Polgár Tibor: Országjárása során Veszprém vármegyébe, Tapolcára érkezett Orbán Viktor miniszterelnök úr. Elég sűrű a programja. Köszönjük szépen, hogy szakított időt arra, hogy a veol.hu hírportálnak, illetve a Veszprém Vármegyei Naplónak nyilatkozzon.
Jó napot, és köszönöm, hogy lehetőséget adtak erre.
Nincs mit szépíteni rajta, Miniszterelnök úr, rendkívül hektikus időszakot élünk, a nemzetközi helyzet, illetve a szomszédban dúló háború miatt, választási kampány van. Ehhez képest Veszprém vármegye a nyugalom szigetének számít, a statisztikák szerint rendkívül jó a közbiztonság, elkerültek minket a nagyobb botrányok szerencsére, és igazából jó itt élni a helyiek szerint. Milyen érzésekkel érkezett hozzánk? Hogyan látja Ön a helyzetet?
Nézze, Veszprém megye egy kiemelkedően jó hely Magyarország egészét tekintve. Van egy nagyvárosuk először is, ráadásul a királynők városa, tehát az komoly tekintélyt meg súlyt ad, nagy is, komoly egyetemmel, színházzal, tehát minden civilizációs szolgáltatást képes nyújtani a megye számára. Van egy történelmi városuk, Pápa, ott, kicsit eldugva a Bakonyban, de most már összekötve Győr-Moson-Sopron megyével, mert ott megépült az összekötő út, a négysávos. Akkor itt van Ajka, ami egy volt szocialista iparváros, de magára talált, és úgy látom, hogy komoly svungja van. Itt van Tapolca, ami egy gyöngyszem. Nehéz vele mit kezdeni, látom is, hogy megtorpant most a fejlődése, de fantasztikus adottságai vannak. És itt van Sümeg, amely meg egy kereszténydemokrata, nemzeti fellegvár, tehát ez egy erőd szinte a polgári, nemzeti, keresztény kormányzás számára, nagyon erős identitással és keresztény hagyományokkal. Összességében, ha az ember ezt a megyét nézi, akkor egy fantasztikus kis Magyarország rajzolódik ki előtte, megvan itt minden, ami szükséges, meg még a Balatonból is jut ide egy rész, tehát igazán nem panaszkodhatnak.
A közhangulatra mindig hatással van az egészségügy helyzete. Azt tudni kell, hogy az elmúlt időszakban a veszprémi és az ajkai kórházba több milliárd forint értékben érkeztek fejlesztések, több milliárd forint értékben fejlesztették az említett két intézményt, ami ezeknek is köszönhetően rendkívül jó hírük van ezeknek az intézményeknek, illetve tegnap a pápai kórházzal kapcsolatban is érkeztek pozitív hírek. Nyilván tudjuk, hogy az egészségügy az a terület, amire a világ összes pénzét el lehetne költeni. Önöknek milyen céljaik vannak az egészségüggyel, akár helyi szinten, vármegyei szinten és országos tekintetben?
