Orbán Viktor beszélgetése a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén

Rákay Philip: Nagyon szépen köszönjük! Miniszterelnök úr, előre mondom, hogy ilyen közönségünk rég volt, pedig a múlt heti sem volt akármi. Köszönjük! A köszöntő után jöhetnek majd a kérdések.

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelettel köszöntöm Önöket, és köszönöm, hogy meghívtak ide maguk közé. Nem először járok itt. Nemcsak arra gondolok, amire most Önök, hogy tartottunk itt már politikai nagygyűlést és találkozót számosat, hanem arra gondolok, ami a nyolcvanas évek közepén történt. Vannak itt olyanok, látom, akik már akkor is éltek. Az történt, tisztelt Szombathelyiek, hogy a nyolcvanas évek közepén elkezdtük azt az antikommunista, radikális, szabadságpárti, egyetemisták között megindított szervezkedést, amiből később kinőtt a Fidesz. Az országban azt szokták gondolni, mert a sajtó erről ír, hogy Rajk Szakkollégium, Közgazdasági Egyetem, Bibó Kollégium, jogászok, de az igazság az, hogy az akkori szervezkedésnek voltak vidéki lábai. És az egyik legerősebb vagy a legerősebb vidéki lába itt volt Szombathelyen. A másik erős lába meg az ország másik szélén volt: Debrecenben. Tehát a mi számunkra – a nyolcvanas évek közepén vagyunk – Szombathely sosem az ország szélét jelentette, hanem politikai értelemben az ország közepét. Itt is született a Fidesz: Szombathelyi Főiskola és Szakkollégium. Egyáltalán nem lepődtem meg azon néhány évvel később, az első választások után, hogy Vas megye és Szombathely élen járt a rendszerváltásban. Azt is mondhatnám, hogy amikor az egész ország még csak gondolkodott azon, hogy mi is az a polgári Magyarország meg a polgárság, akkor Szombathely már régen polgárváros volt. Aztán arra is emlékszem, hogy 1998-ban fantasztikus győzelmet arattunk itt. 1998-ban még az MSZP volt, ha emlékeznek ilyenekre, hogy MSZP, az az a párt, amelyik nem indul a választáson, tudják, kicsit elhúzódott a rendszerváltás, de csak a végére érünk. Akkor még az MSZP volt kormányon 1998-ban, és nagyon nehéz csatát vívtunk, és ha nem tévesztem el a számokat, akkor itt 1998-ban mi 57 százalékos támogatást kaptunk, ami fantasztikus eredmény, amit csak kicsit árnyékolt be Áder Jánosnak az a szerénytelen megjegyzése, hogy jó, de én 64-et – mondta ő –, de ez most mindegy, az Csornán volt. 57 egy fantasztikus eredmény volt. Sőt, 2002-ben, amikor, ha emlékeznek rá, az első elvesztett forduló után a veszett fejsze után kellett kapnunk, itt 2002-ben is nagyon-nagyon nagy győzelmet arattunk, amiért hálás vagyok Önöknek. Ez jól mutatja, hogy Szombathely és a Fidesz, Szombathely és a nemzeti erők története sohasem vált el egymástól. Emlékezzünk arra, ha már fölidézzük a múltat, akkor adjuk meg mindenkinek azt, ami jár, hogy ezekben a győzelmekben Konkoly István püspök úr is nagyon nagy szerepet játszott, aki mindig is támogatta a nemzeti oldalt. Én csak annyit szeretnék mondani most Önöknek, hogy ne adjuk alább. Most se adjuk alább. Van itt az Önök egyik terén egy olyan szobor, aminek az van írva a talapzatára, hogy csak sast nemzenek a sasok. Hát legyen így Szombathelyen is! Ha már egyszer nyertünk, akkor ne adjuk alább!

És látom, ahogy közeledik a választás, mindenki latolgat, fölmérésnek álcázott propagandajelentéseket is lehet olvasni. Azoknak ne higgyenek, higgyenek inkább nekem! Nekünk is vannak méréseink, és biztosan mondhatom Önöknek, hogy Szombathely városában mind a pártlisták versenyében, mind az egyéni jelöltek versenyében magabiztosan vezetünk. Ezzel persze Vámos leendő képviselő urunk vállára nagyon nagy terhet tettünk, mert most már neki a papírformát kell csak érvényesítenie, de az csak a magyaroknál van úgy, hogy olyan kifejezéseket ismernek, minthogy az esélyesség terhe. Az egy magyar dolog, nem? Az ember nem azt érzi tehernek, ha esélyes, hanem azt, hogy esélytelen, nem? Hát az a teher! Úgyhogy Vámos képviselőjelölt úr is, remélem, hogy beváltja az esélyességet, de a hangsúly a beváltás szón van. Az esély nem jelent győzelmet. Az előny nem jelent győzelmet. Győzni egyetlen időpontban lehet: vasárnap este. És ha megvan, ahogy Rockytól tanultuk, a „Rocky” című filmből tanultuk: mindig a végén van vége. Csak az az egy időpillanat számít, és ahhoz, hogy nyerjünk, dolgoznunk kell.

Talán nincs itt köztünk, de mindenképpen tartozom Szombathely városának azzal, hogy köszöntsem, és köszönetet mondjak Hende Csabának. És most nem arra gondolok, hogy volt ő államtitkárom, és volt miniszterem is, még csak nem is arra gondolok, hogy képviselő volt, mert azt majd Önök megköszönik neki, hanem most arra gondolok, hogy Csaba nélkül ma nem állnánk itt, Önök meg nem ülnének itt, hiszen a 2002-es választás után meg kellett szervezni, újra kellett szervezni a nemzeti, keresztény, polgári jobboldalt, és ennek a munkának az oroszlánrészét Hende Csaba vállalta magára. Köszönjük szépen, Csaba! A fiataloknak mondom, hogy a DPK, a Digitális Polgári Kör folytatása azoknak a polgári köröknek, amiket a 2002-es, szerintünk méltánytalan választási vereség után hívtunk életre azért, hogy átmentsünk mindent az első polgári nemzeti kormányzásból a későbbi, jobb időkre, amik 2010-ben el is jöttek. De ma ez a közösség, amely itt van, ma nem lehetne együtt, ha akkor, 2002-ben nem szervezte volna meg velünk együtt Hende Csaba a polgári köröket. Van egy történetem is Csabáról. Emlékszem, hogy hogyan kértem föl erre a munkára. Ültünk a választási vereség után a Fidesz-székházban, ilyen kókatag módon, ahogy illik vereség után, és beszélgettünk. És feljött a szó az egyik erdélyi barátunkról, aki nagyon fiatalon lett sikeres, sőt hős, aztán magára maradt, és félresodródott. És azt mondja Csaba ebben a beszélgetésben, hogy „nehéz az ilyen fiatalon bukott embereknek megtalálni a helyüket az életben!” Akkor voltam 39 éves, éppen elbuktam egy választást. Csaba rám nézett, és észbe kapott, és azt mondta a maga utánozhatatlan pannon eleganciájával: „Oh, pardon!” És ennek a beszélgetésnek a végén kértem fel, hogy akkor szervezze meg a polgári köröket. És ő lett aztán most alkotmánybíró, ha jól olvasom az Önök helytörténeti könyveit, akkor talán Szombathely város első alkotmánybíróját tisztelhetjük az ő személyében. Sok sikert kívánok ehhez a munkához is!

Köszönetet szeretnék még mondani ezt az alkalmat megragadva a szombathelyi sportolóknak és sportegyesületeknek, nagy dicsőséget és sok dicsőséget szállítottak Magyarországnak. Ugye, itt vannak az Önök nehézatlétái, a dobóiskola, onnan jönnek az atlétikai érmek, és aztán vannak itt nagy sportcsaládok, Királyok, Halmosiak vagy Halmosik, akikre mind jól emlékszünk. Egyszer a Haladás öregfiúk még meg is látogatott engem, a Haladás Öregfiúk Klubja a Karmelitában. Nekik is köszönjük mindazt, amit nemcsak Szombathelyért, hanem Magyarország önbecsüléséért és önérzetéért tettek.

Most föl kéne sorolnom az együttműködésünk mérlegét, de ezt nem teszem, mert erre még lesz mód a választási kampány során, hanem inkább mondok néhány szót Szombathelyről és a háborúról, és utána állok rendelkezésre a kérdéseiknek. Először is V. Németh Zsolt, aki egy fantasztikus parlamenti képviselőnk. Hende Csaba kilépése a jelöltek közül azért is fájdalmas, mert szerettem úgy kampányolni, hogy ők ketten és én, mert ők ketten állandóan beszédmondó versenyt rendeztek, hogy ki a jobb. Nagy retorikai élményeim közé tartozik. Az előbb azt mondta itt Zsolt képviselőtársunk Önöknek, hogy szerencsére a balkáni háború, a délszláv háború 1998-99-2000-ben nem jelentett közvetlen fenyegetést az Önök számára. Most megosztok Önökkel egy történetet, amit talán ilyen nyilvánosan még nem mondtam el, mert inkább a történelemkönyveknek a lapjaira való, meg a levéltári kutatások majd fölszínre hozzák. De én emlékszem arra, amikor 1999-ben fölhívott az amerikaiak akkori elnöke, Clinton elnök úr, és arra kért, hogy tekintettel arra, hogy a háború magasabb fokozatba kapcsolt az akkor még létező Jugoszláviában, és ott angolszász katonák is vannak, nyissam meg a második frontot, nyissam meg a déli, Magyarország szempontjából déli frontot, és támadjuk meg a szerbeket, ezt a frontot megnyitva, hogy legalábbis lőjük őket Magyarországról, a Vajdaságon keresztül egész föl, Belgrádig. Tehát, hogy Önök nem kerültek akkor háborúba, ahhoz az kellett, hogy az akkori kormány az amerikai elnök direkt kérésére azt mondja, hogy „no, Sir!” Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak annyit tud, hogy „yes, Sir!”, akkor Önök nyakig álltak volna, mindannyian nyakig álltunk volna abban a háborúban. Mint ahogy kérdeztem is az elnöktől, hogy értem a javaslatot elnök úr, és akkor azzal a 300 ezer magyarral – akkor még ott annyian voltunk –, akik azonnal ott ellenséggé válnak meg fogollyá, azokkal mi lesz? Azokat hogy’ védjük meg? Azokkal mit csinálunk? És mondom, ahova lősz, onnan vissza szoktak lőni. Szétlövessük Szeged városát? Ez a terv? Hódmezővásárhely, Makó kampó, vagy hogy’ lesz ez? És akkor abban maradtunk, hogy miután egy héttel később NATO-csúcs volt esedékes Washingtonban, hogy ezt majd megbeszéljük személyesen. Soha többé nem hozták elő. Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában. Majd egyszer, jó néhány év múlva a diplomáciatörténet megírja, hogy hogyan és milyen csatornákon keresztül, milyen információkat és hogyan juttattunk el az amerikai elnökhöz, hogy többet ilyen kéréssel ne álljon elő, de ez most nem tartozik ide. Viszont ide tartozik, hogy 1945. március 4-én Nápolyban felszállt 118 darab B-24-es amerikai bombázó, akik az irányt ide, Önökhöz, Szombathely felé vették. 118 darab bombázó! Öt hullámban bombázták az Önök városát. A fiataloknak mondom, ha a nagyapák esetleg nem mondták volna el, öt hullámban bombázták Szombathely városát, 260 tonna bombát dobtak le az Önök városára, volt 423 halott, akkortájt a följegyzések szerint Szombathely városában volt 4.771 lakóház, és abból 3.575 sérült meg. Ez volt a háború Szombathelyen, és akkor még a vöröskatonákról nem beszéltem, akik később érkeztek, és az egy másik szenvedés volt, csak az amerikai bombázásról. Ezzel egyébként a püspöki palota, a megyeháza, a városháza is találatot kapott, és úgy tartjuk számon Magyarország háborús történetében Szombathelyt, mint a negyedik-ötödik legnagyobb háborús kárt szenvedett városunkat. Nem hiszem, hogy Szombathelyen nekem erről többet kéne beszélnem, mert Szombathelyen nélkülem is mindenki tudja: soha többé háborút!

No, hát, az én részem megvolna, amiért jöttem, azt elmondtam. Most Önök jönnek, az Önök része. Ha már itt vagyok, akkor állok rendelkezésükre, és ha vannak kérdéseik, akkor a Philip által engedélyezett időkeretben állok a rendelkezésükre.

Rákay Philip: De előtte egy meglepetéssel készültünk, ugyanis van itt valaki, aki első szavazó lesz áprilisban, április 12-én, és nemcsak, hogy első szavazó lesz, de ma 18 esztendős Kovács Olivér az első sorban. Köszönjük szépen, és Isten éltessen! Szívből gratulálunk! Más első szavazó?

Bocsánat, ha már fiatalok…

Rákay Philip: Igen, igen.

Azt hiszem, talán mondanom kellene a fiatalúr apropóján néhány szót a fiatalokról is; arról is hallunk mindenfélét, hogy ellenünk lennének. Nos, néhány jó hangulatú koncert utáni skandálást nem kevernék össze a fiatalokkal. Kezdjük ezzel! Mond ott az ember mindenfélét. Mi is voltunk fiatalok. De az igazság és a kiindulópont mégiscsak az, hogy a fiatalok a mi gyerekeink, a szerencsésebbeknek az unokáik. Úgyhogy a fiatalokban nyugodtan bízhatunk. Az alma nem szokott messze esni a fájától; olyan van, hogy elgurul, olyan van, de nem szokott messze esni. Tehát bízhatunk, nyugodtan bízhatunk a fiatalokban, beszélhetünk velük, értelmesen szólhatunk hozzájuk, a legnehezebb ügyeket, politikai ügyeket is meg tudjuk velük beszélni, nem mondunk le a saját fiataljainkról, úgy sem, mint szavazókról. Arra kérjük őket, jöjjenek el az áprilisi választáson, és a fiatalok is szavazzanak a saját jövőjükre, a Fideszre. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen szavaz, aki a Fideszre szavaz, a saját jövője mellett szavaz, ezt kell megbeszélnünk a fiatalokkal. De ezzel még nem értünk el minden fiatalt. Vannak fiatalok, akik csak dafke is szeretnek ellentmondani a szüleiknek. Nálunk például mindenki Fradi-szurkoló volt, így lettem én Újpest-szurkoló. Ilyen az élet! Hiába lógott a Fradi veretlenül megnyert bajnokcsapatának összes zászlaja a falon a nagyapám rádiója alatt, vannak ilyen fiatalok, akik ellenállóknak születtek, hát van ilyen. És azóta persze megváltozott az élet, és most a Puskás Akadémia, de mindegy, ez most nem tartozik ide, az egy másik beszélgetés, ha beszélünk a Haliról, akkor esetleg, de a lényeg az, hogy azoknak a fiataloknak is kell, hogy mondjunk valamit, akik nem akarnak hallgatni a szüleikre, sőt dafke szembe akarnak menni a szüleikkel, vagyis lázadók. Nekik azt szeretném mondani, kellő tisztelettel: kedves Barátaim, vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás nem ér semmit! A magyar kormány ellen lázadni nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Na, az valami! És onnan fenyeget bennünket a veszély. Lázadjatok Brüsszel ellen!

Rákay Philip: Nekem valami azt súgja, hogy Olivér ott lesz április 12-én… Ugye, jól gondolom? Na, jó, nézzük a kérdéseket. Amíg az első jelentkező befut, már látom is ott, a zászló alatt, igen, sárga pulóveres úr, nagyon gyorsan a kvázi szabályokat vagy kéréseket hadd mondjam el. Egy percben fogalmazza meg majd mindenki a kérdéseit. Kettőt-hármat összegyűjtünk, és Miniszterelnök úr válaszol. Parancsoljon!

Horváth Csaba: Köszönöm a szót! Horváth Csaba vagyok, nyugdíjas építőmérnök, és mégis engedjék meg, hogy néhány nagyon fontos dolgot elmondjak, mielőtt a kérdést felteszem, mert nem tudom megtenni, hogy ne tegyem meg. Magyarország az az ország, amelyik a legtöbb híres embert adta a nagyvilágnak, de nem volt közöttük soha olyan, akinek a neve huzamosabb ideig naponta szerepelt volna a híradásokban, a médiumokban, vagy olvasható lett volna a sajtóban.Most már van egy ilyen híres magyar ember: Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor!

Ez a szerencse. No, de annyit azért mondanom kell, csak hogy ne vegyek ki nagyobb részt ebből az elismerésből, mint ami engem illet, hogy a kutyát se érdekelné, hogy egy magamfajta fiú Felcsútról éppen mit gondol, meg mit mond. Az adja mindennek a súlyát, amit mondok, hogy ott van velem, mellettem, mögöttem, mikor hogy’, egy egész ország. Úgyhogy valójában Önök a híresek, Magyarország a híres, én csak begyűjtöm ennek a dicsfényét.

Rákay Philip: Hallgatjuk! Hallgatjuk a kérdést…

Horváth Csaba: Igen, még annyit, hogy azért van még egy aspiráns, akit a nagyvilág úgy emlegetett, hogy Szoboszlai.

Igen. Nagy csata van.

Horváth Csaba: Igen, és miért is tett ilyen nagy hírnévre szert Orbán Viktor miniszterelnök úr? Hiszen ő az egyetlen az Európai Unió miniszterelnökei közül, aki békepárti, aki folyamatosan küzd és harcol a magyar emberekért Magyarország érdekében, és ő az, aki hajlandó vétózni, egyedül, egy emberként pedig ismeri azt a magyar közmondást, hogy egy fecske nem csinál nyarat.

De, de csináld!

Horváth Csaba: Igen, mert Orbán Viktor felülírta ezt a közmondást, mert nem ismer lehetetlent. És mindjárt befejezem, és felteszem a kérdést, még annyit, hogy a közmondásban van egy szó…

Rákay Philip: Egy perc!

Horváth Csaba: …a nyár, és mi nem a nyarat várjuk, hanem a tavaszt, és bízunk benne, hogy továbbra is, április 12. után is Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke…

Azt nem tudjuk pontosan, hogy’ lesz, de én ott leszek, az biztos.

Horváth Csaba: …mert amit ő tett és a kormánya tett négy plusz tizenhat év alatt a magyar emberekért, Magyarország felemelkedéséért, arra nehéz szavakat találni, és azt felsorolni is nagyon nehéz lenne, legalábbis nagyon sok idő kellene hozzá…

Rákay Philip: Igen, és a kérdés…

Bocsánat, bocsánat, nagyon fontos, hogy mindenképpen hívja fel a feleségemet, és ezt mind mondja el neki is, legyen kedves….

Horváth Csaba:És csak annyit, hogy köszönjük szépen! És akkor a kérdésem a következő lenne. Én, mint építőmérnök, a pályám kezdetén az M3-as autópályán dolgoztam kivitelezőként, tehát a kérdésem is ilyen szakmai lesz. Mindenki tudja, aki szombathelyi, hogy nagyon rossz az utak állapota és a járdák állapota Szombathelyen, de örömünkre szolgál, hogy a kormány a közelmúltban 700 millió forintot juttatott Szombathely önkormányzatának. Köszönjük, és reméljük, hogy ebből futja majd az utak javítására is. A másik dolog, ami szintén a kormánynak köszönhető, hogy mintegy tíz éve kiépült Győr és Szombathely között az M85-ös, M86-os út, tehát négysávos úton tudjuk megközelíteni Budapestet, tehát egyre közelebb került hozzánk. Valamikor Győrig jutottunk el két és fél óra alatt, most már Budapestre is elérünk. És még valamit…

Ne kockáztasson!

Horváth Csaba: Már nem is merem elmondani, hogy még milyen beruházások vannak soron.

Rákay Philip: Hát ne is! Igen?

Horváth Csaba: Viszont a kérdésem az, mivel Magyarországon az elmúlt évben nagyon sok autópálya, autóút épült, itt regionális fejlesztésekre lenne szükség Szombathely és a délnyugati határ között, a 86-os út mentén, illetve Körmend és Veszprém között…

Erre tudok válaszolni.

Horváth Csaba: …ami három vármegyét is érint, ugye, Vas, Zala és Veszprém vármegye.

Próbálkozom…

Horváth Csaba: Várható-e, hogy autópálya vagy autóút épül ezeken a vonalakon?

Erre azért tudok válaszolni Önnek, megköszönve a kérdését, mert Lázár miniszter úr fölkészített. Az a helyzet, hogy az Önök vármegyéjében egy hosszú úthálózat-rendszer fut, és ebből mi felújítottunk az elmúlt tizenhat évben 286 kilométert. Az M86-os gyorsforgalmit megépítettünk, az 100 milliárdos összeg volt. Az M80-ast is, az egy másik 100 milliárd volt. És van egy listánk arról, hogy mi fog történni itt a következő években, ha van türelmük, ezt elmondom. A terv az, hogy folytatjuk az M86-ost, ez 279 milliárd forint. Az M87-est megépítjük, az 190 milliárd forint. Bük települést bekötjük az M87-esbe, ennek még nincs költségbecslése, és az M76-ost Körmend és Zalaegerszeg között pedig meg fogjuk építeni. És hiányzik innen még, és ez lesz talán az első a munkánkból, a szombathelyi nyugati elkerülő, ami 25 milliárd forintot kóstál. Így nézünk ki. Ezek nagy összegek, de még ha ezt mind meg is csináljuk, nem leszünk kint a vízből.

Ha megengedik, mondhatok-e valamit nem szombathelyiként Szombathely helyzetéről? Nem a részletkérdésekről, hanem a nagy képbe hogy’ jön be nálam Szombathely. Az Önök városa egy különleges város, talán nincs is ilyen több az országban, mert van négy főváros, amely közelebb van Önökhöz, mint Budapest. Mert ez így van Pozsonnyal, így van Béccsel, így van Zágrábbal, sőt még Ljubljanával is. Tehát ez egy sajátos hely. Ráadásul, ugye, Győr egy külön történet, ott egy iparfejlesztési program fut, de van ez a határ menti sáv, amit én úgy fogalmaznék meg, hogy Mosonmagyaróvár–Sopron–Szombathely. És ennek a térségnek külön programra lesz szüksége. Mert persze megépíthetjük az utakat, de hogyha itt nem lesz egy külön fejlesztési program, akkor ez a térség ki fog maradni. Hiába van jó helyen, hiszen négy fővároshoz közelebb van, mint Budapesthez, inkább kimaradás lesz belőle, nem pedig bevonódás. Úgyhogy én azt várom Vámos képviselő úrtól, hogy ha megkapja az Önök bizalmát, hogy ezt a fejlesztési programot tegye le az asztalra, vagy legalábbis az elvárásait, szempontjait fogalmazza meg, mert egy ilyen külön fejlesztés nélkül Szombathely városa inkább a kimaradás érzésével lesz rokon, vagy lesz átitatva, nem pedig a bevonódás, a fejlődés és a földrajzi fekvés előnyeinek a kihasználása lesz itt az élmény. Tehát azt akarom mondani Önöknek, hogy itt egy külön program kell! Szerintem adják föl, ha kérhetek ilyet, mert ha erre járok, akkor találkozom ezzel, hogy utol akarjuk érni Ausztriát. Mondtam az előbb, hogy a sasok csak sast nemzenek, ugye? Nehogy már utolérjük Ausztriát! Hát menjünk elé, vagy legalábbis néhány részben legyünk jobbak! Tehát az utolérés kevés szerintem. Még egyetlen sastól sem hallottam, hogy azt mondta volna, hogy utolérem. Nem, lecsapom! Az van, ha már sasok… Tehát azt akarom mondani, hogy nem mondom, hogy általában mindenben, de legalább néhány dologban, amit kiválasztunk, ott azért mindenkinél jobbnak kell lenni, ideértve a szerencsésebb történelmű osztrákokat is, akik nem jobbak nálunk, csak annyi történt, hogy onnan 1955-ben vonult ki a Szovjetunió, innen meg csak 1990-ben. Ez a különbség! Csak szerencséjük volt, és nem jobbak.

Rákay Philip: A hölgy jelzett itt nekem, miközben ültünk. Kérek szépen egy mikrofont a kollégáktól. Köszönöm!

Üdvözlöm, Miniszterelnök úr! Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetünk. Én egy rövid kérdést szeretnék föltenni, és bele fogok férni, igyekszem, az egy percbe. Három felnőtt fiam van, a legkisebb kísért el, és az édesanyám, a két nagyobb fiam profi labdarúgó.

Gratulálok!

Köszönöm szépen! És nagyon-nagyon szeretnének minél több időt a testvérükkel tölteni, mi meg minél több meccsre szeretnénk eljutni. Ezért azt szeretném kérdezni, hogy mikor lesz újra Szombathelyen NB I.-es futballcsapat?

Köszönöm szépen! Ön azt mondta, hogy Önnek megtiszteltetés, hogy itt van, de ez fordítva van: nekem megtiszteltetés, hogy itt lehetek, mert végül is a helyzet úgy áll, hogy nem Önök vannak itt miattam, hanem én vagyok itt Önök miatt, ugye, ez az alaphelyzet, ezt tisztázzuk. Ami általában nem a szombathelyi, hanem magyar labdarúgást illeti, ott meghajolva, kellő szerénységgel azt kell mondanom, hogy óriási meglátásaim vannak. A probléma az, hogy ettől el vagyok tiltva. Azért vagyok eltiltva, mert ha figyelik ezt a kampányt, visszajövök majd még a Halihoz, ha figyelik ezt a kampányt, akkor láthatják, hogy nagyon nagy tőkeerejű multicégek jönnek velünk szembe. Ha még nem látták volna, akkor most elmondom. Hát azért a kihívónknak, a Tisza Pártnak az egyik gazdasági szakemberét az Erste Bank küldte ide. Nem azért küldte el az ellenfélhez az emberét, mert a barátunk, ugye? Azért küldte oda, mert ők azt szeretnék, hogyha kormányváltás lenne. A másik derék ember – vigyázzunk, vigyázzunk! –, ő meg a Shellből érkezett. Az meg egy energiacég, akit – hasonlóan a bankokhoz – szintén megadóztatunk. Nem azért küldte ide, hogy az energiacégek pénzét szétosztja Önök között, ugye? Nem ezért küldték. Azért küldték, hogy kormányváltást érjen el, és ezzel szolgálja a nagy energiacégek érdekét. Tehát azt akarom ezzel mondani, és akkor még vannak nagykereskedelmi cégek is, akik állandóan tiltakoznak, mert úgy érzik, hogy túl sok adót szedek be tőlük, tehát ma szembejönnek nagy nemzetközi cégek. És ha én közzétenném szerényen az óriási meglátásnak minősített véleményemet a magyar labdarúgás jövőjéről, akkor nemcsak a külföldiek jönnének szembe, hanem a legnagyobb magyar tőketulajdonos is szembejönne, aki az MLSZ elnöke. És ő úgy tudja, hogy neki vannak óriási meglátásai a futballról, és ezt a konfliktust már nem növelném, tehát a nagytőke és a Fidesz konfliktusát nem terhelném meg még a nemzeti tőkésekkel vállalt konfliktussal, úgyhogy megtartom magamnak egyelőre az óriási meglátásaimat, majd eljön talán annak az ideje, amikor erről is lehet nyilvánosság előtt beszélni, de most az MLSZ nevű hangyabolyba semmiképpen nem kotornék bele.

Ami a Halit illeti, ez nagy szívfájdalom. Az előbb mondtam neveket. Ugye, itt családok vannak, nemcsak egy-egy jó játékos, hanem családok, a Királyok, ismerhettem az édesapját, a Halmosik, tehát az méltatlan, hogy Önök az NB III.-ban vannak, de ha összeszámolnánk, hogy mennyi segítséget, támogatást adtunk direkt, indirekt módon ide, akkor az egy nagy szám lenne, és nem ezért jöttem, hogy itt ilyeneket mondjak, de a város nem tudott vele élni. Tehát úgy érzem, hogy én szívesen segítek, csak először lássuk be, hogy a baj nem itt volt, hanem valahol ott. Tehát én abban nem tudok segíteni, hogy az, ami rossz utakra vitte ezt az egész ügyet, és ami nem engedi, hogy talpra álljon, én azt a rendszert nem tudom támogatni, mert ugyanez lesz a vége. De ha jön egy rendes tulajdonos, látom, a kis Schäfer idevalósi, és itt mocorog, tehát ha jön valami új, valami új kezdeményezés, valami új meglátás, akkor azon túl, hogy orvosoljuk a közvetlen bajokat, mert sajnos, ha nem orvosolnánk, összeomlana az egész, aztán akkor a gyerekek nem járhatnának edzésre, nem a profikról van szó itt, hanem a gyerekekről, tehát mindig küldünk valamilyen segítséget, de ahhoz, hogy itt újra meginduljanak komoly szinten a dolgok, ahhoz egy másik rendszerben kell ezt csinálnunk, mert egyébként nem tudok felelősséget vállalni az adófizetők előtt, hogy miért költöm el ezt a pénzt a sportágban úgy, hogy előre látható, hogy mi lesz a vége. Tehát azért itt együttműködést szeretnék kérni Önöktől. Valójában, ahogy az Ön kérdése mutatta, itt nem a profikról beszélünk, mert azok majd megállnak a lábukon. Épp mondtam, hogy nem osztom meg a világrengető gondolataimat, de a futballnak az a baja, hogy túl sok pénz van benne, nem Magyarországon, hanem az egész világon, de ez egy másik beszélgetés. Tehát nekünk nem a profikat kell figyelnünk, nekünk az utánpótlással, a gyerekekkel kell törődnünk. És ez elvisz bennünket az áprilisi választásokig. Ezt nagyon határozottan mondom Önöknek.

Hiszen a Brüsszelben megírt Tisza-program, ami az igazi, nem ez a mostani, kamu választási program, amivel majd próbálkoznak, majd erről is beszélhetünk, hanem az igazi, amit Brüsszelben megírtak, és ideküldtek, az világosan elmondja, hogy a sporttámogatást vissza kell vágni. De a sporttámogatás először a gyerekekhez megy. A klubokban nem 11 vagy 20 profi futballista, kézilabdás vagy vízilabdás van, hanem sok száz utánpótláskorú gyerek. Ez róluk szól. Amikor sportot támogatunk, a gyerekeket támogatjuk. És ráadásul nem is akárhogyan, mert nem a pénz a lényeg, hanem én azt tapasztaltam, neveltem öt gyereket, próbálkozom az unokákkal is, az egyre nehezebb, világosan látom, hogy a legnagyobb segítséget ma a szülők a gyereknevelésben a sporttól kaphatják, a sportegyesületektől meg az edzőktől, mert egy olyan bolond világban élünk, ahol minden a feje tetejére áll, és bizonyos erények a mindennapi életből eltűntek. Fegyelem, nemcsak jutalmazás, büntetés, nincs elvégezve a meló, valamit mondani kell, nem? De megsimogatják, „majd legközelebb, kisfiam!” Na, most a sportban nincs legközelebb, mert lefújták a meccset. Felelősségvállalás, mert nem egyedül vagy, hanem a csapattársaiddal együtt. Nem arról van szó, hogy te szórakozol, kisfiam, hanem arról van szó, hogy tönkreteszed tíz másik ember munkáját. Felelősség, közösség, bajtársiasság, öltözői rend, edző, engedelmeskedés, ezek mind pozitív dolgok, ezek mind kellenek a gyerekneveléshez, és ezt ma sajnos az iskola kevésbé adja, mint a sportszervezetek. Úgyhogy a sport támogatása, és az, hogy a sport stratégiai kérdés, a családpolitikánknak a része, nem pedig a profi sportról szóló támogatás. Ezt kell megérteni! És azt biztosan mondhatom Önöknek, hogy amíg Fidesz-kormány van, addig a sport – éppen a gyerekek és a családok miatt – mindig is stratégiai ágazat marad. Ha jön a Tisza vagy a DK vagy akárki, ennek befellegzett. Befellegzett! Akkor visszamegyünk oda, ahol 2010 előtt voltunk, lerohadt ingatlanok, használhatatlan pályák, szégyenteljes körülmények, ahova egy szülő jó érzéssel nem is tudta elvinni a gyerekét. Ezen változtattunk az elmúlt tizenhat évben, és ez óriási dolog, bekapcsoltuk a klubokat a családok életébe. És zárójelben, amikor nem figyel senki, még azt is üzenem a gyereknek, hogy a gyengébbik lábával gyakoroljon!

Rákay Philip: Igen. Folytatjuk. Itt, szintén ebben a szektorban az előbb valaki integetett, harmadik kérdésünk. Igen, igen. Kérek szépen oda egy mikrofont, és utána megyünk oda föl a jobb sarokba majd, mert ott is már várják a kérdés lehetőségét. Javaslom, hogy kettőt vonjunk össze. Nyugodtan maradjon a helyén.

Csináljuk úgy!

Rákay Philip: Hallgatjuk!

Nagy Miklós: Tisztelettel köszöntöm, Miniszterelnök úr! Gasztony község polgármestere vagyok 2019 óta, és 2005 óta a Fidesz tagja. Az egyik nagy hobbim – keresztény vallású lévén – a zarándoklás. Ennek kapcsán Spanyolországban több ezer kilométert sétáltam, és 1984-től 1994-ig katona voltam, és láttam ott a jugoszláv háborút, mivel a Magyar Honvédségnél szolgáltam, mint harcálláspont-parancsnok egy rádiótechnikai századnál, és éjszaka láttuk a torkolattüzeket, tehát szörnyű volt ezt látni, belegondolni, hogy mi történhet ott, és hála Istennek nem kerültünk bele ebbe a háborúba, mint ahogy a képviselő úr is mondta. És az előbbi spanyolországi zarándokúton, Párizsban, úgy körülbelül olyan féltávon láttam egy hegytetőn ilyen szögesdrót-akadályokat, amiket meghagytak mementónak. Szörnyű volt azt látni, belegondolni, hogy mi történhetett ott az 1914-es háborúban. És most tavaly Boszniában sétáltam 240 kilométert.

Međugorje.

Nagy Miklós: Is. De a sok kicsi falvakon keresztül láttam azt a sok szétlőtt házat, minden második, harmadik ház még beszögezve deszkalapokkal. Hát borzasztó látvány volt. De hogy mondjak valami jót és biztatót, a községünknek a külterületén van egy Mária-kegyhely 1941 óta, ami fölé egy kápolnát szeretnénk építeni, amihez már megvannak a tervek. Ez egy hatéves folyamat, amire tavaly december 20-án pont került. Tehát most már igaz, hogy jelentős adományt össze tudtam gyűjteni, de még sok kell ehhez.

Rákay Philip: Ügyes, ügyes.

Nagy Miklós:Na, hát ennyit szerettem volna elmondani.

Tudtam, hogy megérkezünk, igen. Hosszú zarándokút volt, de megérkeztünk, igen.

Rákay Philip: Megérkeztünk.

Nagy Miklós: Igen. Hazatért a vándor.

Rákay Philip: Van kérdése is az úrnak azon túl, hogy ezt elmondta?

Nagy Miklós: Igen. Tehát Mark Rutte mit keresett a kijevi parlamentben, a radában, és miért ajánl füvet-fát, földön, vízen, levegőben való támogatást az ukránoknak? És itt még egy poént engedjék, hogy elmondjak. Én az Őrségből származom, Kondorfáról, és ott minden cifra káromkodás úgy kezdődik, hogy radai. Lehet, hogy a rada meg a radai együtt van? Köszönöm szépen a választ!

Rákay Philip: Köszönjük szépen! Várjunk még egy kérdést?

Nem, ezt tisztázzuk. Itt kell tennünk etimológiai kitérőt, tehát annak a radának ahhoz a radai valaminek, aminek ki se mondjuk a nevét, nincsen semmi köze, ez egy véletlen egybeesés. Ha már itt a keresztény kegyhelyek kérdése szóba került, annyit röviden hadd mondjak Önöknek, hogy 4.000 templomot újítottunk föl. Négyezer templomot! Ezt halkan kell mondani, mert a tanítás szerint a dicsekvést megbüntetik, akkor is, ha jó dologgal dicsekszel, tehát azt fű alatt kell tartani. Építettünk azért 200 újat is, ez talán még belefért. És itt is mondanék valamit arról, hogy akik nem hívők, azoknak miért nem kell erre fölszisszenniük, és miért nem kell ezt ellenezniük. Próbálok egy érvet adni nekik, mert akik belül vagyunk a hívők világának közösségén, mi értjük, hogy ez miért fontos. De higgyék el, hogy van összefüggés a nemzet ereje és aközött, hogy közösségek léteznek ebben a nemzetben. Ha sok közösségünk van, erősebbek vagyunk. Ilyen a család is. Amikor a családokat támogatjuk, akkor a nemzetet is támogatjuk, mert a nemzet családokból épül föl. De minden más közösség, különösen, hogyha anyagi érdekeltség nélküli közösségről beszélünk, mondjuk úgy, hogy lelki természetűekről, például a Jóistenhez való kapcsolódás közösségi formáiról, és ha ilyen közösségek léteznek az országban, attól a haza erősebb lesz. Ezért nem szabad a nem hívőknek ellenségként tekinteni a hívő emberekre meg az ő közösségükre. Amit oda adunk, azzal az egész országot építjük. Az összes többit, hogy hányadán állunk a Jóistennel, azt meg majd megbeszéljük, azok nem tartoznak a nyilvános diskurzus témái közé, illetve nem ide tartoznak, evangelizálni nem nekünk kell, hanem az egyházaknak. Bár engem néha gyanúba hoznak, hogy a politikai beszédeim a prédikációhoz közelebb állnak, mint a politikai beszédhez, de most ezt is tegyük zárójelbe. De menjünk inkább az Ön kérdésére, ami fontos.

Én azt gondoltam, Polgármester úr, hogy amikor megindítottuk a háborúellenes gyűléseknek a sorozatát, mondtam is Philipnek, ránk fognak unni a második alkalom után. Mindent elmondunk egyszer, kétszer és utána? És Philip valami olyasmit mondott, hogy majd meglátjuk! És neki lett igaza. Minden héten történik valami, ami közelebb visz bennünket a háborúhoz. Azért nem ununk rá, azért van mindig újdonság, azért mindig van mit megbeszélni, mert új és új dolgok történnek. Ön most megidézte a NATO-főtitkárt, aki valóban azt mondta, amit Ön most ide tett elénk, hogy ott leszünk földön, vízben, levegőben, és hogy katonákat fogunk állomásoztatni Ukrajna területén, és az európai haderő ott lesz majd Ukrajnában. És ezzel párhuzamosan az Európai Néppárt vezetője Zágrábban, ahova egyébként a Tisza is tartozik, ez a Weber nevű ember azt találta mondani, hogy ő olyan katonákat szeretne látni Ukrajnában, akiknek az egyenruháján európai uniós szimbólumok vannak. Mi tagok vagyunk az Európai Unióban, mi nem akarunk látni ilyen katonákat Ukrajna területén, és különösen nem akarunk ilyen egyenruhában magyar fiatalokat látni Ukrajna területén. De minden héten történik valami, ami közelebb visz bennünket a háborúhoz. Ennek a jelenségnek, hogy minden héten egyet előre mennek, két megfejtése lehet: hogy ezek véletlenek, vagy ez egy tervnek a része. És én már öreg vagyok, hogy palimadárnak nézzenek. Katicától elnézést kérek. Igen, bocsánat! Üdvözlöm az elnök urat, igen! Tehát nem most jöttünk le a falvédőről. Amikor a dolgok hosszú hónapok óta, egyik a másikba illeszkedve, lépések követik egymást, jön a gyanú, itt van egy terv. És én azt gondolom, ott ülök közöttük, és hallom őket, ezt máskor is elmondtam már, hogy ott nem európai uniós miniszterelnöki csúcs van, hanem haditanács valójában, csak katonai kérdésekről beszélnek, szerintem itt egy tervet hajtanak végre. Tulajdonképpen, ha jól értjük, amit mondanak, be is jelentették, hogy az Európai Unió háborúba fog menni. 2030-ig háborúba megy! És nézem történetileg, hogy hogyan szokták hozzászoktatni az embereket a háború gondolatához, és hogyan szoktak fölkészíteni országokat háborúra, ha már eldöntötték a vezetők, hogy így lesz. És pontosan ezt látom. Először jön a diplomáciai kapcsolatok megszakítása. Már nem beszélünk az ellenféllel. Aztán jön a sorkatonaság. Aztán jön a fegyvergyártás. Aztán jön a hadigazdaságra való átállás. És aztán jön a nyílt konfliktus. Ma az Európai Unió nyíltan meghirdette, hogy az uniónak át kell állnia hadigazdaságra. Ez a hivatalos programjuk! És azt is kimondták az Európai Parlament plenáris ülésén, tehát nem titokban, hogy 2030-ra készen kell állni a háború megvívására. Ezért énnekem az az állításom, hogy a 2026 és 2030 közötti évek a legkockázatosabb évek lesznek talán az életünk során. Ekkor dől el, hogy Európa háborúba megy-e, és mi megyünk-e velük, vagy ha ők mennek, akkor mi nem. De én úgy érzem, hogy a 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Arról, hogy megyünk-e háborúba, vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni. Ez a helyzet! Ezért tartunk háborúellenes gyűléseket, hogy ezt mindenki értse meg.

Most, ha megengedi a polgármester úr, még arról is beszélnék, hogy hogyan fenyeget a háború. Ma, a mai napon úgy kell ezt elgondolnunk, hogy a legnagyobb fenyegetés az, hogy a pénzünket elviszik Brüsszelbe, és onnan odaadják az ukránoknak. Tehát ma nem az a veszély, hogy a háború jön ide, hanem hogy innen visznek el valamit, ami nélkül viszont mi nem tudjuk működtetni a magyar gazdaságot. Nem én mondom, az Európai Unió számvevőszéki jelentésében olvashattuk szintén tíz nappal ezelőtt, ami azt mondja, hogy a tagállamoknak az unióba való befizetését – mert mi fizetünk be minden évben 1 és 2 milliárd euró közötti összeget – a következő időszakban másfélszeresére kell növelni, mert az ukránok letettek az asztalra egy javaslatot. Kérnek 800 milliárd dollárt csak az ukrán állam működtetésére a következő tíz évben. És az unió ezt oda akarja adni. Persze megy a blabla, hogy majd magántőke. Annak a végén mindig az állam van, ezt ismerjük. 800 milliárd! És 700 milliárdot kérnek az ukránok fegyverkezésre. 1.500 milliárd dollár! Ebben benne van a mi pénzünk is. Ha hagyjuk, akkor a mi pénzünket innen elviszik. Első gond. Egy-két év múlva pedig arról lesz szó, sőt a NATO főtitkára arról beszél, hogy akkor most már küldjünk katonákat is. Most szeretném az összes diplomáciai ismeretanyagom és a felelősségem tudatában mondani Önöknek, hogyha Ukrajna területén megjelenik egyetlenegy nyugati katona is anélkül, hogy erről lenne megállapodás az oroszokkal, az azt jelenti, hogy benne vagyunk a háborúban. Az oroszok ugyanis megmondták, hogy ezeket a katonákat és egységeket legitim katonai célpontnak tekintik. Tehát olyan megállapodást meg nem látok, amelyben az oroszok elfogadnák, hogy Ukrajna területén amerikai – most, amíg Trump az elnök, ez nem fenyeget – vagy európai katonák állomásoznak. Nem látok ilyen megállapodási lehetőséget. Ha ennek ellenére mégis ott lesznek a katonák, benne vagyunk a háborúban. És én nem hiszem azt, hogy beletörődne az Európai Unió és Brüsszel abba, hogy ha a kontinens egyik fele vesz részt a háborúban. Ez azt jelenti, hogy nekünk arra kell fölkészülni, hogy nagy nyomás érkezik majd Brüsszelből, zárójelbe teszem: Berlinből, ha a kettő nem ugyanaz, ez egy másik beszélgetés, óriási nyomás lesz rajtunk a tekintetben, hogy mi is menjünk a háborúba.

Nézzék meg! Most, ebben a választási kampányban a mi ellenfelünk nem a Tisza. Most minden tiszteletem, ez egy 27 tagú párt. A Tisza Pártnak 27 tagja van! Mennyien vagyunk itt? A Fidesz szombathelyi városi szervezetében többen vannak, mint a Tisza egész országos pártjában. Tehát nem ez az ellenfél. Meg képzeljék el, amikor a magyar energiaszuverenitásért úgy kell választanunk, hogy akkor Kapitány úr vagy Szijjártó küzdjön-e meg. Hát az világos – nem? –, hogyan vannak itt az erőviszonyok. És sorolhatnám tovább. Tehát az igazi ellenfelünk nem a mai magyar ellenzék, most a DK-ról nem is beszélek, a mi igazi ellenfelünk Brüsszel, aki egy olyan kormányt akar Magyarországon hatalomra juttatni, amely az adott pillanatban elküldi a magyarok pénzét Ukrajnába, és elküldi a magyar katonákat a háborúba. Ez erről szól! Szigorúan hangzik, durván hangzik, de ez a valóság. Ukránpárti, Brüsszel-párti, háborúpárti kormányt akarnak Magyarországon. Ez az igazi kihívás, és nekünk azokat kell legyőznünk, akik fölülnek ennek a brüsszeli kérésnek. Van, aki tudja odaát, az ellenfélnél, hogy miről van szó, és vannak megtévesztett emberek is, akik nem értik, hogy miről van szó. Ez a választás nem arról szól, hogy mi van Magyarországon, ez egy fontos kérdés, hanem az, hogy mi lesz Magyarországgal? Megyünk-e a háborúba, elviszik-e a pénzünket, vagy minden, amire szükség van a mi életünkhöz, a fiatalok, a pénz, a béke, meglesz, és itt marad-e Magyarországon? Ez a választásnak a tétje. Erről kell döntenünk áprilisban, és ezt kell megértetnünk minden egyes magyar választópolgárral.

A kápolnára vonatkozó igényt meg kérem, forintosítva juttassa el hozzám. Ingyen gyűlés nincs…

Rákay Philip: Köszönjük szépen! A kollégák már a hölgynek juttattak egy mikrofont, és kérek szépen majd a kollégáktól oda, a fehér DPK-s pulcsis úrhoz is majd egy mikrofont. Igen, igen, igen, figyelünk, de mindenkire nem fog sor kerülni.

Fábián Imréné Szép Erzsébet: Tisztelettel és nagyon sok szeretettel köszöntöm Önt, Miniszterelnök úr! Fábián Imréné Szép Erzsébet vagyok, és Bajánsenyéről érkeztem. Háromgyermekes családanyaként biztos vagyok abban, hogy amíg nemzeti kormányunk van, addig minden, amit Brüsszel elvárna Magyarországtól, és az a mi számunkra kedvezőtlen lenne, Önök ezek ellen minden eszközzel dolgozni fognak. Abban is biztos vagyok, és azt hiszem, az elmúlt hónapokban szembesülhettünk azzal, hogy mi, magyarok nem igazán számíthatunk a Tisza Pártra, hiszen ők, azt mondom, hogy gondolkodás nélkül véghezviszik mindazt, amit az Európai Néppárt elvár tőlük. Miniszterelnök úr, Ön mit gondol arról, hogy mit tudunk tenni akkor, ha elveszik tőlünk a vétó jogát?

Aha! Köszönöm szépen a kérdését. Csak hogy értsük a dolgot. Szerintem nemzetközi ügyekben elég jól látszik, hogy mi a különbség az ország előtt álló két lehetőség, mondjuk úgy, hogy a magyar út meg a brüsszeli út között. Az Európai Néppártból miért jöttünk ki? Ugye, mi az Európai Néppártban voltunk. Bár én sose szavaztam Weberre, titkos szavazás volt, ez most nem érdekes, már akkor sem, amikor ott voltam, de ez egy másik dolog, én Barnier elnök urat támogattam, zárójel bezárva. De azért jöttünk ki az Európai Néppártból, mert a migráció ügyében ránk akarták kényszeríteni a brüsszeli politikát – a német kancellárral az élen. Ez egy másik történet, és az Európai Néppárt vezérkara Weberrel az élen azt a követelést fogalmazta meg, hogy Magyarország adja föl azt a politikát, amellyel nem engedi meg, hogy migránsok belépjenek Magyarország területére, sőt kerítést épít, sőt senkit sem enged be, mielőtt arra engedélyt nem kapott a magyar hatóságoktól, ezt adjuk föl. A kerítéstől meg epét hánytak vagy vért. Tehát nekünk azért kellett kijönni, beszéljünk egyenesen, mert megzsaroltak bennünket, hogyha nem adjuk fel azt a politikát, hogy Magyarországból nem lesz bevándorlóország, akkor bennünket minden lehetséges ponton, Weber úr vezérletével akadályozni, gáncsolni és büntetni fognak. És erre mondtuk mi azt, hogy na, jó szórakozást, viszontlátásra! És kijöttünk onnan. Vártunk egy-két évet, megvártuk, amíg megerősödnek a hozzánk hasonló erők, és megalapítottuk a Patriótákat, akik ma Európa harmadik legnagyobb politikai pártja, és hamarosan a másodikak leszünk, aztán meg az elsők is. Én tudom, személyesen tudom, hogy hogy’ mennek a néppártban a dolgok. Nem lehet okoskodni, mert ha nem azt csinálod, amit mondanak, mondjuk, migráció ügyben, akkor két lehetőség van: vagy kilépsz onnan, vagy végrehajtod. Ezért van az, hogy most föl vannak háborodva, figyeljék meg, megy egy ilyen mesterséges intelligencia kisfilm, ami arról szól, hogy Brüsszelből érkezik a parancs, hogy kérjük a pénzt az ukránoknak, és azt mondja erre a Tisza Párt elnöke, hogy „Jawohl!”, vagy valami ilyesmit, csak magyarul. De az igazság ez. Engem is szoktak hívogatni. Most már leszoktak róla, de korábban engem is hívtak, hogy ez meg az meg amaz. És ahol azt mondtam, hogy jó a magyaroknak, akkor azt mondtam, csináljuk! És ott, ahol nem, azt mondtam, hogy „nein, danke.” Ez a helyzet! Ez volt a bevándorlásnál. Ők azt mondták, hogy megoldják, mi mondtuk: nein danke, inkább kilépünk az Európai Néppártból. De aki az Európai Néppártban van, az végre fogja hajtani azt, amit ott mondanak. Tehát az én véleményem az, hogy valóban, ahogy Ön a kérdésében fogalmazott, nem fognak tudni nemet mondani. Ahhoz nagyon sok minden kell, hogy az ember ilyen kiélezett szituációban nemet mondjon. Most hagyjuk a személyes ügyeket meg még talán a pártügyeket is. Az kell, hogy az ember biztosan érezze, hogy amit képvisel, az a magyar népnek az álláspontja. És ma a legfontosabb civilizációs kérdésekben, mint amilyen a migráció, a családvédelem, a gender és a háború, a legfontosabb civilizációs kérdésekben a magyar nép és a Fidesz van egy pozícióban. A Tisza civilizációsan mást képvisel. Akármit is mond, valójában mást képvisel, és ezért nem is tudnak, talán nem is akarnak nemet mondani Brüsszelnek.

A vétó. Hogy’ jön ide a vétó kérdése? Ugye, ma nem az a kérdés, hogy tudsz-e nemet mondani, hanem van-e következménye. Addig van következménye a te nemet mondásodnak, amíg ahhoz jogok kapcsolódnak. Most mégiscsak az első szombathelyi alkotmánybíró városában vagyunk, úgyhogy egy kis kitérőt engedjenek meg nekem, mert úgy használjuk a szót, ahogy Ön kérdezte, hogy vétózunk. De ha mélyére megyünk a dolgoknak, ami azért szuverenitás szempontjából nem mindegy, valójában mi nem megvétózunk egy brüsszeli döntést, hanem arról van szó, hogy a magyar alkotmány szerint is meg az unió alapokmánya szerint is ahhoz, hogy egy döntés létrejöjjön egy meghatározott körben, ahhoz minden tagállamnak az igen szavazata kell. Amíg az igen nincs meg mindenkitől, addig nincs döntés. Tehát én nem azt csinálom, hogy ők döntöttek valamit, én meg megvétózom, hanem nem vagyok hajlandó részt venni abban a döntésben, tehát a döntés létre sem jön. Tehát ezért nem igaz az uniónak az a vádja, hogy én megvétózom az ő döntésüket. Másról van szó. Ők nem tudnak létrehozni egy közös európai uniós álláspontot egész addig, amíg minden tagállam egyet nem ért. Nincs mit megvétóznom, nincs is döntés, zárójel bezárva. Tehát ez az alkotmányjogi helyzet. A vétó, mert azért használjuk így a szót továbbra is, egy alapjog az Európai Unió alapszerződése szerint. Valóban minden nap lehet hallani, ez is a nyomásgyakorlás, a gyúrásnak meg a gyomorozásnak a része, hogy ez az európai együttműködést elnehezíti, ezért ne legyen olyan ügy, különösen a külügy ne legyen az, ahol egyébként egyhangú döntésre van szükség. És én ehhez nem járulok hozzá. A feneség ott van az ő nézőpontjukból, hogy ahhoz, hogy azt a szabályt, miszerint bizonyos kérdésekhez és minden külügyi kérdéshez egyhangúság kell, ha ezt meg akarják változtatni, hogy ebből egy egyszerű többségi döntés legyen, azt is csak egyhangúsággal lehet! Tehát amíg én élek, és ott vagyok, addig az nem fog menni. Ők eddig azzal próbálkoztak, hogy meggyőznek engem erről, de az nem sikerült, ezért úgy döntöttek, hogy lecserélnek. Ilyen egyszerű ez. Lecserélnek, jön egy másik miniszterelnök, és csak egyszer kell, egyetlenegyszer kell egy adott pillanatban azt mondani, hogy na, jó, hadd menjen, és vége van. És többet semmilyen ügyben nem tudsz nemzeti érdeket érvényesíteni a külpolitikában, akkor, ha háború, háború, akkor, ha neked rossz az a külpolitikai stratégia, akkor is benne kell lenned. Akkor a te pénzed odamegy. Egyszer kell hibázni és végünk van. Ezért megyek mindig Brüsszelbe úgy, hogy egy egész napot próbálok aludni előtte, mert ravaszul – ha szabad – úgy van szervezve minden tanácsülés, hogy este hat meg hét meg nyolc órakor kezdődik. A fontos ügyek éjjel kettőkor kerülnek sorra. És ha ott elbóbiskolnék egy adott pillanatban, akkor vége van. Tehát nemcsak arról van szó, hogy politikailag kell helytállni. De persze nem lehet mindig bóbiskolás nélkül kibírni, ezért azt a képességet kell kifejleszteni, amit nem tudom, hogyan kell, de nekem sikerült, hogy amikor fontos ügy van, az ember fölébred. Ez is egy lehetséges megoldás. Ezt Martonyi Jánostól tanultam, ez lehetséges. Philip, megyünk tovább.

Rákay Philip: Igen, elvileg az utolsó két kérdés jön. Az úrnak ígértünk oda egy mikrofont, és mivel a múlt héten szinte csak innen, középről válogattam, legyen valahol ott, akik kicsit távolabb ülnek, valahol jobbra, ott, a kakasülőn még valaki, az előbb ott jeleztek. Igen. És akkor hallgassuk először a DPK-pulóveres úrnak a kérdését.

Farkas Tiborc: Üdvözlök mindenkit, Farkas Tiborc vagyok, 58 éves. Szombathelyre tizenkét éve költöztem. Tisztafüredi vagyok. A Tisza folyónak semmi köze a Tiszához, de még a nevükhöz sincs, mert nem tudják, hogy mi az, hogy tisztelet, meg mi az, hogy szabadság. Debrecenben laktam, onnan költöztem át ide. Debrecenben elég jobboldali szavazó van, itt pedig növeltem a szavazótábort. A végzettségemre nézve katonatiszt voltam, lövésztiszt. Nem akarunk háborút. A 28 éves fiam különleges katona Szolnokon. Nem akarom, hogy Ukrajnába menjen. A 32 éves fiam, négy unokám van tőle, katonaköteles férfi, nem akarom, hogy a katonaságba behívják. Köszönjük szépen a nők 40-et és mindenféle intézkedést a kormánytól. Én most ahhoz szeretném a kérdésemet fűzni, hogy az időeltolódások, ha már éjszakába, hajnalba nyúló tanácskozásokról volt szó, hogy egy évben kétszer van óraállítás. Orbán Viktor urat egyre többen ismerik el Nyugat-Európában a nyugat-európai emberek. Én még tudnék mondani, amiért az egekbe magasztalnák Önt és az országot, hogyha azt elintézné nekünk, hogy ez az óraállítás megszűnne. Köszönöm szépen! A lényeg ez lett volna.

Én egy malomban őrölök Önnel, mert én sem értem, hogyha van az életnek egy rendje, azt miért kell ide-oda tologatni, de most ezt tegyük zárójelbe. Megértettem. Kötött mandátumom van ebben az ügyben, értem most már.

Farkas Tiborc: Azt se tudják, hogy hány óra van.

Igen, értettem, értettem. Igen. Értettem, hogy segítenénk nekik ezzel, igen. Viszont megütötte a fülemet, amit mondott, hogy a Tisza partjáról jött. A helyzet az, hogy amikor láttam, hogy itt a brüsszeliek úgy döntöttek, hogy akkor „Tisza” néven futtatnak velünk szemben egy pártot, akkor nyilván ők arra gondoltak, hogy ez a legmagyarabb folyó, mert a történelmi Magyarországon ered, és ott is torkollik a Dunába, zárójel bezárva, de valójában azért nevettem jót, mert a Tisza a legsokarcúbb folyónk. Ez egy kétarcú folyó, el kell olvasni a Petőfi verset. Kedves, nyájas, és egyszer csak hopp, elönti az embert a víz. Tehát ha van kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, kétarcú folyó, hát az a Tisza, és ehhez nem kell akadémikusnak lenni, elég, ha az ember elolvassa Petőfit. „Mint az őrült, ki letépte láncát…” Van benne ez a sor, ajánlom mindenkinek.

Rákay Philip: Igen. „Zúgva, bőgve törte át a gátot, el akarta nyelni a világot.” Igen, a hölgyet hallgassuk meg, és akkor szerintem lehet, hogy ő az utolsó mára.

Kardos Melinda: Üdvözlöm, Miniszterelnök úr!

Csókolom!

Kardos Melinda: Kardos Melinda vagyok, Szentgotthárdról érkeztem a családommal. Gazdasági szférában dolgozom közel harminc éve, rengeteg kérdést tudnék ezzel kapcsolatban is feltenni, de most teljesen más gondolat van a fejemben, ez pedig egy üzenet. Mégpedig az az üzenet, amit a kormány a mostani döntésével üzent Ukrajnának, hogy a kényszersorozás során érintetteket kiutasította. Amikor kitört a háború, azt gondoltuk, hogy ez az őrület rövid ideig fog tartani, de sajnos nem így történt. Most már odáig jutottunk, hogy kényszersorozással kényszerítenek kárpátaljai magyarokat is akár arra, hogy a háborúba menjenek. Sajnos, sajnálatos módon ennek áldozata is volt a közelmúltban ismét. A kérdésem az lenne, hogy elégségesnek tartja-e Miniszterelnök úr ezt a fajta döntést, vagy van-e esetleg más támogatás, segítség a kárpátaljai magyarok megsegítésére, és befolyásolhatja-e ez a döntés Zelenszkij esetleges Magyarországon történő…

Őt kéne kitiltani, ezt akarja mondani.

Kardos Melinda: Igen!

Persze.

Kardos Melinda: Mindenképpen!

Rákay Philip: Ennyi.

Kardos Melinda: A béketárgyalást befolyásolhatja-e…

Elnézést, csak a szentgotthárdiak híresen jól neveltek, gondoltam, hogy ezt nem fogja ilyen durván mondani, mint ahogy én. De valójában arról van szó, hogy nem a sorozást végzőket kéne kitiltani, hanem az ukrán elnököt. Ez egy jogos, értelmes fölvetés.

Kardos Melinda: Ezt a lehetőséget átadtam Miniszterelnök úrnak.

No, most beszéljünk egy kicsit erről meg ennek a kontextusáról is. És először is küldjük az üdvözleteinket a kárpátaljai magyaroknak, akik nagyon nehéz helyzetben vannak, üzenjük meg, hogy velünk vagyunk. Nem verjük nagydobra, mert így is vegzálják őket ott eleget, de minden egyes meghalt magyar katona, aki az ukrán fronton hal meg, nemcsak szavakban számíthat a magyar állam segítségére, megkeressük a családokat, és ahol tudunk, mindenkinek segítünk, csak nem verjük nagydobra. De vannak a látványos halálesetek, mert vannak, akik meghalnak a fronton a harcban, de van a kényszersorozás miatti erőszak, az egészségügyi állapotot teljes egészében figyelmen kívül hagyó besorozás, akik aztán nem a fronton halnak meg, hanem még előtte. Van, akit agyonvernek, mint az első áldozatot, a másikat meg elvitte a szíve, tudjuk, hogy miről van szó. És ezt nem lehet szó nélkül tűrni! Szijjártó Péternek van egy mandátuma arra, hogy Brüsszelben ezt a kérdést tartsa napirenden. Itthon foglalkozunk ezzel, mindent följegyzünk, mindenről tudunk, mindent rögzítünk, és mindennek meglesz kellő időben a következménye, mert mindennek rendelt ideje van. Az régen volt, amikor úgy néztünk ki, mintha balekok lennénk, és hagytuk, hogy packázzanak velünk. Ennek vége van! Ezt jobb, ha mindenki megjegyzi, a szomszédjaink is, különösen Ukrajna, de másik világban vagyunk, 2010 óta mindenképpen.

Viszont amit Ön a bevezetőjében mondott, hogy hogyan és miképpen kellene az ukránokkal alakítani a kapcsolatainkat a kényszersorozáson túl, ez egy fontos kérdés. Most nekem az az álláspontom, hogy az ukránokat nem szabad beengedni az Európai Unióba. És én azt mondom a magyaroknak, hogy ne akarjunk velük se egy katonai, se egy gazdasági szövetséghez tartozni, mert abból baj lesz. Kétfajta baj lesz. Az első, hogy belerántanak bennünket a háborúba. És ez még akkor is igaz, ha esetleg békekötés történik, mert ki garantálja azt, hogy azon az 1.200 kilométer hosszú frontszakaszon, ha most béke van, egy év múlva, két év múlva nem lesz újra ugyanígy háború? Senki se tudja garantálni! És ha tagok, akkor berántanak bennünket a háborúba. Erről beszél Weber úr. Olyan nincsen, hogy egy európai uniós tagállamot megtámadnak, vagy katonai konfliktusba keveredik, a többiek meg nézik. Nem! Megy mindenki! Megy a pénz, megy a katona, megy a fegyver. Tehát az ukránokat azért nem szabad beengedni az Európai Unióba a következő, belátható időszakban, mert folyamatos háborús fenyegetést jelentenek ránk nézve azáltal, hogy bármikor létrejöhet újra egy orosz–ukrán konfliktus, és mi is benne leszünk ebben a konfliktusban. Ehhez nincs semmi közünk! Ez az első.

A második: ha beengedjük az ukránokat, a mezőgazdászaink, az őstermelőink már most prüszkölnek, mert az onnan bejött, sokkal könnyebb szabályozás mellett előállított termékeik, amelyek rosszabb minőségűek, de olcsóbbak, már most kihívást intéznek a magyar mezőgazdasággal szemben, és ez szinte minden árucsoportban így lesz. Ha beengedjük az ukránokat, abban az esetben tönkreteszik a közép-európai gazdákat és a közép-európai gazdaságot. Most a szabad mozgásról nem is beszélve. Van itt olyan a teremben, akár csak egy ember is, aki azt mondaná, hogy milyen jó lenne, ha Ukrajna és Magyarország között nem lenne határellenőrzés? Na jó, Önök messze vannak, de aki közelebb van, és látja a valóságot, az adna nekem erre egy legényes választ. Tehát a szabad mozgást meg ezeket felejtsük el, bűnözés, és sok mindent tudnék még mondani, hogy mi minden érkezik onnan, amit nekünk nagyon nagy erőkkel kell fékeznünk, rostálnunk, megállítanunk, és így tovább. Tehát az ukránokat nem szabad beengedni az unióba és a NATO-ba se. De szabad-e lerúgni őket magunkról? Szerintem egyfelől nem szabad, másfelől nem lenne értelmes dolog, mert ettől még itt vannak a szomszédban. Tehát az ukránokkal valamilyen együttműködést ki kell alakítani, ami nekik is jó, meg nekünk is. Nem olyat, ami csak nekik jó, minket meg tönkretesz, azt nem, hanem olyat, ami mind a kettőnknek jó. Ezt hívom én stratégiai partnerségnek. Majd megállapodunk. De nem a tagságról! Az egy másik kávéház. Hanem arról, hogy akkor hogyan kereskedünk, hogyan lesznek a beruházások szép nyugodtan, egyenként, anélkül, hogy létrehoznánk olyan kötelezettséget, ami belerántana bennünket velünk együtt egy Oroszország elleni háborúba. Azt nem szabad! Tehát ezért az ukránokkal kell együttműködni, de tagságról szó sem lehet, ez az első dolog.

A második dolog, hogy az ukránoknak meg kell érteniük, hogy föl kell adni azt az állandó követelőzést Brüsszelben, hogy állandóan el akarják intézni, hogy Magyarországot lehasítsák, leválasszák az olcsó orosz energiáról. Amíg Ukrajna ezt teszi, addig Ukrajna – most bocsánatot kérek, azt kell mondanom – az ellenségünk. Ukrajna elementáris érdekünket sérti azzal, hogy folyamatosan azt követeli, és Brüsszelt erre uszítja, hogy válassza le Magyarországot az orosz olcsó energiáról. Aki ezt teszi, az Magyarországnak nem ellenfele – az ellensége! Mondom Önöknek a számokat. Ha nincs orosz olaj és orosz gáz, akkor Önök, illetve mi mindannyian a következő árakat fogjuk fizetni. Ma egy átlagos rezsiszámla egy évben – az átlagot mondom – 250 ezer forint. De a lengyeleknél meg a cseheknél 800 ezer meg egymillió. Ezt most mondom Önöknek, hogy bárki, ideértve Kapitány urat is, aki ezzel haknizik, majd mindjárt visszatérek erre, hogy le lehet választani Magyarországot az olcsó orosz energiáról, és közben meg lehet védeni a rezsicsökkentést, aki ilyet mond, az buta, ezt nem feltételezem a szóban forgó úrról, vagy hazudik. Ez egész egyszerűen nem lehetséges. És én ezt a csatát egyszer már megvívtam, nem volt ilyen külpolitikai összefüggés, de 2002 – emlékeznek erre? –, ahol megmondtuk a választóknak, hogyha kormányváltás lesz, akkor föl fogják emelni a gáz árát. Amit ma Magyar Péter mond, azt mondta akkor Lendvai Ildikó. „Nem lesz gázáremelés!” Ezen a barátságos tónuson. „Nem lesz gázáremelés! Lassan mondom, hogy Orbán Viktor is értse: nem lesz gázáremelés!” Mi volt az első döntésük a választás után, amikor nyertek? Fölemelték az árakat! Erről van szó itt is. Nehogy elhiggyék, amit mondanak. Itt már egyszer jártunk. Ebbe a folyóba egyszer már beleléptünk. Aki azt mondja, hogy le kell választani az orosz olajról és gázról Magyarországot, az azt mondja, hogy a következő évi átlagos rezsiköltség Magyarországon 800 ezer és egymillió forint között lesz. Az olyan, mintha elvennének Önöktől egyhavi fizetést. Ez a helyzet! És ezért küldték ide ezt az embert, mert ő sem a fogyasztóvédelemtől érkezett, hanem a Shelltől. Az egy másik kávéház. Hát azért küldték ide! Azért küldték ide, hogy megszüntesse a rezsicsökkentést, mert a rezsicsökkentés részben szükségessé teszi az orosz kapcsolatot, részben pedig adót jelent az energiacégeknek. Ugye, most a Tisza megtámadta a rezsistopot, amit a nagy hideg miatt vezettünk be. Miért támadta meg? Azt mondták, hogy ez nem jó. Honnan van a rezsistophoz szükséges összeg? Beszélünk 50-60 milliárd forintról. Hogy’ szedte azt elő a kormány? Arról beszélünk, hogy magas volt a gázszámla meg a villany, hideg volt, és most próbálunk ebből, amit lehet segíteni, egyharmadát a fogyasztásnak átvállalja a kormány. De hogy’ vállalja át? Ennek a költségnek a felét a költségvetés tartalékából mozgósítottam. A másik fele pedig úgy van, hogy kivetettem egy különadót azokra, akik ezen nyertek, az energiatermelőkre meg az energiakereskedőkre. És ezt nekik, mint a Shell például, be kell fizetniük. Ebből jön össze a másik 25-30 milliárd. Most ezt az embert azért küldték ide, hogy ilyet magyar kormány többet ne csináljon. Részben leveri a Shell részvényeinek az értékét, és vannak érdekeltségek, részben pedig ezek a cégek meg akarják szerezni az Önök pénzét. Önök rá vannak szorulva az energiára, és azt akarják, hogy fizessenek érte többet. És ha a kormány nem védi meg Önöket ezekkel a cápákkal szemben, akkor bizony el is fogják venni az Önök pénzét a magas árakkal, ahogy ez volt. És lesz gázáremelés, és lesz a rezsiköltség-növekedés. Tehát én azt akarom mondani, hogy valójában birkának néznek bennünket. Tehát azt a mesét akarják velünk elhitetni, hogy leválás az orosz gázról, olajról egyfelől, rezsicsökkentés kiterjesztése másfelől. De nekem az a véleményem, hogy az a bárány, aki a farkasra bízza a sorsát, az ne csodálkozzon, ha a farkas gyomrában végzi. Én szóltam időben! Philip azt mondta, hogy ez volt az utolsó kérdés. Így van ez? Akkor viszont szeretnék elköszönni, hogyha megengedik. Hiába akarja. Philip, még egy kérdés, vegyünk elő még valamit.

Rákay Philip: Na jó, oké.

Tessék!

Rákay Philip: Igen. Középen, itt jelentkezett, igen, az úr, aki fölállt. Vigyünk oda egy mikrofont. És egy gyors kérdést kérünk szépen, igen, búcsúzóul. Hallgatjuk!

Fitos Jenő: Üdvözlöm Miniszterelnök urat!

Jó napot kívánok!

Fitos Jenő: Fitos Jenő vagyok, itt Szombathelyen lakom, valójában Zala megyéből származom, és kérlek, engedd meg, együtt voltunk katonák, hogy csak elmondjam, hogy ennek az országnak az a szerencséje, Viktor, hogy Te vagy a miniszterelnöke. Ez volt a dicséret. A gyors kérdésem az lenne, azt szeretném kérdezni, tehát Ukrajna azért elég kiszámíthatatlan ország, nem tudjuk, hogy ott mi hogy’ történik, hogy jön esetleg egy ukrajnai katonai konfliktus ide hazánk felé, számíthatunk-e esetleg Putyin elnök úr, Donald Trump védelmére? Fontos kérdésnek tartom, mert, ugye, kiszámíthatatlanok a körülöttünk lévő nemzetközi események. Köszönöm szépen, hogy kérdezhettem!

No, örülök, hogy egy ilyen régi obsitost ilyen jó erőben látok. Szervusz! Köszönöm szépen ezt a kérdést. Még egyszer fussunk neki ennek a dicséret dolognak, mert a napokban az Egyesült Államok elnöke is küldött egy ilyen földicsérő, ők ezt úgy hívják, hogy támogató üzenetet. Zárójelben mondom, hogy tegnap este kaptam egy meghívást, két hét múlva Washingtonban ismét találkozunk, mert a létrehozott Béketanácsnak, tehát a béketestületnek az alakuló ülése lesz Washingtonban, zárójel bezárva. De nem erről akartam beszélni, bár ez is jól esett, köszönöm, hanem azt akartam mondani, hogy az amerikaiak, akik állandóan csak szuperlatívuszokban tudnak beszélni, ugye, minden arany, nagyszerű, sose volt még ilyen jó, azok kitaláltak egy formulát arra, hogy hogy’ kell kezelni a nyíltszíni dicséretet. Ezt most elmondom Önöknek, hátha szükségük lesz rá. Tehát az amerikaiak azt mondják, hogy nagyon köszönöm a dicsérő szavakat, ha a szüleim itt lennének, akkor apám most büszke lenne rám, édesanyám pedig szó szerint elhitt volna mindent. Ez az amerikai fordulat.

De visszatérve a komoly dologra. A kérdésed végül is arról szól, hogy mennyire stabil, fix, rendezett Ukrajna, az ukrán állam és az ukrán hadseregnek a jövője. Tehát kell-e attól tartanunk, hogy olyan helyzet jön létre, hogy Ukrajnában elszabadulnak a dolgok, és kiszabadulnak az ellenőrzés alól, és Ukrajna innentől kezdve fenyegetést jelent Magyarország számára azzal a böszme nagy hadseregével, amit az európai pénzekből fölhizlaltak, ugye? Akik egyébként fenyegetőznek is, mert ott néha egy-egy parancsnok elszólja magát, hogy ők, nem tudom, hány óra alatt lesznek Budapesten, ha kell, ugye? Ilyeneket mondanak az egyébként a mi szavazatunkat kérelmező ukrán barátaink. Tehát a válasz az, hogy nincs rendezve Ukrajna jövője. Az, hogy Ukrajnát az oroszok teljes egészében elfoglalják, vagy végül is az lesz, amire én nem fogadnék, de az unió ezt játssza, hogy ő legyőzi, Ukrajna meg az unió közösen, az oroszokat a frontvonalon, és visszaszorítja őket akár Moszkváig is, vagy egy uratlan terület jön létre, egy újabb Afganisztán, vagy valami hasonló, erről ma senki biztosat mondani nem tud. Én is csak annyit tudok Önöknek mondani, hogy akkor futjuk a legkisebb kockázatot, ha mi minden ilyen konfliktusból, ami Ukrajna területén van, kimaradunk, és közben gondoskodunk a saját megerősítésünkről, mondjuk, pénzügyileg. Az nem véletlen, nem akarok hosszabban beszélni erről, az nem véletlen, hogy soha nem volt Magyarországnak még akkora a devizatartaléka meg az aranytartaléka, mint ma. Ennek oka van. És soha Magyarország még ennyi pénzt nem költött arra, hogy modern fegyvereket szerezzen be, és fölépítse a hadseregnek azt a képességét, hogy megállítsunk bárkit, aki Magyarországgal szembefordulna. Tehát azt akarom mondani, hogy itt közben, erről nem beszélünk, de a mélyben a legrosszabb forgatókönyvre is készülnünk kell. És felelőtlen az a kormány, amelyik egyébként ezt nem tartja itt a kisagyában hátul mindig napirenden, és nem dolgozik eszerint is.

A gazdaság szerkezetkialakításában is így vagyunk. Én nemcsak azért toltam ki innen a nyugati energiacégeket, mert az volt a program, hogy 50 százalék fölött kell lennie a nemzeti tulajdonnak az energiaszektorban – 80 volt a külföldiek aránya! –, hanem azért is, mert ez nemzetbiztonsági kérdés. És nem azért ragaszkodtam ahhoz, hogy a külföldi bankokat toljuk ki az országból, és a banktulajdon többsége magyar kézben legyen, mert ez egyébként a nemzeti önbecsülésnek jót tesz, ez is igaz, meg több pénz marad itt, hanem mert ez biztonsági kérdés. Mert amikor 2007-2008-ban kitört a gazdasági világválság vagy ez a pénzügyi válság a nyugati világban, akkor a külföldi bankok azt csinálták Magyarországon is, hogy itt nem hiteleztek többet. Pénzügyi baj volt, hazavitték, otthon költötték, otthon hiteleztek. Itt nem volt forrás. Nemzetbiztonsági kérdés, hogy bizonyos dolgok a saját kezünkben legyenek. És ezt én folyamatosan csinálom, építem, mert ez egy biztonsági kérdés, és nem tudhatod, hogy mikor lesz egy olyan pillanat, amikor ennek igenis nagy jelentősége lehet. És ma olyan világ van, a veszélyek korában élünk, amikor ennek bármikor nagy jelentősége lehet.

Tehát ezért azt tudom mondani, hogy semmi sem biztos Ukrajna jövőjét illetően. Nekünk az a fontos, hogy jó viszonyban legyünk az amerikaiakkal, és jó viszonyban legyünk az oroszokkal, és menedzseljük a viszonyainkat, ahogy lehet, Brüsszellel. De katonai szempontból nekünk az a fontos, hogy ne legyenek katonai ellenségeink, és legyen katonai szövetségesünk egy időben. Én ezen dolgozom. Ez nagyjából meg is van építve. Tehát azt tudom mondani, hogy Magyarország ma biztonságban van. De azt is merem állítani, hogy ez addig van így, amíg Fidesz-kormány van Magyarországon, de csak addig van így.

Engedjék meg, hogy megköszönjem, hogy itt lehettem ma Önökkel együtt. Köszönöm szépen, hogy meghívtak maguk közé. Azt kívánom, hogy legyünk észnél. Nem a szívünkre kell hallgatni, mert az már lassabban ver, ugye, ahogy idősödünk, ezért az eszünkre kell hallgatni most. Azt javaslom mindenkinek, hogy hallgasson az eszére, és ha az eszére hallgat, akkor belátja, hogy a biztos választás a Fidesz. Sok erőt, jó egészséget kívánok a választásra!

A választókerületeket be kell hoznunk. Én úgy számolok, és ezt reális, mértéktartó kalkulációnak tartom, hogy az Önök, a mi közös választási győzelmünkhöz nekünk minden mandátum kell Győr-Moson-Sopron megyéből, minden mandátum kell Vas megyéből, és minden mandátum kell Zala megyéből. Nyugat-Magyarországra szükségünk van, Nyugat-Magyarország nélkül nincs Fidesz-kormány. Úgyhogy engedjék meg, hogy elbúcsúzzak Önöktől, szép hétvégét, sok erőt, jó egészséget kívánjak!

Kívánok Önöknek és a szüleiknek meg a családtagoknak Önökön keresztül minden jót! Adjon a Jóisten mindannyiuknak és minden szombathelyinek egészséget, jó erőt, adjon megértő társat, boldog családot, jó szomszédot, és adjon mindannyiunknak munkát, amelynek haszna, értelme és gyümölcse van.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenekelőtt!

Viszontlátásra!

Rákay Philip: Orbán Viktor miniszterelnök, köszönjük szépen! Köszönjük szépen a mai nap szereplőinek. Kedves Szombathelyiek, Vas vármegyeiek! 64 nap múlva számítunk mindannyiótok támogatására. Egy hét múlva a miniszterelnök úr évértékelőjén találkozhatunk, két hét múlva pedig Békéscsabán folytatjuk a DPK háborúellenes gyűlésének sorozatát. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! További szép hétvégét mindenkinek!