Orbán Viktor
Megosztás
Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Sokszor elhangzik mostanában az a mondat, hogy a veszélyek korát éljük, és szinte napról napra van is olyan esemény, amely bizonyítja az állítás igazságtartalmát. A héten biztossá vált, hogy elindulnak a német Leopard és az amerikai Abrams tankok Ukrajna felé, Olaf Scholz német kancellár ugyanis beadta a derekát, meghajolt az egyre erősödő nemzetközi nyomás előtt, és engedélyezte a nehézpáncélosok harctérre küldését. A hírek pedig arról szólnak, hogy Ukrajna máris vadászrepülőket követel nyugati szövetségeseitől. Orbán Viktor miniszterelnök stúdiónk vendége. Jó reggelt kívánok! 

Törőcsik Zsolt: Sokszor elhangzik mostanában az a mondat, hogy a veszélyek korát éljük, és szinte napról napra van is olyan esemény, amely bizonyítja az állítás igazságtartalmát. A héten biztossá vált, hogy elindulnak a német Leopard és az amerikai Abrams tankok Ukrajna felé, Olaf Scholz német kancellár ugyanis beadta a derekát, meghajolt az egyre erősödő nemzetközi nyomás előtt, és engedélyezte a nehézpáncélosok harctérre küldését. A hírek pedig arról szólnak, hogy Ukrajna máris vadászrepülőket követel nyugati szövetségeseitől. Orbán Viktor miniszterelnök stúdiónk vendége. Jó reggelt kívánok! 

Jó reggelt kívánok!

Egy diplomata a Politicónak nagyon plasztikusan fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a vadászrepülők küldése egy vörös vonal, de hát korábban vörös vonal volt a légvédelmi rendszerek és a nehézpáncélosok küldése is. Hol van ennek a folyamatnak a vége, amelyet most a Nyugattól látunk?

Hogy’ kezdődött? Úgy kezdődött, hogy a németek azt mondták, hogy ők sisakokat hajlandóak küldeni, mert ők egy háborúba nem küldenek az élet kioltására alkalmas eszközöket, az ugyanis részvételt jelentene a háborúban. Innen indultunk. Most a harckocsiknál tartunk, és már arról beszélnek, hogy mi van a repülőkkel. Tehát jól látszik, hogyha az ember az elején nem veti meg a sarkát, és nem foglal el egy világos pozíciót, amivel kijelöli a saját nemzeti érdeke alapján, hogy egy konfliktushoz mi a viszonya, akkor belesodródik. Nem tudom, hogy ez szerencse-e, vagy a Jóisten segített meg bennünket, de, ugye, a háború kezdete meg a magyar választási kampány a 2022-es évnek az elején nagyjából egybeesett. És a kampányokról sok rosszat lehet mondani, szoktak is a médiában rosszakat mondani, de azért van annak haszna is, mert az egy olyan időszak, amikor nyíltan meg egyenesen kell beszélni, és ezért Magyarország rá volt kényszerítve, mi, magyar vezetők rá voltunk kényszerítve, hogy nagyon világosan és egyenesen fogalmazzuk meg, minden magyar ember számára érthető módon, hogy mit akarunk. A baloldal meg is mondta, hogy ő azt fogja tenni, amit a nemzetközi közösség mond. Tehát ha a baloldal lenne ma kormányon, akkor mi is úgy, mondjuk, nyakig állnánk a háborúban, mint a németek. Már mi is elküldtük volna a tankjainkat, a használaton kívül lévő egykori orosz fegyvereinket, és mi is benne lennénk a háborúban, mint fegyverszállító felek. A baloldal megmondta, hogyha ő mandátumot kap, akkor együtt úszik, együtt utazik a nemzetközi közösséggel. Azt fogja tenni, amit a többiek, durvábban fogalmazva: azt fogja tenni, amit mondanak nekik. Mi pedig azt mondtuk, hogy van magyar nemzeti érdek, ráadásul egy nagyon éles nemzeti érdekünk van, mert van az országnak egy érdeke, meg a Kárpátalján élő magyaroknak is van egy érdeke, és ez a nemzeti érdek azt adja ki, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborúból. És így a magyar választáson az emberek valójában választottak háború és béke között is. És a békét választották. És ezért a magyar kormány meg tudta vetni a sarkát. Az elején kimondtuk, hogy ez nem a mi háborúnk, nem akarunk beszorulni az oroszok meg az ukránok közé, ez egy olyan háború, egy olyan konfliktus, amit lokalizálni kellene, nem pedig nemzetköziesíteni, és Magyarország mindent meg fog tenni a béke érdekében. Ezzel leütöttük azokat a cölöpöket, amihez odakötöttük utána a lovunkat. Ezért Magyarország nem sodródik bele a háborúba. Ha a magyar kormány véletlenül ebbe az irányba szeretne lépéseket tenni, ami kizárt, amíg én vagyok a miniszterelnök, akkor is szembetalálná magát a nyilvánvaló népakarattal, hiszen az emberek néhány hónappal ezelőtt világosan elmondták, hogy mit várnak el a magyar vezetőktől. Nos, ezért bennünket nem fenyeget a belesodródás, de a többieket bizony nemcsak hogy fenyegeti, hanem már el is sodorta az ár. És utána jönnek a nyilatkozatok, hogy most akkor ők háborúban állnak-e Oroszországgal vagy nem? Ami egy nevetséges helyzet, mert hogy ki áll háborúban a másikkal, az nem nyilatkozatoknak a kérdése. Hogyha te fegyvert küldesz, hogyha te finanszírozod a hadban álló felek egyikének teljes éves költségvetését, kilátásba helyezel újabb fegyverszállításokat, egyre modernebbeket, akkor mondhatsz, amit akarsz, mindegy, te mit nyilatkozol, te benne vagy a háborúban. Ráadásul a másik fél, akivel szemben szállítod a fegyvereket, és támogatod az egyik felet, dönti el igazából, hogy téged úgy tekint-e, mint aki vele háborúban áll, mindegy, hogy te mit mondasz. Ezért háború esetén – még egyszer mondom – nagyon világosan és határozottan kell kijelölni egy országnak a pozícióját. Ez az, amit én megtanultam az elmúlt év során, és örülök, hogy egyelőre, amit tettünk, Magyarország érdekét szolgálja.

Egyébként ezt nyugati diplomaták is elismerték név nélkül, hogy nem tudják ők sem pontosan, hogy mi az a pont, amit Oroszország majd úgy tekint, hogy ők részesei ennek a konfliktusnak. És azért az látszik, hogy azokon az országokon, amelyek vonakodnak, vagy amelyek próbálnak ebből kimaradni, óriási nyomás van, ezt láttuk Németországon is. Meddig tudja Magyarország ezt az álláspontot fenntartani? Mert, gondolom, a nyomás azért irányunkban is érzékelhető. 

Biztosan matematikailag is ki lehetne fejezni azt a nyomást, ami rajtunk van. A szó maga, hogy nyomás, is egy elegáns leírása a helyzetnek. Hát ütnek, vernek, rúgnak, harapnak, hogy egész pontosan kifejezzem, bennünket, minden eszközt fölhasználnak, hogy belekényszerítsenek bennünket a háborúba, és a nyugatiak által pénzelt magyar politikai szereplők ezt az álláspontot képviselik is. Van Magyarországon háborúpárti politikai irányzat, a baloldal ezt teszi, folyamatosan támadja a magyar kormányt, amiért kimaradunk a háborúból, de világossá tettük, hogy nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel. Tűzszünetet és béketárgyalásokat akarunk. Ráadásul van itt azért egy, a politikán túli, illetve politika fölötti dimenziója ennek az egésznek: ez mégiscsak egy háború. Becslések vannak, nem tudunk biztosan persze számokat, de olyan százezres nagyságrend lehet az emberélet, akik meghaltak, és jóvátehetetlenül megsérültek ebben a háborúban mindkét oldalon. Beszélünk több tízezer özvegyről, akik itt maradtak a katonák után, árvákról és megszomorított édesanyákról. Tehát az elemi emberi, nem is mondom, hogy keresztény, elemi emberi, erkölcsi érzék is azt követeli, hogy mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy befagyjon a front, legyen egy tűzszünet, és kezdődjenek tárgyalások.

Meglátjuk, hogy erre milyen esély mutatkozik a következő időszakban. A fegyverszállításokon túl a Nyugat másik, háborúra adott reakciója a szankciós politika volt. Magyarországon volt erről egy nemzeti konzultáció, amelynek az eredményeit most már tudjuk. Ugye, 97 százalék elutasította ezeket a szankciókat. Mire ad ez felhatalmazást Önnek vagy a kormánynak, mondjuk, egy következő uniós csúcson, ahol esetleg újabb szankciók kerülnek szóba? 

Ha megengedi, elmondanám azt, hogy maga az egész nemzeti konzultáció, mint módszer, mint a politikai részvétel egy fajtája, hungarikum, tehát nem csinálják máshol. Tehát az az általános, mondjuk úgy, hogy demokratikus reflex a nyugati világban, hogy megvoltak a választások, jó, ha nagyon nagy tüntetések vannak, akkor azért kicsit beszélgessünk egymással, mármint a megválasztottak meg a nép, de azért összességében most már bízzátok ránk, aztán majd négy év múlva gyertek el megint választani, aztán mondjátok el, hogy mit gondoltok. Lehetőleg gondoljatok jókat rólunk. A magyar karakter más. Még pontosabban a 2010-es helyzet egy másfajta politikát kényszerített ki belőlünk, hiszen, ugye, ott egy olyan gazdasági válság volt 2010-ben, amikor elesett az ország, tehát térdre esett. Elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat, egyhavi nyugdíjat elvettek, egyhavi bért, megszorítások voltak, be kellett hívni az IMF-et, szóval „térdre, imára!” állapotban volt Magyarország. És akkor világos volt, hogy persze az, hogy el fogják küldeni a Gyurcsány-féle kormányzatot 2010-ben, elég logikusnak látszott. A kérdés inkább az volt, hogy milyen módszerrel lehet majd azt a nemzeti egységet vagy többséget legalább fönntartani, ami a válságkezeléshez szükséges. Nem lehet mély gazdasági válságot az emberek támogatása nélkül jól kezelni. És 2010-ben az kulcskérdés volt, hogy az új kormány maga mögött tudhassa ne csak egy este, egy választás erejéig, hanem folyamatosan a többségnek a támogatását. És ehhez módszereket kellett találni. Ráadásul még jött az alkotmánymódosítás is, mert volt egy nagy adóssága Magyarországnak, mert 1990 után Magyarország maradt az egyetlen olyan ország, amely nem volt képes arra, hogy a régi kommunista alkotmányát egy teljesen új alkotmánnyal leváltsa, csak toldoztuk-foldoztuk. Minden más ország ezt a munkát elvégezte 1990 és 1994 között. Tehát a válságkezelés mellett még egy történelmi hiányosságot is pótolnunk kellett. És akkor gondoltuk ki a nemzeti konzultációt, hogy találjunk ki egy formát, ez legyen komoly, ezért írásban van, tehát nem arról van szó, hogy nyomj meg egy gombot, hanem arról van szó, hogy kapsz egy levelet, abban kérdések vannak, ülj le a konyhaasztalhoz, vagy ahogy szoktál, légy oly kedves, olvasd el, mondd el, hogy mit gondolsz, ha még van véleményed, még azt is írd rá, és küldd vissza. És az, hogy rendszeresek a konzultációk, amik egyébként a nyugdíjrendszerről, a gazdasági válság kezeléséről, alkotmányról, migrációról, genderről, tehát a legfontosabb kérdésekről szóltak, az, hogy millió fölött voltak emberek hajlandóak arra, hogy részt vegyenek ebben a párbeszédben, és hallassák a hangjukat, egy nagyon komoly demokratikus teljesítmény szerintem Magyarország részéről. Egyedülálló dolog, nyugodtan lehetünk rá büszkék, ez a demokráciának a választások utáni élő formáját testesíti meg. Most mire jó ez? Először is egy ország életében, ha nehéz kérdésekkel szembesül, fontos, hogy legyenek egyetértési pontok. Tehát, hogy tudjuk, hogy miben értünk egyet, és miben nem. Most persze kérdés, úgy látom, baloldalról vitatják is, hogy van 8 millió választópolgár Magyarországon, 1 millió 400 ezer visszaküldi azt a konzultációs kérdőívet – amit ezúton is szeretnék egyébként mindenkinek megköszönni –, hogy ez sok vagy kevés. Erről szerintem úgy érdemes gondolkodni, hogy akinek fontos volt, az elmondhatta a véleményét. Mert az a lényeg, hogy mindenki kapjon egy esélyt, hogy hallathassa a hangját, hogy neki is legyen hangja, és az ő hangja is számítson. És ha megkapta az esélyt, és élt vele, az jó, ha nem élt vele, az azt jelenti, hogy rábízta a dolgot a többiekre. Tehát pontosan elegendő ez az 1,4 millió ember ahhoz, hogy értsük, hogy mit akarnak a magyarok. És ebből a konzultációból világos, hogy a magyarok azt gondolják, hogy a szankciók az ukránoknak nem segítenek, az oroszokat nem kényszerítik térdre, viszont iszonyatos károkat okoznak nekünk, magunknak, Európának, az európai gazdaságnak, benne Magyarországnak is. A németek készítettek egy számítást, valahova föl is írtam ide magamnak, arról, hogy ebben az évben, a 2023-as évben a háború és a szankció mekkora veszteséget fog okozni Németországnak. Érdekes módszertani megoldásokat választottak, de arra jutottak a végén, hogy 2023-ban a német gazdaság 175 milliárd eurónyi veszteséget fog elszenvedni. A magyar nemzeti össztermék az valamivel efölött van. Tehát Németország elveszít egy teljes magyarországnyi gazdasági teljesítményt a szankciók miatt. Én megkértem a mieinket, hogy egy hasonló módszertannal számolják ki, hogy mit jelent ez Magyarországnak, és arra jutottunk, hogy ebben az évben Magyarország el fog veszíteni 3.764 milliárd forintot. Ez az elmaradt növekedés, a magyar nemzeti össztermék 4,8 százaléka. Tehát most már számszerűen is azt tudjuk mondani, hogy a szankciók majdnem akkora veszteséget okoznak a magyar gazdaságnak, mint az összes magyar ember által fizetett személyi jövedelemadó. Néhány százmilliárd eltérés van, de egy sávban van ez a két szám. Tehát jól látható, hogy ez súlyos károkat okoz. Az emberek ezt tudják, értik, és elutasítják a szankciókat. Ráadásul vannak a szankcióknak olyan pontjai, amelyek komoly veszteséget okoznak Magyarországnak, és vannak, amelyek kisebbeket. Azt nem lehet csinálni, hogy az ember megbénítja az Európai Unió teljes működését, és a kicsi ügyekre meg a nagy ügyekre is állandóan nemet mond és vétózik. Mi ugyan a szankciókat egyáltalán nem támogatjuk, nem is szavazzuk meg, de ott, ahol nem érint ideget, vagy nem érint húsba vágó magyar érdekeket, ott megengedjük, hogy létrejöjjenek. Tehát nem akadályozzuk meg. Nem támogatjuk, nem akadályozzuk meg. És vannak olyan pontok, amelyek nyilvánvalóan sértik Magyarország elemi érdekeit, ott pedig vétóznunk kell. Ilyen volt az olaj, ilyen lenne a gáz, amit miattunk nem tudnak létrehozni. És most megint újabb szankciós tervek vannak, most már a nukleáris, atomiparra akarják ezt kiterjeszteni, ezt nyilvánvalóan meg kell vétózni. Nagy csata lesz. Számít az én sikeremhez vagy a tárgyalási asztalnál elért eredményeimhez, nagyon fontos, hogy világos legyen, hogy nem a magyar miniszterelnöknek van itt gondja a szankciókkal, hanem egy egész nép áll egységesen szemben a szankciókkal. Úgyhogy nekem nagy segítség, sőt talán a siker első számú föltétele egy ilyen sikeres nemzeti konzultáció.

És ezt figyelembe vehetik Brüsszelben is? Mert, ugye, említette, hogy van egy vita arról, hogy most 1 millió 400 ezer ember kevés vagy nem. És, ugye, Brüsszelben a bizottság szóvivője is azt mondta, hogy szerintük azért alacsony számban vettek részt a magyarok ezen a konzultáción…

Megtisztelő, hogy van véleményük a magyar belpolitikáról, de szerencsére az, amit ők mondanak, nem oszt és nem szoroz. És annyiban még talán igazuk is lehetne, hogy a tárgyalóasztalnál nem az 1 millió 400 ezer ember ül, hanem a magyar miniszterelnök. Őt kell legyűrni. Tehát a kérdés az, hogy vajon hagyja-e magát a magyar miniszterelnök legyűrni, vagy kitart a nemzeti érdek mellett. És minél erőteljesebben és nyilvánvalóbban fogalmazzák meg a magyar emberek a saját nemzeti érdeküket, annál nehezebb legyűrni a magyar miniszterelnököt.

Egyébként nagyon sok európai felmérés bizonyítja azt, hogy az európai polgárok hasonlóan gondolkodnak, mint a magyarok, és egyre nagyobb részük elutasítja ezeket a szankciókat. Látva ezt és látva egyébként az uniós szankciós politikát vagy mellé téve a korrupciós botrányt, amelyet most látunk az Európai Unióban, tudja-e az Európai Unió a saját állampolgárai érdekeit érvényesíteni?

A magyar álláspont világos: a magyar emberek azt akarják, hogy Brüsszelben is meghallják az emberek hangját. Énnekem nem szokásom, hogy más országok demokratikus teljesítményét minősítsem. Persze ők nem ilyen elegánsak fordítva, tehát ők rendszeresen beleszólnak a magyar belpolitikába, de ettől – mi, magyarok vagyunk – nem kell ezt viszonoznunk, lehetünk elegánsak meg lovagiasak, jó, ha távol tartjuk magunkat ettől. De annyit azért ennél a kérdésnél el kell mondanom, hogy Nyugat-Európában nincs tere az emberek hangjának. Tehát Nyugat-Európában ma azt látom, hogy ott, ahol a hivatalos, háborúpárti állásponttal ellentétes a nép hangja, azt megpróbálják valahogy negligálni, lenyomni, nem létezőnek tekinteni. És miután a nyugati világban egyszínű a média, tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a nyilvánosság eszközrendszere, vagyis a média 90 százalék fölötti arányban, nevezzük úgy, hogy globalista és liberális, ezért amit az negligál, amit az mellőz, az lényegében nincs. Magyarországon annyiban jobb a helyzet, hogy a nyilvánosságunk sokkal sokszínűbb, mint az övék. Tehát azért Magyarországon, ha valaki ezt megpróbálja valami mérőeszközzel fölmérni, akkor arra juthat, hogy gond nélkül fér hozzá egy adott probléma, mondjuk, a háború liberális, globalista megközelítéséhez a magyar médiában, a baloldali karakterű médiák ezt hozzák, és a nemzeti alapú, konzervatív megközelítéshez is, azt meg hozza a konzervatív, kereszténydemokrata irányultságú média. Tehát mi egy sokszínű, médiaszabadság-világban élünk. Nyugaton ez nem így van. Kinyitom a baloldalinak mondott újságot meg a jobboldalinak mondottat, mondjuk, Németországban, ugyanazt fogom benne olvasni a háborúról. Tehát valóban az a helyzet, hogy a nyugat-európai országokban úgy próbálják levezényelni ezt a háborús időszakot, hogy a lehető legkevésbé zavarja őket az emberek hangja. A magyar reflex az ellenkezője: mi azt akarjuk, hogy a magyar emberek hangját Brüsszelben is hallgassák meg.

Szóba került a média, és említette már a hazai baloldalnak a tevékenységét is. Most a guruló dollárok ügyében kiderült, hogy nem is 3, hanem 4 milliárd forintnyi pénz érkezett a baloldal kampányára a választásokat megelőzően, amelynek egy része civil szervezetekhez, egy másik része meg médiacégekhez került. Mit mutat ez Önnek a baloldalról, illetve hogyan kell ennek fényében értékelni az ő tevékenységüket?

A legnagyobb tanulság ebben az ügyben az, hogy nemcsak dollárbaloldal, hanem dollármédia is van. Választ kapunk itt egy nagyon fontos kérdésre. Nemcsak a politikával foglalkozók számára, hanem szerintem minden ember számára föltűnt már az a jelenség, hogy a baloldal a legfontosabb kérdésekben és a legfontosabb nemzetközi kérdésekben különösképpen, folyamatosan olyan álláspontokat képvisel, ami rossz Magyarországnak. Ilyen például migráció. Be akarják hozni a migránsokat. Ez nyilvánvalóan rossz Magyarországnak. Vagy a gender ügyben, ahol be akarják engedni az ilyen furcsa orientációjú aktivistákat az iskolákba, a gyerekeink közé. Vagy a háború kérdésében, ahol háborúpártiak, vagy a szankciók kérdésében, ahol szankciópártiak. Tehát már régóta itt van ez a kérdőjel a levegőben, hogy miért csinálják ezt? Ezekben az ügyekben a baloldal álláspontja mind rossz Magyarország számára. És erre most megkaptuk a választ: hát mert ezért kapják a pénzt! Ők azért képviselik ezeket az álláspontokat, mert fizetik őket. Ez durva mondat, próbálom barátságosan artikulálni, mert ennél durvább dolog talán nincs is, mint hogy az ember a saját hazája helyett a politikában pénzért a megbízó érdekét képviselje, de itt ezzel állunk szemben. Szerintem ideje, hogy ezzel szembesüljünk mindannyian. Talán nem árt a baloldali szavazóknak sem, hogy megértsék, hogy mi történik az ő házuk táján. Nem árt nekünk sem, jobboldaliaknak, mert lehetne talán együttműködni néhány fontos kérdésben a baloldalnak meg a jobboldalnak, hogyha a baloldal nemzeti alapokon állna, és nem pedig a pénzügyi megbízóinak az érdekét képviselné. És nekünk a jobboldalon nem szabad föladni azt a reményt, hogy fontos ügyekben teljes nemzeti egységre kell törekedni. Tehát szerintem fontos, hogy mi is jól értsük meg ezt a jelenséget. És az emberek számára pedig különösképpen fontos, hogy tudják, hogy melyik hír, melyik információ, melyik érv mögött milyen megfontolások vagy pénzügyi érvek húzódnak meg. Remélem, hogy majd a vizsgálatok végén az is ki fog derülni, hogy pontosan kik is adták a pénzt. Azt már tudjuk, hogy milyen technikákkal jött be. Ez egy Soros-féle hálózat, Soros-rendszer, ugyanazok a technikák, nyilván a pénz forrásánál is meg fogjuk találni ezt a derék magyar honfitársunkat, Soros Györgyöt. De várjuk meg a végét, hogy pontosan lássuk, hogy személy szerint vagy cégek szerint honnan érkeztek ezek a források Magyarországra. Fontos a szembenézés. Tehát ez egy nagyon komoly ügy. Aligha hiszem, hogy a vizsgálatok végén, amikor a tényeket pontosan és teljességükben föltártuk, elmehetnénk csak úgy mellette anélkül, hogy védelmi rendszereket építenénk ki, törvényeket és rendeleteket alkotnánk, hogy hogyan kell megvédeni magunkat a pénzzel megvásárolt politikusoktól.

Maradjunk a hazai témáknál, és beszéljünk egy kicsit még a gazdasági kilátásokról! Azt említette, hogy a háború és annak a következményei 3.764 milliárd forintnyi veszteséget okoznak idén Magyarországnak. És, ugye, egy másik, nagyon súlyos következmény az Európa-szerte magas infláció. Tavaly, a számok alapján legalábbis úgy tűnik, hogy a nyugdíjak és a dolgozóknak a bérének az értékét sikerült megvédeni. Ilyen körülmények között, ekkora veszteségekkel számolva, amelyeket a gazdaságnak el kell szenvednie, van-e erre esély idén is?

Nézze, kétségkívül a tavalyi évben jelentősen emeltük a minimálbért, visszaadtuk a tizenharmadik havi nyugdíjat, a családosoknak visszaadtunk egyévnyi befizetett adót, de az emberek számára ezek ugyan jó hírek, biztosan örülnek is ezeknek, de a napi realitás, a napi gyakoriság nem ez. A napi gyakoriság a bolt valósága, a polcokon lévő áru ára. Tehát ma a gondolkodásunkat, az érzésvilágunkat mégiscsak az áremelkedések és az infláció uralja. És ugyan a baloldali közgazdászok folyamatosan azt mondják, hogy nem szabadott volna az embereknek ennyi pénzt adni a 2022-es évben, de hát ha nem adtunk volna ennyi pénzt az embereknek, akkor hogy’ tudták volna túlélni ezt a magas inflációt? Tehát szerintem az helyes volt. És az idei évben is helyes, hogy segítséget nyújtunk, de a segítség nem fogja megváltoztatni az embereknek sem az érzésvilágát, az érzékelését, sem pedig a valóságot, mert a valóság mégiscsak a magas ár. Úgyhogy egyetlen feladatot tűzhet itt ki maga elé a kormány, hogy le kell törni az inflációt. Tehát ezt nem nézegetni kell meg magyarázni meg méricskélni, hanem le kell törni. Az infláció egy közellenség. És meg is hoztuk a szükséges döntéseket. Tehát én azt hiszem, hogy az ellenvakcinát, a gyógyszert, az infláció elleni gyógyszert a magyar nemzetgazdaságnak a kormány már beadta. És ez dolgozik is. És szerintem le is gyűrjük ezt a bajt. Én úgy számolok, hogy valamikor február–március tájékán a láz, ha az inflációt láznak tekintjük, csökkenni kezd, és szépen visszaállunk a normális állapotokra, és az év végére, 2023 évvégére, december per december alapon számolva az infláció egyszámjegyű lesz. Ez egy küzdelem. Még egyszer mondom: az inflációt nem nézni kell meg nem elszenvedni, hanem tenni kell ellene. A jegybank és a kormány igyekszik összehangolni a lépéseit, és a közös erőfeszítés eredményeképpen szerintem eredményt fogunk elérni. Még egy kicsit kérem az embereket, hogy tartsanak ki. Szerintem február végén, márciusban látni fogják, hogy azok az injekciók, azok a vakcinák, amiket a kormány beadott a magyar nemzetgazdaságnak, biztató eredményeket produkálnak majd.

Annak ellenére is, hogyha, mondjuk, újabb szankciók érkeznek Brüsszelből?

Olyan szankciókat nem fogunk átengedni, amely tovább növelné a magyar inflációt. Itt a legfontosabb az energiaár, ezért nem fogjuk engedni, hogy megvalósuljon az a terv, hogy a nukleáris energiára is kiterjesszék a szankciókat. Február 5-e például egy érdekes nap lesz, mert a korábban az unió által elfogadott szankciók egy része az olajra vonatkozóan akkor lép hatályba. Orosz olajból származó termékeket, például dízelt nem lehet behozni az európai piacra, kivéve azokat az országokat, akik megharcolták a maguk csatáját, és elérték, hogy rájuk ez ne vonatkozzon. Ilyen ország Magyarország. Ezt a csatát mi, magyarok vezettük. Két-három országot még sikerült beemelnünk ebbe a körbe, ezért bennünket például február 5-én ez a szankció nem fog érinteni. És nem fogom hagyni, hogy a nukleáris energiát bevonják a szankciók körébe, ki van zárva.

Az ukrajnai háborúról, a brüsszeli szankciókról és a magyar gazdaság kilátásairól is kérdeztem az elmúlt félórában Orbán Viktor miniszterelnököt.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek