Orbán Viktor laudációja a Polgári Magyarországért Alapítvány díjátadó ünnepségén

Tisztelettel Köztársasági Elnök Urak és kedves Feleségeik! Tisztelt Házelnök Úr! Kedves Martonyi János és Rábai Rozál! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Martonyi Jánostól tanultam az életbölcsességet, miszerint „az elhülyülés első jele, ha valaki azt hangoztatja, milyen régóta csinál valamit.” Ezt úgy tudom lefordítani a magam nyelvére, hogy a rutin öl. Ez a különbség a vérbeli jogász és a várbeli politikus gondolkodása között, miközben a lényeg ugyanaz. Ez a Jánostól származó gondolat lett végül a Fidesz egyik alapelve. Az önmagában nem érv, hogy valaki régóta csinál valamit. Azért is emlegetem fel ezt, mert már kerek huszadik éve, hogy átadjuk a Polgári Magyarországért Díjat. De a díj értékét nem az évek száma határozza meg. Fontosak a hagyományok, de még fontosabb, hogy mit jelent ez a díj itt és most. És itt és most, kedves Barátaim, nem kevesebb történik, minthogy végre díjazzuk azt, aki nélkül ma nem lehetnénk itt. Nem lenne itt a Polgári Magyarországért Alapítvány, nem lenne itt a közönség, és minden bizonnyal elmaradtak volna az elmúlt harminc év jobboldali sikerei is. Harminc évvel ezelőtt 1994-et írtunk. Abban az évben kaptunk ki történetünk során a legjobban. A magyar jobboldal darabokban volt. Három kicsi, néhány százalékos pártocska ült a parlamentben, szemben a szocialisták és a melléjük beoldalkocsizó liberálisok monstre koalíciójával. Ott volt az Antall József halála után elárvult MDF, ott voltak a kereszténydemokraták, és ott voltunk mi, fiatal demokraták, nem éppen a legfényesebb állapotban. Világos volt, hogy külön-külön gyöngeség vagyunk, ezért egységgé kell kovácsolódnunk. Emlékszem, a Batthyány tértől nem messze, egy kis kocsmában ültünk le Martonyi Jánossal és többedmagunkkal megbeszélni, hogy merre tovább. A többi már történelem. A jobboldal összefogott, nyert a következő választáson, és ma is Magyarország vezető erejét adja. De történt azon a napon más is, ami elsősorban János érdeme. Azt mondta nekünk, akkor még kezdő politikusoknak, hogy van itt egy jóval nagyobb feladat a szimpla összefogásnál. Fel kell építenünk a polgári Magyarországot, át kell formáljuk a magyar közéletet, meg kell tisztítanunk az országot a rárakódott kommunista beidegződésektől, amelyek folyton visszarántanák a baloldali mocsárba. Nemcsak pártot, hanem közösséget is kell építenünk, mondta, olyan közösséget, amely egy új politikai korszak stabil alapjaként szolgálhat. Martonyi János ezzel a felismeréssel megelőzte a korát. Amit János akkor újszerűként mondott, az ma triviális gondolat. Egy dolog nyerni a választáson, de politikai kultúrát váltani az igazi feladat. A történet folytatását ismerjük. Először megalakult a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, majd a Polgári Magyarországért Alapítvány, később a polgári körök, és így tovább, és így tovább. 1998-ban csak a választást nyertük meg. János filozófiájának és munkájának hála 2010 után kultúrát is váltottunk. Az ország valóban ledobta a régi szocialista beidegződéseket, átalakítottuk az intézményeket, új alaptörvényt adtunk Magyarországnak, felépítettük a polgári Magyarországot. Köszönjük, Martonyi János!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Martonyi János egy igazi, magas műveltségű családból származik, amely a Trócsányiak és a Sulyok család mellett egyike a nagy szegedi jogászdinasztiáknak. Az ilyen családok tagjait erősen megpróbálta a XX. század. A kommunista dúlás épp azt a közeget számolta fel, amely ezt a hazafias, önmagáért és közösségéért felelősséget vállaló életmódot lehetővé teszi. Akkoriban a kommunisták el akarták hitetni a magyarokkal, hogy nem vagyunk alkalmasak saját életünk megszervezésére, el akarták venni a magyaroktól azt a meggyőződést, hogy tehetséggel és szorgalommal lehet előrébb jutni, hogy megéri felelősséget vállalni a családunkért és önmagunkért. Le akarták nyomni a torkunkon, hogy a nemzet nem érték, nincs Isten, a haza pedig, mint minden más is, eladó. Ennyiben ezek a régi kommunisták nem is annyira különböznek a mai progresszív liberálisoktól, de az egy másik beszéd témája. A kommunista uralom sötét évei alatt az olyan családok őrizték meg a polgári eszményeket, mint a Martonyi család. János mesélte nekem, hogy édesapja mennyire fontosnak tartotta a legsötétebb diktatúra évei alatt is a nyugati nyelvek tanulását, hogy nem szabad belesüllyedni a diktatúra szűk horizontjába, a vasfüggöny mögül is követni kell a világ eseményeit. Meg kell őrizni a polgári lét reflexeit, mert ha egyszer lesz még szabad Magyarország, nagy szükség lesz ezekre. Ez olyannyira igaznak bizonyult, hogy amikor le kellett tenni a Polgári Magyarországért Alapítványnak és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek az alapjait, mi is ezekhez a reflexekhez nyúltunk vissza.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves János!

De a mindenkori szellemi embereknek, ha magyarok, van még egy tehertétele, aminek nincs köze a kommunizmushoz. Egy magyar, bármennyire is szeretné, nem kerülheti el a közéletet. A magyar onnan ismerszik meg, hogy elveiért és eszméiért be kell lépjen a politikai küzdőtérbe. Elveit és értékeit akkor tudja érvényre juttatni, ha megharcol értük. Ezt a sorsot Martonyi János sem kerülhette el. Jól tudom, bár szíve mindig a katedrához és a jogászi, nemzetközi ügyvédi pályához húzta, időről időre megtalálta a politika – a mi hatalmas nagy szerencsénkre. Így lett ő előbb államtitkár az Antall-kormányban, majd külügyminiszter a Fidesz-kormányban. Politikusként, külügyminiszterként meg is harcolt azokért az értékekért és elvekért, amelyeket otthonról hozott. A polgári világra nyitott reflexeket a haza szolgálatába állította. Meggyőződése volt, hogy a nemzeti lét és az európaiság nemcsak összeegyeztethető egymással, hanem feltételezik is egymást. S bár voltak vitáink atekintetben, hogy hol vannak a kettő határai, és miként lehetséges az összeegyeztetés, valahogy mindig átjutottunk a nehézségeken. A feladat nem könnyű. A dolog nehézségét jól illusztrálja, hogy egy nálunk szolgáló francia nagykövet egyszer felfigyelt János kolozsvári születésére. Ezen felbátorodva meg is kérdezte tőle, hogy ő, ugye, eredetileg a román nemzethez tartozik-e. A helyes válasz nem igényel doktori disszertációt, inkább csak a népnyelv erőteljesebb kifejezéseiben való jártasságot, de a nemzeti lét és az európaiság szintézisre hozatala itt, Közép-Európában intellektuálisan már jóval nehezebb dió. A népiesség már kevés, sőt egy disszertációnál is többet kíván, leginkább egy élet munkáját kívánja. És Martonyi János nem riadt vissza ettől. Egész életében képviselte, hogy az európai integráció lényege a nemzeti önazonosság fenntartása, ezért a nemzetek erősödése nélkül az integráció sem lehetséges. Ő tette ezt a doktrínát Magyarország hivatalos Európa-politikájává. Munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével, kijelölte hazánk helyét a világban, visszavezette a perifériára szorult Magyarországot a művelt és megbecsült népek közé. Külügyminiszterként elévülhetetlen érdemei vannak hazánk uniós csatlakozásában és nyugati integrációjában. Ő volt az, aki levezényelte hazánk első uniós elnökségét, és közben mindig maradt ideje szívügyére, a nemzetközi jogra és a tanításra. Munkája nemcsak példát jelent számunkra, hanem feladatot is ad. Martonyi János után ez lett a mérce. Meggyőződésem, hogy a mai díj a lehető legjobb helyre kerül Martonyi Jánoshoz, aki a lehető legtöbbet tette azért, hogy Magyarország egy polgári, szuverén, a világban megbecsült ország lehessen.

Köszönet érte!