Orbán Viktor beszélgetése a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén

Csiszár Jenő: Hát akkor kezdjünk bele!

Jó napot kívánok mindenkinek! Köszönöm, hogy engem ilyen kedvesen fogadtak, de az igazi nagy esemény nem én vagyok, hanem hogy Jenő visszatért.

Elnök úr, néztem a cipőt, mert jó a világítás. Azért ez a scarpa ki lett suvickolva, tehát a Mikulás megtöltötte keményen, vagy a Mikulás-menet is megvolt?

Nagyon szeretem a csokoládét, ezért nem cipőt, hanem csizmát teszek ki minden alkalommal, és most is így volt, nem is csalódtam, a feleségem rendes asszony, és gondoskodik rólam. De ennél, ami az én szívemnek még kedvesebb, hogy minden 6-án délután várok egy telefont az édesanyámtól, aki azt mondja, hogy: „Viktorkám, mikor jössz? Itt hagyta a Mikulás a csomagot neked.” Egyszer gyerek, mindig gyerek.

Én idejövök az „Apukám világát” nyomni, és Elnök úr, te meg az anyukám világát tolod. Azért mégis a sorrend nagyon fontos, mert az édesanya mindig az első.

Furcsa dolog ez, két különböző irányba mutató dolgot fogok mondani. Én azt tanultam, hogy a családokat az asszonyok tartják össze. A férfiak jönnek-mennek, az asszonyok meg maradnak. És akárhányan is jövünk össze bárhol, a vége mindig az, hogy mindenki a konyhában ül, miközben édesanyám főz. Ez jól mutatja, hogy mindennek a középpontjában az asszonyok vannak. Ugyanakkor szerintem van baj a férfiakkal, és kell velük törődni. Úgy érzem, hogy Magyarország bajainak egy része kevésbé a hölgyek háza táján, hanem inkább a mi házunk táján található. Nem ezért jöttünk össze, ez majd egy másik beszélgetés, de úgy érzem, hogy a családokért a férfiaknak többet kellene tenniük. Kis példát fogok mondani. Topolyán is működik egy támogatott futballakadémia. Ott vegyesen vannak szerb és magyar gyerekek. Kérdezem az akadémia főnökét, aki magyar ember, hogy az a mentalitásbeli különbség, ami a felnőtt sportolóknál a férfiakban megvan, amit leginkább ismerek, az a labdarúgás, az vajon Topolyán, ahol vegyesen élnek együtt, ott megvan-e? Mondja, hogy megvan, hogy a szerbek jobb harcosok, mentálisan erősebbek. És mondom: mivel magyarázod? Azt mondja, amikor kiállok az akadémia kapujára, és hozzák a szülők meg a nagyszülők a gyerekeket, akkor a következő a helyzet: a magyar gyereket az édesanyjuk hozza, a szerb gyereket meg az édesapjuk. Erre a feleségem persze azt mondja, mert a magyar férfiak lustábbak, ez, azt hiszem, nem igaz, hanem más a munkamegosztás, de a lényeg az, hogy a férfiak Magyarországon szerintem jobban hiányoznak a családokból, mint mi azt gondoljuk. Nem tudom, ezt hogyan kell megoldani, meg hogy belül, szívből kell-e megoldani vagy kívülről, de a férfiak hiányoznak a családokból, és ez a gyereknevelésben látszik. Bocsánat, nem ezért jöttünk össze.

Ne, ne, ne, ne, ne, ne kérj bocsánatot, ez nagyon fontos dolog. De, ugye, promóztál, Te rettenetesen promóztál.

Mármint téged?

Hogyne, ekkora promót az életemben nem kaptam. A futó mellalakomnak a posztamensét megácsoltad nekem. Egy hét alatt annyi üzenetet és annyi kérdést kaptunk, amiből nagyon keveset fogunk tudni, mert kevés az időnk.

Tartozom neked, Jenő, bizonyos szempontból. Van, volt az „Apukám világa” című műsor.

Igen.

A kilencvenes években vagyunk.

És azt akartam kérdezni, hogy te hallgattad-e ezt?

Ezt akarom mondani. A kilencvenes években vagyunk, az idősebbek erre emlékeznek, úgyhogy inkább a fiatalok figyeljenek. A kilencvenes években az úgy volt, amikor a nagy szabadság kitört, hogy mindenfajta új műsorok jelentek meg, vannak ezek a röhögcsélős műsorok, amik azóta is azért túlélnek, és minden valahogy a kilencvenes években a nagy szabadságnak köszönhetően és talán érthetően is olyan fölszínes volt, olyan kamu, az ember úgy érezte, hogy külsődleges. És akkor egyszer csak jött egy műsor, ami nem volt kamu, ami valódi volt, ami komoly volt, ami nem szörfözött, hanem búvárkodott, lement mélyre. Akkor is elfoglalt ember voltam, és akkor még esztétikai szempontok is a hiúság miatt működtek bennem, és ezért – nem mindegy, hogy néz ki az ember – jártam konditerembe is, de késő este, csak meló után, és a konditeremben mindig ment a rádió. Jenő, az összes…

Ne!

De, de, egyfolytában a te hangodra nyomtam a súlyokat.

Szóval akkor. Még szerencse, hogy nem maradtál súly alatt. Elnök úr, akkor nem kell mondanom, hogy itt most nem egy politikai moderálás lesz, hanem az „Apukám világa” struktúráját fogjuk vinni.

Nem tudjuk, mi lesz, valami lesz.

Én megpróbálom az „Apukám világát” visszahozni. Két dolgot, nem, három dolgot fogok tudni ígérni, amit vinnem kell. Lehet a hét tahójára…

Hét tahója… Remek.

A hét tahójára jelölni. A hét királyságára jelölni.

Az könnyebb.

Meg az Apukám világa arról szólt, hogy én ott hablatyoltam, meg adtam zenéket, zene most nem lesz, viszont a hallgatók mindenféle kérdéseket és üzeneteket küldtek be. Nem volt kamu és nem volt tabu.

Oké. Nehéz.

Ez melegszik.

Keresem a vészkijáratot, igen.

Tehát összegyűjtöttünk, van 40 percünk, abból 10-et már elnyomtunk, akkor most van 30 percünk, akkor pörgessük föl, mert vannak komoly témák is. 

Na, jó!

Tehát először is vissza a promót, tehát szeretnélek promózni, merthogy néhány nappal ezelőtt Viktor hírcsatornája elindult.

A! Látod?

A hírcsatorna. Tessenek megnézni! Rendben van az is, rendben van az is. Erre lehet szavazatot leadni. A hét királysága két témájában lehet szavazni, egyébként itt is lehet majd szavazni. Az egyik: 11 százalékkal nő a minimálbér.

Az nagy királyság, igen.

Elég nagy királyság. A második opció: 12 év után újra vb-negyeddöntős a magyar női kézilabda-válogatott.

Ez is nagy királyság, és közben a románokat is legyőztük, tehát ez két királyság.

És akkor nézzük a tahóságokat! Egyes verzió: a Tisza letagadta a saját megszorító csomagját, és megtagadja a saját szakértőit is. Ez az egyik verzió.

Ez kétirányú tahóság. Az egyik a mi irányunkba. Az embernek, ha már közbizalmat kér, akkor illik megmondania, hogy mit akar azzal kezdeni, itt van egy probléma, de ez a kisebbik. Ez nem nyerne szerintem. De amikor az ember a saját szakértőit tolja félre, az nem fair. Dolgoznak, a jó ég tudja, hány…

Meg tanulnak három-négy egyetemen. Diplomát szereznek.

Dolgoztak hónapokat, összeállítják a táblázatokat, és rosszul jövünk ki belőle, mert ebből csak rosszul lehet kijönni, és akkor azt mondja á, maga kicsoda? Nem is ismerem, jó napot kívánok! Ez is egy probléma, kétségkívül. Ez a nagyobbik csomag.

A kettes verzió pedig: Brüsszel kinyírná a rezsicsökkentést az orosz gáz és olaj betiltásával.

Nagy tahóság.

Az, az.

Azért használhatjuk ezt a kifejezést, mert a tahóságban mégiscsak van valami emberi, nem? Most persze Brüsszelről beszélünk, amiben nem sok emberi van, de a tahóság szóban mégiscsak van valami emberi. Jó szó egyébként, sok mindent foglal magában.

Köszönöm szépen. 

Az egyik tartalma az, hogy nem vagy tekintettel a másikra. Az egy tahóság, nem? Amikor valamit csinálsz, ami neked, úgy gondolod, hogy jó, de közben nem érdekel, hogy mi lesz a többiekkel. És én biztos tudnék találni érveket, hogy a brüsszeli döntés mögött milyen jól átgondolt szempontok vannak, de az biztos, hogy a mi szempontjaink nem szerepelnek köztük. Tehát az, hogy mi lesz velünk az ő döntésük következtében, tehát hogy nem lehet orosz olajat meg gázt behozni Európába, így Magyarországra se, ami lehet, hogy Franciaországból nézve nem egy nagy probléma, de mi lesz velünk, akinek ezen múlik az élete vagy legalábbis a családok pénztárcája meg a vállalkozásoknak a sikere, ezen múlik, van, nincs, és milyen áron van, tehát aki ezt nem veszi figyelembe… Például Trump elnök úr ezt nem követte el. Mert ő is hozott egy szankciós döntést. Majd a történelem eldönti, hogy jó volt-e az a döntés, vagy sem, de amikor szóltunk neki, hogy de, Elnök úr, ez bennünket megöl, nyilván nem azért hoztad ezt a döntést, hogy kitolj a magyarokkal, de bennünket megöl, hát akkor adj egy kivételt. Azt mondta: értem, és adott. Tehát ez rendben van. Brüsszelben hiába mondom, hogy adj egy kivételt, mert ezt mondom, és miután a szankciókhoz egyhangúság kell, eddig, ha nem adott magától, hát elvettem vétóval, ez nem tahóság, csak kiállás, most azt találták ki, hogy átminősítik, és ezentúl ez nem szankciónak minősül, hanem kereskedelempolitikai döntésnek. A jogászoknak mondom, a szankcióhoz egyhangúság kell, a kereskedelempolitikai döntéshez nem kell egyhangú döntés. És már ki is kerültek bennünket. Ez tahóság.

Akkor meg is állapodtunk. Ebben a pillanatban elindul, indul a szavazás.

Én nem jelölhetek? Bocsánat, csak te jelölhetsz vagy én is?

Hát dehogynem. 

Ezek a te jelöltjeid.

Oké, na tessék, tessék akkor. De ezzel már befolyásolod a…

Igen, igen, befolyásolom. Jó, jó, de bevallom…

De befolyásolod, ha teneked tetszik, hát, ha Orbán Viktornak tetszik, akkor…

Na, ne becsüld le az ellenállókat, az ellenállóképességét a magyaroknak. 

Nem a nézőket, hanem a trollokat, akik ebben a pillanatban elindíthatták a szavazást.

Jó, az nem érdekel, de őket nem kell, az nem számít, nincsenek itt.

Oké, nincsenek, oké.

Az én jelöltem más, mert szerintem az is a tahóságnak egy fajtája, hogy megdézsmálod folyamatosan a brüsszeli kasszát, és közben a magyarokat oktatod korrupció ügyében. Aztán kiderül, aztán jól letartóztatnak. Ez történik Brüsszelben.

Oké, de szerintem meg királyság.

Jó, akkor hát igen.

Letartóztatják, hát végre! Királyság, nem?

Igen. Most akkor hova írjuk be ezt?

Elnök úr, most…

Mind a kettőhöz jó.

Szavaztassuk meg! Ki mondja azt, hogy ez tahóság? Tegye fel a kezét! És ki az, aki azt mondja, hogy királyság, hogy úgy, ahogy van, lecsukják őket, és végre nekünk van igazunk?

Te vesztettél, Jenő.

Oké. Én ezt megdumáltam, mert az álmoskönyvek szerint egy miniszterelnök ellen jó az, ha veszít az ember.

Igen, igen. De most elviccelődünk ezen, és talán a szombat meg a hétvége meg is engedi, hogy komoly dolgokról időnként viccelődve beszéljünk, de ez egy komoly ügy azért…

Így van.

…mert arra hivatkozva, hogy ők valami hibát találnak bennünk, jogállamiság meg ilyenek, mindenfajta súlyos szankciókat akarnak a nyakunkba vágni, amiket, ha tudunk, kivédünk, időnként pedig elszenvedünk. És közben ők ezekben az ügyekben sokkal rosszabbul teljesítenek, mint mi. Tehát az egy komoly ügy, hogy Brüsszel visszaél a hatalmával. Tehát olyan ügyekért kért bennünket számon, amiben ő sokkal rosszabbul teljesít, mint mi. Ezt hogy’? Ez komoly dolog, mert ez vérre megy, vagy ha nem is vérre, akkor eurómilliárdokra megy. Ennek komoly tétje van, még ha viccelődünk is rajta, mert valóban abszurd az egész, jó, ha tudjuk, ez egy pimasz, szemtelen és arcátlan visszaélés, aminek következményei vannak, és ami ellen nemcsak viccelődve, hanem komolyan is harcolnunk kell. Én köszönöm egyébként, hogy ebben a harcban a támogatást eddig mindig megkaptam a magyar választópolgároktól, gondolom, a kecskemétiektől is, akiktől mindig megkaptam minden támogatást. Jenő, Neked mondom, hogy nyilván Te nem bújod a politikai statisztikákat, de most Kecskeméten vagyunk, és azt minden érzelgősség nélkül, szikár férfiassággal mondhatom, hogy engem a kecskemétiek még sohasem hagytak cserben, a legnagyobb bajban sem, és én sem hagytam őket cserben sosem a legnagyobb bajban. De hogy pozitívan beszéljek, mindig számíthattunk egymásra, és ez, remélem, így lesz a jövőben is. Ez egy nagyon erős nemzeti, jobboldali, keresztény bástya, ahol most vagyunk.

Ennyi volt ez a könnyed felvezető, jó? Tehát könnyed felvezető. Most akkor tényleg az „Apukám világa” tematikáján végigmenve én földobok témát, és közben nézem, hogy milyen kérdések vannak. És, ugye, holnap advent második vasárnapja. Az a remény. Ebben a pillanatban „Aki békét akar, velünk tart.” Ez a szlogen, és ez több, mint szlogen, ez egy komoly dolog. Nekem nagy megtiszteltetés, hogy én most Veled beszélgethetek, merthogy ez a háború nekem nagyon kemény. Tudniillik nekünk van két 18 éves fiunk, ikerfiaink. Az édesanyjuk élsportoló volt. A fiaim élsportolók akarnak lenni, ez a pályaív. Vízilabdáznak.

Sok sikert!

És nem akarom azt, hogy háborúban halottak legyenek. Mert nem ezt gondoltuk ki. Stimmel?

És közben meg az van, hogy olvasom a mindenféle őrültségeket, hogy megelőző csapást kell mérni Oroszországra, az Üvegtigrisnek az alap örökbecsűje jut eszembe: „Itt mindenki hülye?” Itt nekem csak gyerekeim vannak, Neked gyerekeid, unokáid és mindenkinek… Tehát ez nem játék. Valaki pukkant egy gombot, aztán…

Két dolgot kell ehhez hozzáfűznöm. Az első, hogy a háború, akárhol van, ha meg a szomszédban, akkor különösen, fájdalmas dolog. Tehát ezek nem játékkatonák, és nem játékfegyverek, és nem ilyen elektromos kütyük, amivel otthon lehet háborút szimulálni. Ez egy háború, ahol meghalnak. És nemcsak az a fájdalmas, hogy meghalnak, hanem minden egyes halott után marad özvegy meg őket elsirató édesanya, meg marad árva. Minden egyes halott egy emberi tragédia, és nemcsak egy emberé, hanem a túlélőké is. Ez egy olyan háború, ahol nagyon sokan halnak meg. Nem dolgom, hogy minősítsem őket, de ez két szláv nép, egyesek szerint egy, de ezt most nem kell megvitatnunk, mindenképpen két szláv nép, és a szlávok jó katonák, és elég kegyetlenek is. Tehát amikor a szlávok háborúznak, az fájdalmas, az durva, ott nagyon kevés a kegyelem, hallják is, meg látják is. Tehát a háború rossz. Ezért szerintem köszönettel és hálával tartozunk a Jóistennek, hogy végre olyan elnöke van Amerikának, aki – meggyőződésem szerint – utálja a háborút. Azt nem mondom, hogy nem használja, vagy időnként nem folytat, de hogy szívből utálja a háborút, mert azt gondolja, hogy a háború egy rossz dolog definíciószerűen, nincs miről beszélni, ebben biztos vagyok. És ezt kell nekünk, magyaroknak megragadni, hogy végre van egy nálunk jóval nagyobb szereplője a nemzetközi politikának, aki végre békét akar. A másik kérdés, amit föl kell tennünk az alapján, amit mond, hogy mennyire van ez hozzánk közel? Mert a háború önmagában rossz, de elér-e bennünket? Komolyan lehet-e venni azokat a vészjelzéseket, amiket én is leadok gyakran, hogy ez egy olyan háború, amibe belesodródhatunk, vagy belesodorhatnak bennünket. És a hír, amit meg kell osztanom Önökkel, az rossz. Tehát ez a háború nincs messze, de nemcsak földrajzi okokból nincs messze, mert a szomszéd országban van, hanem politikailag is közel van. És most nem akarom az adventjüket elrontani, de azt kell mondanom, hogy az európai vezetők eldöntötték, hogy Európa háborúba megy, erről döntés van. Nem „lehet,” meg „esetleg” meg „elment az eszük.” Ez már megtörtént, ott ülök köztük, döntés van, le is írták, sőt el is mondják. Van az a hivatalos európai uniós álláspont, hogy 2030-ra az Európai Uniónak készen kell állnia a háborúra, egy Oroszországgal megvívandó háborúra. Hadigazdaságot építenek. Hadigazdaságot nem építenek két hónapra. Átállítják a járműgyártást fegyvergyártásra, páncélozott eszközök gyártására. Sorolhatnám a példákat. Van egy tudománya is a háború előtti korszakok vizsgálatának. Ez egy olyan dolog, amit társadalomtudósok vizsgálnak, ezeket én olvasom, és a klasszikus fölfogás szerint a háborúnak, háborús expanziónak négy szakasza van. Az első, amikor a diplomáciai kapcsolatok megszakadnak. Ez megtörtént. A második, amikor bevezetnek gazdasági szankciókat, és elvágják a gazdasági együttműködést. Ezen is túl vagyunk. A harmadik, amikor jön a sorkatonaság és a hadigazdaságra való átállás. Ebben vagyunk most, ebben van Brüsszel. És a negyedik már az összecsapásnak a szakasza. Tehát nem véletlenül tartunk háborúellenes nagygyűléseket. Nem azért ez a neve, mert nem volt jobb ötletünk, hanem azért, mert ez a veszély. Most az, hogy Magyarország elérje, hogy Európa kimaradjon a háborúból, ez egy olyan feladat, amin dolgozni kell, de tudatában kell lenni, hogy meghaladja az erőnket. Itt leginkább imádkozni tudunk, hogy a Jóisten ne vegye el az eszét azoknak, akik jóval erősebbek és hatalmasabb országok, illetve azok vezetői, mint mi vagyunk. De ha nem tudod megakadályozni, hogy Európa belemasírozzon egy háborúba, akkor mit tehetsz magyarként? Itt csak ki kell nyitni a történelemkönyvet, itt nincs új feladat: ki kell maradni a háborúból. És a kérdés csak az, ki tudsz-e maradni a háborúból? Nem tudtunk kimaradni az első világháborúból, bár akartunk, nem tudtunk kimaradni a másodikból sem, mert akartunk, Tiszának sem sikerült, és Horthy Miklósnak sem sikerült. Azt kell megértenünk, hogy miért nem sikerült, és ha mi ki akarunk maradni a következőből, azt hogyan kell csinálni. Nem mondom, hogy éjjel-nappal, de komoly munkaóraszámban ezen gondolkodom. Most nem osztom meg Önökkel az összes idevonatkozó észrevételemet, mert akkor itt ülnénk még a következő adventkor is, csak annyit akarok mondani, hogy ahhoz, hogy kimaradj a háborúból, erőre van szükség. A gyengéket mindig beletolják a háborúba. Ezért nekünk minden eszközt meg kell ragadni, hogy Magyarországot erőssé tegyük. Gazdasági értelemben, politikailag, szuverenitásvédelemben erősnek kell lenni, hogy a végén, amikor eljön a nehéz pillanat, akkor képes legyél ne csak nemet mondani, mint Tisza, mert Tisza például nemet mondott, de aztán bedarálta a bécsi gépezet, és végül hozzájárult a háborúhoz. Vagy amikor Horthy Miklós hosszú ideig nemet mondott, de aztán 1944-ben csak megszállták Magyarországot a németek, és beletoltak bennünket a háborúba, sőt már hamarabb is tettünk ilyen lépéseket. Tehát figyelni kell a történelmet, tanulni kell belőle, és föl kell készülni arra, hogyha valóban bekövetkezik az, amit szeretnénk elkerülni, hogy 2030-ra az európaiak tényleg háborúba mennek, akkor mi abból ki tudjunk maradni. Nem lesz egyszerű, bonyolult lesz, lelkierő kell majd hozzá. A háború angyalai, de azok, azt hiszem, inkább a háború ördögei, mindig arról győzik meg az embereket, hogy jobban jársz a háborúval, mint háború nélkül. Lesz nagy kísértés. Ezt majd el kell magunktól hessenteni, a gonoszt le kell győzni, és a béke mellett kell majd kiállnunk. Eljön ez a pillanat, én erre készülök lelkileg. Azt is mondhatnám, nem akarom elvinni a beszélgetést, Jenő, bocsánat, egy választási logikába…

Nem, dehogy, iszom szavaid. Hát, ez komoly dolog!

…de azt is mondhatnám, hogy a 2026-os választás, ami áprilisban vár ránk, lesz a háború előtti utolsó választás. Amilyen kormányunk lesz 2026-ban, annak a kormánynak kell majd megküzdenie Magyarországért és kimenteni Magyarországot egy nagy valószínűséggel felénk közelítő háborús veszélyből. Amilyen kormányunk lesz 2026-ban, az lesz a sorsunk a háborúval kapcsolatban. Ha Brüsszel-párti kormányunk lesz, belevisznek bennünket a háborúba. Ha nem Brüsszel-párti, hanem nemzeti kormányunk lesz, akkor van esélyünk, meg még majd utána erőnk, de akkor lesz esélyünk, hogy kimaradjunk belőle.

Mondtam, hogy vannak SMS-ek, kérdések, természetesen megpróbálunk valamilyen szinten interaktívvá válni, de ide kívánkozik, amit én néhány nappal ezelőtt találtam, egy Jeffrey Sachs nevű, elég okos közgazdász ember…

Ismeretlen személyesen, egy közgazdász ember, 1992 óta ismerem.

Igen, azt mondta, hogy „Magyarország olyan diplomáciai helyzetbe került, amely Európában ritkaság. Washington, Moszkva. Orbán Viktor a kettőspályás diplomácia nagymestere.”

Majd a végén, majd a végén…

Majd így folytatja – csakhogy ide kívánkozik, amiről beszéltél, és nagyon komoly –: „Budapest tartós híd a rivális geopolitikai blokkok között, így nemcsak a béke” – és ez itt egy nagyon fontos, amit csináltok – „hanem a folytatásban, a gazdaságpolitikai történetben, ami meg már a béke utáni cucc.” És mondja egy amerikai okos…

Igen, és szerintem ebben neki igaza van. Nem szoktam mindenben egyetérteni vele. Egy nagy teoretikusa volt a gazdasági átmenetek problémájának, a kommunizmus után, tervgazdaság után hogyan kell átmenni egy piacgazdaságba, és ott nem fedték egymást a nézeteink, sokat beszélgettem vele, de azt hiszem, hogy ebben az ügyben inkább egyetértek azzal, amit mondott. Mert nemcsak ahhoz kell erőt gyűjteni, és nemcsak azt kell kigondolni, hogy hogyan maradj ki, hanem hogyha kimaradtál, akkor utána mi lesz? Mert, ugye, ha előtte jársz egy vagy két lépéssel a többieknek, akkor leszel sikeres. A nagy országoknak nem kell nagyon okosnak lenniük, nekünk viszont muszáj. A nagy ország erős, nagyméretű, hatalma van, ő, ha később jön rá valamire, akkor is tudja érvényesíteni az érdekét. De egy olyan méretű ország, mint mi vagyunk, nekünk agyasnak kell lenni. Bubek – ahogy Pesten mondják, tehát előre kell menni, gondolatban mindenki előtt kell lenni egy-két állomással, a lépéseinknek is, azokat is ahhoz kell, az előre gondoláshoz kell igazítani, és akkor nálad jelentősebb méretű országokat is meg tudsz előzni, vagy versenyképes lehetsz velük, egyébként mindig csak mögöttük kullogsz. Ezért egy olyan méretű ország, mint a mienk, nem engedheti meg magának, hogy buta legyen. Ezt a politikai döntéseinknél is ajánlom a figyelmükbe, hogy buta embereket sosem szabad az ország élére választani, mert annak többszörösen fizetjük meg az árát. Ami nem azt jelenti, hogy állandóan filozófusokat meg mindenfajta értelmiségieket kell az ország élére állítani, mert az okosság itt inkább a természetes intelligenciát jelenti, nem az iskolázottságot. Az iskola nem baj, ha van, az nem árt az embernek, de nem ezen múlik, hanem azon, hogy a természetes intelligencia meg a szív jó egyensúlyban van-e egymással. Ezért a politika mindenki előtt nyitva van, mindenkit biztatok. Tehát a politika nem csak az überokos iskolákat végzett emberek számára kinyitott pálya, itt minden rendes ember tud akár vezetővé is válni, mert itt egy másfajta okosság kell, nem pedig az iskolai okosság, zárójel bezárva. Tehát amit Sachs mond, az fontos. Most készülünk-e a háború utáni világra? Jelentem, hogy igen. Egyébként is általában mindenre készülök, például készülök arra is, hogy nyerni fogunk 2026 áprilisában. Nem arra gondolok, amire Önök, hogy már behűtöttem a pezsgőt, nem ez az előre gondolkodás, nem, hanem vannak olyan kis szakértői munkacsoportok, akiknek már az a feladatuk, hogy nézzék meg, hogy mi nem működött jól az elmúlt tizenöt évben vagy az elmúlt négy évben, vagy min lépett már túl az idő, amit már nem úgy kell majd csinálni, mint most. És legyenek terveik, mert most kampányolni fogunk, ugye, utcai harc van, tehát nem tudunk ezeken gondolkodni, de vannak emberek, akik gondolkodnak azon, hogy a kormányzati szerkezethez például, amely egy bonyolult gépezet, mely ponton kell hozzányúlni, különösen a háborús veszélyre való tekintettel, hogy az jobban működjön, mint ahogy eddig működött. Tehát az előre gondolás fontos, de a nemzetközi politikában is. Én nem titkolom el, legfeljebb nem mondhatok el minden részletet, de én egyezkedem az amerikaiakkal arról, hogy milyen gazdasági együttműködés legyen Magyarország és Amerika között a háború után. És egyezkedem az oroszokkal is arról, hogyha megszűnik az egész szankciós rendszer, mert ez nem marad mindig így, és Oroszországot nem kivágni akarják a nyugati világgazdaságból, hanem újra üzletelni, gazdasági kapcsolatokat akarnak vele kiépíteni, akkor kellő ütemben és jól mi, magyarok hogyan tudunk ebből valamit hasznosítani. Tehát ilyen értelemben én készülök, készülgetek arra, például megy egy hatalmas üzleti delegáció december elején, a napokban Moszkvába, kifejezetten a gazdasági együttműködés kérdésében tárgyalni. Tehát előre kell gondolkodni, mert a háborúnak, ha a Jóisten megsegít bennünket, annak úgy lesz vége, hogy mi nem sodródunk bele, tegyük föl, az amerikai elnök sikerrel jár, visszaintegrálja az oroszokat a világgazdaságba, fölszámolják a szankciókat, és egy másik gazdasági térben találjuk magunkat. Most egy szankciós térben vagyunk, ami így összetol bennünket, összehúzódzkodunk, mert eltilt dolgoktól, de ha az amerikai–orosz megállapodás megvan, az a tér kitágul majd. És akkor aki fölkészült, az tud leginkább majd teret foglalni meg lehetőséget kihasználni. Tehát igaza van ennek a Sachs nevű professzornak.

Na, jó, hogy akkor beszúrtam, meg megtaláltam, mázli, tehát mázli. Vak tyúk is talál szemet. Föl kell gyorsítanunk, mert annyi kérdés van és tulajdonképpen a témák is, és nagyon kevés az idő. Ugye, mi előre megyünk, nem hátra, tehát az idő nem az, hogy még, azért azt figyeljük.

Megvettem.

Szóval Szántó Kamilla ehhez a témához azt írja, szerintem nem is kell hozzá kommentárt fűzni, mert vannak, akik nem így gondolják, amiről mi most beszélünk: „Mindenhonnan megállás nélkül folyik a brüsszelezés és a háborúzás meg ukrajnázás. Nem gondolja maga sem, hogy bárki elhiszi, hogy ezt a háborút valaki szeretné?” Röviden, tényleg.

Ez egy annál okosabb fölvetés, mint ahogy fölolvastad.

Jó, én olvastam föl. Oké.

Ha szabad ezt mondanom.

Dicsérjen meg téged Orbán Viktor. Köszönöm szépen!

Ne, ne! De ezt valószínűleg azért olvastad így, mert rosszindulatot föltételeztél a kérdés mögött.

Igen.

És valószínűleg volt is.

Oké.

De ettől még a kérdés lehet jó. A Jóisten a rossz dolgokból is jó dolgot tud csinálni, ezért ez egy rosszindulatú, de fontos kérdés. És valóban nehéz, és szerintem, aki a kérdést föltette, mindegy, hogy most valószínűleg nem szimpatizál velünk…

Szántó Kamilla.

…de egy józan hölgy volt, mert ez egy fontos kérdés. Egy józan ember számára nehéz elképzelni két világháborúval a hátunk mögött, hogy hogy’ a fészkes fenébe lehet valakinek az a gondolata, hogy egy háborúból lehet jól kijönni, ezért a háború lehet cél. Ezt egy normális ember nem hiszi, ez nem megy be a hajunk alá, ez abszurdnak tűnik. De nem így van sajnos. Részben, mert a háborúk régen voltak, nem is mindenkit ugyanúgy érintettek, tehát a mi szenvedéstörténetünk, nem mondom, hogy nincs másé, mely akkora lenne, mint a mienk volt, de az kiemelkedően súlyos, a mienk. Ha végzünk egy gyors fejszámolást, elvesztettünk 900 ezer embert az első világháborúban, elvesztettünk 600 ezret a másodikban, a szovjetek bejövetele után azonnal elmenekült 200 ezer ember, utána kitelepítettek 200 ezer németet, és utána, 1956-ban elment 200 ezer körülbelül. Ha ezt összeadom, ez 2 millió 100 ezer ember, amit vesztettünk. Ez a mi szenvedéstörténetünk. Ha ezek az emberek meglennének meg az ő gyermekeik meg az unokáik, akkor nem beszélnénk demográfiai problémáról, meg azt, hogy kis ország, meg ilyeneket nem mondanánk, az akkora erő lenne. Tehát én csak azt akarom mondani, hogy nem mindenkinek van olyan hatalmas és mély szenvedéstörténete a háborúkkal kapcsolatban, mint a mienk. Nem minden országot bombáztak úgy szét, mint ahogy bennünket, és különösen, mondjuk, Budapestet, ha nézzük – Kecskemét történetét ebből a szempontból nem ismerem, de Budapestét igen –, amit a németek erődnek nyilvánítottak, és fölrobbantották az összes hidat, és lőtték Budáról Pestet, az oroszok jöttek keletről, szárazföldi erők, és lőtték a várost, az angolszászok meg bombáztak. Jó napot! Aki ezt nem érti, az nem érti a külpolitikát. Magyarország csak magára számíthat. És ha nem jól csináljuk, akkor egy olyan helyzetbe is belevihetjük magunkat, ahol mindenki az ellenségünk ahelyett, hogy a barátaink lennének. Tehát azt akarom mondani, hogy a háborús pusztítás a magyar ember lelkében sokkal mélyebben van beírva, és az ösztöneinkben sokkal mélyebben működik, mint egy csomó nyugat-európai politikuséban. Ezért ami nekünk evidens, hogy a háború csak rossz lehet, erről Nyugaton nem így gondolkodnak. Ők például azt gondolják, hogy lehet belőle pénzt csinálni. És egyre inkább a pénz veszi át a hatalmat ebben az ügyben. Nézzék meg, és majd figyeljék a következő hetet. Egyre többet beszélnek arról, hogy mi lesz akkor az asztalon lévő 200-230 milliárd eurós befagyasztott orosz vagyonnal. Eddig is ott volt, eddig erről olyan szégyenlősen beszéltek, de most nyíltan beszélnek róla, mert az oroszok meg az amerikaiak, ha megállapodnak, azt a pénzt leveszik az asztalról. Nehéz elgondolni, hogy a világ egyik legjobban kiképzett elnöke – szolgálati értelemben – az orosz oldalon, itt meg a világ egyik legjobban kiképzett amerikai elnöke egy nagy halom pénzt otthagyjon az asztalon, ezt nehéz elképzelni. De az európaiak azt gondolták, hogy ez lesz az a pénz, amit ők meg megszereznek, és persze ezt a pénzt odaadják Ukrajnának. De mire is fogják költeni az ukránok? Egy részét arra, olvassuk a híreket, hogy az ukránok megállapodást kötöttek a franciákkal száz vadászrepülő megvásárlásáról, a németekkel meg emerről, olaszokkal meg amarról. Tehát itt rengeteg, nagy, hatalmas fegyverüzlet megy, aminek a gazdái végül is a nyugat-európai országok, és ez a pénz egy bizonyos cirkulálás után megérkezik hozzájuk. És ahogy egyre mélyebben vagyunk a háborúban, a háború gazdasági lordjai, a háborús lordok egyre erősebb befolyást gyakorolnak a döntéshozatalra. Tehát egy idő után már… Első világháború, bocsánat. Ferenc József a följegyzések szerint a végén már elfogadta volna mindazt, amit a szerbek, a korábban követelt intézkedéseket, nem, de a végén már végrehajtottak volna, és azt mondta, hogy akkor nem kell háború. De Berlinből a katonák azt mondták, már elindultunk. Csak azt akarom mondani, hogy a politikusok kezéből, ahogy az idő megy előre, a háborús döntések egyre inkább kicsúsznak, és máshova kerülnek át, részben a katonákhoz, részben pedig a gazdasági emberekhez. Tehát a diplomáciának muszáj megtartania az autoritását, a hatalmát, a döntéseit, mert mégiscsak mi vagyunk fölhatalmazva arra, hogy az emberek érdekét képviseljük, egyébként kicsúszik, parciális, részérdeket képviselő háborús meg gazdasági emberek kezébe, és abból baj van. Tehát azt üzenem ennek a hölgynek, hogy ne magából induljon ki. Őneki több esze van, és józanabb, mint a legtöbb nyugat-európai vezetőnek, ezért vegye komolyan a fenyegetést.

Meggyőztél. Oké. Elfelejtettem a hölgy nevét, jó? Nem írtam föl, rendben van.

Végül is neki volt igaza.

Oké. Zoltán Kakucska: „Csiszár Jenő nyelvcsapásszáma csak a kolibrik szárnyához mérhető.” És elérkeztünk a belpolitikához. Ezen a héten pukkant egy újabb gyöngyszem. Ugye, klasszikusokat csak pontosan szabad, jó? Tehát amiket én összeszedtem ezzel kapcsolatban: „Egy hamisított, nemlétező, egyébként nem is létező, de hamisított dokumentum, amelyet Orbán Viktor ChatGPT-n hegesztett.” Hát a Tisza gazdaságpolitikai stratégiája. Három mondat.

Ó!

Miért, többet érdemel?

Igen, szerintem érdemel. Ez a ChatGPT izé egy komoly dolog. Egyszer kellett gyorsan írnom egy beszédet a gazdasági semlegesség témájában. És az egyik kollégám mondta, hogy ne szenvedjünk, hanem üssük be ebbe a ChatGPT-be, majd az megírja, nézzük, mi jön ki belőle. Mondom, nézzük! Pár perc alatt kaptam egy olyan beszédet, amely 80 százalékban rendben volt. Még azt is mondhattam, hogy radikális hangvételűt kérek, amelynek a lényege a nemzeti szuverenitás melletti kiállás. Ez úgy írta meg. Tehát azt akarom csak mondani, függetlenül most a Tiszától, hogy itt van valami a horizonton, amivel kell foglalkozni, a Tiszától függetlenül, ami lehet áldás is meg átok is. Én nem tudom, mi lesz ebből, csak akarom mondani, hogy itt valami, ami elválasztja a teljesítményt meg a mondást meg a képet a személyétől, magától a gondolat gazdájától, itt valami történik a világban, és erre föl kell készülni, zárójel bezárva. A Tisza Párt is jó valamire, látják. Előhozza az emberből ezeket a gondolatokat. Ami a gazdasági programot illeti, erről, Jenő, azért nem tudok két mondatban beszélni, mert Magyarországon nagyon sok ember azt hiszi, hogy sokfajta gazdaságpolitika közül lehet választani, hiszen neki is olyan sok jó ötlete van, tele vagyunk kiváló gazdaságpolitikusokkal, hogy mit kéne csinálni. De az igazság az, hogy amikor összerendeződnek a dolgok, az intézkedések, a javaslatok, a tervek, akkor valójában mindig csak kétfajta gazdaságpolitika marad az asztalon: az vagy jobboldali vagy baloldali. És ezt is lehet hosszan elemezni, de van egy kulcspontja, szeretném ezt elmondani, ritkán van módom, hogy erről beszéljek…

Akkor én hátradőltem.

…de ennek is van egy magja, ameddig érdemes belehatolni ezekbe a programokba. Ugyanis a különbség, amely elválasztja a két lehetőséget, ami előttünk áll, és amiből majd választhatunk mindannyian meg a politikusok is, de mi, mint választók is, az, hogy hogyan gondolkodunk arról, hogy hol van jó helyen a pénz. A baloldaliak azt gondolják, hogy nem jó, hogyha a pénz az embereknél meg a vállalkozóknál van, a pénz akkor van jó helyen, ha a politikusoknál van. Merthogy szerintük – van ebben ráció – a világ igazságtalan, és az igazságtalanságokat ki kell javítani valahogy, és ami a gazdaságban létrejön igazságtalanság, avatkozzunk bele, vegyük el a pénzt, és mi ahelyett, hogy a gazdaság maga döntene a pénzek áramlásáról, mi magunk, politikusi döntésekkel rendeljük ide-oda-amoda a pénzeket, és ebből egy igazságosabb világ jön létre. Ami egy vonzó gondolat, a baj az, hogy akárhányszor kipróbálták, csak nagy baj lett belőle. Merthogy a politikusok is emberekből vannak, tudnak rossz döntéseket hozni, és így tovább. Ennek a szélsőséges formája a tervgazdaság, a padlássöprések világa, egészen Karl Marxig tudunk visszamenni. A jobboldaliak erről mást gondolnak. Azt gondolják, hogy persze, közösség vagyunk, egy nemzet, egy város, vannak közös szükségleteink, rendőr kell, közvilágítás kell, a betegeket meg kell gyógyítani, az idősekről gondoskodni kell, tehát valamennyi pénz kell közös célokra, de csak annyit vegyünk el az emberektől, amennyi ehhez szükséges, a többit meg hagyjuk náluk, merthogy mi jó az embereknek, és mi nem, azt majd ők eldöntik. Meg a vállalkozások helyett se mi döntsük el, hogy mi jó nekik, majd ők eldöntik. Tehát ezért mondja a jobboldal, hogy egy minimális állam kell nekünk, egy olyan állam, ami csak annyit vesz el, amennyi a funkcióihoz szükséges, a többit meg hagyja ott. Ennek a vége az, hogy a baloldal mindig adót emel, a jobboldal meg mindig adót csökkent. Önök ennyit látnak ebből, de ennek a végén ez a különböző gondolkodás van. És azt akarom csak mondani, hogy most én nem tudom persze, hogy hogy’ meg miként rakták össze ezt a programot, de az egy tőrőlmetszett baloldali program. A vége adóemelés. És nem buta emberek írták. Jó helyen kapargálnak. Például megnéztem a kutyaadót, ugye? Vagy ebadó, vagy hogy kell ezt mondani

Szerettem volna rákérdezni.

Bocsánat, a macskaadót nem tudom megnézni, a macskákról nincs nyilvántartás, tehát azt nem tudom, hogy gazdaságilag értelmes-e, de például a kutyáknál mit találtam? Megtaláltam azt, hogy Magyarországon van a legtöbb kutya egy főre számítva az egész Európai Unióban. Száz magyar emberre 29 kutya jut. Tehát amikor a baloldaliak azon gondolkodnak, hogy milyen jogcímen lehetne elvenni pénzt az emberektől, a kutya például egy egész logikus jogcím. Ha ilyen sok van belőle, egész Európában ilyen előkelő helyen vagyunk, akkor legyen még ebadó is. Csak azt akarom mondani, hogy ezek a kis marhaságok, amiért majd persze a választók kimérik a maguk taslijait a szerzőknek, ezek a kis marhaságok önmagukban nem butaságok, hanem egy baloldali logika mentén összerendezve kirajzolnak egy világképet. Majd mi helyettetek eldöntjük, hogy mi legyen a ti munkátok gyümölcsével. És szerintem ez a választóvonal, amit gazdaságpolitikailag figyelembe kell vennünk.

Nagyon kevés időnk van.

Nem, annyi időnk van, amíg a nézők haza nem mennek.

Oké, oké, oké. Akkor ezek szerint az Apukám világa komfortos.

Bocsánat, nagyon fontos, tehát nem arról van szó, hogy ők jöttek miattunk, hanem mi jöttünk őmiattuk.

Elnök úr, ha így folytatod, akkor standing ovation lesz itt a végén. Idekívánkozik egy Józsa Zsolt nevű SMS-t küldő kérdése. Azt mondja: „Kérdezz bármit! Úgyse válaszolok. Ez is jó műsor lesz. Mondjuk, megkérdezném, hogy hol van a Fidesz gazdasági programja, mikor ismerteti a miniszterelnök?” Ő is jóindulatú, ugye?

Igen, igen.

Tehát oké. Persze.

Igen, de minden rosszindulatot föl lehet használni valami jóra. Széchenyitől olvastam és tanultam, nagyon fontos, hogy a kövekből, amiket ránk hajigálnak, lépcsőt lehet építeni. Milyen igaz! Most például ez a nyilvánvalóan rosszindulatú kérdés, ez egy esélyt adna nekem, csak nem akarom Önöket untatni, hogy felmondjam a Fidesz gazdasági programját. De ennél még nagyobb lehetőséget kínál, mert nem fölmondom, hanem előhúzom azt az aduászt, hogy mi egy kormányzópárt vagyunk, és a mi programunk nem papíron van, hanem az életben. Hát azt csináljuk! Kedves barátom, nézd meg, itt van, ez az!

Borzasztó…

Három pontra játszok, nem döntetlenre.

Borzasztó, borzasztó, mert keresgetnem kell, hogy mi férhet még bele, de azt mondtuk, hogy az „Apukám világa” azért bekeményít. Dobrev Klára írta.

Na! Már nem keltünk föl hiába. Igen?

Igen? „24 órája tudjuk, van kiskorú áldozata Juhász Péter Pálnak, a Szőlő utcai rémnek. Meddig mentegetik még a pedofilokat?”

Fontos kérdés szerintem.

„Amikor Semjént kellett mentegetni, azonnal megszólalt. Most hallgat. Meddig még?”

Advent van, durva dolgokat fogok mondani, igyekszem szelíden. Vegyük komolyan először is a kérdést! Szerintem, aki gyerekekhez nyúl, azt miszlikbe kell aprítani. Itt nincs miről beszélni!

Bocsánat, most kiestem a szerepemből.

Ahogyan az édesanyám mondaná: kikaparom a szemét. A másik dolog csak, hogy ne maradjak adós. A kérdező hölgy férje miniszterelnök volt, és ezért ők egy baloldali kormányteljesítményt letettek az asztalra. És azt találom az adatokban, hogy 2010 előtt 80 pedofil volt börtönben 2010 óta, tehát legutóbb 700. Ki menteget itt kit?

Mehetünk tovább? „Apukám világa.”

A miszliknél kisebbre, nem tudom őket vágni már.

Keresztesi Johanna: „Hol a lóvé, miniszterelnök úr?” Markó Márk és Zsiros Szabolcs:” Hol vannak az MNB-ből ellopott milliárdok?”

Az MNB-ről azt tudom mondani Önöknek, hogy ez egy fájdalmas dolog, mert az a vád, hogy ott pénzek tűntek el. De azt javaslom, hogy ne intézzük el ilyen nagyvonalúan, hanem emlékeztessük magunkat arra, hogy mégiscsak sikerült átmennünk a piacgazdaságba a tervgazdaságból, és itt azért mindennek van felelőse. Tehát a mai gazdaságban minden forintról szóló döntés mögött döntéshozók vannak. Van könyvelő, gazdasági igazgató, könyvvizsgáló, felügyelőbizottság, ellenőrző szervek, tehát ma már azt nem lehetetlen kideríteni, hogy ha hiányzik az az összeg, akkor mégis kinek a döntésénél tűnt az el? És ezt ki kell deríteni, mindegy, hogy jobboldali, baloldali, fideszes, nem fideszes, akármicsoda. Az nem fordulhat elő, hogy bármelyik állami intézmény, ideértve a jegybankot is, nem tud az utolsó fillérig elszámolni. Ilyen nincs! El kell számolni, és ha valaki hibát vétett, ki kell mérni azt, ami jár érte. Nincs pardon! És nagyon remélem, hogy ezek a szerteágazó vizsgálatok, mert itt most már van minden, Állami Számvevőszék, rendőrség, mindenki, kideríti, a végén lesz egy világos helyzetkép, és ez alapján mindenki megkapja azt, ami jár neki. De a Magyar Nemzeti Bank pénze jelentős összeg ugyan, de sokkal kisebb, mint az ország pénze vagy a költségvetés, tehát az a kérdés, hogy hol a lóvé, vagy hol a lé, ahogy Csurka Pista bácsi mondta, az túlmutat a nemzeti bankon. Csináltam egy kigyűjtést magamnak, mert a jóindulat minden városban azért ebben a formában megnyilvánul, mindenhol kapok ilyen kérdést, és megnéztem, hogy hol a lóvé Kecskeméten. Elkerülő körgyűrű, ott van benne. 57 milliárd van a Kecskeméten belüli utaknak a felújításában. Négy új bölcsőde, három bölcsődefelújítás, kilenc óvodafelújítás, kilenc iskolakorszerűsítés, a városháza felújítása, ami fantasztikus, gratulálok hozzá, a világ egyik legszebb épülete, a szabadkai városháza az egyetlen versenyképes, amit láttam. Városháza. Kada Elek Technikum, már 5,5 milliárd belement, és még 14 milliárd megy bele mostanában. Kodály Intézet, 28 milliárd. Hiteltámogatást adunk vállalkozásoknak, kigyűjtöttem, hogy az Önök vármegyéjében lévő vállalkozások mennyi támogatást kaptak ezen az ágon, 100 milliárd forintot kaptak. Kigyűjtöttem külön a kecskemétieket: mennyit kaptak a kecskemétiek? Ők 23 milliárdot. Ezen kívül még megemlítem, hogy megkétszereztük Magyarország nemzeti vagyonát – megkétszereztük! –, és mintegy szimbólumként mondom Önöknek, hogy amikor hivatalba léptem másodszor, 2010-ben, akkor a nemzeti bank aranykészlete 3,5 tonna volt, most meg valahol 110 tonna körül van. Én azt természetesen, miután ismerem az életet, szügyig gázolok benne, nem mondhatom, hogy a mostani kurzus vagy kormányzat hibátlan lenne, azt sem mondhatom, hogy nem történnek néha olyan dolgok, amiknek nem szabadna megtörténni, de mindenkinek kimérem azt, ami jár. Tehát nem akarom azt mondani, hogy hibátlanok vagyunk, de azt nem fogadom el, hogy tizenöt év kormányzás után ne legyen nyilvánvaló mindenki számára, hogy ebben a tizenöt évben Magyarország gyarapodott. A családok is gyarapodtak, a vállalkozások is, és az egész nemzet közösen is gyarapodott. Lehet ezt még jobban is csinálni, majd meg is mutatjuk, igen.

Miniszterelnök úr! Számos kérdés van már, de hát előre mentünk nagyon. Itt a végén természetesen két dolog van, amit le kell üssünk. Mi a hét tahósága, és mi a hét királysága?

Akartam még másról is beszélni, az már nem lehetséges? Hoztam egy-két gondolatot.

Elnök úr, én is.

Igen, igen. Nem tudom, hogy átvehetem-e a műsorvezetőtől a műsor irányítását. 

Bármit, úgyis a műsorvezetőt lövik le, hát persze, egy műsorcsúszásnál soha nem a vendéggel foglalkoznak, mindig a műsorvezetővel.

Ne sajnáltasd magad, az újságírók kivételes helyzetben vannak. Emlékszem, egyszer játszottunk egy futballmeccset az újságíró-válogatott ellen. Odamentem a középpontba, mint csapatkapitány, hogy elkezdjük a mérkőzést az ellenféllel, az újságírók csapatkapitányával, aki ezzel fogadott: „Barátom, úgyis az lesz az eredmény, amit én megírok.” Úgyhogy az újságíró, vagy a riporter…

Ez jó, ez jó!

…ne sajnáltassa magát nálam, én jobban ki vagyok szolgáltatva, azt hiszem. De azt szerettem volna még mindenképpen valahogy idecsempészni,

Kérem.

…mert első pillantásra majd vicces lesz, de aztán rájönnek arra, hogy drámaian komoly, vagy rájöhetünk arra, hogy drámaian komoly. Az Egyesült Államok a napokban megalkotta az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiáját, ahol leírták, hogy hogyan kell gondolkodni amerikai fejjel a világról, és hogyan kell gondolkodni a lehetséges ellenfelekről és partnerekről. Ez az ő dolguk, ez önmagában nem érdekes, de írtak Európáról is, és ez már érdekes. Csak nehogy azt higgyék a nézők, hogy Európáról csak én mondok olyan elvadult dolgokat, olyan furcsa dolgokat, mint amiket szoktam. Ezt olvasom az amerikai nemzetbiztonsági stratégia néhány napos, új változatában. „Az európaiak nagy többsége békét akar, de ez a vágyuk nem alakul politikai cselekvéssé, nagyrészt azért, mert a kormányaik megcsúfolják a demokráciát.” Lehet, hogy Rogán Tóninak nagy befolyása van, de akkor nincs, hogy ezt ő íratta volna. És így folytatódik a szöveg, és ez aggasztóbb annál is, mint amit eddig mondtam: „Ha a mai trendek folytatódnak, a kontinens, vagyis Európa húsz év múlva vagy még annál is rövidebb időn belül felismerhetetlenné válik. Ebből adódóan” – mondja egy amerikai – „jelenleg messze nem egyértelmű, hogy az európai országok rendelkezni fognak elég erős gazdasággal és hadsereggel ahhoz, hogy megbízható szövetségesek maradjanak.” Ez már komoly. Tehát nemcsak arról van szó, hogy mi látunk egy nagy átváltozást Nyugat-Európában, hanem arról van szó, hogy akik a mi szövetségeseink, az átváltozás eredményeképpen azzal számolnak, hogy Európa úgy megváltozik, hogy nem biztos, hogy megbízható szövetségese maradhat az Egyesült Államoknak. Ez első pillantásra egy technikai szöveg, de ez egy olyan mély összefüggéseket feltáró gondolat, amin érdemes eltölteni gondolkodással valamennyi időt. Ezt csak azért hozom ide, hogy azok, akik kételkednek abban, hogy Európában rossz irányú és komoly fenyegetést jelentő folyamatok zajlanak, és azt gondolják, hogy Magyarországnak a brüsszeli útra kellene tévednie, és csak a buta, polgári, jobboldali, nemzeti, keresztény kormány nem látja ezt a nyilvánvaló tényt, azoknak akartam ideidézni, nem feltétlenül az itt ülőknek, hogy emberek, nemcsak mi mondjuk, hogy baj van. Európa legnagyobb szövetségese is pontosan ugyanazt mondja az európai bajokról, amit mi. Ezért mindent, amit mi mondunk, és mi veszünk észre, vegyük komolyan a magunk számára, és vonjuk le belőle a megfelelő következtetést, visszamenve Budapest bombázásáig. Csak magunkra számíthatunk. Függetlennek kell maradni, szuverénnek kell maradni. Ez nemcsak becsületbeli kérdés, nemcsak önbecsülés kérdése, hanem ez gazdasági kérdés is. Amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik gazdaságilag, rosszul jár. Csak akkor járunk jól, mindig csak akkor voltunk sikeresek, hogyha Magyarország szuverén, önálló állam volt, és a saját útját járta. Ezt jelenti szerintem az amerikai írás, ha átírom magyar tapasztalatokra.

Ez tényleg nagyon fontos, hogyha ezt kihagytuk volna. Köszönöm szépen! Hát így kell jól vendéget hívni, tehát még tesz egy kicsit, már így is pompás volt, már így is tűzijáték volt, és akkor még azt a kis pöttyöt fölrakta. Elnök úr, nagyon köszönöm Neked ezt.

És mennyi maradt a zsákban!

Mennyi maradt a zsákban? Miket fogok én kapni? Ezt se olvastad föl, azt se olvastad föl, de nekünk most már tényleg csak két olyan dolog maradt, ami a hét tahóságát és a hét királyságát kell itt most megneveznünk. Azt mondja, hogy a hét tahóság-nyertese – szerinted? –: A Tisza letagadta a megszorító csomagját, és megtagadja a saját szakértőit.

Brüsszel megúszta.

Brüsszel megúszta még, egyelőre megúszta. A hét királysága pedig, erre azért az angol fogadóirodák is elég szépen…

Igen.

…tettek volna: 11 százalékkal nő a minimálbér.

Hoppá! Az ellenkezőjét gondoltam. Az ellenkezőjét gondoltam, mert olvastam a magyar női kézilabda-válogatott játékosainak a nyilatkozatait még a románok elleni meccs előtt. Tegnap az borzalmas volt…

A japánok ellen, igen.

…majdnem meghaltam ott. De a románok ellen minden rendben volt. Ugye, nem könnyű jól nyilatkozni egy románok elleni meccs előtt, ugye? Könnyen félre lehet csúszni. És néztem, hogy hogy’ oldják meg a lányok? Hibátlanul oldották meg. Mindent elmondtak, amit gondolunk úgy, hogy semmit nem lehet rajtuk számonkérni. A kedvencem az volt, hogy valamelyik azt mondta, hogy nekik megyünk, azt kész…

Elnök úr, lehet, hogy április után ott is lehetne castingolni, mert lehet, hogy használható kommunikátorokat lehetne találni?

Vannak, vannak! Itt is voltak nagyon tehetséges sportolók, ma hallottam itt többet is, de vannak. Szijjártó miniszter úr jól csinálja, hogy nézi a sportolókat. És akik kikerülnek a sportból, és, ugye, a sportoló nemzetközi térben van, egy. Tehát nem kell kiképezni a nemzetközi világból. Kettő: jó helyen van a szíve, ugye, mert ő egész életében azért dolgozik, hogy egyszer ezt a magyar zászlót húzzák föl. Azt akarja, hogy a magyar zászlót húzzák föl, hogy a himnuszt énekeljük el, ugye. Ott nincs hiba.

Igen.

Ott nincs elhajlás, nincs baleset. Három: bátor emberek. És a diplomáciában az kell. Ezért a külügyi szolgálatban mi keressük azokat a volt sportolókat, akiknek van ilyesmihez kedvük, képességük, és hajlandóak erre vállalkozni, hogy a köz szolgálatát a külügyi tevékenységekhez, a belpolitikában is én is keresem őket, várom azokat a sportolókat, akik az életüket nem edzőként meg sportvezetőként akarják folytatni a karrierjük lezártával, hanem szeretnének a köz szolgálatába állítani az erejüket. Úgyhogy ez egy meghívólevél, várunk mindenkit!

Elnök úr, én nagyon szépen köszönöm. Egyet sajnálok, hogy nagyon sok kérdés maradt ki, és záporoznak a kérdések, és úgy gondolom, és úgy tudom, hogy én egyszeri „Apukám világa” megindult.

Majd a pontozóbírók eldöntik.

Oké, én bevallom őszintén, hogy izgalmas volt. Nekem izgalmas volt, nagyon szépen köszönöm!

Megnézzük.

Csinálnám tovább, na.

Megnézzük az összes ilyen találkozó után, hogy mit gondoltak maguk az emberek. Mert egy dolog, hogy mi itt hogy’ éreztük magunkat, erről majd beszéljünk…

Oké.

…de ez másodlagos. Az a fontos, hogy az emberek hogyan érezték magukat, mert nem egyszerű, ilyen műhelybeszélgetésekben nem akarom rabolni az idejüket, de nem olyan egyszerű ezt kitalálni. Hogyan szoktunk találkozni? Vannak események, nagygyűlések, van valami, és jön a miniszterelnök, és mond egy beszédet. De ezt már 35 éve csináljuk, nem? Én próbálok ugyan újakat mondani, de miután nagyon sok mindenről ugyanazt gondolom, ezért nehéz nekem, ugye, mindig olyan újakat mondani, ami az Önök számára izgalmas lehetne. Úgyhogy keressük a formátumokat, hogy hogyan lehet közéletről, politikáról, hazáról, családról, közös ügyeinkről úgy beszélni, ami a megközelítés újszerűsége miatt mégis valahogy az Önök számára is használható és izgalmas lesz. Ez egy kísérlet volt, Jenő.

Áh! Próbanyúl.

Meglátjuk.

Oké, akkor ezek után, ettől kezdve én próbanyúl vagyok. Oké, rendben van. Abban reménykedem, hogy azért kicsit szórakoztatóbbá tettem, és kicsit piszkálhattalak is.

Én tudtam volna jobban is piszkálni magam, de nem baj, ezt majd…

Elnök úr, nagyon szépen köszönöm! Hölgyeim és Uraim! Orbán Viktor miniszterelnök úr.

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!