Megosztás

Ukrajna egy veszélyes ország 

Budapest, 2025. május 30., péntek (MTI) – Az online csalásokban részt vevő bűnözői csoportok 80 százaléka ukrán háttérrel dolgozik, ukrán emberekből áll, Ukrajnában van a központjuk. Az ukrán maffia nemcsak a hagyományos formában – „böhöm nagy autókkal”, „gyanús kinézetű, nem túl bizalomgerjesztő emberekkel” – működik, hanem kifinomultak, okosak és a modern technológiában is képesek maffiaszerű hálózatokat kiépíteni; Ukrajna egy veszélyes ország – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor az online csalásokról elmondta, hogy azok itt történnek, de sokszor nemzetközi hálózatok állnak mögöttük, mégsem igaz, hogy nem lehet semmit sem tenni ellenük. Legutóbb is sikerült egy illegális callcenter-hálózatot felgöngyölíteni Ukrajnában. Ott bankok nevében hívtak föl magyarokat, és csalták ki a pénzüket.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy Ukrajna uniós csatlakozása után az ukrán bűnözői körök számára minden sokkal egyszerűbb lenne, beépülnének az EU szövetébe, ugyanolyan elbánásban részesülnének, mint az unión belül működő pénzügyi szolgáltatók, nehezebb lenne fellépni velük szemben.

Hangsúlyozta azonban, hogy akármilyen nehéz is, fel kell lépni ezek ellen, és elmondta, hogy eddig 169 gyanúsítottat sikerült beazonosítani és a legtöbb ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Kétségkívül az a jó, ha az Ukránokat kívül tartjuk az unión – közölte, megjegyezve, hogy ez szerinte rendben is lesz. Emlékeztetett, hogy már több mint 1 millió 600 ezren küldték vissza a Voks2025 szavazólapjukat, és úgy értékelt: a magyar társadalomban kezd kiépülni az a tudat, hogy „csínján kell bánni”, óvatosnak kell lenni Ukrajna uniós csatlakozásával.

Közölte azt is: további pénzügyi forrásokat adott a kormány a rendőrségnek, hogy még több ember foglalkozzon az online csalások elhárításával.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a csalások mindenkit érinthetnek, akinek bankkártyája, digitálisan kezelt megtakarítása van, elég egyetlen rossz mozdulat, egy kattintás és hirtelen el is vitték a csalók a pénzt. Hozzátette, a magyarok jóhiszeműek, könnyű prédái a csalóknak, ezért fel kell ezekre az online csalásokra készülni, a hatóságoknak is sokkal több energiát kell mozgósítaniuk, hogy felvilágosítsák az embereket, hogy segítsék őket megvédeni.

Elmondta, nyolcmilliárd forint értékben történtek az online csalások, a pénzt próbálják visszaszerezni, de nagyon nehéz. A hatóságok elég jól dolgoznak, mert már másfélmilliárd forintot sikerült visszaszerezni – közölte.

A kormányzati fellépésnek van értelme, ezért adtak még pénzügyi keretet a rendőrségnek, hogy még több ember foglalkozzon ezeknek a csalásoknak a kivédésével, elhárításával, aztán ha a baj megtörtént, az orvoslásával – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök beszámolt a budapesti CPAC konferencia csütörtöki nyitónapján szerzett tapasztalatairól is: rengeteg emberrel beszélve úgy látja, hogy Európában az emberek között az a meggyőződés súlyosan megerősödött, hogy Ukrajna felvétele egész Európa számára kezelhetetlen kihívást eredményezne.

Jelezte: a CPAC-re számos jelenlegi és jövendő európai kormányfő jött el, akik abban az „ellenállási mozgalomban” vannak, amelyben Magyarország már 15 éve harcol a brüsszeli birodalomépítéssel szemben, és olyan „marhaságok” ellen, mint a migránsok beengedése, a genderaktivisták és Ukrajna uniós tagsága.

Hozzátette: ez a mozgalom lassan, de biztosan többségbe kerül Európában, egyre erőteljesebben mondják ki, hogy Ukrajna gyorsított felvételének nincs helye.

A kormányfő azt is hangsúlyozta: a következő évek arról szólnak, hogy Ukrajnára és a háborúra hivatkozva a brüsszeli birodalomépítő bürokraták tudnak-e a jelenleginél is több pénzt és jogkört elvenni az Európai Unió tagállamaitól

Kiemelte: Brüsszel korábban minden válságra így válaszolt, majd kiderült, hogy a bővített jogkörökkel nem tudnak élni, és nem tudják legyőzni a krízist.

„Semmi értelme, hogy átadjuk ezeket a jogköröket, nem szabad megengednünk, hogy Brüsszel a háborúra hivatkozva még több pénzt vegyen el tőlünk, még több hatáskört vegyen el, még több hitelt vegyen fel, adósságba rángasson bennünket, központi gazdaságirányítást építsen ki” – fogalmazott.

Az egyik legsúlyosabb kérdésnek azt nevezte, meddig kell erősíteni az európai védelmi képességeket, hiszen könnyen fegyverkezési versenybe bonyolódhatunk az oroszokkal, ami „feleszi a magyar emberek pénzét”, és akkor kevesebb marad iskolára, gazdaságfejlesztésre, az otthonteremtés támogatására vagy családtámogatásra.

Hangsúlyozta: az az érdekünk, hogy az amerikai béketörekvések minél hamarabb sikerre vezessenek, legalább tűzszünetet sikerüljön elérni Ukrajnában, „és minél korábban kezdődjenek fegyverkorlátozási tárgyalások az oroszokkal, ellenkező esetben minden pénzünket a hadiipar viszi el”.

