Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: 38 éve történt olyan utoljára, mint ami szerdán, vagyis hogy egy hivatalban lévő európai uniós kormányfő ellen merényletet kövessenek el. Robert Fico szlovák miniszterelnök azóta is életveszélyes állapotban fekszik a besztercebányai kórház intenzív osztályán. A szlovák belügyminiszter tegnap arról beszélt, hogy a támadás motivációja többek között az lehetett, hogy az elkövető nem értett egyet az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás megszüntetésével. Orbán Viktor miniszterelnök stúdiónk vendége. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Évtizedek óta nem lehetett ilyen képsorokat látni Európában, és tegnap Peter Pellegrini megválasztott szlovák államfő úgy fogalmazott, hogy átléptünk egy vörös vonalat. Ön hogy’ látja, mi vezetett idáig?

Én emlékszem azért arra, amikor Szerbiában Zoran Đinđićet lelőtték. Igaz, hogy Szerbia nem tagja az Európai Uniónak, de a szomszédunk és Európának része, tehát ez a része a világnak, Közép-Európa a nyugat-európainál jóval kockázatosabb vadászterületnek vagy vidéknek számít. Mindenkit szíven ütött a merénylet, mindenki megrendült, megdöbbent, azt mondogatják az emberek, magam is, hogy hát ide jutott Európa… Persze a merénylet ténye mindig meglepő, de az, hogy Európában az erőszaknak a szintje nő, nem hiszem, hogy bárkit meglepne. Ugyan különböző típusú erőszakoktól szenved Európa, de az erőszak végső soron mégiscsak ugyanarról a tőről fakad. Ugye, terrortámadások voltak az elmúlt évtizedben Európában. Ártatlan emberek veszítették el az életüket százszámra több európai uniós országban is. Nem a politikusokat érte ugyan, de ártatlan európai embereket. Aztán jött a háború, és elkezdődött Európának az átdolgozása a békepártiról háborúpártivá. Ugye nem így kezdődött, tehát ha ma összevetem azokat a véleményeket, politikusi döntéseket, amelyek uralják az európai politikát, és amelyek háborúpártiak, és egy erőteljes háborús készülődésről beszélnek, összevetem azokkal a mondatokkal, amiket, mondjuk, a háború kitörésekor, 2022 februárjában, márciusában, áprilisában, tehát két évvel ezelőtt hallottunk, akkor ég és föld a különbség. Csak miután éljük az életünket itt a mindennapok sürgés-forgásában, nem vesszük észre, hogy milyen radikálisan megváltozott a kezdeti álláspontja Európának mára. Emlékszem, két évvel ezelőtt a németek azt mondták, hogy jó, jó, jó, küldünk sisakot, de nem küldünk halált okozó fegyvert, ami azt jelenti, hogy nem küldenek lőfegyvert és lőszert. Aztán persze küldtek lőfegyvert és lőszert, aztán tankokat, aztán repülőgépeket, és most már katonák küldéséről egyeztetnek az európai vezetők, sőt maga a NATO is. Tehát az erőszak mennyisége, az erőszakról való gondolkodás, az arra való fölkészülés, ahogyan az erőszak vagy annak lehetősége a mindennapi életünk részévé vált, egy kitapintható folyamat Európában. Ez nagy baj. És Önnek igaza van, amikor különbséget tesz a visszagondolásban az Európai Unión belüli meg kívüli országokra, hiszen azért is ráz meg bennünket politikai értelemben mindenképpen az emberi vonatkozásokon túl ez a merénylet, mert az Európai Uniót mégiscsak a béke érdekében hozták, hoztuk létre. Tehát az Európai Unió első számú küldetése a béke, a második a jólét. Ezt a két dolgot kellene adnia azoknak az országoknak, akik társultak. Ezért társultunk, ez volt az értelme. Ha azt mondták volna, hogy az Európai Unió nem hoz se békét, se jólétet, mint ahogy ez ma így áll, akkor valószínűleg számos ország nem csatlakozott volna az Európai Unióhoz, de mi hittünk, és még mindig hiszünk abban, hogy Európa egyenlő a békével és a jóléttel. Egy ilyen merénylet után erős hit kell ahhoz, hogy az ember ezt a meggyőződését továbbra is fenntartsa. De a mi dolgunk az, hogy az erőszak mennyiségét a mindennapi életben és a háborús kockázatot a politikai életben korlátozni próbáljuk. Ez a helyzet. Imádkozunk a miniszterelnökért, szurkolunk nekik vagy neki meg persze a szlovákoknak, kívánjuk, hogy minél hamarabb épüljön föl, és térjen vissza a munkába; ha az emberi vonatkozásokon túllépünk, mert mégiscsak küzd az életéért, Robert Fico ebben a pillanatban élet-halál között van, ha ezen túl tudunk lépni, és politikai nézőpontból tekintünk erre a helyzetre, akkor ez egy nagy veszteség Magyarország számára, mert még ha fel is épül a miniszterelnök úr, akkor is most hónapokra és éppen a legfontosabb hónapokra esett ki a munkából, amikor egy olyan választás előtt állunk Európában, amely nem egyszerűen európai parlamenti képviselők személyéről dönt, hanem azt hiszem, hogy eldönti, eldöntheti, azt hiszem, el is fogja dönteni az amerikai választással együtt a háború és béke kérdését Európában. Itt nagyon kellett volna Robert Fico, itt nagyon kellett volna egy békepárti Szlovákia, hiszen a szlovák parlamenti választás után, amely nemrégen volt, és amelynek eredményeképpen Robert Fico lett Szlovákia miniszterelnöke, Szlovákia elindult a béke útján, és ez nagy segítséget jelentett Magyarország számára, ezt a támaszt most elvesztettük.

