Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Véget ért tegnap az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója. A zárónyilatkozatban a tagállami vezetők a közel-keleti eseményekkel kapcsolatban önmérsékletre és tűzszünetre szólították fel a feleket, míg Ukrajnának újabb légvédelmi eszközöket adnának, és további katonai támogatást nyújtanának. A részletekről Orbán Viktor miniszterelnököt kérdezem. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt! Ráadásul a leghosszabb napirendi pont vagy a háborúval azonos hosszúságú napirendi pont az európai gazdaság helyzete és a versenyképességünk romlása volt, tehát erős két nap van mögöttem.

És azért az nagyon érdekes, hogy a közel-keleti eseményekkel kapcsolatban a harcok befejezésére szólítottak fel a nyugati vezetők, míg Ukrajnának további fegyvereket adnának. Minek köszönhető ez a kettősség? Mert azért itt érződik némi disszonancia.

Azt jól érzékelik Európában a vezetők is meg a polgárok is, hogy a világ egy veszélyes hellyé vált, háborús zónává alakul a Közel-Kelet az Izraellel szembeni terrortámadás miatt és Izrael önvédelme miatt. Mindenki attól retteg, hogy ez a terrorszervezet ellen folytatott izraeli háború átcsaphat, egy államok közötti háborúvá átalakulhat. És az iráni légicsapások és a ma hajnalban – bár még ellentmondóak egyelőre a magyar hírszerzési jelentések is – erre adott valamiféle válaszcsapás is ebbe az irányba viszi az eseményeket. Itt az ukrajnai háború, és mi, akik itt élünk Közép-Európában, azt is látjuk, hogy a Balkánon meg békétlenség van. Rendezetlen ügyek vannak ott is. Tehát a helyzet rendkívüli fegyelmezettséget és körültekintést igényel. Tehát most tényleg stratégiai nyugalomra van szükség, itt nem lehet kapkodni. Most mindegyik konfliktust másképp kell kezelni, tehát én egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a Közel-Keleten mindent meg kell tennünk, hogy a konfliktus ne terebélyesedjen háborúvá, és ne borítsa lángba az egész Közel-Keletet. Az nem az ott élő népek ügye lesz, bár ők szenvednek majd legjobban, hanem a mienk is, mert ebből menekültek lesznek, ebből háborús pusztítás lesz, ebből újabb gazdasági kiadások és költségek jelentkeznek Európa számára. Szóval mindenki jobban jár mind az emberéletek megmentése, mind a gazdaság tekintetében, hogyha sikerül lenyugtatni, féken tartani azt a konfliktust. Az ukrán háború egy másik eset. Háborús hangulat van Brüsszelben. Ugye, amikor én beszélgetek Önnel erről a kérdésről, akkor mi azt mondjuk, hogy orosz–ukrán háború. És érzékelhető, legalábbis az én szándékom szerint, a szavaimból érzékelhető egyfajta távolságtartás, mert ez itt van a szomszédságunkban. Ez egy jelentős konfliktus. Szegény ukránok borzalmasan szenvednek. Százezerszám halnak meg emberek, özvegyek, árvák, lebombázott városok, tehát borzalmas, amit látunk, de ennek ellenére az álláspontunk világosan az, hogy ez egy orosz–ukrán háború. Ez nem a mi háborúnk, ez két szláv nép háborúja, amit minél hamarabb tűzszünettel és béketárgyalással le kellene zárni. Tehát a magyar ember számára ez nem egy olyan háború, amiben mi is benne vagyunk. Ha azonban a brüsszeli vezetőket hallgatom, ők úgy beszélnek a háborúról, mint a saját háborújukról, ugyanis ők benne vannak. Mert azzal kezdték, hogy küldenek sisakot, aztán azzal folytatták, hogy küldenek fegyvereket, aztán kiderült, hogy majd küldenek harckocsikat is, aztán jönnek a repülők, aztán most meg már arról beszélnek, hogy miután vesztésre állnak az ő háborújukban, ahogy ők fogalmaznak, előbb-utóbb katonákat is kell küldeni. És a NATO is sodródik ebbe az irányba. Nehéz helyzetben vagyunk. Egy fejezete ennek a háborúnak lezárult azzal, hogy fölvetették a katonák küldését Ukrajnába. Eddig erről nem volt szó. A NATO is kívül maradt a konfliktuson. Most a NATO ukrajnai missziót szervez, nem azért, hogy katonákat küldjön, de elkezdte koordinálni a kiképzést, a fegyverszállításokat, saját pénzügyi forrásokat akar begyűjteni a tagállamoktól, tehát a NATO is csúszik bele ebbe a háborúba. Azzal, hogy kimondták, hogy katonákat is talán lehet, hogy kell küldeni, egy másik fejezete kezdődött meg ennek a háborúnak. Az első fejezetből ki tudtunk maradni. Most az a kérdés, hogy ki tudunk-e maradni a másodikból, merthogy ki akarunk, az nem kérdés. Tehát mi ki akarunk maradni ebből a háborúból. Szerintem képesek is leszünk rá, és mindenhol elmondom, igyekszem kellő súllyal elmondani, hogy amíg nemzeti kormány áll Magyarország élén, addig az orosz–ukrán háborúban egyik fél oldalán se fogunk beleavatkozni ebbe a háborúba.

Na, de hogyan tudunk ebből kimaradni? Mert a NATO-t és az Európai Uniót említette, mint azok a hangok vagy az onnan érkező hangok, amelyek egyre erősebben háborúpártiak, és mi mindkét szövetségi rendszernek a tagjai vagyunk.

Igen. Hát, ami a NATO-t illeti, ott talán egyszerűbb a helyzet, mert a NATO egy védelmi szövetség. A NATO-t azért hozták létre, és mi, magyarok is azért csatlakoztunk, hogyha bármelyik NATO-tagállamot megtámadják, akkor számíthassunk, minden tag számíthasson a többi NATO-tag segítségére. Szó sincs arról, hogy együtt fogunk megtámadni valakit, hogy a NATO területén kívül fogunk végrehajtani katonai akciókat. A magyar álláspont nem más, mint ragaszkodás a NATO eredeti küldetéséhez. Ez egy védelmi szövetség. Az unió egy másik tészta. Az unió ugyan nem katonai szervezet, és ezért nincs is neki katonai képessége, de a tagállamoknak van. És a tagállamok nem akarnak európai ernyő alatt beavatkozni a háborúba, de európai ernyő alatt akarnak pénzt adni rá. Ott tehát nekünk arra kell figyelnünk, nehogy egy olyan helyzet jöjjön létre, amikor az európai vezetők a tagállamok pénzét, leginkább a magyarok pénzét, mert arra rendszeresen fáj a foguk, tehát nehogy a magyarok pénzét küldjék el Ukrajnába. Én azért dolgozom minden alkalommal, ezt hívhatjuk vétónak is, meg kérek rendkívüli tanácsüléseket, hogy elkerüljük azt a helyzetet, amikor egyszer csak azt látjuk, hogy a Magyarországnak járó pénz nem Magyarországon, hanem Ukrajnában landol. Ezt mindenképp el kell kerülni. Tehát nehéz a helyzet, egyedül is vagyunk, a Vatikán van még a béke oldalán, tehát háborúpárti kormányok vannak Európában. Egy békepárti kormány van: Magyarország, és van a vatikáni álláspont, ami nem jelentéktelen. Annak inkább persze szellemi és erkölcsi ereje van, de politikai értelemben nekünk ki kell tartanunk, mert én arra számítok, ezt sem akarom eltitkolni, hogy repedezni fog ez a háborúpárti európai gondolkodás, mert mégiscsak demokráciák vannak Európában, és egyre több ember számára válik világossá, hogy ennek a konfliktusnak a harctéren nincs megoldása. A diplomáciának vissza kell venni a vezető szerepet, tűzszünetet kell elérni, tárgyalásokat kell kezdeni, és a lehető legkevesebb pénzt kell odaadni Ukrajnának egy olyan helyzetben, amikor egyébként Európában is nagyon súlyos gazdasági nehézségekkel küzdünk. Persze az ukránoknak még nehezebb, na, de az európai középosztály szenved, a gazdasági versenyképességünk romlik, a zöld átmenetre nincsen pénzünk, a Balkán bővítésére nincsen pénzünk. Ha azt nézzük, hogy a kínaiak és az amerikaiak mennyi pénzt tesznek be a gazdaságukba, ahhoz képest Európa mélyen lemaradva, hátul kullog. Szóval van itt nekünk gondunk éppen elég gazdasági oldalról is, és szerintem ezek a szempontok, amelyeket eddig a liberálisok sikeresen nyomtak le az asztal alá, és söpörtek be a szőnyeg alá, elő fognak jönni. Ráadásul választási kampány van. A választási kampány a tiszta és nyílt beszéd ideje. Meggyőződésem, hogy a béke felé fogják nyomni saját kormányaikat az európai emberek, csak ki kell bírni. Ez volt a migrációnál is. Egyedül voltunk, a végén az emberek a saját kormányaikat csak betolták egy migrációval szembeni álláspontba, és szerintem ugyanígy a béke felé tolják majd az emberek a saját, ma még háborúpárti kormányaikat.

A migrációról mindjárt még beszélünk, de egyébként ezzel összevág az Európai Parlament megbízásából készült friss felmérés, amely szerint az európai emberek legnagyobb arányban a béke megteremtését várják majd az új összetételű Európai Parlamenttől. Tehát nincsenek békepárti hangok a nyugati politikában, vagy megpróbálják őket elhallgattatni, mint ahogyan azt a héten az egyik konzervatív konferencián láthattuk?

A szólásszabadság Nyugat-Európában rossz bőrben van. Ott kialakultak olyan liberális társadalmak, amelyben a közvéleményt alakító tényezők, leginkább a média, az egyetemek, a kutatóintézetek, az alapítványok és persze a politikusok egyszínűvé váltak, és nagyjából ugyanazt mondják. Én tudom, hogy a magyaroknak ezt nehéz elhinni, mert mi a Nyugatot mindig a szabadság szimbólumának tekintettük, de ennek vége van. Tehát ha kinyitok, most meg sem nevezem az országot, mondjuk, két német újságot, egy baloldalit meg egy jobboldalit, ott a fontos kérdésekről pontosan ugyanazt fogom olvasni. Tehát egész egyszerűen ma egy olyan vélemény-úthenger uralkodik Nyugat-Európában, amit a magyarok el se tudnak képzelni. És ez párosul a mindennapi elnyomásnak a jelenségeivel. Egy dolog, hogy betiltanak egy kampányindító rendezvényt, hiszen Brüsszelben azért voltam, hogy elindítsuk a kampányunkat Brüsszelben is, és ezt betiltják, na, de a mindennapi életben, ha egy egyszerű melós a munkahelyén, mondjuk, a migrációról olyat mond nyíltan, ami nem vág egybe a hivatalos állásponttal, lehet, hogy másnap nincs állása. És ezt most túlzásnak érzik a hallgatók, de ez nem túlzás. Ezek napi élmények! Nem tehetsz ki akármit a Facebookon, következményei lesznek. Ha eltér a véleményed a kijelölt központi véleménytől, annak bizony következményei vannak. A mi rendezvényünk betiltásának sem az a legizgalmasabb része, hogy betiltották, hanem az, hogy megfenyegették a szállodásokat. A cateringcég vezetőjének a feleségét fölhívták. Nyíltan megfenyegették őket, hogyha ők hajlandóak enni adni vagy kávét adni, vagy odaadni a helyiségüket, annak a mindennapi életben nem látványos politikai, de az ő számukra nagyon fontos negatív következményei lesznek. Tehát azért a nyugati életnek a szövete átalakult. Az, hogy Magyarországon a nyilvánosságban, ha az ember akar valamiről véleményt formálni, akkor kap egy konzervatív olvasatot, meg kap egy liberálist, és a média, a social media, általában a közinformációk mind a két nézőpontból értelmezve vannak, és neked nem okoz gondot, hogyha egyébként nyíltan elmondod a véleményedet, legfeljebb nem értenek veled egyet, de hogy te szankciókat szenvedj el azért, mert van egy véleményed, azért itt Magyarország nem tart, de a Nyugat már itt tart. Én nyugodtan merem azt mondani most, hogy persze az emberek ott is dünnyögnek, meg hümmögnek, meg elégedetlenkednek, de úgy fölemelni a hangjukat, ahogy mi csináltuk azt a nyolcvanas évek második felében, és úgy kiállni a szabadság mellett, ahogy mi csináltuk, ez ma Nyugaton nincs. Ezért bizton – hogy mondjam? –, túlzás nélkül biztosan mondhatom azt, hogy ma Magyarország nélkül, a magyar emberek nélkül, a magyar kormány hangja nélkül nincs szabadság Európában.

Szóba került ezen a konferencián és az imént is már a migráció. Ugye, ennek a témának most az aktualitását az adja, hogy az Európai Parlament már elfogadta a sokat vitatott migrációs paktumot. Milyen mértékben csökkentheti ez a csomag, ha csökkentheti egyáltalán a migrációs hullámot, amely a Frontex adatai szerint egyébként ismét élénkülőben van, főleg a nyugati és a keleti medencéjében a Földközi-tengernek?

Nem szerencsés, hogyha egy politikus fixáltnak tűnik bizonyos témákban. Én is szeretném elkerülni ennek a véleménynek a kialakulását, de részt vettem most egy konferencián is Brüsszelben – ez egy másik rendezvény volt –, ahol elővettem a Soros-tervet, amiről mindenki azt állítja, hogy nincs. De le van írva, Soros György maga írta le, ő írta alá, ő publikálta. Ezt elővettem, és a konferencián fölolvastam. Ott sem evidens, hogy ez létezik, ahova le van írva, Soros György leírta, azt is megmondom, mikor, 2015 szeptemberében azt írta: „itt a hatpontos tervem, hogy hogyan kell rendezni a migrációs válságot” – írja ő –, és az első helyen az áll, hogy minden évben be kell engedni egymillió migránst Európába. Ez az első pontja. A második pontja az, hogy miután erre nincs elég pénze az uniónak, bocsásson ki kötvényt, vagyis vegyen föl hitelt, amit ő persze hajlandó – gondolom – rendelkezésre bocsátani, és a harmadik az, hogy azon országokból, ahol a bajok vannak, és ahonnan a migránsok érkeznek, onnan hozzunk létre biztonsági zónákat a számukra, hogy el tudjanak jutni kockázat nélkül Nyugat-Európába. Tehát 2015 óta létezik egy terv. Le van írva, hogy mi a cél: szétverni Európát minden évben behozott egymillió migránssal, megváltoztatni a kulturális talapzatát, visszaszorítani a kereszténységet, lenyomni a hagyományos európai értékeket, és gazdasági értelemben nagy profitot, nagy profitlehetőséget kínáló masszát, összekevert társadalmat létrehozni Európában. Ezt Soros György megírta. Ez történik, ezt hajtják végre. Ugyan ilyen elegáns jogi vitákat folytatnak, de ha a jogszabályok mögé nézek, akkor valójában a Soros-terv végrehajtása történik – lépésről lépésre. Az európai vezetők nem akarják megállítani a migrációt. Ők kínosan kerülnek minden olyan mondatot, ami arról szól, hogy megállítani. Ők azt a szót használják, hogy menedzselni. A migrációt menedzselni kell, ahogy Gyuri bácsi mondta: be kell hozni egymillió embert minden évben, fizetni kell nekik, biztonságos útvonalat kell nyitni. Tehát miközben a migrációs paktum jogi szövegéről folyik a vita, tudnunk kell, hogy amögött valójában egy teljesen nyilvánvaló politikai szándék van az egyik oldalon, és egy nyilvánvaló politikai szándék a másik oldalon. Ezek volnánk mi, akik azt mondjuk, hogy senki sem mondhatja meg a magyaroknak, hogy mi kikkel éljünk együtt, se Gyuri bácsi, se a brüsszeli bürokraták, senki. Azt a magyarok döntik el, hogy Magyarország területén kivel kívánunk együtt élni. És erről a jogunkról nem vagyunk hajlandóak lemondani, és nem engedjük, hogy megfosszanak bennünket ettől a jogunktól.

Érdekes egyébként, hogy nemzeti szinten azért sok olyan ország, amely nagyszámú bevándorló közösséggel rendelkezik, finnek, hollandok vagy épp a franciák is szigorítanak vagy szigorításokat terveznek a migrációs szabályaikon. Magyarország számára ez milyen tanulságokkal jár, illetve milyen tanulságokkal jár az, amit Nyugat-Európában látunk a migrációnak a közép- és hosszú távú hatásairól?

A szigorítás nem segít. Tehát hogyha valami alapvetően rossz, akkor hiába szigorúskodunk, az nem vezet sehova. Azt kell megjelölni, hogy mi az origója, mi – ahogy a régi világban mondták – a differencia specifikája, ahogy tanították a munkásmozgalmi marxizmus történetében, tehát hol lehet megragadni a lényegét az ügynek. A lényege a migrációnak az, hogy szabad-e az ország területén tartózkodni egy migránsnak addig, amíg nem bírálták el a kérelmét. Ez a kulcsa mindennek! Ha megengedik, hogy valaki átlépje a határt, mondjuk, illegálisan, amit nap mint nap látunk Európában, özönlenek befele, átlépik a határt, beengedik őket, mert azt mondják, hogy most várjatok, mert majd a kérelmeteket el fogjuk bírálni. De nem az országhatáron kívül várakoznak, hanem belül. És hiába lesz a kérelem elbírálásának eredménye negatív, azok az emberek a büdös életben onnan nem fognak hazamenni. A hazatelepítési vagy visszaküldési programok egyötöde, egynegyede tekintetében talán, ha sikeresek. Ez azt jelenti, hogy a négyötöd ott marad, vagy a háromnegyed ott marad. Tehát a kulcs az, hogy van-e egy olyan jogrendszered és erőd, hogy kikényszerítsd, hogy azt mondd, hogy persze, add be a kérelmedet, barátom, valamelyik magyar nagykövetségen vagy akár a magyar határon, de nem léphetsz be, ott beadhatod, de nem léphetsz be, kívül kell várakoznod. Majd mi eldöntjük, hogy jöhetsz, vagy nem. Ha jöhetsz, beengedünk, ha nem, akkor nem is fogsz belépni ide soha. Ha ezt nem mondja ki egy ország, nem tudja megállítani a migrációt. És a nyugatiak ezt nem akarják kimondani. Ezért szenvednek. Ezért ők szigorítanak, módosítanak, új paktumot vagy új migrációs csomagot raknak össze. Nem vezet eredményre. A kulcskérdés ugyanis az, hogy hol kell várakoznod, amíg elbírálják a belépési igényedet. És ha nem vagy elég erős, mint ahogy a nyugatiak nem elég erősek, vagy a Soros-féle tervnek a hívei, akkor ezt a szabályt nem hozzák meg, nem is tudják megállítani a migrációt.

A migráció mellett van még egy terület, amely hosszú távon befolyásolja az életünket, ez pedig a mezőgazdaság, az élelmiszerbiztonság. Most az európai gazdák egy újabb közös tiltakozásra készülnek Brüsszelben. Igazából kisebb-nagyobb intenzitással már az év eleje óta demonstrálnak. Miért nem születik közös európai megoldás az ő ügyükben? Mert a demonstráció, az elégedetlenség azt mutatja, hogy eddig nem született ilyen.

Azért, mert bármilyen furcsa, az ukrán gabonadömping és a háború szoros összefüggésben vannak egymással. Amíg nem volt háború, nem volt ukrán gabonadömping sem. Tehát ezt a háború hozta a nyakunkra. Ez a háború egyik nem kívánatos következménye. És miután háborúpárti kormányok vannak, ezért a háború következményére sem tudnak nemet mondani. Tehát aki azt mondja, hogy ez a mi háborúnk, az nyilván az ukránokat minden eszközzel segíteni akarja, például beengedi a gabonájukat Európába, amivel az európaiak tönkreteszik a saját gazdáikat. Ez nekünk is baj. Mi ugyan meg tudjuk védeni a saját magyar piacunkat, tehát Magyarországon ukrán gabonát nem engedünk forgalomba hozni, de Magyarország egy olyan ország, amely uszkve 10 millió embert számlál, de 20 millió embert képes mezőgazdasági terménnyel ellátni. Tehát a felét legalább annak, amit megtermelünk, el kell adnunk. Tehát a mi bajunk nem Magyarországon van, hanem azokon a piacokon, ahova eddig eladtuk a felesleges terményeinket. Ezek európai piacok voltak, ahol meg is vették egyébként a magyar gabonát, jellemzően a legtöbbet egyébként az olaszok. Most ezeken a piacokon szorulunk vissza, illetve onnan ki, mert oda beérkezett az olcsó ukrán gabona. És ha elveszítjük az európai piacainkat, akkor elveszítjük a bevételünket, az le fogja nyomni a gabona árát, ami már a gazdáknak a megélhetését fenyegeti. Nagyon súlyos a helyzet Magyarországon is. A kormány egy ötpontos cselekvési tervet fogadott el, egy akciótervet, hogy megpróbáljunk segíteni a gazdáknak. De nagyon nehéz idők előtt állunk, mert az Európai Unió nem hajlandó megvédeni az európai piacot. Ez pedig azt jelenti, mert ha megnézzük, hogy kik is nyernek az ukrán gabonadömpingen, akkor azt látjuk, hogy azon nyernek az ukrán oligarchák egyfelől meg a nagy amerikai cégek, akik megvásárolták az ukrán területeket. Tehát ma az Európai Unió nem a magyar gazdákat, hanem az ukrán oligarchákat és a nagy amerikai cégeket, illetve az ő érdekeiket képviseli – az európai gazdákkal szemben. Na, ezért lázadnak a gazdák. Igazuk van.

Az eddig átbeszélt témákról az Európai Unió közvélemény-kutató intézete is megkérdezte egyébként az európaiak véleményét. A migráció kezelésével a megkérdezettek több mint kétharmada elégedetlen, míg az orosz–ukrán háború kezelését és a gazdasági helyzetet az emberek jóval több mint fele látja rossznak. Ezek alapján Ön milyen bizonyítványt állítana ki az uniós vezetés elmúlt ötéves munkájáról?

Nem hiszem, hogy az én osztályfőnöki érdemjegyeimre volna itt szükség, mert a tények magukért beszélnek. A politika nem egy bonyolult műfaj. Persze van neki egy szakmai mélysége, de az alapkérdései nem bonyolultak. Az emberek megválasztanak vezetőket, a vezetők megmondják, hogy mit vállalnak, aztán azt teljesítik, vagy nem. És ha nem, akkor el kell őket küldeni, le kell őket cserélni. A vezetők maguk kitűzték a legfontosabb célokat. Zöld átmenet – ez most megbukott. Európai versenyképesség, gazdasági helyzet javítása – megbukott. A középosztály megerősítése – az hanyatlik. Migráció kezelése – képtelenek rá. Béke, ami az európai értékek közül a legfontosabb – ehhez képest kötésig állunk egy háborúban. Szóval minden kitűzött, fontos célját elbukta a mostani brüsszeli vezetés. Nem érdemelnek még egy esélyt! Ilyenkor menni kell, új vezetőket kell választani. Ez a mi programunk lényege.

Na, de a kérdés az, hogy azért ezeket az elégedetlen hangokat be lehet-e csatornázni a fősodorba, vagy, mondjuk, egy európai parlamenti választás elegendő eszköz-e ahhoz, hogy becsatornázza ezeket a hangokat a fősodorba? Mert azért tudjuk, hogy nemcsak az Európai Parlament választott képviselői között vannak ott ezek az emberek, akikről most Ön beszél, akiket brüsszeli bürokratáknak hívunk, hanem ennél sokkal mélyebben ott vannak az intézményrendszerben.

Ezek fontos kérdések, és lehet is róluk hosszú órákon keresztül spekulálni, de most egy választási kampányban vagyunk. Ilyenkor nem spekulálni kell, hanem lőni, tölteni, lőni, tölteni, tehát harcolni kell. Tehát el kell mondani, ki kell állni, képviselni kell a véleményünket, meg kell mondani az embereknek, mit várhatnak tőlünk, és meg kell őket kérni, hogy zavarják el a vezetőket, és válasszanak újakat. Aztán ha ez megtörtént, megvolt a választás, akkor utána jön az Ön kérdése, hogy kikkel, hogyan, így csatornázni, úgy csatornázni… De ilyenkor nem okoskodni kell, hanem elő kell venni az eszközöket, és meg kell küzdeni az ellenféllel. Ez a feladat, ezért tartunk ma kampánynyitót. Összességében pedig mi azt szeretnénk elmondani az embereknek, hogy persze nagyon sok részkérdés és baj gyötri az európai életet, de a legfontosabb kérdés ma a háború. Valójában két út áll előttünk: a békepártiság vagy a háborúpártiság. A brüsszeli bürokraták háborúpártiak. A magyar baloldal háborúpárti. Brüsszelből kapja a pénzét, mi más is lehetne? Mi békepártiak vagyunk. Az európai emberek békepártiak. Békepárti többség kell Európában. Ez a választás tétje.

Háború és béke kérdéséről, a migrációról és a közelgő választásokról is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.