A vidéki kórházak nagy részét sikerült már rendbe raknunk. 2010-ben itt egy lerongyolódott állapot volt. Orvos sem volt elég, kisebb kórházakban még mindig nincs, habár 9 ezerrel több orvos van ma Magyarországon, mint volt 2010-ben. A béreket is sikerült azért most már arra a szintre emelni, hogy nem kell vele szégyenkezni, egy komoly tekintélyt adó elismerés a mostani bérezés. És ami a legnagyobb teljesítmény, amit nem is a kormány javára írok, hanem inkább az orvosi kamara javára, bár mi is benne voltunk azért, azt, hogy a hálapénzrendszert, ami rohasztotta, szétszedte, morális alapjait semmisítette meg az egészségügyi ellátásnak, azt sikerült megszüntetni. Nagy csata volt, de végül is sikerült. Tehát itt is több a jó, mint a rossz. De ahogy Ön mondja, az egészségügy egy olyan dinamikusan fejlődő területe az emberi életnek, új gyógyszerek jönnek, új műszerek jönnek, új eljárásrendek jönnek, nagyon nehéz vele tartani a lépést, és valóban az Isten pénze se elég rá. De minden évben többet költünk. 280 milliárd forinttal költöttünk a tavalyi évben is többet, mint a megelőző évben. Most, ha a konkrét helyi ügyeket nézzük, akkor Önöknek azért szerencséjük van. Mondjuk, a pápaiaknak azért, mert ott egy olyan képviselőjelölt indul, aki pápai születésű, és időközben orvos, kórházigazgató és egészségügyi államtitkár lett. Tehát a pápaiak szerintem biztonságban érezhetik magukat. Ajkát elég jól megfejlesztettük. És azt hiszem, hogy nekem, mint miniszterelnöknek az volt a hivatásom, hogy az egymással rivalizáló kistérségek egészségügyi ellátási fejlesztését folyó harcában valamilyen békét teremtsek, és mindenkinek jusson valami, amivel elégedett, mert itt azért mindig él az a kép, hogyha az egyiket megfejlesztik, az előbb-utóbb a másik rovására megy majd. Ma nem ez a gondolat, ma nem ez a helyzet, ma mindenki úgy érzi, hogy mindenki a helyén van, csak pénz kell meg fejlesztés. Én pedig igyekszem minél több lehetőséget adni ezeknek a kórházaknak. Kiváló szakemberek dolgoznak, többet is ismerek közülük. Jó kórházigazgatók is vannak, tehát én úgy érzem, hogy ez a térség ebből a szempontból sem fog lemaradni.
A másik sarkalatos pont az úthálózat fejlesztése. Itt Ön már említette a 83-as főútnak a kétszer két sávossá építését. Várhatóak hasonló léptékű fejlesztések, akár nemcsak Veszprém vármegyét nézve, hanem a Balaton térségének a tágabb környezetét is?
Veszprém Magyarország része. Jó, hogy itt minden rendben van, vagy sok minden rendben van már, meg jó, hogy fejlesztések lesznek, de az egész országban kell elhelyezni Veszprém megyét, és Magyarországnak még mindig a négysávos utak tekintetében van elmaradása. Igaz, hogy a régióban az elmúlt tizenöt év nagy fejlesztéseinek köszönhetően Közép-Európában Magyarország az első helyen van, de még nincs ott, ahol Nyugat-Európa. Tehát még nem érik el a meghatározó alapfunkciójú, négysávos utak se az országhatárokat, hogy csak egy példát mondjak. Tehát itt még sok ledolgozni való van. Még mindig van egy olyan megyeközpont, ez Zalaegerszeg, amely nincs bekötve az országos négysávos autóútrendszerbe. Most már ott tartunk, hogy az ország lakosságának 90 százaléka, akárhol is lakik, 30 percen belül négysávos útra tud eljutni. De az még nem 100 százalék, csak 90, és a 30-at is akarjuk csökkenteni 25-re, aztán 20-ra, mert, ugye, nekünk az az érdekünk, hogy az emberek ne költözzenek be a nagyvárosokba, persze akinek kedve van, menjen, de senki ne érezze úgy, hogy be kell költözni egy nagyvárosba ahhoz, hogy civilizált élete legyen, ahhoz meg össze kell kötni a legkisebb falut is Magyarország összes többi településével. Ez nemcsak kommunikációt jelent meg nemcsak távközlést, hanem jelent fizikai összeköttetést is, leginkább közutat, meg kisebb mértékben vasutat. Na, most, ami a konkrétumokat illeti. Azt akarom mondani, hogy az országban is óriási az éhség, hogy a hiányzó útfejlesztések megtörténjenek, ebben Veszprém nem egyedülálló eset. Ami viszont itt fontos, és mindennek a gerince, szó szerint is, az M8-asnak az ügye, ami lassan halad, egy idő óta meg is állt, ebben újra életet kell lehelni, és az M8-ast meg kell építeni. Itt mindenki, hiszen most találkoztam vállalkozókkal, arról beszél, hogy a 84-es rendbetétele, megépítése, bővítése kulcskérdés ahhoz, hogy a Balatonnak ez a nyugati medencéje közlekedési szempontból elérhető legyen, hiszen itt nincs olyan nagyváros, ami olyan hátteret adna, mint amit a keleti részen ad Veszprém. Tehát itt muszáj egy sokkal sűrűbb úthálózatot létrehozni, mert az egész balatoni térségnek a kiszolgálása, élete, lélegzése sokkal inkább kis településekhez, közepes településekhez kötődik, egy nagy várossal ezt nem lehet megoldani. És aztán itt van a 77-es, amiről szintén itt a vállalkozók beszéltek. Azt is meg kell csinálni, és meg kell oldani, hogy a sok tehergépjármű és kamion ne zúduljon be ide, Tapolca területére. Tehát itt komoly útfejlesztések vannak. Az államtitkár beszámolt arról, hogy milyen fejlesztések milyen állapotban vannak. Szerintem az országos átlagot meghaladó mértékben fejlődik már most, és fog fejlődni a jövőben a Veszprém megyei úthálózat.
Veszprém vármegye négy választókerületének kormánypárti képviselőjelöltjei szakmailag lefedik a legfontosabb területeket. Ugye, Hegedűs Barbara a fiatalos, nőies szemléletet képviseli, Navracsics Tibort nem kell bemutatni, ő megkerülhetetlen gazdasági, területfejlesztési kérdésekben, Takács Péter egészségügyi államtitkárként tud rengeteget segíteni a térségnek, és, ugye, Ovádi Péter, aki az állatvédelemnek és a sportnak a nagykövete. Ön szerint miért ők a biztos választás?
Nézze, szerintem olyan időket élünk, amikor komoly veszélyek kavarognak az egész nyugati világban. Tehát van egy háború először is tőlünk keletre, délre egy úgy-ahogy féken tartott migránshelyzet, ami bármelyik pillanatban újra föllobbanhat. A mediterrán tenger túlsó térségében olyan fejlemények, háborúk vannak, amelyeknek a rengései elérik Európát. Van egy európai hanyatlás, egy gazdasági blokkolódás, egy gazdasági lelassulás, megállás, van egy érzés Nyugat-Európában, hogy az európai kontinens elveszíti a versenyképességét a világ más részeihez képest, és ebből van egy frusztráció. Tehát azt kell mondanom, hogy ami körülvesz bennünket, az inkább nyugtalanító. Mondjuk úgy, hogy a veszélyek korában él most Európa. És szerintem ilyenkor a biztonság a legfontosabb. Én nem vagyok a kísérletezés ellen, meg hogy próbáljunk ki új dolgokat, de mindennek megvan a maga ideje. Szerintem amire Magyarországnak ma szüksége van, az a nyugalom, a biztonság, a tapasztalat és a kiszámíthatóság. Ezek csak szavak, ezeket embereknek kell megtestesíteni. Mi azért kaptunk bizalmat itt, Veszprém megyében mind a négy körzetben, választókerületben legutóbb is, és remélem, fogunk majd most is, mert jók az embereink. Tehát akiket mi jelöltként ajánlunk az emberek figyelmébe, azok mindezt a nyugodt biztonságot, a biztos választást testesítik meg. Ugye, van egy nagytekintélyű, Európában is elismert politikusuk a Veszprém megyeieknek Navracsics Tibor személyében. Egy egészségügyi államtitkárral próbálkozunk, ugye, Pápán, ahol a hosszú szolgálati idejét letöltött Kovács Zoltán képviselő úr most már nyugalmasabb vagy nyugodalmasabb vizek felé kormányozza a hajóját. Oda kell egy új erő, de találtunk pápait. Váltanunk kellett szintén generációs okokból a Balaton-felvidéken, ezt úgy érzem, hogy sikerült megoldani. Ott kaphatnak egy olyan képviselőt, vagy választhatnak egy olyan képviselőt a helyiek, aki hosszú évtizedeken keresztül tudja őket szolgálni. Egy lelkes, belevaló hölgy, csak a legjobbakat tudom róla mondani. És Ovádi Péter. Az egy nehéz dolog. Tehát Veszprém mindig nagyon nehéz. Veszprémben győzni egy bravúr. Az ilyen nagyváros mindig rendkívül élénk politikai életet él, és ott csak a szorgalmas emberek boldogulnak. És Ovádi Péter legnagyobb erénye a szorgalom. Levakarhatatlan, kidobhatatlan, megkerülhetetlen, mindig jön, újra nekiáll, ha nem sikerül, akkor megint nekikezd, tehát egy örökmozgó ember, aki sosem adja föl. Szerintem jól illeszkedik ahhoz a szemponthoz, ami alapján érdemes kiválasztani Veszprémnek a parlamenti képviselőjét. Tehát én ezt egy nagyon erős csapatnak látom. Örömmel jöttem most ide. Ez egy olyan körzet, ahol most vagyunk, amiért meg kell harcolni. Ez általában sikerülni szokott, de ha nem dolgozunk, és nem állunk ki az emberek elé, és nem keressük velük a kapcsolatot, akkor a polgári, nemzeti kormányzás nem kapja meg a bizalmat. Itt azt csak személyes munkával lehet kiérdemelni, ezért jöttem én is most ide.
Navracsics Tibor miniszter úr azt mondja, hogy minden nekünk járó euró megmenthető, amit Brüsszel visszatart tőlünk politikai okokból, és a választások után meg kell próbálni, illetve meg kell győzni az Európai Bizottságot arról, hogy mielőbb oldják fel a magyaroknak járó befagyasztott támogatásokat. Hogyan lehet kicsikarni Brüsszelből a Magyarországnak járó pénzt?
Nézze, Navracsics Tibor miniszter úr egy finom ember, ezért ilyen pannon nyelven beszél. Én falusi vagyok, én úgy fogalmazok, hogy ki fogom belőlük szedni. Tehát csak erőből lehet azt megszerezni. A szép szavak itt kevesek lesznek, de Magyarországnak a kezében vannak olyan ütőkártyák, Magyarország egy olyan fontos ország az unión belül, amellyel nem lehet megtenni, hogy nem adják neki oda azokat a forrásokat, amik járnak a magyaroknak, föltéve, ha olyan kormányunk van, amely kiáll a magyar nemzeti érdekek mellett. Mi ilyen kormány vagyunk, ezért ezeket a pénzeket, ami nekünk jár, nem ajándék, nem támogatás, hanem az a mi pénzünk, azt természetesen mi haza fogjuk hozni. Elképzelhetetlennek látom, hogy valaki rajtunk nyerészkedjen, úgyhogy mi ne tegyünk meg ez ellen mindent sikeresen.
A Balaton kiemelt turisztikai régió, ezt nyilván nem kell ecsetelni senki előtt. A helyiek nagyon sokat dolgoznak azon, hogy négy évszakossá, egész évessé alakítsák a Balatont, a Balaton turisztikai oldalát. Hogyan tudja ezt támogatni a kormány?
Úgy látom, hogy bizonyos, alapvetően magasabb minőségű fejlesztések megtörténtek már a Balaton körül vagy legalábbis több helyütt, amelyek a nagyobb fizetőerővel rendelkező családok számára a Balatont télen is izgalmassá teszik. És úgy látom, hogy jól is mennek ezek a szállodák, ezek a létesítmények. Szerintem a gasztronómia meg a borászat is lépést tartott ezzel a fejlődéssel, tehát ma a Balaton és környéke egy önálló gasztronómiai ország, sajátos arculattal. Amire szükség van, az a kérdés, hogy mit tudunk abban segíteni, hogy az üdülőövezetekben lévő, nem téliesített otthonokat télen is használhatóvá tudják tenni a tulajdonosaik. De erről egy óriási vita van a tulajdonosok, az önkormányzat meg a helyben lakók között, akik nem mindig boldogok attól, hogy nemcsak nyáron kell elviselniük ezt a rengeteg idegent, hanem még télen meg ősszel meg tavasszal is. Tehát itt azért valamilyen érdekegyesítésre szükség lesz. Ez a vita nincs nyugvóponton. Tehát ma a Balatont használó közönség bizonyos elemei még nem tudtak egymással dűlőre jutni, hogy hogy’ is lenne ez jó. Ahol nem volt vita, az, hogy a wellness, a magas szintű szolgáltatások biztos, hogy mindenkinek jók, és azért ezeket nem is akadályozták meg a helyiek sem. Ezek a szállodák, ezek a felújítások, ezek a fejlesztések megtörténtek. De ez nagyon magasan van, ez nem az átlagmagyarnak, nem a közepes pénzzel rendelkező, sőt nem a kis pénzzel rendelkező magyaroknak érhető el. Hogy a nagy tömegek is úgy gondolják, hogy nyáron túl vagy a nyáron túl is érdemes eljönni a Balatonra, ahhoz kell egy megegyezés a helyiekkel, hogy hogyan képzelik el ők a Balaton téli, vagyis nem szezonéletét.
Veszprém és a Balaton térsége lett Európa sportrégiója 2026-ban. Társadalmilag mennyit profitálhatunk ebből a szép sikerből?
Nézze, én erről az egészről nem tudtam sokat. Ovádi Péter vitt be az erdőbe, tehát ő győzött meg engem arról, hogy ez egy fontos dolog, és hogy a régiónak erre szüksége van. Ez egy drága dolog, tehát több milliárd forintot kért és kapott Ovádi képviselő úr arra, hogy ezt a koncepcióját megvalósítsa. Én nagyon szurkolok nekik, szurkolok Önöknek, hogy ez értelmesen és jól valósuljon meg.
Az előző, 2022-es választási kampány során rendszeresen előkerültek olyan hírek, hogy az ellenzéki koalíció magasan vezet a Fidesz–KDNP-vel szemben. Ehhez képest tudjuk mindannyian, hogy újabb kétharmados győzelmet arattak. Most hasonló a helyzet. A közvélemény-kutatók és a média egy része szinte maga adta a győzelmet a Tiszának. Mit gondoljon erről a jó értelemben véve egyszerű választópolgár, aki nem lát be a színfalak mögé?
Nézze, én meg tudom mondani, hogy a mi van, mert, ugye, mindenki mér, már túl sokan is mérnek, tehát már nem lehet kiigazodni, hogy mi a helyzet, ezért mi magunk is értelemszerűen mérjük a saját esélyeinket meg az ország közhangulatát, hogy tudjunk tájékozódni. Meg tudom mondani körzetről körzetre, hogy hogy’ állunk. Tehát itt most Tapolca és Ajka és Sümeg térségében Navracsics Tibor indul, itt egy magabiztos előnnyel vezetünk ebben a pillanatban. Nincs lefutva, ez egy éles verseny, de itt egy magabiztos előnyünk van, tehát 5 százalékot meghaladó előnyünk van. Veszprém egy teljesen nyílt verseny, ott fej-fej melletti állapotok vannak, majd meglátjuk, mi fog történni. Pápa egy hagyományos Fidesz-fellegvár, ott megvan a becsület. Ott nem meg kell szerezni a bizalmat, hanem csak fönn kell tartani. Az is nagy meló, szerintem egy nagyon jó képviselőnk van, arról nincs pontos mérésem, de azt gondoljuk, hogy ez egy eleve esélyes körzet a számunkra. És akkor van még nekünk a Balaton-felvidék, ahol szintén nyílt verseny van. Tehát azt tudom mondani Önnek, hogy a tapolcai térségben megbízható előnyünk van, Pápán azt gondolom, hogy tradicionális előnyünk van, és nyílt verseny van Veszprémben és a Balaton-felvidéken. Ez a valóság, amiből én dolgozom. A többi mese, propaganda meg egyebek.
Köszönöm szépen a beszélgetést!
Én is köszönöm!