Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „ Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: A gazdasági semlegesség öt pontját vázolta fel múlt héten Kötcsén Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint a gazdasági blokkosodás nem jó, ezért ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeres tudjon lenni, finanszírozási, beruházási, piaci, technológiai és energetikai semlegességre van szükség. Hogy ez hogyan valósítható meg, arról is kérdezem Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat, jó reggelt kívánok!

Azt látjuk, hogy a világ egyre inkább blokkosodik, a blokkosodás irányába halad, és a felek sok esetben nemhogy nem működnek együtt, hanem még kockázatként, nemzetbiztonsági kockázatként is hivatkoznak egymásra, vagy épp a másik blokkból érkező nyersanyagot, technológiát tartják annak. Hogyan lehet egy ilyen környezetben gazdaságilag semlegesnek maradni?

Való igaz, hogy elszoktunk ettől a kifejezéstől. Bár a magyar politikában a semlegesség kifejezést azért az elmúlt száz évben elég gyakran használtuk, leginkább, ha ki akartunk maradni valami rosszból, akkor az ember a semlegességre gondolt, de ritkán hoztuk ezt összefüggésbe a gazdasággal. Ez inkább katonai vagy politikai kifejezésnek tűnik. De most olyasmi történik a világgazdaságban, ami indokolja, hogy a gazdaságra is alkalmazzuk, és ezt a furcsa szóösszetételt, hogy gazdasági semlegesség, érdemes bevezetnünk, és megbarátkoznunk vele. Ahhoz, hogy az ember a jövőre vonatkozóan terveket tudjon csinálni, készíteni, ahhoz értenie kell, hogy mi történik, és akkor kiderülhet, hogy most gazdasági semlegességre vagy valami másra van szükség. Az elmúlt hét legizgalmasabb nemzetközi eseménye – habár nem volt eseménytelen általában sem a nemzetközi politika –, mondjuk, intellektuális szempontból legérdekesebb fejleménye az, hogy az Európai Központi Bank korábbi elnöke, illetve korábbi olasz miniszterelnök az Európai Unió fölkérésére elkészített egy nagyszabású tanulmányt. Több száz oldalról beszélünk. Azt kérték tőle, hogy értékelje az európai gazdaság helyzetét, és vázoljon javaslatokat. És ebből a Draghi miniszterelnök úr által készített jelentésből az derül ki, hogy nagy baj van. Óriási versenyképességvesztés, ezt magyarul tán hanyatlásnak mondanánk, az, amit elszenvedünk ma Európában, és ha azt csináljuk továbbra is, amit eddig csináltunk, abból nagy baj lesz. Azt mondja, hogy kihívóink vannak, a versenyképesség, gazdasági teljesítmény szempontjából ellép mellettünk az Egyesült Államok is meg Kína is, és Európa pedig lemarad, mint a borravaló. Röviden így összegezném a tanulmányt. Amiből az Egyesült Államokkal való versenyfutás egy ismert dolog, az nem lepi meg az embert, de amit mi itt, Magyarországon világrendszer-váltásnak mondunk, vagyishogy 500 év óta először a nyugati vezető hatalom nem Nyugaton belülről, hanem kívülről kap kihívót, Draghi szerint is kétségkívül létező dolog. Tehát ez a világrendszer-váltás, Ázsia fölemelkedése, a vele való verseny kihívása, egy létező, aktuális, napi, a politikusok számára figyelembe veendő tény. És ő leírja, hogy milyen előnyei vannak az ázsiaiaknak, és