Interjú / Orbán Viktor interjúja a kossuth rádió „Jó Reggelt, Magyarország!” című műsorában
Megosztás

Orbán Viktor interjúja a kossuth rádió „Jó Reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Négy nappal a választások után, tegnap kiderült, hogy az Európai Bíróság nagyjából 80 milliárd forintra bünteti Magyarországot az uniós bevándorlási politika megsértése miatt, és ezt még napi nagyjából 400 millió forint befizetésével is megtoldotta. A bíróság egyébként a bizottság által kért bírság hetvenszeresét állapította meg. A döntésről is kérdezem Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Hogyan értékeli ezt az ítéletet?

Úgy, hogy Soros György bírósága hozta meg ezt az ítéletet. Köztudott dolog, hogy az Európai Unió, a brüsszeli buborék, ahogy mi hívjuk, tele van Soros György embereivel. Ez igaz a parlamentre, a bizottságra és az igazságszolgáltatásra is. Sorosnak van egy terve, ezt meghirdette, sose rejtette véka alá, maga írta meg, rátette a kézjegyét, közzétették, be kell hozni évente egymillió migránst; ha nincs rá pénze az uniónak, majd ő ad kölcsönt, és meg kell oldani, hogy az európai kontinens hagyományos arculata, amely keresztény, amely európai, az változzon meg, és Európából egy kevert népességű kontinenst kell létrehozni. Nem baj, ha fogy a fehér, meg fogy az európai, majd jön helyette máshonnan valami másfajta ember. Ez a Soros-tervnek a lényege. Tegnap az első ember, aki üdvözölte a bíróság döntését, Soros György brüsszeli vezetője volt. Ez a helyzet. Egyébként ez egy régi háború. Ez 2015-2016-ban kezdődött, amikor Magyarország az elé a nehéz döntés elé került, hogy a délről feláramló, százezerszám érkező, invázió képét mutató, fiatal férfiakból álló menekültáradattal szemben hogyan védekezzen. Kerítést építettünk, rendőrök, katonák, határőrök, határvadászok. Mindent megtettünk. Elköltöttünk 2 milliárd eurót, hogy megvédjük Magyarországot, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Van egy vitánk Brüsszellel, szerintünk Brüsszelnek nincsen joga ahhoz, hogy megmondja, hogy mi kikkel éljünk együtt, mert a migrációs brüsszeli követelés azt jelenti, hogy engedjük be őket. Adjunk nekik pénzt, lássuk el őket, és engedjük meg, hogy itt éljenek velünk, és ezt nem mi döntjük el, hanem ezt Brüsszelben fogják eldönteni. Mi ahhoz ragaszkodunk, hogy magyarok, csak kizárólag Magyarországon és magyarok mondják meg azt, hogy kikkel élünk együtt. Ez a vita tárgya. Most nagy büntetést kell fizetni. Töröm a fejem, hogy hogyan oldjuk meg úgy, hogy ez nekik jobban fájjon, mint nekünk. Vannak lehetséges megoldások. Nem arról vagyunk híresek, mármint a mostani magyar kormány, hogy föladja, vagy hogy kétségbe esnénk azért, mert első látásra egy nehéz helyzettel találjuk magunkat szembe, nem szoktunk sopánkodni, nem tördeljük a kezünket. Jár az agyam, lesznek megoldások, biztosak lehetnek benne a magyar emberek, hogy ez a végén jobban fog fájni Brüsszelnek, mint Magyarországnak. A pénz egyébként óriási összeg. Tehát 80 milliárd forintot, ha ma szétoszthatnék a családok között, vagy odaadhatnék a nyugdíjasoknak, vagy gyerekvédelemre lehetne fordítani, mindenki boldog lenne. És még plusz napi 400 millió. Ez egy hatalmas összeg! Tehát ilyet még a világ nem látott. Tehát ha azt mondom, hogy vérlázító vagy felháborító az eddigi európai bírósági döntések történetét figyelembe véve, akkor én nagyon enyhe, visszafogott nyilatkozatot tettem. Tehát egész egyszerűen eszement.

Igen, és azért az a kérdés abból a szempontból is érdekes, hogy milyen lehetőségei vannak most a kormánynak, mert azt közölte a bíróság, hogyha Magyarország nem fizet, akkor majd egy idő után visszatartják ezt a pénzt az egyébként Magyarországnak járó uniós forrásokból.

Ott sakk-matt van. Tehát az a megoldás nincsen, hogy mi nem fizetünk, és akkor csak nézünk ki a fejünkből, és nevetünk, mert szemben a választási kampányban terjesztett hazugságokkal a helyzet az, hogy az Európai Unióból Magyarországnak járó pénz tekintélyes részét mi már hazahoztuk. Még pontosabban ott van Brüsszelben, a számlákon, csak küldeni kell ki a magyar fejlesztések, beruházások számláit. Mondjuk, hogy értsük, hogy miről beszélek, a kohéziós alapokból, tehát a hétéves, most futó költségvetésből Magyarországnak jár 22 milliárd euró Abból mi már, bocsánat, ha szerénytelennek hangzik, én már 12 milliárdot megszereztem, mindenfajta véres kézitusákban, csatákban, ide-oda, föltételt támasztva, tehát valahogyan csak ki sikerült alkudnom 12 milliárd eurót. Ez ott van a számlánkon. Most ők azt mondják, rendben van, nem fizettek, ebből fogjuk levonni. Jó, rendben van, értem, erre is lesz majd válaszunk.

Milyen üzenete van annak, hogy négy nappal a választások után hozták nyilvánosságra ezt a döntést? Ugye, eszéltünk már korábban is róla, hogy talán már megszületett korábban ez a döntés, de most hozták nyilvánosságra.

Tudtunk róla, hogy a döntés megszületett. Nézze, ezek brüsszeliek, tehát sunyik. Nem tudok mit mondani. A magyar ember számára ez az egész, ami ott történik, nehezen fogható kulturálisan, mert, ugye, a velem szembeni elvárás, a magyar emberek elvárása a politikusokkal szemben általában az, hogy egy: beszéljenek érthetően, beszéljenek magyarul, és mondjanak lehetőleg igazat. Azt elfogadják a magyar emberek, hogy nem lehet mindig pontosan, mert vannak olyan ügyek, ahol inkább el kell kerülni a választ, meg később kell majd rá visszatérni, tehát van valamennyi mozgástér, de összességében az őszintétlenség, a nem világos beszéd, a tolvajnyelv Magyarországon a politikában büntetendő, és a választók büntetik is. Most Brüsszelben meg csak így beszélnek. Tehát ott az lóg ki a sorból, aki egyenesen és világosan megmondja, hogy mit akar. Ezért a magyarok általában ott kilógnak a sorból, úgy tekintenek ránk, mintha radikálisok lennénk, pedig mi semmi mást nem teszünk, csak amit gondolunk, és ami az érdekünk, azt próbáljuk elmondani és érthetővé tenni mások számára. Tehát én azt tudom mondani, hogy ott a sunyiság, ez a „mondok valamit, de ne is derüljön ki, hogy mit akarok,” szóval az egésznek a magyar nézőpontból van egy ilyen nyálas, váladékos, csigaszerű, nyálkás közege. Nem a mi világunk, ami ott van, és ebből fakad az, hogy volt egy döntés, mindenki tudta, hogy megvan, letagadták, hogy van, meg kell várni a választást, mert nyilván Magyarországon a brüsszeliek által fizetett magyarországi pártok kaptak volna egy jó nagy nyaklevest a választópolgároktól, nagyobbat, mint most, és esélyük se lett volna, hogy megnyerjék a választást. Így sem volt, na, de akkor meg végképp nem lett volna, mert még több magyar ember szeme nyílt volna ki a tekintetben, hogy az ellenzék, illetve a baloldal valójában a brüsszeliek zsoldjában áll, amit ők mindig tagadnak, de önmagában az egész történet itt ismét, újra és újra ezt aláhúzza. Tehát van ez a helyzet. Mindegy, ez van, nem mi alakítjuk a világ folyását. A saját értékeinket, érdekeinket meg kell védeni egy olyan közegben is, amely kulturálisan idegen és ellenséges.

Visszatérünk majd még a választások eredményére, de ha már a saját érdekeket említette, volt a mostani hétnek egy másik fontos eseménye, ugyanis itt tárgyalt szerdán a NATO főtitkára, és a felek tájékoztatása szerint Magyarország az orosz–ukrán háborúval összefüggésben garanciát kapott több dologra is, például, hogy az ország területén kívül nem kell részt vennie a katonai akcióban, és nem kell sem pénzt, sem embert adnia a háborúhoz. Mi a jelentősége a Jens Stoltenberg által adott garanciáknak a békepárti álláspont szempontjából?

Nézze, ez egy nagyon fontos és nekünk nagyon kedvező megállapodás. A történelmi jelzőt azért nem mondom, mert már elcsépelt itt, a magyar politikában. Ugye, miről szólt a békemenet? Az nagyon fontos dolog, hogy a legnagyobb közösségi akarat megnyilvánulás Magyarországon az elmúlt időszakban a békemenet volt, amelyik azt mondta, a helyválasztása is ezt szimbolizálta, hogy Magyarország maradjon a béke szigete. Ez két dolgot jelent: se kívülről, se belülről a békés életünket ne veszélyeztethesse semmi. Ugye, a migrációt azért utasítjuk el, mert látjuk, hogy Nyugat-Európában az fölforgatja a társadalom békéjét. Tehát nincs békés élet, ha migránsok vannak, ezt az elmúlt néhány év európai tapasztalatai világosan megmutatják. Tehát amikor a béke mellett állunk ki, akkor a migrációval szemben is kiállunk, mert a békés, megszokott, rendezett életünket akarjuk megvédeni. A békére nézve másik fenyegetés pedig a határon kívülről jön, amikor egy háború borítja föl a békességet. Ebből a szempontból volt fontos a tárgyalás. Van egy alapvető különbség. Nem mondok konfliktust, mert Magyarország szemben Brüsszellel a NATO-ban nincs konfliktusokban. Tehát Brüsszelben sok konfliktusunk van, még az amerikai demokratákkal is rendszeresen van vitánk, de a NATO-ban mi az elfogadott, elismert, lojális, együttműködő, kiemelkedően együttműködő országok közé tartozunk. 1.300 magyar katona vesz részt ma NATO-műveletekben. A védelmi kiadásaink meghaladják a nemzeti össztermék 2 százalékát, ez a NATO-szabály. A 32 tagból, ha jól emlékszem, 11-en teljesítjük csak ezt a kötelezettséget. A belső szerkezete is a védelmi kiadásainknak olyan, amit a NATO kér. Légtérrendészeti feladatokat látunk el Szlovákia, Szlovénia és időnként a balti államok esetében, és mi NATO-összekötők vagyunk egyébként néhány közép-ázsiai és afrikai országban is. Tehát azt kell mondanom, hogy mi a méretünkhöz képest jelentős hozzájárulást adunk a NATO működéséhez. Persze ez nem mérhető a törökök vagy az Egyesült Államok hozzájárulásához, de a méreteinkhez képest igen, és ezt respektálják, ezt elismerik, tehát a NATO a mi otthonunk. Na, most azonban itt van egy probléma. Ez pedig az, hogy a NATO 32 tagállamából 31 le akarja győzni az oroszokat, és azt mondják, hogy ennek a háborúnak csak úgy lehet véget vetni, ha az ukránok legyőzik az oroszokat. Márpedig az ukránok magukban ezt nem tudják, tehát a NATO segítse az ukránokat abban, hogy legyőzzék az oroszokat. És azt is gondolják, hogy a mostani háborúnak úgy lehet véget vetni, ha az ukránok győznek. Vagyis ez azt jelenti, hogy szerintük a megoldás a harctéren van. A magyar álláspont az, hogy ez tévedés. Akkor is, hogyha 31-en mondják, mi meg egyedül vagyunk. A mi meggyőződésünk az, hogy ennek a háborúnak nincs megoldása a harctéren, ezért nem egyik vagy másik felet kellene támogatni, hanem arra kell őket rászorítani, hogy azonnal tűzszünet legyen, ne haljon meg több ember már holnap reggel, és kezdődjenek meg a béketárgyalások, hogy rendezzük ezt a helyzetet – lehetőleg tartósan. Szerintünk ezt kéne elősegíteni, nem pedig a háborút. De a NATO a háborút segíti elő, mi meg a béke oldalán vagyunk. Most a NATO akciókat akar végrehajtani annak érdekében, hogy segíthesse Ukrajnát. Az első csomagot összeállították. A NATO úgy akarja segíteni Ukrajnát, hogy létrehoz egy úgynevezett NATO–ukrán missziót. Ez azt jelenti, hogy a NATO fogja koordinálni az Ukrajnának adandó fegyverek átszállítását, létre fognak hozni három nagy támaszpontot, ahol átadják a fegyvereket Ukrajnának, de még itt, a NATO-országok területén, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában. Mi erre nem vagyunk hajlandóak. Szerintünk, ahol fegyvereket adnak át, az katonai célponttá válik az ellenség nézőpontjából, és ott bármi megtörténhet. És én nem akarom kockáztatni sem Magyarország, sem a magyar emberek békéjét azzal, hogy orosz katonai célponttá teszem Magyarország bármelyik négyzetcentiméterét. Ezt el akarom kerülni, ezen dolgozom. És ez eddig sikerült is. Tehát az ukrán misszió azt jelenti a NATO felől, hogy létrehozza ezeket a fegyverkoordinációs átadási pontokat, a második, hogy a NATO-tagállamok pénzt dobnak össze, hogy támogassák Ukrajna katonai erőfeszítéseit, és harmadrészt pedig kiképeznek ukrán katonákat. Van egy vita, hogy a saját területükön vagy Ukrajna területén, de a lényeg, hogy a frontra menő ukrán katonák kiképzésében közvetlen szerepet vállalnak. Most Magyarország ebben nem akar részt venni. És ezt a problémát kellett megoldani. Nyilvánvalóan van rajtunk egy óriási nyomás. 31 tagállam tol bennünket bele, hogy úgy, ahogy ők, mi is álljunk át a béke oldaláról a háború oldalára, vagy ha korrektebb akarok lenni: álljunk át arra az oldalra, akik azt gondolják, hogy a békét háborúval és a háború megnyerésével lehet elérni. De mi erre nem vagyunk hajlandóak. Ezt kellett föloldani. Nekünk nagyon világos igényeink voltak. Nem adunk pénzt, egy fillért se – különösen egy ilyen brüsszeli döntés árnyékában. Kettő: mi nem bocsátunk rendelkezésre magyar területet katonai akciók előkészítéséhez. Három: nem szállítunk fegyvert továbbra sem. És ha lesz majd a NATO területén kívüli akció, abban nem fogunk részt venni. Ez egy nehéz dolog, mert ha Magyarországnak lehet, akkor majd lehet, hogy másoknak is megjön a kedvük, ezért a NATO-nak azért nehéz elfogadni egy ilyen magatartást, nehogy Magyarország precedenssé váljék. Ezt én megértem. De a NATO szempontjai nem előzhetik meg Magyarország nemzeti érdekeit meg a magyar béke szempontjait. Ezt kellett kialkudni és kitárgyalni. Nehéz tárgyalás volt, hosszú tárgyalás volt, és a végén megegyeztünk, és mindent megkaptunk, amit akartunk, viszont cserébe vállaltam azt, hogy mi nem fogjuk a NATO következő csúcstalálkozóján Washingtonban megakadályozni, hogy azok, akik viszont létre akarnak hozni egy ilyen ukrán missziót, azok azt megtehessék. De mi abból ki fogunk maradni.

Ugyanakkor ez azért is érdekes, mert a földrajzi helyzetünkön semmilyen NATO-főtitkártól kapott garancia nem változtat, tehát továbbra is egy háborúban álló országnak a szomszédai vagyunk. Ha ebből a szempontból nézzük, akár a NATO, akár az európai uniós politikusok vagy országok tervei mennyire veszélyesek a magyar biztonságra nézve?

Ugye, két módon reagálnak a térség országai. Lengyelek, románok: ők mennek előre. Tehát ők azt gondolják, hogy miután ők vannak legközelebb a frontvonalhoz, ők tudják a legtöbb segítséget adni az ukránoknak, és mennek bele a háborúba. A szlovákok óvatosak, a magyarok pedig egyértelműek. Mi azt mondjuk, hogy éppen azért, mert közel vagyunk, nekünk háromszoros óvatossággal kell eljárni, mint annak, aki Franciaországban lógatja a lábát az Atlanti-óceán partján, vagy a bajor erdőben iszogatja a sörét. Az nem ugyanaz, mint Nyíregyháza környékén élni az életünket. Tehát mi egy másik következtetést vonunk le. Szerintünk a fizikai közelség megnöveli a veszélyt, ezért nekünk óvatosnak kell lenni. Ezt érvként használom is. De a legfontosabb érv nem ez volt. A választások voltak. Mert azt a főtitkár is meg mindenki mondja, hogy azért vannak kormányok, hogy hozzák meg azokat a döntéseket, amiket meg kell hozni, ne gatyázzanak, ne hivatkozzanak senkire, ők a kormány, ők a vezetők, hozzanak döntéseket. És háború és béke kérdésében néha nehéz döntéseket kell hozni. Ez általában igaz, de három nappal a választások után már más a leányzó fekvése. Három nappal a választás után, ahol az egész ország arról szavazott, hogy háború vagy béke, a magyar kormány a legnagyobb megerősítést kapta, és azt mondta, hogy én nemcsak a kormány álláspontját képviselem, nekünk egy nagyon világos mandátumunk van az emberektől. Most kaptuk meg éppen. Megnyertük utcahosszal az európai és önkormányzati választásokat abban a kérdésben, hogy háború vagy béke oldalára álljanak-e a magyar politikai pártok, és azok nyertek, akik a béke oldalára álltak. Itt nincs mozgástér. Ez volt a döntő érv. Ezt megértették egy pillanat alatt Washingtonban is meg Brüsszelben is, hogy lehet próbálkozni, de a magyar kormány innentől kezdve nem fog elmozdulni a saját álláspontjáról, mert megerősítést és kötelezettséget kapott a saját választóitól. Én azzal jártam végig az országot két hónapon keresztül, mindenhova elmentem, ahova tudtam, hogy megkértem az embereket, hogy értsék meg, hogy ez háború és béke kérdése. Erre szavazzanak, erre gondoljanak, amikor voksolni mennek majd, és az ő szavuknak nem általában lesz következménye, hanem itt és most, konkrétan. Három nappal a választás után ezt a választási eredményt fölhasználva tudtam elérni, hogy kívül tartsuk Magyarországot a NATO Ukrajna-misszióján.

Ha már Németországot és Franciaországot említette, ott is érdemes azért a választások eredményére egy-egy pillantást vetni. Ugye, Németországban a kormánykoalíció három pártja szerzett összesen 31 százalékot, Franciaországban pedig Macron pártja a szavazatok alig 15 százalékát szerezte meg. Változtathat-e, és ha igen, mennyiben változtathat a nyugati országok háborúval kapcsolatos álláspontján vagy hozzáállásán? Mert azért ezek az ő szempontjukból, a kormánypártok szempontjából kiábrándító eredmények.

Amikor a választási kampányban találkoztam az emberekkel, akkor nemcsak Magyarország álláspontjáról, a magyar érdekekről, a magyar történelmi tapasztalatokról beszéltem velük, hanem tudtam velük beszélni az európai helyzetről is, hogy egy dolog, hogy Magyarország ki akar maradni, meghúzza a vészféket a háború felé tartó vonaton, és leszáll. Ez a minimum cél. De ennél lehetünk nagyratörőbbek is. Próbáljuk megállítani a vonatot, ne csak mi szálljunk le, hanem hadd szálljon le más is. És mondtam, hogy erre van egy esély, hogyha az európai jobboldal, amely egyébként békepárti, nyer, akkor egész Európa kívül tud maradni a háborúból, ami azért fontos, mert ha az európai vezetők kevésbé háborúpártiak, akkor Magyarországnak is könnyebb kimaradni. Nem mondom, ezzel az okoskodással saját magunk felé hajlik a kezünk, hogy a magyar helyzetnek is jót tenne, hogyha az európaiak a béke felé mozdulnának el, de egész Európa érdekéről is szó van, európai összefüggésben is helyes, erkölcsi szempontból is az, amit képviselünk. És mindenki azt kérdezte, hogy jó, de ez hogy’ fog történni? A válaszom az, hogy: így. Tehát az történik, hogyha – mert demokráciák vannak Európában, olyanok, amilyenek, van velük mindenfajta baj, de mégiscsak a demokráciákban nem lehet negligálni, figyelmen kívül hagyni az emberek véleményét – azt látják a kormányok, hogy a háborúpárti álláspont következménye, hogy ők megbuknak, akkor kapnak egy extra motivációt, hogy a békéről kezdjenek gondolkodni. És most jól látszik, és ezt mondtam a főtitkárnak is, hogy értem az ő kalkulációjukat, hogy hogyan fognak majd ők győzni az oroszok ellen Ukrajnában, de van egy faktor, amit érdemes figyelembe venni, hogy az európai emberek ezt nem akarják, nem akarják ezt a háborút. És minél inkább háborúpártivá kényszerítik az európai kormányokat, annál inkább destabilizálják a politikai helyzetet ezekben az európai országokban. A választás napján megbukott két kormány: a francia meg a belga. A német kancellár pártja a saját országában a választáson harmadik lett. Példátlan Németországban! Tehát én azt állítom, hogy az európai emberek akarata egy olyan világos jelzés az európai vezetők számára, ami úgy szól, hogy barátom, ha nem álltok a béke oldalára, meg fogtok bukni. Most lehet, hogy ez nem ennyire egyértelmű és hangos, mint ahogy én most ezt itt értelmezem, de meggyőződésem, hogy ez a folyamat elkezdődött. És ezért az európai választással, hiába az Európai Parlamentnek kevés köze van a háborúhoz, de az európai választással, minthogy az mindenhol nemzeti alapon történt éppúgy, mint Magyarországon, máris lelassítottuk a háború felé száguldó vonatot. Időt nyert Európa. Nem mennek tovább annál, mint amit a főtitkár most NATO–ukrán missziónak megnevezett, ennél sokkal rosszabb is lehetne a helyzet. Jön novemberben az amerikai elnökválasztás, ha visszatér Trump elnök úr, aki a béke elnöke volt, és reményeink szerint az is lesz, akkor nemcsak időt nyerünk, hanem akkor megvan a békepárti transzatlanti együttműködés, itt egy helyzet Európában, ott egy helyzet Amerikában, meg lehet csinálni a békét.

Hogyan változott ebből a szempontból, ha teszünk egy kis kitérőt, az amerikai választások tétje? Mert tegnap éppen ifjabb Donald Trumppal találkozott.

Ugye, amerikainak lenni se egyszerű és belegondolni magunkat az ő helyzetükbe se. Ne felejtsük el, hogy egy olyan országról beszélünk, amit úgy hoztak létre, vagy az lett az államalapítás következménye, hogy azt az országot két oldalról óceán védi. Északon kulturálisan egy velük azonos ország található, Kanada, délre pedig, ugye, ott a migráció miatt most látjuk, szintén keresztény országok találhatók, amelyek ugyan okoznak problémát – lásd migráció –, de nem jelentenek semmilyen katonai fenyegetést az Egyesült Államok biztonságára nézve. Nincs biztonságosabb hely a világon az Egyesült Államoknál. Talán ezért is éppen ott hozták létre. Tehát ezért az amerikaiaknak nincs veszélyérzetük, vagy ha van, az legfeljebb a nukleáris háború összefüggésében jelentkezik, mert ők szinte érinthetetlenek. Szemben Magyarországgal, ahol Nyíregyházáról átlátni meg Vásárosnaményből átlátni a túlsó oldalra, ami jelen pillanatban Ukrajna. Tehát más a helyzetértékelés. Az amerikaiak úgy gondolkodnak, mármint a trumpisták úgy gondolkodnak, hogy nincs sehol az asztalon egy reális forgatókönyv, amely meggyőzően bizonyítaná, hogy az a segítségnyújtás, amit most adnak Ukrajnának, győzelemhez vezet. Ezért ez kidobott pénz, elvesztegetett életek, fölöslegesen elfecsérelt energia. Nem ésszerű, ők így érvelnek. Ez más, mint a mi érvelésünk, de a konklúzió ugyanaz.

Egy utolsó kérdés erejéig térjünk vissza az európai parlamenti választásokhoz. Ön is utalt rá, hogy az európai jobboldal megerősödött. Ahhoz ugyanakkor, hogy az érdekérvényesítő képesség is nagyobb legyen, a töredezett frakciókat kellene valahogyan egyesíteni. Milyen esélyek vannak arra, hogy lehet egy nagy jobboldali pártcsaládot gyúrni? Ön hogy’ látja, és mi lehet ebben a Fidesz helye?

Mérsékeltek a reményeim. Két hölgynek kellene megegyeznie. a francia elnökjelölt asszonynak, Marine Le Pennek, aki utcahosszal nyerte meg a francia választást – jó, Magyarországon van olyan, hogy néha utcahosszal nyerünk, most is 15 százalék volt a második meg az első között Magyarországon, de ez azért Nyugat-Európában nem mindennapos. És hát ott ez történt. Tehát az elnök pártja és a Le Pen-párt között óriási lett a különbség. Ők adják a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben. A jobboldal győzött Olaszországban is, amit szintén egy hölgy vezet. Ha ők ketten meg tudnak állapodni, és mi, a Fidesz pedig még csatlakozunk hozzájuk, akkor létrehozhatnánk az Európai Parlament második legnagyobb frakcióját. Sőt, a néppártból is tudnánk szerintem még áthozni pártokat, könnyen lehet, hogy fél éven belül mienk lenne, a jobboldalé lenne Európában a legnagyobb parlamenti frakció. Erről szoktunk álmodni. Aztán fölébredünk, és kiderül, hogy a két hölgy nem tud megegyezni. Tehát ebben a pillanatban a dolgok úgy állnak, hogy tárgyalások zajlanak, de csak nagyon lassan araszolnak egymás felé. Mi próbáljuk ezt a folyamatot elősegíteni. A lehetőségeink korlátozottak az ország méretéből fakadóan. Igaz, hogy 21 mandátumból behúztunk 11-et, ami azért példátlan, ezt senki nem tudja Európában, tehát hogy elhozd a mandátumok több mint felét, ez egy nagy tekintélyt ad nekünk, de nem ad elegendő súlyt, mert a súly a mandátumok számában van. Nekünk 11 van. Az olasz elnök asszonynak van huszon-egynéhány, talán 24, és a francia elnök asszonynak talán 29-30-31. Tehát ők fogják ezt eldönteni. De ha mi hozzáadjuk a magunk 11-ét az ő együttműködésükhöz, megvan a jobboldali fordulat Európában. Erre várunk, ezért dolgozunk.

Az Európai Bíróság tegnapi döntéséről, az orosz–ukrán háborúról és az európai parlamenti választások eredményéből levonható következtetésekről is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek