A Vendéglátóipari és Kereskedelmi Múzeum jóhangulatú közönségtalálkozóján nem csak a tavasszal megjelent „Spájz” című könyvének létrejöttéről mesélt a könyv szerzője, Saly Noémi, hanem a közönség tanácsot kérő kérdéseire is szívesen válaszolt.

„Amikor 2009-2010-ben újraindítottuk Lévai Anikóval a Magyar Konyha magazint megkérdeztem az egyik hozzáértő barátomat, hogy ő milyen rovatot javasolna. Egy név volt a válasza, Saly Noémié. Így indult el Noémi Spájz rovata, s ahogy a Magyar Konyha is megtalálta a helyét tradíció tekintetében, azzal párhuzamos Noémi rovata az egyik legsikeresebb és legállandóbb rovata lett a lapnak” – mesélte Vinkó József az est bevezetéseként a Spájz című könyv létrejöttéről, amely egy-két kivétellel a magazinban több év során megjelent cikkek gyűjteménye.

„Fotelból is lehet várost nézni, csak az nem olyan. Kellenek a hangok, zajok, szagok, a fény és az árnyék, az emberi jelenlét, a valahai és mostani lelkek egymásra rétegződő lenyomatai – ezt Saly Noémi várostörténész mondta. Mit mondana Saly Noémi, a Spájz szerzője? Hogy étteremben is lehet enni, csak az nem olyan. Kellenek a hangok, zajok, szagok, hozzávalók, az emberi jelenlét, a valahai és mostani receptek egymásra rétegződő lenyomatai. A Spájz pont ezeknek az egymásra rétegződött recepteknek a gyűjtőhelye. Ükanyáink, dédanyáink és nagymamáink receptjei mai köntösben: hagyományokkal tartósítva, de a jelennel ízesítve. Olyan könyv, mint amilyen hely is, amit mindig kinyithatunk, amikor hirtelen kell főznünk valamit: szétnézünk a polcokon, vagyis a receptek között, és találunk olyat, amihez nem kell más, csak ami a kéznél van” – mondta Lévai Anikó köszöntőjében.

Szerencsés helyzetben van Saly Noémi, aki egy régi, Hauszmann Alajos által tervezett budai házban él. „Akkor még jól tudtak spájzot tervezni az építészek, a lakás belső, hűvösebb részébe, vastag falakkal” – mesélt arról Saly Noémi, hogy városi körülmények között is ideális helyen tudja tárolni a maga készítette befőtteket. Azokat a finomságokat, amelyekkel nem csak a télre készít, hanem amelyre a rokonai is kifejezetten számítanak, s „tarisznyálja fel őket” karácsonykor ajándék gyanánt.

„Mivel az édesanyáknak túl sok a dolga a család körül, a befőzést általában a nagymamáktól tanulhatjuk el” – vallja a receptkönyv szerzője. Az ő nagymamáinak az idejében a zölddió kompót vagy a cukrozott görögdinnye héj nem csak finom nyalánkságot jelentett, hanem azt is, hogy a nagy szegénység ellenére sem lehetett éhen halni, mert mindig volt mit levenni a spájz polcairól. Saly Noémit először meggy-, szilva-, vagy sárgabarack magozáskor engedték a befőzés közelébe a nagymamái. Ez a tevékenység arra is jól szolgált, hogy a munka közben olyan dolgokat is volt idő megbeszélni egymással, és olyan gondolatokat is meg lehetett osztani a másikkal, amelyre máskor nem volt alkalom.

Melyik szilvából lehet a legjobb lekvárt készíteni? Vajon miért van visszaszorulóban a málna és az egres termesztése? Melyek a jó zakuszka összetevői? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel a közönség soraiból Saly Noéminek, aki többek között azt is elmondta, hogy ő soha nem használ tartósítószert a befőzéshez, mert a cukor épp elegendő tartósításra, és azt is elmagyarázta, hogy mi a nedves és a száraz dunsztolás közötti különbség. Arról, hogy valóban milyen finomak a könyvben leírt befőttek, a beszélgetés utáni kóstolón bizonyosodhattak meg a jelenlévők.