Orbán Viktor beszélgetése a Megafon Klubesten

Bohár Dániel:Miniszterelnök úr, nagyon szépen köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat, és köszönjük szépen, hogy itt van! Ezúttal szeretném köszönteni én is a Patrióta nézőit, a közönségünket is, illetve akik online, a Patriótán keresztül nézik a beszélgetésünket. A beszélgetés elején szeretném elmondani a szabályokat, amely alapvetően a közönségre vonatkozik. Szeretnék Önnek feltenni néhány kérdést, és miután ezzel megvagyunk, akkor szeretnék a közönségből is felszólítani embereket, hogy bátran kérdezzenek ők is. Azt gondolom, hogy csapjunk is bele!

Hajrá!

Bohár Dániel: Elnök úr, számított arra, hogy a választási kampányban lehet olyan szakasz, ami néhány nappal ezelőtt elérkezett, hogy Ukrajna, Zelenszkij elnök úr kőolajjal fenyegeti Magyarországot? És mindezt úgy teszi egyébként, hogy ebben Brüsszel, illetve a hazai ellenzék is partnere?

Hogy pont így fog történni – jó napot kívánok mindenkinek! –, arra nem számítottam, de hogy piszkoskodás lesz, abban egészen biztos voltam. Inkább arra számítottam, hogy a személyes fenyegetések intenzitása nő majd meg. Ez kockázatos, ami most történik az ukránok és az ukránok céljai szempontjából. Ezen azért lehet veszteni. Mert végül is most legyártják nekünk azt a prototípust, amiről eddig csak beszéltünk, hogy mi van akkor, hogyha Ukrajna Brüsszellel összefogva elvágja Magyarországot az olcsó orosz olajtól meg gáztól. Mi történik? És most közel hozták. Hogy ezer forint lesz a benzin, vagy mindenkinek van rezsiszámlája, most már egy új rendszerben állítják ki, láthatja, hogy ha nincs rezsitámogatás, akkor mennyit fog fizetni; ez most kézzelfogható közelségbe került. Tehát azt hiszem, hogy ez egy kockázatos lépés volt az ukránok részéről, különösen azért, mert vagy a hírszerzésük nem működött jól, vagy Tóni működött nagyon jól – tudjuk, mert minden mögött ott a Tóni… –, mert annyi tartalékot fölhalmoztunk az elmúlt időszakban, hogy a választásokig a magyar gazdaságot nem lehet olajblokáddal sem térdre kényszeríteni. Persze, hogy utána mi lesz, az egy nehéz kérdés, de az a terv, hogy legyen ezer forintos benzin, hogy legyen káosz, hogy legyen ellátásbizonytalanság, hogy azt lehessen mondani, hogy a kormány nem tudja megvédeni az ország érdekeit, nem tudja biztosítani a gazdaság normális működését, ez a cél szerintem ezzel az eszközzel nem érhető el.

Bohár Dániel: De arról van tudása, hogy az ukránok bármilyen más, durvább akcióval egyébként készülnek arra, hogy a magyar energiabiztonságot fenyegessék? Tehát itt durvábbra gondolok annál, minthogy elzárnak egy kőolajvezetéket.

Van.

Bohár Dániel: És ezt szabad elmondani, vagy ez olyan tudás, amit nem szoktak ilyen, hát viszonylag nagy közönség előtt elmondani?

Ez az én tudásom. Mindenesetre vannak szabályok, mindenesetre az talán beszédes még így is, hogy ma reggel össze kellett hívni a Védelmi Tanács ülését, és el kellett rendelni egy megerősített biztonsági intézkedési állapotot. Ugye, a kritikus infrastruktúrát Magyarországon békeidőben is védjük. Ennek megvan a rendje, ez alapvetően a rendőrség, a katasztrófavédelem világához tartozik, és van egy összehangolt védelmi rendszer nevű állapot, jogintézmény, ahol már a hadsereget is igénybe kell venni, illetve az ő eszközeiket is igénybe lehet venni, hogy megvédjünk bizonyos energetikai, kritikus létesítményeket: Paks, csővezetékek, alállomások, átjátszóállomások és így tovább. Ezt ma el kellett rendelni azért, úgyhogy ne lepődjenek meg, hogyha gyakrabban járőröző rendőröket látnak, vagy hogyha föltűnnek ilyen energetikai létesítmények közelében katonai egységek is.

Bohár Dániel: Itt tartunk, 46 nappal a választások előtt, hogy, mondjuk, a Paksi Atomerőművet katonákkal kell védeni?

Emlékezzünk arra – négy évvel ezelőtt volt? –, amikor még nem gondoltuk, hogy a dolgok ilyen éles fordulatot vesznek, akkor csak átment Pakstól nem messzire, Horvátországban landolva valami, ahogy az öreg székely mondja, ez vagy valami, vagy megy valahova, nahát az ment valahova, és akkor elkezdtük kiépíteni azt a védelmi rendszert, ami az ilyen meglepetésektől megvédi Magyarországot. És igen, ma Paksot védeni kell, de más létesítményeink is vannak, amelyek olyan létfontosságúak, ezek részben közhatalmiak, részben pedig energetikai létesítmények, amelyek olyan fontosak, hogy a védettségét a lehető legmagasabb szinten kell garantálni. Békeidőben ez egy ilyen közepes figyelmet igényel, vagy közepes készenlétet, most ez a szint folyamatosan emelkedik, és ma egy magas szintet kellett elrendelni.

Bohár Dániel: Azt mondta, hogy a választásokig van megfelelő készlet arra, hogy kitartson.

Májusig, igen.

Bohár Dániel: Májusig van. Hogy’ készül a kormány? Milyen forgatókönyv van arra, hogyha, mondjuk, a háború végéig – ami nem tudjuk, mikor fog eljönni – Magyarország nem tud Oroszországból kőolajat, nyersanyagot, bármit kapni?

A rendszer a következőképpen néz ki. Van egy fő ellátási útvonal, ezt hívják Barátság olajvezetéknek, és van egy kiegészítő csővezeték, ami Horvátországból jön fölfelé. Ennek a másodiknak a kapacitásáról mindig viták vannak. A horvátok szerint ez nagy, a mi szemmértékünk szerint láthatóan kisebb, de férfiak között ez nem példátlan… És a horvátok elég macsó nép, tehát meg szoktuk ezt beszélni velük, majd a gyakorlat eldönti. És van egy vita, hogy mekkora mennyiséget tud ez fölhozni, és erről nincs hitelt érdemlő teszteredményünk. Ez egy bonyolult dolog, hogy nem egyszer kell fölhozni egy nagy mennyiséget, hanem folyamatosan egyéves ellátást biztosítani kell, és hogyha ez egy bizonyos mennyiség alatt van, akkor azt csak kiegészítő vezetéknek szabad használni. Ez volt a magyar rendszer: az orosz a fő rendszer, a horvát a kiegészítő. Most a kiegészítő rendszeren keresztül tudunk fölhozni olajat. Már az első nap a Mol megtette azokat a lépéseket, amelyek szükségesek, és várjuk a beérkező nagy tankereket, amin keresztül Horvátországból valamennyi olajat biztosan föl tudunk hozni, és vissza fogjuk tölteni a stratégiai tartalékot. Három lépésben lehet föloldani a stratégiai tartalékot. Most még csak az első lépést kellett megtenni, és közben újra is töltjük. Én úgy látom, hogy ez megoldható, tehát nem könnyű a helyzet, az ukránok tudnak rajtunk szorítani, de mi is tudunk rajtuk szorítani. Ilyenkor nemcsak azt kell csinálni, hogy elhárítod és kivéded, ez egy dolog, hanem ellenlépéseket is kell tenned annak érdekében, hogy leszokjanak erről, mert olyan, mint a drog: ha rászoksz, akkor nagyon nehéz lejönni róla. És ha hozzászoknak az ukránok vagy bárki más ahhoz, hogy Magyarországgal szemben eredményt lehet elérni zsarolással, annak nem lesz jó vége. Tehát az elején megálljt kell parancsolni. Ez a nemzeti önvédelmi érdek, úgyhogy meg is állítottunk minden olyan brüsszeli döntést, amely Ukrajna számára fontos. Fájdalmas is van közte. Van is most ebből valami fenyegetőzés, ma is kaptam leveleket, tehát megállítottuk annak a 90 milliárd eurónak a kifizetését Ukrajna részére, amihez korábban egyébként hozzájárultunk – magyar részvétel nélkül. De szerencsére Brüsszel olyan bürokratikus, hogy az ilyen folyamatok elhúzódnak. Ennek általában a levét szoktuk meginni, most haszna van, mert a jogi rendszer olyan, hogy dönt róla az Európai Tanács, kijelöli az irányt, megcsinálják a dokumentumokat, elmegy az Európai Parlamenthez, ott jól megvitatják, ezen túl vagyunk, majd visszajön a tanácshoz. És amikor visszaküldte a parlament a tanácshoz, pont akkor állt elő az a helyzet, amikor hitelt érdemlően azt tudtam mondani, és azt tudom mondani Önöknek, hogy nincs fizikai akadálya annak, hogy az a vezeték, amin keresztül Magyarországot ellátják, újra működésbe lépjen. Annak semmilyen fizikai, műszaki akadálya nincs, ez kizárólag politikai kérdés. Ez a 90 milliárd persze nagyon sok pénz, de ennél még fontosabb, mint minden pénznél az időzítés, és áprilisig van szerintem az ukránoknak pénzük arra, hogy kifizessék a számláikat. Április után ott nagyon komoly pénzügyi córesz áll elő, kifejezetten fizetési nehézségek, úgyhogy én azt gondolom, hogy az ukránoknak is és nekünk is az az érdekünk, hogy ezt a kérdést minél hamarabb megtárgyaljuk, akár Brüsszel bevonásával, akár anélkül, és újra meginduljanak a szállítmányok. Ha megindulnak, lesz pénzük az ukránoknak, ha nem indulnak meg, nem lesz pénzük. A szankciós rendszernek a továbbfejlesztéséről, 20. szankciós csomagról, meg egyebekről meg ne is beszéljünk, azt napirendre se engedjük venni a jövőben. Tehát úgy érzem, hogy teljesen nem vagyunk kiszolgáltatva. Van még egy nagyon erős kártya vagy ilyen kar a kezünkben, ez a villamosenergia-rendszer. Ez nem egy kar, hanem négy, mert négy hálózaton keresztül vagyunk összekötve az ukránokkal. És ez persze változó szám, de nagyjából 30 és 40 százalék között van a teljes ukrán felhasznált villamosenergia-mennyiség, ami Magyarországról megy oda, és azt négy karral meg lehet állítani, csak a határ másik oldalán is magyarok vannak, és nem akarunk olyan lépéseket tenni, amellyel rosszabb helyzetbe hoznánk a magyar meg az ukrán embereket, mint az ukrán vezetést. Ezért ennek az eszköznek az alkalmazásától egyelőre eltekintettünk, de ennek a műszaki, technikai lehetősége fennáll.

Bohár Dániel: Gyakorlati kérdés: a magyar emberekre milyen hatással van az, hogy nem jön egész egyszerűen olcsó nyersanyag? Azt már említette, hogy van tartalékunk, de ha ez hosszabb távon így folytatódik, az milyen hatással lehet a magyar emberekre?

Mindennek fölmegy az ára. Tehát kinyitják a ma reggeli gazdasági lapokat, és megnézik a tőzsdei rovatokat, akkor azt fogják látni, hogy a hordó világpiaci ára úgy néz ki, vagy az olaj világpiaci ára hordóban számolva úgy néz ki, hogy a Brent típusú, vagyis nyugati olaj és az Ural típusú, vagyis orosz típusú olaj között 13 dollár az árkülönbözet. Ha nincs az olcsó, akkor kell a drágább, és a különbözetet valakinek ki kell fizetni, és attól térdre esik a magyar gazdaság. Nem akarom más irányba elkanyarítani a beszélgetést, de Európában napirenden van a teljes energiapolitika felülvizsgálata, amit elbaltáztak az elmúlt időszakban, és aminek az eredményeképpen ma egy európai cég úgy kellene, hogy versenyezzen egy kínaival meg egy amerikaival, hogy az európainak az energiaszámlája három és félszer, négyszer magasabb. Nincs olyan hatékonyság, nincs olyan menedzsmenttudás, nincs olyan know-how, amely háromszoros-négyszeres energiaár-különbözetet kompenzálni lenne képes. Ezért Európa halálra ítéli a saját iparát. A parlamentben valamelyik nap mondtam is erről számokat, amiket most nem tudok pontosan fölidézni, de a nagyságrendeket el fogom találni. Tehát ipari munkahelyek szűnnek meg, Lengyelországban 140-150 ezer, Németországban 129 ezer. Egész iparágak mennek tönkre! Tehát az európai alumíniumiparnak befellegzett, az európai vegyipar a végét járja. Tehát azt akarom csak mondani, hogy a magas energiaár a nálunk erősebb országok gazdaságát is térdre kényszeríti. Ha ez az energiaár jön be Magyarországra, és ettől nem tudjuk megvédeni a vállalatokat és a háztartásokat, akkor a magyar gazdaságban ugyanúgy megkezdődik a munkahelyek fölszámolása, mint ahogy ez ma történik Lengyelországban, Csehországban vagy éppen Németországban. Mi megvédtük a munkahelyeket az elmúlt időszakban, négy éve tart a háború, és nem vesztettünk el munkahelyet, sőt több munkahelyet hoztunk létre, mint amennyi megszűnt. De ez csak azért volt lehetséges, mert tudtuk tartani az olcsó energiaellátást. Ha az nincs, akkor ugyanabban a folyóban fogunk mi is botorkálni, mint amiben a nyugat-európaiak.

Bohár Dániel: Akkor itt jön a kérdés: meddig lehet ezt tartani így, ebben a formában, amilyen a környezet most?

Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, én azt tudom mondani, amíg én levegőt kapok, addig ez tartva van.

Bohár Dániel: Akkor bízunk benne, hogy ez minél tovább lesz.

Persze szeretek vagánykodni, de most nem erről van szó, hogy nem vagyunk lúzerek, de nagyobb a mozgástere a politikai vezetőknek, mint amit általában el szoktak velünk hitetni. Tehát igaz, hogy nehéz, hogy véresre rugdossák a bokádat, meg a zakód szárnyát letépik rólad, meg a hátad mögött a Jóisten tudja, miket mondanak, meg mutogatnak, de vannak pozíciók, amiknek érvényt lehet szerezni. Csak most, amikor a 90 milliárd eurós, ukránoknak küldendő pénzösszeget megállítottuk, én minden voltam, de rendes ember az nem. De hát ki lehet azt azért bírni! Tehát ha nem úgy neveltek, hogy az a fontos, hogy te jól nézzél ki a budai szalonokban, meg jól nézzél ki a brüsszeli nagy emberek között, és hogy meglapogassák a hátad, és mosolyogjanak, és úgy érezhessed, hogy te is benne vagy, ha nem így neveltek, speciel nekem szerencsém volt, akkor nincsen baj, tehát ezt az ember kibírja. És ez csak politikai bátorság kérdése meg persze szabadságé. Az egy másik történet, hogy ha fogott ember vagy, ha zsarolható ország vagy, ha gyenge kormány vagy, ha a kormányod, mondjuk, koalíciós – ilyen volt már Magyarországon –, és az egyik koalíciós partner nem a miniszterelnököt követi, hanem valakit kívülről, onnan várja, hogy megmondják, akkor persze hiába vagy vagány csávó, ott elesel, vagy megfektetnek. Tehát nagyon fontos, hogy nagyon erős parlamenti többséged legyen, nagyon erős kormányod legyen, a kormányzópárton belül frakciózás, versengés ne legyen, és az első emberben megbízzanak a társai, és az első ember bírja addig, ameddig szükséges. Ha ez együtt van, akkor van annyi mozgástér, hogy a legnehezebb ügyekben is ki tudsz maradni a rossz dolgokból. Én ezt tudom. Ez a tapasztalatom. És látok még a Fideszben is, a polgári, nemzeti, keresztény szavazótáborunkban, magamról nem is beszélve még elegendő kraftot arra, hogy egyébként hosszú éveken keresztül ki tudjunk maradni. Itt még sokkal nagyobb bajok fognak érkezni, mint amik eddig érkeztek. Most beszélünk ugyan olajról, de itt a háború kopogtat az ajtón. Tegnap vagy tegnapelőtt volt az Európai Parlamentben egy ülés, ahol elfogadtak egy dokumentumot a háború negyedik évfordulója alkalmából. A legriasztóbb mondatot el is hoztam, amely azt mondja, hogy az Európai Parlament határozottan üdvözli egy multinacionális biztosító erő Ukrajna számára való létrehozását. Biztosító erő? Ez már arról szól, amit a franciák aláírtak az angolokkal, hogy katonai egységeket küldenek majd Ukrajnába. Tehát itt a következő években, egy-két évben be fog kopogtatni az ajtónkon az európai háború. Lesz egy helyzet, amikor az európaiak valódi, felszerelt, élesre felszerelt katonai egységeket küldenek Ukrajna területére. Ez a pillanat nincs olyan messze, mint azt talán sokan gondolják. Tehát a háború kopogtat, vagy hamarosan kopogtatni fog az ajtón. És akkor nekünk ebből ki kell maradni. Most az a kérdés, hogy akkor azok a föltételek, amikről az előbb beszéltem, meglesznek-e? Mondhatnám azt is, miután most már a kampány vége felé járunk, hogy én úgy hiszem, hogy a most előttünk álló választás lesz az európaiak és az oroszok közötti háborút megelőző utolsó választás. Tehát az a kormány, amelyiket most megválasztjuk, és az a parlamenti többség, amit most létrehozunk, dönt majd arról, hogy Magyarország ki akar-e maradni, és ki tud-e maradni egy ilyen helyzetben. Régi történelemkönyveket kell lapozgatni, ezek ismét aktuálisak. Azt is mondhatnám, négy évvel ezelőtt támadták meg az oroszok Ukrajnát, szerintem soha olyan közel a háborúhoz nem álltunk, mint most, ha az elmúlt négy évet fölidézem a fejemben. Ugye, az Egyesült Államok kiszállt magából a dolgok operatív részéből. Úgy áll a dolog, hogyha itt valami csoda nem történik, akkor az amerikaiak ki fognak szállni a dolog diplomáciai rendezéséből is. Azt fogják mondani, ennyi eszetek van, oroszok, ukránok, hát sok sikert, kedves európaiak, hajrá, és ők szépen visszahúzódzkodnak úgy, ahogy az amerikai külpolitikai tradíciónak egyébként ez megfelel. Közben az amerikaiak kifele, az európaiak meg befelé mennek a háborúba. És negyedik dolog, hogy az ukránok meg befele jönnek az unióba. Az valahogy a magyar fejekben nincs elrendezve, hogy Ukrajna európai uniós tagsága azonnal kötelező katonai akciókat jelent Magyarország számára is. Erről lehet, hogy többet kellene beszélni. Az Európai Uniónak az alapokmánya, megvan ennek a száma és szakasza, nagyon világosan beszél arról, hogy ha harmadik ország megtámadja az Európai Unió valamelyik tagállamát, akkor ott katonai támogatást és segítséget kell nyújtani. Tehát ha az ukránok bejönnek az unióba, és ők háborúban állnak valakivel, mi azonnal benne leszünk a háborúban. És az itt idézett európai parlamenti nyilatkozat meg az európai nyugati vezetők nyilatkozatai másról sem szólnak, mint arról, hogy már 2027-ben be kell tolni az ukránokat az Európai Unióba. Az azt jelenti, hogy 2027-ben, 2028-ban háború van, európai–orosz háború. És nekünk ebben a térben kell megtalálni a túlélés, a boldogulás, horribile dictu, a fejlődés lehetőségét. Ez volna a feladat a következő kormány számára. Csodálkozom is, hogy ilyen sokan jelentkeznek rá, mármint a feladatra.

Bohár Dániel: 46 nap van hátra a választásokig, és ilyenkor mindig fel szokott merülni a kérdés, hogy mi a választásoknak a tétje. Egy személyest, hogyha megenged, nekem öt napja született meg a második fiam, köszönöm, köszönöm…

Nem lesz egyszerű, csak mondom.

Bohár Dániel: Igen, igen, ezt a feleségem is és én is sejtem. De hogyha a választás tétjéről beszélünk, az lehet a választás egyik tétje számomra, még egyszer mondom, ha ennyi személyest megenged, hogy én szeretném látni, ahogy felnőnek a fiaim. Én ott akarok lenni a diplomaosztójukon, én nem akarok katona lenni, én nem akarom, hogy ők katonák legyenek, én azt akarom, hogy a saját hazámért élhessek, és ne kelljen meghalnom egy másik országért. Ön szerint, amikor április 12-én elmennek az emberek választani, ezt kell a mérlegre tenniük?

Ezt is. Egy választás az ember elemi ösztönei szerint mégiscsak a reményről szól, nem? Meg hogy nyitunk egy új szakaszt, valami jó következik. De vannak bizony olyan választások, amikor a tét a nagyobb baj elkerülése. És szerintem most ebben a helyzetben vagyunk. Tehát ha röviden kell válaszolnom, akkor ennek a választásnak a tétje Magyarország biztonsága. Gazdasági, pénzügyi és katonai biztonsága is. Én nem akarom azt mondani, hogy ilyen orákulum gyanánt képes vagyok megmondani, hogy mi fog történni hajszálpontosan a következő egy-két évben. Én azt tudom megmondani, hogy milyen helyzetek állnak majd elő. Hogy az előállt helyzetben, amelyek kockázatosak lesznek, háborús természetűek lesznek, pontosan mi történik majd, éppen az európai történelemből tudjuk, az nagyon sok mindenen múlik. Milyen vezetők lesznek éppen Európában? Mit csinálnak az amerikaiak? Milyen parlamenti állapotok vannak otthon? Mennyire stabilak a kormányok? Tehát sok minden befolyásolja, hogy egy háborús szituációból végül is háború lesz, megegyezés lesz, halasztás, vagy mi történik. Tehát én nem tudom megmondani Önöknek, nem is akarom, hogy pontosan mi történik majd, de azt biztosan mondhatom Önöknek, hogy egy háborús szituáció lesz, ahol az európai vezetőknek, köztük a magyar miniszterelnöknek dönteni kell háború és béke kérdésében, esetleg a háború milyenségének kérdésében, és abban a kérdésben, hogy részt vesz-e az ő nemzete ebben, vagy kimarad belőle. És van-e elegendő ereje és eszköze, hogy ellenálljon a nyomásnak, ami gyakran zsarolás, hogy kimaradjon. Ez a kérdés. És azt hiszem, hogy ez a pillanat, amely ezeket az érzéseket a családos emberekben, családos emberekből előcsalja, ez a helyzet előáll. Nagyon sok olyan helyzet volt már Magyarország történetében, miután nem vagyunk egy olyan hatalmas ország, mint számosan Európában, amikor bizony arról kellett dönteni, hogy megengedhetünk-e magunknak egy háborút, ha igen, milyen mértékűt, meddig lehet elmenni, szóval ugyan elszoktunk az elmúlt nyolcvan évben az ilyesfajta kérdésektől, de ha valaki ismeri Magyarország politikatörténetét, akkor tudja, hogy vannak pillanatok, amikor, ez így van, ugye, Mátyás király mondta azt, hogy királynak lenni azt jelenti, folyamatosan istenítélet alatt állni. Ez a helyzet! Gyakran az embert megkíméli az istenítélet attól, hogy nehéz kérdésekkel szembenézzen, de néha meg behozza. És most ez van. Tehát én csak azt tudom mondani, hogy a választásnak azért a biztonság a tétje, mert olyan helyzetek lesznek, amikor Magyarország vezetőjének, vezetőinek, kormányának, parlamenti többségének a döntésén múlik, hogy milyen irányt vesz Magyarország sorsa és jövője. Ezért szerintem a legfontosabb a biztonság. Én minden elé helyezném ezt. És ez a gazdaságra is igaz. Ahogy az előbb mondtam, én nem szeretném magamat abba, meg az országomat sem, hazámat sem abban a helyzetben látni, amit ma számos nyugat-európai országban látok, hogy a hanyatlás menedzselésével vannak elfoglalva anélkül, hogy lenne egy terv arra, hogy hogy’ kéne megfordítani a tendenciákat. Csak nagyon rosszabb ne legyen – ez a célkitűzés. Így nehéz élni is, gondolkodni is, tervezni is, nemcsak vezetni, hanem egész egyszerűen összetartani a családot, megtervezni annak a jövőjét, hogy csak rosszabb ne legyen. Tehát én azon dolgozom minden erővel, hogy kimaradjunk, és közben fönntartsam azt a hitet, lehetőleg ne varázslással meg kézrátétellel, hanem a tények segítségével, hogy persze veszélyek vannak, de nem fog beszűkülni az életünk. Én azért tartottam fontosnak, hogy tető alá tudjuk hozni például a 11 százalékos minimálbér-emelést a szakszervezetekkel meg a munkaadókkal, hogy azt demonstráljuk, hogy lehet, hogy a háború blokkolja a gazdaságot, és csak 0,7 vagy nem tudom, hány százalékocska a magyar gazdaság növekedése, de ha jól csináljuk, és vannak megegyezések, akkor 1 százalékos növekedésnél lehet csinálni 11 százalékos minimálbér-emelést. Ezek látszólag csak gazdasági döntések, de ebben a helyzetben, amiben vagyunk valójában nem, ezek a távlatok a perspektíva, a remény fönntartásának a döntései. Tehát lehet, hogy korábban is bevezethettük volna például a kétgyermekes édesanyák élethosszig tartó adómentességét, régóta készültem már erre, de most, hogy ilyen komoly lett a helyzet, azt gondoltam, hogy most kell megcsinálni, mert ha most meg tudjuk csinálni, az azt jelenti, hogy nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy egy folyamatosan szűkülő perspektívájú jövőben kell leélni az életünket, hanem keressük az útját-módját, hogy ezt kitágítsuk, ellene mondjunk, és kitágítsuk. Most szinte minden döntés, amit hozni kell, legyen az gazdasági vagy éppen energetikai vagy katonapolitikai, azok mind közvetlenül függenek össze a háború és a háború következményeinek kérdéseivel. Hát szerintem ez a legfontosabb. Ha nincs béke, meg a pénzünket elviszik Ukrajnába, meg a rezsi ára fölmegy Lengyelországban a magyar éves 250 ezer forintnyi költségnek a háromszorosára, 800 ezer forintra, a cseheknél egymillióra, tehát ez egy magyar családnak azt jelenti, hogy 250 ezer forint helyett fog fizetni egy év alatt egymillió forintot. Ha jól számolok, Rimele Géza bácsi biztos megdicsérne, az 700-750 ezer forint különbség, az egyhavi átlagjövedelem, huss, már ki is ment. És ez csak rosszabb lesz, nem jobb. Tehát azt akarom ezzel mind mondani, hogy akárhonnan is nézzük ezt, akárhogy tapogatjuk, a végén minden a biztonsághoz visz bennünket. Ezért szerintem helyes volt az a döntésünk, hogy a Fidesz a biztos választás szlogennel indul neki a választásnak. Ebben szerintem pontosan benne vagyunk, nemcsak mi, hanem benne van az a helyzet is, amiben a magyar nemzet közössége ebben a pillanatban találta magát.

Bohár Dániel: Elnök úr, nagyon szépen köszönöm, hogy válaszolt az én kérdéseimre. És most átadnám a lehetőséget a közönségnek is, hogy bátran kérdezzenek. Látom, hogy ott középen látom a hölgyet, igen.

Mocsár-Pörjés Erzsébet:Köszönöm szépen. Üdvözlöm, Miniszterelnök úr! Én Mocsár-Pörjés Erzsébet vagyok, Gyuláról érkeztem. Három gyermek édesanyja vagyok, és most várjuk a negyediket a férjemmel.

Gratulálok!

Bohár Dániel: Gyarapodunk, akárhogy is nézem.

Mocsár-Pörjés Erzsébet: Ezt is csak itt lehet megtenni nyugodt szívvel Magyarországon, amit ezúton is nagyon köszönünk. A kérdésem pedig a következő lenne. Ha a Fidesz a biztos választás, a biztos ellenfél pedig Brüsszel, akkor a magyarok áprilisban egy nyugodt építkezésre szavaznak, vagy egy olyan felhatalmazásra, amivel továbbra is frontvonalban tartja az országot egy nálunk sokkal nagyobb erőkkel vívott küzdelemben?

Először is azt mondanám Önnek, ha megengedi, hogy Önök jól állnak. Tehát a gyulai választókerületnek a számait fejből is tudom: ott vezetünk, mint a szél. Tehát az a mandátum, úgy látom, hogy meglesz. Úgy emlékszem, az alpolgármester úr indul majd. Sok sikert kívánok neki innen is! Ma átnéztem 11 egyéni választókerületnek az adatsorait, mert ma ilyen fölméréses nap van, mint látták, mások is ezzel foglalkoztak, ugye, mondom, akkor majd megnézem a legfrissebbeket nálunk. 11-et néztem meg, és 9-ben erősödtünk. Tehát a helyzet az, hogy annak a tervnek a végrehajtása logikáját követjük vagy haladunk, hogy szépen, nyugodtan menni kell fölfelé, és a legerősebbnek a választás napján kell lenni. Van egy folyamatos erősödésünk. Gyula kicsit előre szaladt, szóljon, legyen kedves, ha hazamegy, hogy nem kell annyira rohanni, a végén kell a csúcson lenni. Két lehetősége van, három lehetősége van az embernek. Most hirtelen összerendezem itt az Ön kérdésre adható válaszokat. Az első, amit Deák Ferenc mondott: „tudok én harcolni remény nélkül is.” Ez olyan jól hangzik, meg olyan vagabund, de nem olyan biztató azért. De hát a magyarban van ilyen is, és vannak olyan korszakok, amikor remény nélkül, de harcolni kell. Én megkímélném az országot is meg magamat is ezektől az időszakoktól, inkább harcoljunk úgy, hogy van remény. Na, most, ha ezt kizárjuk, akkor még két lehetőség van. Az egyik, hogy berendezkedünk arra, amit Ön mond, hogy van egy nálunk nagyobb erő, és folyamatosan, váltakozó sikerrel megvédjük az érdekeinket, eldöntjük, hol vállalunk konfliktust, és akkor berendezkedünk erre, amit Ön a kérdésében pontosan leírt. És a harmadik, ez az én tervem, amit Ronald Reagantől tanultam, aki első kormányülésén azt mondta, hogy most akkor egy új geopolitikai stratégiát fog meghirdetni. Kérdezték, hogy mi az? És azt mondta, hogy mi győzünk, ők vesztenek. Ami csak első látásra tűnik viccesnek, mert egészen addig nem az volt a nyugatiak részéről a szándék, hogy győzelemre játsszanak a szovjetekkel szemben, hanem az, hogy fönntartsák a világbékét az atomhatalmak, és valahogy elmenedzseljék a világ megosztott állapotát. Nem arról volt szó, hogy győzni akarnak, hanem hogy nem akarnak veszíteni vagy bajba kerülni. Ezért ez a mondat revelatív volt, hogy mostantól kezdve győzelemre játszunk. De én egészen óvodás emlékeimig visszamenőleg csak ilyet játszottam gyerekkoromban is, hogy a végén győzni fogunk. És én ezeket a terveket rakom össze. Nekem van egy világos tervem, hogy hogyan fogunk győzni Brüsszelben. Mert előtte persze itthon kell. És ismer engem, nem szoktam zsákbamacskát árulni, még a bonyolult kérdésekről is szívesen beszélek nyíltan, én ezt a győzelmi tervet bemutattam a 2024-es európai parlamenti választáson. Ahol azt mondtam, hogy meg fogunk erősödni az Európai Parlamentben, utána az amerikaiaknál a régi-új elnök vissza fog térni, utána létre fogjuk hozni azt a politikai erőt Brüsszelben, amely majd a győzelemnek az alanya lesz, és elkezdjük egyenként begyűjteni azokat a tagállami miniszterelnöki pozíciókat, amelyekkel lehet erősíteni ezt az erőt, és eljön a pillanat, egy kicsit korábbra datáltam, mint ami most be fog következni, szerencsére nem mondtam évszámot, egy nagy országban is bekövetkezik az áttörés, és akkor megfordítjuk az egészet. Most ezt elmondom nem rébuszokban, ha megengedik. Tehát az volt a terv, hogy jól szerepelünk a 2024-es európai parlamenti választáson. Megcsináljuk azt a parlamenti csoportot Európában, amit úgy hívnak most, hogy Patrióták. Ezt létrehoztuk, ez Európának ma a harmadik legnagyobb képviselőcsoportja, szép növekedési perspektívákkal. Bejött, amit gondoltunk az amerikai fordulatról. És elkezdtük közben egyenként begyűjteni a szövetségeseket a nemzeti választásokon keresztül. Szlovákiában fordulat volt, ugye? Babiš nyert Csehországban. A lengyelek már félig, mert az elnök, ugye, csak visszajött, még a kormány ottan – hogy kell mondani? – vergődik, ez az, de az elnöknél a fordulat már megtörtént. Az olaszok jobban tartják magukat, mint bárki gondolta volna, és az olaszok velünk vannak, akármilyen bravúrokat kell végrehajtaniuk a brüsszeli pódiumon annak érdekében, hogy a gazdaságukat menedzselni tudják. És várjuk a francia áttörést. Ez az én terveimnek vagy mi terveinknek egy fontos része. Emlékezzenek rá: nagyon közel voltunk hozzá, mert a francia elnöknek nincs parlamenti többsége, volt parlamenti előrehozott választás, ahol sikerült megakadályozni a Patrióták győzelmét, most többség nélkül vergődik a francia elnök és a francia kormány. Bármelyik pillanatban lehet előrehozott választás, de ha nem, akkor is egyre közelebb kerülünk a 2027-es francia elnökválasztáshoz, ahol nagyon jó esélyekkel tud indulni a nem mainstream, tehát velünk lévő patrióta erők valamelyik jelöltje. És abban a pillanatban, ha ez bekövetkezik, akkor teljes fordulat van. Mert a transzatlanti kapcsolatokban az amerikaiak velünk vannak, Közép-Európában helyreállt a V4, az olasz kormányt nem sikerült megbuktatni. Emlékeztetnék mindenkit, hogy három-négy évvel ezelőtt azt kellett mondani az európai szalonokban, hogy az új olasz kormánypártok fasiszták, most kiderült, hogy már nem azok. És meg kell még csinálni a francia dolgot. És akkor összeáll az a helyzet, amiben már nem állandóan alkalmazkodni kell, és az erőfölény híján ügyes mozdulatokat kell végrehajtani Brüsszelben, hanem többség van, erő van, legalább akkora, mint a szembenállóknak, de inkább nagyobb, és érdemben el lehet kezdeni tárgyalni az Európai Unió újjászervezését. Mert itt közben van az a probléma – csak most már szanaszét esik a beszélgetésünk –, hogy közben az Európai Unió is szanaszét esik, most éppen a dezintegráció állapotában van, és ha azt nem tudjuk újjászervezni patrióta alapon, akkor egy olyan folyamatot látunk majd a szemünk előtt kibontakozni, amiben egyre több konfliktus árán építik az Európai Egyesült Államokat, amely a végén az Európai Unió szerintem teljes széteséséhez is elvezet majd, ami nem érdekünk, mert az európai együttműködés gondolata, függetlenül Brüsszel állapotától, az egyik legnagyszerűbb gondolat, amit valaha kitaláltak, és ami egyébként a magyarok érdekét igazán szolgálhatná, ha patrióta alapon csinálnák és nem pedig birodalmi alapon. Nagyjából így fest a helyzet. Mit akartam ezzel mondani? Azt akartam mondani, hogy nem játszunk vereségre, nem remény nélkül küzdünk, nemcsak csatákat akarunk nyerni, hanem háborút, és a végén meg is fogjuk nyerni. Ez a terv.

Szedlák Imre: Tisztelt köszöntöm Elnök úr! Szedlák Imre vagyok, egy elégedett pedagógus Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből.

A mai napon döntöttünk 150 ezer forint egyszeri juttatásról a pedagógusoknak.

Szedlák Imre: Hú, de jó! Köszönjük szépen!

Anélkül, hogy irigységet szeretnék, vagy akarnék gerjeszteni Önökkel szemben, ezt olyan állapotok mellett csináltuk, hogy az átlagjövedelme a pedagógusoknak valahol 800-900 ezer forint környékén van már. Zárójel bezárva. Hogy miért kell ilyen körülmények között pont Önöknek adni ezt a pénzt, ezt majd szívesen megválaszolom, most ezt tegyük zárójelbe, de bizonyos európai uniós normák miatt nem is adhattuk volna másnak. Úgyhogy így megérkezett Önökhöz. Gratulálok, sok sikert kívánok!

Szedlák Imre: Köszönjük szépen! Elnök úr, a következőt szerettem volna kérdezni, és még a kérdés előtt csak egy rövid felvezetés. Amikor figyelmeztetem az embereket a háború veszélyére, akkor nagyon sokszor azt kapom vissza kommentben, hogy de Magyarország NATO-tag, és ha NATO-tag, akkor mennie kell a háborúba. A kérdésem az lenne, hogy hogyan tudná ezt Magyarország elkerülni?

Erre a következő választ szoktam adni, amikor én is hasonlóan kétkedő választópolgárokkal találkozom. Egy: a NATO egy katonai védelmi szövetség. Nagyon fontos, az nem egy katonai szövetség, hanem egy védelmi szövetség, semmilyen kötelezettsége nincs a tagoknak arra nézve, hogy a NATO-tagállamok területén kívül bármilyen katonai akcióban részt vegyenek. Tehát, még ha az Egyesült Államok vagy bárki azt mondaná, hogy most mennünk kell, nem tudom, hova, akkor is a NATO szabályai szerint Magyarország azt mondhatja, hogy nem megyünk. És hogy volt ilyen, arra is idézek fel egy példát. Emlékeznek talán rá, hogy az amerikaiak ellencsapásokat terveztek a tornyok lebombázása, lerombolása miatt, szeptember 11, ugye. És Irak kívül van a NATO területén. És ezért hiába akarták, nem tudták hadba hívni a NATO-tagállamokat. Csak azt tudták tenni, hogy fölhívást adtak ki, és azt mondták, hogy most ők létrehozzák a hajlandóak koalícióját, tehát aki nem a NATO alapszabálya szerint, hanem egy azon túli szándék alapján hajlandó együttműködni az amerikaiakkal. Az igaz, hogy persze megüzenték, én voltam éppen a miniszterelnök, hogy nagyon nehéz nem hajlandónak lenni, de voltak azért legények, akik nem voltak hajlandók, emlékezzünk Schröderre, Chiracra. Én még – csak ma ez már abszurdnak tűnik, de – olyan sajtótájékoztatóra is emlékszem, ha nem is tudom talán a pontos évszámot fölidézni, amit Schröder, Chirac és Putyin együtt tartottak arról, hogy ők nem mennek. Tehát csak azt akarom Önöknek mondani, hogy az a tévképzet, ami Magyarországon elharapódzott, hogy a NATO a NATO területén kívül is rászoríthatja a tagállamait közös katonai akciókra, teljes tévképzet. Ilyen nincs! Ezért egy ukrán–orosz háborúba Magyarországnak nem kell mennie. Ezért harcoltam utolsó vérig tulajdonképpen Ukrajna NATO-tagsága ellen, mert ha Ukrajna NATO-tag, na, onnantól kezdve menni kell. És ezért harcolok Ukrajna európai uniós tagsága ellen is, mert ha Ukrajna európai uniós tag, akkor az európai uniós országoknak menniük kell. De csak ha belül vannak, és csak a tagok. De ha kívül vannak, akkor majd eldöntjük, hogy ki az, aki akar, ki az, aki nem. Javaslom, hogy ne akarjunk. Tehát nincs ilyen kényszer. Tévedés, amit a választópolgárok tekintélyes része gondol, hogy majd idejön valami erős kutya, és azt csinál itt, amit akar. Otthon ez a szabály lehet, hogy olyan, itt meg az van, amit mi akarunk. Ha van, megismétlem, erős vezető, erős vezetés, erős kormány, biztos parlamenti többség, egységes kormányzópárt, akkor ez mind megvalósítható, úgyhogy nincs ilyen kényszer, emiatt nem kell aggódni.

Bohár Dániel: Most menjünk, ott a hölgy fehér pulcsiban, ha jól látom.

Kiss Kata: Jó estét kívánok, Miniszterelnök úr!

Csókolom.

Kiss Kata: Én Kiss Kata vagyok. Nekem az a küldetésem a zenei életben, én egy énekes vagyok, hogy a Kárpát-medencét és a diaszpóra magyar közösségeit járva hirdessem a magyar kormánynak az üzenetét, hogy magyarként bárhol is él az ember a világban, soha nincsen egyedül. Nagyon-nagyon sok jó intézkedés született az elmúlt tizenhat évben, ilyen például a kettős magyar állampolgárságnak a lehetősége, ami által megvalósult a határokon átívelő nemzeti összetartozás. Az lenne a kérdésem, Miniszterelnök úr, hogy az elmúlt tizenhat év melyik közösen elért eredményét veszélyeztetné egy esetleges kormányváltás?

Szinte mindent. Megpróbálom valahogy jól megfogalmazni, hogy vannak a közvetlen veszélyek, amiről eddig beszéltünk: háború, olcsó energiáról való lekapcsolás. Münchenben végül is a Tisza csak megkötötte azt a paktumot a brüsszeliekkel meg Zelenszkijjel, hogy egy ukránbarát kormány fölállítása érdekében elfogadja a támogatást, és megígéri, hogy beengedi az ukránokat az unióba, meg leválasztja Magyarországot az orosz energiáról. Tehát vannak ezek a közvetlen veszélyek. Én most ezekről beszélek, meg ezekre összpontosítok, talán az embereket is ez izgatja leginkább, de ha egy értelmiségi beszélgetésben vagyunk, ami mögé tekint a legközvetlenebb veszedelmeknek, akkor azt tudom mondani, hogy példátlan módon legalább egy olyan mondatot találunk a Tisza mondandójában, ami igaz. Erre nem számítottak!

Bohár Dániel: Ez egy nem várt fordulat.

Igen, igen, igen, olyan is van! Ők rendszerváltást akarnak. Két rendszer van ma Európában, a magyar meg a brüsszeli. Ez a helyzet. És a magyar rendszer úgy van összerakva a gazdaságtól kezdve a kultúráig, ami nekünk jó, és egyfajta magyar modellt, magyar utat rajzol ki. Amit Brüsszelben kigondoltak, és amit szép lassan, amibe szép lassan beledarálnak mindenkit, és elfogadtatnak mindenkivel; az egy másik rendszer. Abban például a nemzeti identitásnak nincsen helye. Amikor egy brüsszeli rendszer lesz újra Magyarországon, egyszer már volt, kíméljen meg bennünket ettől a Jóisten, akkor minden nemzeti identitást erősítő programnak befellegzett. Ez már egyszer megtörtént, csak azért merek ilyen magabiztosan beszélni. 2002-ben nem így volt? 2002-ben azt mondta az MSZP – béke poraira, a mi rendszerváltásunk is csak sikerült, ugye –, hogy annyi jó dolog van itt, a jó dolgokat mind meg kell őrizni. Aztán kiderült, hogy egy éven belül nem volt fiataloknak lakáshitel, lett helyette devizahitel, amibe belerokkantak a családok, mindenhez hozzányúltak, amihez csak lehetett, és nyugodtan mondhatom, hogy abba a brüsszeli modellbe vagy rendszerbe, amelyben a nemzetek ilyen halványuló kulturális emléket jelentenek csak, és nem a népek egzisztenciális létezési formája, ott minden, ami a nemzeti identitást erősíti, halálra van ítélve, azt szépen kivezetik, megszüntetik, abbahagyják. Itt is ez fog történni. Persze, pont úgy lesz majd mint, úgy lenne, ahogy a szocik csinálták, hogy a pénzre fognak hivatkozni, mert a nemzeti érzésekkel szemben nehéz, de az irigység oldalán valamennyi támogatást össze lehet gyűjteni, lásd DK-kampány, ami most éppen zajlik a határon túli magyarok állampolgárságával és szavazati jogával szemben, amit most már lefordítottak pénzre is, és azzal vádolnak bennünket, hogy ahelyett, hogy itthon költenénk el a pénzt, odaadjuk a határon túli magyaroknak, egy részét a pénznek legalábbis. Ezen a sunyi módon, oldalról jönne ez vissza, és szép lassan az irigység meg a córesz, ami addigra beáll, által kialakított hangulatban, szép lassan ezeket a forrásokat, támogatásokat, szisztémákat elkezdenék fölszámolni. Tehát ne reménykedjen senki, hogy kaphat egy olyan kormányt, amely olyan, mint a mostani, csak jobb. Az nincsen! Csak másik van. Persze ezen lehet javítani, én is tudnék ötleteket mondani, hogy hol, de ami jön, ami nem mi vagyunk, az egy másik. Az nem a mi javított verziónk, hanem az egy másik rendszer, ahogy mondják: rendszerváltás, egy brüsszeli rendszer. És akkor ugyan nehéz elképzelni tizenhat év után, de nemcsak a nemzeti identitás témáinak kampó, minden, ami keresztény és egyházias, az kifele, minden, ami család, szép lassan leépítve, minden, ami teljesítményelvű, az szép lassacskán háttérbe szorítva. Tehát azt akarom mondani, hogy már megtörtént velünk mindaz, ami pontosan megtörténne abban az esetben, ha ismét a 2002-es forgatókönyv valósulna meg és a mi ellenzékünk alakítana kormányt. Mindent ismerünk. Csak nehéz elképzelni, hogy ez még egyszer előfordulhat. De tévednek! Előfordulhat. És ezt csak egy módon lehet megakadályozni: elküldjük őket melegebb éghajlatra, és megvédjük azt a rendszert, amit fölépítettünk. Szerintem ez a gondolat szép lassan a fölmérésekből is meg az erősödő számainkból is arra következtetek, hogy ez a gondolat szép lassan csúszik befele, a hajak alá, és lassacskán eléri azokat az embereket is, akik kevésbé foglalkoznak politikával, és nem szokták azt gondolni, hogy élet-halál kérdés, vagy az életük sorsa fordul meg azon, hogy milyen választási eredmény születik Magyarországon. Szerintem lassan, de biztosan mindenki belátja azt, hogy egy valódi fordulat vagy egy valódi folytatás lehetősége van előttünk. És szerintem sok elemző van, aki szerint a magas részvétel nekünk nem jó, én az ellenkezőjét gondolom: nekünk az a jó. Mert valójában ebben az országban mi vagyunk többen, csak el kell vinni az embereket, hogy megvédjék mindazt, ami fontos nekik.

Kiss Norbert: Jó estét kívánok, Miniszterelnök úr! Kiss Norbert vagyok Debrecenből. A szülővárosom és a kislányom a mindenem. Viszont féltem őket a háborútól. A dédapám, Kiss Sándor harcolt a Don-kanyarnál. Meglőtték, megsérült, és a gulágra került. Évekig raboskodott a gulágon, és a halálnak, a tragédiának, a szörnyűségnek minden létező formáját látta. Egy 80 kilós, szikár, kisportolt fiatal gyerek volt, amikor bevitték a háborúba, és másodjára sikerült megszöknie. 48 kilósan tért haza a háborúból. Amikor gyerek voltam, sokat mesélt nekem a háború szörnyűségeiről. Én sokat mesélek a mai fiataloknak, akik nálam fiatalabbak, és a legtöbbnek nincs gyereke, meg semmilyen személyes tapasztalata a háborúról. Mesélek nekik, elmondom nekik, hogy őket is behívhatják, ha lesz európai háború, ők is lehetnek majd katonák, Debrecent újra rommá bombázhatják, ha lesz európai háború, és nem hiszik el. És az lenne a kérdésem, mit tudunk tenni a következő 46 napban, hogy megértessük velük, hogy egy Brüsszelből, Kijevből, Berlinből irányított, balos kormány konkrét háborús veszélyt jelentene hazánkra nézve? Köszönöm!

Ez itt az egymillió dolláros kérdés. Mert miután oly sokáig voltunk fenn, hogy nem is tudjuk, milyen lent, hogy parafrazáljam itt Hobót – ezért ez nehéz. Különösen a fiataloknál, azt hiszem, mert az idősebbek azért már láttak karón varjút. Van egy olyan elgondolás, hogy a dolgok csak jobbak lehetnek. Tehát, hogy a kormányzati teljesítménynek van egy szintje, amit egyébként robotrepülőként vagy robotpilótával is le lehet hozni, csak az a kérdés, hogy annál a szintnél mennyivel lesz jobb. De az a gondolat, hogy nem lehet robotpilótával tartani a gépet, mert beleáll a földbe. Ezt különösen tizenhat év kormányzás után nagyon nehéz elképzelni. Rajtunk folyamatosan csak azt kérik számon, hogy miért nem fejlődünk gyorsabban, és így tovább. Tehát nem könnyű a helyzetünk kampány szempontjából, az Öné sem meg az enyém sem. Amikor azt kell kellő komolysággal, túlzásoktól mentesen világossá tenni az emberek előtt, hogy itt egy olyan négyéves periódus előtt állunk, amikor folyamatosan kopogtatni, fenyegetni fog az ajtónkon, illetve bennünket a háború. Nincsen minden akadályt legyőző megoldási javaslat a zsebemben, csak a sziszifuszi munka van. Ez egy olyan kampány, már most látom, még az országjárásnak csak a felénél, ha tartok, ez egy olyan kampány, ami végül is nem üzenetekről szól, nem programokról szól, még csak nem is vezetőkről szól, hanem arról, hogy az egymással szemben álló feleknek vannak hívei, és a kérdés az, hogy ki tud többet elvinni a hívei közül. És hogy mivel lehet elvinni a híveket, arra azt tudom Önnek mondani, hogy nem ugyanazzal Debrecenben, mint Gyulán, és Gyulán nem ugyanazzal, mint Szombathelyen. Soha nem volt még olyan jelentősége a helyi intellektuális teljesítménynek a politikában, vagy legalábbis nagyon régen nem volt, mint most. Helyben kell kitalálni azokat a fortélyokat, eszközöket, megoldásokat, amivel a kampányt hatékonnyá lehet tenni. Ha ülünk és várjuk, hogy Orbán Balázs dörzsölje a lámpáját, aztán egyszer csak kiugrik belőle valami dzsinn, és az megmondja, hogy mit csináljunk – tévedünk. Meg ha rám várnak, hogy én adjak egy bombabiztos tanácsot, és akkor az működik, ez nem így lesz. Földharc van, mozgósítási csata van, melót kell beletenni, munkaórát, türelmet, időt, és a végén lesz egy eredmény. Nekem nincs kétségem afelől, hogy a végén az majd nagyon elbillen a mi irányunkban, de a legutolsó pillanatig kiélezett lesz. Mert az ellenfél, ahogy a cserkészek mondták: álnok és könyörtelen. Hogy mondjam? Tehát a szégyenérzet egy fontos emberi tulajdonság, még a politikában is. Mert azért akármit nem lehet hazudni! Tehát hazudni eleve nem jó dolog. Na, de aztán akármit, hogy egész egyszerűen egy olyan helyzettel állunk szemben, hogy gátlás nélkül, szégyenérzet nélkül lehet egyébként a fehérről azt mondani, hogy fekete, a feketéről meg hogy fehér. Ez egy új helyzet, ilyet még nem láttunk. Ilyen állapotban még nem volt a hazánk. Ilyen intellektuális kihívás előtt még nem álltak a derék magyarok. Ez most van nekik. Ehhez képest, most nem akarok már neveket mondani, különösen idős uraknál, de Medgyessynek az ígérgetései arról, hogy minden jót megőriznek, az kutyafüle ahhoz képest, ami itt történik. A választás nem azért nehéz, mert ne lehetne összemérni a mi teljesítményünket a másik oldal még nem létező teljesítményével. Vagy hogy ne lehetne összemérni a mi eddigi teljesítményünkből következő programot a másik oldal ilyen-olyan, ki tudja, hányadik szerkesztésű programjával. Vagy hogy ne lehetne vezetői képességeket összemérni. Nem ez a problémánk. A problémánk az, hogy ez mind nem számít! Ezek zárójelbe vannak téve. Tehát nagyon beszűkült az értelmes beszéd, a párbeszéd lehetősége ebben a kampányban. Az egymásra való értelmes reflektálás is beszűkült. Ez a helyzet. És ez példátlan! Tehát azért a mi európai, vagy nem tudom, keresztény vagy polgári kulturális talapzatunkhoz az tartozik hozzá, hogyha dönteni akarunk valamiről, először is tisztázzuk a tényeket, egy. Kettő: a tényeket nem vonjuk kétségbe. És a tényekből kiindulva van egy ajánlatunk. Emlékeznek ilyen vitára az elmúlt fél évből? Ilyen nincsen! Tehát egy nagyon sajátos helyzetben vagyunk. Hogy az ellenfél szél összefújta jellegéből adódik-e, mert, ugye, vegyes dolog, hogy egy ilyen nagytőke, mindegy, szóval az, ami, hogy ebből adódik-e, a technológiai változásból adódik-e, mert megjelentek, ugye, új kommunikációs eszközök, amelyek valahogy a ténykérdéseket másképp kezelik, mint amikor egymással beszélünk, és egymás előtt helyt kell állni a kimondott mondatokért, ugye. Tehát lehet, hogy a technológiai változás hozza. Lehet, hogy ilyen lesz a politika ezentúl. Lehet, hogy csak leromlottunk intellektuálisan. Én nem tudom a választ a kérdésre, majd ezt április 12. után megmondom Önöknek, hogy mi történt itt, de ezek ma mind együtt jönnek szembe. Tehát a magunkfajta polgári világ nincs könnyű helyzetben, amikor egy hagyományos vitákra, tényekre, érvelésekre épülő politikai küzdelmet szeretne megvívni. Merthogy ez nincs, valami más van. Nem is tudjuk megmondani, hogy mi az a más, de valami más. Ilyet még nem láttunk. Úgyhogy azt tudom mondani, ami Debrecenben jó, az nem biztos, hogy jó Gyulán, és ami Gyulán jó, az lehet, hogy Felcsúton nem jó, úgyhogy mindenhol helyben kell. Ez egy olyan csata, amit a családoknak, a barátoknak, a baráti közösségeknek, a helyi politikai közösségeknek ezeket helyben kell megvívniuk. De Önök jól állnak, ott három mandátum van, kettőre most letenném a nagyesküt, a harmadikért harcolunk. Így állunk Debrecenben, az nem rossz.

Bohár Dániel: Ahogy nézem az időnket, talán még egy kérdés fog beleférni. Sok jelentkező van. Itt az úriember. 

Schauer Viktor László: Üdvözlöm! Jó napot kívánok! Üdvözlöm, Miniszterelnök úr! Schauer Viktor László vagyok, 47 éves, négygyerekes családapa. Én onnan jöttem, ahol a brüsszeli út van, én Németországból költöztem haza a családommal másfél éve. Mindig mondták, mikor kint éltem, hogy gyere haza, ebbe a diktatúrába. Csak megerősíteni tudom, és egy hatalmas köszönettel tartozom Önnek, hogy egy olyan országban jöhettem haza, amit négy betűvel mondhatok, piros-fehér-zölddel, hogy Haza, az otthonom. Egy olyan országból, ahol 2021-ben egy baloldali, hárompárti, globalista pártkoalíció levitte Németországot arról az útról, ami kellett volna, és leuralták az egész részt, behozták a migránsokat, mindent, amit ott az óra alatt látunk, az megtörtént. Én csak igazolni tudom Önt a munkájában, és maximális tiszteletem érte. Egy kérdéssel jöttem én. Önkéntes területvédelmi tartalékos vagyok, amikor hazajöttem, első dolgom volt, hogy beléptem a honvédségbe, a hazámért, a családomért. Ugye, elég bizonytalan a geopolitikai helyzet. Ugye, a legerősebb most az ukrán hadsereg az unióban, illetve az európai kontinensen. És a kérdésem a következő: ugye, látjuk a NATO-t, látjuk az ENSZ-et is, hogy egyre gyengébbek, illetve okafogyottá váltak, új szervezetek jönnek létre, akár a Béketanács. Kérdésem a következő: az ukrán hadsereg milyen veszélyt jelent a mi Magyarországunkra? Köszönöm!

Komolyat. Tehát ezt a kérdést nem intézném el egy vállrándítással. Foglaljon csak helyet, ha megengedi, talán könnyebben válaszolok, mármint hosszabban tudok így válaszolni. A másik irányból fogok közelíteni, oda fogok érkezni, amit Ön kérdezett. Úgy tenném föl a kérdést magunknak, hogy ha nem akarunk háborút, akkor mi a megoldás erre a háborús helyzetre? És az én álláspontom az, hogy mindenképpen meg kell kötni egy orosz–európai biztonsági megállapodást. Ebben a megállapodásban rendezni kell jó néhány kérdést. Rendezni kell fegyverzeti kérdéseket, mert ha ezt nem tesszük meg, egy olyan fegyverkezési spirálban, versenyben találjuk magunkat, hogy a gatyánk is rámegy. Ugye, már most beszélnek arról, hogy 5 százalékát a GDP-nek, katonai kiadásra kell fordítani. Tudják, mennyi 5 százalék? Iszonyatos összeg, az valahonnan hiányozni fog. Tehát nekünk elemi érdekünk, hogy az összeomlott, ma már meghaladott, nem működő európai biztonsági rendszer helyett, nem háborúval, mert az úgy nem fog menni, mert még senki nem válaszolt arra a kérdésre, hogy hogy’ kell legyőzni egy nukleáris hatalmat, zárójel bezárva, tehát nem háborúval, hanem megállapodással létre kell hozni egy új európai biztonsági rendszert, amiben mi is biztonságban érezzük magunkat, meg a többi szerződő fél, beleértve az oroszokat is biztonságban érzi magát. Utána meg kell határoznunk egy alacsony fegyverzeti szintet, amit betartunk, fegyverellenőrzési protokollokat kell bevezetni, és csökkenteni kell a hadrendben tartott fegyvereknek a számát. És ennek Ukrajnára is vonatkoznia kell, mert egyébként én nem szeretném, ha Magyarországnak egy 800 ezres ukrán hadsereggel a háta mögött kellene élnie itt, Magyarországon, és egy ilyen hadsereggel szemben kellene fölépítenünk egy katonai-biztonsági rendszert. Ez részben katonailag kockázatos, részben rengeteg pénzbe kerül, és egyáltalán Magyarország nincs is kész erre. Tehát nekünk nem érdekünk, hogy úgy záruljon le a háború, hogy ahelyett, hogy egy biztonsági megállapodás jönne létre alacsony fegyverzeti szinten, helyette a háború vagy folytatódik, vagy úgy zárul le, hogy mindenki hatalmas hadseregeket tart hadrendben, mert ez Magyarország számára fenyegetést jelent. Én nem találom egyetlen okát sem a történelemben annak, hogy megbízzunk az ukránokban. Ha valaki tud egy ilyen okot, akkor szóljon, én szívesen hívéül szegődöm. De az igazság ez. Ráadásul egy olyan államról beszélünk, ami nincs. Az állam egyik definíciós eleme, hogy képes saját magát fönntartani. Ukrajna nem tudja saját magát fönntartani. Tehát azért kell a következő tíz évben 800 milliárd dollárt adni a tervek szerint Ukrajnának, hogy működtesse saját magát, mert nincs pénze a saját nyugdíjaira. Azt mi fizetjük, az európaiak fizetik az ukránok nyugdíját! Nincs pénzük a saját egészségügyre. Azt mi fizetjük! Az ukrán gazdaság nem termeli meg felét sem annak a pénznek, amit Ukrajna egy évben a háborútól függetlenül elfogyaszt. És akkor még jön a 800 mellé ez egy másik, 700 milliárd eurós csomag, ami a hadseregre meg a fegyverzetre vonatkozik. Tehát Ukrajna egy olyan állam, amit ma kívülről tartanak fönn. Hogy bízhatnánk meg egy olyan országban, amelynek nincs saját akarata, mert kívülről tartják fönn, és kívülről mondják meg neki, hogy mit csináljon? Hogy érezhetnénk magunkat biztonságban? Én azt gondolom, hogy persze mindenki az orosz fenyegetésről beszél, helyes, erről kell beszélni, de ne tegyük zárójelbe azt a körülményt, hogy nem tudjuk, mi fog történni Ukrajnában, és egy ekkora hadsereg felfegyverezve folyamatos, élő kihívást és veszélyt jelent minden szomszédjára, ideértve Magyarországot is. Ez a helyzet. Ezért mi abban vagyunk érdekeltek, én azért sürgetem, nem tudom, ezt lehet-e, Önök is hallják-e ezt néha, azért sürgetem, hogy ne engedjük, hogy az oroszok csak az amerikaiakkal tárgyaljanak, hanem az európaiak is méltóztassanak már felemelni a feneküket, találni egy technikai megoldást, leülni, és közvetlen tárgyalásokat kezdeni az oroszokkal. Nekünk nem Ukrajna kérdését kell megoldani. Ez egy félreértés! Ukrajna egy részletkérdés, amit majd meg kell oldanunk. A fő kérdés nem ez, a fő kérdés Európa biztonsága és az Oroszország és Európa közötti biztonsági kapcsolatrendszer és annak szabályozottsága. Ez a tét a mi szempontunkból. Majd Ukrajnával is foglalkozni kell persze, de az én listámon az a harmadik, negyedik helyen van, és semmiképpen nem az első. Én így viszonyulok az egész dologhoz. Én teljesen eltérek attól az európai gondolkodástól, amely ennek a helyzetnek a megoldását vagy annak a kulcsát Ukrajnában látja. Szerintem nem Ukrajna a kulcskérdés, hanem az európai biztonsági rendszer jövője, aminek alkatrésze, igaz, fontos alkatrésze Ukrajna, de nem maga az ügy. Ez az én hozzáállásom, és azt gondolom, hogy nekünk érdekünk, hogy az ukrán hadsereg minél kisebb legyen, minél szabályozottabb legyen, és minél inkább fegyverzetellenőrzési mechanizmus alatt álljon. Ezt gondolom a magyar történelmi tapasztalatok alapján Ukrajnáról. Még menjünk!

Bohár Dániel: Itt az első sorokból még nem szólítottunk senki. Itt a hölgy. Domonkos, kérlek segíts. Köszönjük.

Dorultán Katalin: Jó estét kívánok, Miniszterelnök úr! Én Dorultán Katalin vagyok, egy 24 éves fiatal lány, és nagyon szeretek álmodozni. És talán ilyen fiatalon ez még bele is fér. De itt nem én vagyok a probléma, hanem Manfred Weber, Magyar Péter frakcióvezetője, akinek az az álma – és ezt szóról szóra mondta –, hogy egy európai hadsereget vigyen Ukrajnába. Azt szeretném megkérdezni, hogy mi ebben az álom, és a nyugat-európai vezetők és Magyar Péterék miért érzik ennyire magukénak ezt a háborút? Köszönöm szépen!

Ön könnyű helyzetben van, mert még csak 24 éves, ezért Ön csak Manfred barátunkat látja, amikor ezt az interjút fölidézi, de itt vagyunk azért néhányan, akik már láttunk olyasmit, amikor azt mondja egy német, hogy katonákat akarok látni ebben az egyenruhában és így. Ilyet már láttunk. Tehát a német testvéreink is időnként kijózanodhatnának. Tehát azt kell mondanom, hogy én értem a történelmet, revansizmus, sok mindent értek, de a kockázatvállalásnak van egy minimuma vagy egy értelmes mértéke, ami fölé nem szabad menni. És amit ma a németek csinálnak, én, amikor először megláttam, hogy német felségjelű, régi időket megidéző harckocsik jelentek meg a háborúban ukrán legénységgel, de fölismerhetően a német tankokkal, akkor azt gondoltam, hogy Moszkvában gondolnak erről valamit. Tehát én csak azt akarom mondani, hogy én híve vagyok annak, hogy az egész európai építkezésben a németek megkapják az őket megillető elismerést, 84 milliós ország, hatalmas gazdaság, nélkülük nagyon nehéz elképzelni az európai jólétet, és megkapják a befolyást is. De ezzel nem élhetnek vissza. És az, hogy ma a bizottság elnök asszonya egy német, az Európai Parlament legnagyobb frakciójának vezetője egy német, és a német kancellár pedig háborús húrokat penget, ez nekem kicsit sok. Úgy emlékszem, hogy nem erről volt szó. Úgy emlékszem, hogy arról volt szó, hogy ilyen többet nem lesz, nem? Tehát azt hiszem, hogy majd amikor újra fogjuk rajzolni, reményeim szerint újra fogjuk rajzolni az Európai Unió szerkezetét a mostani, egyre inkább megbénuló helyett, akkor a németekkel is őszintén kell beszélnünk és világosan arról, hogy melyik kérdésben milyen befolyások és hatalmi pozíciók képzelhetők el, mert amiben most vagyunk, az egy német Európa. És nem lennénk kötésig vagy szügyig a háborúban, hogyha ez nem egy német Európa lenne. Ők vittek bele bennünket. Az amerikaiaknak megvan ebben a saruk, az egy másik dolog, de az amerikaiak a németekre gyakorolt nyomáson keresztül vitték bele az összes többi európai országot a háborúba. Az első számú felelős az az amerikai demokrata párt, Biden elnökkel az élen, ők voltak azok, akik belepréselték a németeket a háborúba, és a németek meg olyanok, hogy azok nem belepréselődnek, hanem akármit is mondtak addig, azonnal a dolgok élére ugranak. És hopp, már magukkal is rántották a többieket, akik meg nem akartak lemaradni. És ott, 2022 májusában benne voltunk a córeszban, a bajban. Úgyhogy nagyjából ez az én, talán nem túl kifinomultnak tűnő, azonban nagyon gyakorlatias képem a németekről meg az Európai Unióról, meg hogy hogy’ keveredtünk ebbe az egész helyzetbe. A fiatalok esélye. Szerintem a hazát védeni kell. Én azt gondolom, hogy az önkéntesség egy fantasztikus dolog, és ha valakiben van lelkesedés meg erő, akkor jelentkezzen, és igenis önkéntes szolgálatot vállaljon. A sorkötelezettség nélkül az önkéntes szolgálat minél nagyobb számban igenis érdeke Magyarországnak. A katonákat meg kell becsülni, és aki erre vállalkozik, annak a munkáját, elszántságát meg kell becsülni. Ugyanakkor a fiataloknak – Ön 24 éves, azt mondta – arra föl kell készülniük, hogy amíg kisimul ez a helyzet, ami itt létrejött, az nem egy-két év lesz. Tehát nem dolgom, hogy életvezetési tanácsokat adjak nálam szebb jövővel rendelkező fiatal hölgyeknek az enyémnél, de az a helyzet, hogy számoljon úgy, hogy itt azért két-három-négy év nehéz lesz, és tervezniük is nehéz lesz. Akkor is, ha a mostani kormány marad, és biztonságot ad, még akkor is nehéz lesz. Tehát érdemes úgy átgondolni az életüket, hogy mire az egész leülepszik, és újra lehet azt mondani, hogy egy kisimult, átlátható, megjósolható, jövőt biztosító európai helyzet előáll, arra három-négy év is rámehet. Ugyan nem tudom, ebből mi következik az Ön személyes életére nézve, de a generációjára az következik, hogyha nem akarják, hogy ez három-négy elvesztegetett év legyen, akkor találják ki, hogy mire fordítják ezt a három-négy esztendőt. Hogyha elhibázzák, és úgy látom, erre van csábítás, és a Tiszára szavaznak, akkor nem három-négy elvesztegetett évük lesz, hanem tizenöt-húsz, mert nemcsak arról van szó, amit már láttunk, hogy 2002-ben, ha emlékeznek rá, a polgári kormány elvesztette a választást, nyolc évbe tellett, amíg vissza tudtunk jönni – nyolc évbe! –, hanem most még egy olyan nemzetközi közeg is lesz, ami ahhoz képest, ami akkor volt, az egy fölfordult közeg. Tehát egyszerre kellene megküzdeni a dolgok visszaállításával meg az azzal szemben álló nemzetközi erőkkel. Ez egyébként 2010-ben még nem így volt. Tehát a fiatalság szempontjából ennek a választásnak a tétje nem a következő négy év, hanem a következő tizenöt, és ha elhibázzák, ráfáznak. Nem akarok senkit riogatni, csak annyit mondok: én szóltam.

Bohár Dániel: Még egy kérdés?

Az esélyekről. Az esélyekről, nem? Választás lesz, az esélyekről beszéljünk. Bocsánat, valami választás lesz, nem? Az esélyekről beszéljünk, nem? Hogy hogy’ állunk. Vagy az Önöket ez nem izgatja, csak én vagyok az egyetlen?

Bohár Dániel: Akkor most visszajövök műsorvezetői szerepbe. Beszéljünk az esélyekről, Miniszterelnök úr! Nem tudom, gondolkodtunk, hogy esetleg feltegyük-e ezt a kérdést, de volt indíttatás.

Na, ugye, én nem számokat akarok mondani, hanem azt a helyzetet akarom aláhúzni – amit talán már említettem is –, hogy nincsen a zsebben a helyzetet egy csettintéssel megoldó dolog, amit majd egyszer kielemezhetünk egyébként a választások után, talán a magyar értelmiségnek ez dolga is lenne, hogy az egész választáshoz vezető két-három évet, annak a szociológiai természetét, pszichológiai tényezőit fölvázolja, amit az előbb mondtam, hogy hogy’ a csudába jutottunk abba a helyzetbe, hogy értelmes vita és viták nélkül is le tud menni egy választási kampány, és ennek mi az oka, és mi a következménye. Most ahogy az esélyeket én látom, úgy fest, az én fejemben három dimenzió van. Vannak a civilizációs kérdések, van a jelen nagy kérdése, meg van a jövő. Ugye, a civilizációs kérdésekben az a meggyőződésem, ezt talán statisztikákkal is meg tudnám támasztani, hogy annak, amit mi képviselünk, nagy többsége van. Civilizációs kérdés a bevándorlás: akarunk-e bevándorlóország lenni, vagy sem. Szerintem itt százalékot nem merek mondani, de nagy arányban az emberek azt mondják, hogy nem akarunk bevándorlóország lenni. A munkaalapú társadalom kérdésében is, bár nem volt mindig többségünk szerintem, 2010-ben még biztosan nem, de mára szerintem többségünk van, tehát ha azt a kérdést tesszük föl, hogy akarod-e, hogy a te pénzedből eltartsunk olyanokat is, akik tudnának dolgozni, de nem akarnak, akkor erre azt mondanák, hogy nem akarjuk. Ez nem volt mindig így. Magyarországon nem volt könnyű bevezetni egy olyan gazdasági rendszert, aminek az alapja a teljesítmény és a munka. Az a mondat, amit ma nagy sikerrel használok a háborúellenes gyűléseken, tíz-egynéhány évvel ezelőtt nem kapott volna tapsot. Tehát amikor azt mondom, hogy az én fejemben egy munkáját tisztességesen elvégző takarítónő teljesítménye többet ér, mint egy rossz sebészorvosé, ezt ma megtapsolják mindenhol Magyarországon, de tíz évvel ezelőtt nem tapsolták volna meg. Mert azt gondolták, hogy a teljesítménynél az iskola meg a státusz mind fontosabb. És szerintem nagyon nagy változást értünk el. Ugyanilyen civilizációs kérdés az, hogy mit tekintünk a társadalom alapegységének: az egyént vagy a családot? És hogy az államnak nem szabad az egyén szabadságát elismerve sem a család elé helyezni az egyént, és úgy kell elképzelnie a kormányzást, mint amely családok közös életét igazgató tevékenység. És hogy ez helyes, és a családot első helyre kell tenni, egy olyan országban, ahol a válások száma óriási, és mégis az emberek azt gondolják, hogy a család egy jó dolog, az egy nagy változás az elmúlt tizenhat évben. Civilizációs kérdés, és szerintem többsége van. Civilizációs kérdés az egész genderügy, a családhoz kapcsolódóan, hogy mit gondolunk a gyerekek neveléséhez kapcsolódó kötelességekről és jogokról, átengedjük-e bárkinek a saját gyerekeink nevelése iránti felelősségünket, ideértve a szexuális nevelés kérdését is, vagy meg akarjuk tartani magunknak, és mindenkit elhessegetünk innen. Ebben szerintem Magyarországon többség van. Nem mondom, hogy akkora többség, mint a többi kérdésben, de van többség. És civilizációs kérdésnek tartom a háború és a béke kérdését is. Ha ezeket mind összegyűjtöm, akkor azt kell mondanom, hogy a magyar jövő legfontosabb civilizációs kérdéseiben egy nagy többség van a mi oldalunkon. Ha a jelenre nézek, és azt mondom, hogy mik azok a dolgok, amelyek ma szükségesek a családok életéhez, az adókedvezmények, az édesanyák adókedvezménye, az említett minimálbér, a munkáshitel, a 3 százalékos otthonteremtési hitel és így tovább, szerintem ezekkel az intézkedésekkel az emberek szintén többsége egyetért. És akkor van a jövő kérdése. És itt ugrik a majom a vízbe, hogy mit gondolnak az emberek a jövőről, mert ebben a két ügyben nekünk többségünk van. Amiről nekünk beszélnünk kell, és ami az esélyességünket meghatározza, az, hogy el tudjuk-e mondani az embereknek azt, hogy mindezt el lehet veszíteni. Hogy a biztonság ma fontosabb, mint a változás. A változás önmagában se nem jó, se nem rossz. Van, amikor jó, van, amikor meg rossz. Most pont egy olyan helyzetben vagyunk, amikor meggyőződésem, hogy a változás kockázatos, a változás veszélyes, a biztonság jó. Lehet mondani azt, az ellenfél szokta is mondani, hogy öreg mukik, itt rám gondolnak alapvetően, tizenhat éve itt ülnek, hát már igazán húzhatnának, jöhetnének valami fiatalabbak, frissebbek, trendibbek és szexibbek. Ez egy remek ötlet úgy egyébként meg általában, csak éppen egy olyan időszakban vagyunk, amikor nem javaslom, hogy ezzel próbálkozzunk. Ezek fontos szempontok lehetnek, de nem a döntőek, mert a döntő szempont a biztonság. És a tapasztalat ma nem ellenünk szól, a kipróbáltság, a régóta hatalmon vagyunk – az nem rossz, az jó! Ez az egyik legfontosabb érv, ami mellettünk szól, hogy ebben a helyzetben nem kockáztatni kell. Szép dolog az orvostanhallgató, akit odahívunk egy agyműtéthez, de a komplikációk itt olyanok, hogy jobb lenne, ha a profot szednénk elő gyorsan, még mielőtt meglékeljük a beteg agyát. Azt akarom csak mondani Önöknek, hogy szerintem, ha jól mondjuk el, hogy a jövő szempontjából a biztonság a legfontosabb, akkor szerintem itt is megvan a többség. Most csak az a kérdés, hogy be tudjuk-e váltani. Itt megérkeztünk a találgatások világába. És az a helyzet, hogy itt is előállt, az előrejelzések és a politikai becslések világában is előállt az, amit az előbb mondtam a politikai vitákról, itt már nincs értelmes beszéd. Ma a fölmérések, ma is láttam egy ilyet, Hann Bandi – azt hiszem, így kell mondani, kollokviálisan – esetében, de az már nem a politikában van, az a szórakoztatóipar része, tehát arról nem lehet értelmesen beszélni. Lehet, hogy túlzok, de mégiscsak tisztességben megőszült szakemberekről beszélünk, akik itt a végén átnyergeltek egy másik szakmára. Talán Coco Chanel vagy valamelyik divatcsászár mondta azt, hogy minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned. Azt hiszem, szeretném hinni, hogy itt erről van szó. Úgyhogy miután nem lehet hagyatkozni ezekre a fölmérésekre, én hiszem azt, hogy akikkel mi megegyezésben vagyunk, és fölméréseket végeznek nekünk, nem vernek át bennünket, de már oda jutottam, hogy már a saját fölméréseinket is kétkedve olvasgatom. Úgyhogy egyetlen dolog maradt, mert most már benne vagyunk az erdőben, fát látok, az erdőt már nem látom, hogy megyünk. Választókerületről választókerületre megyünk. És én beszélek az emberekkel, vannak tapasztalataim, és úgy látom, ez egy becslés, amit most fogok mondani, hogy, ugye, van 106 választókerület Magyarországon. Ha holnap reggel lenne a választás, szerintem 65-öt a mostani erőviszonyok alapján behúznánk. És van tíz, amiért nagyon jó eséllyel harcolnánk. És nekünk négy évvel ezelőtt volt 87 megnyert választókerületünk! És én nem tudok úgy harcba menni, hogy kisebb célt tűzünk ki, mint amit legutóbb elértünk. Az nem az én sportágam. Tehát az nem én vagyok, aki azt mondja, hogy a múltkor megmásztunk egy nyolcezres hegycsúcsot, és idén meg egy hatezrest is el fogunk foglalni. Így ne induljunk neki! Tehát onnan kell kiindulnunk szerintem, hogy mindent megvalósítottunk, amit vállaltunk, sőt azon túl is, tehát el tudunk számolni a négy évvel. Ha akkor volt egy eredményünk, négy évvel ezelőtt, akkor célozzuk meg ugyanezt, aztán majd lesz, ami lesz. Hol lehet elcsúszni? Hol lehet egy ilyen kedvező helyzetből mégis veszíteni? Akik már hallották tőlem ezt, azoktól elnézést kérek, de amikor egy Lothar Matthäus nevű német úriembert leszerződtettek a magyar válogatott élére, aminek mindannyian nagyon örültünk, vannak dolgok, ahol az ember örül egy németnek, itt van például egy világbajnok, akkor én megkérdeztem tőle, hogy kedves Lothar, szerinted mi a baja a magyar focinak, miért nem jobb? És Lothar barátunk egy ilyen keveréknyelvet beszél, egy ilyen angol–német vegyeset, ahol utánozhatatlan kiejtéssel a következőt mondta nekem: „too much spekulieren.” És ez így van! Ezt a választást a too much spekulierenen lehet elveszteni. Tehát ahelyett, hogy mennénk és csinálnánk és nyomnánk, elkezdünk ülni és gondolkodni és okoskodni, akkor el fogjuk bukni, mert ezt a választást a meló fogja eldönteni. Mi vagyunk többen, megvannak a szavazóink, de egy része nem jön el választani, csak akkor, hogyha fölkeressük. Miért nem? Azért, mert nem a társadalom elitjéből van. Arra lehet számítani, van egy ilyen összefüggés, hogy az iskolázottabbak nagyobb arányban mennek el választani, mint a kevésbé iskolázottak. És most már a mai beszélgetés keretét végképp szétfeszítené, ezért itt abbahagyom ezt, hogy hogy’ alakult ki az a helyzet, hogy ma a mi szavazóink nagyobb része a munkásokból, a szakmunkásokból, a betanított munkásokból, mondjuk úgy, hogy a társadalom derékhadából jön, és az értelmiségi támogatottságunk vagy a magasabb iskolázottságú csoportokban a támogatottságunk lecsökkent. Erről remek könyveket írtak, ezért sem mondom el, hogy mi erre a válasz, de mindenkinek ajánlom figyelmébe ezeket a könyveket, amelyek arról szólnak, hogy Nyugat-Európában – ezek nem Magyarországról szólnak, Nyugat-Európában – hogyan jött létre az a saját identitástudattal és értékrenddel rendelkező, egyetemet végzett világ, amely elszakadva a társadalom többi részétől, a normális dolgokra, amit mi normálisnak mondunk, populizmust kiáltva kialakította a saját, külön világmagyarázatát és értékrendszerét. Szerintem valami ilyesmi történik Magyarországon. Nem kéne hagynunk, hogy ez így maradjon, szerintem ezzel kell foglalkoznunk. Sosem szabad föladni azt, hogy az iskolázott rétegekben is meglegyen a többségünk, arra mindig törekedni kell. A tudást értékelni kell, meg kell becsülni, de itt valami történik, ami már megtörtént Nyugat-Európában, és nekünk ezzel foglalkoznunk kell. De ennek nem a negatív, hanem a pozitív oldala viszont az, hogy a külvárosokban viszont velünk vannak. A korán kelő melósok, azok mind velünk vannak. A szakmunkások óriási többségben vannak velünk. A betanított, még a közmunkások is, mert mindenki, aki úgy érzi, hogy a munka egy lehetőség, nem egy teher – hogy mondják az okos németek? work-life-balance vagy valami ilyesmi –, tehát akik már nem az élet részeként képzelik el a munkát, hanem úgy gondolják, van a munka, meg van az élet, na, ott nekünk nem sok esélyünk van. De vannak, akik még úgy gondolkodnak a munkáról, mint az élet részéről, és a melósok mind ilyenek, és a szakmunkások nagyon sokat tudtak menni előre az elmúlt években, tehát van hitelességi fedezetünk is. Én azért gondolom, hogy ha azokat az embereket is ráébresztjük arra, hogy az ő sorsuk szempontjából fontos eljönni, akik egyébként nem foglalkoznak politikával, mert az élethelyzetükből ez nem következik, mert másképp élik az életüket, ha őket is elérjük, és elhozzuk, akkor mi egy nagy győzelmet tudunk aratni. De ha a melósok, a munkások, a betanított és szakmunkások, a közmunkások nem jönnek elegendő számban választani, akkor el lehet csúszni. És ezen, hogy ezt hogy’ kell megoldani, nem a „too much spekulieren” segít, nem ötletek kellenek, be kell hozzájuk kopogtatni, oda kell menni, és meg kell mondani, hogy kedves barátom, az a helyzet, hogy… És ha ezt megtesszük, akkor eljönnek, és akkor az a többség, ami szerintem a civilizációs kérdésekben, a jelen nagy kormányzati intézkedéseiben és a jövőt illetően megvan a mi oldalunkon, akkor azt be tudjuk váltani szavazatra. Ezt tudom mondani az esélyességről, kedves Dani! Ha már így kicsalta belőlem, kiprovokálta belőlem ezt a választ.

Bohár Dániel: Tehát akkor a feladat a nicht too much spekulieren – hogyha jól értem. 

Igen, igen.

Bohár Dániel: Miniszterelnök úr, nagyon szépen köszönjük, hogy itt volt, elfogadta a meghívásunkat, nagyon szépen köszönöm a beszélgetést is! És szeretném megköszönni a Patrióta élő nézőinek is, hogy velünk tartottak. Hogyha szeretnének még ilyen exkluzív tartalmakat látni a jövőben, akkor mindenképp iratkozzanak fel a csatornánkra. Hamarosan újra találkozunk. Sziasztok!