Kormányülés. A legfontosabb napirendi pontunk az árletörések folytatása volt. Az élelmiszerek esetében sikerrel léptünk fel az áremelőkkel szemben, harminc alapvető élelmiszernél sikerült letörnünk az árakat. Most a banki és a telekommunikációs szolgáltatásokon a sor, mert ezeknek az ára is jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban. A bankokkal később tárgyalunk. Most a gazdasági miniszternek meghallgattuk azt a beszámolóját, amely a telekommunikációs cégekkel folytatott tárgyalásokról szólt. Ezeknek vannak eredményei. Megállapodásokat kötöttünk. A nagy szolgáltatók jövő július 1-jéig nem emelik meg az áraikat, és aki az idén már eddig emelt, az visszaviszi az árait a január 1-jei szintre. A legnagyobb magyar tulajdonú szolgáltató pedig még azt is vállalta, hogy bevezet új, kedvező árú ajánlatokat a lakossági ügyfelek számára. Amiről beszélek, az mind vonatkozik a tévére, az internetre és a mobiltelefonos szolgáltatásokra is. Fölkészülnek a bankok. Folytatjuk az árletöréseket.