Orbán Viktor előadása a Magyarország európai uniós elnökségét értékelő konferencián

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm mindannyiukat! Tisztelt Főigazgató asszony, Főigazgató úr, köszönjük a konferencia megszervezését.

Arra kaptam felkérést, hogy egy konferencia nyitóelőadásában zárjam le az Európai Unió Tanácsának magyar elnökségét. Ez logikus gondolat, hiszen az elnökség véget ért december 31-ével. Lehet tehát mérleget vonni. Mi tagadás, rengeteget dolgoztunk. Sokan és sokat dolgoztak a magyar elnökség sikeréért. Becslésem szerint a közigazgatás szűk körében több százan, a kapcsolódó területekkel együtt az ezret is meghaladhatja ez a szám. Itt a remek lehetőség, hogy köszönetet mondjunk nekik. Köszönöm mindenkinek, aki a magyar elnökség sikeréért dolgozott, élükön Bóka János miniszter úrral. Kimagasló munkát végeztek. Megérdemlik, hogy megtapsoljuk őket. Köszönjük, János! Akik pedig a magyar elnökség sikere ellen dolgoztak, mert ilyenek is akadtak szép számmal, őket meg vigye el az ördög. A Brüsszel megbízásából magyarok ellen dolgozó magyarokat pedig dugja a pokol legmélyebb bugyrába. Az igazat megvallva a felkérésnek, az elnökséget lezáró értékelésnek ezzel eleget is tettem. Ugyanis a magyar elnökséggel nem véget ért valami, éppen ellenkezőleg: a magyar elnökség valaminek a kezdete. Egy új korszak kezdete. Persze ne essünk a kiskakas hibájába, aki azt hiszi, hogyha nem kukorékol, akkor nem kel fel a Nap, de alá se becsüljük a teljesítményünket.

A történelemkönyvekben ez a félév úgy fog majd szerepelni, mint az az időszak, amelyben Donald Trump és az európai patrióták megkezdték a nyugati világ átalakítását. Ezért inkább arról érdemes beszélnem, milyen is lesz ez az új korszak. Ma már általánosan elfogadott nézet, hogy egy világ-rendszerváltás éveit, a Kelet, Ázsia felemelkedésének éveit éljük. A világ eddig ismert rendje, a Nyugat, pontosabban az angolszászok által kialakított és dominált világrend véget ért. A világ meghatározó hatalmai, hatalmi központjai most alakítják ki azokat az új gazdasági, politikai és kulturális kereteket, amelyben élni fogunk, feltehetően hosszú évtizedeken keresztül. Úgy látom, hogy a nagyfiúk gőzerővel dolgoznak, és nagy lendülettel készülnek az új korszakra.

Gőzerővel dolgoznak például az új geopolitikai keretek kialakításán. Biztosítani akarják, hogy közvetlen szomszédságukban rendben menjenek a dolgok, ne fenyegesse őket meglepetés vagy veszély, el akarják ismertetni a saját biztonságukhoz szükséges befolyási övezetek feletti jogaikat. Ezért áll az orosz–ukrán háború középpontjában Ukrajna NATO-tagsága, amit az oroszok bármi áron meg akarnak és meg is fognak akadályozni, ezért bukkan fel a nemzetközi politika napirendjén Grönland, Kanada és Panama, ezért szerepel a napi hírekben a Dél-kínai-tenger és Tajvan sorsa is.

A nagyhatalmi készülődés – mondjuk úgy, felkészülés – második terepe a gazdaság. A leghangosabb csatazaj az új technológiák és az innovatív iparágak felől hallatszik. Kínában a tömegtermelés után, illetve mellett most állnak át a magas hozzáadott értékű, innovatív, high-tech iparágakra. Elektromobilitás, űrkutatás, telekommunikáció, mesterséges intelligencia. És ez a lényege a Donald Trump-féle új amerikai gazdaságpolitikának is. A nyugati liberálisok az elmúlt évtizedekben kitalálták és fel is építették a woke-kapitalizmust. A nyugati liberális politikusok a versenyképesség és a teljesítmény szempontjait felcserélték a sokszínűség propagandájával. A verseny és a megtérülés elé helyezték azt a szempontot, hogy ők a történelem jó oldalán állnak, ők azok, akik a világ helyes rendjéért dolgoznak. Igaz, ezzel megszüntették a gazdasági növekedést, égbe repítették az inflációt, sorra zárnak be a gyáraik, a bérek értéke aggasztóan csökken, de ez mind nem számít, tőlük akár az egész gazdasági rendszerük is összeszakadhat, a fontos, hogy ők a jó emberek, akik erkölcsi szempontjaikkal felette állnak az egész világnak. Beszédes példa erre a zöldátmenet és a zöldgazdaság terve, amely éppen most teszi tönkre az európai ipart. Ez a woke-kapitalizmus. A jó hír az, hogy Amerikában felébredtek. Ráébredtek, ha így megy tovább, az egész világ, de Kína biztosan elmasírozik mellettük, s legfeljebb a máshol gyártott, szupermodern termékek felvevő piacai lehetnek. Ha így megy tovább, a jövőt már nem ők írják, legfeljebb jó esetben olvashatják, s aztán az idő előrehaladtával még azt a képességet is elveszítik, hogy megértsék, mi történik körülöttük és velük. Ezért az Egyesült Államokban úgy döntöttek, hogy lejönnek a szerről. Erről szól Donald Trump győzelme, és erről szól a hat és fél óra múlva kezdődő új amerikai gazdaságpolitika is.

A nagy verseny harmadik területe az államszervezési modellek versenye. Mindenhol keresik a legkedvezőbb, legnagyobb teljesítményt biztosító társadalomszervezési formákat. Izgalmas és tanulságos viták zajlanak erről Washingtontól, Kínától Indián és Oroszországon át Iránig, Izraelig és Törökországig. Amit mindenki láthat, akinek van szeme a látásra, hogy a nyugati liberális államszervezési modell, amit ők liberális demokráciának hívnak, megbukott. Összeroppant saját súlya, pontosabban saját hibáinak súlya alatt. A bukás helyszíne pedig éppen szülőhazája, az Egyesült Államok. Túlbürokratizált állami rendszer, agyonszabályozott gazdaság, mozgás- és cselekvésképtelen állam. Egy állam, amely végül már nem a polgáraiért, hanem azok ellen dolgozik. Nos, ez ellen lázadtak fel az amerikaiak. Az amerikai lázadás kinyitja a teret, megadja a lehetőséget, legitimálja az államszervezési módok közötti versenyt. Itt van mindjárt előttünk holnaptól az amerikai versus brüsszeli rendszerek szkandere.

Végül a verseny negyedik területe az identitást, az összetartó erőt, a kohéziót, magyarul az önazonosságot szolgáló politikák területe. Csak az olyan erőközpont lehet sikeres, ahol az állami élet alapja a közös identitás. Történelem, nyelv, vallás, csupa olyan dolog, amit a liberális demokrácia leírt, talán le is nézett, és meghaladottnak minősített.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

De hogy jön ez a magyar elnökséghez? Mi köze ennek a mi munkánkhoz? Barátaim, fél évig közvetlen közelről láttuk, mi folyik Brüsszelben. A velejéig beleláttunk. Mikroszkóppal vizsgálhattuk. A cet gyomráig hatoltunk, és amit ott találtunk, az nem volt szép. Azt láttam, hogy az egyetlen geopolitikai központ, ahol egyáltalán nem foglalkoznak ezekkel a jövőt meghatározó kérdésekkel, az Brüsszel. Se a világpolitikai változásokkal, se azok ránk eső következményeivel. Az Európai Unió nemcsak le van maradva a versenyben, lásd: Draghi-tanulmány, de még a versenyre való felkészülést sem kezdte el. Kényelmesen üldögél az öltözőben, mint aki nem tud róla, hogy hamarosan sorsdöntő mérkőzés kezdődik odakint. Ha így megy tovább, az unió a versenyből kimarad, a gazdasága megroggyan, a biztonságos élet feltételei pedig megszűnnek. Ezért az Európai Uniónak ki kellene józanodnia, de ehelyett még a ráivás szakaszában van. Nem békét akar, hanem erőlteti a háborút, nem határvédelmet, hanem migránsokat akar, nem a családokat, hanem a gendert védi, nem megfizethető energiát, hanem zöldpolitikát akar.

A mi lelkiismeretünk tiszta. Mi elmondtuk, súlyos vitákat vállalva is elmondtuk, és figyelmeztettünk, a magyar elnökség elmondta, hogy a háború gyengíti Európát, vereséget fogunk szenvedni, pontosabban már vereséget is szenvedtünk. Ez nem focimeccs, nem az a kérdés, ki kinek az oldalán áll, ki kinek szurkol. Ez nem játék. Ez háború, és a harc a mi bőrünkre megy. Ha egy háború az európai kontinensen zajlik, azzal mi csak veszíthetünk mindannyian. Nemcsak Ukrajna, az már ráment a háborúra, hanem az összes európai nemzetgazdaság. Az árak az egekben, a pénzünket felemészti az ukrán front, a szankciók gyomorszájon vágták a vállalatainkat, az energiaárak pedig kivégzik a háború előtt még versenyképes európai vállalatokat. A magyar elnökség felemelte a béke zászlaját, kinyitotta a tűzszünet és a béketárgyalások ajtaját, megkezdte a harcoló felekkel való párbeszédet, és nyomás alá helyezte az európai vezetőket, hogy ők is indítsák újra a diplomáciát és a kommunikációt. Csak olyan háborúban nem szokott lenni és nincs is szükség kommunikációra, ahol a felek a másik megsemmisítését tűzik ki célul. De valóban azt hisszük, hogy európai uniós zászló alatt masíroznak majd a katonáink Moszkvában a Vörös téren? Ha ezt nem hisszük, akkor nyitva kell tartani a tárgyalás diplomáciai csatornáit. Mi ezt tettük, még akkor is, ha ezt csak nemzeti alapon tehettük, a békét ellenző tagállamok többsége miatt. De kitartottunk, és a mai napon büszkén adjuk át a békestafétát az új amerikai kormánynak. Lássuk be, ez mégis inkább nekik testhezálló, pontosabban velük méretarányos. Szép dolog a jó szándék, a bátorság, a diplomáciai ügyesség, a keresztény kötelességtudat, de a végén a békéhez erő kell.

Saját geopolitikai érdekeinknek megfelelően megoldottuk Románia és Bulgária csatlakozását a határmentes európai térséghez, megindítottuk Albánia társulási tárgyalását, és minden balkáni országot közelebb hoztunk az Európai Unióhoz. Közös tervet fogadtunk el az egyszerűbb gazdasági szabályozásért, a mezőgazdaság megerősítéséért és az energiaárak csökkentéséért. Még az identitásokat erősítő politikákban is értünk el sikereket. Meloni asszonnyal az élen lázadást indítottunk a brüsszeli migrációs politika ellen, demográfiai tanácskozást tartottunk, talán az Európai Unió történetében először, a zsidó élet értékeit elismerő dokumentumokat fogadtattunk el az újjáéledő nyugat-európai antiszemitizmus hullámverése mellett, és megalapítottuk a Patrióták európai pártját, amely a nemzeti szuverenista gondolat erős képviseletét adja Brüsszelben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ez történt, ezt értük el Európában. Ez nem kevés, sőt évek óta nem látott előrelépés. A kérdés csak az, hol van ebben Magyarország? A nagyokhoz hasonlóan mi, magyarok is azon dolgozunk, hogy nyertesei legyünk a most formálódó és tartósnak ígérkező, új világ-berendezkedésben. A gazdaságunk alapszerkezetét már a 2010-es évek elején modernizáltuk, az adórendszer súlypontját a munkáról a fogyasztásra helyeztük, alacsony munkát terhelő adók, egymillió új munkahely, teljes foglalkoztatás, beruházásokat és vállalkozásokat segítő környezet, folyamatos bérnövekedés, kivéve egyetlen évet: 2023-at, a háborús szankciók évét. A gazdaság és a társadalom középpontjába a családokat helyeztük. Azután beillesztettük az egyetemeket a gazdasági rendszerbe, új alapokra helyeztük a kutatást és az innovációt, és végül mi is megkezdtük a legfejlettebb, új iparágak kiépítését Magyarországon. A világ legkorszerűbb gyárai az elektromobilitás területén, saját műholdrendszer kiépítése és feljuttatása, betársulás a legmodernebb hadiipari kutatásokba, lézeripar és egészségügyi csúcskutatások indítása, ha már Nobel-díjasunk is van ezen a területen. Ennek a munkának sosincs vége, új technológiákból sohasem lehet elég. A liberális demokrácia helyett mi már 2010-től új, nemzeti, családot és közösséget védő, szuverenista alapon álló, keresztény hagyományokra építő, új alkotmányt írtunk, és államszervezési módszert vezettünk be. Ahogy Amerikában mondják rólunk: mi már Trump voltunk Trump előtt. A gazdaság, az államszervezés és az önazonosság területén jól állunk. A világ élvonalához tartozunk, nem követők vagyunk, ahogy századokon keresztül voltunk, hanem a pionírok, a mintateremtők, a bátor kísérletezők közé tartozunk. Ezért vagyunk ikonjai a nyugati konzervatívoknak, és ezért utálnak bennünket szívből a nyugati liberálisok. És éppen az elmúlt tizenöt évben megvívott küzdelmeink adják most a lehetőséget Magyarországnak egy új gazdaságpolitikára. Ezt az új gazdaságpolitikát most indítottuk el. Ennek első 21 pontos akcióterve most válik valósággá a magyar gazdasági életben. Politikai alapját és hátországát pedig a legutóbbi nemzeti konzultáció adja, amely a gazdasági semlegességről szólt. 1 millió 350 ezer ember vett részt a konzultációban, és 95 százalékuk támogatta, hogy az új gazdaságpolitika a semlegességre, gazdasági semlegességre épüljön.

Itt kell néhány szót szólnom a gazdasági semlegességről európai uniós összefüggésben. A liberálisok a gazdasági semlegesség doktrínáját inkább csak kommunikációs vagy komolykodó, de a lényeget nem érintő politikai fogásnak tekintik, valami olyan gondolatnak, amely nem hatol le a dolgok mélyebb összefüggéséig. Holott a gazdasági semlegesség az a gondolat és politikai irányzat, amely kijelöli Magyarország helyét és útját a nemzetközi térben. Olyan helyet és utat, amely különbözik, sőt ellentétes a brüsszeli elvárásokkal. Mondhatjuk, kijelöli Magyarország különutas politikáját. Arról van szó, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az Európai Uniót mai vezetői elszigeteltté tették. Hogy ők neveznek minket elszigeteltnek, ne tévesszen meg bennünket. Régi kommunista trükkel állunk szemben: ők mindig azzal vádolják meg az ellenfelüket, amit éppen ők csinálnak. Az igazság az, hogy nincs még egy olyan kontinens, amely ennyire elszigetelődött volna az új világrend minden fontos szereplőjétől. Európa elszigetelte magát az új amerikai vezetéstől. Az európai liberálisok démonként festették le Donald Trumpot, és erre, fájdalom, nemcsak mi, európaiak emlékezünk, hanem az új amerikai kormányzat is. Az unió elszigetelte magát Kínától azzal, hogy rendszerszintű riválisnak nevezte a világ egyik gazdasági szuperhatalmát, és vámháborút indított ellene. Az unió elszigetelte magát Oroszországtól is, az európai vezetők a sajátjukként hivatkoznak az orosz–ukrán háborúra, és úgy számolták fel az „olcsó orosz energia – fejlett európai technológia” párosát és gazdasági struktúráját, hogy annak semmit nem tettek a helyébe. És az unió elszigetelte magát a jövő kontinensétől, Afrikától is. A józan ész helyett, az arrafelé végképp tájidegen LMBTQ- és genderpolitikát szabják az együttműködés feltételéül, és ezzel el is lehetetlenítették a bizalomra alapozott kapcsolatrendszert. Mindeközben a magyar elnökség alatt mi, magyarok folyamatosan építettük a jövőbeli együttműködést az időközben fölényes győzelmet arató republikánus elnökkel, fenntartottuk a kommunikációs csatornát és az ésszerű, energiabiztonságot garantáló együttműködést Oroszországgal, az Európába irányuló kínai high-tech beruházások csaknem fele Magyarországra érkezik, és a magyar vízipari és mezőgazdasági szaktudást mindenhol örömmel fogadják Afrikában. Ha ez így megy tovább, az unió lesz az új világrend abszolút vesztese. Mi köszönjük, de nem kérünk ebből a lúzerségből. Mi barátokat, együttműködést, gazdasági kapcsolatokat, üzleti hasznot és előnyöket akarunk a nemzetközi politikában.

És itt álljunk meg egy szóra, kedves Brüsszeli Elvtársak. Ugyanis lehullt az az álarc is, amelyet eddig láthattunk: nehéz olyan képmutató politikai osztályt találni a nagyvilágban, mint a brüsszeli bürokratáké. Miközben az orosz energiahordozókról való leválást követelik, annyi orosz eredetű cseppfolyósított földgáz érkezett Nyugat-Európába, mint még soha. Közben az uniós nagyvállalatok beszerezték a maguk orosz kőolaját is, némi ázsiai kerülőúton keresztül. A szankciók rendszerszintű elkerüléséről szervezett, ott 45 perces prezentációt tartó brüsszeli tisztviselő azzal összegzi a mondandóját, hogy a szankciók működnek. És az új csomagra, ha ránézek, az új szankciós csomagra, azt látom, hogy fantáziájuk most már odáig terjed, hogy erre az újabb listára most már focicsapatokat akarnak felrakni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nekünk, magyaroknak – szemben Brüsszellel – kimunkált stratégiánk van az elkövetkező világkorszakra. Ennek eredményei nyilvánvalóak. Ezeket még az ellenfeleink is csak kínos szégyenkezéssel szokták vitatni. Mindenkinek van munkája. Nálunk fizetik a családok egész Európában a legalacsonyabb rezsiárat. Az inflációt letörtük, olyannyira, hogy tavaly reálnyugdíj-emelésre is képesek voltunk, az inflációval egyező emelés fölött 150 milliárd forintot tudtunk még adni a nyugdíjasoknak. A bérek növekedésnek indultak. A családi adókedvezményt megdupláztuk. A diákhitel mellé bevezetjük a munkáshitelt. A költségvetési hiány csökken, az államadósság pedig nem nő. Senki sem vitatja, hogy 2025-ben a magyar gazdaság növekedése legalább kétszerese lesz az Európai Unió gazdasági növekedésének. 450 milliárd forint értékben indulnak állami beruházások. A magyar kis- és középvállalkozások 1.400 milliárd forinthoz jutnak 2025-ben. A magyar családok megtakarításai legalább másfélszeresét adják az európai uniós átlagnak.

Hölgyeim és Uraim! 

Ennek fényében már csak az a kérdés, ha Brüsszel arra, mi pedig erre, ha ők így, mi pedig úgy állunk, akkor milyen lesz Brüsszel és Magyarország viszonya a következő években? Kiindulópontunk az, hogy a magyar elnökség középpontjában nem az uniós elnökség állt, hanem a magyar emberek. Ugyanígy a Brüsszel–Budapest viszonyt is a magyar emberek érdekének megfelelően fogjuk alakítani. Ami történni fog, azt nem az Európai Unió érdekeiből, hanem Magyarország nagystratégiájából lehet levezetni.

A kiinduló kérdés így hangzik: érdekes-e számunkra, hogy Európa, az Európai Unió beteg vagy egészséges? Mondhatnánk, ha az unió beteg, hát akkor legyen beteg. Magyarország pedig legyen egészséges. Hiszen mi nem Európát akarjuk formálni, mi csak a saját életünket szeretnénk élni úgy, ahogy mi akarjuk. És bennünket csak az érdekel, hogy ezt valaki más ne hiúsíthassa meg. Vagány, jól hangzik, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Sajnos 2025-ben ez a hozzáállás már nem lesz fenntartható. Először is azért, mert az uniós gazdasági szabályok tartalma és minősége kihatással van a magyar gazdasági szereplők sikerére. A rossz brüsszeli gazdaságpolitika hatásait lehet tompítani Budapesten, de nem lehet teljesen kiküszöbölni. Ráadásul vannak kizárólagos uniós hatáskörök is, mint a kereskedelem- és a vámpolitika, ezek pedig fontos, sőt alapvető kérdések. Tehát Magyarország számára nem közömbös, hogy az unió beteg vagy egészséges. A saját magyar sikereink felől nézve ez egy peremfeltétel. Márpedig az unió beteg. Európa beteg embere ma az Európai Unió. A tünetek nyilvánvalóak, ismertek, gyakori és részletes elemzés tárgyát képezik. Részletekbe süllyedés nélkül elég itt annyi, hogy az unió nem képes szavatolni Európa és közvetlen szomszédsága békéjét és biztonságát, elég az orosz–ukrán háborúra gondolni. Az unió nem képes szavatolni Európa jólétét sem. Elég a Draghi-jelentésre gondolni. Az unió nem képes megállítani az illegális migrációt sem. Az unió nem ad perspektívát az európai mezőgazdaságnak, sőt Ukrajna európai uniós tagságával tönkretenné az európai gazdákat is. Ezekkel a kérdésekkel a magyar elnökség nyíltan, világos, érthető nyelven, egyenes politikai stílusban foglalkozott. Azonban a vita, a felvetés, a tanácskozás a jövőben már kevés lesz. Szó- és időfecsérlés, mert a brüsszeli bürokraták belátására nem lehet politikát építeni. Ezt tudtuk, az elnökségi tapasztalatok pedig megerősítették. Meggyőzhetetlenek. Az unió krízishelyzete persze nem egyik napról a másikra alakult ki. Ezekkel a gondokkal bő évtizede küszködünk. Ez felveti az intézmények és a személyek felelősségének kérdését is, mégiscsak politikáról beszélünk, de ezzel majd egy másik előadásban érdemes foglalkoznunk. Ami itt és most fontos, hogy az unió kudarcot kudarcra halmoz, és közben az uniós intézmények folyamatosan erősödnek, illetve újabb és újabb jogkörök megszerzésén keresztül megerősítést kapnak. Nézzük a listát. 2000-ben eldöntöttük, hogy 2010-re az Európai Unió a világ legversenyképesebb, tudásalapú gazdasága lesz. Ez volt Lisszaboni stratégia. Láthatjuk, hol tartunk. Majd jött az Európa 2020 stratégia, konkrét fejlesztési célokkal. Papíron maradt. Aztán jött a zöldátmenet terve. Öt év után megbukott. S láss csodát, Brüsszel az önvizsgálat helyett a kudarcra újabb központosított politikákkal és tagállami hatáskörök elvonásával válaszolt. Ezzel párhuzamosan – nyilván az előző cél érdekében – Brüsszel egyre nyíltabban él vissza hatalmával, jogi és pénzügyi kényszerekkel gúzsba köti a tagállamokat. Van itt színtiszta megtorlás és büntetés, Magyarország esetében kondicionalitási eljárás, de vannak bonyolult és kifinomultabb eszközök és módszerek is.

Én úgy látom, ezzel a félévvel a hátam mögött bátran mondhatom, hogy Brüsszelben egyáltalán nem gondolják azt, hogy az Európai Unió beteg. Ők úgy gondolják, hogy pontosan úgy működik, ahogy működnie kell. Azt kell mondjam, hogy ma az európai integráció célja az integráció maga. A helyes kérdés úgy hangzik, illetve hangzana: vajon a közös politikák sikeresebbé teszik-e a tagállamokat együtt, mint külön-külön lennének, vagy nem? De Brüsszel számára inkább az a kérdés, hogy a közös politikák hogyan járulnak hozzá egy nemzetek feletti bürokrácia kialakításához. No, már most a kérdés az, hogyha ezt látjuk, mi, magyarok hogyan reagáljunk erre a helyzetre? Hogyan gyógyítsuk, hogyan lehet meggyógyítani az uniót, amely föderalizációt és a tagállami szuverenitás felszámolását tűzte ki célul. Röviden erre a kérdésre azt tudom Önöknek válaszolni, hogy változás kell, és ezt a változást politikai eszközökkel, kívülről és a Brüsszellel vállalt konfliktusokon keresztül lehet elérni. Persze az unión belüli eszközöket is érdemes igénybe vennünk, például időnként megállapodásokat kell kötni, de valójában mi, Magyarország a brüsszeli rendszer ellenzéke vagyunk. Következésképpen a brüsszeli rendszerhez hozzánőtt politikai elit ellenzéke is vagyunk. Beszéljünk egyenesen: Brüsszelt egy oligarchia tartja megszállás alatt, amelyet a balliberális és a transzatlanti elit szervez meg. Ez egy hatalmi rendszer. Ez egy olyan hatalmi rendszer, ami nem európai, hanem globális, nem demokrácia, hanem oligarchia, és nem a nemzetállamok szuverenitásán alapul, hanem föderális. Még a vak is látja, hogy ott áll velünk szemben a progresszív-liberális egységfront, Soros György pénzével kistafírozva. Támadnak bennünket, mert szuverenisták, sőt patrióták vagyunk. Támadnak, mert követeljük, hogy a jogállamiság Brüsszelre is vonatkozzon. Támadnak, mert követeljük, hogy a korrupció elleni küzdelem Brüsszelre is vonatkozzon. Itt van Reynders biztos úr arcpirító esete. Évekig dögönyözte Magyarországot, vádolva jogállamiságsértéssel és korrupcióval, most, amikor véget ért a mandátuma, már büntetőeljárás alatt áll – korrupció és visszaélés vádjával. És még ők oktatnak bennünket, akik a gerendát sem veszik észre a saját szemükben.

Hölgyeim és Uraim!

A harcmodorukat ismerjük. Minden eszközt felhasználnak, ha kell, ígérnek állást, ösztöndíjat, elismerést, rivaldafényt, hatalmat és pénzt. Ha kell, fenyegetnek, pénzzel, bírsággal, pénzügyi szankciókkal, szavazatijog-megvonással. Ne legyen illúziónk, mindig lesznek közöttünk, akik megijednek, és azt hiszik, van kisebbik rossz. Ha ennek a zsarolási spirálnak nem vetünk véget most, akkor ez csak egyre rosszabb lesz. Aztán persze jönnek az aktuális kedvencek, akik a zsoldjukban állnak, és a tagállamok nyakára ültetik őket. Vigyázó szemünket Varsóra vessük! A lengyel konzervatív kormányt valójában a brüsszeli bürokraták cserélték le a mai liberális lengyel kormányra. Láthatjuk, eszközeik nem hatástalanok és nem veszélytelenek. Ezzel szemben a mi politikai erőnk más forrásból táplálkozik. Mi nem Brüsszeltől várjuk, hogy bebocsáttassunk a hatalom termeibe. A mi erőnk nem Brüsszelből, és nem a balliberális elit jóváhagyásából fakad. Mi az európai polgároktól kérünk és kapunk felhatalmazást. Az európai választáson reális közelségbe került egy új jobboldali többség, amely leválthatja a brüsszeli elitet.

A magyar elnökség európai parlamenti vitájában pedig először tartott erődemonstrációt ez az új erő. A változás szükségességét és lehetőségét a magyar elnökség bebizonyította. A csillagzat, amely alatt most állunk, sokkal kedvezőbb, mint 2024-ben volt. Nemcsak mi erősödtünk meg, időközben a nyugati liberális politika vezérhajója is elsüllyedt. A nyugati világ egy patrióta, békepárti, migrációt elutasító, családpárti elnököt kapott Washingtonban. Már csak néhány óra, és még a Nap is másként fog sütni Brüsszel felett. Új elnök Amerikában, nagy patrióta frakció Brüsszelben, nagy lelkesedés, kipróbált és hazájukat szerető hazafiak. Indulhat tehát a nagy támadás. A Brüsszel elfoglalását célzó hadművelet második fázisát ezennel megindítom. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!