A CPAC-et a nemzetközi Harcosok klubjaként említve Orbán Viktor kiemelte: a politikában a hazugságok a korábbinál gyorsabban terjednek, a fontos kérdések – köztük Ukrajna uniós csatlakozásának – megbeszélése során védekezni kell az álhírek és a hazugságok ellen.

Kijelentette, „lassan, de biztosan alakul az együttműködés” a jobboldali, nemzeti alapokon álló pártcsaládok között, amelyeknek összességében több képviselőjük van az Európai Parlamentben, mint a legnagyobb frakcióval rendelkező Európai Néppártnak.

Már többen vagyunk, csak nem vagyunk még elég jól megszervezve – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, ezért alapította meg egy éve a Patrióták Európáért szövetséget, amely azóta „lépésről lépésre izmosodik és erősödik”.

A miniszterelnök kijelentette, a Brüsszellel folytatott viták látszólag a nemzetközi térben zajlanak, de uniós tagságunk miatt „mind súlyos belpolitikai kérdések”, hiszen a magyar családok költségvetéséről, az energiaárakról, inflációról, a hazai vállalkozások jövőjéről van szó.

Orbán Viktor arról is beszélt: Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel. Úgy értékelt: az ukrán uniós tagságban kétségkívül lehetne olyan elemeket találni, amelyek időlegesen megrendelést jelentenének az európai cégeknek, de összességében Ukrajna felvétele olyan gazdasági következményekkel járna, amelyek tönkreteszik az európai gazdaságot. Hozzátette: ez leginkább először a szomszédos országokat érintené, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát.

Arra figyelmeztetett: az ország uniós felvétele esetén milliószámra érkeznének ellenőrizetlenül az ukránok Európába, ami a bűnözés és a maffia problémája mellett azt is magával hozná, hogy az így érkező emberek alacsonyabb bérért vállalnának munkát Európában, így Magyarországon is.

Jelezte: magyar nyugdíjrendszer védelme is azt követeli, hogy nemet mondjanak az ukrán uniós tagságra, ugyanis Ukrajna felvétele esetén az ott élők is jogosultak lennének nyugdíjra Magyarországon, azaz „a magyar nyugdíjasok pénze, annak egy tekintélyes része az ukránokhoz menne”.

Kitért arra is: a magyar agrárkamara álláspontja szerint „megöli” a magyar gazdákat és a magyar egészséges élelmiszeripart a génmódosított technológiákra épülő, alacsony színvonalú ukrán mezőgazdasági tömegtermelés.

Hangsúlyozta: nem kell megadni Ukrajnának azokat a jogokat, amelyek megilletik a tagokat, hanem egyenként, szektorálisan kell megegyezni Ukrajnával az együttműködésről, úgy, hogy az a magyaroknak és európaiaknak is jó legyen, mert ha fölveszik Ukrajnát, akkor nem lesz lehetőség korlátozások alkalmazására.

Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben meg kell védeni az embereket – hangsúlyozta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ha szükséges, akkor újabb termékekre fogják bevezetni az intézkedést.

Orbán Viktor értékelése szerint az árrésszabályozás, ami korábban „elgondolhatatlan volt Magyarországon”, úgy működik, mint a „karikacsapás”, beváltotta a hozzá fűzött reményeket: 900 élelmiszer árát sikerült csökkenteni, és drogériákákban pedig 420 termék ára lett kedvezőbb. Emlékeztetett: az élelmiszernél 10, a drogériákban kapható termékeknél 15 százalékos árrést határoztak meg.

„Ez legyen elég, ami efölött van, az indokolatlan áremelés” – hangsúlyozta.

Jelezte: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt a feladatot kapta, hogy az inflációt le kell törni, és ennek érdekében, az ő javaslata alapján hosszabbította meg a kormány az árrésszabályozást. Megjegyezte: Nagy Márton „elszánt ember”, így ha szükséges, akkor újabb termékekre fogják bevezetni az árréscsökkentést.

Megjegyezte: amikor Nagy Mártont „leigazolta” a kormányba, akkor megállapodtak, hogy nem egy politikusra van szüksége a gazdasági tárca élén, hanem egy szakemberre, akit nem érdekel különösebben a politika. Hozzátette: Nagy Márton nem egy politikus, ezért ne várjanak tőle „sikerorientált, kedves mondatokat”, de azt igen, hogy a megkapott feladatot szakmailag hibátlanul végre fogja hajtani.

Orbán Viktor a parajdi sóbányát ért természeti katasztrófa kapcsán kijelentette: a magyar kormány minden támogatást megad nem csak Parajdnak, de az ottélő összes magyarnak is.

Úgy fogalmazott, Parajd része a magyar nemzettudatnak, az elmúlt 10-15 évben annyi magyar fordult meg ott, és annyira megszerették ezt a helyet, annyira magukénak érzik, hogy szinte hozzánk tartozik. Ezért ami ott történik, az olyan, mintha velünk történne, fáj – tette hozzá.

A kormányfő elmondta, nagyon sok ember mozdult meg, hogy segítséget nyújtson, de egyelőre nagyon nehéz, szinte kilátástalan a helyzet.

Orbán Viktor kitért arra, nem szabad arról elfeledkezni, hogy nem csak Parajdból áll Erdély, Háromszék környékén is súlyos a helyzet, mert egy-két méter magasan áll a víz a kertekben, az ottani magyaroknak is segítségre lesz szükségük.

A miniszterelnök azt mondta, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy jól szervezett, erős párt, jól képviseli a magyarok érdekeit nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is, és kapcsolatban van annak elnökével Kelemen Hunorral, akivel beszélt akkor, amikor a helyzet súlyossá vált. Megígérte neki, hogy minden támogatást megadnak nemcsak Parajdnak, hanem az ottélő összes magyarnak- tette hozzá.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek