Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Fidesz–KDNP. Ezt a kormánypártok frakcióülésének végén jelentette be Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Köszöntöm a stúdióban Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Ugye, az Ön javaslatára hozta meg a frakció ezt a döntést, a két kormánypárti frakció. Milyen megfontolások állnak, álltak Sulyok Tamás jelölése mögött?

Jogi értelemben úgy van, ahogy Ön mondja, tehát forma szempontjából én tettem javaslatot a frakciónak, mert ezt mondja ki a szabályzatunk, de a valóságban nem így van. A valóság az ilyen komoly döntések esetében mindig az, hogy hosszas egyeztetések vannak, tárgyalások, össze kell gyűjteni véleményeket, szóval nem lehet elkapkodni. Azért ez egy jelentős döntése Magyarországnak, és részben a jelöltek iránti tiszteletből, részben a tisztségnek, így az országnak kijáró tisztelet miatt is megfontoltan kell döntést hozni. A legutolsó körben a Fidesz elnöksége is megtárgyalta a lehetséges jelölteknek a körét, és végül Sulyok Tamás alkotmánybírósági elnök úrra esett a választás, őmellette döntöttünk, és innentől pedig a frakció is megadta a zöld lámpát. Nézze, Magyarország egy erős ország. Most, ugye, ilyen baj van, lemondott az előző elnök asszony, még mindig vérzik az ember szíve, ráadásul egy olyan ügyben, ahol az elnök asszony döntése meg az emberek véleménye élesen szemben állt egymással. Ezek fájdalmas dolgok, de minden bajban van valami reménysugár is. És most, amikor végigvettük, hogy kiket érzünk mi úgy, aztán majd reméljük a parlament is, hogy méltóak lennének erre a munkára, hivatásra, küldetésre, akkor szép számmal találtunk azért erre méltó magyarokat, ami megerősíti az embernek a saját nemzetébe és országába vetett hitét. Én nagyon boldog voltam, hogy ilyen széles paletta volt előttem, és végül is azt gondoltuk, hogy a tapasztalat, az alkotmány és jogi ügyekben való jártasság, a nemzetközi jog ismerete, a nemzetközi térben való forgolódás, a politikai intézmények természetrendszerének, természetrajzának ismerete és egy életút, egy szakmai tekintélyt is megadó életút együtt őt rajzolták ki. Tehát végül is ezek a tulajdonságok együtt őt hozták elénk, mint leginkább alkalmas jelöltet, és így mellette döntöttünk. De még egyszer mondom: erős ország Magyarország, mert egy ilyen pillanatban nem egyetlen lehetőség áll csak előtte.

És van itt még egy szempont, ugye, Ön is utalt arra a kegyelmi döntésre, amely felháborodást váltott ki a társadalomban az elmúlt hetekben, és, ugye, Ön is úgy fogalmazott az évértékelőben, hogy megbillent a nemzeti egység. Sulyok Tamás személye garancia lehet arra, hogy ez a nemzeti egység helyreálljon?

Nézze, most akkor nézzük a konkrét ügyet! Tehát, ugye, itt egy kegyelmi döntésről beszélünk. Ugye, a kegyelmi döntés úgy születik, hogy van egy kegyelmi kérvény, valaki kéri a kegyelmet, és akkor azt áttanulmányozzák. Ugye, a kegyelmi ügyek teljesen le vannak választva a kormányzati munkáról, ez kifejezetten az elnöknek – mint a szó is mutatja – a kegyből fakadó kizárólagos joga. És utána az elnök dönt, hogy a kegyelmi kérvényben foglaltak alapján igent vagy nemet mond. És egy olyan ügyben mondott az elnök asszony igent, amiben csak egyetlen helyes döntés születhetett volna: a nem. Vagyishogy elutasítja. És ezt mindenki így érezte az országban, szinte mindenki, azt kell mondjam. A jobboldalon meg különösen, hiszen a családi értékek, gyermekek védelme, a gyermek, mint érték a mi politikai krédónk, hitvallásunknak a középpontjában áll. Ezért megbomlott a nemzeti egység, e miatt a döntés miatt. Egy módon lehetett helyreállítani: úgy, hogy az elnök asszony, becsületére legyen mondva – aki egyébként fantasztikus munkát végzett, és mindannyian szerettük és szeretjük –, ezt a hibát beismerte, és távozott. Jön egy új elnök, akinek helyre kell állítania ezt a megbillent egységet vagy egyensúlyt, ami úgy kezdődik, hogy világos, hogy pedofil vagy ahhoz kapcsolódó bűncselekményekhez kötődő ügyekben nincs pardon, vagyis nincsen kegyelem. Tehát nagyon remélem, hogy az elnök úr majd ezt világossá fogja tenni, amikor először szól az országhoz, hogy ilyen nem fordulhat elő, nem történhet meg. Remélem, föl is szólít bennünket arra, hogy a szükséges, az ilyen dolgok meg nem történéséhez szükséges jogszabály-módosításokat, kormányzati döntéseket hozzuk meg. Ezeknek egy részét már meg is hoztam egyébként, elrendeltem egy teljes körű átvilágítást és ellenőrzést. Egy tisztességes országban, mint Magyarország olyan nem fordulhat elő, mint ami a bicskei gyermekotthonban történt, és amit a kegyelmi ügy hozott fölszínre; ez egész egyszerűen elfogadhatatlan! És ha már nem lehet miszlikbe vágni azokat, akik hozzányúlnak a gyerekünkhöz, az a minimum, hogyha elítélték őket, akkor utána nincs pardon, és nincs kegyelem. Tehát itt van tennivaló, és szerintem az elnök úr az ebből fakadó feladatokat meg tudja határozni, jogász ember, és ki tudja porciózni így a saját feladatát is, és a kormánynak adandó feladatokat is meg fogja tudni határozni.

Említette a kormány feladatát ebben a kérdésben, és, ugye, a frakciónak is van ebben feladata. Kocsis Máté tegnap azt mondta, hogy benyújthatnak egy új javaslatot a tavaszi ülésszakban, és húsz ponton változhatnak, szigorodhatnak a jogszabályok. Egy ilyen felülvizsgálat során, amelyről, ugye, Ön is beszélt ezzel a kérdéssel kapcsolatban, melyek a fő szempontok?

Most először látni szeretném azt, hogy megfelelő módon végezték-e el az ilyen gyermekintézmények vezetőinek kinevezésekor az alkalmassági vizsgálatokat. Mert az lehetetlen, hogy egy olyan ember, mint aki ennek az ügynek a középpontjában áll, nem az elnök, hanem a pedofil bűncselekményt elkövető gyermekotthon-igazgató, hogy ez megtörténhet, és utána nem azonnal robban föl az adott közösség, hanem még itten mismásolás, rejtegetés, sumákolás, mi minden történt… Tehát itt attól tartok, hogy az alkalmassági vizsgálatot, amit időről időre el kell végezni, nem megfelelő módon végezték el. Ennek ki kellett volna tűnni, hogy itt baj van. Tehát most át kell világítanunk az összes intézményt abból a szempontból, hogy a mostani vezetők átmentek-e a megfelelő alkalmassági vizsgálaton, megfelelnek-e a feltételeknek, és ez vajon mindenre kiterjedt-e. Ki kell terjednie az életvitelre, a szexuális devianciára, a pszichológiai megfelelésre, szóval olyan emberek, akik veszélyt jelentenek a gyerekekre, nem dolgozhatnak se iskolában, se óvodában, se gyermekotthonban, és így tovább. Tehát itt most rendet kell tenni, és rendet is fogunk tenni. Én személyesen is nyomon fogom követni ezt, és a végén megfelelő döntésekkel szeretném lezárni.

Ahogy arra is utalt Ön is és Kocsis Máté is, hogy vannak olyan jogszabályok, amelyek szigorodhatnak a gyermekvédelmet illetően. Ugye, emlékszünk arra, hogy már a 2021-es gyermekvédelmi törvénymódosítás is komoly vitákat szült Brüsszelben, és, ugye, Ön is többször elmondta, hogy ez az egyik vörös vonal, az egyik olyan kérdés, amelyben nem enged a kormány a brüsszeli nyomásnak. Egy újabb szigorítás szülhet esetleg újabb vitákat Brüsszellel?

Biztos szülhet, de ha abból indulnánk ki, hogy mi nem tetszik a brüsszeli bürokratáknak, akkor úgy néznénk ki, mint ők. És nem akarunk úgy kinézni, mint ők, és nem akarunk úgy élni, mint ők, és nem akarunk olyan szabályok szerint élni, mint ők. Tehát nem akarunk migránsokat, nem akarunk genderaktivistákat az iskolában, nem akarunk háborút, tehát meg tudom nevezni azt a négy-öt dolgot, amikben mi másképpen rendezzük be az életünket, mint a brüsszeliek rendezik be, vagy szeretnék, hogy mi berendezzük. Ezért nem tudunk kiindulni abból, hogy ők mit szeretnének, abból kell, hogy mit akarnak a magyarok, hogyan akarnak élni a magyarok, és bizonyos ügyekbe nem szólhat bele senki az Atyaúristenen kívül – néhány esetben a magyar szerint még ő sem. Tehát majd a magyarok el fogják dönteni, hogy hogyan szabályozzák a gyermekvédelmi intézményeket, hogyan szabályozzák az iskolai nevelést, ki fogják mondani újra a magyarok, gondolom, hogy a gyermekek szexuális nevelése kizárólagosan a szülőknek a felelőssége, kötelessége és lehetősége egyben, azt nem előzheti meg semmilyen LMBTQ-propagandista, akiket az iskola környékén sem akarunk látni, nemhogy az iskolában. Tehát van nekünk egy saját fölfogásunk az életről, és ennek érvényt fogunk szerezni. Nem engedjük, hogy bárki, bárhonnan – nagykövet vagy éppen brüsszeli bürokrata – itt beleokoskodjon az életünkbe.

Márpedig erre vonatkozóan van azért próbálkozás brüsszeli részről, mert például az úgynevezett LMBTQ egyenlőségi stratégia végrehajtásában vagy a migrációs paktum ügyében még az európai parlamenti választások előtt döntenének Brüsszelben. Van-e esély ezeknek az elfogadására, jóváhagyására a magyarok beleegyezése nélkül, és egyáltalán: miért sietnek Brüsszelben ezeknek a kérdéseknek a rendezésével, elfogadásával?

A magyar nyelvben van egy olyan kifejezés, ami pontosan írja le a Brüsszelben uralkodó állapotokat. Ezt úgy hívja a magyar, hogy kapuzárási pánik. Tehát vége a dalnak, letelt a mandátum, vagy legalábbis lejár a mandátum júniusban, még a végén egy utolsó körre beneveznek a derék brüsszeli urak, és azt gondolják, hogy most, amit nem sikerült fiatalabb korukban, azt még lerendezik. Ugye, ez egy ismert dolog, ez történik most ott, ezért hirtelen előkerült az LMBTQ, előkerült a migráció, nyomják a háborút, tehát azt ki kell bekkelni. Tehát most egy ilyen időszak van, ez egy nehezebb, agresszívabb brüsszeli politikai időszak, Magyarországnak ezt ki kell védenie. Nem olyan sok idő már ez, júniusban választás van. A migrációs paktumot nagyobb bajnak tartom. Az LMBTQ ügyben szerintem Magyarországon megkérdez Ön tíz embert az utcán, abból tizenegy azt fogja mondani, hogy hova menjen mindenki, aki előáll egy ilyen javaslattal, hogy ne a szülők döntsenek a gyerek neveléséről. Migráció ügyben egy kicsit megosztottabb a helyzet, mert ugyan a migráció ügyben is masszív többség van Magyarországon a nemzeti szuverenitás mellett, vagyis hogy csak a magyarok dönthetik el, dönthessék el, hogy kikkel kívánnak együtt élni. Emögött egy nagyon nagy többség van, volt is erről népszavazás, ezt világosan meg is mutatta, volt konzultáció, az is megmutatta. De azért itt nagy a fizetett ügynökök száma, hogy ilyen egyenesen fogalmazzak így, péntek reggel. Tehát, ugye, Soros György, ha jól emlékszem, akkor 2015-ben vagy 2016-ban közzétett egy programot a megjelent írásban. Ez az a híres-hírhedt Soros-terv, amiben leírta, hogy mit kell csinálni. És abban pont azok a javaslatok szerepelnek, amelyek itt a kapuzárási pánik miatt ideges brüsszeliek munkatervében is most föllelhetőek, tehát hogy migránsgettókat kell létrehozni, be kell hozni minden évben legalább egymillió embert, azokat fizetni kell, és így tovább, és így tovább, és így tovább, menedzselni kell a migrációt, nem pedig elutasítani – ez a Soros-tervnek a forgatókönyve. És ezt eddig meg tudtuk akadályozni. 2015 óta harcolok először egyedül, aztán egyre többen lettünk, a végén már mi voltunk többen, akik Brüsszelben az idióta migrációbarát szabályokat meg tudtuk akadályozni. Most még egy utolsó rohamot kell majd elszenvednünk, de nem vagyunk egyedül, több ország van, amelyik nem támogat migrációbarát szabályokat. Volt, aki kifejezetten és bátran szembement vele, például szlovákok, ők beleálltak, és volt, aki meg úgy mondott nemet, hogy tartózkodott, vagy csak bizonyos részeit kifogásolta, ideértve a cseheket, talán még a lengyeleket is, bár ott most más szelek fújnak. Azért az olaszok is észnél vannak, a görögök is szenvednek. Tehát vagyunk azért itt jó néhányan, akik a migrációs hullám kellős közepén éljük az életünket, és eddig jól meg tudtuk magunkat védeni, és nem akarjuk az elmúlt évek küzdelmeinek eredményét, hogy migránsmentes országok maradtunk, nem akarjuk ezt az eredményt kidobni az ablakon egy utolsó, választás előtti brüsszeli roham érdekében vagy miatt.

Van még egy ügy, amelyben a társadalmi hozzáállás legalábbis sokat fordult az elmúlt időszakban, ez pedig az orosz–ukrán háborúnak a kérdése, amelynek, ugye, a szomorú apropóját most az adja, hogy tegnap volt két éve, hogy ez a konfliktus elkezdődött, és Oroszország megtámadta Ukrajnát. A napokban az Európai Külpolitikai Tanács készített egy felmérést, amely szerint az európaiaknak csupán 10 százaléka hisz abban, hogy Ukrajna megnyerheti ezt a háborút. Azért szűk két éve ez az arány jóval magasabb volt, sokkal optimistább volt a nyugat-európai társadalom. Mi változott?

Pedig akkor még kevesebb okuk lett volna, hogy ezt gondolják. Ez egy nagyon nehéz ügy, hiszen Oroszország megtámadta Ukrajnát, és ez számos elvi, erkölcsi kérdést is fölvet, de a háború alapvetően mégiscsak reálpolitikai kérdés. Tehát számok vannak, erőviszonyok vannak, ott nem a szándék a döntő, hanem a képesség meg a következmény meg az eredmény. Tehát ez nehéz része a mi szakmánknak, a béke és a háború közötti különbségtétel, mikor szabad, mikor nem szabad választani erőszakos eszközöket a célok elérése érdekében, hogyan kell azt elkerülni, és így tovább. De a realitások az első pillanattól kezdve nyilvánvalóak voltak. Magyarország ezért is mondta mindig azt, amit mondott. Persze, Oroszország megtámadta Ukrajnát, le kell rendezni ezt a kérdést, de egy háborúba nem szabad belemenni. Tehát a Nyugat nem vetheti magát bele egy olyan háborúba, amelyben nyilvánvaló az alapvető matematikai, életszerű tények alapján, hogy nincs megoldása a harctéren, mert az oroszokat nem fogja tudni legyőzni Ukrajna, akármennyi eszközt, fegyvert adunk nekik. Ha nem vonulnak be a nyugatiak részt venni ebbe a háborúba a saját hadseregeikkel, akkor ez a katonai fölény Oroszország oldalán megmarad, de minimum biztosan mondhatjuk azt, hogy katonai fölény ukrán oldalon nem lesz. Márpedig a nyugat-európai országok, hiszen a NATO legelső döntésével kinyilvánította, hogy nem akar katonákat küldeni, ő nem akar belevonódni, ő nem akar NATO–orosz háborút, nem akarja, hogy nyugat-európai csapatok állomásozzanak Ukrajna földjén, és harci érintkezésbe kerüljenek az oroszokkal, tehát miután ezt kizártuk, innentől kezdve világos volt, hogy tűzszünetre kell törekedni és békére, mert katonai erővel ilyen feladatmegosztás mellett nem lehet Oroszországot katonai értelemben térdre kényszeríteni. Aki ezzel próbálkozik, szerintem olyan fába vágja a fejszéjét, amit nem tud utána kivágni, vagy a fejszéjét nem tudja kihúzni abból a fából, bele fog szorulni. És itt ez nem gyerekség, mert itt meghalnak százezrek, itt özvegyekről beszélünk, itt árvákról beszélünk, itt elpusztult városokról beszélünk, orosz és ukrán oldalon is, iszonyatos pusztítás, értékek mennek veszendőbe, pótolhatatlan emberi életek tűnnek el, szóval súlyos felelősség ez. És én Magyarország nevében erkölcsileg is azt tartom a helyes álláspontnak, hogy tegyük nyilvánvalóvá a realitást: ennek a konfliktusnak nincs harctéri, katonai megoldása. Egy békefolyamatra van szükségünk, egy újabb békefolyamatra, amely lezárja ezt a konfliktust, és egyúttal egy hosszú távon élhető Európát teremt a számunkra. Én értem, hogy a németek és az oroszok között még ott vagyunk mi is meg a lengyelek is, a franciák meg az Atlanti-óceán partján ülnek, a britek meg egy sziget biztonságában, tehát onnan nézve másképp fest az élet. De Magyarország szempontjából ez úgy néz ki, hogy egy szomszédos ország területén egy világhatalom vív egy szomszédos országunkkal súlyos, százezrek életét követelő háborút, és hogy ez mikor kerül hozzánk közelebb, és milyen hatással lesz ránk, azt biztosan mondhatjuk, hogy hamarabb és közvetlenebb hatással lesz, mint a franciákra vagy a németekre vagy a britekre. Ezért mi nem tudjuk osztani, mi, magyarok nem osztjuk a brit, a francia meg a német nézőpontot, amely katonai megoldást akar kicsikarni. Nekünk béke kell a szomszédunkban. Ez nekünk egzisztenciális, emberi létkérdés, hogy itt béke és biztonság legyen. Ez pedig egy háborúval a szomszédban lehetetlen, és annak a háborúnak az egyik résztvevője ráadásul Oroszország, ami egy atomhatalom. Ez egy óriási kockázat a közép-európai népek, és azon belül is Magyarország számára. Tehát a helyes erkölcsi álláspont magyar nemzeti nézőpontból a tűzszünet és a béketárgyalás.

Változhat-e akár ebbe az irányba az Európai Unió álláspontja? Mert hogyha megnézzük az elmúlt két évet, azért változott az, amit az unió célul tűzött ki, hiszen a háború kitörése elején Oroszország gyengítése, a szankciós politika volt a fő cél. Aztán utána most már a fegyverek és az anyagi támogatás az, ami a fő prioritásnak tűnik.

A nyugatiaknak a lába beleszorult ebbe a gödörbe. Beleléptek, és nem tudják kihúzni. A közvélemény majd elrendezi ezt. Tehát én nem látom azt, hogy az általam ismert vezetők arra a belátásra jutnának, amit úgy összegezhetünk, hogy végeztünk egy kalkulációt, elhibáztuk, igaz, hogy az ukránok kérésére meg biztatására tettük, amit tettünk, de rosszul mértük föl a helyzetet. Ebből fakadóan egy folyamatos háborús, a háború folyamatos kiterjedésével, annak kockázatával kell szembenézni. Ez rossz Európának, ebbe gazdaságilag is tönkre fogunk menni. Iszonyatos mennyiségű pénzt emészt föl a katonai siker esélye nélkül ez a háború, ezt abba kell hagyni. Végül is az adófizető csak megkérdi egy idő után, hogy te, kedves Barátom, egy olyan háborúba miért küldesz pénzt, ahol az általad támogatottnak nincs esélye arra, hogy győzzön? Az milyen felelősség a saját polgáraiddal szemben, vagy felelőtlenség? Ez a pillanat el fog jönni. És akkor a nyugat-európai vezetőknek nem lesz más választásuk, mint valamilyen indokot kitalálva azt mondják, hogy valóban, most már katonai megoldásra nincs esély, jöjjenek ismét a politikusok, jöjjön a diplomácia, legyen tűzszünet, és legyenek béketárgyalások. Nem lesz könnyű ezt a tévedést beismerni. A migrációs tévedés se volt könnyű, mert most már ott van az a sok millió migráns, és valakinek azért mégiscsak azt kell mondani, hogy én döntöttem, én engedtem be őket, én változtattam meg a jogszabályokat, én javasoltam a parlamentben, tehát ott azért van egy személyes vezetői, politikusi felelősség. Valaki csak a nyakukra hozta, vagy engedte, hogy a nyakukra jöjjenek a migránsok a nyugat-európai népeknek, terrorveszéllyel, bűnözéssel és kezelhetetlen gazdasági problémákkal. Ugyanez van a háborúval is. Valakinek azt kell mondani: én hibáztam el. Előbb-utóbb valakinek ott, Nyugaton ezt kell mondani. Ezért várjuk az amerikai elnökválasztást. Mert az azt az esélyt adja meg, mert, ugye, ott is emberből vannak a vezetők, és nem szívesen ismerik be a hibájukat, de a választás megoldja ezt a problémát, hiszen a mostani elnök reményeink szerint távozik, Trump elnök visszatér, és ő kap szabad kezet, hogy békét csináljon. Beismerés nélkül is békét csinálhat. Tehát a politikában nagyon nehéz az elkövetett hibákat beismerni, és utána azt mondani, hogy eddig arra mentünk, most meg a másik irányt kell választanunk. És ez magától Európában nem következik be. Ehhez kell egy európai parlamenti választás, Amerikában kell egy ottani elnökválasztás. És hogyha új leosztás van, akkor egy békepárti európai választás után felálló európai intézményrendszer és vezetők és egy Amerikában győztes Donald Trump, együtt békét tudnak teremteni, alapvetően amerikai kezdeményezéssel, az elképzelésem szerint.

Az orosz–ukrán háborúnak volt egy olyan következménye, vagy egy arra adott reakció volt, hogy Svédország feladva 210 éves semlegességét egyébként, kérte a NATO-hoz való csatlakozását. Hétfőn szavazhat erről a magyar parlament. Ön pedig ma fogadja a svéd kollégáját. Mivel győzte meg a kormánypárti frakciókat arról, hogy támogassák a svédek csatlakozási kérelmét?

Volt egy-két függőben lévő katonai és fegyverzeti kérdésünk is. És azt mondtam a frakciónak, hogy én értem az ő ellenállásukat, indokoltnak is látom, adjanak nekem időt, hogy a svéd miniszterelnökkel egy bizalomépítési folyamat eredményeképpen oda eljuthassunk, hogy kézzelfogható érveim legyenek a frakció számára, hogy miért érdemes támogatni Svédország csatlakozását. És többször is beszéltem a svéd miniszterelnökkel, ennek a folyamatnak a lezárása történik meg a mai napon itt, Budapesten. Az összes függőben lévő kérdést elrendezzük, kötünk hadiipari katonai megállapodást, komolyat, a mi méreteink, országméretünk mellett, és a katonai együttműködésről is lefektetünk majd néhány döntést vagy irányt vagy célt. Azt meg el kell fogadnunk, mint ahogy a svédeknek is el kell fogadni a másik oldalon, hogy nem vagyunk egyformák. Tehát Svédország más értékek szerint rendezi be az életét, mint amilyen értékek szerint berendezi Magyarország. Magyarország azért alapvetően mégis – függetlenül a személyes hittől – egy keresztény kultúrájú ország, egy keresztény ország, és a keresztény értékek alapvetőek a mi társadalmunkban. Ezeknek van egy szép hosszú listája, ami szerint mindannyian éljük a személyes, családi és nemzeti életünket is. Mi egy családközpontú ország vagyunk, ezeket a modern konfigurációkat, amik itt, Európában elterjedtek, a magyarnak nem veszi be a gyomra, Svédországban ez megy, és mi békepártiak vagyunk, a svédek pedig háborúpártiak az orosz–ukrán konfliktusban. Tehát nyilvánvalóan világos, értékrendbeli különbségek vannak a két ország között. De ez kezelhető, mert mi nem akarjuk megmondani a svédeknek, hogy ők hogyan éljenek, és ha ők sem akarják megmondani nekünk, akkor kinyílik a lehetőség az együttműködés előtt. És miután most nem házasságot kötünk, mert ott az értékrendbeli problémák nehézséget jelentenének, hanem egy katonai szövetséget kötünk, ami arról szól, hogyha egyiket megtámadják, akkor a másik segítségére siet, tehát azért ezt különböző értékalapon is meg lehet tenni, egy katonai szövetséget, érdekalapon is létre lehet hozni. Svédország komoly ország. Magyarország is. Felnőttek vagyunk, képesek vagyunk érdek alapon együttműködést kötni. Szerintem ezt pecsételjük meg a mai napon, és hétfőn ütheti rá az utolsó pecsétet vagy aláírást, kanyaríthatja oda a magyar parlament a szerződés alá.A köztársaságielnök-jelölésről, a gyermekvédelemről és az orosz–ukrán háborúról is kérdeztem Orbán Viktor miniszterelnö