Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Újabb tabuk dőltek le az elmúlt napokban az orosz–ukrán háborút illetően, miután Joe Biden, leköszönő amerikai elnök engedélyezte az ukránoknak, hogy orosz területen is bevessék az amerikai fegyvereket. Válaszul Oroszország módosította a nukleáris doktrínáját, és hiperszonikus rakétákat is kilőtt Ukrajnára. Orbán Viktor miniszterelnököt köszöntöm a stúdióban. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Majdnem napra pontosan két hónap van hátra még Donald Trump beiktatásáig, aki, ugye, a konfliktus lezárását ígérte, de most úgy tűnik, hogy addig mindkét fél szeretne minél előnyösebb pozícióba kerülni. Mennyire veszélyes most a helyzet? Hogyan lehet elkerülni a nagyobb bajt a következő két hónapban?

Mindenki tudja, de nem árt magunkat emlékeztetni arra, hogy Ukrajna Magyarország szomszédja. Tehát nem a világ egy távoli pontján fennálló konfliktus további durvulásáról, kiterjedéséről beszélünk, hanem a közvetlen szomszédunkban zajló háborúról. Nem kell nagy fantázia annak elgondolásához, hogy egy ország szomszédjában zajló háború fejleményei milyen gyorsan, váratlanul, azonnal tudják érzékeltetni következményeiket egy szomszédos ország területén. Ha ehhez hozzátesszük, hogy Kárpátalján pedig őshonos magyarok élnek, akkor látható, hogy a veszély közvetlen. Tehát most már nem arról van szó, hogy a magyar–ukrán határtól több mint ezer kilométerre egy hagyományos háború frontvonalának két oldalán gyürkőznek a felek, hanem hogy olyan eszközöket vetnek be, amelyekkel könnyedén el lehet érni Ukrajna területén kívüli országokat is, persze elsősorban a szomszédokat. Tehát ezek a hírek rólunk szólnak. Ezek most már nem a nemzetközi diplomácia konfliktusairól szólnak, hanem ezek közvetlen magyar érdekekről és Magyarország háborús fenyegetettségéről szólnak. Ami a helyzetet illeti, amit Ön itt fölidézett, tehát valóban január 20-án, ha a Jóisten engedi és élünk, akkor látni fogjuk, amikor Donald Trump, az Egyesült Államok következő elnöke hivatalba lép. Addig azonban van két hónap. Nem tudom, Ön volt katona?

Nem, én már kimaradtam ebből.

Tehát aki volt katona, és állt őrségben, az tudja és látja, hogy hogyan kezdődik el egy nap, pontosan tudja, hogy az éjszaka mindig a hajnal előtt közvetlenül a legsötétebb. Tehát most is így állunk. Ez a legsötétebb óra, amiben vagyunk. Már csak két hónap, és akkor hirtelen a hajnal be fog köszönteni, de addig ebben a korábbinál is sűrűbb sötétségben fogunk élni, vagyis magyarra fordítva a háború két legveszélyesebb hónapja következik. Trump elnök úr győzelmével a béke kézzelfogható közelségbe került, de a távozófélben lévő amerikai demokraták láthatóan egy súlyosabb örökséget akarnak az elnökre hagyni, mint amilyen a helyzet volt az elnökválasztás győzelmének pillanatában. Ilyenkor kell észnél lenni. Egyelőre nem szabad annál többet mondanunk, minthogy Magyarország továbbra is a józan hang politikáját követi. Miután a mi sorsunk közvetlenül is tétje ennek a háborús konfliktusnak, ezért mi meggondoltan, kiszámíthatóan, tervezhetően és higgadtan fogunk cselekedni. A Védelmi Tanácsot össze is hívtam az első hírekre már a tegnapelőtti nap során, áttekintettük a háborúnak a katonai összefüggéseit. Azt is megvizsgáltuk, hogy amennyiben az amerikaiak kiszállnak a háborúból, akkor Európa képes-e a háború folytatására ösztönözni, illetve képes-e arra, hogy Ukrajnát abba a katonai helyzetbe hozza, hogy legyen értelme a háború folytatásának. Úgy látjuk, hogy nem, tehát a helyzet teljesen egyértelmű katonai értelemben: ha az amerikaiak kiszállnak az ukránok mögül, akkor Európa nincs abban a helyzetben katonai értelemben, hogy a siker leghalványabb esélyével is támogathassa Ukrajnát, nem beszélve most a vesztes háború támogatásának pénzügyi-gazdasági következményeiről. Ez is arra a gondolatra vezet bennünket, hogy ezt a két hónapot kell okos, higgadt politikával túlélni.

Ha már Európa szóba került, azért korábban többször láttuk azt, hogyha megszületik Washingtonban egy tabudöntő lépés, egy tabudöntő döntés, akkor azt hamarosan Európában is követik. Élet kioltására alkalmas fegyverek, nehéz páncélosok esetén is ezt láttuk. Mekkora a veszélye annak, hogy ez most is így lesz?

Jelentős ennek a kockázata. Mindenkit emlékeztetek arra, hogy az amerikai elnökválasztás eredményének nyilvánvalóvá válását követően, 24 órán belül bukott meg a német kormány. Ez jól mutatja, hogy itt erős összefüggések vannak. Mi, magyarok ettől elszoktunk. Magyarország egy szuverén külpolitikát folytató ország, tőlünk aztán recseghet-ropoghat a világ, mi akkor is a saját nemzeti érdekeinkből kiindulva fogunk dönteni, és nem kötjük össze a sorsunkat más kormányokéval. De jól láthatóan ez a szuverenitás nem mindenkinek adatik meg, vagy nem mindenki ezen az ösvényen jár. Itt van például a német kormány összeomlása. Tehát azt kell mondanom, hogy az amerikai történések megjelenése, leképződése néhány nem jelentéktelen nyugat-európai kormány és ország magatartásában szinte azonnali. Tehát ne a magyar helyzetből induljunk ki, ahol ilyen összefüggés nincs, mert mi, akármi is történik a világban, összehívjuk a Védelmi Tanácsot, leülünk, ha kell, a parlamentet összehívjuk, és akkor hozunk egy szuverén magyar döntést. Nincs mindenki ebben a helyzetben. Van, ahol az összefüggések az amerikai politikai történésekkel sokkal közvetlenebbek, mint Magyarországon. Ebből pedig az következik, hogyha az amerikaiak bizonyos lépéseket megtesznek, akkor egyes európai országok vagy kötelezettségüknek érzik, vagy talán az is nekik, hogy követniük kell az amerikai irányvonalat. Tehát azt a német vitát, nem tudom, a magyar közvélemény mennyire tudja követni a Németországban zajló vitákat, amely arról szól, hogy Németország adjon-e nagy távolságú bevetésre is alkalmas rakétákat – ezt hívják Taurusnak – Ukrajna számára, ez egy olyan vita, amelyet erősen befolyásol az amerikaiak döntése. Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy ezek az eszközök, amelyeket most az ukránoknak engedélyeztek az amerikaiak, amiknek a használatát engedélyezték, rendkívül bonyolult eszközök, tehát ezek a világ legkifinomultabb technológiai tudását és minőségét képviselik. Ezeket az eszközöket a rendelkezésünkre álló hírek szerint az ukránok nem képesek célra vezetni. Ezek olyan rakéták, amelyeket kilőnek, és utána egy elektronikus rendszeren keresztül ezeket célra vezetik, amihez a világ legfejlettebb technológiájára, hírközlési, távközlési, műholdas képességére is szükség van. Erős az a föltételezés, szerintem meg is állja a helyét, hogy ezeket a rakétákat nem lehet amerikai személyzet közreműködése nélkül célba juttatni. Ezért is van az, hogy az oroszok – számomra nem meglepő módon – hirtelen és erőteljesen reagáltak. Ugye, általában van itt egy olyan jelenség, amit talán szóba hozok, hogy a kimondott szónak a súlya és jelentősége a politikai történésekre más ma Nyugat-Európában, mint Oroszországban. És ezt néha mi, nyugat-európai döntéshozók nem vesszük kellő súllyal figyelembe. Nyugat-Európában a politika hosszú ideje, különösen a modern, kommunikációs eszközök elterjedése óta alapvetően beszédből áll. Tehát nem tudok hirtelen aránypárt fölállítani, de a politikának lehet, hogy 80 százaléka beszéd és 20 százalék cselekvés a mostani, nyugati világban. Ezért is ez a rengeteg fecsegés, üresjárat, amit hallunk az európai politikai hírekben. Ebből az is következik, hogy a beszéd és a mondandó egy részének nincs közvetlen következménye. Itt geopolitikai meg katonai kérdésekről is jelentős beosztásban lévő európai vezetők könnyedén engednek el tirádákat. Azt gondolják, hogy ennek olyan nagy következménye nincs, ez csak egy kommunikációs, belpolitikai küzdelem. Ettől jelentősen eltér az orosz kommunikációs rendszer. Tehát ott, ha az elnök mond valamit, az nem fecsegés, tehát annak van súlya meg következménye. A háború kirobbanására, ha visszaemlékszünk, ott is emlékszem arra, hogy az oroszok témává tették, a nemzetközi diplomácia témájává, hogy most akkor Ukrajna NATO-tag lesz, vagy nem. És hogyha nem is lesz NATO-tag, Ukrajna felfegyverzése, amely gőzerővel zajlott már a háború kitörése előtt, nem vezet-e egy, ha jogilag nem is kinyilvánított, de ténylegesen megtörténő katonai integrációhoz, mármint Ukrajna NATO-ba történő betagozódásához. És az orosz elnök ezt nyíltan fölvetette, és kérte, hogy erről legyen nemzetközi disputa, vagy rendezzék ezt a kérdést. És én emlékszem a reakciókra, amelyek úgy tekintették ezt, mint ahogy Nyugaton szokták tekinteni, hogy ez egy kommunikációs kérdés, és akkor meglehetősen durván, ilyen-olyan-amolyan tónusban válaszoltak erre. Ugye, ekkor állították föl azt a doktrínát, hogy a NATO-hoz való csatlakozás, illetve annak az indítványozása minden országnak a saját joga, és majd a NATO, ahogy neki tetszik, úgy dönt erről. Ez közvetlen előzménye volt a háborúnak. Tehát én csak azt akarom mondani, hogy amikor az oroszok, mondjuk, módosítják az atomerejük, nukleáris erejük bevetésére vonatkozó szabályokat, amit doktrínának neveznek, akkor az nem egy kommunikációs fogás, az nem egy trükk, azt módosították, és annak lesznek következményei. Tegnap éjszaka vagy késő este, ha jól láttam, az orosz elnök egy televíziós üzenetet is küldött Oroszország polgárainak, amiben világosan leírta a helyzetet, és azt mondta, hogy fölhatalmazva érzik magukat arra, fölhatalmazva tekintik magukat a tekintetben, hogy amelyik ország ilyen eszközöket Ukrajnának ad, azokat az országokat célpontnak nyilvánítsák. Ez nem kommunikációs trükk, tehát észnél kell lenni. Tehát amikor egy olyan országgal, mint Oroszország, amely más, mint mi vagyunk, és alapvetően a katonai erőre építi a politikáját, egyáltalán a világban elfoglalt helyét, a jövőről alkotott elképzeléseiben kulcsszerepe van annak, hogy ők a világ egyik legerősebb hadserege, amely a legmodernebb és leginkább tömegpusztító fegyverek fölött rendelkezik, amikor ők mondanak valamit ebben az ügyben, azt úgy kell venni, ahogy mondják. Tehát én azt hiszem, hogy a következő két hónapban nekünk, európaiaknak nem a nyugat-európai, kommunikációra épülő politika törvényeiből kell kiindulnunk, hanem egy háborús logikában, minden mondatot és szót megfontolva, körültekintően és a józan ész szabályai szerint kell eljárnunk. Egyébként baj lesz.

Van egy másik forró konfliktus is a világban, méghozzá a Közel-Keleten, ahol szintén született egy döntés az elmúlt napokban. A Nemzetközi Büntetőbíróság kiadott egy elfogatóparancsot Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök ellen. Hogyan hathat ez a konfliktusra? Egyáltalán mit üzen ez a döntés Ön szerint?

Magyarország egy békepárti álláspontot képvisel általában is a világpolitikában: a béke jobb, mint a háború, a boldogságra való törekvés jobb, mint a szenvedés. Ezek nem túl bonyolult összefüggések, de a nemzetközi politikában mintha ezek időnként eltűnnének a horizontról, a látóhatár mintha ezeket az összefüggéseket nem hozná föl. Tehát én annak vagyok a híve, hogy a világban lévő konfliktusoknak a számát, méretét, kiterjedését minden lehetséges eszközzel szűkítsük. De az a helyzet, hogy a nemzetközi intézmények nem járnak el körültekintően egy-egy döntés esetén. Most egy dolog, hogy fölháborítóan pimasz, mondhatnám cinikus döntés az, amit a Nemzetközi Büntetőbíróság hozott, hogy egy folyamatban lévő konfliktusba, merthogy a Közel-Keleten ez nem zárult le, egy folyamatban lévő konfliktusba avatkozik be jogi köntösbe öltözve, de valójában politikai célokból. Ez önmagában helytelen, a nemzetközi jog gyakorlatilag teljes lejáratását eredményezi, de ráadásul még olaj is lehet a tűzre. Tehát itt nincsen más választás, hanem szembe kell szegülni ezzel a döntéssel. Úgyhogy én még a mai nap során meg is fogom hívni az izraeliek miniszterelnökét, Netanjahu urat egy magyarországi látogatásra, ahol a meghívásban garantálni fogom a számára, hogyha eljön, akkor a Nemzetközi Büntetőbíróság ítéletének semmilyen hatálya nem lesz Magyarországon, és mi nem fogjuk követni az ebben foglaltakat, kizárólag az izraeli–magyar kapcsolatok minőségéből és állapotából indulunk ki, tehát kellő biztonságban és érdemi tárgyalásokat tud folytatni itt, Magyarországon Izrael miniszterelnöke, ha elfogadja a meghívást.

Közben a konzervatív és a békepárti erők az európai parlamenti frakció után megalapították a Patrióták pártcsaládot is, amelynek a Fidesz is tagja. Mennyiben tudnak a Patrióták ellensúlyt képezni a brüsszeli fősodorral szemben akár az orosz–ukrán háború ügyében, akár a közel-keleti helyzet vagy más, olyan témák tekintetében, amelyekben látszanak a politikai törésvonalak most Brüsszelben?

Ha az Ön kérdését jól értem, és a lényege, hogy hogyan tudunk befolyást gyakorolni a közös európai döntésekre, akkor az a válasz, hogy annyi befolyásod van, amennyi erőd. Ez már csak így van a nemzetközi politikában is. Tehát az a kérdés, hogy mennyire vagyunk erősek mi, patrióták. Nem kezdtük rosszul, tehát amikor berúgtuk az európai politikai kocsma ajtaját, hogy így fogalmazzak, és azt mondtuk, hogy mi folyik itt, megjöttek a józan ész képviselői, emberek, szedjük össze magunkat, akkor ennek a mozdulatnak a súlya ahhoz volt elegendő, hogy az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakcióját hozzuk létre, amely az európai fősodortól, centrumtól, korábbi centrumtól valóban eltérő, időnként nyers, de világos álláspontokat képvisel olyan ügyekben, mint a migráció vagy éppen a családvédelem, a gyermekvédelem kérdése. Most legutóbb már tartottunk is egy konferenciát, amely a migrációról szólt, és a migrációval szembeni védekezés új európai politikáját fogalmazta meg, ami abban áll, hogy akit nem akarunk, azt nem kell beengedni, aki meg az akaratunk ellenére jött be, azt meg vigyük haza. És ennek a gyakorlati kibontásából áll a mi elképzelésünk és programunk. Tehát jól kezdtük, harmadikként indultunk, és most túl vagyunk az Európai Bizottság fölállításának mindenfajta, színfalak mögötti egyezkedést igénylő periódusán, tehát visszatérhetünk a nyílt, egyenes beszéd időszakához. És itt meg kell mondanunk világosan, hogy mi erősödni akarunk. Keressük az együttműködést más, jobboldali, európai parlamenti alakulatokkal, ebből van több is, és a ciklus végére, ami 4,5-5 év, oda akarunk eljutni, hogy a mi csoportunk, a Patrióták csoportja legyen az Európai Parlament legbefolyásosabb képviselőcsoportja. Ehhez most szövetségeket kell építeni, és a parlamenten belüli politikával kell erőgyarapodást előidézni. Erre van lehetőség, ezen dolgozunk. Lesznek szerintem megállapodások és frakciószövetségek a következő időszakban az Európai Parlamentben, mármint újak, amelyek az erőviszonyokat megváltoztatják, és hogy az Ön kérdésére válaszoljak, jelentősen növelik majd azt a befolyást, amit a Patrióták az európai döntésekre képesek lesznek majd kifejteni.

Bekerült a közbeszédbe az európai vitáknak egy új dimenziója is, ez a gazdaságról, a gazdasági együttműködésekről szól. Tegnap egy konferencián az eurázsiai együttműködésről beszélt, és ez a gondolat egyébként már az I. világháború után megjelent egy Mackinder nevű földrajztudós munkásságában, de a jelenlegi geopolitikai helyzetben mennyi realitása van az eurázsiai együttműködésnek és az abból fakadó magyar stratégiának, a gazdasági semlegességnek?

Amikor Eurázsiáról beszélünk, akkor nem mindig tudjuk pontosan, miről beszélünk, tehát nem hiszem, hogy a magyar közvélemény naprakész volna ebben az ügyben, különös tekintettel arra, hogy még a saját nemzedékem is, nem hiszem, hogy ebben változás történt volna, földrajz- és történelemoktatásában erre mindig sokkal kevesebb hangsúlyt fektettek, mint az Amerikai Egyesült Államok és Európa összetartozására. Tehát ha visszaidézzük, hogy mennyit tanultunk arról, hogy hogyan jött létre az Egyesült Államok, hogy az valójában egy európai kulturális gyökerekből kisarjadt civilizáció, és így tovább, és mennyit tanultunk arról, hogy Európa földrajzi értelemben valójában csak egy félsziget, egy nem túl jelentős méretű földrajzi képződmény, amely a nagy ázsiai kontinensnek a nyugati végén helyezkedik el, és valójában a legszervesebb összeköttetése nem az óceán túlsó oldalán lévő Egyesült Államokkal van, hanem a tőlünk keletre lévő területekkel, amibe nemcsak Oroszországot kell beleérteni, hanem bele kell érteni a Kaukázust, amely valaha volt, de most már nem része a szovjet birodalomnak, bele kell érteni Kínát, bele kell érteni Indiát, bele kell értenünk Koreát, sőt még Japánt is. Jól látszik, hogy a magyar közgondolkodásnak nehezére esik az a tájolásváltás, ahogyan a világot el szoktuk képzelni. Ezen a konferencián azt is elmondtam, hogy az én irodám falán három térkép van. Vannak magyar térképek, de három nagy világtérkép is van, és mindegyik ugyanazt a világot mutatja, amiben élünk, csak az egyiket úgy rajzolták meg, hogy a térkép közepén Európa helyezkedik el, ez az, amit a gyerekeink is tanulnak és látnak az iskolában. De meg lehet rajzolni a világot úgy is, hogy az Egyesült Államok van a középpontjában, és én azért használom ezt a térképet, hogy lássam, hogy hogyan gondolkodnak az amerikaiak, mert amikor ők a világról gondolkodnak, akkor ők egy olyan térképet látnak, aminek a középpontjába őket rajzolták, és onnan nézve a világ másképpen néz ki, mint az európai nézőpontból. És van egy olyan térképem is, aminek a középpontjában Ázsia van, hogy az ázsiaiak hogyan képzelik el a világot. És ezek más-más nézőpontok, és az egész világ másképp fest. És mi, magyarok nem szoktuk így nézni a világot, mi egyetlen nézőponthoz vagyunk szokva. Ideje szerintem, hogy az oktatásban is, a közgondolkodásban is, talán az ilyen interjúkban is többet beszéljünk arról, hogy Európának van egy szerves földrajzi egysége Ázsiával. Ugye, a kínai kapcsolatok révén szoktunk arról beszélni, hogy a selyemútvonalakat – mert több is van belőle – most újra lehet és kell építeni, sőt ez a munka megkezdődött. Tehát Európa újratájolása, Magyarország újratájolása is egy aktuális feladat, amit nemcsak a gazdaságpolitikában és a kereskedelempolitikában meg a befektetéspolitikában érdemes elvégeznünk, hanem a saját gondolkodásunk új dimenzióinak megnyitásában is.

Ha már a gazdaságpolitikáról, az új gazdaságpolitikáról szó volt, az egyik cél a bérek vásárlóerejének a növelése, és tegnap megszületett a bérmegállapodás, amelynek értelmében jövőre 9, az azt követő években pedig 13 és 14 százalékkal emelkedik a minimálbér. Hogyan befolyásolja ez a megállapodás a kormányzati célok elérését?

Ugye, ez a témánk úgy függ össze a beszélgetésünk előző részével, hogy arról beszéltünk, hogy háború van, és hogy az európaiak meg az amerikaiak is az új elnök hivatalba lépéséig bizonyosan ezt a háborút akarják megnyerni. Na, most Magyarország egy másik ország. Mi nem a háborút akarjuk megnyerni, mi a békét akarjuk megnyerni. Ez a háború nem a mi háborúnk, ez két szláv nép közötti testvérháború, amitől a lehető legteljesebb mértékig el kell magunkat szigetelni. Tehát ahhoz, hogy Magyarország a saját útját járhassa, ahhoz ki kell maradnia a háborúból, hiába vannak a baljós hírek, amiket Ön ideidézett, meg hiába, hogy a magyar ellenzék egyébként Ukrajna-pólóban, háborúpárti demonstrációkat tart, és vesz ilyenekben részt az Európai Parlamentben. Ez az ő felelősségük, még pontosabban az ő felelőtlenségük, ettől a magyar kormánynak meg Magyarországnak érdemes teljesen lehatárolnia magát. De ha lehatárolta magát, akkor utána jön az a kérdés, hogy jó, a békét akarjuk megnyerni, de hogyan akarjuk megnyerni? És itt egy teljesen új gazdaságpolitikára van szükség, mert a háborús évek alatt mást kellett tennünk, mint a szemünk előtt lassacskán majd kibontakozó béke időszakában kell tennie a magyar gazdaságnak. És ezért meg is alkottunk egy új gazdaságpolitikát, amelynek a mély filozófiai alapjai a gazdasági semlegességen nyugszanak, vagyishogy Magyarországnak mindenkivel a magyar érdekekből kiindulva a lehető legjobb kapcsolatot kell fönntartania. Ezen a filozófiai alapon nyugszik egy új gazdaságpolitika, amely megpróbálja a növekedést magasan az európai átlag fölé emelni. És ennek a gazdaságpolitikának a megnyilvánulása egy gazdasági akcióterv, egy új gazdasági akcióterv, amelynek a lakhatáson és a kisvállalkozások megsegítésén túl a harmadik fontos eleme a bérek vásárlóerejének a növelése, hogy segítsünk az embereknek, hogy védekezni tudjanak az inflációval, a háború által kiváltott inflációval szemben. Mert amikor az árak magasak, akkor a védekezés egyetlen lehetséges módja az, hogy az emberek megpróbáljanak minél többet keresni, hogy segítsünk nekik abban, hogy többet kereshessenek. Ehhez bérmegállapodásokat kell kötni. A minimálbérről Magyarországon a munkaadók és a munkavállalók állapodnak meg, de a kormány üti rá a megállapodásra a pecsétet. Ha a megállapodás nem akar létrejönni, mert messze vannak az álláspontok, most is ez volt a helyzet, akkor a kormánynak segítőleg kell közreműködnie. Ezt meg is tettük, és ennek eredményeképpen egy hároméves bérmegállapodás született, amit hamarosan szentesíteni fogunk. Ez azt jelenti, hogy a magyarok biztosak lehetnek abban, hogy a minimálbér tekintetében a minimálbérnek a mértéke a 2025-ös, 2026-os és 2027-es évben az infláció mértéke fölött lesz. Tehát a vásárlóereje, a magyar emberek pénzének a vásárlóereje nem csökken, hanem nőni fog. Most is, ebben az évben 3 és 4 százalék közötti inflációval számolunk, ugyanakkor volt egy 10 százalék fölötti bérnövekedés, és ennek az erőteljes bérnövekedésnek a lendületét szeretnénk fönntartani ezzel a megállapodással. Szerintem ez egy nagyon jó hír, tervezhetővé és kiszámíthatóvá teszi a családok életét.

Az új gazdaságpolitikával kapcsolatban egy nemzeti konzultációt is indított a kormány. Vannak ugyanakkor olyan ellenzéki politikusok, akik ezt támadják, felesleges pénzkidobásnak vagy épp népbutító propagandának tartják. Mi lehet az oka ezeknek a megnyilatkozásoknak?

Van egy új dolog a magyar politikában. Én elég régóta koptatom a padjait a magyar közéletnek, és ilyet még nem láttam. Tehát most az emberek nyílt sértegetése és lenézése lett divat. Ez a nemzeti konzultációval kapcsolatos véleményekre is igaz. Aki a nemzeti konzultációt ellenzi, az valójában nem kíváncsi az emberek véleményére, igazából nem akarja, hogy közvetlen befolyás jöjjön létre a politika döntései meg az emberek akarata között. Ebben van egy lenézés, és verbálisan is, tehát szavakban ez a durvulás megjelent, ez a „mindent jobban tudunk mi, politikusok” testtartás általános. Büdös a szájuk, büdösek az emberek, egyes munkatársak agyhalottak, az újságírókat bele kell lökni a Dunába, tehát egy lenézésből fakadó, negatív, fenyegető tónus jelent meg a magyar politikában. Eddig ez nem volt így. Ha valaki véletlenül valami rossz dolgot kiengedett a száján, kicsúszott a száján valami, rögtön elnézést kért, visszavonult, és azt mondta, hogy természetesen van a politika, de mégiscsak alapvetően emberek vagyunk, egy közösség, együtt kéne élnünk, biztos nem akarunk így beszélni, még ha esetleg ez egyszer előfordult. De hogy ez egy politikai viselkedésnek a lényege legyen, és ez csak úgy áradjon, ez azért példátlan a magyar közéletben, és, ugye, a verbális durvaság előbb-utóbb elvezet az agresszióhoz is. Ettől jó lenne magunkat megkímélni. Tehát a háborútól nemcsak a frontvonalak tekintetében kell magunkat távol tartani, hanem nincsen szükségünk közéleti háborúra se. Egy közösség vagyunk, tisztességesen kell bánnunk egymással, és ha új gazdaságpolitikát hirdetünk meg, mint ahogy a kormány teszi, akkor nagyon helyes, ha van nemzeti konzultáció, és nem lenézzük az embereket, hanem kikérjük a véleményüket. Nem azt mondjuk, hogy úgyse értenek hozzá, hanem kíváncsiak vagyunk, hogy mégis milyen elvárásaik vannak, és mi igazodunk ezekhez az elvárásokhoz. Szerintem ez nem politikai kérdés, hanem inkább emberi kérdés.

A többi között az orosz–ukrán háborúról és a jövő évi gazdasági célokról is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.