Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Több ország is úgy döntött az elmúlt napokban, hogy engedélyezi Ukrajnának, hogy a számára átadott fegyverekkel orosz célpontokat lőhessen, és ezt követeli a NATO parlamenti közgyűlése is. A tervekkel kapcsolatos feszültség pedig egyre csak nő, hiszen az orosz vezetés azt nyilatkozta, hogy nem maradnak válasz nélkül ezek a döntések. Orbán Viktor miniszterelnököt köszöntöm a stúdióban. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Hétről hétre újabb és újabb háborúpárti nyilatkozatokról beszélgetünk itt, a stúdióban is. Macron elnök tegnap például azt jelentette be, hogy Franciaország harci repülőket ad át Ukrajnának, és az oroszok pedig azt közölték, hogy fegyvert szállíthatnak az Egyesült Államok bármely ellenségének. Hogy’ látja, van még visszaút ebből a helyzetből a béke irányába?

Most már a végén vagyunk. A lehetőségeink végéhez közeledünk. Azt hiszem, hogy létezik egy olyan pont, amit nehéz meghatározni, de minden háború történetében, minden háború előkészítésének történetében volt ilyen pont, ami a visszafordulás utolsó lehetőségét tartalmazza. Ez a „point of no return,” amikor már nem lehet visszafordulni. A hadászati elemzők ismerik ezt az állapotot. Szerintem nagyon közel vagyunk hozzá, ugyanis amiket most Ön idézett, azok nem nyilatkozatok, hanem tájékoztatások tettekről. Tehát az jó lenne, ha csak beszélnének, az még istenes lenne, de nem beszélnek, hanem cselekednek. Tehát az, hogy a francia elnök megmondta, hogy átadják a repülőgépeket, az faktum, az úgy van. Az, hogy az oroszok azt mondják, hogy innentől kezdve Amerika ellenségeit a világ bármely pontján ők ellátják fegyverekkel, az nem egy bejelentés, az egy tényről való tájékoztatás, az nem propaganda. Az, hogy megérkeznek hamarosan – gondolom én – az orosz hajók majd Kubába, az Afrikában zajló konfliktusokba, ahol nyakig bent van az Európai Unió néhány tagállama meg az Egyesült Államok, hirtelen megerősödnek a velük szemben álló erők, ott megnő majd az európai áldozatok száma, egyre feszültebbé válik mindenhol a helyzet. Ez az, amikor egy regionálisként indult konfliktust nem szigeteltünk el az elején. Csináltunk belőle, mármint a háborúpártiak csináltak belőle egy európai konfliktust, abból lett egy nyugati–keleti konfliktus, és most ez elhagyja az európai kontinenst meg az Egyesült Államok érdekvilágát vagy övezetét, és a világ összes többi részén megjelenik. Hát így szoktak a regionális háborúkból világháborúk kifejlődni. Arra a kérdésre, hogy meg lehet-e állítani: a remény hal meg utoljára, de minden nap fogy ez a remény. Most az európai parlamenti választás ebből a szempontból döntő, hogy a nemzeti kormányok milyen visszajelzést kapnak a választásokon, hiszen az európai választásokat nemzeti keretekben bonyolítják le, másfelől, hogy milyen európai intézmények jönnek létre, mondjuk, az Európai Parlamentben milyen lesz az aránya a háborúpártiaknak és a békepártiaknak. Szóval most még itt, a hétvégén kapunk egy esélyt, aztán lesz néhány nehéz hónap, amit túl kellene élnünk, ami novemberig tart, amikor jön az amerikai választás. Tehát ezt a nyarat meg az ősz első felét kellene igazából túlélni. Ha addig nem robban be, immáron az orosz–ukrán frontvonalon túl nem robban be a háború, akkor még novemberben, ha Donald Trump visszatér, egy jó európai választással a hátunk mögött csinálhatunk egy össznyugati, transzatlanti békekoalíciót, és azzal meg lehet állítani a háborút. Ma ez tűnik a reális forgatókönyvnek a békepártiak számára.

Beszélünk még majd az európai parlamenti választásokról, de ha az Európai Unió szempontjából nézzük, folyamatosan napirenden van a nyugati csapatok esetleges Ukrajnába küldése is. Legutóbb például a német parlament elnöke nyilatkozott arról, hogy ez egy lehetséges forgatókönyv. Mit gondol, mennyire elszánt a Nyugat ebben a tekintetben, hogyha kell, akkor harcba is szálljon Ukrajna mellett?

Ezek se fenyegetések, ezek már faktumok. Ugye, az Önök szakmája mindenből hírt csinál, vagy ilyen szavakat csinál a tényekből, Önök ebből élnek, de valójában először vannak a tények, és utána van a róluk szóló tudósítás. Tehát amiről Önök mint lehetőségként beszélnek, mire Önök ezekről tájékoztatják az embereket, ezek már lényegében eldöntött dolgokká válnak. Hát csak a vak nem látja, hogy egy olyan háborús pszichózis van Európában, amelynek logikus végkifejlete lesz, hogy megérkeznek a nyugat-európai országok katonai egységei Ukrajna területére. Jó esetben nem a frontvonalra! De hogy ez be fog következni, afelől épelméjű embernek nem lehet kétsége. Én figyelem ezeket a szerencsétlen magyar baloldaliakat is, akik itt őrlődnek a háború meg a béke álláspontja között, mert a magyar emberek, még a baloldaliak is békét akarnak. Akik meg a baloldalt fizetik, Sorostól Brüsszelen át Washingtonig, azok meg háborút. Látom, hogy őrlődnek ebben a dologban, és úgy akarják föloldani ezt a konfliktust, hogy azt mondják, hogy – pont úgy, mint a migrációnál – á, nem, nem is igaz, eltúlozzák, nem olyan veszélyes. Nem a fészkes fenét! Mindenki gondoljon vissza arra, hogy hol voltunk két évvel ezelőtt, 2022 februárjában! És mekkora utat tettünk meg két év alatt? 2022 februárjában, amikor a háború kitört, azt mondták a németek, hogy csak sisakot fogunk vinni. Az, hogy emberi élet kioltására alkalmas fegyvert Európa szállítson az ukránoknak, ki van zárva! Azt mondták, hogy na jó, néhány területen persze a gazdasági kapcsolatokat szorítani kell, de hát az energiaszektort érintő szankciókról szó sem lehet! Hát ma le vagyunk vágva az orosz energiaforrásokról! Tehát ha valaki visszanéz, és nemcsak a napi sajtót olvassa, meg napi híreket fogyaszt, hanem visszanéz, és értékeli, hogy két év alatt honnan hova jutottunk, akkor könnyen beláthatja, hogy haladunk előre, egyre gyorsuló ütemben megyünk bele a nyílt konfliktusba. Tehát aki azt állítja, hogy itt nincs egy közvetlen háborús veszély, az becsapja az embereket. Azt értem én, hogy próbálják elhallgattatni a békepártiakat. Ugye, Ficót, Robert Fico miniszterelnök urat lelőtték, a békemenetről szóló tudósítást az internetes térben fölfüggesztették vagy eltüntették, megtámadták a háborúellenes plakátjainkat, tehát próbálják elhallgattatni a békepárti erőket. Az Európai Unió hozott olyan döntést, szerintem minden jogalapot nélkülöző döntést, fölháborító döntést, ami arról szól, hogy az Európai Unió tagállamai nem is fogadhatnak orosz adásokat, nem adhatnak tovább. Tehát a magyar emberek meg az unió többi országának polgárai el vannak zárva attól a lehetőségtől, hogy megnézzék az ukrán híreket meg az orosz híreket, aztán döntsenek arról, hogy szerintük hol lehet itt az igazság. Ez meg van tiltva! Ez nem lehetséges! Tehát itt olyan lépések történtek már, ami egy háború, egy közvetlen katonai konfliktus előkészítése, legközvetlenebb előkészítése zajlik. Ezzel nem lehet játszani, és az oroszok meg nem egy harmadrendű, futottak még kategóriába tartozó ország, mert lehet, hogy a gazdasága meg a technológiai színvonala a civil területen elmarad a kínai meg az amerikai mögött, bár ez sem igaz minden területre, de azért általában megkockáztatható, na de speciel a hadiipari technikája, a hadiipara, a nyersanyagforrásai, egy háború megvívásához szükséges hátországa neki a legnagyobb a világon. Szóval itt nem szabad rángatni az oroszlán bajszát, minden nyugati lépésre válaszlépés lesz. És minden nyugati lépés, amely válaszlépést provokál, hozza magával a háború kiterjedését. Ennek éljük a napjait. Az utolsó pillanatokban vagyunk, centiméterekre vagyunk a visszatérésre már lehetőséget nem adó pont elérésétől. Most kell cselekednünk, van három napunk meg utána még négy hónapunk.

Ebben a helyzetben látott napvilágot ma reggel egy friss közvélemény-kutatás, amely szerint egyébként a magyaroknak a 83 százaléka nem értene egyet azzal, hogy uniós tagállamok katonáit Ukrajnába küldjék, és egyébként több országban is elkészült ez a felmérés, és mindenütt 70-80 százalék közötti ez az arány.

Nézze, a békemeneten annyian voltunk, hogy csak úgy áradtak ott a tömegek. Persze, gondolom, alapvetően mégis polgári, nemzeti és keresztény értékrendű emberek voltak, de az egész békemenetnek a közege egy barátságos közeg volt, még az ellenfelek – most nem a vezetőikről beszélek, hanem a többi magyar emberről, mert szerintem még a baloldali szavazók nagy része is magánál van, nem vesztették el a józan eszüket – sem akarják, hogy Magyarország háborúba keveredjen. Ezt csak az ő vezetőik akarják, akik azért teszik ezt, mert végrehajtják azokat az utasításokat, amiket az őket pénzelő gazdáik küldenek. És miután Amerikának és néhány nagy nyugat-európai országnak az az érdeke, hogy ez a konfliktus folytatódjon, ezért a magyar baloldal vezetői konfliktuspártiak. Nem tudom, hogy Ön látta-e Robert Ficónak azt a tíz-egynéhány perces televíziós beszédét, amit a kórházból elmondott. Azt a szót, hogy Szlovákia, ott kicserélhettük volna Magyarországra is. Az egy olyan interjú volt, amit szerintem minden magyar embernek látnia kellene, ha meg akarja érteni, hogy a színfalak mögött mi történik a saját hazájában. Pontosan úgy van, ahogyan Robert Fico leírta. Itt behatolási kísérletek tömegével állunk szemben. Itt pénzelnek ellenfeleket, itt magukat civilnek mondó, de valójában politikai szervezeteket pénzelnek, háborúpárti médiát pénzelnek, itt egy erőkivetítés történik a nyugati országok, különösen Amerika részéről, és a legtöbb nyugat-európai ország ezzel szemben fegyvertelenül áll. Robert Fico küzdött ellene, ezért vannak benne a golyók, mi pedig itt kiépítettünk egy védelmi rendszert, mert mi már a migráció idején megtapasztaltuk, hogy hogy’ megy ez. Ugye, Magyarország ma azért tud ellenállni egyelőre és – remélem – még jó ideig mindenfajta háborús nyomásnak, mert az ilyen amerikai és brüsszeli erőkivetítési kísérletekkel szemben fölépítettünk egy védelmi rendszert. Az én munkám nagyrésze ennek a védelmi rendszernek a megszervezésével telt el. Miért csináltuk ezt? Azért, mert amikor a migráció megindult, akkor láttuk, hogy nyomás alá helyeznek bennünket, hogy engedjük be a migránsokat. Megjegyzem, a baloldal akkor azt mondta, hogy ez álprobléma. Na, ez az „álprobléma” több ezer embert terrorizmus formájában megölt Nyugat-Európában. És mi vagyunk az egyetlen szerencsések, akiknek helyén volt az eszük, és senkit nem engedtünk be Magyarországra. De én akkor már láttam, hogy itt egy olyan rendszer működik, amikor rá akartak bennünket kényszeríteni – még Merkel idejében volt ez – arra, hogy migránsokat engedjünk be Magyarországra. Minden eszközt fölhasználtak, és én tudom, hogy kik voltak azok a civil szervezetek, azok a médiák, azok a politikusok, akik pontosan képviselték a nyugat-európai és amerikai befolyás hangját és érdekét Magyarországon. És akkor fölépítettünk ezzel szemben egy rendszert, amit a baloldalfolyamatosan támad, holott a magyar demokrácia legfontosabb önvédelmi rendszeréről van szó; a titkosszolgálatoktól kezdve a jogi határvédelmen keresztül a kommunikációs képességeink fölerősítéséig, tehát a dezinformációval szembeni védekezésig. Itt azért mégiscsak van egy rendszer, aminek a szíve közepe persze az, hogy van egy nagyon erős, stabil kormányzati többség. Mert a behatolások, amelyek az országok szuverenitása ellen történnek, azok leginkább azért lehetségesek, mert koalíciós kormányok vannak Nyugat-Európában, meg lehet őket osztani. Oszd meg, és uralkodj! Nem olyan új szabály ez, tehát be lehet hatolni a különböző politikai szereplők egymástól különböző érdekvilágába. Most Magyarországon ez nem így van; egy a tábor, egy a zászló, megkaptuk az emberektől a fölhatalmazást, és tudjuk védeni az ország függetlenségét. Ezért mondom, hogy ebben a mostani európai választásban is a legfontosabb, hogy meg tudjuk erősíteni a kormányzatnak azokat a törekvéseit, amelyekkel védi Magyarország szuverenitását, és nem engedi, hogy beletolják Magyarországot a háborúba. Robert Fico interjúját – megismétlem – szerintem minden magyar embernek érdemes lenne megnéznie.

Ez kell ahhoz, hogy ki tudjon maradni Magyarország a háborúból? Mert, ugye, Geszten, a Tisza-kastély átadásán azt mondta az első világháború előtti időszakról, hogy olyan birodalomhoz voltunk láncolva, amely a háború és a béke kérdését megtartotta magának. Na, most, hogyha a birodalomnak nem is, azért két szövetségi rendszernek tagjai vagyunk, a NATO-nak és az Európai Uniónak, amelynek a vezetéséről sokszor mondta el Ön is, hogy háborúpártiak.

Ez a legnehezebb kérdés. Most azt látom, hogy az Európai Unióból, Brüsszelből jövő nyomás kivédését kitanultuk. Tehát úgy látom, hogy még a pénzügyi zsarolás sem vezetett eredményre. Magyarország tudja, hogy hogyan kell megvédeni a függetlenségét azokkal a birodalmi törekvésekkel szemben, amelyek Brüsszelben kétségkívül megvannak az Európai Unióban. A NATO egy nehezebb ügy. Most majd NATO-csúcs is lesz, jön ide a NATO-főtitkár is a választásokat követően. Azt látom, hogy Magyarországnak mindenképpen ki kell maradni abból az akcióból, amit a NATO úgy hív, hogy a NATO ukrajnai missziója. Ha abba mi csak a kisujjunkat is beletesszük, akár csak a tervezési fázisban is részt veszünk, be fog bennünket szippantani. Mert amikor a NATO majd igazán megindítja az ukrajnai katonai misszióját, akkor Magyarország területe és a NATO részvételéhez, a NATO számára felajánlott magyar katonai egységek fölötti irányítás átkerül nemzeti hatáskörből a NATO-parancsnokhoz. Ha ez bekövetkezik, akkor elvesztettük a szuverenitásunknak egy nagyon fontos részét, illetve átadtuka szuverenitásunknak egy fontos részét, és onnantól kezdve nem tudjuk a magyar csapatokat kívül tartani a háborún. Ez a pont, amikor ezt meg kell tennünk, hogy kilépünk minden olyan NATO-akcióból, amely az ukrajnai szerepvállalást készíti elő, nagyon közel van. Ezt most még le kell tárgyalnunk a mostani főtitkárral meg a leendő főtitkárjelöltekkel, a leendő főtitkárral. Ezt politikailag el kell fogadtatnunk, és világossá kell tenni, hogy Magyarországnak joga van ragaszkodni a NATO alapszerződéséhez, amihez csatlakoztunk, amely védelmi szövetségként definiálja a NATO-t, és senki sem kényszeríthet bennünket arra, hogy a NATO-tagállamok területén kívül katonai akcióban vegyünk részt, és arra sem, hogy abba pénzt adjunk, mert a NATO most már évente 40 milliárd dollárnyi összeget követel a tagállamoktól, amit eddig én nem voltam hajlandó jóváhagyni.

Ezeknek a tárgyalásoknak a szempontjából mekkora a jelentősége annak, hogy, mondjuk, a most vasárnapi választáson milyen felhatalmazást vagy milyen támogatottságot kap a kormány?

Nézze, én meg a kormány tagjai, amikor belépnek a hivatalukba, vállalják ezt a munkát, akkor esküt tesznek. Az eskü a magyar alkotmányra és a magyar szuverenitás, függetlenség megőrzésére letett eskü. Ehhez magunkat tartani kell. Ha ezzel ellentétes nemzetközi nyomás alá helyeznek bennünket, akkor is ki kell tartani a végsőkig az eskünk mellett. Ezért a magyar kormány a választási eredménytől – ami most vasárnap várható – függetlenül ki fog tartani, ameddig csak tud, a béke mellett. A kérdés az, hogy meddig tud. És az, hogy mi meddig tudunk kitartani, az összefügg azzal, hogy mi lesz a választás eredménye most vasárnap. Ha megerősítenek bennünket, könnyebben és hosszabb ideig tudunk kitartani. Ha nem erősítenek meg, akkor is vállalkozunk arra, ami a kötelességünk, aztán majd meglátjuk, hogy meddig bírjuk erővel, de nekünk is föl kell tankolnunk, nekünk is kellenek fegyverek – idézőjelben, politikai eszközök, amelyekkel a békepárti magyar politikát a nemzetközi színtéren tudjuk képviselni. De e mögött aranyfedezetként a választópolgárok vannak. Ha nincs elegendő aranyfedezet a szavaink meg a tetteink mögött, akkor lehet látni, hogy gyengék vagyunk. Márpedig a háborúból való kimaradás kérdése erő kérdése. Nem ahhoz kell erő most, hogy részt végy a háborúban. Ez a legegyszerűbb, csak úszni kell a többiekkel, ahogy a falka megy, úgy kell neked is menned. Ez egyszerű. Szembemenni vele és kimaradni belőle, na, az nehéz, ahhoz kell igazán erő. Az első világháborúban is, Tisza István miniszterelnök úr idején és a másodikban, Horthy Miklós kormányzó úr idején is az erő hiányzott, nem a szándék, hát ők is ki akartak maradni, csak nem volt hozzá erejük. Most az a különbség az akkori két időszak és a mai nap között, hogy most nem az a kérdés, hogy meddig tart ki a magyar miniszterelnök, hanem az a kérdés igazából, hogy mit mondanak az emberek. Mert most a háború meg a béke kérdéséről nem a tárgyalóasztaloknál fognak dönteni a vezetők, bár az sem lesz lényegtelen pillanat, de alapvetően egy tiszta és szabad választással az emberek mondhatják el, hogy akarják, vagy nem akarják. És ez nekünk jó, magyaroknak jó, a kimaradni akaróknak a népakaratból jövő fölhatalmazás a legerősebb eszköz. Ezért közvetlen összefüggés van a mostani vasárnapi választási eredmény, a kormány ereje és a háborúból való kimaradás között.

Sok történelmi párhuzamot vontunk már itt is az elmúlt hetekben. Abból a szempontból nem beszéltünk még az első világháború előtti időszakról, hogy a kiegyezéstől odáig egy elképesztő gazdasági fellendülés volt Magyarországon, amelyet kettétört a háború. Most mit veszíthetne Magyarország egy háborún?

Már így is rengeteget veszítettünk. Az emberek talán kevésbé tudják, hogy ők finanszírozzák a háborút akaratukon kívül, de ez így van. A mostani árak a boltokban nem békebeli árak, nem így szoktak kinézni azok. Ezek háborús árak! Háborús felárat fizetünk, mert amikor a háború elkezdődik, akkor fölmennek a vállalatok működéséhez szükséges hitelek kamatai, fölmegy az energia ára, különösen, hogyha egy rossz, teljesen elhibázott szankciós rendszerrel még tovább tetézzük a bajt, ahogy Brüsszel ezt tette. Fölmegy az energiaár, fölmennek a szállítási költségek, a cégek működésének biztonsági költségei megnőnek, és mindenki, aki vállalkozó, tőkét, beruházást kezel, azt mondja, hogy ez most nem a fejlesztések ideje, és óvatossá válik. Ez összességében egyenesen vezet oda, hogy mindennek megnő az ára, drágább lesz az élet. Mert a gazdaság nem úgy működik, ahogy kellene. Tehát már most is, bár mi kívül vagyunk ezen az egész háborús pszichózison, de a nemzetközi gazdaság része vagyunk, és ezért fizetjük az árakon keresztül a háború költségeit. Azon kívül itt van az a probléma, hogy folyamatosan be kell fizetnünk az Európai Unió kasszájába olyan összegeket, amiket utána onnan Brüsszel elküld Ukrajnába. Azért harcolok a leggyakrabban, hogy ne az Európai Unióból nekünk járó pénzeket küldjék Ukrajnába, hanem ha már oda pénzt akarnak küldeni, akkor fair módon ne a magyarok pénzét, hanem mindenki pénzéből küldjünk valamennyit, illetve mindenki külön összeget adjon össze erre a célra. Aztán itt van most a NATO követelése, hogy évente köteleződjünk el 40 milliárd dollár mellett, és miután a háború perspektívája beláthatatlan, ezért az a pénz, ami ma még elégnek tűnik, arról mindig kiderül holnap reggelre, hogy kevés, még, még… Ez egy Moloch, ez fölzabál mindent, a háború mindent felemészt. Ugye, ez egy ismert pszichológiai helyzet. Nem kellett volna belelépni a háborúba, beleléptünk, ezzel már áldozatokat vállaltunk, pénzügyi, gazdasági és emberáldozatokat is. Most kiszállni a háborúból már azt jelentené, hogy ezeknek az áldozatoknak nem volt értelme. Hát ezt nem vallhatják be a háborúpártiak! Ezért szó sem lehet arról, hogy útközben megálljanak. Állandóan friss pénzt, friss erőforrásokat dobálnak a már elbukott pénzek mögé. Hát ez a háború oka. Egyfelől vannak a spekulánsok, akik degeszre keresik magukat, itt Soros Györgyékkel az élen ezek a tőkespekulánsok, és vannak a kormányok, akik pedig az ő érdeküknek megfelelően politikai érveket szolgáltatnak arra, hogy ha már ennyit invesztáltunk a háborúba, ne hagyjuk veszni azt, amit eddig beletettünk, tegyünk bele még! És ennek sosincs vége, illetve a vége ott van, amikor emberek milliói meghalnak. Tehát ez volt a logikája minden háborúnak, de nemcsak a modern korban, a középkorban is így volt meg az ókorban is. Az egy régi bölcsessége az összes hadiirodalomnak vagy hadtörténeti munkának, hogy egy hosszan elhúzódó háború még egyetlen országnak sem tett jót, még a győzteseknek sem. Ez egy olyan vastörvény, ami ma is érvényes.

Beszéljünk még egy hírről, a tegnapi nap egyik legfontosabb híréről, hogy a kormány visszavásárolta a budapesti repülőteret üzemeltető céget, a Budapest Airportot. Egy hosszú tárgyalássorozat végére került ezzel pont. Mi a jelentősége annak, hogy újra magyar, többségi magyar, többségi állami tulajdonban van a reptér?

Van ennek egy valamelyest elvontabb stratégiai jelentősége is. Mégiscsak háború van, eleve jobb, hogyha a reptér a mi közvetlen irányításunk alatt van, az ország egyetlen komolyan vehető nemzetközi reptere. Másfelől ez majdnem monopólium, tehát ebből nincsen több. Persze vannak kisebb reptereink, de ez nem mérhető össze a Liszt Ferenc repülőtérrel. Tehát egy olyan vagyontárgyat szereztünk vissza, amiből csak egy van, és amiből csak egy van, azt sosem szabad odaadni másnak, azt mindig meg kell tartani. Harmadrészt a hír azért is jó, mert gratulálhatok Önnek, az Ön vagyona megnőtt, valaki így kiszámolta itt, hogy vagy száz-valahány ezer forinttal Önnek több vagyona van, mint tegnapelőtt volt, hiszen a reptér magyar állami tulajdonba került.A tervünk az, hogy gyorsan növeljük az értékét, és az így az Ön nevére eső vagyoni érték vagy hányad is növekedni fog. Ugye, franciákat vettünk be, angolul talán „vincsi”-nek mondják vagy „venszi”-nek franciául ezt a céget, a Vincit, amelyik a világ egyik leg- vagy talán a legnagyobb repülőtérüzemeltetője. Nekem nincs illúzióm, én nem hiszek abban, hogy az állam a gazdaságban különösebben jól tudna szerepelni. Persze van olyan gazdasági szegmens, ahol nem a megtérülés meg a gazdasági eredmény, hanem a biztonság a fontosabb, ott talán az állami irányításnak van helye, talán az energiaszektorban, de ezeknek a területeknek a száma véges. Az a jó, hogyha az állam nem gazdálkodik, hanem ha meg is van a tulajdon, ami fontos, akkor bevon olyan profikat, akik értenek ehhez a dologhoz, ne állami bürokraták meg innen-onnan összeszedett menedzserek működtessenek egy hatalmas vagyont, hanem valaki olyan, aki a világ legjobbjai közé tartozik. Ezek a franciák ilyenek. Van még tervünk, hogy később majd katariakat is bevonunk, de a többséget mindenképp meg akarjuk őrizni. Úgyhogy gratulálok az Ön vagyongyarapodásához!

Az orosz–ukrán háborúról, a választás tétjéről és a reptér visszavásárlásáról is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.