Orbán Viktor elfogadó nyilatkozata a Boszniai Szerb Köztársaság Érdemrendje láncon kitüntetés átvételekor
- Forrás: Miniszterelnöki Kabinetiroda
Milyen tisztelt Elnök Úr, kedves Milorad! Hölgyeim és Uraim!
A kitüntetések általában megtiszteltetést jelentenek. Természetesen ez a kitüntetés is megtiszteltetés, de még inkább az, amit Milorad barátom mondott a megelőző percekben, hogy ez a szeretet kifejezése is, ez a barátság kifejezése is. Ez nem egy egyszerű kitüntetés, nem tekintem egy egyszerű államközi aktusnak, hanem úgy érzem, hogy ebben van érzelem, van bizalom, és van a kölcsönös jövőbe vetett optimizmus is.
Én egy öreg ember vagyok. Régóta figyelem a szerbeket. Én emlékszem a szerbekre akkor, amikor még Jugoszláviának hívták ezt a világot, és amikor ti, Milorad még gazdagabbak és fejlettebbek voltatok, mint mi. Aztán emlékszem, 1992-ben a magyar parlamentben, amikor a Boszniáról szóló, Bosznia elismeréséről szóló parlamenti döntést hoztuk meg, ahol én már jelen lehettem. Figyeltem a szerbeket, amikor a daytoni tárgyalások zajlottak, bár ha jól emlékszem, mintha inkább Párizsban lettek volna. Aztán arra is emlékszem, amikor a NATO bombázta Belgrádot. És aztán figyeltem, hogy a szerbek hogyan küzdenek azért, hogy megtalálják a helyüket abban az új korszakban, amelyben mind a mai napig élünk. És ezt én mindig is megértéssel, jóindulattal és szeretettel figyeltem, mert amikor egy nép létezésének a keretei megváltoznak, ráadásul nem az előnyére, és meg kell találni a helyét a világban, az nagyon nehéz munka, és különös felelősséget ró a vezetőkre. És ezért mindig elismeréssel figyeltem, ahogy ti, szerbek Szerbiában is meg itt is keresitek, és végül is elfoglaljátok a helyeteket ebben az új korszakban.
Most mindegy, hogy hol vannak éppen a határok, a szerbek meg a magyarok akárhol is élnek, szomszédjai egymásnak, mert a lényeg nem az, hogy az államaink szomszédosak-e, hanem hogy a népeink szomszédosak egymással. Mi együtt élünk, szerbek és magyarok. Én azért is álltam ki mindig a szerbek mellett a nemzetközi politikában, mert az a meggyőződés alakult ki bennem ez alatt a több évtized alatt, hogy a szerbekkel szemben a nemzetközi politika méltánytalan, unfair és igazságtalan. Nincs hibátlan nép, de az arányok mégis számítanak. Van egy magyar mondás, ami úgy hangzik: vannak olyan emberek, akik a saját szemükben a gerendát sem veszik észre, de más szemében a szálkát is meglátják; és úgy látom, hogy Szerbia ezért egy igazságtalan elbánásban részesül, nem kapja meg azt az elismerést, amit meg kéne kapnia, és végképp hiányzik az az európai fölismerés, hogy Európának szüksége van a szerbekre.
A szerbek nélkül nincs európai biztonság. A szerbek bevonása nélkül nincs egészséges Európai Unió. A szerbek bevonása nélkül nincs stabilitás Európában. És persze az Európai Unióval sok baj van, kedves Elnök úr, tisztelt Milorad, én is naponta harcolok ott, de ma nincs jobb keret, ahol a nemzeteink meg tudnak erősödni, mint az Európai Unió. És ezért én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ha ti is úgy kívánjátok, akkor minél közelebb kerüljetek a ma elérhető legjobb nemzetközi kerethez. Nem áll jól ez az ügy. Már régen meg kellett volna születnie annak a döntésnek, hogy ti az Európai Unió tagjai vagytok, és most egyszerre beszélek Boszniáról és Szerbiáról. Évtizedeket vesztegettünk el, és most hirtelen ráadásul egy keleti bővítés lázálma hátrább sodorta az unió déli bővítését. És ez nem jó hír sem Magyarországnak, sem Boszniának, sem Szerbiának. A mi határozott álláspontunk az, hogy a megindított bővítést, a déli bővítést először be kell fejezni, az erőforrásainkat először erre kell összpontosítani, és utána lehet a sokkal nehezebb és bonyolultabb keleti bővítéssel foglalkozni. Azt sem akarom eltitkolni, tisztelt Elnök úr, hogy sokat harcoltunk, hogy a tárgyalások megkezdődjenek Bosznia és Brüsszel között a tagságról. Ezt sikerült elérni. Úgy méltányos, hogy megemlítsem, hogy Magyarország mellett azért mások is kiálltak mellettetek, az osztrákok különösen, és azt reméltük, hogy a tárgyalás megkezdése egyfajta konszolidációs időszakot nyit meg, és napsütésre készültünk. Ehhez képest itt azt látom, hogy ilyen buta provokációkkal, amellyel a választási törvénybe avatkoznak bele kívülről, elveszítjük azt a dinamizmust, amiért olyan sokat dolgoztunk, és a tárgyalások megindítása adott volna nekünk. És dinamizmus helyett itt lett egy politikai válság. Ez leértékeli a mi munkánkat – most nem Magyarország nevében beszélek –, ez leértékeli Európa munkáját. Brüsszelben évekig dolgoztunk ezért, és most hirtelen egy provokáció egész egyszerűen lecsökkenti a munkánk értékét.
Én ebből egyetlen tanulságot vonok le, mélyen tisztelt Elnök úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy itt a külföldiek csak bajt okoznak. Ideje lenne, hogy belássák, hogy képesek az itt élő népek elrendezni a saját ügyeiket, és minél gyorsabban és minél dinamikusabban adják vissza az összes jogkört a nemzetközi szereplők Bosznia-Hercegovinának, adják vissza az entitásoknak, és higgyünk abban, hogy az itt élő népek meg tudják oldani az ő problémájukat. Ne beavatkozni akarjunk, hanem segíteni akarjunk. Nem az a dolgunk, hogy megmondjuk nektek, hogy ti mit csináljatok, hanem az a dolgunk, hogy megkérdezzük tőletek, miben segíthetünk. Ide kellene eljutni. És ezt a kitüntetést is egy fölhatalmazásnak tekintem, hogy ezért a célért dolgozzak. Magyarországon mi azt szoktuk gondolni, hogy kitüntetést két okból adnak, adhatnak. Az egyik azért, amit az ember csinált, amit tett, én szeretném azonban úgy érteni, hogy én ezt nem ezért kaptam, hanem azért kaptam, amit ezután fogok csinálni.
Tisztelt Elnök Úr!
Számíthattok Magyarország barátságára.
