Orbán Viktor interjúja a Kossuth Rádió „Jó reggelt, Magyarország!” című műsorában

Törőcsik Zsolt: Lengyel, kanadai, norvég és spanyol hozzájárulással összeállt az első, Leopard harckocsikból álló, Ukrajnának szánt század – ezt jelentette be tegnap a lengyel nemzetvédelmi miniszter. Közben pedig Brüsszel egy egymilliárd eurós keretet különített el arra, hogy lövedékeket vegyen az Ukrajnának átadott lövegek számára. Jól látszik tehát, hogy a veszélyek korába léptünk, és a Nyugat továbbra is a fegyverszállításokban látja az orosz–ukrán háború megoldását, miközben a fronton egyre véresebb és egyre komolyabb emberáldozattal járó harcok dúlnak. Orbán Viktor miniszterelnököt köszöntöm a stúdióban. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Ugye, a svájci Weltwoche lapnak adott egy interjút nemrég, és ott úgy fogalmazott, hogy ezt a háborút senki nem nyerheti meg, a patthelyzet ugyanakkor könnyen világháborúvá fajulhat. Mekkora esélyt lát most erre?

Gondoljunk vissza arra – tisztelettel köszöntöm a hallgatókat –, hogy egy évvel ezelőtt még talán mindannyian abban reménykedtünk, hogy ez a fegyveres konfliktus nem terebélyesedik igazi háborúvá, vagy ha mégis, akkor földrajzilag korlátozott marad, a bevont országok száma csekély lesz, a bevonódó országok száma csekély lesz, és esély van arra, hogy hamar véget érjen. Mindennek az ellenkezője történt. Tehát a háború egy év után sokkal durvább és kegyetlenebb, mint ahogyan kezdődött. Az áldozatoknak a száma, amiről persze egyik szembenálló fél sem ad ki megbízható hitelességű adatot, de becslések azért vannak, a mi titkosszolgálataink is végeznek ilyen becsléseket, úgy látjuk, hogy már mind a két oldalon 100 ezer fölött van a halottak, illetve a jóvátehetetlenül megsérülteknek a száma. Ez azt jelenti, hogy 200-300 ezer ember – összeadva a két oldal veszteségeit – nem fog többet hazatérni. Ez azt jelenti, hogy árvák, özvegyek, tehát a legsúlyosabb emberi tragédiák tömegei állnak elő nap mint nap. És ahelyett, hogy a nemzetközi közvélemény szinte egyhangúlag elkötelezné magát a béke mellett, élesen kettévált a világ közvéleménye. Van a Nyugat, azon belül is Európa és a többiek. Tehát a türkök, az arabok, a kínaiak, az afrikaiak szorgalmazzák az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalásokat. Érthető módon, mert bár ők messzebb esnek a konfliktustól, mint mi, földrajzilag, de a hatása, elsősorban a gazdasági hatása a háborúnak elsősorban az élelmiszerellátás akadozásán keresztül és az infláción keresztül, amely nemcsak nálunk, a háború meg a szankciók nemcsak nálunk hajtják fel az inflációt, illetve az árakat, hanem a távolabbi régiókban is, szóval ezen keresztül ők is szenvednek. És tőlük markánsan eltér a Nyugat álláspontja, illetve amiről a legvisszafogottabban is azt kell mondjam, hogy a nyugati világ vezetői háborús lázban égnek. Amikor hallgatom őket, akkor azok a háború megnyerésére buzdító, még több áldozathozatalra fölhívó, motivációs beszédek, amiket egyébként higgadt tárgyalási keretek között hallgatok meg tőlük. És ennek az a következménye, amit Ön is a kérdésében említ, hogy egyre veszélyesebb fegyvereket szállítanak Ukrajnába. Ne felejtsük el, hogy a németek sisakokkal kezdték, most a tankoknál tartanak, és már teljesen bevett, korábban tabunak számított, most már teljesen bevett téma, hogy vadászrepülőgépek küldése lenne a következő feladat. És nagyon közel vagyunk szerintem ahhoz, hogy komoly javaslatként kerüljön asztalra, hogy szövetséges, Ukrajnával szövetséges országok katonái is lépjék át a határt, és menjenek Ukrajna földjére. Azt kell tehát mondanom, ezek után összegzően az Ön kérdésére válaszképpen, hogy soha ilyen közel nem voltunk ahhoz, illetve a világ soha nem volt olyan közel ahhoz, hogy egy lokális háborúból, hiszen Luhanszkról és Donyeckről beszélünk, egy lokális háborúból világháború legyen. Ennek a valószínűsége napról napra nő.

Ilyen keretek között van-e egyáltalán lehetőség párbeszédre vagy tárgyalásokra? Mert, ugye, említette, hogy az egyik oldal, a békepárti tábor a józan ész vagy az elvek, gyakorlat alapján ítéli meg ezt a helyzetet, a másik oldal pedig hitbéli kérdést csinál belőle.

Biztosan játszik szerepet ez is, de azért a nyugati oldal sem csak hit alapon áll. Áll az bizony érdek alapon is. Tehát, ugye, sok országról beszélünk, aki így vagy úgy részt vesz ebben a háborúban, hiszen lényegében csak Magyarország marad ki. Mi vagyunk az egyetlenek, akiket békepártinak lehet nevezni a Vatikán mellett, az is egy állam végül is, bár nem tagja az Európai Uniónak, az ő nagy szerencséjükre, azt hiszem, érdekes viták lennének, mondjuk, genderkérdésben. Tehát a Vatikán mellett lényegében Magyarország az egyetlen, amely békepárti, mindenki más háborúpárti, de mindenkinek mások az érdekei. Tehát azt nem szabad hinnünk, amit olvasunk, vagy amit a háborúban részt vevő felek magukról mondanak, hogy ők a megtestesült tisztaság és érdekmentesség példái, és ők kizárólag elvi és hitbéli elkötelezettségből vesznek részt ebben a háborúban. Bizony van itt jócskán üzleti spekuláció, katonapolitikai megfontolások, gazdasági érdekek és a háború utáni helyzetből nyerhető előnyökre való spekulálás. Emberek csinálják a háborút, emberek vezetik az országokat, ezért az ilyen típusú érdekmegközelítések egyáltalán nem zárhatók ki. Aki azt állítja, hogy ilyesfajta szempontok az ő gondolkodását és döntéseit nem befolyásolják, na, ezeknek az embereknek sohasem szabad hinni, mert ez a világ mégiscsak az emberi logika szerint van összerakva, és ha szeretnénk is ugyan angyalok lenni, ez nem szokott sikerülni, valahogy az érdekek mindig beúsznak a képbe. Ez így van ennél a háborúnál is. Most nem akarok én ennél messzebb menni, mert anélkül, hogy országokat neveznék meg az érdekeikkel kapcsolatban, nehéz értelmesen beszélni a dologról, ugyanakkor országokat megnevezni pedig minimum diplomáciai tapintatlanság, de ésszerűtlen dolog is, mert felesleges vitákat nyitnék, és van Magyarországnak e nélkül is éppen elég vitája.

Na, de abból, amiről eddig beszéltünk, milyen következtetést lehet levonni Magyarország helyzetére vagy biztonságára nézve? Ön a héten Székesfehérváron, a honvéd vezérkar központjában járt, ahol úgy fogalmazott, hogy Magyarország a béke mellett van, de szárazon kell tartani a puskaport.

Az első dolog, hogy van olyan helyzet, amikor az embernek megtámadják a hazáját, és azt meg kell védeni. Tehát a hadsereg nem egy luxus, és nem egy ilyen történelmi szokás, mármint hogy egy országnak legyen hadserege, arra szükség van, szükség lehet. Sőt, minél kevésbé van hadsereged, és minél gyengébbnek látszol, annál inkább ki vagy téve más országok rád vonatkozó rosszindulatának, vagy rád nézve hátrányos terveinek. Magyarország veszített háborúkat, és veszített területeket, tehát mi tudjuk, milyen az, ha nem vagy elég erős. Ezért elég erősnek kell lenni, hogy megtartsd legalább azt, amid maradt, és amid van, ehhez kell hadsereg, ehhez elsősorban persze hazaszerető emberek kellenek, most nemcsak a férfiakról beszélek, hanem általában azok az országok tudják magukat megvédeni, ahol az ország polgárai szeretik a hazájukat. Nem az az első gondolatuk, hogyha baj van, hogyan meneküljenek el, hanem hogyan lehetne mégiscsak megvédeni a bajtól a hazájukat. Ezért a hazafias gondolkodás, az ilyen nevelés, a nemzeti kultúra, a hazaszeretet mind rendkívül fontos dolgok, ha azt akarjuk, hogy a közösségünknek, a magyaroknak jövője is legyen, meg legyen saját országunk. Másodsorban kell rendelkeznünk azzal a képességgel, hogy mindenki tudja az országban, hogy mit kell tennie, hogyha baj van. Ebben nem állunk azért tökéletesen, nagyon régen volt már Magyarországon olyan összehangolt gyakorlat, oktatás, valamifajta informálása az embereknek, ami arról szól, hogyha baj van, mit kell tenni; érthető módon, hiszen elszoktunk attól, hogy háborús veszélyre egyáltalán gondolni kell. Azt hittük, hogy Európában véget értek a háborúk, itt már többet háború nem lesz, olyan biztonsági rendszereket sikerült fölépíteni, gondoltuk mi, amely eleve kizárja a háborút. Ezért ma nem nagyon tudná megmondani egy körzeti orvos vagy éppen egy tanár, vagy akár Ön itt, velem szemben, hogyha baj van, és hirtelen valamit tenni kell, akkor pontosan Önnek hova kell mennie, kihez kell bejelentkeznie, milyen munkát kéne vállalnia, hogy’ tud segíteni, hogy’ vehet részt az ország megvédésében. Ezt a tudásunkat – volt már ilyen tudásunk, most ez elveszett – majd újra kell éleszteni. Ezt országvédelmi tervnek nevezik, ezt építjük, lassan el fogunk jutni oda, amikor mind a 10 millió ember vagy legalább a nagykorúak tudják, hogy mit kell vagy kellene, ha készen állnának erre, tenniük baj esetén. A harmadik lépés pedig az, hogy kellenek azok az emberek, akik szükség esetén erővel, fegyveres erővel is megvédik a hazát. Ez a honvédség. Ezért fontos, hogy a honvédség ütőképes legyen, és ne egy kokárda legyen a mellkasunkon, vagy ne egy dísz, bokréta a kalpagunkon, hanem egy tényleges ütőerővel rendelkező, katonai erő. Ezért növelni kell a katonák számát, növelni kell az elkötelezettségüket, a hazájuk iránti elkötelezettségüket, a hivatástudatukat, emelni kell a képzési szintjüket, növelni kell a megbecsülésüket, és modern fegyvereket kell rendelkezésükre bocsátanunk, hiszen a háborúk, modern háborúk és katonai konfliktusok nagymértékben függnek a technológiától. Hogyha teljesen kimaradtál a modern hadiipari fejlesztésekből, akkor hiába vagy elkötelezett, ha csak az ország földrajzi adottságai nem teszik az országodat megtámadhatatlanná: vizek, hegyek, és így tovább – Magyarország nem ilyen ország –, akkor modern technológiával kell rendelkezned, mert anélkül nem tudod megvédeni a hazádat. Tehát miközben mi a béke oldalán vagyunk, aközben azért Magyarországnak nem szabad védtelennek lennie. Tehát a mi béke melletti érvünk nem a gyengeségből fakad, mi nem kegyelmet kérünk, nem azért akarunk békét, mert nincs erőnk megvédeni magunkat, hanem azért, mert a béke jó, a háború meg rossz. De azt mindenkinek tudnia kell, akinek esetleg rossz szándéka van Magyarország felé nézve, hogy kárt okozni Magyarországnak nem lehet, vagy ha mégis, akkor ő nagyobb kárt szenved majd el, mint amit nekünk okoz. Ezzel a képességgel rendelkeznünk kell. Ez a béke melletti egyik leghatásosabb eszköz, hogy elég erős vagy, a békéhez erő kell, szokták mondani, és ebben sok igazság van. Szóval visszatérve az Ön kérdésének lényegére, fontos, hogy Magyarország egyszerre legyen katonailag erős, és legyen békepárti. A magyar politika nem áll rosszul ebből a szempontból, mert a magyar vezetésnek, mondjuk, az ország vezetésének, amibe most a baloldalt is beleértem, tehát az ország választott képviselőinek a nagy része békepárti. A baloldal háborúpárti, de miután a jobb-bal oldali arány az utóbbi rovására, a jobboldal előnyére áll fönn, ezért sokkal nagyobb a békepártnak a súlya és befolyása Magyarország életére, mint a háborús pártnak. A baloldal és a nemzetközi bekötöttséggel rendelkező csoportok, hiszen a nemzetközi csoportok háborút akarnak, bele akarnak bennünket préselni, na, ők képviselik a háborúpárti álláspontot Magyarországon, és a nemzeti oldalon állók pedig a béke álláspontját képviselik, és szerencsére az utóbbiak meggyőző többségben vannak. Amíg külföldről finanszírozzák a baloldalt, és mint látjuk, ez történik, és nemcsak a baloldali pártokat, hanem a baloldali nyilvánosságot is, mert nemcsak guruló dollárok a pártoknál, hanem guruló dollárok a médiában is föllelhetőek, tehát amíg külföldről finanszírozzák őket, el is várják tőlük, hogy háborúpártiak legyenek. Azt is mondhatnám, hogy a magyar háborúpárti közösség, a baloldal közössége külföldi behatásra háborúpárti. Lehet, hogy szívük szerint ők is inkább a nemzeti oldallal a béke mellett tartanának ki.

Tegnap a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján úgy fogalmazott, hogy Európa hatalomszerkezetének az újraszerkesztése zajlik. Hol lehet ebben a mi helyünk, és most elsősorban gazdasági értelemben kérdezem, és elsősorban azért, mert Ön is utalt arra tegnap, hogy Magyarországnak energiára van szüksége, viszont hogyha Oroszországot le akarják választani Európáról, akkor honnan lehet elegendő energia? És milyen áron?

Nagyon veszélyes kérdés, és nem szabad lépre mennem, mert Európa hatalmi viszonyainak átszerkesztése, amely kétségkívül zajlik, és a háború ennek eszköze, azért izgalmas kérdés és a jövőnket erősen befolyásoló kérdés. Gondolkodni kell róla, az ország választópolgárai joggal várják el az ország vezetőitől, hogy ilyen távlatokban is gondolkodjanak, hiszen a jövőnket ezek a kérdések határozzák meg. Ugyanakkor az egész európai hatalmi rendszer átalakítása, a háború utáni állapotok, amire készülnünk kell, csak úgy láthatók előre, csak úgy lehet róluk beszélni, ha a háború kimeneteléről is beszélünk, és akkor már bele is süllyedtünk, belecsúsztunk abba a spekulációba, ki nyer, hogy nyer, egyben marad-e Ukrajna, nem, mi történik vele, és innentől kezdve, miután a háború meg zajlik, a legrosszabb támadásoknak tesszük ki az országot, ha ilyen spekulációkban a nyilvánosság előtt részt veszünk. Persze mindenki tudja, hogy gondolkodni gondolkodunk arról, hogy vajon mi lesz a háború vége, mi lesz a megoldás, Magyarországnak hogyan kell majd ott cselekednie, mik az érdekeink, hogyan kell azokat, hogyan lehet azokat érvényesíteni, s hol nem lehet, erről kötelességünk gondoskodni, de a nyilvánosság előtt az erről szóló beszéd a felelős országvezetőktől nem volna helyes. Ha értelmiségiek, kutatóintézetek, egyetemek, amikből azért számos van Magyarországon, erről spekulálnak, erről gondolkodnak, itt forgatókönyveket vázolnak fel, az helyes, mert intellektuálisan frissen kell magunkat tartani, de felelős politikusként egyelőre erről én még nem spekulálhatok a nyilvánosság előtt, bár van elgondolásom arról, hogy milyen lehetséges kimenetelei lesznek majd ennek a háborúnak. Egy dolog biztos, hogy nagy lehetőség nyílt ki azok előtt, akik szeretnék a hagyományos európai erőviszonyokat megváltoztatni. A hagyományos erőviszonyok Európában egy francia–német tengely körül alakultak ki, hiszen ez a kontinens két legnagyobb állama. Az Egyesült Államok az európai életben csak a katonáin keresztül vett részt, illetve ha vitális gazdasági érdekei voltak, akkor azoknak az érvényesítésére talált lehetőséget, de közvetlenül nem folyt bele az európai politika alakításába. Most az ukrán háborúval ez megváltozott, hiszen az ukrán háború mögött, a hősiesen küzdő ukránok háta mögött az amerikaiak vannak. Ez nem von le az ukránok hősiességének az értékéből, de az igazság az, hogy csak addig tud Ukrajna harcolni, amíg az Egyesült Államok erre igent mond. Ha az Egyesült Államok erre nemet mondana, akkor előállna a tűzszünet helyzete, amit az Egyesült Államok most nem akar. Persze Trump elnök úr, aki ismét indulni akar a választáson, ő ezt szeretné, ezért az amerikai választás, amely 2024-ben lesz, közvetlen befolyással lesz arra, hogy hogyan folytatódik vagy nem a háború, lesz-e tűzszünet, és lesz-e béketárgyalás. Summa summarum, a háború miatt az amerikaiak ma közvetlenül részt vesznek az európai erőviszonyok kialakításában. Ez nem is lehet másképpen, hiszen ők vezetik a háborús koalíciót Ukrajna mögött. És ennek mindenfajta következményei lesznek a jövőnkre nézve, amiről majd kellő időben szívesen beszélgetek a hallgatókkal.

És akkor most térjünk is vissza a jelenbe, merthogy a februári inflációs adatok is napvilágot láttak, amely alapján valamelyest mérséklődött a pénzromlás üteme, de még mindig 25 százalék feletti. Mikor lehet az emberek számára is érzékelhető hatása azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a kormány megtett az infláció csökkentése érdekében?

Egyetlen fix pontról tudok beszélni, az pedig az, hogy az év végére, tehát december 31-ére az infláció mértéke a 10 százalék alá megy, tehát egyszámjegyű lesz. Hogy ezt milyen ütemezésben érjük el, erről megoszlanak a vélemények. Én is inkább a reményeimnek adok hangot, hogy gyorsan érjük el, mások szerint ez inkább csak az év második felében lesz érezhető, ezt a vitát most nem is tudjuk eldönteni. Az a fontos, hogy ahhoz ragaszkodjunk, hogy az év végére 10 százalék alá menjen, 10 százalék alá szorítsuk, oda kényszerítsük, oda nyessük vissza az inflációt. Az ehhez szükséges döntéseket a kormány meghozta, és mindenki el is fogadja, hogy ezek jó döntések. Tehát úgy látom még a baloldal részéről is, hogy a meghozott intézkedéseinket, ideértve az ársapkát, a kamatstopot, ezeket persze nem támogatják, mert az nem szokás valahogy’ a magyar politikában, de legalább nem rugdossák, vagy nem ellenzik hevesen. Tehát én a reakciókból úgy látom, hogy ez a húsz döntés, húsz intézkedés, amellyel Magyarország az infláció ellen védekezik, és amellyel meg akarjuk védeni az országot, a családokat, a nyugdíjasokat, és így tovább, a kis- és középvállalkozásokat, ezek az intézkedések széles körű elfogadottságnak örvendenek, és abban is egyetértés van, hogy meg is fogják hozni az eredményt. Az a kérdés, hogy milyen ütemben, de az év végéig biztosan.

Módosíthatja ezt a célt, hogyha változik az unió szankciós politikája, akár újabb szankciók jönnek, akár, mondjuk, visszavonnak némelyeket?

Én abban biztos vagyok, és a harminc évnél több nemzetközi tapasztalatom mondatja azt velem, azóta figyelem én a világgazdaság alakulását meg az európai gazdaságnak az alakítását, és nemcsak figyelem, hanem időnként részt is veszek benne, tehát a tapasztalataim tudatában mondom Önnek azt, illetve azokkal fölvértezve, hogyha a szankciókat holnap reggel megszüntetnék, akkor az infláció mértéke egy lépésben azonnal legalább a felére csökkenne, és megindulna egy meredeken csökkenő pályán. Tehát azonnal megfeleződne, és elkezdene visszatérni abba a 2-3 százalékos tartományba, ahol egyébként egy modern európai gazdaság esetén annak a helye van. Tehát a leggyorsabb inflációcsökkentő eszköz, a leghatékonyabb a szankciók eltörlése, de erre jelen pillanatban Európában nincsen esély, én ugyan szorgalmazom, Magyarország ezt szorgalmazza, de hát akkora a súlyunk, amekkora a hadseregünk meg a GDP-nk, ez a valóság, ezért mi nem tudjuk a szankciós politikát eltörölni, de azt el tudjuk érni, mert ehhez jogunk van, és szerencsére erőnk is, hogy megvétózzuk azokat a szankciós döntéseket, amelyek a legközvetlenebb károkat okoznák a magyar gazdaságban. Tíz szankciós csomag van már mögöttünk, tíz csatát jelent ez, tíz véres csatát politikai értelemben, amikor a magyar érdekekért ki kellett állni mindegyik alkalommal, és ezt Szijjártó Péter külügyminiszter úr vezetésével meg is tettük, és ezeket a csatákat, a vétóról szóló csatákat sikeresen le is hoztuk.

Van egy másik csata is, a gyermekvédelmi törvény ügyében Brüsszel és Magyarország között. Mióta legutoljára beszélgettünk, több iskolai pedofilbotrány is napvilágot látott, és azt is tudjuk, hogy a kormány és a kormánypártok készülnek a gyermekvédelmi törvény szigorítására. Úgy egyébként, hogy a most hatályban lévő, a 2021-ben elfogadott törvény az unió bírósága előtt van. Ha szigorítás lesz, az szülhet újabb konfliktusokat Brüsszel és Budapest között?

Igen. Három nagy ügyben van kibékíthetetlennek látszó véleménykülönbség a brüsszeli bürokraták és Magyarország között. Az egyik a migráció kérdése. Bíróság előtt is vagyunk, sőt el is vagyunk ítélve, lassan már fizetnünk is kell azért, amiért nem engedjük be a migránsokat. Ez egy súlyos ügy, most a háború árnyékában erre kevesebb figyelem jut, de majd érdemes lesz ezzel foglalkozni. Az a képtelen helyzet állt ugyanis elő, hogy miközben Magyarország megvédi a saját maga és az Európai Unió külső határait, ezért pénzbüntetésre fognak bennünket ítélni, hacsak nem engedjük be a migránsokat – úgy, ahogyan azt Brüsszel egyébként régóta követeli, hogy Magyarország is adja be a derekát, és váljon bevándorlóországgá. Mi is legyünk olyanok, küszködjünk azokkal a bajokkal, nehézségekkel, visszafordíthatatlan történelmi folyamatokkal, amelyekkel ma a tőlünk nyugatra lévő országok küzdenek, miután beengedték a migránsokat, és átalakították magukat bevándorlóországgá. De mi ezt nem akarjuk, mert Magyarország a magyaroké, azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon, azt akarjuk, hogy az unokáink is egy olyan országban élhessenek, mint amilyen a mienk, és nem akarjuk ennek az összetételét megváltoztatni. Tehát ez egy olyan vita Brüsszellel, amit föloldhatatlannak látok ebben a pillanatban. A másik a háború kérdése. Ott háborúpártiak vannak, mi meg békepártiak vagyunk. Ezt majd a hadi helyzet megváltoztatja, mert egyszer csak lesz tűzszünet, és akkor ez a konfliktus is megszűnik a brüsszeli bürokraták és Magyarország között. És van a harmadik, amit nem látok föloldhatónak szintén ebben a pillanatban, ez a gendernek nevezett ügy, ami nem más, mint a gyermekvédelem ügye. Ugyanis Brüsszelben azt követelik, hogy a gyermeknevelés ügyében szüntessük meg a szülők elsőbbségét. Magyarország pedig ragaszkodik ahhoz, hogy a kiskorú gyermekek esetében a gyerekek nevelése, ideértve a szexuális nevelést is, az életre való fölkészítést is, a szülők felelőssége, és azt senki nem veheti el tőlük. Nem kaphatnak olyan oktatást az iskolában, olyan életfelfogást nem népszerűsíthetnek az iskolában, amelyhez egyébként a szülők nem járulnak hozzá. És ennek része nemcsak a nemzeti, hanem a nemi, szexuális identitás is. És az ezt elbizonytalanító propagandának a magyar fölfogás szerint nincs helye az iskolákban. Mi ezeket ki is tiltottuk onnan. Brüsszel meg vissza akarja őket hozni, mert szerinte a gyermek neveléséért nem a szülő viseli elsődlegesen a felelősséget, hanem mindenfajta, modern eszméket megtestesítő, ilyen furcsa szokásoknak hódoló aktivisták, aminek aztán a leágazása a végén az lesz, hogy föllazulnak azok a normák, amelyek védik a gyerekeinket, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy a pedofil bűncselekmények száma megnő Magyarországon. És ezt nem akarjuk, mert annál szörnyűbb dolgot egy szülő nem tud elképzelni, minthogy ilyenfajta baj érje a gyerekét. A szülőknek joguk van ahhoz, hogy megvédjék a gyerekeiket, a jogaikat is, és joggal várják el a mindenkori kormányzattól, az én felfogásom szerint legalábbis a szülők joggal várják el a mindenkori kormányzattól, hogy segítsen nekik megvédeni a gyerekeiket. És a kormány segítse a szülőket abban, hogy a gyerekneveléshez való joguk kizárólagos maradjon, és senki ne nyúlhasson hozzá a gyerekükhöz se fizikai, se szellemi értelemben. Ez a vita fönnáll Brüsszellel. Ez egy akkora szakadék, a két álláspont között olyan szakadék van, hogy nem látom, hogy miképpen lehetne áthidalni. És miután mi nem fogunk engedni, ezért majd Brüsszelnek kell a végén engednie.

Az orosz–ukrán háborúról és annak következményeiről, az infláció elleni küzdelemről és a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos brüsszeli harcokról is kérdeztem az elmúlt fél órában Orbán Viktor miniszterelnököt.