak óriási önfegyelemre van szüksége. Az ország nem engedheti meg magának azt, hogy a kormánya a kampányon kívüli időszakban – amilyenben most vagyunk – többet foglalkozzon az ellenfelekkel 10-15 százaléknál – mondta.
Hozzátette, ahogy jön a kampányfelkészülés, majd a kampány, ez az arány eltolódik, mert „bele kell állni a harcba”. Most még a felkészülés előtti állapotban vagyunk. Ez még semmi ahhoz képest, ami lesz – mondta.
Kitért arra is, hogy nem Magyar Péterrel vagy a Tisza Párttal, hanem a „gazdáikkal” vitatkozik.
A magyar politika alapszerkezete évszázadok óta változatlan, „az a kérdés, ki a te gazdád”.
Hozzátette, az övé a magyar nép, „én a magyarok embere vagyok, én a magyarokat szolgálom”, az ellenfél és a gazdái viszont sosem azt akarták, ami a magyaroknak jó. Mindig valahonnan kívülről vezették le, hogy mire is volna szüksége ennek az országnak, és az ilyen embereket mindig megtalálják azok a külföldi hatalmak, akiknek fontos, hogy mi történik Magyarországon, és befolyásolni akarják a magyar eseményeket – fogalmazott, megjegyezve, ezért vitatkozik a Tisza Párttal és Magyar Péterrel minden hónapban Brüsszelben.
Viccesen hangzó mondat, de azért van benne egy kis fájdalom is, amikor azt mondja az ember, hogy velünk azok is jól járnak, akik nem ránk szavaznak, velük meg azok is rosszul járnak, akik rájuk szavaznak. És mégis rá szavaznak – fűzte hozzá a kormányfő.
Közölte, a politika nem a futballra, hanem a rögbire hasonlít, ahol „futás közben kell verekedni, és ha a labda nálad van, nem te támadsz meg mást, de téged állandóan megtámadnak”, és „ha elkényelmesedsz, letepernek”.
Orbán Viktor kijelentette, a kormányoldal megvalósította másfél évtizeddel ezelőtt tett ígéreteit, van nemzeti kormány, nemzeti-polgári-keresztény alkotmány, megtörtént a gazdaság teljes átalakítása, de ez nem jelenti azt, hogy minden a helyére került már. „Itt még rengeteg meló van” – jelentette ki a kormányfő, aki hangsúlyozta, nem szabad hagyni az elkényelmesedést, de „egyébként sem úgy nézünk ki, mint aki reggeltől estig lógatja a lábát”, a munkába „naponta bele van téve az a 14-16 óra”.
Kiemelte, oda kellene eljutni, hogy „a kormány milyenségétől” függetlenül rendben mennek a dolgok. Magyarország nem tartozik azon európai államok közé, ahol „ha nincs kormány, észre sem veszed” – mutatott rá. Mi azon népek, nemzetek közé tartozunk, amelyek történelmük, karakterük miatt olyanok, hogy „ha nincs jól működő állam és azt vezető kormány, akkor az egész közösség széthullik, megbénul, megáll” – húzta alá.
Azt mondta, a politikában egyelőre inkább színvonalesést, nem egy új színvonal felemelkedését látja, és „ki fog pörögni a szakmából”, kiesik a politika frontvonalából, aki nem képes alkalmazkodni az új kommunikációs helyzethez.
A műfaj „nemzetközileg kiemelkedő mesterének” Lázár János minisztert nevezte, aki három órán keresztül képes az utca embereivel beszélgetni, ahol „nemcsak megválaszolt az ellenfélnek”, de „el is mondott minden fontosat”. Ez nagyon nagy bravúr, nagyon kevesen tudják ezt a politikában, megrostál majd bennünket az új korszak, sokan nem fognak talpon maradni – jelentette ki, jelezve: minden választókerület élén olyan politikusra van szükségük, aki képes megfelelni ennek a kihívásnak.
A miniszterelnök arról, hogy Kapu Tibor magyar űrhajós küldetését pártpolitikai alapon támadják-e kifejtette: az a kérdés, hogy mindez tényleg ezen az alapon történik-e. Ő arra hajlik, hogy arról van szó, magyarok vagyunk és egybehangzóan egyet mondani és gondolni nekünk nagyon nehezen meg. Ha visszajön Kapu Tibor, mindenki azt mondja majd, hát ez egy nagy dolog volt – mondta.
Kitért arra, hogy tervezett kísérleteket csak az űrben lehet elvégezni, és a 30-ból 25 valamilyen módon magyar kötődésű.
A polgári-nemzeti világban biztosan azok vannak elsöprő többségben, akik azt mondják büszkeségből, szívből, hogy mi magyarok, ha összeadjuk magunkat, bármire képesek vagyunk. A másik oldalon inkább olyan karakterű emberek vannak, akik ebben kételkednek – mondta Orbán Viktor.
Kiemelte, nagyon fontos, hogyan tekint egy közösség saját magára: úgy, hogy vannak dolgok, amihez soha az életben semmi közünk nem lehet, mert kicsik vagyunk, és ott nekünk nem osztanak lapot, vagy úgy, hogy mi is vagyunk valakik, versenyképesek vagyunk, mert nem csak a méret számít, és amire más képes, arra mi is képesek vagyunk.
A kormányfő beszélt arról is, hogy gondolkodásmódjában a radikális magyar hagyományt követi.
Az a véleménye, hogy gondolkodni radikálisan kell, a legutolsó következményig mindent végig kell gondolni, egyébként illúziókba ringatjuk magunkat, és abból nagy baj lehet, de cselekedni a politikában nem szabad radikálisan – mondta Orbán Viktor.
Gondolkodásban radikális vagyok, cselekvésben pedig mértéktartó – jellemezte magát. Hozzátette: Magyarországnak azért van miniszterelnöke, hogy bátran, félelem nélkül, nem spórolva az energiával mindent gondoljon végig.
A végiggondolás embere vagyok, és ebben versenyképes is, talán még nemzetközi szinten is – jegyezte meg.
Nem kristálygömböm van, hanem ez a radikális szellemi hozzáállásom a világ megértéséhez – fejtette ki. Példaként a migrációt hozta, kiemelve, rengeteg energiát fektetett abba, hogy megértse, itt mi fog történni.
Még a fele sem történt meg annak, ami történni fog az egész európai világgal – hangsúlyozta.
A miniszterelnök a közelmúlt és a jelen közéletének, sportjának alakjait is jellemezte röviden a riporter felvetéseire.
Sólyom Lászlóról azt mondta, bár a magyar szuverenitás szempontjából kedvezőtlenül értelmezte az alkotmányt, nagy szolgálatot tett a hazának; ha nem ő lett volna a köztársasági elnök a Gyurcsány-kormány alatt, az ország sokkal inkább pórul járhatott volna.
Novák Katalin volt államfőt az ország másik „szupertehetségének”, míg Schmidt Mária történészt a legbátrabb nőnek nevezte, akit valaha ismert. Stumpf Istvánról azt mondta, fantasztikus kancelláriaminiszter volt.
Az 1968-as progresszív liberális nemzedéknek – Kis János, Demszky Gábor, Magyar Bálint, Pető Iván, Tölgyessy Péter – a rendszerváltáskor volt egy esélye, és kis híján le is győzték az MDF-et, de kikaptak az öreg konzervatívoktól, 1994-ben az öreg komcsiktól, 1998-ban pedig a fiatal fideszesektől – fogalmazott.
A kormányfő Kovács Kokó István ökölvívóról azt mondta, lát benne politikai tehetséget, ezért többször is próbálkozott azzal, hogy a politika világába invitálja.
A labdarúgással összefüggésben beszélt arról is, hogy arra számít, nyolc év múlva vb-döntőt játszik a magyar válogatott. Úgy fogalmazott: neki az a fixa ideája, hogy vb-döntőt még látni fog az életében. Bízik Szoboszlai Dominikban, mint vezérben, és vannak titkos összeállításai is – jegyezte meg Orbán Viktor, aki méltatta a labdarúgók közül Törőcsik Andrást, Nyilasi Tibort és Détári Lajost is.
Havas Henrikben pozitívumként látja, hogy Újpest-szurkoló, Baló Györgyöt pedig ritka intellektuális adottságú, ám közérthető újságíróként jellemezte. Orbán Viktor úgy látja, Hont András „érti a politikát, mert megperzselődött benne”, Bohár Dániel az új világ sztárja, Gulyás Mártont nem ismeri, de úgy gondolja, „az a csapat, akinek vannak gazdái”, Apáti Bencének pedig el akart menni legutóbbi bemutatójára, azonban Brüsszelben volt épp.
Rónai Egonnal „előbb-utóbb nem lesz elkerülhető egy műsort összehozni” – mondta az ATV újságírójáról, Bayer Zsolt nevére pedig úgy reagált: „mindhalálig”, akár politikáról, akár irodalomról, vagy csak fröccsről van szó. Azahriah-t fiatal és nagyon tehetséges emberként jellemezte, „véglényezését” ugyanakkor soknak minősítette.
Orbán Viktor a zárókérdésre válaszolva arról beszélt: a világ olyan változásokon megy keresztül, hogy ami még tavaly rendben volt, azon is igazítani kell, hogy jövőre is rendben legyen. Nyugalmi állapot vagy kényelem nincsen – emelte ki.
Arra, hogy ellenzéki oldalról kivel beszélgetne, a szocialista Hiller Istvánt nevezte meg, akivel – „bár ő nagyon balos”, a miniszterelnök pedig „onnan nézve nagyon jobbos” – szerinte tudnának izgalmas beszélgetést folytatni.
További hírek