Orbán Viktor beszéde a Tomori Pál híd átadásán

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Rövidre kéne fognom, mielőtt megsülnek itt a napon, de olyan ritkán adunk át Duna-hidat, hogy mégiscsak meg kell adni ennek a módját, ezért el fogom mondani az Önök szenvedései ellenére is a rövid köszöntőmet. Előtte azonban, hogy a szemforgatás bűnébe, az álságosság hibájába ne essek, emlékeztetnem kell magunkat, hogy egy választási kampány kellős közepén vagyunk, és komoly munka vár ránk a hátralévő három napban. Tudom, hogy sokat dolgoztak, látok itt olyan arcokat, akiket a békemeneten is láttam a hétvégén, amikor együtt álltunk ki béke és Magyarország mellett, és tudom, hogy sokat dolgoztak, de a választási kampánynak olyan a természete, mint a sportmérkőzéseké, ahogyan Rocky mondta a legendás filmben: mindig a végén van vége. Tehát arra szeretném Önöket biztatni, hogy amint itt vége van az ünnepségnek, azonnal menjenek, és legyenek kedvesek, álljanak ki a Fidesz–KDNP jelöltjei mellett, és segítsenek nekünk a kampányban. Tudom, hogy mindenki fáradt, de hogy egy másik klasszikust idézzek, egyszer megkérdeztem Schwarzeneggert, hogy hány fekvőtámaszt szokott csinálni egy nap, és azt mondta, hogy csak onnan számolom, ahonnan már fáj. Most már ebben a szakaszban vagyunk. Nekem legalábbis már fáj. Remélem, hogy Önöknek is, de arra kérem Önöket, hogy a hátralévő három napban azért még apait-anyait tegyenek bele ebbe a kampányba.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Először is szeretném mindannyiunknak megköszönni, hogy ennyien eljöttek. Külön köszöntöm Filvig Géza és Szabó Péter polgármester urakat, valamint Süli János és Font Sándor képviselő urakat. Ez a mai alkalom az ő közös munkájuk eredménye, nélkülük nem állna itt a híd. Sőt, az a munka, amit különösen a két képviselőtársam külön-külön és együtt is folytattak a hídért, önmagában gigászi teljesítmény. A jó ízlés megakadályoz abban, hogy fölidézzem a COVID meg a háború miatti kétségek időszakában azokat az erőteljes, népi szófordulatokban bővelkedő, szakmai jellegű megbeszéléseket, ahol a két képviselő oroszlánként harcolt azért, hogy a híd átadásában márpedig halasztás nem történhet. Köszönet a képviselő uraknak a munkájukért! Mint ahogy köszönet illeti Szíjj Lászlót is, mert azért a munka dandárja mégiscsak neki jutott, hiszen neki kellett ide építeni ezt a hidat, amely nemcsak a paksiak és a kalocsaiak, de egész Magyarország javára válik majd. Kedves László, köszönjük szépen a munkádat!

Hölgyeim és Uraim!

A magyarok, különösen a nemzeti kormány hídátadásban az utóbbi években profivá vált. Minden kormányzati ciklusra jut több híd átadó is, ezek közül is a Duna-hidak a specialitásaink. Emlékszem, a Mária Valéria híddal kezdtük még 2001-ben, de adtunk már át hidat Komáromban, Baján, majd aztán újra Esztergomban is. 2010 óta 19 hidat építettünk, előttünk a szocialisták ötöt. Jól láthatóan itt is kirajzolódik a modern magyar politika aranymetszése: kétharmad-egyharmad, de ez legalább egy értelmes politikai verseny. Lehet, hogy Széchenyi István gróf a hídember a magyar történelemben, de a hídépítő kormány címre mi is benevezünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nem tudom, megfigyelték-e már, hogy a magyar embernek van az a tulajdonsága, és azt hiszem, ereje is, hogy a pusztai népekre jellemző módon, minden irányban akar élni, létezni, teret kitölteni, kapcsolódni a sajátjaihoz és a külvilághoz. Szemben, mondjuk, a hegyi népekkel, amelyek elzárt kis völgyekben élnek, amelyeket legjobb esetben is csak szűk, kétirányú, sávosan közlekedhető szorosok kötnek össze egymással. A hegyi népek térérzékelése, földrajzi látásmódja más, mint a pusztai népeké, vagyis a magyaroké. Ezért a magyar ember nem bírja a be- és elzártságot. Átjutni, keresztülvágni, összekötni akarja az elválasztott részeket. Örülök, hogy ez végre itt is sikerült. Kalocsa és Paks nem tudott együtt élni, létezni, teret kitölteni, egymáshoz kapcsolódni, a két települést mintha egy hegy választotta volna el egymástól. Ha egy paksi ember Kalocsán vagy egy kalocsai ember Pakson akart volna munkát vállalni, ami elég életszerű elképzelés, annak oda-vissza akár napi két órát is kellett autóznia, ami testvérek között is egynegyed munkanap pluszban, úgy, hogy közben az egyik településről tiszta időben át lehet látni a másik településre.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ezt a térséget, ami a Duna bal partján terül el, Kalocsai-Sárköznek hívják. Ez a név nagyjából a Kiskunságtól nyugatra, de a Dunától keletre eső területet jelenti. A világ egyik legszebb pontja. De ahogy a név és a földrajzi leírás is mutatja, ez a térség, Sárköz egy köztes terület, Magyarország egyik belső zárványa. Ezt tükrözte eddig az úthálózat is, az M5-ös autópálya messze esik innen, így annak a gazdasági felhajtóereje itt nem tud érvényesülni. Az M6-os autópályától pedig elválasztotta az ittenieket maga a Duna. Feladatunknak érezzük, hogy ezeket a belső területeket felszabadítsuk, és bekapcsoljuk az ország vérkeringésébe. Amikor ezt tesszük, az ország rejtett aranytartalékait szabadítjuk fel, így nemcsak a helyiek életminősége javul, hanem erősödik az egész magyar gazdaság is. Amikor visszatértünk 2010-ben, akkor fejlettség tekintetében egyfajta Nyugat–Kelet, Pannónia–Hunnia típusú megosztottság volt Magyarországon. Nyugaton voltak a nagy gyárak, ez a terület adta az ipari termelés, a gazdasági növekedés oroszlánrészét, ideértve a paksi atomerőművet is. Ez nemcsak természetellenes, hanem igazságtalan és káros az ország egésze szempontjából. Ezért építettük ki Észak-Magyarországon a Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen ipari háromszöget, amely felszabadította a térségben rejlő gazdasági erőt. A hatalmas fejlesztések már zajlanak, befejezésük belátható közelségbe került. Elkészültük után az észak-magyarországi világ egy más gazdasági minőséget képvisel majd. De közben azt is látjuk, hogy ezzel párhuzamosan kialakulhat egy Észak- és Dél-Magyarország közötti fejlettségbeli eltérés. Azon dolgozunk, különösen Lázár János miniszter úr, hogy ezt a különbséget is mihamarabb eltüntessük. Ezért feltett szándékunk, hogy a Zalaegerszeg–Székesfehérvár–Kecskemét–Debrecen tengelyvonalától délre, minél több beruházást, ipari vállalkozást, vagyis gazdasági erőt telepítsünk. Ehhez utakra és hidakra van szükség. Meggyőződésem, hogy a dél-magyarországi térségek jelentősége felértékelődik a jövőben. Ebben a tervben kulcsszerepet játszik a Szerbia és Magyarország között zajló áruforgalom és kereskedelem, ami tulajdonképpen ezt a térséget a Nyugat kapujává teszi. Az M6-os autópályát elvisszük, elvittük a határig, és ezzel a horvát-szlavón területeket összekötöttük, összekötjük Magyarországgal. A most következő lépés az, hogy a Szerbiából érkező forgalmat és nyomában a logisztikai központokat, beruházásokat, termelési egységek egy jelentős részét áttereljük erre fele, és ezzel bekössük Paks és Kalocsa környékét egy gyorsan fejlődő régióba. Az ország legfontosabb stratégiai jellegű beruházásaiból kettő is ezen a környéken épül. Egyrészt Pakson lesz az új atomerőmű, másrészt Kalocsától nem messze halad el majd a Budapest–Belgrád vasútvonal, ami ennek a magyar országépítési programnak az egyik legfontosabb építőköve. A mai hídátadó tehát, Hölgyeim és Uraim – ezért mondtam el mindezt ilyen hosszan –, egy összetett, átgondolt, hosszú távra szóló országfejlesztési, országépítési terv része.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mélyen tisztelt Érsek Úr!

A híd, amelyet ma átadunk, Tomori Pál, néhai kalocsai érsek és magyar hadvezér nevét viseli. Ez a híd ezzel a névvel valóban nem csupán a folyó két partját összekötő közlekedési műtárgy, hanem egy mementó is. Egy óriási, acélból és betonból készült felkiáltójel. Arra emlékeztet bennünket, magyarokat, hogy mekkora veszedelmet jelent a széthúzás általában is, de különösen háború idején. Tomori Pál volt az, aki a mohácsi vész előtt minden erejét a haza védelmére áldozta, majd pedig a magyar sereg fővezéreként az életét is odaadta. Tomori Pál élete és hősies halála a mohácsi csatában egy örök példázat arról, hogy mi történik, ha mi, magyarok nem tartunk össze. Akkor idegen hatalmak játszóterévé válunk, országunk értelmetlenül pusztul, hosszú időre kiírjuk magunkat a történelemből, mert a sorsunk irányítását kiveszik a kezünkből. Ez a figyelmeztetés ma újra időszerű, amikor Európa a háborús készülődés állapotában van. Az egységet meg kell őriznünk. Az egységet úgy lehet megőrizni, ha újra és újra kinyilvánítjuk. Éppen ezért most vasárnap, június 9-én a nemzeti egység nevében csak a békére szabad szavaznunk. Magyarország a békés építkezés korszakát éli, Magyarország kormánya a békés fejlődés kormánya, Magyarország kormánya a hídépítők kormánya. Most gratulálunk a hídépítőknek is nagyszerű munkájukhoz, üzenjük nekik, hogy lehet továbbmenni a folyó mentén délre. Felkészül: Mohács. A tervek már megvannak, a következő híd ott fog megépülni. Előre is jó munkát kívánok!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!