Hogyan változtat ez akár a június 9-ei választás tétjén, akár az elérendő célok elérésének a módján?

Azt tudnunk kell, hogy eddig se voltunk sokan, akik a béke hangján beszéltünk, a Szentatyát tudom megemlíteni, a Vatikánt, de ők nem szavaznak az európai politikában; magunkat és, ugye, egy éppen ide felzárkózó békepárti irányt vett Szlovákiát. Most ebből az egyik kiesett, ez azt jelenti, hogy nekünk kétszeres erővel kell dolgoznunk. Az én munkám is nehezebbé válik Brüsszelben, amikor meg kell küzdenem a vitákban a háborúpárti politikusokkal. Az fontos, hogy nem szabad megijedni, tehát a békepártiaknak nem szabad megijedni. Azt tudjuk, hogy az elkövető egy háborúpárti ember volt, miután a baloldal háborúpárti, ezért szerintem nem indokolatlan az a kijelentés, hogy egy baloldali, egy progresszív, baloldali gondolkodású, háborúpárti elkövetővel van dolgunk. Bár a titkosszolgálatok még dolgoznak a körülmények összes körülményének földerítésén, és ilyenkor nehéz biztosat mondani, de ennyit biztosan tudunk mondani, ezért nem indokolatlanok azok a kombinációk, amelyek összefüggésbe hozzák a merényletet a háborúval. Nagy erők állnak a háborúpárti politikusok mögött, általában a háborúpárti álláspont mögött, a Soros-birodalomtól kezdve a fegyveripar, a hitelezők, tehát nagykutyák és nagy erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy ez a háború folytatódjon, sőt kiterjedjen.

Igen, egyébként érdekes az, hogy néhány napon belül Alex Soros és Antony Blinken amerikai külügyminiszter is látogatást tett Kijevben, utóbbi újabb légvédelmi rendszerek szállítását is ígérte, miközben egyébként az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós csomagnak a kifizetéseit. Úgy tűnik tehát, mintha most ismét egy kicsit intenzívebb lenne Ukrajna támogatása, vagy az erre való szándék. Ennek mi lehet az oka?

