Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Bemutatta a héten az Európai Bizottság a 2028-tól kezdődő időszakra vonatkozó hétéves költségvetési tervét, amely jelentős szerkezeti változásokat tartalmaz a jelenlegi büdzséhez képest. Orbán Viktor tegnap azt mondta, hogy a dokumentum valójában egy ukrán költségvetés, és elfogadhatatlan Magyarország számára. Hogy miért, azt is megkérdezem Orbán Viktor miniszterelnöktől. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Vizsgáljunk meg külön-külön néhány szempontot. Ugye, a tervezet azt mondja, hogy 100 milliárd eurót különítenek el Ukrajnára, ami egyébként a teljes költségvetési összeg 5 százaléka. Ugyanakkor Ön és a kormány több tagja is azt mondta, hogy 20 százalék jut Ukrajnának. Miből adódik ez a két számítás közötti, igencsak jelentős eltérés?

Tudja, a költségvetés egy nagy tudomány, nemcsak azt kell tudni elolvasni, amit beleírnak, hanem azt is, amit elrejtenek a sorok mögött. És egymástól függetlenül különböző szakértői csoportok, nemcsak Magyarországon, hanem azon kívül is, az elrejtett, a bizottság egyedi döntéseinek körébe utalt tételeket is beazonosították, összeadták, és egyes szakértői csoportok szerint ez a teljes költségvetés 20 százalékát utalja, utalhatja át Ukrajnába, más szakértők szerint pedig 25 százalékát. Elég nagy magabiztossággal, nem a saját tudásomra alapozva, hanem hozzáértők tudására alapozva, de nagy magabiztossággal merem azt mondani, hogy ennek a költségvetésnek legalább 20 százaléka Ukrajnát célozza, az európai emberek pénzének legalább 20 százaléka, így a magyarok pénzének 20 százaléka is Ukrajnába menne.

Ugyanakkor eleve az egész torta nagyobb lesz, hiszen 1.200 milliárd euróról 2.000 milliárdra növekedne a teljes összege a költségvetésnek. Ebbe miért nem fér bele az, hogyha Ukrajnának több jut, hogyha eleve, mondjuk, más célokra is több jut, vagy feltételezhetjük, hogy több jut?

Ha csak pénzügyi szempontokat nézünk, akkor azt kell látni, hogy az Ukrajnának juttatott 20-25 százaléknyi összegen fölül, 10-12 százaléka ennek a költségvetésnek a korábban közösen fölvett hitelek kamattörlesztésére megy el. Mi ezt a gyakorlatot egyébként ellenezzük. Tehát szerintünk nem jó gyakorlat, hogy az unió országai közösen vesznek föl hitelt, de ez egy olyan döntés, olyan kérdés, amelyet önmagában egyedül Magyarország nem tud megakadályozni, ezért ez a gyakorlat töretlenül haladt eddig. Most, hogy új német kormány van, ott is kezdik felemelni a tiltótáblákat, nem akarnak több, hasonló eladósodottságot eredményező nagy hitelt fölvenni, de ami megtörtént, már megtörtént, tehát a korábban fölvett hitelek kamataival is kimegy 10-12 százalék. Ha összeadom, akkor egy olyan 30-32-35 százaléka ennek a költségvetésnek olyan tételekre megy el, amelyek az előző költségvetésben nem szerepeltek. Tehát hiába emelik meg néhány százalékkal a költségvetés méretét, ha abból 30 százalék, az előzőhöz képest 30 százalék kimegy ebből a költségvetésből, mintha nem is lenne. Ehhez az európai embereknek semmi közük nem lesz, azon kívül, hogy be kell fizetniük, ők abból semmit nem kapnak majd vissza. Ezért hörög, elégedetlenkedik, morgolódik, kiabál az európai nemzetek vérmérsékletétől függően mindenki az Európai Unió tagjai közül.

Na, ha már az embereket említette, akkor valóban repkednek itt az ezermilliárdok, óriási számokról beszélünk, de mit éreznének a bőrükön például a magyar emberek, a magyar családok, a magyar nyugdíjasok, hogyha ez a költségvetés életbe lépne, kiegészítve azzal, hogy szintén 2028-tól tiltaná meg Brüsszel az orosz energia importját is?

A költségvetéssel az a legnagyobb baj, és ez általában nemcsak az uniós költségvetéssel, hanem a nemzeti költségvetésekkel is meg szokott történni, hogy nincs világos stratégiai alapja. Tehát ha nem tudjuk, hogy mire való a költségvetés, akkor nem lehet jó a költségvetés, mert először arra a kérdésre kell válaszolni, hogy milyen célokat akarunk elérni az adott költségvetéssel. Ez igaz Magyarország költségvetésére is, de igaz az unió közös költségvetésére is. Ez a kérdés nincs tisztázva, vagy ha tisztázva is van, nincs kimondva. Tehát ennek a költségvetésnek egyetlen nyilvánvaló célja van, ez pedig az, hogy Ukrajnát felvegyék az Európai Unióba, és az ehhez szükséges pénzügyi forrásokat elkülönítsék, ravaszul, leplezetten, másik részét nyíltan, és ezt az összeget majd Ukrajna rendelkezésére bocsátják. Holott nincs döntés arról, hogy Ukrajna tagja lesz az Európai Uniónak. És miután ilyen döntés nincs, ezért erre pénzt elkülöníteni sem helyes. Ezt a pénzt szépen osszuk szét az európai, már unióban tagsággal rendelkező országok és az ő polgáraik között, aztán majd, ha Ukrajna tagja lesz az Európai Uniónak, akkor beszélhetünk arról, hogy hogy’ adjunk nekik pénzt. De ez az én életemben nem fog bekövetkezni, tehát ez nem a belátható jövőben van. Ha viszont nem vesszük föl az unióba az ukránokat, ami szerintem helyes lenne, akkor valami másfajta kapcsolatot kell velük kialakítani, ami nem tagsági, de valami együttműködési viszony, annak is lehetnek költségvetési vonzatai, akkor viszont egy ilyen együttműködés pénzügyi alapjait kellene ebben a költségvetésben meghatározni. Tehát azt akarom csak ezzel mondani, hogy nem tudjuk meg ebből a költségvetésből, hogy a költségvetés készítői, ez a bizottság hogyan képzeli el az európai gazdaság jövőjét. És nemcsak Ukrajna ügyében van ez a bizonytalanság, hanem elvesznek pénzeket például a mezőgazdaságtól. Az a kérdés adódik ilyenkor, hogy azért vesznek el pénzt, mert az előző rendszert pazarlónak ítélik, azért vesznek el, mert másra akarják fordítani, azért vesznek el, mert az európai élelmiszeripart és mezőgazdaságot nem tekintik többé kulcsfontosságú ágazatnak, vagy miért? És ha azért veszik el, mert az európai mezőgazdaság jövőjéről mást gondolnak, mint amit eddig közösen gondoltunk, akkor mi az a valami, amit gondolnak? Ha eddig élt sok millió gazda Európában mezőgazdaságból, és mi az ő munkájukat támogattuk, akkor ha a jövőben nem fogjuk őket támogatni, akkor ővelük mi lesz, ők miből fognak megélni, miből keresik meg a kenyerüket, hol fognak dolgozni? Tehát nem lehet egy költségvetésben csak úgy az élő húsba egy éles késsel belehasítani, vágni egyet, és azt gondolni, hogy lesz, ami lesz, mert elvérzik a beteg. Tehát ez a költségvetés tönkretenné az Európai Uniót, ez a költségvetés szerintem nem is éri meg már a jövő évet sem. Vagy látványosan vissza kell majd vonnia a bizottságnak, vagy lépésről lépésre meg kell hátrálnia és át kell írnia. Én a reakciókból ezt látom, egész egyszerűen az európai országok a brüsszeli bürokráciának ezt a költségvetését nem fogják elfogadni.

Egyébként legalábbis mostanáig a legnagyobb felháborodást az agrártámogatások átalakítása váltotta ki. Ugye, a területalapú támogatás egy bizonyos szint fölött gyakorlatilag megszűnne. Ön szerint milyen hatása lenne ennek a hazai gazdákra, mert a bizottság úgy érvel, hogy ezzel támogatják a fiatal gazdákat, a fenntarthatóságot, a versenyt?

Az Európai Bizottságnak nem kellene érvelnie sehogy se, hanem azt kellene mondania, hogy szánunk a mezőgazdaságra ekkora összeget, és ezt a következő úton juttatjuk el a lehető legegyszerűbben, ami egyébként nem így van, borzalmasan bürokratikus a rendszer, a lehető legegyszerűbben eljuttatjuk a gazdákhoz. Ez volna a dolga. Most ehhez képest össze-vissza, hókuszpókusz, brüsszeli tolvajnyelv, idetolja, odateszi, összevonja. Tehát amikor ilyet látok, én csináltam néhány költségvetést, meg láttam Magyarországon ellenzékből is költségvetéseket, amikor a költségvetésekben ilyen bonyolult, idetolom, odatolom hatáskörök fölül, alul, jobbról, balról jelennek meg, akkor lehet tudni, hogy valami disznóság van a dolog mögött. És itt is arról van szó, hogy a bizottságnak nincs elképzelése az európai mezőgazdaság jövőjéről, illetve láthatóan azért, hogy Ukrajnának pénzt tudjon adni, minden lehetséges korábbi tételből lecsíp, levág, elvon azért, hogy átcsoportosíthassa Ukrajnának. Ráadásul Ukrajna tagsága azért is elfogadhatatlan ebben a költségvetésben, mert az olyan, mint a migráció. Tehát ha egyszer beengedted, nem tudod többet kitenni. Tehát ezért javasol Magyarország egy fokozatos megközelítést, hogy persze együtt kell működni, hiszen egy nagy jelentőségű és méretű szomszédos országról van szó, együtt kell tehát működni Ukrajnával. De nem beengedni és olyan jogokat adni nekik, mint amelyekkel mi rendelkezünk, akik belül vagyunk. Ugyanis például az unióból nem lehet országot kitenni. Ezt kevesen tudják, de ez egy olyan szerződéses konstrukció, hogyha egyszer felvettek egy országot, lehet ugyan nyomorgatni, gyomrozni – bennünket is szoktak néha –, rángatni a nadrág szárát vagy a zakó szárnyát, de kitenni nem lehet. Most, ha fölveszünk egy hatalmas országot, a méretei is óriásiak, ráadásul nem tudjuk mennyi ember él rajta, több tízmilliós országról beszélünk, nem tudjuk kitenni, onnantól kezdve az ő gazdasági problémái a mi gazdasági problémáinkká válnak. Akkor nem úgy van, hogy az unión kívül van egy ország, amelynek vannak bajai, és segítsünk neki, hanem ő joggal mondja azt, hogy az én problémám a ti problémátok is, hiszen egy gazdasági térben vagyunk, és akkor adjátok a pénzt. És nem lesz mese, akkor adni kell. Évtizedeken keresztül oda fog menni a pénz, szerintem reménytelenül, mert az ukrán gazdaság ma nincs abban az állapotban, hogy egy tagsági jogviszonnyal és azzal együtt járó pénzzel modernizálni lehessen. Messze van még ettől, nem felkészült a tagságra.

Mennyire lesz nehéz változtatni ezen a mostani javaslaton, illetve milyen politikai erők állnak egyáltalán emögött Brüsszelben és idehaza?

Nagyon izgalmas időszak kezdődik ilyenkor. Szerintem a hallgatók ezt nem is tudják elképzelni. Tehát itt több ezer ember bújja most ezeket az oldalakat, oszt, szoroz, aláhúz, fölülír, és így tovább, széljegyzetel, és utána ez a 27 ország elkezd beszélgetni egymással, és elkezd beszélni a bizottsággal, és egy rendkívül bonyolult tárgyalási folyamat indul meg abban a reményben, hogy a kiindulópontként beterjesztett költségvetésen sikerül olyan módosításokat végrehajtani, amely mind a 27 tagállamnak elfogadható lesz, mert a legvégén egyhangú döntést kell hozni erről a költségvetésről. Több ilyet láttam már, ez nem az első uniós költségvetés az életemben, hanem a harmadik, tehát ismerem ezt a folyamatot, ismerem ezt az útvesztőt, ezt a dzsungelt, amin keresztül kell ilyenkor manővereznünk magunkat is. Mi is tudjuk már, kikkel fogunk tárgyalni, nagyjából tudom, hogy mely országokkal esnek egybe az érdekeink, és mely országokkal ellentétesek, és kivel, nagyjából hogy’ kell megállapodnunk ahhoz, hogy a végén egy Magyarország számára elfogadható költségvetés jöjjön létre. De van itt egy nagyobb baj is. Ez pedig az, hogyha ezt a költségvetést elolvasom, akkor ez a reménytelenség költségvetése. Tehát ha valaki legalább a vezetői összefoglalóján átküzdi magát, vagy végignyálazza, akkor ebből nem egy optimista, diadalmas, világos tervekkel rendelkező, maga elé egy biztató jövőt elgondoló uniót lát, hanem egy bajban lévő, innen is elveszünk, onnan is elveszünk, átgondolatlan célokat akarunk megfinanszírozni, tehát egy bajban lévő, kapkodó, saját fejlődéséről világos elképzeléssel nem rendelkező, sokkal inkább a stagnálásra berendezkedő és a széthullást elkerülni akaró unióról beszélünk. Ennek a papírnak az ambíciószintje rendkívül alacsony. Mi nem azért csatlakoztunk az unióhoz, hogy ilyen, „éljük túl a következő hét évet” típusú költségvetéseink legyenek, hanem hogy világos célokat jelöljünk ki közösen a többi európai uniós országgal, ezek legyenek ambiciózusak, biztatóak, legyenek ígéretesek a tagállamok számára, és aztán közösen valósítsuk meg őket. Nincs benne ilyesmi.

Meglátjuk, hogy mi lesz a költségvetéssel. Amit viszont biztosan kér Magyarország Brüsszeltől, az, hogy az unió vegyen fel az emberi jogi szankciós listájára három kényszersorozásért felelős ukrán vezetőt, ugye, ezt Sebestyén József ügyének apropóján kérte a magyar kormány. Mennyi esélyt lát arra, hogy teljesül ez a magyar kérés?

Meglepetést okoztunk Brüsszelben. A külügyminiszterünk járt ott a napokban, és ők azt gondolták, mármint a brüsszeliek, hiszen hallottak harangozni erről a kétoldalú konfliktusról, hogy egy magyar állampolgárt, így európai állampolgárt embervadászat, vagyis kényszersorozás közben megöltek az ukránok, és azt nyilván gondolták, hogy Magyarország ezt nem hagyja szó nélkül, de mi nem ezt az útvonalat választottuk, hanem elővettük az Európa Tanács emberi jogi biztosának a jelentését. Ez egy komoly nemzetközi dokumentum, nemrégen hozták nyilvánosságra, amelyben külön fejezetet szentelnek az ukrajnai kényszersorozások során elkövetett emberi jogi brutális jogsértéseknek. Tehát mi Brüsszelben nem azt mondjuk, hogy van itt egy magyar ügy, hanem azt mondjuk, hogy van itt egy európai ügy, amit nemcsak Magyarország észlel azért, mert egy állampolgárát agyonverték a kényszersorozó ukránok, hanem egy európai probléma, amit mások is érzékelnek. És akik érzékelik, összegyűjtötték – ez egy strasbourgi szervezet egyébként – az erre vonatkozó információkat, rendszerezték, és kiadtak egy átfogó értékelést, ami pontosan azt mondja, mint a magyar kormány, hogy itt nem egyedi esetekről van szó, hanem egy gyakorlatról. Valójában embervadászat zajlik. Ezt sorozásnak, kényszersorozásnak nevezik, de levadásszák azokat az embereket a toborzással megbízott alakok, akikről azt gondolják, hogy bezsuppolhatóak azonnal az ukrán hadseregbe. És ha nem megy szép szóval, akkor megy erőszakkal. És eközben brutális durvaságokat követnek el, mint ez a dokumentum világossá is teszi. És csak a legvégén mondtuk azt, hogy és tudjátok, kedves brüsszeli barátaink, egyébként a legutolsó áldozat éppen egy magyar állampolgár volt, aki a ti állampolgárotok is, mert uniós állampolgár. Tehát mi innen támadunk, nem az ukrán–magyar kétoldalú kapcsolatokra hivatkozva javasoljuk, hogy megtorlást, büntetést helyezzen kilátásba az Európai Unió, ne menjen el szó nélkül emellett, hanem valami szankciót szabjon ki, például az embervadászatokért felelős ukrán vezetőket tegyük szankciós listára, Magyarország például ki is tiltotta őket egyébként a tegnapi napon Magyarországról, hanem – ezt nem a magyarok miatt kell megtenni – azért, mert van egy általános gyakorlat a szomszédunkban, ami nem fogadható el. Ez a mi támadási irányunk, ennek érvényt is fogunk szerezni, és amit kétoldalú alapon szankcióként be lehet vezetni, azt a három, általunk ismert, beazonosított, felelős személlyel szemben Magyarország már be is vezette.

Ugyanakkor Brüsszel nemcsak erre nem reagált, erre a magyar kérésre, hanem egyáltalán az ügyre sem érkeztek reakciók. Ennek a hallgatásnak mi lehet az oka?

Kínos. A brutalitás persze több mint kínos annak, akit érint, tehát ott áldozatok vannak, de a brüsszeli bürokraták szempontjából is kínos. Mást sem lehet hallani Brüsszelben, én fogom a fejem, ki ne hulljon a hajam, minthogy Ukrajna fantasztikus előrehaladásokat mutatott be, előrehaladást valósított meg az emberi jogok területén, az igazságszolgáltatás területén, a korrupció elleni harcban. Tehát Ukrajnáról úgy beszélnek a brüsszeli vezetők, hogy itt egy ország, amelyik már mindent megtett, hogy alkalmassá tegye magát, sőt már alkalmassá is vált, itt kopogtat az ajtón, és néhány akadékoskodó alak, itt vannak ezek a magyarok például, nem akarja kinyitni az ajtót, holott ez evidensen megilletné az ukránokat. Tehát ők azt állítják, hogy Ukrajna nemhogy érett, hanem már szinte túlérett az európai uniós tagságra. Aminek, ha valaki ismeri Ukrajnát, mert, mondjuk, a szomszédja, így mi, magyarok ismerjük, az pontosan tudja, hogy semmi köze a valósághoz. És persze, általában az, hogy egy ország igazságszolgáltatása most fölkészült-e vagy nem, adórendszere fölkészült-e vagy sem, a gazdasági vitarendezés módozatai európai színvonalúak-e vagy sem, erről lehet vitatkozni, értelmezni így vagy úgy, de arról, hogy agyonvernek egy embert, mert nem akart bevonulni, vagy úgy gondolta, hogy nem vonatkozik rá a jogszabály, ami szerint katonának kell állnia, és nem elfogták, és egy jogi eljárás alá vetették, hanem agyonverték, erre nem lehet mit mondani. Ez világos tagadása annak, hogy ez az ország evidensen nem felkészült arra, hogy befogadjuk az Európai Unió tagállamai közé. És ezért Brüsszelnek saját magát kellene megcáfolnia azzal, ha ezt az ügyet fölemelné. Ezért magától nem is fogja, nekünk ezt az ügyet fel kell nyomni az asztalra, mert önmagától a brüsszeliek – helytelenül egyébként – nem fogják maguk elé húzni ezt az ügyet. Az európai értékek, az európai emberi jogi deklarációk és alapelvek megkövetelnék, hogy a brüsszeli bürokraták maguk elé húzzák ezt az ügyet, és kivizsgálják. De nem teszik, ők le akarják lökni az asztalról, hiszen itt egy olyan országról van szó, ami szerintük már régen EU-tag érett.

Érdekesek azért az ukrán és a magyar reakciók is, mert a tegnapi kitiltásra például Kijev úgy reagált, hogy elutasítja Magyarország manipulációit, és nem tűri az ilyen tiszteletlenséget. És Magyarországon is hallunk erről, hogy az agyonverésre vonatkozó bizonyítékokat kérik számon a kormányon, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke pedig azt mondta, hogy nem akar részt venni a Sebestyén József halálára épített kampányban. Hogyan értékeli ezeket az ukrán és magyar reakciókat?

Ahogy Brüsszelben is tettük, Sebestyén József ügye nekünk, magyaroknak fontos, hiszen ő egy közülünk, tulajdonképpen Sebestyén József mi vagyunk, mi, magyar nemzeti közösség, függetlenül attól, hogy éppen hova húzták meg az államhatárokat, mégiscsak egy nemzet vagyunk, ezért nekünk ez fontos, ez szívbéli, becsületbeli ügy. De nem innen kell érvelnünk, hanem ahogy mondtam, az emberi jogi biztos jelentése felől. És azt kell mondanunk a tiszásoknak, azt kell mondanunk az ukrán titkosszolgálatnak meg az ukrán diplomáciának, hogy nem Magyarországgal vitatkoztok. Fehéren-feketén leírta egy európai szervezet, hogy ez egy gyakorlat, és ezt a gyakorlatot kell fölszámolni, speciel éppen azért, mert legutóbb egy magyar esett ennek áldozatául. Tehát az összes vitatkozónak mi nem a magyar esetet kell, hogy bizonygassuk, mert ott a tények magukért beszélnek, hanem azt az emberi jogi jelentést kell, európai jelentést előretolni, amiben a gyakorlatot írják le nem a magyarok, hanem nem magyar jelentéstevők. Tehát nem lehet kétoldalú vagy magyar irányú elfogultsággal vádolni a szerzőket. Ez a valóság. Az egy szomorú dolog, de hát ez sem új a magyar történelemben, hogy vannak pártok, amelyek egy magyar–ukrán vagy magyar–külföldi vitában mindig a külföldieknek adnak igazat. A Tisza Párt ennek a hagyománynak a része. A DK ennek a hagyománynak a része. Ezek olyan pártok, amelyeknél a magyarnak sose lehet igaza, mert a külföld mindig valami magasabb rendű, nálunk különb, értékesebb szempontot képvisel, és nekünk nem vitatkozni kell a külfölddel, hanem alá kell magunkat rendelni, követni kell, mintát kell benne látni, el kell fogadni az onnan jövő utasításokat. Ez egy másik világ, tehát a magyar ellenzéknek a világa és annak a viszonya Brüsszelhez vagy bármilyen más birodalmi központhoz, korábban Moszkvához, Washingtonhoz, most meg Brüsszelhez egy alárendelt viszony, amiben egy magyarnak sose lehet igaza. Hát ez az a nyavalya, amitől szabadulnunk kellene. Ez nyomaszt bennünket több mint száz éve, hogy ütik a fejünk, és azt mondják, hogy nektek, magyaroknak sose lehet igazatok. És vannak pártok, amelyek ezt elhiszik, elfogadják, abból élnek, hogy ilyen parancsokat hajtanak végre, és vannak nemzeti pártok, akik mi vagyunk, akik erre büszkék vagyunk, és azt mondjuk, hogy de mi vagyunk a magyarok, és nekünk igazunk van, és ezt be fogjuk bizonyítani, és meg fogunk érte harcolni, és meg fogjuk védeni az érdekeinket. Tehát ennek a vitának a lenyomatát látjuk most egy konkrét ügy kapcsán.

