Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Intenzíven indult a hét diplomáciai szempontból, a héten ugyanis Budapestre látogatott előbb a szlovák, majd a vietnami miniszterelnök. És az Európai Parlamentben is több ülésnapon, több témában kiemelten téma volt Magyarország. Ezekről is kérdezem a következő fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok! Köszöntöm a hallgatókat.

Ez az első interjúnk az idei évben, de már túl vagyunk a szlovák és a vietnami miniszterelnök látogatásán. Ugye, egy európai uniós kormányfő és egy ázsiai ország kormányfője látogatott hazánkba. Előrevetíti ez azt, hogy milyen évre számíthatunk diplomáciai szempontból?

Sűrű évre számíthatunk. Jövő héten itt van a moldávok miniszterelnöke is Magyarországon, és Magyarország megkezdte az előkészítését annak a hosszú menetelésnek, hogy július 1-jétől az év végéig Magyarország adja az Európai Tanács soros elnökét, ami nagyon intenzív diplomáciai munkát is igényel. Tehát ez egy nehéz, diplomáciai szempontból kifejezetten sűrű év lesz. A szlovák miniszterelnök látogatása egy nagy esemény volt, egy kiemelkedő esemény, mert egy újonnan megválasztott miniszterelnök érkezett Magyarországra, aki úgy újonnan megválasztott, hogy negyedszer választották meg. Próbáltam összeszámolni a kétoldalú találkozóinkat, 33-at találtam. És tudja, a mi szakmánkban meg a nemzetközi kapcsolatokban meg két ország viszonyában a folytonosságnak meg a stabilitásnak van nagy jelentősége. Úgyhogy mindig örülök, hogyha valamilyen régi harcos visszatér valamelyik szomszédos országba, akivel már dolgoztunk együtt, mert vele mindig könnyebb, minthogyha egy új partnert kaptunk volna. Az új sem rossz, mert abból is kijöhet valami nagyszerű, például az új román miniszterelnök szerintem komoly lehetőséget tartogat a kétoldalú kapcsolatok javítására, de azért a régi harcosok visszatérése mindig megkönnyíti, egy lökést ad a kétoldalú kapcsolatoknak. Én emlékszem még azokra az időkre, amikor sok vitánk volt Robert Fico miniszterelnök úrral, amelyeket szinte kivétel nélkül megoldottunk, fölszámoltunk, valahogyan elrendeztünk, és mára lényegében csak pozitív elemei maradtak a szlovák–magyar kapcsolatoknak. Nagyon régen volt ilyen. Sok munkája van mind a két országnak, illetve miniszterelnöknek abban, hogy így áll a helyzet, és az elmúlt időszakban még egy, a Robert Fico előző miniszterelnöksége idején kötött, nagy együttműködési csomag keretében eljutottunk oda, hogy tíz-egynéhány év alatt, ugye, hatszáz-egynéhány kilométer hosszú határunk van – ez a leghosszabb határ –, és ott volt tíz-egynéhány határátkelő, most negyven van. Ott úgy éltek az emberek a határvidéken, hogyha át akartak menni egyik oldalról a másikra, akkor volt, hogy negyven kilométert kellett kerülni. Most ezeket már mind fölszámoltuk. Tehát abban szlovák–magyar egyetértés van, hogy a határ menti élet egy speciális élethelyzet, és ennek lehetnek előnyei meg hátrányai. Ez lehet rossz meg jó is. Ha a határ elválaszt, akkor ez rossz; ha a határ összeköt, akkor jó. És most egy munkacsoportot felállítottunk; hamarosan, néhány hónapon belül kapunk egy nagy javaslatot egy újabb csomagra, hogy hogyan lehetne az ott élő emberek, magyar és szlovák emberek életminőségét javítani: új hidak, új átkelőhelyek, új kompok, vasúti fejlesztések, és így tovább. Tehát kifejezetten jó évkezdet volt. Aligha kaphattunk volna biztatóbb vendéget, mint a szlovák miniszterelnök. És akkor itt volt a vietnami, ami egy másik történet, azt másik dimenzióban kell kezelni. Régi vita Európában, hogy az ázsiaiak fölemelkedése, ideértve Dél-Koreát, ideértve Kínát, ideértve Vietnamot, egy átmeneti jelensége-e a világgazdaságnak, vagy ez az élet új rendje. És mindig is azt gondoltuk, hogy ez az élet új rendje. Tehát a Nyugatnak meg kell értenie, hogy nem egyedül diktálja most már a nemzetközi élet – ideértve a gazdasági életet is – játékszabályait, hanem ez most már – ahogy szokták mondani – egy ilyen multipoláris világrendben zajlik majd. És akármelyik elemzést nyitom ki, amely a jövőről szól – a miniszterelnöknek dolga, hogy a jövőről szóló nemzetközi okoskodásokat és elemzéseket is olvassa –, bármelyik elemzést olvasom, mindegyik a leggyorsabban fejlődő tíz ország közé teszi Vietnamot. Ez egy 100 milliós ország. Szeretnek bennünket, nagyon régre visszanyúló kapcsolataink vannak. Idén lesz 75 éve, hogy fölvettük a diplomáciai kapcsolatainkat. Még a nehéz kommunista időkben is tulajdonképpen jól működtünk együtt. Én voltam olyan tárgyaláson Vietnamban, ahol két olyan tagja is volt a vietnami kormánynak, akivel tudtam magyarul beszélni, mert diákként itt voltak Budapesten. Ezt a hagyományt most is folytatjuk, ebben a pillanatban 932 vietnami diák tanul magyar állami ösztöndíjjal itt, Budapesten. Tehát ebben nagy gazdasági potenciál van, jól is alakul az együttműködés. Ahogy az lenni szokott, az ázsiaiak ügyesek a kereskedelemben, és ezért nekik van pozitívumuk, tehát ők többet nyernek a kereskedésen, mint mi. Mi is nyerünk, és most azon dolgozunk, hogy a kereskedést kiegészítsük beruházásokkal, mert óriási tőke halmozódott föl Vietnamban, és szeretnénk, ha beruháznának Magyarországon. És a magyar vállalkozók is elég sikeresen működnek most Vietnamban, szeretnénk ott is kicsit több teret kapni. Megállapodtunk jó néhány magyar termék könnyebb feltételek mellett történő szállításáról, tehát egyszerűbb feltételekkel tudunk árukat vinni Vietnamba, mint eddig, erről megállapodtunk. Tehát úgy érzem, hogy ez az új világrendben kialakítandó kapcsolatrendszerünk egy fontos eleme lesz. Ráadásul a magyaroknak is van nemzeti büszkesége, mi is harcoltunk a függetlenségünkért gyakran. A vietnamiak nemcsak harcoltak, hanem óriási hatalmakat vertek meg. Tehát nekik is van egy katonai múltjuk, egy nemzeti büszkeségük, megvédték a hazájukat hol nyugatiakkal, hol keletiekkel szemben, de sose adták föl. Tehát vannak ilyen mélyebb történelmi közösségek is, közös vonások a történelmünkben, úgyhogy egy nagyon szívélyes és eredményes találkozón vagyunk túl. Aztán jönnek a moldávok, ami egy külön történet, hiszen ott van Ukrajna, az már a háború térsége. Még talán Vietnamról annyit érdemes mondani, hogy – éppen a sok háború miatt talán – a nemzetközi színtéren a béke mellett leginkább elkötelezett országok egyike éppen Vietnam. Az orosz–ukrán háborúban is pontosan ugyanazt mondják, mint mi, magyarok.

Említette, hogy intenzív diplomáciai év elé nézünk, és minthogyha a viták is egyre intenzívebbek lennének, amelyek Magyarország körül zajlanak, legalábbis az Európai Unióban és az Európai Parlamentben. Több ügy is volt, amellyel kapcsolatban előkerült a héten Magyarország. És Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott az egyik ilyen vitában, hogy a szexuális kisebbséget érintő jogokkal és a menedékjoggal kapcsolatos aggályok miatt visszatartott pénzeszközök addig maradnak befagyasztva, amíg Magyarország nem teljesíti az összes szükséges, ezzel kapcsolatos feltételt. Mi az oka annak, hogy ezekben az ügyekben az uniós elit ennyire köti az ebet a karóhoz?

Ennek van egy aktuális oka, és van egy mélyebben rejlő oka is. Az aktuális oka, hogy választások lesznek. Tehát június elején európai parlamenti választás lesz, és számos olyan vezető van, aki túl akar élni. És, ugye, amikor nincs választás, akkor lehet mismásolni a politikában. Különösen Brüsszelben szokás ez. Magyarországon persze nem lehet, itt nehezebb szakma ez. Itt nem lehet elbújni, Magyarországon a politikusokból kikövetelik az egyenes beszédet. Ez Brüsszelben nem így van. Az inkább egy ilyen francia királyi udvarra hasonlít, ahol lehet bájologni, meg kitalálnak egy külön nyelvet, amin értekeznek a valóságról, de amikor jön a választás, akkor előbb-utóbb szóba kell állni az emberekkel. És az emberek nem értik azt a brüsszeli tolvajnyelvet, amin ott zajlik az európai politika. El kell kezdeni világosan, érthetően és egyenesen fogalmazni. Most ez történt az Európai Parlamentben is, hiszen ott minden képviselő küzd az újraválasztásáért. Von der Leyen elnök asszonynak is vannak ambíciói, tehát elő kell jönni a farbával. És ez az ilyen elkenős, okoskodós, ravaszkodós beszéd szép lassan eltűnik, és jön az egyenes, direkt, mondjuk úgy, hogy demokratikus beszéd. Meg kell mondani, ki mit akar. És az elnök asszony sem tudta elkerülni, meg kellett mondani, hogy mi a baja a magyarokkal, miért nem adja oda a magyaroknak azt a pénzt, ami jár. És az elnök asszony végre világosan, egyenesen elmondta: két okból nem adjuk oda, mert a magyarok nem engedik be a migránsokat, meg nem engedik be az LMBTQ-aktivistáikat a gyerekeik közé. És ez európai szemmel nézve, ahogy ők hiszik Európát, ez helytelen. És azt akarják elérni, minden eszközzel, ideértve a pénzügyi nyomást is, hogy ezeket a törvényeket változtassuk meg. De mi nagyon higgadtan és nyugodtan nem tudunk mást mondani, csak azt, hogy nincs az a pénz, amiért ide migránsokat engedjünk be. Tehát nincs az a pénz, amiért meg fogjuk engedni, hogy ellakják tőlünk az országunkat. Nincs az a pénz, amiért olyan állapotokat megengedünk, mint amit látunk a nyugat-európai államokban: terrorveszély, bűncselekmények, sorolhatnám tovább, párhuzamos társadalmak. És nincs az a pénz, amiért mi LMBTQ-aktivisták kezére adnánk a gyerekeinket vagy az unokáinkat. Az lehetetlen! A magyar családokban ez elgondolhatatlan, mert a gyerekek nevelése, különösen a szexuális nevelésnek a dolgai mindig a családokra meg a szülőkre tartoznak. Ezt nem veheti el tőlük senki, az iskola meg különösen nem, úgy meg végképp nem, hogy olyan emberekkel találkoznak az iskolában, akikkel otthon se vagy az utcán se szeretnénk, hogy találkozzanak, ilyen mindenfajta szexuális agitátorokkal, akiket ilyen LMBTQ-propagandistának kell nevezni. Tehát nem tudnak bennünket pénzügyileg megzsarolni ezekben a kérdésekben, mert ezek a kérdések, a hazánk, hogy ki lakik itt, ki él velünk együtt, meg mi lesz a gyerekeinkkel, meg az unokáinkkal, ezek fontosabb kérdések, mint a pénz. De ők azt gondolják, hogy pénzzel Magyarországot meg lehet zsarolni, és rá lehet venni ezen törvények módosítására. De ez nem fog menni! A választás – helyesen egyébként, tehát nem baj, hogy előjött ezzel a bizottság elnök asszonya, mert az európai választás – pontosan ezekről a kérdésekről fog szólni, a migrációról, a családjainkról – nevezzük ezt gendernek – meg a háborúról. És épp itt volt az ideje, hogy nyíltan és egyenesen beszéljenek. Ugye, korábban ködösen beszéltek, azt mondták, hogy az igazságszolgáltatás meg a korrupció meg a jogállam meg ilyen sületlenségek. Erről mindenki tudta, hogy nem igaz természetesen, ezek fedősztorik. Olyannyira kiderült ez, hogy legutóbb, amikor befejeződött a magyar igazságügyi rendszer átvilágítása, akkor maga Brüsszel mondta ki, hogy köszönjük szépen, a magyar igazságszolgáltatási rendszer minden európai sztenderdnek megfelel. Nekünk van a legfrissebben átvilágított és jónak minősített igazságügyi rendszerünk egész Európában. Vagy egy-két hónappal ezelőtt kiadták az európai uniós államok közbeszerzési rendszereinek az értékelését, ugye, a közbeszerzéshez kapcsolódik a legtöbb korrupciós gyanú. És ott kiderült, hogy a magyar közbeszerzési rendszerrel semmilyen rendszerszintű probléma nincsen, kiderült, hogy az európai uniós országok közbeszerzési rangsorában előkelő helyet foglalunk el a minőség tekintetében. Tehát az már régóta tudott dolog volt, hogy amivel előhozakodnak, hogy miért nem adják ide a pénzt, mi a bajuk Magyarországgal, az mind sületlenség, az csak egy blabla. A valódi probléma a migráció, a gender meg a háború. De ezekben a kérdésekben nem tudunk engedni – még egyszer mondom –, mert ezek fontosabb kérdések, az életnek értékesebb részei, mint a pénz.

És ezek a témák egyébként szerepeltek a pénteken lezárult vagy a napokban lezárult, szerdán lezárult nemzeti konzultációban is, amelyen több mint másfél millió ember mondta el a véleményét. Hogyan értékeli ezt? Miben lehet ez segítség a kormánynak, akár ezekben a vitákban, amelyeket Brüsszellel folytat?

Most, ha egy más típusú műsorban lennénk, és több időm lenne, akkor érdekes beszélgetést folytathatnánk talán egymással arról, hogy mit értenek Nyugaton nemzet, nemzeti közösség, összetartozás alatt, és mit értünk ez alatt mi itt, Közép-Európában, különösen mi, magyarok. Ugye, a mi nemzeti összetartozásunk ezer évre megy vissza. A nemzet jelenségét Nyugat-Európában ilyen egy-kétszáz éves jelenségnek tartják, egy társadalomfejlődési eredménynek. De nekünk ez született képességünk, mert, miután nincsenek rokonaink körülöttünk, egyedül vagyunk, a nyelvünk ezer éve definiál bennünket mint önálló közösséget, ezért az összetartozás, az életösztönök, hogy mi egy közösséghez tartozunk, és boldogulni is együtt tudunk, és az egyéni boldogulást is úgy kell valahogy megoldani, hogy az egész közösség javára is váljon, szóval ezek a mély nemzeti gondolatok Magyarországon nagyon erősek. És a konzultáció ezt bizonyítja, hogy modern kor ide, tömegkommunikáció oda, elektromos kütyük ide meg oda, azért mégiscsak a „Hazám, hazám” az a dal, amire minden magyar szíve megmozdul, akármit is találnak ki a mérnökök. Tehát a nemzeti konzultáció arról szól, hogy ez még megvan. Tehát az, hogy több mint másfél millió ember hajlandó volt ott a konyhaasztal mellett elővenni egy kérdőívet, kibogarászni, megérteni, kitölteni, visszaküldeni, mert úgy gondolták, hogy az ország szempontjából fontos, ez összefügg – ahogy mondja a kérdőív is – a szuverenitással, a nemzeti függetlenséggel meg a szabadsággal. Ez nem egyszerűen csak pozitív visszhangra talált sok millió magyar szívében, hanem másfél millió embert még valamilyen akcióra is késztetett, hogy kitöltse és visszaküldje ezt a kérdőívet. Ez nagy dolog szerintem. Tehát az, hogy Magyarországon ez a nemzeti érzés megvan, az összetartozás érzés megvan ezer év után is, egy óriási előnye ennek a közösségnek. Mert együtt mindig könnyebb boldogulni a világban, mint egérutakat keresni és külön-külön megpróbálni érvényesíteni az érdekeinket. Persze az egyéni erőfeszítés nem adható föl, mert a nemzethez tartozás a minőségi munkát meg a teljesítményt nem váltja ki. Tehát attól, hogy magyar vagy, még valamit le is kell tenni az asztalra. De nem mindegy, hogy amit leteszünk az asztalra külön-külön, az végül összeadódik-e egy közös jövővé. És nálunk összeadódik. És ez egy nagyon erős politikai megkülönböztető jegye a magyaroknak. Ezt Nyugaton persze nacionalizmusnak nevezik, az elvadultabb balosok meg még fasizmusnak is, de ennek ehhez semmi köze nincs, mert ez pozitív dolog. Ez egy pozitív lelki energia, ami időről időre a magyarokat átsegíti a nehézségeken. És a tavalyi év egy nagyon nehéz év volt. A COVID is nehéz volt, a háború különösen, az energiaárak fölrepültek az égbe, az infláció a felhőkben volt, szóval nagyon meggyötört bennünket az év. De az, hogy ezen túljutottunk, ezt megoldottuk, hogy egy könnyebb év elé nézünk, egy jobb év elé nézünk, és hogy ezt együtt oldottuk meg, nem egyéni menekülőpályákat találtak a magyarok, hanem az egész ország túljutott ezen, ez megerősíti szerintem a képességét a magyaroknak arra, hogy egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtsanak a világgazdasági versenyben is. Tehát emeli az ország életminőségét, és sikeres nemzetté tesz bennünket, amire igencsak szükségünk van, mert a XX. század nem éppen a magyarok sikereitől volt hangos. Tehát én az egész nemzeti konzultációt nemcsak a konkrét kérdések miatt, hanem a közös aktus miatt is tartom fontosnak. Ugye, a mi szakmánknak, amit nevezzük úgy, hogy hatalommal való bánásnak, annak a lényege a közös cselekvés képessége. Amikor egy közösséget rá tudunk venni, vagy ő ráveszi saját magát, vagy ő kezdeményez közös cselekvést, akkor a nemzet, a nemzeti közösség erős. És a konzultáció azt bizonyítja, hogy továbbra is erős ország, erős nemzet vagyunk.

Kérdés, hogy ezt a hangot, ennek a másfél millió embernek a hangját, meghallják-e azok, akik vitában állnak Magyarországgal, vagy azok a körök, akik ezek mögött a viták mögött állnak.

Hát ilyenkor, ugye, ez attól függ, hogy milyen a postás. Mert ezt az üzenetet valakinek el kell vinnie. Én vagyok az, tehát bízhatnak bennem, hogy ezt meg fogják hallani.

Folytassuk azzal, szintén az uniós ügyeknél maradva, hogy utaltunk már az unió által visszatartott forrásokra. A tavalyi év végén ugyanakkor a bizottság felszabadította a Magyarországnak járó pénzek nagyjából egyharmadát, ami lehetővé teszi most a tanárok és az óvónők béremelését. Az erre vonatkozó tervek már jóval korábban megszülettek és megvoltak. Miért kellett ennyit várni erre, hogy ez tényleg a gyakorlatban is megvalósulhasson?

Ha az európai uniós pénzekről beszélünk, akkor két dolgot érdemes felidéznünk. Az első, hogy 2023-ban a magyar emberek bebizonyították, hogy a magyar gazdaság európai uniós pénzek nélkül is válságálló, a legnehezebb periódusokon is túl tud jutni. Amikor leginkább kellett volna a pénz, a COVID-járvány után vagy most, az energiaárak elszaladása időszakában, na, akkor nem jött uniós pénz. És mi a helyzet? Mind a két válságot megoldottuk. Az inflációt letörtük – uniós segítség nélkül – 25 százalékról valahova a 6 százalék környékére. Már messze nem mi vagyunk a legmagasabb inflációval rendelkező ország Európában. És mindenki azt mondja, aki konyít a közgazdasági szakmához, hogy ebben az évben, 2024-ben a gazdasági növekedés tekintetében szép jövő előtt állunk, európai összevetésben is az élbolyban leszünk a gazdasági növekedést tekintve. Legyen így, lekopogom. Én is látok erre esélyt. Tehát az első tanulság az, hogy jó, ha van európai uniós pénz, ha pénz van, az mindig jó, de a magyar gazdaság méreteihez képest ez a pénz nem egy nagy összeg. Számokat, ha mondanék, akkor azt kell mondani, hogy sok tízezer milliárd forintnyi összeg a magyar GDP, és ehhez képest egy kisebb, jóval kisebb összeg az európai uniós pénz, ami onnan jön. Ráadásul nemcsak jön, hanem be is kell fizetnünk, tehát a látszat is csal, az a valóságos, mondjuk úgy, hogy nettóban, hogy mindenki értse, nettóban jóval kevesebb, mint bruttóban. Ez az első tanulság. A második tanulság az európai uniós pénzekkel kapcsolatban az, hogy az inkább csak gyorsít bennünket. Tehát itt vannak a pedagógusbérek. Ugye, nekünk van egy, illetve volt egy pedagógus- vagy tanárbér-emelési – talán jobb szó, ha a tanár kifejezést használom –, volt egy tanárbér-emelési programunk, egy hatéves program, hogy hogyan akarjuk a munkájukhoz képest valóban alulfizetett tanárokat egy polgáribb életszínvonalhoz hozzásegíteni a béreik megnövelésén keresztül. Egy hatéves program volt. Az uniós pénz azt teszi lehetővé, hogy a hatéves programot három év alatt végre tudjuk hajtani. Tehát uniós pénz nélkül is meglett volna, csak több időt vett volna igénybe. Ezért nem lényegtelen persze az uniós pénz, és az jár nekünk, amit ide is kell, hogy adjanak. Úgyhogy most örülök annak, hogy a tanárok státuszát rendező törvényt is elfogadtuk tavaly. Azt, ha valaki végigolvassa, akkor látja, hogy ott igyekeztünk minden lehetőséget megadni a tanárainknak, hogy jól nevelhessék a gyerekeinket. Nehéz munka ez, a törvény ad is – azt hiszem – 50 nap szabadságot, és most egy nagyon jelentős béremelést is végrehajtunk, és azt reméljük, hogy a gyerekeinkkel foglalkozó tanároknak a teljesítménye is nőni fog, javulni fog, egy higgadtabb, rendezettebb világból érkeznek majd a tanórákra, és ez jó lesz a gyerekeinknek is. Nem azért emelünk elsősorban bért, hogy nekik jó legyen, persze ennek is örülünk, de a legfontosabb, amiért emeljük a tanárok bérét, hogy a gyerekeinkben ennek viszontlássuk a pozitív hatását, miközben egyébként az egész ország mindig is megsüvegelte a tanárait. Magyarország tradicionálisan tiszteli a tanárokat, a nemzet napszámosainak is szoktuk őket nevezni, ami azt mutatja, hogy a munka, amit végeznek, annak az értéke jóval nagyobb, mint az a bér, amit kapnak érte. De azért most lesz egy olyan 700-800 ezer forintos fizetés a hároméves béremelési program végén. Azért az már egy, különösen ezzel a jelentősebb pihenési lehetőséggel így, együtt már egy elég vonzó pálya lehet. És itt remélem, hogy meg tudjuk változtatni az arányokat a férfiak és a nők között is, mert az egyik gondja ennek a szakmának, hogy fölborult az egyensúly a férfiak és a nők között. Márpedig ott a gyerekeket kell nevelni, apa, anya, férfi, nő, tehát mind a kettőre szükség van, úgyhogy remélem, hogy egyre több férfiember találja vonzónak a pedagóguspályát, és érzi úgy, hogy azon keresztül is, ezen a munkán keresztül is el tudja tartani a családját, és megengedheti magának, hogy elmenjen tanárnak, és szeretnénk, hogyha az 50-50 százalékos arány néhány év múlva visszaállna.

Említette azt, hogy nehéz év volt a tavalyi, de idénre azért már jobbak a kilátások. Egyébként a tanárok és az óvónők mellett több más szakma képviselői is jelentős béremeléssel számolhatnak. Növekedtek a minimálbérek, a garantált bérminimum, megérkeztek az emelt nyugdíjak, és nyilván ez a fogyasztásra is jó hatással van. De nem fenyeget-e az a veszély is, hogy ez emelheti majd az inflációt, amelyet egyébként tavaly év végére sikerült 5,5 százalékra csökkenteni?

Persze észnél kell lenni, de ahogy mifelénk mondják, a vantól nem kell félni. Tehát a béremelés jó dolog, ha van pénz, az jó hír, nem kell attól megijedni. Egy olyan szakma van, ahol egy hosszabb béremelési programot fejezünk most be, az is kulcsszakma éppúgy, mint a tanároké, ez pedig az ápolók, ápolónők szakmája. Tehát a kórházban, rendelőintézetekben dolgozó ápolóknak is hirdettünk egy hároméves béremelési programot, amit – azt hiszem – idén márciusban fogunk majd lezárni. Ott is rendeződtek, az elviselhetőség határáig rendeződtek szerintem a fizetések. És amiért mindig egy kicsit izgulok, vagy legalábbis jobban oda kell figyelnem, a tizenharmadik havi nyugdíj, amit, ugye, visszavezettünk az elmúlt években. A magyar gazdaság teljesítménye éppen hogy alátámasztotta ezt a döntést, és azért minden évben az egy komoly beszélgetés a pénzügyminiszterrel, hogy akkor biztos-e, hogy ki tudja fizetni a tizenharmadik havi nyugdíjat egy összegben úgy, ahogy várják a nyugdíjasok. És az idén már ez a beszélgetés megvolt, és biztosan mondhatom, hogy az idei évben is meg fogják kapni a nyugdíjasok a szokott rendben a tizenharmadik havi nyugdíjat. Erre a magyar gazdaság ebben az évben is képes lesz, a kormány ezt a pénzt a szokásos rendben el fogja küldeni. Most, hogy visszajön-e az infláció? Senki sem tudja pontosan, hogy milyen inflációs világ vár ránk a nemzetközi gazdaságban. Ugye, én időnként konzultálok az IMF-esekkel, az Európai Központi Bank vezetői is eljönnek a miniszterelnöki csúcstalálkozókra, tehát első kézből kapunk jelzéseket a nemzetközi bankvilágtól. Tegnap is beszéltem a jegybankelnökkel, tehát a jegybankban fölhalmozott tudással is rendelkezik a kormány. Én úgy látom, hogy az infláció visszaemelkedésének veszélye Magyarországon minimális. Én ezért inkább azt tartom kérdésesnek, hogy az elgondolt ütemben tudjuk-e növelni a gazdaság teljesítményét, és a jegybank képes lesz-e a maga által elgondolt ütemben csökkenteni a kamatokat. Tehát én nem az inflációs veszélyt sorolom az első helyre, hanem a növekedést. És az kell, hogy legyen a közös célunk, jegybanknak és kormánynak, monetáris politikának és költségvetési politikának, hogy nyugodtan, higgadtan, tehát nem ritmust hibázva, nem ütemet tévesztve, de fokozatosan segítsük, hogy a vállalkozók beruházzanak, fejlesszenek, munkahelyeket hozzanak létre, technológiailag előrelépjenek, és így a gazdaság növekedése ismét visszatérjen egy magas szintre. Ehhez kellenek az alacsonyabb hitelkamatok is, amit – a forint védelmét figyelembe véve – a jegybank szerintem garantálni tud erre az évre.

Nyilván ez a jegybank dolga, de mit tud tenni a kormány azért, hogy erősítse a gazdasági növekedést?

Először is nem avatkozik be a jegybank dolgába, ez már nagy segítség – a jegybankelnök valószínűleg ezt válaszolná Önnek erre a kérdésre. Másfelől hoztunk olyan döntéseket, amelyek magas kamatkörnyezetben is, alapvetően támogatott hiteleken keresztül biztatják a vállalkozókat arra, a tőketulajdonosokat biztatják arra, hogy beruházzanak. Ezért vannak kamatstopok, speciális hitelprogramok, tehát jó néhány intézkedés. Van egy külön csomagja Nagy Márton gazdasági miniszter úrnak, amellyel a gazdasági növekedést meg kell támogatni a kormányzati oldalról. Nem szoktam személyre szabott felelősségekről beszélni, mert az öltöző titkai maradjanak az öltözőben, a kormány belső ügyei is maradjanak a kormányban, a kormány ne a belső ügyeivel traktálja a nyilvánosságot, hanem a teljesítményével vívja ki az emberek elismerését, a munkájáról ismerjék meg a kormányt, ne a beszédjéről, de itt mégis elmondhatom, hogy a gazdasági növekedés felelőse a gazdasági miniszter. Ezt neki meg kell oldania.

Innen folytatjuk majd a következő adásban. Európai uniós ügyekről, a tanárok és óvónők béremeléséről és a magyar gazdaság helyzetéről is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.