Orbán Viktor az évvégi nemzetközi sajtótájékoztatón

Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Örülök, hogy ismét látom Önöket. Mindenekelőtt mindannyiuknak áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok és sikerekben meg egészségben gazdag, boldog új esztendőt is.

A mai sajtótájékoztatónkon – túl azon, hogy állunk rendelkezésükre, ha vannak aktuális kérdéseik – három dologról szeretnék először beszélni. Miután lezárul a magyar európai uniós elnökség, ennek adnám rövid értékelését, utána szólnék néhány szót arról, hogy szerintem milyen helyzetben van az európai és a magyar politika az amerikai elnökválasztás után, és végül mondanék néhány szót azokról a döntésekről, amelyeket már meghoztunk, és amelyek meghatározzák a 2025. évi terveinket.

Mindenekelőtt talán az a helyes, ha először az együttérzésünket és a fájdalmunkat fejezzük ki a németországi terrorcselekmény áldozatainak családjai felé és általában a német népnek. Velük vagyunk ebben a sajnos most már menetrendszerűen bekövetkező, szinte minden karácsonykor megtörténő terrortámadásban. Talán úgy illendő, hogy egy-két napot várjunk a politikai következtetések levonásával, hiszen ilyenkor még az együttérzés uralkodik az érzéseinken. Ez helyes is. Annyit azonban mindenképpen szeretnék mondani, hogy ezek a jelenségek csak azóta léteznek Európában, mióta migrációs válság lett. Tehát az nem kétséges, hogy van összefüggés a Nyugat-Európában megváltozott világ, az oda beáramló migráció, különösen az illegális migráció és a terrorcselekmények között. Ugyan látom, hogy még mindig vannak, akik ezeket az összefüggéseket tagadni próbálják, de az az egyszerű tény mindenképpen tiszteletet követel, hogy kimondjuk, hogy korábban ilyesmi nem volt, most meg van. És ezért Magyarország azt a tanulságot tudja ebből levonni, hogy következetesen ki kell tartania amellett, hogy nem szabad megengedni Magyarország átalakulását egy olyan világgá, amelyben ilyesmi megtörténhet. De mindenekelőtt is a németekkel vagyunk.

Ami a magyar elnökséget illeti, az Európai Tanács héten tartott ülésén is értékelték a magyar elnökséget – egybehangzó elismeréssel. Tehát egy sikeres elnökségen vagyunk túl, a közösségi médián keresztül a számokat, amelyek az elvégzett munkának a mennyiségét mutatják, mindannyian elérhetik. Tehát több mint ezer tanácskozást tartottunk, rengeteg tanácsülést, elfogadtunk rengeteg dokumentumot, tehát a beletett munka és energia mennyisége jelentős volt. Azt kell mondanom, miután vezettem már egyszer korábban magyar elnökséget, hogy jóval több energiát kellett beletennünk most, mint tíz-egynéhány évvel ezelőtt. Ami érthető is, mert időközben az acquis communautaire nevezetű, nagy európai joganyag is meghízott, földuzzadt, és ha előre akarod vinni az ügyeket, akkor sokkal több dossziét kell egyszerre művelned és fejlesztened, mint korábban kellett. A magyar jogalkotási dossziék száma is száz körül volt. Miután most sikerről van szó, ezért a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatjuk, de annyit azért szeretnék mondani, hogy ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam, mint amiben mi szenvedtünk az elmúlt fél évben. Itt volt a fél világ Magyarországon, Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét tartottuk, és a munkánk végén pedig még az ellenfeleink is gratuláltak az elvégzett munka mennyiségéhez és minőségéhez.

Ami a minőséget illeti, kétfajta elnökség lehetséges: vagy politikai vagy bürokratikus. Mind a kettőnek megvannak a maga szépségei, és van, amikor jobb is az egyiket, semmint a másikat választani. De amikor nyitott politikai kérdések vannak az európai asztalon, akkor az a helyes, ha a politikai megközelítést választjuk, mert a politikai problémákat nem lehet bürokratikus válaszokkal megoldani, csak politikai eszközökkel és válaszokkal. És több ilyen kérdés is volt az asztalon.

Az első a háború. A háború ügyében az elnökségünknek semmilyen mozgástere nem volt, tekintettel arra, hogy az Európai Unióban egy súlyos és mély véleménykülönbség uralkodik atekintetben, hogy mi legyen Európa stratégiája az orosz–ukrán háborúban. Az egyik fél – ők vannak elsöprő többségben, és az ő akaratuk érvényesül jelenleg – azt az álláspontot képviseli, hogy ez a háború Európa háborúja is, ahogy ők mondják: a mi háborúnk is. Ebben a „mi”-be szerencsére bennünket nem értenek bele. Ez egy olyan háború, amiben Európa közvetlenül érintett, ezért részt kell benne vennie. Vita csak azon van, hogy ki hogyan vegyen benne részt, mit küldjön, mit ne küldjön, mikor küldjön, mennyit küldjön. A másik álláspont a mienk: ez nem a mi háborúnk, hanem ez két szláv nép testvérháborúja, arra kell törekedni, hogy ezt izoláljuk, ne pedig beleugorjunk, és a részvételünkkel fölnagyítsuk, megerősítsük, kiterjesszük. Ez a mi politikánk. Ez a véleménykülönbség végig, a háború kitörése óta ott van az európai közéletben. Ebből az következett, hogy az Európai Unió Alapszerződései alapján, miután itt csak közös szándékokat kifejezve lehet cselekedni, ezért európai uniós elnökségi keretben lényegében meg volt kötve a kezünk. Ennek ellenére én úgy gondoltam, hogy a helyzet súlyossága indokolja, hogy Magyarország békemissziót és békekezdeményezéseket tegyen. Ezeket elválasztottuk az európai uniós elnökségtől. Ebből ugyan fakadtak viták, de senki nem vitatja végül ma már, hogy Magyarországnak joga, szerintünk pedig kötelessége is volt békemissziókat indítani.

A másik, nyitott politikai kérdés, ami Európa asztalán hevert, a schengeni övezetnek a kérdése, aminek a súlyát mi, magyarok már nem értjük, mert elfelejtettük. Ez helyes. Örüljünk, hogy elfelejthettük. Azt az érzést, hogy tagja vagy egy közösségnek, 27 tagja van az Európai Uniónak, de van, aki inkább tagja, mint te, van, akit több jog illet meg, mint téged, ezt az érzést mi már nem ismerjük. Korábban volt ez velünk is, de az, hogy a románok és a bulgárok úgy érezték, hogy ők nem azonos, teljes jogú tagjai az Európai Unió közösségének a többi állammal együtt, hanem a legfontosabb kérdések egyikében, hogy hova mehetsz, hogy mehetsz, miként mehetsz, hogy mozoghatsz, ebben egy külön szabály vonatkozik rájuk, nem részei a schengeni térségnek, ez nem európai jelenség. Ennek a kiiktatása túl azon, hogy jó a románoknak, jó a bulgároknak, és persze nagyon jó Magyarországnak, közben egy európai probléma megoldását is jelentette. Tíz-egynéhány, talán tizenhárom éve blokkolták ezt a bővítést. Mindig lehetett tudni, hogy melyik ország mikor, miért, hogyan, és ezt a blokádot kellett, vagy ezt a blokkolást – ez talán pontosabb – kellett feloldani sok tárgyalással és megegyezéssel. És végül mindegyik országgal, amely korábban blokkolta a schengeni övezet bővítését, meg tudtunk állapodni, föladták a korábbi magatartásukat, és megnyílt az út Románia és Bulgária előtt a schengeni övezetbe. Ennek szerintem a magyarok szempontjából is lesznek olyan következményei, jótékony következményei, amikre most még nem is gondolunk, de ha valaki összehasonlítja az életet Magyarország nyugati határán ma azzal az élettel, ami ott, mondjuk, tíz-egynéhány évvel ezelőtt vagy húsz-egynéhány évvel ezelőtt volt, akkor világos a különbség. Tehát ma Sopron és térsége, általában ott, lent, Zala megyében, végig, a határmenti élet egészen más képet mutat, mint korábban, mert az élet élni akar, helyreállítja a saját rendjét, jön-megy, működik, az életnek a mély szövetei is átalakulnak, és egész más az életnek a szerkezete, ha az egyik oldalról egy határ húzódik, amin nem tudsz átlépni, és egészen más akkor, hogyha egyébként szabadon mozoghatsz, vállalkozhatsz, tarthatod a kapcsolatot a családoddal. Most Magyarország számára a román határ, amit közösen most elbontottunk a románokkal, annak a megszűnése vagy ellégiesedése azt jelenti, hogy eddig volt 12 közúti határátkelőhelyünk, most pedig lesz január 1-jétől 22, és ha a családok, munkatársak, rokonok át akartak menni egymáshoz, akkor átlagban ez korábban egy 37 kilométeres útvonalat jelentett, és ez pedig majdnem a felére, mintegy 19-20 kilométerre csökken majd. Ez jól mutatja, hogy ez Magyarország számára is egy új távlat és új lehetőség. Biztos vagyok abban, hogy az a határmenti térség, ami eddig az elszigeteltségtől és a nehéz mozgás miatt szenvedett, annak a minősége jelentősen megváltozik, és javulni fog. Az pedig, hogy fél év után le tudjuk vezényelni, sőt januártól folyamatosan le tudjuk vezényelni az összes határőrünket meg rendőrünket arról a határszakaszról, az egyébként létszámhiánnyal küszködő közrendvédelemben rendkívül nagy segítséget jelent Magyarország számára.

A harmadik politikai kérdés, ami asztalon volt az európai elnökséggel összefüggésben, az európai versenyképességromlás. Erről Önök rengeteget írtak. Nem hiszem, hogy új összefüggéseket tudnék föltárni Önök előtt, csak a tényt rögzítem, hogy az Európai Unió tagállamainak részesedése a világ össztermeléséből folyamatosan csökken, és a világkereskedelemben való részvételünk aránya is csökken. Egész Európáé! Miután a Draghi-jelentés, amely sokkal harciasabb és radikálisabb, mint ahogy mi szoktunk erről a kérdésről beszélni, tehát az a jelentés keresetlen szavakkal írja le a helyzet komolyságát, ezért nekünk az volt a dolgunk az elnökség idején, hogy ezt a Draghi-féle tanulmányt magunk elé húzzuk. Itt is volt a korábbi olasz miniszterelnök és az Európai Központi Bank volt elnöke Budapesten, a csúcson, magunk elé húztuk a tanulmányt, őt is meghallgattuk, és levontuk a következtetéseket. Ezt úgy hívják, hogy versenyképességi paktum. Ez a következtetés. Ez egy budapesti nyilatkozat, ahol leírjuk azt, hogy a következő fél évben határidőhöz kötve, hatásköröket kijelölve kinek mi a dolga annak érdekében, hogy az európai versenyképesség hanyatlását megállítsuk, és megfordítsuk a pályát. Korábban ilyen dokumentum nem született. Általában egy baloldali lelkületet mutató napirendje volt az Európai Uniónak. Ha ilyen nagy paktumokról beszéltünk, akkor azok általában olyanok voltak, amelyek szociális ügyekről szóltak, amelyek fontosak, klímaügyekről, azok is fontosak. Általában a versenyképességtől, a versenytől, a küzdelemtől, a piactól, a tőkefelhalmozástól, a beruházástól idegen területekről tudtunk közös véleményt kialakítani. Az, hogy sikerült az egyébként alapvetően szerintem balra húzó Európában piacról, tőkéről, befektetésről, hatékonyságról beszélni és egyetértést kialakítani szerintem egy komoly teljesítmény.

Hasonlóképpen fontosnak tartom azt a politikai kérdést, hogy hogy’ néz majd ki az európai agrárium, az európai mezőgazdaság 2027 után. Ugye, megkezdődtek a mélyben, erről Önök még keveset tudnak, ebből keveset látnak, de a mélyben már folynak az egyezkedések a 2027 után kezdődő, hétéves ciklusnak a költségvetéséről. Ezért a mennyi pénz, hogyan, miképpen menjen be a mezőgazdaságba és az agráriumba, ez egy hatalmas összege az európai költségvetésnek, ez a vita már megindult. És itt csak akkor lehet majd egyetértésre jutni, ha egyébként a 27 tagállam ugyanazt gondolja az európai agrárgazdaság jövőjéről. Akkor tudunk megegyezni a pénzügyi következményekben, ha egyetértünk abban, hogy mire és miért akarunk pénzt adni. És itt éles viták zajlanak akkor is, ha az nem mindig fodrozza a víz felszínét, a mélyben zajlanak ezek, de időnként láthatók és hallhatók. Szerintem egy nagy teljesítmény, hogy a 27 agrárminiszter megegyezett abban, hogy milyen legyen az európai agrárgazdaság jövője 2027 után. Ez nem azt jelenti, hogy befejeződtek a pénzügyi viták, most kezdődnek, de legalább tudjuk, hogy miről és miért vitatkozunk, és milyen célokat akarunk a pénzek fölhasználásával elérni. Tehát van közös európai álláspont az agrárpolitika jövőjéről.

Azt hiszem, hogy a legfontosabb ügyeket, amelyek indokolták, hogy ne egyszerűen csak emésszük, rágcsáljuk, és toljuk előre a jogi dossziékat egyfajta bürokratikus megközelítéssel, hanem helyette vállaljunk egy bátor, politikai kihívásokat is vállaló, sajátos, politikai megközelítést, és így érjünk el eredményeket, ezt a döntésünket az idő igazolta. Érdemes tehát vállalni, bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megoldhatatlannak tűnő kérdésekben is. Senki nem fogadott volna a magyar elnökség előtt, hogy a schengeni bővítés megtörténik, hogy egy versenyképességi paktumot össze lehet hozni, és hogy az agrárminiszterek ki tudnak alakítani egy közös víziót Európa agráriumának jövőjéről. Ha július 1-jén kérdeztünk volna meg valakit, nagy oddsokkal arra adták volna, hogy ez nem fog sikerülni. Ehhez képest ez mind megvalósult.

Ezek után mondanék néhány szót az amerikai elnökválasztás után előállt európai helyzetről, illetve a nyugati világnak az új helyzetéről. Itt rögtön adódik az első kérdés, hogy van-e új helyzet, van-e új realitás? Jelentem, Brüsszelből jövök, ott úgy tudják, hogy nincs. Tehát amit én tapasztaltam az Európai Tanács ülésén, az volt, hogy minden ugyanúgy folytatódik, mint eddig. Tehát semmifajta új realitásról, új helyzetről egyelőre az európai elit – fogalmazzunk így – nem vesz tudomást, ami jogilag talán érthető, mert az új amerikai elnök majd január 20-án lép hivatalba, de mindannyian tudjuk, hogyha csak a töredékét is megvalósítja annak, amit vállalt, akkor a világ hatalmas változások előtt áll. Ha komolyan vesszük, és javaslom, hogy tegyük ezt, azokat az üzeneteket, amiket tegnap meg tegnapelőtt például már személyes üzenetként eljuttatott Európába, hogyha nem javítunk saját szándékunkból vagy akaratunkból kiindulva az amerikai–európai kereskedelem Európa számára előnyös, Amerika számára hátrányos arányain, akkor jön a tarif on the old way, ahogy egy lendületes amerikai elnök mondja, vagyis, ha magyarra fordítom: tarifák, ahogy a csövön kiférnek. Ez csak egyetlen momentum, amit most felidézek. Érdemes lenne Európának rájönnie arra, hogy egy új realitásban fogunk élni hamarosan. Teljesen megváltozott a nyugati világon belüli erőviszony, új dolgok fognak történni, olyasmik, amikről korábban még nem is álmodtunk, legfeljebb mi, magyarok álmodtunk. Teljesen más lesz a nyugati világ hozzáállása a migrációhoz, a családvédelemhez és a hagyományos értékekhez, amit gender problémának nevezünk, teljesen más lesz a hozzáállás a gazdasági kapcsolatokhoz, teljesen más lesz a viszony a háborúhoz és az abból következő szankciókhoz is. Egy nagyon nagy változás előtt állunk. Áttérünk, mi ezt úgy fogalmazzuk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. Magyarország ennek örül. Mindig is ezt szerettük volna. Úgy gondoljuk, hogy a háborús korszakokon Magyarország sohasem nyerhet. Ennek különböző földrajzi, politikai, gazdasági, katonai akadályai vannak. Magyarország a békét tudja megnyerni. Sokkal könnyebben tudja megnyerni a békét, mint a háborút, ezért is volt jó, hogy az orosz–ukrán háborúban mi minden humanitárius segítséget megadtunk az ukránoknak, de nem szállítottunk soha fegyvert, nem is fogunk fegyvert szállítani, és pénzt sem adunk fegyverekre.

Tájékoztatom Önöket, hogy a háború miatt be kellett jönnie Magyarországra mintegy másfél millió ukrán menekültnek. Mert szegények hova is mentek volna, ha nem Kárpátalján keresztül Magyarországra? Nagy részük továbbment, a legfrissebb adatok szerint ma 80 ezren tartózkodnak közülük Magyarországon. Segítettük Ukrajnát energiaellátásban, orvosok kiképzésében és általában az élet mentésében. És tettünk folyamatosan békeajánlatokat és javaslatokat, most is van egy karácsonyi tűzszünetre és tömeges fogolycserére vonatkozó magyar javaslat az asztalon. Azonban a háborúnak nemcsak ez a borzalmas, gyötrelmes, emberveszteséget okozó következménye van, hanem vannak gazdasági következményei is. A háború háborús gazdaságot is jelent. Most azonban a mi értelmezésünk szerint ezt lezárhatjuk, és eljöhet egy újabb korszak, véget érhet a háború, kezdődhet a béke. Ha véget ér a háború, akkor megszűnhetnek az európai gazdaságot gyötrő szankciók. Magyarország álláspontja az, hogy a szankciókat minél hamarabb és minél szélesebb körben, ha lehet, teljesen fel kell számolni. Ha ez sikerül, akkor megszűnik az inflációs korszak is, és elindulhat végre egy gazdasági fellendülés, és visszatérhet a jólét egész Európába. Mi ezt a szempontot és ezt a változást képviseljük ma az európai vitákban, és mint említettem, komoly falba ütközünk, mert egy-két országot leszámítva, rajtunk kívül egy-két országot leszámítva, és a nagyok mind a másik oldalon vannak, ez a gondolat még nem érlelődött meg.

Sőt, az Európai Parlamentben történt az a rendkívül káros dolog, hogy a parlament többségét adó pártok kötöttek egymással egy megállapodást, egy paktumot. Talán éppen Weber elnök úr hozta ezt tető alá, hiszen a legnagyobb pártot mégiscsak az Európai Néppárt jelenti az Európai Parlamentben. Leírták, hogy a feladat az, hogy minden úgy folytatódjon, ahogy eddig ment. Sőt, még úgyabbul, mert az is szerepel a javaslatok között, hogy vegyék rá az összes tagállamot, hogy öt éven át mindenki fizesse be a nemzeti össztermékének 0,25 százalékát Ukrajna támogatására. Tehát ez az európai parlamenti, nagy többségi paktum azt irányozza elő, hogy Magyarország fizessen be minden évben 200 milliárd forintot. Ez nagyon sok pénz! Hogy értsék, hogy mennyi, ez félhavi nyugdíj Magyarország esetében. Holott szerintünk már régen nem arról kell beszélni, hogy mennyi pénzt tegyünk a háborúba, hanem hogy ezt hogyan zárjuk le, és hogyan nyerjük meg a békét, mennyi pénzt tegyünk a békébe.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Meggyőződésem, hogy az amerikai választási eredmény összhangban van azzal a változással, ami a mi közreműködésünkkel is elkezdődött az európai politikában, és a Patrióták képviselőcsoportjának megalakulásával egy új lendületet kapott az Európai Parlamentben. Így előállt az a helyzet, hogy van Brüsszel, és annak van ellenzéke. Korábban nem így nézett ki az európai politika. Most, hogy ez a három párt megkötötte a megállapodást, és a Patriótákat, bennünket lényegében minden, a parlamenti matematika szerint bennünket megillető pozícióból kiszorítottak, tehát teljesen kiszorítottak, teljes ellenzéki pozícióba nyomtak, így előállt Brüsszelnek az ellenzéke; van egy liberális brüsszeli elit, és annak van egy ellenzéke. Ami abból is látszik egyébként, hogy Magyarországot – mert nem akar olyasmiket, mint ami Magdeburgban történt – napi egymillió euróra büntetik a határok őrzéséért, azért, mert nem engedünk be migránsokat Magyarország területére. Így néz ki az európai helyzet, amiben vagyunk, és amiben úszni fogunk a következő év elején.

Ezek után a kilátásokról és a tervekről röviden. Ugye, ha a kormány úgy érzi, hogy valami fontos ügy kerül terítékre, például ő maga úgy érzi, hogy gazdaságpolitikát kell váltani, háború helyett át kell állni, mondjuk, béke-gazdaságpolitikára, akkor különböző politikai eszközöket használunk azért, hogy ez az átállás sikerüljön, illetve az emberek ezt megértsék, és elfogadják, vagy elutasíthassák. Ennek egyik, talán legsikeresebb eszköze a nemzeti konzultáció. Ez most lezárult, most is tartottunk egy nemzeti konzultációt, amelynek a középvonalában az új gazdaságpolitika, a gazdasági semlegesség filozófiája, a konnektivitás stratégiája, az arra épülő új gazdaságpolitika, az abból következő, 21 pontos gazdasági akcióterv és abból következő, konkrét lépések szerepeltek. Szoktunk mindenféléket gondolni a magyar közélet életerejének helyzetéről meg állapotáról. Az, hogy egymilliókétszázötvenkétezer ember vett részt a konzultációban, azt mutatja, hogy van benne szufla. Tehát a magyar közéletben van szufla, van érdeklődés, az emberek még a legerőteljesebb politikai viták idején is, akkor is, hogyha az időnként kakaskodásnak tűnik, akarják tudni, hogy a fontos dolgokkal mi a helyzet, mi fog történni, mire készül a kormány, és ha adnak nekik lehetőséget, akkor bele is szólnak, elmondják a véleményüket. Nekünk ez fontos. Mindig vita van arról, hogy mekkora az értéke a nemzeti konzultációnak. Erről mindenkinek meglehet a saját véleménye. A mi véleményünk az, hogy ez nagyon fontos, nekünk nagyon fontos, ezen állunk, ez a talapzatunk, ez támaszt meg bennünket. Úgyhogy biztosak lehetünk a nemzeti konzultáció lezárását követően abban, hogy a következő évben olyan dolgok fognak történni az új gazdaságpolitika jegyében, ami korábban még sosem történt.

Nem tudom az összes intézkedést fölsorolni, lesz még erre időnk a következő év során. Azokat emelem ki, amelyeket fontosnak érzek, és amely a szívemhez is közel áll. Először is adunk, úgy érzem, hogy racionális, gazdaságilag ésszerű módon támogatást a lakbérek és a lakáskölcsönök fizetéséhez a fiatalok számára úgy, hogy a munkaadóknak tesszük lehetővé, hogy ezt kedvezményesen megtehessék. Szerintem ez népszerűbb lesz, mint első pillantásra talán sokan gondolják. Adunk tőketámogatást magyar kisvállalkozásoknak, akik cserébe viszont hajlandóak voltak elfogadni Magyarország történetének egyik legnagyobb béremelési programját. Három év alatt fogunk mintegy 40 százalékos minimálbéremelést végrehajtani, ami az első évben, a következő évben 24 ezer forintos emelést jelent, és amit tudtak vállalni nemcsak a szakszervezetek, hanem a munkaadók is, akiknek ezt ki kell termelniük, és ki kell fizetniük. És fontos, hogy a diákok mellett azokat a fiatalokat is támogassuk, akik úgy döntöttek, hogy a felnőtt életüket nem diákként kezdik meg, nem egyetemre mennek, hanem elmennek dolgozni, vagy szakmát tanulnak, és úgy mennek el hamar dolgozni. Szóval akiket – a magyar nyelv szűkös ezen a területen – jobb híján munkás fiataloknak nevezünk. Az ő számukra is tudunk adni végre olyan támogatást, mint amit az egyetemre járó diákok kapnak, amivel azt akarjuk mondani, hogy az ő munkájuk, a munkás fiatalok tudása, szaktudása, elkötelezettsége, erőfeszítése is elismerést érdemel. Szerintem nemcsak ez a támogatásként kamatmentesen odaadott 4 millió forint az érdekes – persze az sem mindegy –, hanem mindaz, amit ez kifejez.

A következő évnek fontos fejleménye – elszoktunk már ettől –, hogy nemzetgazdasági jelentőségű mérettel rendelkező beruházásokat adunk át. Beruházásokat mindig adunk át, rengeteg zajlik most is az országban, de olyan, amiről úgy érezzük, hogy egy minőségi váltást hoz, dimenzióváltást eredményez, olyan azért ritkán van. Azért egy BMW gyár ilyen. Szijjártó miniszter úr mindig elmondja, hogy a világon három vagy négy olyan ország van, ahol a három nagy német autógyár termeléssel van jelen, mindegyik, egyszerre: azt hiszem, Mexikóban, az Egyesült Államokban, Németországban és Magyarországon van erre példa azzal, ha a BMW is megkezdi a termelést.

Ugye, van egy nagy vita arról, hogy mi legyen a magyar iparpolitikának az iránya, miben van a jövő. Amit persze közhelyként mindenki tud, arról nem érdemes beszélni, hogy infokommunikáció, IT és így tovább, hanem az ipar tekintetében merre érdemes fordítani az országoknak a saját szekerük rúdját. És a mi meggyőződésünk és az eddig zajlott viták is megerősítenek bennünket ebben, az az elektromobilitás iránya. Tehát szerintünk a következő évtized nagy ügye az elektromobilitás, aminek a lényege nem a mobilitás, hanem az elektro, vagyis arról van szó, hogy hogyan lehet időjárástól függő eszközöktől, eszközök által, mint szél meg nap, megtermelt energiát elszakítani a megtermelés időpontjától és elraktározni. Az elektromobilitás erről szól. Hogyan raktározzuk el az energiát? Az atomenergiát elraktározni könnyű. Gázerőművet működtetni is könnyű: bekapcsolom, elindítom. Még a szenesek sem bonyolultak. De amikor az energia nagy részét, a villamos energia nagy részét zöldforrásokból termeljük meg, mondjuk, szélből, és mint mi, magyarok elsősorban napenergiából, amikor nem süt a nap, akkor is kell energia, amikor süt, mert több van, mint kellene, és ezt úgy lehet megoldani, hogy el kell tárolni valahol, és az elektromobilitás és az így termelt energia eltárolására való képesség lesz a legnagyobb iparági újítás, fejlődés a következő időszakban, ez a magyar álláspont. Ez szerintünk függetlenül attól, hogy éppen mennyi elektromos autót vesznek meg, meg mennyit nem vesznek meg, mert hol többet és hol kevesebbet, ez nem változtat a stratégiai irányon, ezért Magyarország számára fontos, hogy ilyen gyárak is belépnek a termelésbe a következő évben, nagy akkumulátorgyárak, illetve az első kínai, Európában létrehozott elektromos autógyár is megindul.

Ennek egyébként a jeleit én már látom is. Nemcsak abban, hogy az idei évben eddigi adataink szerint mintegy 10 százalékkal nőtt a reálbér, habár ez sem csekélység. Tegnap, amikor készültünk erre a sajtótájékoztatóra, a miniszter úrral próbáltuk fölidézni az emlékeinket, hogy mikor volt utoljára ilyen Magyarországon, és talán két olyan esztendőt találtunk, amikor 10 százalék körüli reálbérnövekedés volt Magyarországon az elmúlt harminc évben. És az idén ez megtörtént. A kiskereskedelmi forgalom az utolsó hónapokban már 4 százalékkal bővült, a lakáshitelezés elindult, és a lakástranzakciók száma pedig egy kiugró értéket mutat. Az építőipar szerződésállománya pedig az egy évvel ezelőtti októberhez képest 32 százalékkal nőtt meg. Tehát azt hiszem, hogy amikor repülőrajtról beszélünk meg új gazdaságpolitikáról, meg a 21 pontos gazdasági akciótervről beszélünk, akkor nem nulla pontról fogunk elindulni, hanem már az utolsó negyedévben láthatóak azok a gazdasági fejlemények, amelyek megalapozzák az optimizmusunkat.

Ezért itt is szeretném elmondani Önöknek, hogy 2025 a magyar gazdaságnak egy nagyszerű éve lesz. Új idők jönnek. Szerintem ezt mi másokhoz képest különösképpen korán észrevettük. Időben elkezdtünk felkészülni, megvannak a terveink. Ezek a nagy változások által elhozott új korszakban, amit most csak a béke korszakának nevezek, mi tudunk győzni, mert jó starthelyzetből indulunk. Akik szerintem még mindig a háborús korszakkal foglalkoznak, és ha beleragadnak, azok le fognak maradni. Jó reményünk van arra, hogy 2025 már arról szól, hogy Magyarország a béke korszakának nyertese lesz. Ezekkel a reményekkel vágunk neki a 2025-ös évnek.

Hálás vagyok, hogy ezt mind kibírták, kitartottak, és megtiszteltek a figyelmükkel. Ha kérdésük van, állok a rendelkezésükre.