Orbán Viktor beszéde a megújult és kibővített Hagymatikum ünnepélyes átadóján

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Makóiak!

Virágvasárnap van. Illő hát, hogy éppen itt gyűltünk össze Makón. Hiszen egy magyar embernek a hagyma után a második dolog, ami Makóról eszébe jut: Jeruzsálem. Szomorú, de sajnos Jeruzsálem ma nem is eshetne Makótól távolabb. Mert Makón béke van, nyugalom és biztonság, mi pedig szívből reméljük és kívánjuk, hogy béke, nyugalom és biztonság legyen Jeruzsálemben is, és ugyanezt kívánjuk Kárpátaljának és Ukrajnának, ami jóval közelebb esik hozzánk.

Tisztelt Makóiak!

A talán legszebb boldogmondás szerint, akik békét teremtenek, azok Isten fiainak neveztetnek. Mi pedig sok ilyen fiat kívánunk Európának. Úgy látom, szükségünk lesz rájuk. És a béke mellett kívánunk még mást is: sok országépítő embert Magyarországnak és Makó városának. Ezzel pedig meg is érkeztünk Makovecz Imréhez, aki a hagyma és Jeruzsálem után harmadjára jut eszünkbe, ha Makó város utcáit járjuk.

Kedves Makóiak!

A magyar ember általános műveltségéhez hozzátartozik, hogy tudjuk, melyik híres magyar épületet ki tervezte. Az Iparművészeti Múzeumot Lechner Ödön, az Országházat Steindl Imre, a Szent István Bazilikát pedig Ybl Miklós, és folytathatnánk a sort még sokáig. És az óriások sorában egyszer csak feltűnik Makovecz Imre. De valahogy, furcsa módon az ő épületeiről nem tudjuk, nem tanultuk, hogy ő építette, az ő épületeit egyszerűen felismerjük. Elég csak rájuk néznünk, és rögtön látjuk, össze sem lehet téveszteni. Az ő művészete nem példa egy építészeti stílusra, mint a többi építészóriásé, hanem egy stílus maga. Makovecz Imre esetében a stílus valóban maga az ember. Sokfelé elvitt a munkám a világban, de csak egyetlen hasonló példát láttam, amikor az építész maga volt egy jól elkülöníthető, nem besorolható stílus. Gaudínak hívták. Ami pedig Gaudí számára Barcelona volt, az Makovecz Imrének Makó.

Tisztelt Makóiak!

Említenem kell itt egy másik nevet is, Buzás Péter polgármester úrét. Remélem, itt van valahol közöttünk. A Jóisten éltesse, jó napot kívánok, Polgármester úr! A magyar közéletben nem szokás a másik oldalhoz tartozó politikusról elismerően beszélni. Én nem tartom ezt jó dolognak. Ha beszélnénk, talán még az is kiderülne, hogy nem a másik oldalhoz tartozunk, sőt az is kiderülhetne, hogy nincsenek is oldalak, mert végső soron csak magyarok vannak. Buzás Péter akkor adott megbízásokat Makovecz Imrének, amikor ő szinte sehonnan sem kapott felkérést Magyarországon. Makó a ritka kivételt jelentette, hazabeszélek: bár nem az egyetlen kivételt… Mire ugyanis a nemzeti oldal győzelmével ismét megnyíltak Makovecz Imre előtt a kapuk, lejárt az a kegyelmi idő, amíg az Úristen testben közöttünk tartotta őt. Akik korábban ellehetetlenítették a munkáját, ma azt szajkózzák, hogy nincs értelme tervben maradt épületeit felépíteni. Üzenjük nekik, hogy Makovecz Imre ma is él. Itt a bizonyíték. Éppen most fejeztük be az általa megálmodott Hagymatikumot. Amit tehát Makovecz Imre és Buzás Péter elültetett, azt a jobboldali városvezetés tovább gondozta és nevelte, miközben a kormány Lázár János miniszter és kormánybiztos úr hathatós közreműködésével öntözte. Az Úristen pedig megadta a növekedést. A folytonosság, kedves Makóiak, igaz Makovecz Imre művészetére is, amit ő egymaga elindított, ma már szép számú tanítványa folytatja tovább itt, Makón is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Makón most már nemcsak a legtöbb, de a legnagyobb Makovecz-épülettel is büszkélkedhetünk. A hagyma, Jeruzsálem és Makovecz után el is jutottunk a negyedik dologhoz, amiért Makót ma Magyarország nevezetes városai között tartjuk számon. Itt áll hazánk és valószínűleg az egész világ legszebb termálfürdője. Szívből gratulálok Önöknek!

Hölgyeim és Uraim!

Makovecz Imre szerette az itt élő embereket. Ugyanazt érezte, mint Erdélyt járva, ahol a 2000-es években sorra épültek templomai. Híres mondása volt, jól megjegyeztem magamnak, hogy minél messzebb megy Budapesttől, annál közelebb érzi magához a hazát. Megértjük őt, bennünket is az olyan városok, falvak és közösségek vonzanak, amelyek hisznek saját nagyságukban. Tudják, honnan jöttek, és azt is, hogy hová tartanak. Hisznek abban, hogy nem üres a föld alattuk, és az ég sem üres felettük. Makót a történelem az ország közepéről a szélére sodorta. A legnagyobb hiba az, ha valaki ebbe a peremhelyzetbe belenyugszik. Mi nem is nyugszunk bele. Aki ugyanis úgy érzi, hogy valaminek a szélén van, higgyék el nekem, sosem lesz sikeres. Sikeresek csak azok az emberek és azok a közösségek lehetnek, akik elhiszik, hogy az a hely, ahol élnek, a világ közepe, s így a világ legfontosabb helye is. Kedves Makóiak, nekem pedig meggyőződésem, hogy így kell gondolkodnunk a hazánkról is. Mi megtapasztaltuk, milyen az, amikor a világ rosszul van elrendezve, és Magyarország a peremre szorul: a nyugati világ keleti végén kell élnie, a kommunizmus alatt pedig a keleti blokk nyugati szélén tengődnie. Mi azt akarjuk, hogy Makó ma ne legyen messze se Brüsszeltől, se Pekingtől, se Jeruzsálemtől, hanem jöjjenek csak ide minél többen a világ minden tájáról, mert Makó, Makovecz Imre és a Hagymatikum érdemes arra, hogy az egész világból, mindenhonnan a csodájára járjanak.

Kedves Makóiak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindezek után annyi maradt még, hogy megköszönjem mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a fürdő új épületrészének felépítéséhez. Makó megint erősebb lett, és törlesztettünk valamit abból az adósságból is, amivel Makovecz Imrének tartozunk. Önöknek, kedves Makóiak, pedig azt kívánom, hogy ezzel a szeretettel szépítsék és erősítsék tovább a városukat. Virágvasárnapkor indokolt figyelmeztetni magunkat, hogy éljünk és dolgozzunk úgy minden egyes napon, hogy az Úristennek is kedve teljék benne.

A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!