Beszéljünk magyar gazdasági kérdésekről is. Azt mondta, hogy az uniós költségvetés a túlélés költségvetése, ugyanakkor egy korábbi interjúban azt mondta, hogy Magyarországnak vannak ambíciói gazdasági szempontból is. Itt van az Otthon Start Plusz program, amely a fiatalokat célozza. Azokat a fiatalokat, akiknek a szülei közül egyébként nagyon sokan megégették magukat a 2000-es évek elején a devizahitelek felvételével, így van egy elég komoly rossz tapasztalatuk. Hogyan lehet őket meggyőzni arról, hogy ennek ellenére érdemes belevágni most a hitelfelvételbe és a lakásvásárlásba?

Ez egy forinthitel. Mi volt a baj a devizahitellel? A devizahitellel az volt a baj, hogy a bankok meg egyébként a Gyurcsány-kormány együtt belecsalták ebbe a devizahiteles konstrukcióba az embereket, mondván, hogyha forintban veszel föl hitelt, akkor magas kamatot fizetsz, ha euróban, akkor alacsonyat. Persze az emberek nem hülyék, hát azt gondolják, hogy jobb az alacsony kamatozású hitel, mint a magas kamatozású, és ha ezt a bankok is, meg a kormány is támogatja, akkor ez nyilván egy értelmes javaslat. És senki nem mondta el nekik érthetően és világosan azt, bár én ellenzékből próbálkoztam ezzel, hogy futtok egy árfolyamkockázatot. Tehát lehet, hogy most ez a hitel olcsónak tűnik, mert a forint–euró árfolyam az kedvező nekünk, de a forint–euró árfolyam elromolhat. És ez nemcsak Magyarországon múlik, hogy elromlik-e, hanem tőlünk független nemzetközi gazdasági folyamatoktól is. És kiteszitek magatokat egy olyan kockázatnak, hogyha a forintárfolyam elromlik, akkor a ti adósságotok hirtelen akár többszörösére is nőhet. Ezt nem mondták meg nekik, illetve vita van arról, hogy ki az, aki megmondta, mármint melyik hitelt nyújtó bank, és melyik nem, ugye, erről bírósági perek is vannak. Több százezer családot mentettünk ki – még egyébként Matolcsy Györgynek köszönhetően, aki akkor a jegybank elnökeként javaslatokat tett arra, hogy hogyan kell kimenekíteni az embereket a devizaalapú hitelekből forintalapú hitelbe. De ez a mostani egy másik történet. A mostani egy forintalapú hitel, 3 százalékos fix kamat, 25 évre, legfeljebb 10 százalék önerőt követelve meg, a megvásárolható lakás értéke 100 millió forint, ház esetében 150 millió, ez egy biztonságos hitel annak a számára, aki ezt fölveszi. És én a fiatalokat biztatnám, hogy fontolják ezt meg. Dönteniük persze nekik kell, mi csak egy lehetőséget tudunk kinyitni, egy ajtót, de fontolják meg, hogyha önállóan akarnak lakni valahol, és nem olyan gazdag családban élnek, ahol a szülők vesznek nekik saját lakást, hanem önerőből kell, saját erőből kell megoldaniuk a jövőjüket és az otthonteremtésüket, akkor jobban járnak, ha fölvesznek egy ilyen hitelt, vásárolnak egy ilyen lakást, és kifizetik a törlesztőrészletét, amelyet egyébként támogat, illetve lecsökkent a magyar kormány egy kamattámogatással, és ez jobb, mintha ugyanezt az összeget albérletre vagy lakásbérletre fizetnék ki. Mert nem mindegy, hogy odaadom a lakástulajdonosnak a bérleti díjat, és ezzel kaptam egy lakást egy hónapra, vagy pedig törlesztettem a később saját tulajdonomba kerülő lakásért fönnálló tartozásom egy részét, mert ezzel vagyont keletkeztetek, halmozok föl a magam számára. Érdemes ezen elgondolkozni. Én áttörésnek érzékelem. Tehát olyan számokat látunk, hogy mekkorát lehet spórolni egy-egy fiatal esetében az államilag támogatott kamaton, amely sok tízezer forintot jelenthet havonta, attól függően, hogy mekkora hitelt vesznek föl. Most már elkészültek a matematikai modellszámítások, túl vagyunk a bankokkal való egyeztetés legfontosabb szakaszán. Tehát ezért most már biztosan mondhatom, hogy nemcsak egy lehetőségről van szó, nem csak egy gondolatot vetett föl a kormány, hanem részleteiben kidolgozott, az érintettekkel, így elsősorban a bankokkal és az építőipar szereplőivel most már leegyeztetett, részleteiben is teljesen kimunkált javaslat van az asztalon. Van mit tanulmányozniuk a fiataloknak.

Ha már az építőipart említette, erről kevesebbet beszélünk. Hogy’ számol a kormány, hogy milyen hatása lehet az építőiparra?

Vannak matematikai modellek, itt óvatosnak kell lenni, az óvatos duhajok közé tartozom, de még az én legkonzervatívabb számításaim szerint is a dolog úgy fest, hogy ha megépül 10 ezer lakás, akkor az a nemzeti össztermék, tehát a nemzeti gazdasági teljesítményben 1 százalékos növekedést hozhat. És itt azért könnyen megépülhet évente 30-50 ezer lakás. Bár ez a konstrukció, ez az ajánlat nemcsak új építésű lakásokra és házakra vonatkozik, hanem használtakra is.

Lejárt az időnk, de még egy témát mindenképpen hozzunk ide, mert hazatért Kapu Tibor kutatóűrhajós, aki szerdán landolt a Csendes-óceánon. Látjuk-e már, hogy mi a jelentősége, akár hosszú távon is ennek a sikeres küldetésnek, merthogy a küldetése sikeres volt?

A tudósokat hallgatom, amennyire az időm engedi, akik beszélnek azokról a kísérletekről, amelyeket Kapu Tibor, a mi dicsőségre okot adó új hősünk elvégzett a világűrben, kimondani is nehéz, vagy nem is tudom, furcsa, tehát a tudósok bizonygatják, hogy ezek fontos és értékes kutatások voltak, de én egy másik szempontból nézem mindezt. Valahol azt olvastam, hogy 12 olyan nemzet van a világon, aki elmondhatja magáról, hogy embert küldött az űrbe, és ebben a 12-ben mi, magyarok is ott vagyunk. És ha már szóba hozta ezt, akkor némi igazságot és méltányosságot gyakoroljunk, mert persze mindenki Kapu Tiborról beszél, mint ahogy Farkas Bertalanról beszéltek negyven-egynéhány évvel ezelőtt is, de ott is volt egy második ember. Mert nem egy űrhajóst képezünk ilyenkor, hanem kettőt, mert egy gyerek nem gyerek, mondták a régiek, egy űrhajós nem űrhajós, tehát bármi történhet, és akkor mi lesz velünk, tehát most is van második kiképzett magyar űrhajós, akinek a neve nem nagyon hangzik el, pedig végigcsinált mindent, fölkészült ugyanúgy, ugyanúgy egy kiváló intellektusú, nagyszerű ember, Cserényi Gyulának hívják, aki viszont árnyékban maradt, mert nem ő ment föl, de ettől még neki is jár az elismerés.

A következő uniós költségvetés tervezetéről, az ukrán kényszersorozások elleni tiltakozásról és az Otthon Start Program hatásairól is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.