Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: A héten benyújtotta a kormány a parlamentnek a 2024-es költségvetést, amelyet a védelem költségvetéseként jellemeztek. Az indoklás szerint ugyanis háborús időkben olyan költségvetésre van szükség, amely megvédi az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést. Brüsszel ugyanakkor nemrég egy olyan javaslatot tett, amelyben ez utóbbi, tehát a rezsicsökkentés eltörlését kéri a magyar kormánytól. Orbán Viktor miniszterelnök stúdiónk vendége. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok! Tisztelettel köszöntöm a hallgatókat.

Elég egyértelmű volt az üzenet Brüsszelből a rezsicsökkentés eltörlésével kapcsolatban, a 2024-es költségvetés tervezetében ugyanakkor szerepel az erre szánt összeg. Újabb front nyílik ebben az ügyben Brüsszel és a magyar kormány között?

Nem az ő dolguk, kezdjük így talán, barátságosan. Tehát köszönjük szépen az észrevételeket, a tanácsokat. Azt javasolják, hogy lényegében tegyük tönkre a magyar gazdaságot, de legalábbis tegyük tönkre az embereket, a családokat mindenképpen, hozzuk lehetetlen helyzetbe a nyugdíjasokat. Szóval csupa olyasmit kérnek, amit a magyar köznyelv abban az egy szóban foglal össze, hogy megszorítás. Tehát ne vegyük el a bankoktól és a nagy cégektől az extraprofitot, a nyugdíjasoknak, a családoknak kelljen kifizetniük a teljes energiaköltséget. Szóval olyasmit kérnek, ami ellen több mint tizenhárom éve személyesen harcolok, meg az egész politikai közösség, amit vezetek. És azt gondolom, hogy nem elszigetelten folytatjuk ezt a küzdelmet, hanem a magyar emberek elsöprő többségének a támogatásával, messze túlnyúlik ebben a kérdésben a kormány támogatottsága a kormánypárti és baloldali, pártpolitikai törésvonalon. Egy baloldali nyugdíjas is egyetért azzal, hogy ő nem akar havonta 181 ezer forinttal többet fizetni. Márpedig ha azt tennénk, amit Brüsszel kér, akkor neki havonta körülbelül 180 ezer forinttal többet kellene fizetnie. Hát ez nem pártpolitikai kérdés, hanem egész egyszerűen az élet húsba vágó kérdése, messze túl van minden politikán. Tehát szerintem Magyarországnak ki kell állnia a saját érdekei mellett. Meg kell köszönni udvariasan, ahogyan az ott, a francia királyi udvarokban szokás, ékesszóló, európai értékekről szóló blabla nyelven meg kell köszönni, hogy gondoltak ránk, hogy javaslatokat fogalmaztak meg. Ami abból jó, van egy-kettő, ami értelmes – mert azért ott is okos emberek vannak –, tehát néhány dolgot meg kell fogadni, de mindent, ami a megszorítás irányába mutat, azt pedig el kell vetni, és világossá kell tenni, hogy ezeknek a kérdéseknek az eldöntése, a költségvetés megalkotása nemzeti hatáskör. Az unió két dolgot kérhet rajtunk számon. Ebbe mi beletörődtünk, amikor beléptünk az unióba, tehát ezek nem új dolgok, hanem tudtuk előre, hogy megmondhatja, hogy a költségvetési hiány maximális mértéke mekkora lehet, és azt is elvárhatja tőlünk, hogy az államadósságot pedig csökkentjük, és egy bizonyos szint, a nemzeti össztermék 60 százaléka alá visszük. Ezt a két dolgot, hiszen erről állapodtunk meg a csatlakozáskor, joggal várják el tőlünk. A 2024-es költségvetésben az államadósság csökkenni fog, most már 70 százalék alá megy, és a költségvetési hiányt is csökkenteni fogjuk. Na, nem azért, mert Brüsszel követeli, bár ez is egy érv, hanem azért, mert a magyar gazdaságnak is az az érdeke, hogy fegyelmezetten gazdálkodjunk. Ez általában is jó, jobb, mintha fegyelmezetlen az ember, de háborús időkben pedig létkérdés, hogy fegyelmezetten kell gazdálkodni. Tehát háborús idők vannak, háborús időket élünk, védekezni kell, meg kell védeni a munkahelyeket, ez a legfontosabb. Aztán meg kell védeni a nyugdíjak értékét, mert, ugye, a nyugdíjasok azok, akik nem tudnak plusz munkával, vagy csak kevesen vannak, akik közülük plusz munkával tudnának magukon segíteni, ha a nyugdíjak elkezdik elveszíteni az értéküket. Ezért fordultak szembe a nyugdíjasok az egész baloldallal, és váltak tulajdonképpen a nemzeti tábor híveivé, és támogatják a nemzeti gazdaságpolitikát. És meg kell védeni a családokat is, hiszen a gyerekek nevelése mindig egy extra feladat, komoly költség, nagy vállalkozás gyereket nevelni, és ezért a családok megérdemlik, hogy a kormány védje őket. Úgyhogy ez lesz a költségvetés, egy védelmi költségvetés. Ha nem lenne háború, akkor ez egy sokkal boldogabb költségvetés lenne, de így sem lehetünk vele elégedetlenek, mert mindent, ami fontos a számunkra, azt meg tudunk védeni a 2024-es évben a háború ellenére is.

Ez a fő kérdés, hogy fegyelmezett gazdálkodás, ugye, amit Ön is említett, mellett és ilyen bizonytalan környezetben, politikai és gazdaságilag is bizonytalan környezetben, ez a sok cél ez teljesíthető egyszerre?

Több célt is kellene magunk elé kitűzni, tehát egy költségvetés szerteágazó célok százait is képes teljesíteni, ha jól vezetik az országot, meg ha jó a pénzügyminiszter. Nekünk e tekintetben, mármint a pénzügyminiszter tekintetében mindenképpen szerencsénk van. Nagyon kevés ország mondhatja el magáról, hogy olyan hosszú ideje van hivatalban a pénzügyminisztere, mint Magyarországon, és azt megelőzően pedig pénzügyminisztériumi államtitkár volt, tehát tapasztaltabb, harcedzettebb embert találni, mint Varga Mihály, aki a magyar pénzügyminiszter, azt hiszem, hogy egész Európában sem tudnánk. Egyedül talán Babiš korábbi pénzügyminiszter, később pedig cseh miniszterelnök volt csak hozzá fogható, mindenki más hozzá képest, nem mondom, hogy zöldfülű, de kezdő a pályán. Tehát Mihály, a pénzügyminiszter urunk átlátja ezeket a folyamatokat 2010-től, sőt már az 1998-as kormányban is ott volt. Én biztonságban érzem az országot, amikor a maga higgadt módján a pénzügyminiszter hozza a költségvetést, és azt mondja, hogy ez belefér, ez nem fér bele. És bár háborús inflációs időket élünk, és a költségvetés kénytelen arra építeni a 2024-es évet tekintve, hogy a háború elhúzódik, ezért védelmi jellegű a költségvetésünk, de amit lehetett ebből, a pénzügyminiszter kihozott.

Ha már az inflációt említette ugye, 6 százalékos inflációval számol a jövő évi költségvetés. Most 24-nél tartunk, egy csökkenő pályán vagyunk. Elegendőek-e a meghozott intézkedések ahhoz, hogy ez a negyedére csökkenjen a jövő évben, vagy ehhez azért kellene a béke, vagy legalább a szankcióknak a visszavonása?

Már inkább 22 alatt vagyunk, remélem. Várom a friss adatokat én is. Ugye, mindig elmondom, hogy az infláció nem magától megy föl, meg nem magától jön le, amögött folyamatok vannak, akarat és erő van mögötte. Most a háború energiája vitte föl, ez lökte föl, hiszen a háború megemelte az energiaárakat az egész világon, így mindennek megnőtt az ára, ez fölvitte az inflációt. Nem fog lejönni magától, meg ha kérincsélünk, hogy méltóztasson lejönni, tehát ez nem így van, azt le kell törni. Tehát az infláció ellen harcolni kell. Ez egy nagy vállalása a kormánynak. Azt nem tudom, hogy az emberek mennyire vannak ennek tudatában, de az egy nagyon komoly vállalás, hogy olyan lépéseket teszünk, amellyel letörjük az inflációt egyszámjegyűre ennek az évnek a végére. Az igazság az, hogy óriási pechünk van. Nemcsak azért, mert a háború egy szörnyű dolog, hanem azért is, mert a háború elsődleges hatása az energiaárak megnövelése. Mert a háború nemcsak a frontvonalon zajlik, hanem az energiapiacon is zajlik. Az oroszok kiszorítása történik Európából, mármint az energiaszektorból, és ez fölviszi az energiaárakat. És miután Magyarország az a legdinamikusabban fejlődő ország, amelynek a legtöbb energiára van szüksége, hiszen óriási ütemben jönnek a beruházások, az energiát viszont külföldről kell hoznunk, mert itthon nincs elegendő, tehát importból, ezért az energiaárak megnövelésének nagyon komoly pénzügyi következményei lettek. Ha nem törjük le az inflációt, akkor sajnos a magyar gazdaság növekedését sem tudjuk elősegíteni. Tehát nincs más. Ha Paksot be tudtuk volna hamarabb fejezni, ha nyithatok egy zárójelet, és működne, mondjuk, már most Paks 2, akkor hátradőlnénk, hátradőlhetnénk, hiszen rengeteg napenergiát előállító beruházást hajtottunk végre Magyarországon az elmúlt néhány évben. Ha a paksi kapacitás kétszerese már meglenne, akkor Magyarország legfeljebb az atomenergiához szükséges fűtőanyag-importra szorulna, de az egy kezelhető dolog, és a világon számos megoldás létezik. Kiszolgáltatottságunk is alacsonyabb lenne, és olcsóbb lenne a magyar energia ára is. De Brüsszelben annyit akadékoskodtak, a magyar baloldal kezdeményezésére elsősorban, hiszen Paksot itthonról fúrják Brüsszelben, annyi halasztást kellett végrehajtani és új terveket benyújtani meg új engedélyeket, hogy ezzel megcsúsztunk. Pechünk van ebből a szempontból. Ha úgy nézne ki az ország energiatermelési térképe, mint ahogy majd négy-öt év múlva kinéz, akkor sokkal könnyebben viseltük volna ezt a háborús inflációt is. De hát nincs mit tenni, nem panaszkodni kell, hanem meg kell oldani az adott körülmények között ezt a feladatot is, év végére, ha a fene fenét eszik is, ha szabad így fogalmaznom, akkor is le kell vinni az inflációt egyszámjegyűre, és a következő évben pedig 6 százalékos átlagos inflációval számolunk. Ha nem lenne háború, ha az Európai Unió, illetve a nyugatiak jobb belátásra térnének, és belátnák, hogy rossz pályán haladunk, tehát a háborús ösvény rossz ösvény, és a béke útját járnánk, és tűzszünet lenne, és megkezdődnének a béketárgyalások, akkor hirtelen megkönnyebbedne a gazdasági helyzet is, és az infláció is sokkal gyorsabban menne vissza a megszokott 1-3 százalékos tartományba.

Akkor ez felveti azt a kérdést is, hogy mennyire erős most a háborúpárti tábor, mert azért a szankciókkal kapcsolatban legalábbis, minthogyha fordulna az álláspont. Ugye, a 11. szankciós csomagot már a görögök sem támogatják a magyarok mellett, de azért látjuk azt, hogy nagyon sokan, akár az energiacégek, akár a hadiipar jól jár ezzel a háborúval, a másik oldalon pedig ott vannak az emberek, akik az infláción keresztül ennek fizetik az árát.

Valóban, a háborúnak vannak nyertesei meg vesztesei. De a legnagyobb vesztesek nem azok, akik magasabb energiaárat fizetnek, bár ez sem jó, látjuk Magyarországon is. A legnagyobbat azok szenvedik, vagy ők szenvedik el a legsúlyosabb veszteségeket, akiknek meghalnak a hozzátartozói: az apja, a testvére, a férje, tehát ők az igazi vesztesek mindkét oldalon. Most azt kell mondjam Önnek, hogy keleten a helyzet változatlan. Tehát a háború nagyon durva fázisába lépett, nem kímél se Istent, se embert, ott borzalmas dolgok történnek a frontvonalon. Úgyhogy amikor itthon, kényelmes karosszékben ülve azt mondják a baloldali politikusok, hogy mi háborúban állunk Oroszországgal, akkor nem tudják, mit beszélnek. Elment az eszük. A „háborúban állunk Oroszországgal” egy olyan kijelentés, amit a II. világháború óta épelméjű ember nem enged meg magának. Tehát itthon, a karosszékből, mondjuk, az ország leggazdagabb városának polgármesteri székéből arról beszélni ilyen értelmiségi, belvárosi módon, hát hogy háborúban állunk Oroszországgal, kinyílik a bicska az ember zsebében. Hogy lehet azt mondani, hogy Magyarország, mi, magyarok háborúban állunk Oroszországgal? Az ember tényleg nem talál szavakat. Tehát borzalmas dolgok történnek egy háborúban, és az a jó, ha abban mi nem vagyunk benne. És morálisan is az egyetlen vállalható pozíció a béke pozíciója. Ebből a szempontból a Vatikán után fontos, hogy Törökországban is az a politika győzött, amely békét akar, mert Erdoğan elnök egyértelműen a béke oldalán áll, sőt közvetítő szerepet is vállal. Szóval visszatérve a veszteségekre. Miközben persze emberéleteket vesztünk el, Magyarország milliárdokat fizet pluszban a magas energiaárak miatt, aközben vannak, akik nyernek. Ez minden háborúban így szokott lenni. Az ember nem rajong a háborús spekulánsokért, de ezt nem áll módunkban most megváltoztatni. Ami azonban talán fontos, hogy megértsük a háborúról szóló nyugati beszédet – tegnap Kisinyovban is figyeltem őket, ahogy’ lelkesen beszéltek a háborúról –, azt kell talán a hallgatóknak tudniuk, hogyha valaki úgy érzi, hogy benne van a háborúban, akkor a háborúról való beszéd is a háború része. És miután a nyugat-európaiak úgy érzik, hogy ők benne vannak a háborúban, meg Budapest főpolgármestere még mellettük is, ők úgy beszélnek a háborúról, hogy azzal a háború kimenetelét próbálják befolyásolni, az a háború része, a harcvívásnak a része. Mi, miután nem vagyunk benne a háborúban, Magyarország nem áll háborúban Oroszországgal, és nem is fog, amíg ez a kormány van, addig biztosan nem, mi kívülről nézzük ezt, mint egy bennünket fenyegető veszélyt, amely közel van, de nem a mi háborúnk. És azt hiszem, hogy ezért mi higgadtabbak vagyunk, és reálisabban látjuk azt, ami történik. És persze most mindenki lelkes Nyugaton, én látom, az ukrán ellentámadás lehetősége miatt, és ez az ukránok dolga, magam sem szeretnék hadászati babérokra törni, de azt még a magamfajta, másfél éves katonaviseltséggel rendelkező ember is pontosan tudja hadászati akadémiai tudás nélkül is, mert megtanulta a hadseregben, hogyha támadok, akkor háromszor akkora veszteségem lesz, mint annak, aki védekezik. És hát egy olyan ország, amelynek a lakossága a szembenálló felének, a szembenálló félnek a töredéke, mondjuk, az oroszok vannak 130-140 milliónyian, az ukránok már nem tudjuk mennyien, de valahol 20-30 millió között, szóval ilyen körülmények között nagy hadászati támadásokat indítani: vérfürdő. Tehát ezért szerintem mindent meg kell tennünk még az ellentámadás megindítása előtt, hogy meggyőzzük a feleket arról, hogy tűzszünetre van szükség és tárgyalásokra. Egyébként rengeteg életet fogunk elveszíteni.

Azért is kérdeztem, hogy mennyire erős a háborúpárti lobbi, hogy mit hajlandó megtenni azért, hogy Magyarországnak ezt a határozott békepárti álláspontját megváltoztassa? Mert, ugye, említette, hogy amíg ez a kormány van, ez nem fog megváltozni, de azért látjuk a másik oldalon, hogy törekvés van arra, hogy ez megváltozzon.

A politikában a legnagyobb kihívások egyike a saját korábbi hibád beismerése. Ez nem nehéz akkor, hogyha hosszú évekre visszamenőleg kell valamiről így nyilatkozni. De amikor azt kell mondani, hogy a tegnapi pozícióm hibásnak bizonyult ma reggelre, na, az nagyon nehéz. És olyan mértékig lovalták bele magukat abba, hogy ezt a háborút meg lehet nyerni, és azzal a módszerrel lehet megnyerni, ahogyan ez most zajlik, ahogy’ az ukránok harcolnak, a Nyugat meg adja nekik a pénzt meg a fegyvert, hogy erről a háborús ösvényről lejönni nagyon nehéz lesz. Szerencsére ez nem a mi dolgunk, mert mi szerintem az erkölcsileg és politikailag helyes ösvényen haladunk, de a többieknek nehéz lesz. Én is várom, hogy hogyan történik ez majd meg. Valószínűleg úgy, ahogy most ez Spanyolországban is látszik, meg majd látszani fog néhány másik ország esetében is, hogy a választásokon az emberek előbb vagy utóbb kikényszerítik a békét. És azok a kormányok, amelyek belelovalták magukat a háborúba, azok egész egyszerűen nem beismerik a hibájukat, hanem leváltja őket a nép. Most ezt látom ebben a pillanatban. Ez alól lehet kivétel a mi térségünk, különösen a lengyelekre gondolok, akiknek szurkolok a sikeréért, a lengyel kormányért, lehet kivétel, mert a mi térségünk közel van a háborúhoz. Akik messze vannak, és onnan messziről küldözgetik a pénzt, mondjuk, Amerikából vagy Nyugat-Európából, azoknak nagyon nehéz lesz megvédeni a széküket, mert egész Európa, az európai emberek nagy többsége nem áll a háború pártján. Lehet, hogy erkölcsileg igazat ad Ukrajnának, jó okkal. Jó okkal mondja azt, hiszen Ukrajna a megtámadott fél, Oroszország pedig az agresszor, és igazságot szeretnénk. Ebben szerintem a nyugat-európai vagy általában az európai közvélemény egyhangúan beszél és gondolkodik. De hogy mit kell tenni, és mit kell vállalni, és mit szabad vállalni, ebben megoszlik az európai közvélemény, és amit én látok, az, hogy nő a békepártiak száma, és csökken a háborúpártiaknak a száma. Itt most nem a mi presztízsünkről van szó, meg nem arról, hogy kinek van igaza, de azért az európai politikának van egy ritmusa, amit én közelről látok. Mondjuk, a menekült-, migrációs válság idején is az volt, mi voltunk az egyetlenek, akik azt mondtuk, hogy a határokat meg kell védeni, mert egy ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül, tehát nincs ország és nincs nemzet határ nélkül. Mindenki nekünk ugrott, majd két-három évvel később azt mondták, finoman, de beismerve, pályát módosítva: a magyaroknak igazuk volt. És ez fog történni a béke ügyében is. Mindenki ellenünk van. Vatikán, Törökország, egy-két kivétel azért akad, de az Európai Unión belül a nagy többség ellenünk van, a torkunknak ugrottak. Nehéz dolog egyébként békepárti álláspontot képviselni miniszterelnökök között, ahol mindenki háborúpárti egy ilyen miniszterelnöki ülésen, most nem untatom ezzel a hallgatókat, de el tudják képzelni. Nehéz dolog, de én biztos vagyok abban, hogy nincs messze a pillanat, amikor azt fogják mondani, az az igazság, hogy a magyarok jól látták, nekik volt igazuk. Az elejétől fogva a békére kellett volna törekedni. És ez egyre inkább így lesz, mert látszik, hogy még a legjobb esetben sem lehet jobb eredményt elérni a frontvonalon, a csatamezőn, mint amely eredményt el lehetett volna érni ukrán szempontból már a háborút megelőzően, tárgyalásokkal. És ha a háborút megelőzően tárgyalásokkal is el lehetett volna érni valamit, vagy nem lehetett volna jobbat elérni, mint háborúval, akkor mi végre volt a háború? Ezek a súlyos kérdések, ezek egyre közelebb kerülnek a döntéshozókhoz. És amikor megérkezik ez a kérdés, és asztalra kerül, akkor azt fogja mindenki mondani, szerintem, hogy a békepártiaknak volt igazuk. Most legyünk szerények, és mondjuk azt, hogy nem Magyarországnak, hanem a Vatikánnak volt igaza.

De közben azért zajlik egy olyan törekvés, ami megpróbálja Magyarországot elszigetelni. Például a Soros-egyetem programigazgatója azt mondta, hogy Magyarország elveszíti a barátait a békepárti állásponttal, láttuk, hogy az Európai Parlamentben elfogadtak egy olyan határozatot, amely arról szól, hogy ne tölthesse be az unió soros elnöki tisztségét jövő évben Magyarország. Mennyire kell ezeket komolyan venni addig, amíg el nem jutunk oda, amiről az imént beszélt?

Ha magyar vagy, akkor állni kell a sarat. Tehát ha te a magyar miniszterelnök vagy, de ha magyar választópolgár vagy, szerintem egy hajóban ülök én mindenki mással, ha magyar vagy, akkor ki kell állnod az igazadért. Magyarország történelme arról szól, hogy amikor nem álltunk ki az igazunkért, hanem behúztuk a fülünket, farkunkat, nem mondtuk el a véleményünket, nem követeltük ki a jussunkat, akkor Magyarország mindig rajtavesztett. Volt ilyen Magyarországon hosszú időn keresztül, és nemcsak rajtavesztettünk, hanem még elvesztettük közben az önbecsülésünket, az önérzetünket, és magunk előtt is szégyenkeztünk. Most nemzeti kormány van, ilyen nem lesz. Persze nehéz, de ez a helyes, magyar érdeknek megfelelő magatartás. Baloldali macera mindig lesz. Ez a mostani is, hogy mi adjuk az elnökséget, ez egy macera. Ez egy baloldali macera. De ez olyan, mint az időjárás. Hol süt, hol esik, ez mindig van. Nem is kell ezzel foglalkozni, hiszen az, hogy az unió soros elnökségét mikor ki adja, azt világos jogszabályok rögzítik, az Európai Parlamentnek ehhez semmi köze, az eszkimók parlamentje is mondhatott volna valamit, pont annyi hatása lenne, mint az Európai Unió fényes tekintetű képviselőinek, tehát semmi. Ezzel nem is kell foglalkoznia Magyarországnak. Magyarországnak a lényeges ügyekkel kell foglalkoznia. Jól kell bemutatnia az álláspontját, ott, ahol lehet, lojális együttműködést kell mutatni a többi európai uniós országgal, hiszen NATO- és európai uniós tagok vagyunk, ezek az országok akkor is a barátaink, hogyha a baloldali kormányok időnként macerálnak bennünket, tehát meg kell találni a velük való együttműködésnek és a saját érdekeink mellett való kiállásnak, ha kell, konfliktusokkal járó kiállásnak a megfelelő arányát. De ez a magyar kormány dolga, ezért választják meg a mindenkori magyar kormányt, hogy ezt a jó arányt eltalálja. Szerintem ez rendben van ebben a pillanatban. Persze minden nap figyelni kell, és ha kell, igazítani kell az arányokon, de ma az, amit csinálunk, az ésszerű európai politikai viselkedésnek a mércéje szerint kialakított magatartás.

Említette azt, hogy, ugye, Erdoğan török elnök is a béke oldalán van, ugye, őt most újraválasztották, és tegnap beszéltek is egymással telefonon. Magyar szempontból akár az orosz–ukrán háborúhoz való hozzáálláson túl is, hogyan értékeli azt, hogy a következő években is ő lesz Törökország elnöke?

Óriási megkönnyebbüléssel. Nemcsak szurkoltam, hanem kifejezetten imádkoztam is az elnök győzelméért, megmondom őszintén, és erősen és sokat. Tragédia lett volna, ha nem ő nyer. Nem akarok túlozni, de két dolog van, amit a magyaroknak érdemes tudniuk. Törökország Európa kapuja kelet felől, délkelet felől. Négymillió menekült van Törökországban. Őket Erdoğan elnök úr nem engedi ki Törökországból. Erdoğan elnök úr ellenfele Soros György embere volt. Tehát ez nem egy török kormánypárt versus ellenzék mérkőzés volt; Soros György piros sarok, Erdoğan kék sarok, vagy fordítva. Így nézett ki, pont úgy, mint Magyarországon. Itt se a helyi baloldalt kellett legyőznünk, hanem Soros Györgyöt kellett, meg az egész nemzetközi birodalmát és hadseregét kellett legyőzni. Ugyanaz történt ott, mint itt. Na, most, ha nem Erdoğan elnök úr nyert volna, hanem Soros György embere, ebből a négymillió emberből pillanatok alatt megindult volna egy, kettő, három millió, már nyáron itt lennének a magyar határon. Ránk eresztették volna őket, és megnézhettük volna magunkat. Tehát nekünk Törökország kulcsország. Másfelől van még egy húsba vágó érdekünk. Az orosz gáz ma délről jön, Törökországon keresztül. Na, most, ha ott egy Amerika-párti vagy Soros György által támogatott elnök van, hogy eljut-e Törökországon keresztül a Magyarország számára meg Szerbia számára nélkülözhetetlen orosz energia Európa belsejébe, ez erősen kétséges. És akkor a gazdaságunk térdre esett volna. Tehát, mint egy falat kenyér, úgy kellett nekünk Erdoğan elnök úrnak a győzelme. Ráadásul ő békepárti. Ha nem ő nyer, akkor kaptunk volna egy háborúpárti török elnököt, annak a következményei beláthatatlanok. Az elnöknek, a török elnöknek van esélye arra, hogy közvetítsen az ukránok és az oroszok között, ahogyan egyébként a gabona ügyében, gabonaválság ügyében ezt meg is tette. Azt tudom mondani, hogy Magyarországnak három irányba kell mindig figyelnie: Berlin, Moszkva, Isztambul vagy Ankara, tehát Oroszország, Németország, Törökország. Ebben a háromszögben van az életünk, és ebben a háromszögben kell a magyarok életét jól igazgatni. Nem mondom, hogy mind a három relációban ugyanolyan kedvezőek a csillagállások, de mind a három reláció, mind a három kapcsolatrendszer stabil, kiegyensúlyozott, és jól alakul Magyarország szempontjából, a legkritikusabb egyébként érdekes módon éppen a német kapcsolat ebben a pillanatban. Szóval adjunk hálát a Jóistennek, hogy megsegített bennünket a török választáson.

A védelem költségvetéséről, a háborúról és a Magyarországot érő brüsszeli támadásokról is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.