- miniszterelnok.hu - https://miniszterelnok.hu/orban-viktor-interjuja-a-kossuth-radio-jo-reggelt-magyarorszag-cimu-musoraban-32/ -

Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Sokakban valószínűleg csak e hét kedden tudatosult igazán, hogy mit jelent egy háborús ország szomszédságában lenni, amikor is Lengyelország területén csapódott be egy Ukrajnából indított légvédelmi rakéta, két lengyel állampolgár ember életét követelve. Sokat megtudtunk azóta erről az esetről, de hogy hozhat-e fordulatot a háború menetében, az továbbra is kérdés. A stúdióban köszöntöm Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Ami talán a legfontosabb kérdés, hogy van-e félnivalónk itthon, mert ha nem is olyan hosszan, mint a lengyeleknek, de nekünk is van közös határszakaszunk Ukrajnával.

A szabály az, hogyha háború van a szomszédodban, akkor te sem érezheted magad biztonságban. Nem érezheted magad biztonságban fizikailag, mégiscsak két lengyel ember halt meg, akiknek semmi közük nem volt ehhez a háborúhoz, illetve szétlőtték azt az ipari létesítményt is, amelynek a segítségével olajat tudunk Oroszországból Ukrajnán keresztül Magyarországra hozni, vagyis nemcsak a fizikai épségünk van veszélyben, hanem a gazdaságunk biztonsága is hiányzik. Tehát a sérülékenységet, a veszélyeket jól mutatta az, ami történt. Tűzszünet, béketárgyalás. Ha azt folytatjuk, amit eddig csináltunk, hogy Európa úgy tekint magára, mint aki részese ennek a háborúnak, mint aki benne van, mintha az ő saját háborúját vívná, akkor egyre mélyebben vonódik majd be ebbe a konfliktusba, és a veszély, amely fenyeget bennünket, egyre erősebb lesz. Ugye, Magyarország polgárai azért vannak különleges helyzetben, mert, ugye, a donyecki front messze van azért Magyarországtól, és ahogy Ön is említette, a lengyel–ukrán határ hosszú határ, a magyar–ukrán határ rövid határ, ráadásul Kárpátalja az egyetlen olyan terület jószerivel egész Ukrajnában, ahová eddig komoly katonai csapást nem mértek az oroszok.

Említette Ön is a tűzszünet és a béketárgyalás fontosságát. Az biztos, hogy a világ vezetői nagyon higgadtan reagáltak – talán az ukrán elnököt kivéve – ennek a rakéta-becsapódásnak a hírére. Közelebb kerülhetünk-e ezek alapján a tárgyalásokhoz és a békéhez?

Az események az ellenkező irányba mutatnak. Röppennek fel ugyan hírek arról, hogy titokban a háttérben vannak orosz–amerikai tárgyalások, érintkezés kétségkívül van, egyelőre nem látjuk jelét annak, hogy ezek érdemi tárgyalások lennének.

Ugye, ez azért is érdekes, mert van egy olyan eszköz, amiről már körülbelül fél évvel azt mondták ennek a kitalálói, hogy közelebb visz majd minket a békéhez, ez pedig az Európai Unió Oroszországra kivetett szankciói. Most már eltelt több mint fél év. Hogyan látja, hogy közelebb vittek-e ezek minket a békéhez? Főleg annak fényében, hogy itt a nyilatkozatoknál azért az látszott, hogy az európai uniós vezetőknek a nyilatkozataira nem nagyon figyelt senki a világ közvéleményében, mégis úgy tűnik, hogy a szankciós politikában pedig az Európai Unió az élenjáró.

A szankciós politika egy lépés a háború felé. Tehát ugyan gazdasági természetű intézkedésről van szó, de ha valaki szankciók révén beavatkozik egy katonai konfliktusba, akkor állást is foglal, és egy lépést tesz az egyik harcoló fél irányába, vagyis a háború irányába. Itt azért, ha visszaemlékszünk, hogy milyen óvatosan kezdte Európa egy évvel ezelőtt, idei év februárjában hogyan viszonyult a háborúhoz, akkor látható, hogy ahogy telt-múlt az idő, egyre több olyan intézkedést hoztak, amellyel maguk is részévé váltak a konfliktusnak. Először arról volt szó, hogy nem szállítunk fegyvert. Aztán azt mondták az országok, legalábbis többen közülük, hogy halált okozó fegyvert nem szállítunk. Utána beadták a derekukat, most már pusztító fegyvereket is szállítanak. Utána azt mondták, hogy lesz ugyan szankció, de az energiára nem vetjük ki. Lett szankció, de aztán kivetették az energiára is. Aztán kiderült, hogy most már közösen képzi jó néhány ország a harcoló ukrán katonai egységeket a saját területén. Aztán kiderül most már, hogy lassan nekünk kell finanszírozni Ukrajna működését. Tehát a hadban álló ország gazdasági működésének feltételeit nekünk, európaiaknak kell előteremteni. Tehát jól látszik, hogy lépésről lépésre csúszunk bele ebbe a háborúba. Még nem lőnek ránk, de már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy tényleges hadviselő féllé váljunk. Nagyon veszélyes dolog, amit művelünk. Nagyon veszélyes dolog az, amit Európa művel. Mi próbáljuk visszafogni, visszatartani őket ettől, mi a béke nyelvén beszélünk, mi tűzszünetet akarunk, mi békét akarunk, de rajtunk kívül szinte senki sem követi ezt az irányvonalat. Azt nem mondom, hogy holdkórosak, mert azért ezek okos emberek meg fölkészültek, meg nagy szakmai apparátus is van mögöttük, de néha az az érzése van az embernek, hogy nem tudják, hogy mit csinálnak, vagy legalábbis nem tudnak a holnapnál távolabbra tekinteni és megérteni, hogy amit most tesznek, az holnap, holnapután, azután vagy akár középtávon milyen helyzetet idéz elő. Ebből fakad az is, hogy a szankciókkal gazdaságilag tönkretesszük magunkat. Jó ötletnek tűnik egy szankció, még igazságosnak is érezhetik sokan, de a végén elég hamar kiderül, hogy ezzel magunknak nagyobb kárt okoztunk, mint az oroszoknak, akiket megcéloztunk a szankciókkal. Most már szankciós energiafelár van, szankciós infláció van, az egész európai gazdaságnak a süllyedését a szankciók okozzák.

Beszélünk majd mindjárt még a gazdasági következményeiről ennek a helyzetnek, de nagyon érdekes, hogy az unió külügyi főképviselője azt mondta a héten, hogy Brüsszel nem is számított arra, hogy a szankciók leállítják a háborút, de szerinte azok gyengítik az orosz gazdaságot. Ennek ellenére más uniós vezetőktől hosszan lehetne idézni azokat a nyilatkozatokat, amikor arról beszéltek, hogy az a célja ezeknek a szankcióknak, hogy leállítsák a háborút. Kinek van most akkor igaza?

Ha visszaemlékszünk, úgy van ez, mint a saját életünkben. Tehát a politika bizonyos esetekben pontosan olyan, mint az otthoni életünk. Tehát, ha valami nem sikerül, akkor az ember két dolgot mondhat. Az egyik, hogy számot vet a helyzettel, akart valamit, választott hozzá eszközöket, útvonalat, nem sikerült elérni, újragondolja az egészet. De olyan is van, még a saját életünkből is emlékezhetünk olyasmire, amikor utóbb elkezdünk másképp emlékezni. Nem sikerült valami, és a kudarc érzést úgy kerüljük el, hogy tulajdonképpen magunk se gondoltuk komolyan, hogy elérhetjük azt a célt. Ez a politikában azért nagyon veszélyes, mert itt mégiscsak emberek életéről, nagyon sok pénzről, nemzetgazdaságok jövőjéről van szó. Az önbecsapás nem segít, tehát le kell beszélnünk az európai vezetőket arról, hogy gyermekded módon utóbb másképp emlékezzenek a döntéseikre, mint ahogy az valójában volt, mert aztán végképp el fogjuk veszíteni az iránytűnket, és egy ilyen zavaros helyzetben, mint ez a háború, a legfontosabb, hogy az ember tudja és tartsa az irányt.

Ez azért is lenne fontos, mert az eddigi kudarcok ellenére a sajtóhírek arról szólnak, hogy készül a kilencedik szankciós csomag, ami már az atomenergiát is támadhatja, vagy hát az is szóba kerülhet benne. Működhet az a magyar taktika, ami eddig, hogy kivételt kapunk alóla, vagy lesz-e egyáltalán valami ebből a szankciós csomagból?

Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket, minden egyes esetben kivételekért harcoltunk, és sikerült is elérnünk mentesítéseket. És miután megkaptuk a mentesítéseket, nem szavaztunk a szankciók ellen, elengedtük őket, de mi sosem támogattuk a szankciókat, és ezután sem fogjuk. Tehát két dologról beszélünk. Az első, hogy általában nem tartjuk jó európai politikának a szankciók politikáját, ezért nem is támogatjuk. A másik pedig, hogyha meghozzák ezeket a döntéseket, mert Magyarország nem engedheti meg magának, hogy minden lépésnél vétózik, néha el kell engednünk egy-egy dolgot. De ha elengedjük is, ahhoz mindig ragaszkodnunk kell, hogy ránk nézve valamilyen más, a magyar érdekeknek megfelelő kivételes szabályt azért kiharcoljunk. Ezt hívjuk mentesítésnek, ezért a szankciók legpusztítóbb következményei alól Magyarország eddig mindig kihúzta magát, valamilyen mentesítést tudtunk kiharcolni. Folytatni kell ezt a politikát. A konzultáció is azért fontos, ezek nem kényelmes szituációk, amikor ott egyedül kell harcolni időnként 26 miniszterelnökkel szemben, vagy legalábbis a hangosabbakkal szemben, és nagyon fontos, hogy a mindenkori magyar kormány maga mögött tudhassa az emberek támogatását. Világosan éreznünk kell itthon is és a nemzetközi politikának is Brüsszelben, hogy amit a magyar kormány mond, azért nemzeti érdek, mert egy egész nemzet gondolja azt, hogy ennek a közösségnek, a mi közösségünknek, a magyarok közösségének az az érdeke, amit a kormány képvisel. Ennek van jelentősége a tárgyalások során. El is fogom érni, biztos vagyok benne, hogy nagy csaták árán, de el fogom érni, hogyha lesz kilencedik szankciós csomag, akkor a számunkra létfontosságú kérdésekben ott mentesítést kell kapnunk, például az atomenergia kérdésében.

Említette, hogy ezekkel a mentességekkel a legrosszabb hatások alól ki tudtuk magunkat eddig húzni, vagy ki tudta magát húzni Magyarország, de azért az inflációt, a szankciós inflációt, azt mindenki érzi a bőrén. A legutóbbi beszélgetésünk óta a burgonyával és a tojással bővült az árstopos termékeknek a köre. Sikerülhet ezekkel az árstopokkal és a rezsicsökkentéssel ellensúlyozni a szankcióknak a negatív hatását?

Ellensúlyozni nem, de csökkenteni tudjuk. Tehát, hogy egész pontosan fogalmazzak, Magyarország a számára súlyos és azonnali gazdasági hanyatlással járó intézkedések alól ki tudja magát húzni, tudunk mentesítést elérni. Például továbbra is jön Magyarországra orosz gáz; ha nem jönne, akkor a magyar gazdaság másnap reggel megállna, de nem tudjuk kihúzni magunkat a szankciós politika általános európai hatásai alól. Ilyen az infláció, amit a szankciók okoznak, ez egy szankciós infláció, ezt nem egy közgazdasági folyamat vagy gazdaságtörténeti folyamat állítja elő, ezt az inflációt politikai döntések idézték elő. Olyan politikai döntések, amelyekkel meghozták az unió vezetői a szankciós intézkedéseket. És ennek a következménye a magas infláció, ennek következménye az energiaválság, ezért fizetünk szankciós felárat az energiáért. A cégek is és mindannyian, Ön is, én is, mindenki, aki egyébként saját otthonnal rendelkezik. Tehát nyilvánvaló ebből fakadóan, hogy Magyarország azt nem tudja célul kitűzni, hogy egy érinthetetlen sziget legyen az Európai Unión belül. Azt tudja célul kitűzni, hogy az elemi érdekeit megvédi, és az uniós rossz politikának a hatásait csökkenteni próbálja. Nekünk van egy akciótervünk, ez 11 intézkedést tartalmaz eddig. A legutolsó az a krumpli és a tojás árának a meghatározása volt, tehát nem a piac dönti el ezentúl, hogy ezek a termékek mibe kerülnek, hanem egy kormányzati döntés szabja meg az árát. Ezt nem tudjuk minden termékre bevezetni, mert akkor visszamegyünk ahhoz a rendszerhez, amit kommunizmusnak vagy szocializmusnak hívtunk, és akkor összeomlik a gazdaságunk, de néhány létfontosságú területen – most éppen nyolc terméknél tartunk – ilyen intézkedésekkel lehet segíteni az embereken. Mint ahogy lehet segíteni a benzinársapkával, vagy az, hogy körülbelül 180 ezer forintot kap minden család anélkül, hogy ezt tudná egyébként legtöbbjük, azon az ágon keresztül, hogy a magyar kormány a rezsicsökkentés politikáját követve, a havi energiaszámlákat sikeresen leszorítja, visszaszorítja. Ha ki kéne fizetni a tényleges árát annak az energiának, amit a családok ma elhasználnak, akkor minden család körülbelül 180 ezer forinttal többet fizetne havonta. Most ha végiggondoljuk, hogy hány családnak van lehetősége Magyarországon arra, hogy 180 ezer forinttal többet fizessen havonta, akkor látnunk kell, hogy sajnos több millió olyan család van, aki ezt nem engedheti meg magának. Őket meg kell védeni. Tehát ilyenkor, bocsánat, hogy hosszan beszélek erről, de ebben élek, tehát két lehetősége van egy kormánynak, ideértve a miniszterelnököt is, amikor egy ilyen helyzetben látja az országát. Az első dolog, hogy kibekkel, összehúzza magát, nem mozog, nem fészkelődik, nem intézkedik, miután kívülről jön a baj, várja, hogy elmúljon. A másik lehetőség, hogy látja, hogy jön a baj, és nem kibekkelni akarja, nem túlélni akarja, hanem enyhíteni akarja a bajt, illetve a baj következményeit, és akkor cselekszik. Én azt tanultam meg – három nagy válságot vezényeltem le: a Gyurcsány-féle kormányok után itt hagyott pénzügyi válságot, aztán a migrációs válságot és utána a COVID-válságot –, hogy igaz, hogy a bajok kívülről jönnek, de ha megdermedsz, ha lefagysz, akkor tönkremész. Ilyenkor azonnal aktívnak kell lenni és cselekedni kell, meg kell védeni az alapvető érdekeidet. Ezt csináltuk az elmúlt tizenkét évben, és most az infláció ellen is védekezünk. Azt szoktam mondani a kormánytagoknak, hogy Magyarország nem hagyja magát, ebből kell kiindulni.

Azért ebben a 11 pontos akciótervben vannak gazdaságélénkítő pontok is vagy javaslatok is. A legfrissebb gazdasági adatok egyébként azt mutatják, hogy még volt egy 4,1 százalékos növekedés a harmadik negyedévben az előző évhez képest, ez duplája egyébként az uniós átlagnak, viszont az előző negyedévhez képest már volt egy kis visszaesés.

Nagyon gyorsan nőtt a gazdaság a COVID utáni időszakban, ez nagy siker. A magyar gazdaság és a magyar emberek remekül teljesítettek a COVID válságot követő hónapokban. Aztán beesett a háború meg a szankciós időszak, és ez negatív hatást gyakorol a gazdaságra, ennek látjuk a jeleit. De a cél az, hogy ne forduljon elő az, hogy a gazdaság növekedés helyett csökkenésnek indul. A legtöbb európai országot ez a veszély fenyegeti. Ezt a közgazdászok recessziónak nevezik, amikor nem előre megy egy ország, hanem visszafele, és mi szeretnénk kimaradni ebből az általános európai tendenciából. Az a célunk a következő évre, hogy megőrizzük a teljes foglalkoztatottságot, tehát mindenkinek legyen munkája, hogy legyen az Európai Unió átlagát meghaladó növekedés, vagyis mi ne essünk recesszióba, és a legfontosabb nemzetstratégiai céljainkat se adjuk föl. Nemzetegyesítés, családok támogatása, ezekben az ügyekben pedig nemhogy nem akarunk hátrább csúszni, hanem még előre akarunk tenni pozitív lépéseket, illetve akarunk hozni pozitív intézkedéseket. Ezekről majd decemberben lesz értelme beszélni. Szeretném aláhúzni még egyszer, hogy nem szabad, hogy elhatalmasodjon rajtunk egy olyan gondolkodásmód és érzület, hogy a bajok miatt most a legfontosabb célokat fel kell adni. Sosem adunk föl fontos nemzetstratégiai célokat. Ezért gyármentő programot hirdetünk, megtámogatjuk a kis- és középvállalkozásokat, árstopot rendelünk el, kamatstopot rendelünk el. Most éppen hoztunk több intézkedést, amellyel a turizmust, a vendéglátást és a szálláshelyeket próbáljuk támogatni, ott a bevételüknek 4 százalékát vonta el eddig az állam egy jogcímen, azt most ott hagyjuk. Tehát folyamatosan jönnek a javaslatok, hogy hogyan próbáljuk elviselhetővé tenni a helyzetet a vállalkozások és a magyar emberek számára is.

A gazdaságélénkítés mellett, ami a másik fókusz, és nemcsak Magyarországon, hanem világszerte, az az energiapolitika. Beszéltünk már a Barátság kőolajvezeték egyik transzformátorállomásának a találatáról. Emiatt egy napig, nagyjából egy napig szünetelt a Magyarországra érkező kőolajszállítás. Az ellátás nem volt ugyan veszélyben, de kell-e ebből valamilyen tanulságot levonni kormányzati szinten?

Hogyne, az egész kormányzás másból sem áll, mint a tapasztalatból levont tanulságok érvényesítéséből. Nemcsak a transzformátorállomás kilövése és a Magyarországra érkező olajszállítmányok megbénulása a fontos itt, hanem azt érdemes látnunk, hogy, ugye, ebben az évben választás volt. Most már olyan régen volt, hogy szinte nem is emlékszünk rá, de választás volt ebben az évben, és a választás után új kormányt alakítottam. És amikor a kormányt megalakítottam, akkor még nem voltak szankciók. Háború már volt, de szankciók még nem voltak, ezért az akkori helyzetnek megfelelő szerkezetben, munkamegosztásban állítottuk fel a kormányt. Azonban azóta megérkeztek a szankciók és kiderült, hogy ezeknek a következtében az energiaválság, a magas energiaárak nem ideig-óráig lesznek velünk, hanem hosszabb ideig velünk élnek majd, és ehhez alkalmazkodni kell, ideértve a kormány szerkezetét is. Tehát ha a legfontosabb ügy az energia, márpedig ma a legfontosabb gazdasági és politikai kérdés Magyarország számára az energia, akkor ennek meg kell jelennie a kormányzaton belül a felelősségi viszonyok tekintetében is. Tehát ezért kényszerültünk arra, nem volt ilyen tervem, nem is láttam szükségesnek, remélem, hosszabb távon sem lesz ez így, de most néhány évig mindenképpen szüksége van Magyarországnak az energiahelyzet alakulásáért felelősséget viselő, önálló energiaügyi minisztériumra. A másik dolog, amire szükségünk van, az pedig épp a katonai cselekmények miatt a hadseregnek a megerősítése, aminek kulcskérdése a hadiipar, amely Magyarországon szinte megsemmisült az elmúlt harminc évben. Azt most építjük újra. Ez a második legfontosabb feladat. Ezért Palkovics miniszter urat, akivel már a jó ég tudja, hány év óta, legalább nyolc év óta dolgozom együtt, őt meg arra kértem föl, hogy álljon a magyar hadiiparnak az élére, és hálás is vagyok neki, hogy ezt elvállalta.

Még az energiára visszakanyarodva egy kérdés erejéig, Ön is azt mondta, hogy ez a következő néhány év egyik legfontosabb kérdése lesz, és szakértők is most már arról beszélnek, hogy az idei tél nagyjából pipa – pestiesen szólva – az Európai Unióban, de már a jövő télen kell gondolkodni, merthogy annak az ellátása az, ami egyáltalán nem biztosított. Hogyan lehet erre a helyzetre minél jobban felkészülni?

Két feladatunk van itt. Az egyik az, amit most Ön említett, vagyis föl kell készülnünk a következő télre. Az idei tél megoldottnak tekinthető, ha egyáltalán egy évszakot meg lehet oldani. Tehát az a helyzet, hogy betároltunk elegendő energiaforrást ahhoz, hogyha a külvilágtól hirtelen elszakítana bennünket az élet, Magyarország akkor is több mint fél éven keresztül képes lenne úgy működtetni a gazdaságát és a háztartásait, ahogyan most ez zajlik. Tehát ellátásbiztonsági szempontból rövid távon, fél év dimenziójában rendben vagyunk. Majd amikor kitárazzuk a gázt meg a fölhalmozott egyéb energiaforrásainkat a tél során, akkor tavasszal ezt újra kell tölteni. Ez egész Európa számára egy kihívás, ki tudja majd újra tölteni a tartalékait, amivel felkészül a következő télre. Most azok, akik lemondtak arról, hogy Oroszországból hozzanak be gázt, itt nehéz helyzetben lesznek, mert valahonnan máshonnan kell majd ezt pótolniuk. Mi könnyebb helyzetben vagyunk, mert mi kiharcoltuk a mentesítést a magunk részéről. Nem is lehet másképpen, mert mi tengerrel nem rendelkező ország vagyunk, tehát ide csak csövön lehet behozni a gázt. Ennek megfelelően érvényesítettük az érdekeinket, ezért tavasszal, ha a Déli Áramlat működik, márpedig azt védenünk kell minden lehetséges eszközzel, hogy működjön, akkor a déli irányból föl tudjuk tölteni a tározónkat, és mi meg fogjuk oldani egy világos és egyszerű stratégia mentén a következő telünket is. Európa többi országa ennél nehezebb helyzetben lesz. De közben van egy másik feladat is, mert az árak közben az egekben vannak. Tehát nemcsak arról kell gondoskodni, hogy legyen energiánk, hanem hogy megfizethető legyen az ára. Ha külföldről kapjuk az energiát, akkor ennek az árára mi csak csekély befolyást tudunk gyakorolni, tehát növelni kell a következő években a saját erőből itthon előállított energiának a mennyiségét. Ez a másik feladata Lantos Csaba miniszter úrnak, ugyanis őt kértem föl arra, hogy álljon a magyar energiaügynek az élére, vállalja ezért a politikai felelősséget, hozza meg, illetve terjessze a kormány elé a legfontosabb kapcsolódó döntéseket. Szerintem meg is fog birkózni ezzel a feladattal.

Tegnap a Nemzetbiztonsági Bizottságban meghallgatták az első jelentéseket a baloldali pártok külföldi finanszírozásának ügyében, amit guruló dollárok néven ismerhetnek a sajtóban. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt ez után, hogy ez a rendszerváltoztatás utáni legsúlyosabb botrány. Ezek azért súlyos szavak, és kezdeményezte is Kocsis Máté a titkosított anyag titkosításának a feloldását. Ön támogatja ezt?

Tanulmányozzuk az esetet. Engedje meg, hogy most még a feloldásról ne nyilatkozzak, mindenképpen meg kell hallgatnom a titkosszolgálatokért felelős miniszternek, meg lehet, hogy a titkosszolgálati munkát végző intézmények vezetőinek a véleményét is. Egy dolog azonban biztos, hogy jó okunk van arra, hogy megdöbbenjünk. Tehát ez nem egy bonyolult ügy, nem szabad – bár titkosszolgálati kifejezések is fölbukkannak –, nem szabad misztifikálni vagy túlbonyolítani. A helyzet egyszerű. Az a helyzet, hogy a magyarországi választást megelőző időszakban, sőt úgy tűnik, hogy még a választás után is, a magyarok bizalmát kérő politikai pártok egy részét, a baloldali pártokat és azok vezetőit külföldről fizették, talán fizetik is. Nem is mogyorónyi összegekkel, hanem szabad szemmel is jól látható, valóban dollármilliókról van itt szó, tehát nagy összegekkel. És itt egy egyszerű kérdést kell föltenni. Van a jogszerűség kérdése, tehát, hogy ez szerintem törvénytelen, de ezt majd a jogászok eldöntik. De van egy másik, nem jogi kérdés. Ha politikai vezető, aki ráadásul az ország vezetője akar lenni, és politikai párt, amelyik az ország élére akar állni külföldről fogad el pénzt, akkor mit ígért cserébe? Pénzt nem adnak ingyen. Olyan nincs, hogy megesik valakin a szíve egy jelentős külföldi tőketulajdonosnak vagy egy másik államnak, és csak úgy, ajándékba pénzt ad. Ha adnak pénzt, akkor azért kérnek valamit cserébe. Ez egy régi dolog, ezt minden magyar ember tudja, hogy aki a zenészt fizeti, az rendeli a nótát. Az a kérdés, hogy honnan rendelték meg a nótát, ki fizetett érte, és mit kellett teljesíteni. Az biztos, azt elvi éllel le tudom szögezni, hogy az ellentétes Magyarország nemzeti érdekeivel, hogy külföldről beavatkozzanak a választási kampányainkba olyan durva módon, hogy egyes kampányban részt vevő szereplőket, személyeket és pártokat külföldről fizessenek. Ez nemcsak erkölcsileg helytelen, hanem ez átverése a magyar polgároknak is, akik azt hiszik, hogy ők egy szuverén, integritással rendelkező, saját ura pártra és vezetőre adják le a voksukat, akinek nincs olyan titkos elkötelezettsége, amely megakadályozná abban, hogy az ország érdekét szolgálja a munkája során. Ugye, a futballban ezt már megoldották, ránézek egy futballcsapat mezére, akkor a szponzorok föl vannak tüntetve, és tudom, hogy ki van a csapat mögött. A baloldal ezt a gyakorlatot még nem sajátította el. Ez hiba.

Az uniós szankciókról, a magyar gazdaságról, energiapolitikáról és a guruló dollárok ügyéről is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.