Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió “Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Jó reggelt kívánok, és köszöntöm a brüsszeli közmédia központ stúdiójában Orbán Viktor miniszterelnököt. Jó reggelt!

Jó reggelt!

Azért beszélgetünk most itt, mert ahogyan a felvezetőben is elhangzott, most itt tartják, Brüsszelben az uniós állam és kormányfők kétnapos csúcstalálkozóját, amelynek az első napján vannak túl, és este az egyik legfontosabb téma az a bizottsági javaslat volt, amellyel a testület 66 milliárd euróval emelné meg az unió közös költségvetését, és ehhez kéri a tagállamok hozzájárulását. Ugye, a hétéves költségvetési ciklusból három év telt el eddig. Miért van szükség erre az emelésre már most?

Valóban, késő éjszakáig gyúrtuk egymást, ez volt a fő téma. Valójában kiderült, miután megforgattuk ott a bürokratákat, hogy mondjanak számokat, hogy ez nem is hatvan-valamennyi, hanem száz. Tehát arról van szó, hogy eltelt három év. Nekünk van egy hatályos költségvetésünk, amit három évvel ezelőtt fogadtunk el, ez hétéves időtartamra szól. Még a felénél sem vagyunk, és most jönnek a brüsszeli pénznyelők, és azt mondják, hogy adjunk még százmilliárd eurót, a tagállamok ezt dobják össze. A hivatkozás két fontos, nagy kiadási tétel. Az egyik Ukrajna: adjunk még több pénzt Ukrajnának, és hosszú évekre előre kötelezzük el magunkat; és adjunk pénzt a migráció kezelésére, aminek egy része a külső határ védelmére menne – amiről még lehetne is beszélni –, a másik fele meg arra, hogy a bejutott migránsokat hogyan osztjuk szét egymás között, hogyan hozunk létre migránstáborokat, egyáltalán: hogyan folytatjuk új, friss pénzzel azt az elhibázott politikát, aminek a következményeit itt, Brüsszelben és más, európai nagyvárosokban hétről hétre lehet látni, hogy a migránsokkal együtt behoztuk a terrort, behoztuk a bűnözést, és behoztuk azokat a konfliktusokat, amik egyébként Európán kívül, innen több ezer kilométerre vannak jelen, mint legutóbb az izraeli terrormerénylet esetében. Ezek a konfliktusok, amelyek innen sok ezer kilométerre születtek, ma itt vannak az európai nagyvárosok utcáin. Ennek a jelentőségét a magyarok talán kevésbé érzik, mert nálunk ilyen nincsen. Hála a Jóistennek, amikor erősnek kellett lenni, akkor erősek voltunk, és nem engedtük be a migránsokat. De aki beengedte őket, az ma együtt él olyan konfliktusokkal, amelyek nem ide valók, hanem ide úgy jöttek messziről, ahogy mi mondjuk, ugye, a bajt hozták ide ahelyett, hogy a segítséget vitték volna oda. Pont fordítva kell: a segítséget kellene odavinni, és a bajt meg nem kéne behozni Európába. Tehát a költségvetés tárgyalása valójában két nagy tételt érintett, a migrációval kapcsolatos kiadásokat és az ukrajnai háború finanszírozását. És ahogy a bürokraták szokták – mert Brüsszelben is a bürokrata, az mindenhol bürokrata, itt is az –, még azt mondták, hogy és milyen jó lenne, ha egy kis tartalékot is képeznénk, ami fölött ők szabadon rendelkezhetnek, meg olyan régen volt már fizetésemelés, az infláció is magas volt, meg egy kis béremelést még úgy, oldalról azért belekanyarítottak ebbe a javaslatba, amitől persze senki sem volt lelkes. Kidolgozatlannak, alapvetően komoly tárgyalásra alkalmatlannak kellett minősítenünk az előterjesztést, vissza is dobtuk, hogy a bizottság jöjjön elő egy komolyabb javaslattal. De nagy csata volt, különösen az ukrán ügyben nagyon nagy csata volt.

Igen, és hogyha Ukrajna támogatásáról beszélünk, ugye, ez a legnagyobb tétel egyébként ebben a csomagban, miközben az Egyesült Államokból azért egyre több olyan hang van, amely a támogatások csökkentését vagy leállítását szorgalmazza. Bírni fogja az Európai Unió akár pénzügyileg is, hogyha, mondjuk, egyedül marad Ukrajna támogatásával?

Hogy Európa bírja-e, azt nem tudom, de hogy Magyarország se nem bírja, se nem akarja bírni, abban biztos vagyok, mert semmilyen indokát nem látom annak, hogy mi pénzt küldjünk Ukrajnába, olyan pénzt, amit a magyar adófizetők fizettek be a magyar költségvetésbe. Tehát olyan van, hogy kitör egy háború valahol, kialakul egy konfliktus, az oroszok megtámadják Ukrajnát, itt ez történt, és utána mi a segítségükre sietünk, mondjuk, humanitárius segítséget nyújtunk. Ennek lehetnek közös költségei. Van, aki fegyvert is szállít, mi nem szállítunk fegyvert. De akármit is csinálunk, mielőtt a pénzünket elköltjük, kell, hogy legyen egy világos stratégiánk arra nézve, hogy mit akarunk elérni. És ehhez képest kell a pénzt rendelkezésre bocsátani. A legnagyobb baj ma az, és ezt kénytelen voltam – bár erről nem szoktak itt így beszélni – egyenesen és világosan fogalmazni: ma a helyzet az, hogy az a stratégia, amivel belementek, és bennünket is magukkal vittek egyébként ebbe a háborúba a brüsszeliek, megbukott. Tehát a terv nagyon világos volt, Oroszország megtámadta Ukrajnát, Ukrajna erre válaszoljon fegyveresen, tehát ne tárgyalásokkal, ne izoláljuk a konfliktust úgy, mint a Krím esetében tettük ezt néhány évvel korábban, hanem Ukrajna vállaljon egy nyílt háborút, kezdjen egy honvédő háborút, mi erre biztassuk őket, és mondjuk azt, hogy ti harcoltok, ti adjátok a véreteket, nagyon sokan haltak meg, óriásiak az ukrán veszteségek is, és mi pedig adjuk ehhez a pénzt, és adunk ehhez katonai eszközöket. És ezt azért tesszük, mert reális esély van arra, hogy így ti majd a fronton győzni fogtok. Tehát lesz egy győzelem. Hogyha visszaemlékszünk, ezelőtt hónapokkal be is harangozták, hogy most megindul az a nagy ellentámadás, amivel Ukrajna győzni fog. Na, most, amíg ez egy reális forgatókönyv, addig lehet beszélni arról, hogy pénzt adjunk ennek a stratégiai célnak az elérésére. De ma már mindenki tudja, csak nem meri kimondani, hogy ez a stratégia megbukott. Tehát teljesen nyilvánvaló, hogy így nem fog menni. Tehát az ukránok a fronton nem fognak győzni. Ezt minden katonai szakértő már leírja és mondja, csak a politikusok még nem merik beismerni, hogy rossz stratégiát választottunk. A mi mentségünkre, magyarok mentségére legyen mondva, az első pillanatban azt képviseltük, óriási ellenszéllel szemben azt képviseltem itt, Brüsszelben, hogy ez eleve nem jó stratégia. De miután mindenki nagyon okos volt, és elmagyarázta, hogy hogyan fogunk mégis győzni, nem tudtuk megakadályozni, hogy a nagy többség ezt a stratégiát elkezdje végrehajtani. Most kínos kimondani, hogy emberek, rossz döntést hoztunk, ez a stratégia nem működik. Mert világos, hogy az ukránok a fronton nem fognak nyerni, az oroszok a fronton nem fognak veszíteni, és szó sincs arról, hogy az orosz elnök megbukna Moszkvában, mert a vesztes háború zűrzavart idéz elő. Ez volt az európai stratégia. Az ukránoknak nyerni kell, az oroszoknak veszíteni kell, az elnöknek buknia kell. Ezt mondtuk egy hangon, kórusban az amerikaiakkal. De ez nem fog menni. Ilyenkor meg kell állni, és azt kell mondani, az A-terv megbukott, most csináljunk egy B-tervet. Ha van B-terv, akkor beszéljünk arról, hogy az mibe kerül. És ha tudjuk, hogy mibe kerül, akkor azt a terhet hogyan osztjuk szét egymás között. Nem lehet fordítva, hogy elkezdünk beszélni arról, hogy mennyi pénzt adunk valakinek, akinek a háborús stratégiája, melynek mi is részei vagyunk, egyébként már nem érvényes. Tehát valójában mi itt egy vezetői problémával állunk szemben. Nemcsak egy pénzügyivel, hanem azzal a problémával kell szembenézni, és ezért kell szerintem Brüsszelben mindenképp változást elérni a soron következő, júniusban esedékes európai választásokon, mert olyan vezetőink vannak, akik nem tudják megoldani ezt a problémát. Nem elég jó vezetők. Lehet, hogy békeidőben, amikor nem fodrozódik a víz, nem fúj a szél, és lehet csónakázni, akkor ők jó vezetők. De most, amikor szélvihar van, óriási hullámok vannak, kalózhajók is föltűnnek a vizeken, hogy ezekkel a vezetőkkel nem fogunk tudni boldogulni, az biztos. Változás kell Brüsszelben!

Ön, ugye, az október 23-i beszédében azt mondta, hogy nem táncolunk úgy, ahogy’ Brüsszel fütyül. Erre a változásra utalt ezzel a mondattal, vagy következnek ebből a mondatból további, újabb kormányzati lépések?

Leginkább arra gondolok most, hogy az európai parlamenti választáson meg kell találnunk azokat az európai vezetőket, akik ebben a nehéz helyzetben is össze tudják hangolni a miniszterelnökök munkáját, mert azért az Európai Unió mégiscsak az államokból, a tagállamokból és azoknak a kormányaiból áll. Tehát a legfontosabb dolog Brüsszelben, hogy összehangolják a mi munkánkat, és egy adott, jól kijelölt célra, irányra tartsanak, és oda vezessenek bennünket. Most a kérdés az, hogy persze min kell változtatni Brüsszelben – túl a vezetők személyén. Ez egy nehéz kérdés, és nagy csomagban vannak nagyon komoly, nyitott kérdések az asztalon. Ukrajnát már említettem, de ilyen a migráció is. De ilyen egyébként a gazdaságpolitika is, ahol Brüsszel időről időre előáll olyan képtelen javaslatokkal, hogy töröljük el a rezsicsökkentést, ne szedjük el a bankoktól az extraprofit adóval a jövedelmük egy részét, a kamatstopot, ami védi a családokat, szüntessük meg, tehát képtelen gazdasági ötletek is vannak az asztalon. Szóval nem babra megy a játék, komolyra fordultak a dolgok. Szerintem szükség van arra, hogy a kormányt megerősítsük, mármint a magyar kormányt, és ezt úgy szoktuk csinálni, hogy ilyenkor létrehozunk egy egységet a magyar választópolgárok és az ország politikai vezetése között. Ennek különböző eszközei vannak. Mi most azt akarjuk, és ezt is fogom javasolni, el is indítjuk ezt, hogy legyen egy újabb nemzeti konzultáció. A nemzeti konzultáció jó eszköz, arra való, hogy föltegyük a nagyon komoly kérdéseket, most is van tíz-tizenegy komoly kérdés, és az embereknek adjunk lehetőséget arra, hogy elmondják a véleményüket. Ugye, milliós nagyságrendben szoktak választ adni, ez létrehoz egy nagy támogatottságot a kormány mögött, és akkor a kormány magabiztosan és kellő erőpozícióból tárgyalhat Brüsszelben akkor is, ha orkánszerű ellenszélben kell ezt tennie. És én érzek magunkban és magamban is képességet arra, hogyha van nagy támogatás, akkor orkánszerű ellenszélben is be tudom navigálni Magyarország hajóját abba a kikötőbe, ahol a magyarok érdekét meg lehet védeni.

Ugye, az egyik nagy, nyitott kérdésként a migrációt említette az imént. És egyébként az uniós csúcs ma a migrációról szóló vitával folytatódik. És most abban a városban vagyunk, amelyet szűk két héttel ezelőtt egy újabb terrortámadás ért. Ön tegnap a csúcsra érkezve azt mondta, hogy reméli, hogy Brüsszelben is belátják, nyilvánvaló összefüggés van a terrorcselekmények és a migráció között. Láttak, látnak összefüggést az állami és kormányfők a terrorizmus és a migráció között?

Előrébb vagyunk az őszinteség tekintetében, mint voltunk néhány évvel ezelőtt. Amikor 2015-ben Magyarország azt mondta, hogy a migráció rossz dolog, és bűnözést, terrorizmust és kezelhetetlen politikai feszültségeket meg rengeteg kiadást eredményez majd Európában, akkor éppen csak meg nem feszítettek bennünket. Tehát Magyarországnak ez a sajátos helyzete, hogy konfliktusban vagyunk az európai intézményekkel, az Európai Parlamenttel, az Európai Bizottsággal és néhány nagy tagállammal. Én például Merkel asszonnyal voltam éveken keresztül egyenlőtlen felek küzdelmében Dávidként ott, Góliáttal szemben arra kényszerítve, hogy harcoljak a német nyomás ellen, akik mindenképpen be akarták hozni a migránsokat Magyarországra. Szóval, amikor 2015-ben először beszéltem a migráció következményeiről, és azt javasoltam, hogy ne megoldandó, taktikai feladatnak tekintsük a migránsok ellátását, amikor megérkeznek a határainkra, hanem távlatosan gondolkodjunk, és értsük meg, hogy milyen veszélyt engedünk be, hogyha nem állítjuk meg őket, akkor itt mi feketebárányok voltunk. A kerítés itt egy olyan szó, a vérvád volt. Civilizált ember nem épít kerítést, hanem beengedi a migránst, fogadja őket a vasútállomáson, hazaviszi, ide teszi, oda, na, tehát ehhez képest a magyar álláspont mindig is különbözött. Ahogy’ teltek-múltak az évek, egyre inkább világos volt, hogy kétségek merülnek föl, hogy ők jól csinálták-e, és valóban úgy van-e, hogy a magyarok meg rosszul. És ezt a csatát megnyertük, mert ma már teljesen nyilvánvaló, hogy amit 2015-ben én mondtam, az már itten már csak gyerekkönyvekben van, tehát itt ennél sokkal durvábbakat mondanak. Tehát az, amit Magyarország 2015-ben képviselt, ma majdnem minden ország ugyanazt képviseli. Ezt a csatát mi megnyertük. Most már csak az a kérdés, hogyha egyszer birtokunkba jutott ez a felismerés, akkor miért nem cselekszünk ennek megfelelően? Mert a magyaroknak nemcsak igazuk volt, hanem mi kidolgoztunk egy modellt arról, hogy hogyan kell megvédeni a hazánkat, hogyan kell megvédeni Magyarországot. Ez jó modell, ezzel egész Európát meg lehetne védeni. Ez egy nagyon egyszerű felismerésen alapul: mi azt mondjuk, hogy senki sem jöhet be, akinek erre nem adtunk engedélyt. Olyan, hogy beözönlenek, az ország területén állnak, és akkor adják be a kérvényüket, hogy ők szeretnének egyébként menekültként, migránsként, nem tudom, hogy’ maradni, majd amikor nemleges választ kapnak, akkor nem hagyják el az országot, mert ez a nyugatiak problémája, ezt egyetlen módon lehet megelőzni, hogy nem engeded be őket, csak ha már előtte elbíráltad az igényüket, és igent mondtál. Ha nemet, akkor be se engeded. Tehát nekik kívül kell maradni az országon egész addig, amíg az adott ország hatósága el nem bírálta az ő belépési igényüket. Mi ezt kiépítettük. Ez egy jogi határzár, ez egy katonai határzár, egy fizikai határzár, mert meg kell őket állítani és azt mondani, hogy kívül várakozol, és majd adunk egy választ neked. Na, most ezt kéne csinálni egész Európában. Tehát odáig már eljutottak, hogy a veszélyeket elismerik, a hibákat elismerik, hogy beengedték a terrort és a bűnözést. Van, aki már azt is meri mondani, amit mi mondunk, hogy nyilvánvaló, elkerülhetetlen és szoros összefüggés van a migráció, a bűnözés és a terrorizmus között, de oda még nem jutottak el, hogy van egy sikeres modell, ez a magyar, és ezt át kéne venni. E helyett, a régi harc következtében még mindig Magyarországot támadják, és a bíróság előtt beperelt bennünket az Európai Bizottság von der Leyen asszony az élen, ők bepereltek bennünket, hogy Magyarország az egyetlen sikeres határvédelmi modellt bontsa le. Most ezt a csatát vívjuk. Ezek a bírósági ítéletek születnek meg hamarosan. És nem lesz könnyű helyzetben Magyarország, mert, ugye, a bizottság nyomására migránspárti ítéleteket szoktak hozni Brüsszelben. Tehát lesznek még nehéz pillanatok előttünk, de hát ez egy ilyen szakma, majd igyekszünk jól navigálni.

Igen, és, ugye, Nyugaton a probléma megoldását nem a szigorú határvédelemben, hanem a kitoloncolások felgyorsításában látják, amelyet szerintük egyébként a migrációs paktum tenne lehetővé. Alkalmat adhat-e ez nekik arra, hogy felgyorsítsák az ezzel kapcsolatos munkát, és esetleg el is fogadják a következő időszakban?

Nézze, nekem nem dolgom, hogy rossz hírekkel szomorítsam a kollégáimat. És ha ők hinni akarnak abban, hogy ki tudják toloncolni az illegális migránsokat, akkor higgyenek benne. De egy csendes délutánon azért föltehetik maguknak azt a kérdést, hogy hogy’ is fog az történni? Hát látjuk ezeket a migránsokat az utcán, tömbökben élnek. Fedezik egymást, segítik egymást. Ott nem akarják, hogy kitoloncolják egyiket vagy a másikat. Oda be fog menni a rendőrség? Mondjuk, a német rendőrség bemegy, fülön fogja az illegálisan ott tartózkodót, miközben egyébként ott áll több ezer migráns, és le fogja tartóztatni? Gyereket, asszonyt, férfit? És ha, tegyük föl, hogy ezt megteszi, akkor hova teszi? Beteszi egy vagonba, és kiszállítja őket az országból? És hova szállítja ki? Szóval, ha egyszer kijött a fogkrém a tubusból, akkor azzal hitegetni magunkat, hogy majd mi vissza tudjuk azt oda varázsolni, az szerintem dajkamese. Tehát én nem akarom lebeszélni a nyugatiakat arról, hogy próbálkozzanak a visszatoloncolással, de ehhez nem fűznék nagy reményt. Tehát valami mást kell kitalálniuk. De ez nem a mi problémánk, ez nem Magyarország problémája. A mi érdekünk az, hogy nekünk ne legyen ilyen problémánk. Tehát én nem akarok osztozni a nyugatiak problémájában. Elrontották, itt a baj, meg kell oldaniuk. De miért kéne közösködnöm velük a bajban? Mert most az az ötletük, hogy akkor néhány ezret átküldenének Magyarországra. Meg arra kötelezik Magyarországot, hogy építsünk migránstáborokat, amiket majd ők föltöltenek azokkal a migránsokkal, akiket ők engedtek be. Nekünk van gyakorlati tapasztalatunk. Olyan migránsokat engednek be, akik a magyar déli határon megtámadják a rendőröket, még a lőnek is. Most utána beengedjük őket a saját országunkba? Ezek képtelen dolgok! Tehát itt azért Brüsszelben még sokat kell harcolni a magunkfajta, egyszerű vidéki legényeknek, akik két lábon állunk a földön, hogy megértessük, hogy hogy’ működik az élet valójában. Ők itt ülnek egy buborékban! Azt gondolják, hogy ők leírnak valamit egy papírra, és akkor az majd meg fog történni. De hát minden döntésnek emberszaga van. Ott, ahol konfliktus van, mindenhol emberi tényezők vannak. Nem migránsokat engedtek be általában, beengedték a migránsokat azokkal a kulturális adottságokkal, ahonnan jönnek. Ők azt gondolták, hogy a migránsok ilyen gyúrható, alakítható, formálható személyiségek, talán még dolgozni is fognak, talán még hasznukra is válnak, na, de minden embernek van múltja, kultúrája, nyelve, kapcsolatai, ha megy valahova, azt viszi magával. Tehát nem lehet az emberekre úgy tekinteni, mint akikkel majd valami társadalmi kísérletet hajtunk végre, és mint a gyurmát, formázni fogjuk őket. Mert az ember nemcsak húsból és vérből, hanem kultúrából, rokonokból, múltból, meggyőződésekből is áll. És ők mind itt vannak most az utcán. És ők teljesen idegenek a világ azon szemléletétől, ahol az itt élő emberek fölnőttek, és magukénak vallanak. Tehát itt egy más civilizációból jött emberekről beszélünk. Azzal a másik civilizációval lehet vitatkozni. Én személy szerint például az iszlámot egy nagyon nagy kulturális teljesítménynek tartom. Tehát az kiemeli az embert a barbarizmusból, az egy nagy teljesítmény, sok száz éves, nagy kulturális teljesítmény. Ebben nincs vita. Ha valaki elmegy oda, ahol őshonos az iszlám világ, láthatja ennek a termékeit vagy az eredményét vagy a megnyilvánulásait. Csak az a kérdés, hogy mit keres ez itt? Miért kell ezt idehozni, mikor mi egyébként egy teljesen más kultúrában felnőtt világ vagyunk? És ki az, aki garantálja, hogy ennek a két világnak az ilyen tömegessé váló együttéléséből jó dolog jön ki, és nem konfliktus? Eddig azt látom, hogy ennek olyan kockázata van – a bűnözés, a terrorizmus meg kulturális konfliktusok tekintetében is –, amit, én azt javaslom a magyaroknak, hogy mi ne vállaljunk. Tehát mi ne törjünk pálcát senki felett. Ne mondjunk ítéletet a nyugatiak migrációs politikájáról. De egy dolgot harcoljunk ki magunknak, hogy mi mondjuk meg, hogy ki léphet be Magyarországra, és mi döntsük el, hogy milyen kockázatot akarunk vállalni a másokkal való együttélés tekintetében. Ezt ne erőltesse ránk ilyen tanár bácsi módjára, ilyen kioktató stílusban, ilyen morális felsőbbrendűséget mutatva holmi bürokrata had Brüsszelből. Ez elfogadhatatlan! Az, hogy ki tartózkodik Magyarországon, milyen közbiztonsági konfliktust, potenciált vagy veszélyt vállalunk, az legyen kizárólag a magyarok döntése. És amíg nemzeti kormány van, biztosak lehetnek a magyarok abban, hogy nem fogjuk kockáztatni Magyarország és a magyar emberek biztonságát.

Beszéljünk egy múlt heti útjáról, ugye, több napon keresztül Kínában tárgyalt az „Egy övezet, egy út” csúcstalálkozó apropóján, és azt mondta, hogy a magyar kormány célja, hogy Magyarország legyen a keleti és a nyugati gazdaság találkozási pontja. Közben azért az látszik, hogy a Nyugat részéről van egy egyre erősödő törekvés arra vonatkozóan, hogy szakadjanak meg a kínai gazdasági kapcsolatok. Összeegyeztethető ez a két cél?

Erre a kérdésre először vessünk egy pillantást magyar nézőpontból. Én egy antikommunista lázadó diákmozgalomból jövök. Tehát én nehezen mondom azt, hogy bármi jó is volt abban a kommunizmusban, amiben azért én is éltem 26 évet. De néha az ember talál ezt-azt. Itt van például ez a Kína-kapcsolat ügy. Én nem tudom, hogy’ történt és miért, ezt majd a párttörténetet ismerők tudják megmondani, de valahogy’ 1949 után, amikor a kommunizmus Magyarországon is megvetette a lábát, úgy alakult, hogy a kínai és a magyar kommunisták között egy kitüntetetten jó kapcsolat volt. Tehát Magyarország, amikor 1990-ben elértük a szabadságot, és újra lehetett szabadon külpolitikát csinálni, megszabadultunk Moszkvától és a Szovjetuniótól, akkor nekünk egy kiemelten jó kínai–magyar kapcsolati örökségünk volt. Megjegyzem, Medgyessy Péter is például, akivel szemben elvesztettem a választást 2002-ben, egy teljesen ésszerű, kifejezetten sikeres Kína-politikát folytatott. Tehát a baloldalon is van egy hagyománya a jó kínai–magyar kapcsolatoknak. Ez óriási előny ma, mert nálunk gyorsan változnak a rendszerek, de Kínában, jelentem, nem. Tehát ott ugyanazok az emberek, ugyanaz a szisztéma. Tehát nekünk van egy óriási előnyünk. És most, hogy Kína a világ második legerősebb gazdasági hatalma lett, és minden matematikus szerint ez csak néhány év kérdése, és a világ legerősebb gazdasági hatalma lesz, mert a folyamatok előre jelezhetők, ezzel a hatalommal nekünk egy kitüntetetten jó kapcsolatunk van, még a régi időkből megörökölve. Ezt nem érdemes elkótyavetyélni. Ez egy óriási lehetőség, ha ezt le tudjuk fordítani a gazdasági kapcsolatok nyelvére. És itt történik most valami, ahol különösen jól jön nekünk ez a kapcsolat. Mert, ugye, a modern gazdaság és a modern technológia fő kérdése jelen pillanatban a zöldenergia. Hogy hogyan lehet a klímaváltozás miatt meg az emberek egészségére ártalmas szén-dioxid kibocsátás miatt a hagyományos, fosszilis, tehát szénhidrogén alapú energiákat egyre inkább hátraszorítani és zöldenergiát előhozni. Most a zöldenergia egy olyan dolog, ami valójában két dolgot jelent, két gazdasági tevékenységet jelent. Először is elő kell állítani. Szélből, napból és így tovább. Ebben a kínaiak nagyon jók. Ugye, a napelempanelek nagy része onnan érkezik, a világ előtt vannak ezen technológia fejlesztése tekintetében. Tehát meg kell termelni, majd utána el kell tárolni. Mert, ugye, a szél nem fúj mindig, a nap nem süt mindig, tehát a legnagyobb kérdés ma az egész világgazdaság előtt, hogy kinek lesz meg az a képessége, hogy a megtermelt zöldenergiát eltárolja, és akkor vegye elő, amikor arra szüksége van. Ezt mindközönségesen akkumulátornak is lehet hívni, de hát ez az akkumulátor egy gyermekded dolog ahhoz képest, amiről beszélünk. Tehát ha elmegy az ember, mondjuk, Kínába, akkor lát hatalmas, nagy építményeket, amelyek arra alkalmasak, hogy nagy mennyiségben tároljanak zöldenergiát. A verseny ma abban zajlik a világon, hogy ez a tárolási képesség milyen hosszú ideig áll fönn, tehát ki hány óráig tudja eltárolni az oda betáplált energiát. És ebben Kína ma élen jár. Tehát ha mi zöldenergiát akarunk, és azt akarjuk, hogy Magyarország a zöldenergia előnyeit kihasználja, például függetlenek legyünk másoktól, akkor nekünk a kínai cégekkel, kínai technológiával kell együttműködni. Ennek – csak megismétlem – kicsiny része az elektromobilitás, hogy a gépjárművek átállnak benzinről akkumulátorra és elektromosságra. Ez egy sokkal nagyobb ügy. Ez az egész zöldenergia jövőjét érintő ügy. És, ugye, az olyan országoknak, mint mi, akik a kommunizmus miatt kimaradtunk a világ fejlődéséből, mindig keresni kell azt a lehetőséget, hogy hogyan tudnánk egységnyi idő alatt nagyobb utat megtenni – ezt úgy hívják, hogy fölzárkózni –, mint mások. És erre az egyik válasz az, hogyha egy új technológiába te kellően korán kapcsolódsz be, jó időben, másokat megelőzően, akkor nagyon sokat tudsz a fejlődési hátrányodból ledolgozni viszonylag rövid idő alatt. Szerintem Magyarország egy ilyen lehetőség kapujában áll. Tehát a kínaiakkal való együttműködésnek a vezérfonala gazdaságilag a zöldenergia.

Beszéljünk még egy témáról, rövid időnk van, de szerdán bejelentette a kormány a CSOK Pluszt, amely egy kedvezményes hitelt jelent, amelynek a tőkéjéből egyébként a született gyermekek számának függvényében elengednek tíz-tízmillió forintot. Mit vár a kormány az átalakított CSOK-tól? Milyen logika húzódik meg ennek a hátterében?

A legmélyén a megfontolásainknak egy nagyon egyszerű összefüggés áll: ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő. Tehát csinálhatunk mi, amit akarunk, ha nincsenek gyerekeink, akik a helyünkbe lépnek, akkor mi végre csináltunk mi bármit? Most vannak kormányok, amelyek ezt az összefüggést fontosnak tekintik, mások meg a politikán kívüli kérdésnek tekintik, nem a mi dolgunk, az emberek dolga, magánügy, és így tovább. És kétségkívül persze, minden gyerek mindenkinek a magánügye, de ahogy szokták mondani a szociológusok, azért közjószág is, mert ha nincs gyerek, akkor az egész országgal lesz baj. Tehát ezért mi úgy gondoljuk, hogy a kormánynak az a legfontosabb feladata, hogy segítse az embereket abban, hogy vállalhassák a gyerekeket. Nekünk nem dolgunk, hogy meggyőzzük őket, meg rábeszéljük őket, ezt a komcsi – hogy mondjam? – propagandát én nem szívesen látnám, mert nekünk nem meggyőzni kell az embereket arról, hogy legyen több gyerekük, hanem azt kell mondani, hogy ha akarod, hogy legyen gyereked, akkor mi abban tudunk segíteni, hogy ne ütközz olyan akadályba, ami visszatart téged. Tehát te vágyod, te akarod a gyerekedet, csak beleütközöl nehézségbe, mondjuk, nincs hol lakni, vagy nincs munkahelyed. A kormány abban tud segíteni, hogy legyen munkahelyed. Abban tud segíteni, hogy legyen hol laknod, ami nem egyszerű, mert egy lakás, egy ház egy komoly összeg. És keressük a módszereket, hogy hogyan tudunk ebben segíteni. Két dolgot indítottunk meg, egy falusi CSOK-ot, meg meghívjuk, úgyhogy városi CSOK-ot. A falusi CSOK jól ment, és most is jól megy. Meg is emeltük a támogatás összegét, most kedvezményesebbé tettük a hitelt, és így tovább. De a városi CSOK iránti érdeklődés leesett. Tehát azt nem a kormány szüntette meg, hanem az emberek bejelentették az unalmast, mondjuk így, azt mondták, hát sajnos ez már nekünk nem vonzó. És e helyett kellett egy újat kitalálni. Egy éve dolgozunk ezen, hogy január 1-jével a régi városi CSOK menjen ki, és egy új CSOK extra meg jöjjön be, ami elég vonzó, alkalmazkodik a megváltozott pénzügyi körülményekhez. Ezt dolgozták ki a szakembereink, a kormány ezt több körben megvitatta, és a szerdai kormányülésen le is ütöttük, mármint hogy jóváhagytuk az előterjesztést. Lesz egy olyan támogatási forma, érdemes az országnak számolgatnia, hogy hogy’ éri meg, hogy egy, két, három gyermek esetén komoly segítséget fognak kapni az önálló otthon megteremtéséhez. Ez az új CSOK Plusz.

Az európai uniós csúcstalálkozóról, a migrációról és a héten bejelentett CSOK Pluszról is kérdeztem az elmúlt félórában Orbán Viktor miniszterelnököt.