Megosztás

Orbán Viktor sajtónyilatkozata Benjamin Netanjahuval, Izrael Állam miniszterelnökével történt tárgyalását követően

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tisztelettel köszöntöm Önt itt, a nagy nyilvánosság előtt is nyolc év után. Utoljára Budapesten nyolc évvel ezelőtt találkoztunk, én pedig Önöknél 2021-ben voltam utoljára. És a világ hatalmasat változott azóta, az egész globális biztonság súlyos fenyegetésekkel néz szembe, és ennek egyik legsúlyosabb példája és eseménye az a terrortámadás volt, amelyet az Ön hazája, Izrael szenvedett el másfél évvel ezelőtt. Egy olyan kegyetlen és súlyos, az izraeli szuverenitást lábbal tipró terrortámadást szenvedtek el, amely nagy hatással volt az egész világra, így Magyarországra is. Magyarország világossá tette az első pillanatban, hogy kiállunk Izrael szuverenitása, önvédelemhez való joga és az izraeli emberek biztonsága mellett, és azóta is ezt az álláspontot képviseljük mindenhol a világpolitikában. Úgyhogy sok sikert kívánok a miniszterelnök úrnak és Izrael kormányának, hogy megteremtse a saját népének biztonságát, és érvényesítse önvédelemhez való jogát.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Magyarországon is történtek változások, leginkább az Európai Unióban. Magyarország az elmúlt években a szabadság szigete volt Európában, és a zsidó-keresztény civilizáció elszánt őre és zászlóvivője is. A sajtónak mondom, hogy a magyar zsidó közösség lélekszámát tekintve Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége, és biztosan állíthatom, hogy ma ők vannak egész Európában a legnagyobb biztonságban. Amiről ma is beszéltünk, és fogunk is még beszélni, az a jelenség, ami mindannyiunkat meglepett az elmúlt évtizedben, hogy Nyugat-Európában az antiszemitizmus soha nem látott méreteket öltött. Ön is tudja, hogy Magyarországon eddig sem lengettek Hamász-zászlókat, és ezután sem fognak ilyet tenni. Ebben az országban, a mi hazánkban zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, és ennek mi minden eszközzel érvényt is szerezünk. Minden állampolgárunkat megvédjük, és külön figyelmet fordítunk azokra a csoportokra, amelyek kiugróan veszélyeztetettek, és a zsidó közösség ma mindenhol a világban kiugróan veszélyeztetett. Ezért szeretném Önt biztosítani arról, ahogy a tárgyalásokon is mondtam: Magyarország semmilyen toleranciát nem tanúsít az antiszemitizmussal szemben, teljes, zéró tolerancia van, és még egyszer megismétlem, hogy nem örülünk annak, hogy ma ilyet kell mondani, de a helyzet az, hogy egész Európában ma a zsidó közösségek közül a Magyarországon élők érezhetik magukat a legnagyobb biztonságban. Arról is beszéltünk a miniszterelnök úrral, hogy az antiszemitizmust Nyugat-Európába importálják. Az illegális migráció szükségszerűen hozza magával az antiszemitizmus növekedését. A brüsszeli elit ezt nem tudja, nem akarja megállítani, az illegális migrációt nem megállítani, hanem menedzselni akarják. Magyarország azonban ebben nem enged. Magyarország semmilyen migrációt nem fogad el, semmilyen európai migrációs megállapodást nem enged érvényesülni Magyarországon, mert az itt élő polgárok, minden polgár biztonságát veszélyeztetné. Ráadásul ez szuverenitási kérdés is a mi számunkra.

Van érdekazonosság is, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a két ország között. Mi érdekeltek vagyunk nemcsak az értékeink miatt, hanem a nemzeti érdekeink miatt is abban, hogy Izrael biztonságos ország legyen, és hogy stabil ország maradjon. A stabil Izrael a Közel-Kelet stabilitásának a kulcsa, és ebben a miniszterelnök úr mindig számíthat ránk.

Kell szólnom a kétoldalú kapcsolatokról is. Ezekről is beszéltünk. Izrael komoly befektető Magyarországon. 150 izraeli vállalat dolgozik itt Magyarországon, több ezer embernek adnak munkát, és ezek értékes befektetések, nemcsak a volumenük miatt, hanem a minőségük miatt is, mert ezek kiemelkedően a gyógyszeriparban és a high-tech szektorban jöttek létre. Jól működik együtt a magyar és az izraeli vállalati közösség, úgyhogy jó reményeink vannak arra nézve, hogy ez az együttműködés folytatódik. Az együttműködésünk egyébként kiterjed az egyik legfontosabb és legérzékenyebb területre is, ez pedig a hadiipari, katonai-biztonsági együttműködés. Izraeltől számos technológiát vásároltunk és építettünk be a magyar katonai rendszerbe, és ezt az együttműködést folytatni fogjuk a jövőben is. A magyar export Izraelbe egy olyan tétel, ami nekünk számít. Örülünk annak, hogy semmilyen akadályt nem gördített Izrael sohasem a Magyarországból Izraelbe irányuló export elé. Köszönjük ezt is!

És végezetül kell szólnom az egyik legaktuálisabb kérdésről is, a nemzetközi bírósági rendszerben lezajlott változásokról. Ezen is, itt is első helyen a Nemzetközi Büntetőbíróságról kell beszélnem. Ebben szakértőnek számítok, tisztelt Miniszterelnök úr! Kis történet, mert magyar történet, de nekünk fontos. Én voltam az a miniszterelnök, aki aláírtam a Nemzetközi Büntetőbírósághoz való csatlakozási dokumentumot még 2000-ben. És a napokban én voltam az, aki aláírtam az onnan való kilépésről szóló dokumentumot, mert Magyarország úgy döntött, a magyar kormány úgy döntött, hogy kilépünk onnan. Ennek az az oka, hogy meggyőződésünkké vált, hogy ez egy politikai bírósággá alakult. Tehát az elmúlt években ez most már nem egy pártatlan, nem egy jogállami bíróság, hanem egy politikai bíróság, és ezt a legvilágosabban az Izraellel kapcsolatos döntések mutatták meg. És azt gondoljuk, hogy egy politikai motivációk alapján működő nemzetközi bíróságban egy magára valamit adó demokratikus jogállam, mint amilyen Magyarország, nem vesz részt, nem vehet részt. Meggyőződésem, hogy politikai eszközzé silányították ezt az egyébként fontos nemzetközi bírói fórumot, amellyel nem tudunk és nem is akarunk közösséget vállalni a következő időszakban. A külügyminiszter úr a mai napon az erről szóló törvényjavaslatot benyújtja a magyar parlamentnek, és kilépünk a Római Statútumból, illetve felmondjuk a Római Statútumot.

Mélyen tisztelt Miniszterelnök Úr!

Megismétlem a jókívánságainkat. Tisztelettel köszöntjük Önt nemcsak a magyar kormány, hanem a magyar nép nevében is. Köszönjük, hogy eljött hozzánk. Köszönjük azt a barátságot, amit Izrael Állam mutatott Magyarország iránt az elmúlt években. Köszönjük, hogy a nemzetközi színtéren együtt tudtunk működni. Köszönjük azt a támogatást, amit Önök a Magyarországon élő zsidó közösségnek adnak. És büszkék vagyunk arra, hogy a zsidó közösség, amely egy hányattatott sorsú, történelmileg nehéz múltú közösség ma Magyarországon nemcsak otthon érezheti magát, hanem értékes közösségnek is tekintheti saját magát, mint ahogy mi is értékes közösségnek tekintjük a Magyarországon élő zsidó közösséget. Az Ön látogatása ezért nem egyszerűen csak egy politikailag fontos látogatás, a sajtó érdeklődése ezt mutatja, hanem számukra egy fontos, személyes, lelki, ha úgy tetszik civilizációs célú látogatás is. Megerősítem, hogy Magyarországra Izrael a jövőben is számíthat, mint a zsidó-keresztény kultúra bevehetetlen, ellenfelek által bevehetetlen európai bástyájára.

Köszönöm szépen a figyelmet!

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek