Főtisztelendő Érsek Úr, Püspök Urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Veszprémi Keresztény Testvérek!
Amikor ma együtt ünneplünk ezen a szent helyen, a veszprémi székesegyház falai között, nem pusztán egy épületet szentelünk újjá, hanem saját múltunk, magyar történelmünk alapkövéhez térünk vissza. Kézzelfogható igazság ez, hiszen a Szent Mihály főszékesegyház falaiban a mai napig ott vannak a Boldog Gizella alapította székesegyház építőkövei. Magyarország története és a kereszténység fénysugara nem két külön szál, hanem egyazon szövet fonalai. Már a kezdet kezdetén, amikor Szent Istvánnak népünk sorsáról kellett meghoznia nagy, évszázadokra szóló döntését, a kereszténység választása nemcsak vallási irányváltás volt, hanem történelmi elhatározás és személyes döntés: a keresztény világhoz tartozni és a hit fényétől vezettetve felépíteni a magyar államot. Van egy régi, Boldog Gizella szülőföldjén ma is használt mondás, így hangzik: „hagyd a templomot a falu közepén.” Ez valami olyasmit jelent, hogy ne essünk túlzásokba, ne vállalkozzunk olyasmire, amire nincs elegendő erőnk. De az eredeti értelme az lehet, hogy ne engedjük át senki másnak azt a felelősséget, amelyet az isteni törvények a faluban épített templomra ruháztak. Mély értelmű figyelmeztetés: az iránytűt, melyet kétezer éve a kereszténység tart a kezében, ne engedjük elvenni tőle. Számos ártó és sok, talán csak naiv törekvés irányul ma Európában arra, hogy leváltsuk azt, ami régi, hogy mi magunk találjuk ki és határozzuk meg az életelveket és erkölcsi rendet, melyben élni szeretnénk, és az elődeink életrendjét képviselőket és társulásaikat szorítsuk ki a falu, azaz életünk közepéből.
Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben ennek éppen az ellenkezőjét tettük. Megerősítettük azokat a közösségeket, melyek értékrendje és életrendje a magyar történelemben újra és újra megtartotta és megőrizte a magyarságot, a keresztény magyar életet. Alaptörvényünk ezt mondja: „Magyarország keresztény kultúrájának védelme minden állami szerv kötelessége.” Van még mit tenni, hogy ez a felelősség testet öltsön. De jó tudni és látni, hogy az egyház ezer év óta szünet nélkül végzi közöttünk szolgálatát, akár hátszél fúj, akár ellenszél, akár szélcsend van, akár viharokban kell kormányozni az egyház hajóját. Ez a szolgálat helyezte a veszprémi székesegyházat a város közepére, s emelte a város fölé. Ez a magasság segít minket felemelni a szívünket, s a tekintetünket is magasra, magasabb rendű célokra emelni. Minden, ami nem érinti meg az égi dimenziót, múlandó. Ami pedig megérinti, nem az. Nem múlandó, hanem állandó, sőt örök, vagyis magasabb rendű. S ugyan ki akarná, hogy az élete elsüllyedjen a múlandóság vizében? Ezért érezzünk megnyugvást, ha tekintetünket a székesegyházra emeljük.
Hölgyeim és Uraim!
Ezek a falak, ezek a tornyok, ezek a kövek látták a dicsőséget, amikor a hit ereje a nemzetet megvédeni képes seregeket toborzott, és látták a pusztítást, amikor idegen hatalmak dúlták földünket. Látták, amikor a hit ereje éltette a magyarságot, és látták azt is, amikor a világ zajában feloldódott az Örömhír üzenete. Látták, hogy az ötvenes években a Veszprémi Egyházmegye harminc papja szenvedett börtönfogságot és internálást, sőt a főpásztort is internálták. Látták, amikor feloszlatták a szerzetesrendeket, és államosították az egyházi szociális intézményeket. Látták, amikor 1951-ben bezárták a szemináriumot is. Látták, amikor a püspöki aulába kinevezett Állami Egyházügyi Hivatal megbízottai, a rossz emlékű bajszos püspökök politikai felügyelet alá helyezték az egyházat. A nemzet elnyomása kéz a kézben járt az egyház nyomorgatásával. Ezt sohasem szabad elfelejtenünk. Az egyház- és keresztényellenes erőket nem szabad félvállról venni. Az egyházaink ellen agitáló félbolondok, a mai erőszakos Lenin-fiúk, a papokkal üvöltöző, felheccelt, bolsevik szabadcsapatok ismét feltünedeztek a magyar politikában. Időben ki kell állnunk ellenük és magunk mellett. Nem adunk egy négyzetcentiméternyi teret sem a keresztény közösségek zaklatásának és üldözésének Magyarországon. Helyette folytatjuk a templom- és nemzetépítő munkánkat. Az elmúlt évtizedben közel négyezer templom újult meg szerte a Kárpát-medencében, és több mint kétszáz új keresztény templomot építettünk. S erről az útról nem is fogunk letérni, ahogy kell: egyik kézben a kard, a másikban a vakolókanál.
Fájdalom, de az egykor keresztény Európában ma más szelek fújnak. A kontinens, amely egykor templomépítő kultúra volt, mára templomrombolók civilizációjává vált. Németországban huszonöt év alatt ötszázötven templom ürült ki, ezek közül százhatvanat le is bontottak, és csak ötven új épült helyettük. Franciaországban tavaly 1.700 templom volt egész évben zárva, és mintegy 5.000 épületet fenyeget a bontás vagy az eladás. Hasonló a helyzet a hollandusoknál és angolhonban is. Hála Istennek, itt, Közép-Európában még más szelek fújnak. Közép-Európa kitart, újra és újra talpra áll. Itt még tudják, ha elvész a kereszténység, oda a haza is. Itt még tudják: vannak dolgok, amelyeken nem lehet viccelődni, amiket nem szabad kockáztatni, amikkel nem lehet kísérletezni. Migráció, gyermeknevelés, családok, nemzeti szuverenitás.
A csehek tegnap választottak, és az eredményből azt olvasom ki, hogy a csehek észnél vannak. Mi emlékszünk Szent Adalbertre, emlékszünk Hunyadi János cseh harcosaira, és emlékszünk arra, hogy Mohács mezején ötszáz éve cseh katonák is védték Magyarországot és Európát a hódító seregektől. Szívből örülünk a cseh patrióták tegnapi elsöprő győzelmének, és persze megkönnyebbülve látjuk, hogy egy újabb bajtársra számíthatunk a brüsszeli ütközetekben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Főtisztelendő Érsek Úr! Kedves Veszprémi Keresztény Testvérek!
Egész Magyarország nevében köszönetet mondok a veszprémieknek a mai alkalomért, köszönetet mondok hűségükért és szorgalmukért, egyben felajánlom a kormány szövetségét jövendőbeli, nagy és komoly vállalkozásaikhoz. A veszprémiek sikereivel eddig Magyarország is mindig jól járt. Legyen így a jövőben is!
A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!