hogyan lépnek el mellettünk. Egy ilyen helyzetre kétfajta módon lehet reagálni. Ezt mondja ő is: vagy azt mondod, hogy jó, hát akkor benevezünk ebbe a versenybe, ha az ellenfél 120 kilót nyom, mi meg csak 80-at, akkor talán eddzünk, és mi is kinyomjunk 120-at. A másik, hogy azt mondjuk, hogy nem versenyzünk, hanem diszkvalifikáljuk az ellenfelet, hogy azt mondjuk, hogy 120-at nem szabad emelni, csak 80-at, mert mi annyit tudunk. És akkor blokkosodunk, lezárjuk a határainkat, és azt mondjuk, hogy ti az olcsóbb termékeitekkel, a hatékonyabb technológiákkal nem jöhettek be ide, és mi majd jól elleszünk. Tehát verseny nélkül blokkosodunk. Most az a kérdés, hogy nekünk a két lehetséges útvonal közül melyik szolgálja az érdekünket. Az unió egyébként a blokkosodás felé hajlik, naponta jönnek a hírek, hogy ilyen védővámot vezet be, így büntet, így szankcionál, és így tovább. De az igazság az, hogy Magyarország számára a blokkosodás egy tragédia lenne, mint ahogy tragédia volt a szocialista gazdaság is, amikor kettévágták a világgazdaságot egy szovjet meg egy amerikai világgazdaságra. Ugyanis, ha ilyen kettévágás történik, akkor mi leginkább annak a szénén leszünk, perifériára szorulunk, jelentéktelen szereplői leszünk a világgazdaságnak, lehetőségeket vesztünk, bezárnak bennünket egy zsákutcába. Tehát a kormány álláspontja szerint, ez az én személyes meggyőződésem is, Magyarországnak versenyeznie kell, Magyarországnak az a jó, hogyha a világgazdaság egységes, ha nem elutasítjuk, hazazavarjuk, kirekesztjük a kihívókat, hanem megértjük őket, megértjük, hogy mitől jobbak, mint mi, és elkezdünk velük versenyezni, és mi is följavítjuk a teljesítményünket. Ezt mondja egyébként a Draghi-féle jelentés is. Az szigorú dokumentum. Sajnálom, hogy a magyar nyilvánosságban egyébként alig jelenik meg, de hát a magyar politikának az intellektuális tartalma az idő előrehaladtával leginkább zsugorodik, mert valahogyan a botránypolitika felé mennek a dolgok, nemcsak Magyarországon egyébként, hanem a nemzetközi világban is, az ilyen mélyebb elemzések kevésbé képesek eluralni a politikai közgondolkodást. Kár érte! Ez a jelentés megérdemelné. No, ebben a helyzetben szerintem nekünk semlegesség kell. Nem szabad engedni, hogy bezárjanak bennünket akár az egyik, akár a másik fél-világgazdaságba, Keletre vagy Nyugatra, hanem fönn kell tartani a kapcsolatainkat, a kereskedelmet, a nyitottságot, az együttműködést, a versenyt Keletre és Nyugatra is. Ez azért szokatlan, mert az elmúlt harminc évben leginkább arról beszéltünk, hogy hogyan kell elfoglalni a helyünket a nyugati világban: európai uniós tagság, NATO tagság és így tovább, és a semlegesség kimaradt a magyar közbeszédből. De eljött az ideje, hogy ezt fölelevenítsük, felmelegítsük, bevezessük, és gazdasági értelemben használjuk, és mondjuk ki, hogy Magyarország nem nézheti a gazdaságot a politika szemüvegén keresztül. Nekünk a gazdaságot a gazdaság logikája szerint kell nézni, és csak azt kell vizsgálnunk, hogy mi szolgálja a magyar emberek érdekét. Ez az első parancs. És a gazdasági semlegesség szolgálja ma leginkább az emberek érdekét, ezért beszéltem erről.

Na, de hogyan lehet a politikai szemüveget kikerülni akkor, amikor például a konnektivitás, vagyis az összekapcsolódás stratégia megvalósítása során is látjuk, hogy például a kínai beruházások milyen politikai támadásnak vannak kitéve akár magyar, akár európai uniós részről?

Szövetségeseket kell gyűjteni, a hasonló gondolkodású országokkal kell együttműködni. Tegnap vagy tegnapelőtt járt a spanyol miniszterelnök például Kínában. Hazajött, és elmondta világosan, hogy az Európai Bizottságnak a mostani politikája, amely védővámokkal próbálja az európai gazdaságot segíteni, elhibázott. Vagy én tárgyaltam az elmúlt hónapokban minden nagyobb európai autógyártó vezetőjével. Ugye, a magyar autóipar, a gépjárműgyártás kulcskérdés, itt több százezer család keresi a kenyerét ezekben a gyárakban. Fontos, hogy ezek fönnmaradjanak. A vezetőikkel tárgyaltam a jövőről, hogy hogy’ is néz az majd ki. És kérdeztem a véleményüket a kínai elektromos autókra kivetett európai büntetővámról, aminek elvileg az az értelme, egy büntetővámnak, hogy megvédje a hazai gyártókat. Hát ők a hazai gyártók, vagyis az európai gyártók. És ők azt mondták, ők ezt ellenzik a legmerevebben. Köszönik szépen, nehogy megvédjék őket, ők versenyezni akarnak. De a bizottság nem hallgat rájuk, ők továbbra is védővámokban gondolkodnak. Azt akartam ezzel mondani, hogy nagyon sok olyan jelentős európai szereplő van a politikában és a gazdaságban is, aki úgy gondolkodik, mint Magyarország. Nekünk velük kell együttműködni és kialakítani egy olyan súlyt, erőt, amely képes arra, hogy megváltoztassa a brüsszeli politikát, amire egyébként ráfér a változás. Most oldalzárójelet nyitok, de tegnap vagy tegnapelőtt ítéltek el már megint bennünket az Európai Bíróságon a bizottság miatt azért, mert megvédtük a családokat az indokolatlan áremelésekkel szemben. Ugye, árstopot vezettünk be néhány termékre, mi az emberek oldalán vagyunk, most elítéltek bennünket, miszerint ez helytelen, mert hagyni kell, hogy a multik olyan árakat szabjanak meg, amilyet akarnak. Ezek rossz gondolatok, ezek az Európai Bizottság gazdasági tévedései. Tehát nem szabad abból kiindulni, hogy valami azért, mert brüsszeli, okosabb, mint mi. Nem, tévednek, és rá kell őket venni, hogy változtassanak.

Ahhoz, hogy terveket lehessen szőni, látni kell a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét is. Az elmúlt években azért sokat beszéltünk a magas inflációról, ami miatt egy időszakban csökkentek a reálbérek, és a fogyasztás egyébként a mai napig is nehezen akar beindulni. Óvatosak az emberek, annak ellenére, hogy csökken az infláció, és nőnek a reálbérek. Milyenek ebben a helyzetben a magyar gazdaság kilátásai?

Először is úgy látom, hogy élénk diskurzus vagy eszmecsere zajlik Magyarországon a gazdaság helyzetéről meg a kilátásairól. Ahogy egy vitában lenni szokott: fű, fa, virág, tücsök, bogár előkerül, az ember hall okos véleményeket meg szamárságokat is. Sok rosszat is hallok a magyar gazdaságról. Szerintem ez részben ismerethiányból fakad, részben meg politikai ferdítés van mögötte. Mert ha a tényeket nézzük, akkor a magyar gazdaság egy nagyon nehéz időszakon már túl van, és egy konjunktúra, magyarul beszélve, mondjuk, egy föllendülés küszöbén vagy kapujában áll. Itt van például a növekedés kérdése, az az egyik legfontosabb mutató. A magyar gazdasági növekedés az Európai Unió átlagát meghaladja. Tehát a növekedés szempontjából jól állunk. Az infláció most már lassan a 3 százalék alá esik be, illetve oda szorítjuk vissza, ami szintén jó. A beruházásokról is szoktak negatív módon beszélni, de nézem a számokat, a magyar beruházási mutató jobb, mint az európai uniós átlag, akármit is jelent ez, az uniós 20 százalék, a mienk 23 százalék. A matematika mai állása szerint a 23 több, mint a 20. Ugyanez van a fogyasztással. Erről is hallok egy vitát, hogy most akkor mi van a fogyasztással. Ott nem biztos, hogy jó szemüveget tesz föl mindenki, amikor erről beszél, mert szerintem, hogy az emberek fogyasszanak-e vagy nem, azt leginkább ők döntsék el, ne a közgazdászok. Az embernek, ha pénze van, akkor két dolgot tehet: takarékoskodik vagy fogyaszt. Mind a kettőnek van előnye. Nem nekünk, nem a politikusoknak a dolga, meg a közgazdászok dolga, hogy eldöntsék, hogy mit csináljanak az emberek a pénzükkel. Aki óvatosabb, az majd inkább megtakarít, aki bátrabb, az meg majd fogyaszt. De akárhogy is, egy 4 százalék körüli fogyasztás van, tehát az emberek többet költenek. Ahhoz, hogy többet költsél, annak két előföltétele van. Az első, hogy legyen mit elköltened, legyen pénzed. Az inflációt meghaladóan 9-10 százalékos béremelés van Magyarországon. Szerintem ez Európában a legerősebbek között van. Tehát legyen mit elköltened, kettő: legyen szándékod. Nézem a turisztikai számokat, a nyár végén vagyunk. Történelmi rekordot döntenek a számok. Soha annyi magyar nem nyaralt, mint az idén. Se itthon, se külföldön. Tehát ennyien magyarok külföldre nyaralni nem tudtak elmenni korábban, mint pont ebben az évben. Én csak azt akarom mondani, hogy ezek mind olyan számok, amelyek bizakodásra adnak okot. És ha nézem az Európai Unió előrejelzéseit, és Brüsszelt nem lehet megvádolni, hogy nyakló nélkül földicsérné Magyarországot, ezt nem mondhatjuk róluk, ők is azt mondják, hogy a gazdasági növekedés szempontjából a jövő évben Magyarország a harmadik legjobb ország lesz az Európai Unióban. Amivel persze én nem vagyok elégedett, mert elsők akarunk lenni, de a harmadik sem olyan rossz hely a 27-ből. Tehát azt akarom mondani, hogy a magyar gazdaság összes adatát elemezve, a kormányülésen legutóbb ezt éppen elvégeztük, azt tudjuk mondani, hogy Magyarország egy gazdasági nekilendülés küszöbén áll, egy konjunktúra kapujában áll, és túl van a nehezén. Az a kérdés, hogy fenyegeti-e valami ezeket a biztató kilátásokat? Van-e ellenségünk? Van! Egy olyan dolog van, ami keresztül tudja húzni a terveinket és a számításainkat. Ez a háború. Mert hogyha a háború elmélyül és kiterjed, az minden, a mai állapotból kiinduló gazdasági kalkulációt fölborít, és nem följavít, hanem leront. Úgyhogy nekünk egy ellenségünk van, ez a háború.

Beszélünk majd mindjárt erről is, de azt mondta Ön is és több miniszter is, hogy bérdinamika kell a magyar gazdaságba, hogy ez a növekedés még magasabb legyen, és, ugye, itt szó van már egy jelentősebb minimálbér- és garantált bérminimum-emelésről. Mekkora ebben a mozgástér? Mert ez nyilván nemcsak a kormányon múlik, hanem a vállalkozásokon is, akiknek ezt majd ki kell fizetniük.

A kormányon múlik a legkevésbé. Tehát a bérekről való beszéddel óvatosan kell bánni. Természetesen mindenki azt szeretné, ha többet keresne. Maga is, én is, a hallgatók is, mindenki. Tehát eleve a bérnövekedés egy kívánatos dolog. Ugyanakkor, ha a bérnövekedés nem ésszerűen történik, akkor a könnyen lehet, hogy a jó hír után jön a másnaposság és a fejfájás, mert kiderül, hogy a vállalkozók nem tudják kitermelni ezt a bért, és akkor el fognak téged bocsátani. Vagy visszafogják a fejlesztésüket, és akkor jövőre már egyáltalán nem emelnek bért. Ezért, miután a bér egy ilyen bonyolult gazdasági kérdés, az a legjobb, hogyha azok döntenek róla, akik csinálják. És a magyar gyakorlat pontosan ilyen. Van számos nyugat-európai ország, amelyiknek hasonló rugóra jár az agya. Tehát az a legjobb, hogyha a munkavállalók, akik keresnek, és a munkaadók, akik fizetnek, minden évben megállapodnak arról, hogy milyen béremelés legyen. Van, amikor meg tudnak állapodni, s van, amikor nem. A jó az, ha megállapodnak. És az elmúlt években a kormánynak sikerült elérnie, hogy mindig megállapodjanak. Most is ezt szorgalmazzuk, most is ezt szorgalmazom, hogy állapodjanak meg. A legjobb, ha nemcsak egy évre állapodnak meg, hanem előre két vagy három évre. Most erre komoly esélyt látok, a tárgyalásaik jól haladnak. Ilyenkor a kormánynak egyetlen dolga van, az ő megállapodásukra üsse rá a pecsétet, aztán hirdessük ki. A kormány döntése a kihirdetés. De kitárgyalni inkább ők tárgyalják ki egymással. És akkor biztosak lehetünk abban, hogy minden béremelést megadnak, ami lehetséges, de nem lesz olyan béremelés, aminek később innák meg a munkavállalók a levét. Tehát ez a legjobb megoldás. Aki anélkül ígérget béremelést, hogy ezt tudná, vagy egyeztetett volna az érintettekkel, az nem tudja, mit beszél. Hiába hangzik a fülünkben jól, hogy legyen 100 százalékos béremelés, mindenki örülne neki, de mindenki tudja, hogy ez nem ésszerű, nem reális. Úgyhogy én örülök annak, hogy az idei évben is komoly béremelésekről tudtak megállapodni, és van esély arra, hogy a következő két-három évre ez a megállapodás megtörténik. A mozgástér nem csekély, tehát komoly béremeléssel számolok. Úgy látom a tárgyalásokat követve, hogy fönn tud maradni a következő két-három évben egy érzékelhető bérnövekedés Magyarországon. Ez is része annak a fellendülés előtti állapotnak, amiről beszélek.

És amivel kapcsolatban azt mondta, hogy azért a háború és béke kérdésén sok múlik. Legutóbb, amikor itt volt a békemisszió után, akkor azt mondta, hogyha nincs békemisszió, akkor folyamatosan eszkalálódik, kiterjed, fokozódik a háború. Ez az előrejelzése, látva a híreket és az eseményeket, beigazolódott, de közben úgy tűnik, hogy Olaf Scholz német kancellárnak is van már egy béketerve. Mennyivel vagyunk most messzebb a békétől, vagy közelebb hozzá, mint két hónappal ezelőtt? Hogy’ látja a helyzetet?

A világban sosem volt baj, mert a világ normális gondolkodású része mindig is békepárti volt. Tehát ha a nyugati országokat most nem számolom, és ránézek a világtérképre, akkor szinte csak békepárti országokat látok. És a nagyok is Kínától Indiáig, Brazíliáig. Vannak béketervek is az asztalon. Nekünk azt kellett elindítani a békemissziónkkal, hogy végre Európa is elkezdjen gondolkodni a béke lehetőségéről. Mert beásták magukat ebbe a háborúba az európai vezetők az ukrán oldalon, mintha ez az ő háborújuk lenne, mintha ők is harcolnának, mintha az lenne a kérdés, hogy mi veszítünk-e, vagy nem, holott mi nem állunk háborúban az oroszokkal, az ukránok állnak háborúban az oroszokkal. És ez a beásott, rögzített pozíciója az európai vezetőknek egy háborúpárti Európát eredményezett. Ebből kell kimozdulnunk. Ebből úgy lehet kimozdulni, hogy elkezdünk komolyan beszélni arról, hogy másszunk már ki a lövészárokból, és vegyük észre, hogy ez nem a mi háborúnk. Illetve mi is helyezkedjünk arra az álláspontra, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy tűzszünet legyen és béketárgyalások, mert ennek a háborúnak jól láthatóan nincs megoldása a harctéren. Ha a harctéren valaminek nincs megoldása, akkor nem kell szorgalmazni a háború folytatását, hanem megegyezést kell keresni, mindegy egyébként, hogy eredetileg kinek mi volt a célja. Most ez a helyzet. Most a békemissziónk ezt a gondolatot elindította, hiszen egy óriási vitát kavartunk Európában, amiről első hallásra egy hallgató talán csak a vita tényét rögzíti, de érdemes figyelembe venni, hogy e nélkül a békemisszió nélkül ilyen vita el se indult volna, és még mindenki csak a háborúról beszélne. De miután elkezdődött a párbeszéd, a diskurzus, a vita a békéről, egyre több országról derül ki, hogy ő szívesen csatlakozna a béketáborhoz. Itt van például a német kancellár, aki már olyanokat mondott, amiért három héttel ezelőtt megnyúzták volna a német médiában. Tehát változik a helyzet. És vannak még a tarsolyomban békemissziós akciók, a következő időszakban is lesznek váratlan kezdeményezéseink, és ezek mind-mind-mind egy lépéssel közelebb fognak bennünket vinni a békéhez.

Ha már szóba került a német kancellár és a háború ügyében tett fordulata, volt még egy fontos és érdekes német döntés ezen a héten: Berlin ugyanis hétfőtől hat hónapig minden német határon visszaállítja a határellenőrzést a migrációs küzdelem egyik lépéseként, de korlátozva ezzel az uniós polgárok szabad mozgását. Ön úgy reagált erre a német lépésre, hogy: „Üdv a klubban!” Milyen hatásai lehetnek ennek a lépésnek? Beszéljünk először arról, hogy a schengeni övezetre.

2015 óta, amikor a migránsválság tetőpontra jutott, és ez az invázió megindult, azóta mondja Magyarország, hogy a külső határokat meg kell védeni. És én sose támogattam azokat a politikusokat, akik nyavalyogtak, és arról beszéltek, hogy nem lehet megvédeni a külső határokat. Magyarország nyavalygás és önfelmentés meg önsajnálat helyett vett egy nagy levegőt, és fölépítette a kerítést, és megfogtuk a migránsokat. Magyarországból nem lett bevándorlóország. Aki nem vett nagy levegőt, nem volt elég bátor, nem állt ki a saját érdekei mellett, az ma bevándorlóország. Hogy ezt akarták is, vagy csak belesodródtak ebbe a helyzetbe, ez nem az én dolgom, de megállapítom, hogy bevándorlóországgá váltak a nyugat-európai országok. És egyúttal megállapítom azt is, hogy viszont mi, magyarok, mert kiálltunk a saját érdekeink mellett, mi nem lettünk bevándorlóország, és akármit csinál Brüsszel, ha a feje tetejére áll, mi akkor sem leszünk bevándorlóország. Magyarország a magyaroké. Pont. De ez csak akkor lehetséges, hogyha védjük a határokat. A határvédelem egy negatív szóvá vált az elmúlt időszakban. Most végre, mert, ugye, mindenkinek be kellett engedni a migránsokat, aki megállítja őket, az a rossz ember, ez az európai leosztás. Most Németországban fölébredtek, kiderült, hogy a terrorizmus, a bűnözés, a dolgozni nem akaró migránsok jelentette szociális pénzügyi terhek mind kezdik fölébreszteni a németeket. És a kancellár is fölébredt. Ezért mondtam, hogy üdv a klubban, hiszen ő azt szorgalmazza, hogy meg kell védeni a határokat. Már csak egy lépést kéne tenni a nyugat-európai vezetőknek, ez intellektuálisan nem különösebben nehéz lépés, hogyha azt mondják, hogy a határokat meg kell védeni, akkor nem szabad megbüntetni azokat, akik meg is védik. Ez elég logikusnak tűnik. És Magyarország, aki védi a határokat, büntetést szenved el Brüsszeltől, súlyos pénzügyi büntetéseket azért, mert megvédjük a határokat, miközben más államok pedig azt szorgalmazzák, hogy védjük meg a határokat, sőt ők maguk is lezárják a határaikat. Szóval ez így nyilvánvalóan nincs rendben. Ez egy kupleráj, ez egy zűrzavar, ez politikailag káosz, az egész Európai Bizottság, az európai jogalkotás előidézett egy ilyen helyzetet. Ezt meg kell változtatni, és azon országok oldalára kell állni, akik megvédték és megvédik a határokat. Például ki kell fizetni a magyaroknak azt a nagyon jelentős összeget, amibe eddig nekünk a határvédelem kerül. Nem megbüntetni kell bennünket, hanem elismerni a teljesítményünket, és nem pénzt kell tőlünk elvinni, hanem pénzt kell adni, hogy ezt a munkát folytathassuk.

Mennyi esélyt lát erre, hogy kifizeti az Európai Bizottság a határvédelemre szánt pénzt? Mert valóban most van egy magyar igény, és másik oldalon meg van egy brüsszeli igény, amit ők büntetésként fogalmaztak meg, ugye, 80 milliárd eurót követelne Magyarországtól szerintük a migrációs intézkedések megsértése miatt.

Nem úgy néz ki, hogy holnap sikerül ezt diadalra vinni, de ha mi egyszer valamit megfogunk, azt nem engedjük el. Tehát fizetni fognak. Ez idő kérdése. Lehet, hogy egy év, lehet, hogy három, lehet, hogy öt, de ezzel a pénzzel tartoznak, és ezt ki kell fizetniük.

Az, hogy a német kancellár fordulatot tett, hozhat uniós szinten is változást egyébként a migrációs politikában?

Minden elismerésem a német kancelláré, már csak hivatali tiszteletadás okán is, de a kancellár nem magától jutott erre a következtetésre. Azért jutott erre a következtetésre, mert a migránsok megkéseltek néhány német békés választópolgárt az utcán. Meg mert a bűnözés megnövekedett, mert már nem tudják kifizetni ennek a rossz politikának a költségeit. És az emberek fölháborodtak. Tehát ne értsük félre, nem arról van szó, hogy egy nehéz intellektuális feladványt végre sikerült helyesen megválaszolni a német kancellárnak, nem erről van szó, hanem egy nagyon egyszerű kérdést: beengedjük-e a migránsokat, vagy nem? Amit eddig rosszul válaszolt meg, népi nyomásra, az emberek nyomására meg kellett változtatni, mármint meg kellett változtatni az álláspontját. Ez a demokráciának egy sikere, hogy végre a német nép elérte, hogy a saját kormánya az ő oldalára álljon. Ugye, egyetlen ország van egész Európában, ami úgy kezdte, hogy megkérdezte az embereket. Mindenhol máshol az elitek, a politikai vezetők eldöntötték, hogy a migráció jó vagy rossz. Hát ezek ideológiavezérelt emberek, nem a Földön élnek, hanem valami elméletek bűvkörében, a ködben. Jó vagy rossz a migráció? Nem kell erről olyan nagyon sokat gondolkodni, meg kell kérdezni az embereket. Mert nem az elegáns villákban élő politikusok fogják elszenvedni a migráció következményeit, hanem a külvárosokban, a lakótelepeken, a munkahelyeken valóban élő és dolgozó állampolgárok. Meg kell őket kérdezni! És Magyarország volt az egyetlen ország, amelyik a legelején azt mondta, tartsunk erről egy népszavazást. Döntsük el, bevándorlóország legyen Magyarország, vagy ne. Elfogadjuk-e Brüsszelnek azt a jogosultságát, hogy ő mondja meg, hogy ki tartózkodik Magyarországon, vagy ezt elutasítjuk, és megvédjük a szuverenitásunkat. A nép világosan megmondta Magyarországon, hogy erről szó se lehet. Mi ezen az állásponton vagyunk. Most a nyugatiak is, akik fordítva ültek föl a lóra, most rájönnek, hogy egyszerűbb, ha azt csinálják, amit az emberek mondanak, és akik valójában elszenvedik a bevándorlás negatív következményeit a sok okoskodó tojásfejű helyett, akik papíron kimutatták, hogy a liberális bevándorláspolitika egyébként milyen jótékony hatással jár, miközben az emberek rázták az öklüket. Tehát ideje, hogy ne az okoskodók, hanem a valóságos, hús-vér emberek döntsenek ebben a kérdésben, ne csak Magyarországon, hanem egész Európában.

A magyar gazdaság helyzetéről és kilátásairól, a béke és a háború kérdéséről, valamint a migrációról is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.