Valóban itt egybeesnek a dolgok, tehát az, hogy itt egy merénylő a szlovákok békepárti folyamatát keresztbe lőtte, egybeesik időben néhány más, háborús készülődést mutató fejleménnyel. A háborúpártiak tárgyalnak egymással, ezért ment a Soros-birodalom vezetője is meg az amerikai külügyminiszter is Kijevbe, egyre több pénzt akarnak odaadni. Az egy dolog, hogy amit korábban eldöntöttünk, mármint korábbi döntést meghoztunk, most jogilag is véglegesítették. Magyarország harcolt azért, hogy a magyarok pénze ne kerüljön Ukrajnába. Ez nagy siker, erre azért garanciánk van, de ettől még küldünk pénzt Ukrajnának egy közös hitelfelvételen keresztül, ami szintén nem helyes, de még be sem fejeztük ezt, mármint a papíron a tinta meg sem száradt, a pénz meg még messze van, hogy odaérkezzen, már újabb hitelfelvételről van szó. A NATO-ban például egy ukrajnai, NATO-ukrajnai missziót szerveznek. Önmagában is libabőrössé válik az ember, ha azt hallja, hogy a NATO ukrajnai missziója, hiszen nem egy szeretetszolgálat vagy békehadtest a NATO, tehát ha az valahol elkezd misszióban gondolkodni, annak nem szokott jó vége lenni. Ez egy védelmi szövetség, ennek nem szabadna missziókban gondolkodnia. Egy védelmi szövetség arra való, hogy akik társultak a saját maguk és egymás közös védelmére, azok a védekezéssel törődjenek, és ne pedig a NATO-országok területén kívüli katonai misszión törjék a fejüket, sőt azt tervezzék, mint ahogy zajlik. Szijjártó Péternek és nekem is komoly erőfeszítéseket kell tennem, hogy ne engedjem, hogy belehúzzák Magyarországot a NATO ukrajnai missziójába. Hogy visszatérjek a mondandóm elejére, a NATO-n belül is ennek a missziónak a keretében azt javasolják, hogy dobjunk össze 100 milliárd dollárt, és finanszírozzuk tovább a háborút. Tönkre fog bennünket tenni. Most persze a legfontosabb az emberélet, és az a magyar álláspont, miszerint ennek a háborúnak nincs megoldása a harctereken, mert a háború elhúzódása azonos a szenvedések elhúzódásával, és megoldást csak a tárgyalóasztalnál és a tűzszünetben találhatunk, és vissza kell venni a tábornokoktól a politikusoknak az események irányítását. A katonák helyett most jöjjenek ismét a diplomaták: ez szerintünk a megoldás. Ennek a hangja, ennek a súlya, ennek a véleménynek a befolyása a tétje az európai parlamenti választásnak. Hát így állunk ebben a pillanatban. És az emberi életen túl a gazdaság is szenved, mert az emberek Magyarországon tudják, hogy a háború nemcsak az emberi életet viszi el, ami persze elég borzalmas, hanem tönkreteszi adott esetben akár nemzedékek munkájának az értelmét, mert a gazdaságot is lerombolja, ilyenkor mindent visz a víz, de nem is kell ilyen drámai kilátásokon töprengenünk. Elég, ha bemegyünk a boltokba, és megnézzük az árakat, hát mindenhol háborús árak vannak. Amiket látunk, az egész Európában nem a békeidőkre jellemző árszínvonal. Ha háború van, akkor mindennek megnő az ára, drágábbá válik a hitel, megnő az energia ára, a szállítás költsége, a vállalkozók nagyobb biztonsági ráhagyással dolgoznak, és ennek az árát mind-mind az európai emberek fizetik meg. Tehát azt gondolom, hogy szembe kell fordulnunk a Soros-birodalommal, ha kell, akkor az amerikai külpolitikának is világossá kell tennünk, hogy Európának az az érdeke, hogy a harctéri megoldás erőltetése helyett, amely szerintem reménytelen, visszatérjünk a tárgyalóasztalhoz.

Említette, hogy Önnek és Szijjártó Péternek is komoly erőfeszítéseket kell tennie azért, hogy a NATO ne tudja belehúzni Magyarországot ebbe a készülő misszióba. Mekkora a nyomás most Magyarországon ezzel kapcsolatban, vagy egyáltalán azzal kapcsolatban, hogy adja fel a békepárti álláspontját?

Nehéz mértékegységet mondani ebben a műfajban, de ha azt mondom, hogy még az európai választások előtt Magyarországra jön a NATO főtitkára, akkor az talán jól szimbolizálja a helyzetet.

Ugye, azért a II. világháborúba sodródásnak is az egyik legfontosabb tapasztalata az volt, hogy hiába volt meg sokáig a szándék, folyamatosan fogyott az erő, ami ahhoz kellett volna, hogy Magyarország ki tudjon maradni ebből a háborúból. Hát igen… Most, ugye, kell ahhoz, hogy meglegyen ez az üzenet?

Jó kérdés, én is jártam iskolába, tehát tanultam történelmet, meg szeretem is, de most újra elővettem a korabeli irodalmat. Azt látom, hogy az I. világháború idején Tisza István ki akart maradni, és kívül akarta tartani Magyarországot a háborún. Ott, a bécsi koronatanácsban az utolsó pillanatig érvelt emellett, és világossá tette, hogy olyat kockáztat Magyarország, amit ép elméjű ember nem tesz, a teljes állami létét, mert ha veszítünk – mondta Tisza –, akkor nagy baj lesz. Talán még ő maga sem tudta, hogy milyen nagy baj, tehát odalett az ország kétharmada, és határainkon kívül, ezeknek az új határoknak a vonalán kívül maradt a magyar népesség egyharmada. Iszonyatos veszteséget szenvedtünk el mind emberéletben a háború során, mind vagyonban, mind országterületben, népességben, tehát egy tragédia történt Magyarországgal, pedig megpróbálták Tiszáék kívül tartani az országot a háborún. Az egy másik dolog, hogy aztán a baloldal szétverte a maradék államerőt is 1918 őszén, de ez egy másik interjú. Aztán Horthy Miklós kormányzó úr is megpróbált kívül maradni a háborún, ameddig tehette, vagy ameddig képes volt rá, de a németek végül is belenyomták Magyarországot a háborúba. Persze sosem egyeznek mai helyzetek a korábbi történelmi szituációkkal, tehát nem ugyanaz a helyzet most, mint 1918-ban, vagy éppen 1939-ben, 1940-ben, 1941-ben volt, de kétségkívül ma is az a helyzet, hogy a bennünket körülvevő nagyhatalmak abban érdekeltek, hogy Magyarországot belenyomják ebbe a háborúba, és nekünk ellen kell állni. Az elődeinknek ez nem sikerült. Én azt a célt tűztem ki magam elé, hogy nekünk meg sikerülni fog.

De mi kell ehhez? Lát olyan erőt, ami tud ebben segíteni?

A legfontosabb az a nemzeti egység. És a mostani európai választás szerintem jó alkalom arra, hogy ennek a létét megmutassuk, bebizonyítsuk. Tehát ha egy ország egyértelműen a béke oldalán áll, és megadja a támogatást a vezetőinek, a mindenkori kormánynak, akkor annak a kormánynak biztosan így nagyobb esélye van arra, hogy kívül tartsa a háborún a hazáját, mint hogyha egyébként mögötte káosz, zűrzavar, bizonytalanság, instabilitás, olyan politikai rivalizálás zajlik, ami gyengíti a nemzetközi pozíciókat. Tehát én fontosnak tartanám, hogy az európai parlamenti választáson, amely itt van, huszon-egynéhány nap múlva bekövetkezik, Magyarország egy békepárti egységet mutasson. Persze ez nem egyszerű, mert a baloldal Magyarországon háborúpárti, hiszen pontosan azok finanszírozzák és adják a pénzt a magyar baloldalnak, akik a háborútól nyereséget remélnek, tehát a magyar baloldal vezetői – mert a választók szerintem nem – azért háborúpártiak, mert azoktól kapják a pénzt, akik a háborús nyereségre tették fel a tétjeiket. Tehát ezért óhatatlanul van egy belpolitikai vita, de nem mindegy, hogyan zárjuk ezt le. Egy erőteljes békepárti véleménnyel zárja-e le Magyarország ezt a választást, vagy pedig egy bizonytalan helyzettel. És ma nem tudok mást mondani, minthogy aki a Fideszre, a Kereszténydemokrata Néppártra szavaz, az a békére szavaz, és minél többen teszünk így, annál nagyobb esélyünk van, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborúból. Ez az első dolog, amire szükség van. A másik, hogy fontos, hogy a vezetőinknek ne szálljon inába a bátorságuk. Ezt minden nap meg kell erősíteni. Az ember nem általában bátor, hanem helyzetek vannak, amikben bátornak kell lenni. Igyekezni kell, a külügyminiszter jól áll, egyelőre még én is tartom a vonalakat, tehát szövetségeseket kell találni. Ehhez most éppen Robert Ficót átmenetileg elvesztettük, de keresek új szövetségeseket mindenhol, akikkel, ha általában a háborúval szemben nem is tudom megnyerni őket a magyar álláspont támogatására, de egy-egy konkrét ügyben, egy-egy konkrét, háború felé mutató lépés megakadályozásában azért tudok társakat és szövetségeseket találni. Például a katonák küldése ügyében már az olaszok álláspontja sem olyan, mint a fegyverügyben, mert fegyvert küldenek, de katonát már nem akarnak küldeni, tehát úgy érzem, hogy van azért diplomáciai mozgástere is a magyar kormányzatnak, hogy a háborúellenes, békepárti politikának valamennyi érvényt tudjunk szerezni. De a legfontosabb, hogy a szuverenitásunkat meg kell védeni, háború és béke ügyében nem dönthet más, csak az emberek, illetve az általuk megválasztott képviselők, a magyar parlament, e mellett ki kell tartani, és a nemzeti egységet meg kell próbálnunk fenntartani.

Ha már a diplomácia szóba került, múlt héten háromnapos látogatásra Magyarországra érkezett a kínai elnök, és több fontos gazdasági megállapodás is született. Azt mondta a közös sajtótájékoztatón, hogy Kína a világ legmodernebb technológiáit hozza el Magyarországra. Miért kell ezeket a technológiákat Kínából Magyarországra hozni?

A világban óriási verseny van, és a verseny változásokat is előidéz. Húsz évvel ezelőtt volt kínai elnök Magyarországon, előkotortam az akkori adatokat, és teljesen világosan látszik, hogy ez alatt a húsz év alatt Kínának a világgazdasági részesedése, mondjuk úgy, hogy a gazdasági ereje megduplázódott, miközben az Európai Unió elvesztette az erejének olyan 20 százalékát. Ez számokban azt jelenti, hogy a világ össztermelésének 9 százalékát adták húsz éve a kínaiak, most adják 19-20 százalékát. Mi adtuk a 19 százalékot, és most 14,5 környékén vagyunk, mármint Európáról beszélek. De nemcsak a mennyiségek változtak meg, hanem a minőség is. Tehát vannak olyan technológiák, amelyben ma nem a Nyugat, hanem a Kelet jár élen. Ez az én fejemben egyébként nem egyszerűen Kína-kérdés, hanem egy hosszabb történelmi folyamatnak a következő állomása. Emlékszem, gyerekkoromban még nevettünk azon, hogy Made in Japan, tehát Japánban készült valami, kis matchboxaink, és azt gondoltuk, hogy ez nem egy komoly dolog. Ehhez képest a japán technológia számos tekintetben ma világhírű vagy világvezető. Aztán jöttek a dél-koreaiak. És most megjöttek a kínaiak. És a kínaiak mögött egyébként jönnek a vietnamiak is, amiről ma még senki nem beszél, de majd ha itt fogunk ülni néhány év múlva mindketten, akkor majd lesz lehetőségünk, azt hiszem, hogy erről is beszéljünk. Tehát ma ott tart a világgazdaság, hogy a verseny eredményeképpen valóban világgazdasággá lett a glóbusz gazdasága. Már nemcsak nyugati gazdaság van, amely dominálja a Keletet, hanem az egész világ részt tud venni a legmagasabb technológiák által irányított termelésben, gazdasági aktivitásban. Kína az elmúlt időszakban néhány területen – nem mindenhol, de számos területen – a világ élére tört. Vasúti technológia, elektromos autózás, zöldenergia-termelés és -tárolás, a teljes akkumulátorkultúra, IT, a Huawei, a ZTE világszerte mindenhol használt és ismert nagy távközlési és informatikai cégek, ezekben ma ők a legjobbak. És én nem akarom a magyar gazdaság érdekeit ideológia vagy geopolitika alá rendelni, a gazdaság az gazdaság, nekünk az az érdekünk, hogy a legjobb technológia idejöjjön Magyarországra. Pénz persze, beruházás és a legjobb technológia, és a kínaiaktól meg lehet szerezni a világ legjobb technológiáit. Az ideális az, és ezen dolgozunk, hogy a világ legjobb nyugati technológiája és a világ legjobb keleti technológiája az Magyarországon találkozzon. Én ezt a hídhasonlatot, hogy mi híd vagyunk Kelet és Nyugat között, egyáltalán nem szeretem, megmondom őszintén, mert én hídfőnek szeretném látni Magyarországot, nem pedig egy hídtestnek, ami két pont között feszül, és le szokták bombázni, hogyha nehéz idő következik, vagy leomlik, tehát nekünk stabil lábakon álló hídfőnek kell lenni, ezért inkább a híd hasonlat helyett én a találkozási pontot tartom egy pontosabb leírásnak. Mi azt akarjuk, hogy a nyugati technológia meg a keleti technológia, mondjuk úgy, ahogy a debreceni ipari parkban ezt látjuk: egyik oldalon kínai nagy akkumulátorgyár, a másik oldalon BMW, német gyár, ezeknek az együttműködése, szóval ez jöjjön létre Magyarországon. Persze a legfontosabb biztonsági előírásokat be kell tartani. Egy nagyon komoly technológiai tudás érkezik Magyarországra a kínaiak oldaláról, most már nemcsak gyártani fogunk, hanem van kutatás-fejlesztés, egyetemi kutatóközpontban is megállapodtunk velük, tehát úgy érzem, hogy sikerült kiszabadítanunk a keleti kapcsolatainkat az ideológiai és történelmi fogságból, tehát most Oroszország vagy éppen Kína vagy Vietnam esetében nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy milyen az éppen aktuális politikai berendezkedésük. Ez az ő dolguk. Nekünk alapvetően nem ideológiai, hanem gazdasági kapcsolatokra van szükségünk Kelettel és Nyugattal egyaránt a jövő csúcstechnológiáiban. Mert ha Magyarország nem akar lemaradni, és nem akar a másodvonalhoz tartozni, hanem a világ legjobban élő országai közé akarunk tartozni, akkor nekünk csúcstechnológiára is szükségünk van. Néhány területen vannak saját fejlesztéseink is, de ezek vékony területek, mert egy tízmilliós ország azért nem tud iparágakat uralni a világgazdaságban, de bizonyos technológiákban azért nekünk is vannak a világ élvonalához tartozó licenceink, tudásunk, sőt gyártási technológiánk is. Az ideérkező beruházásokkal pedig a legmodernebb technológiát tudjuk behozni ide. Ezért szerintem ez a látogatás a kínai elnök magyarországi látogatása a magyar gazdaság szempontjából mérföldkő volt. Hatalmasat léptünk előre.

Ugyanakkor azért az látszik, hogy a világ rohamléptekkel a blokkosodás irányába halad. Mi kell ahhoz, hogy ilyen körülmények között is hosszú távon találkozási pont tudjon maradni Magyarország?

A legfontosabb, hogy lássuk, hogy mi történik körülöttünk. És ne higgyük el, hogy a blokkosodás egy eleve elrendelt dolog, mert miközben erőteljesebb a hangja azoknak, akik valamifajta világgazdasági elszigetelődés mellett, leválasztás vagy kockázatmentesítés mellett érvelnek, aközben a valóság más. Tehát miközben kínai távközlési cégeket próbálnak nyomás alá helyezni, és teszik fel a kérdőjelet, hogy Magyarország miért működik velük együtt, aközben Németország vidáman működik együtt ilyen cégekkel. Tehát valójában amikor pénzről van szó, és gazdaságról van szó, akkor a valóság inkább az együttműködés felé mutat. Az a mondat, amit a kínai elnök itt, mindannyiunk füle hallatára elmondott, hogy meghívja Magyarországot, hogy vegyünk részt a kínai gazdaság modernizációjában, hatalmas lehetőséget jelent a magyarországi gyártóknak is, a magyarországi magyar tulajdonban lévő cégeknek, akik piacot és gazdasági lehetőségeket kaphatnak és kapnak is majd, sőt már most is Kínában. A világ minden országa ezt teszi. Valójában versenyzünk a kapcsolatokért. Tehát azt hiszem, hogy az, hogy a magyar kormány a konnektivitás, az együttműködés, a szabadkereskedés és beruházások mellett teszi le a voksát, ezzel nem kisebbségben vagyunk a világon, hanem inkább a többséghez tartozunk. Ne legyünk balekok! Ne engedjük, hogy miközben mások arról beszélnek, hogy óvatosnak kell lenni, de a valóságban a legagresszívebb gazdasági előrenyomulást mutatják be, nehogy elhiggyük, amit mondanak. Azt kell figyelnünk, amit csinálnak. Ne a hangjukat halljuk, hanem a kezüket nézzük.

A Robert Fico elleni merényletről, az orosz–ukrán háborúról és a kínai elnök múlt heti látogatásáról is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnököt.