A kormányfő hangsúlyozta: amikor három és fél évtizede, a rendszerváltás után kérdéses volt, hogy az ország be tud-e kapcsolódni a modern nyugati gazdasági rendszerekbe, és világos volt, hogy ehhez külföldi befektetők technológiájára van szükség, „az Audi volt az első nyugat-európai autógyár, amelyik azt mondta, hogy jövünk, hiszünk bennetek, látjuk Magyarországban a jövőt, sikeresek leszünk, itt, veletek együtt meg fogjuk csinálni”.
Orbán Viktor ezzel indokolta, hogy Magyarország számára az Audi „nem csak egy autógyár”, nem csak egy gazdasági kérdés. Az Audi jelene, jövője, sorsa Magyarország számára, a magyar kormány számára egy speciális elkötelezettséget is jelent – fogalmazott.
A gyár vezetésének, mérnökeinek és munkásainak címezve szavait a miniszterelnök kijelentette, „a magyar kormányra mindig számíthatnak a jövőben is”.
Hozzátette: az itt dolgozó munkások és mérnökök elkötelezettsége döntő szempont amellett, hogy az Audi beruházott, és fejleszt Magyarországon. Ez a gyár a magyar munkások nélkül nem tudná hozni azt a színvonalat, ami világversenyképessé teszi az Audit, és a magyar mérnökök nélkül sem tartana a győri Audi ott, ahol ma tart – mondta a miniszterelnök. „Magyarország büszke a Győrben dolgozó magyarokra” – fűzte hozzá.
A kormányfő rámutatott: az, hogy mi lesz az európai autógyártással, nem egy elvont gazdaságpolitikai kérdés, hanem egy húsbavágó, keményebb kérdés 160 ezer magyar családnak, akiknek a sorsa, kenyere az autógyártáshoz kapcsolódik.
Orbán Viktor kiemelte: látva az európai autóipar és az egész globális autópiac helyzetét, a leginkább versenyre épülő szakma most már nem az országot irányító politikusoké, hanem az autógyártóké.
A legélesebb verseny ma az egész világon az autógyártásban van – rögzítette. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a versenyt nemcsak megnyerni lehet, hanem el is lehet veszíteni. Az Audinak is szüksége lesz minden tudására, hogy megőrizze a VW-konszernen belül a helyét, ahogy a Volkswagennek is, hogy megőrizze a helyét a világ autógyártásában – húzta alá.
Súlyos kihívások előtt állunk – mondta, a legnehezebb kihívások között megjelölve a háborút, a növekvő energiaárakat és Brüsszelt. Utóbbit sajátos módon nem autógyár-vezérigazgatók irányítják, hanem bürokraták, akiknek fogalmuk sincs arról, min múlik egy autógyár versenyképessége. Új versenytársként beszélt Kínáról, és úgy fogalmazott: ez egy komoly verseny, és nagy kihívás.
Orbán Viktor azt mondta, az Audi új modelljének ünneplése egyúttal jó alkalom arra, hogy megerősítsük az önbizalmunkat. Ilyen kihívások mellett nagyon nehéz talpon maradni és megőrizni a pozíciónkat. Ez az új modell önbizalmat és talán önbecsülést is ad mindannyiunknak, Magyarországnak biztosan, és remélhetőleg az Audinak is, hogy képes állni ezt a versenyt.
Ha ilyen modelleket tud újra és újra elővarázsolni és gyártásba állítani, akkor az Audinak van jövője – értékelt.
A miniszterelnök rámutatott: viharos vizeken kell áthajóznia az egész európai autógyártásnak. Ha az országvezetők, a tőketulajdonosok, az autógyártók és a brüsszeli vezetés közötti szövetséget nem tudják létrehozni, nem dolgoznak össze és nem rendelnek mindent alá a nagy európai autógyárak sikerének, akkor saját maguk alatt vághatják a fát, és nem lesznek képesek állni a versenyt.
Aláhúzta: nagyon fontos, hogy belássák, bürokraták nem szabhatják meg a gyártástechnológiákat, és nem szabhatják meg az embereknek, hogy mit vásároljanak.
Hinni kell abban, hogy a gazdaság és a piaci szabadság tesz versenyképessé, és fel kell szabadítani az európai gyáripart a bürokratikus elnyomás alól – jelentette ki.
Magyarország és az Audi konszern közös érdeke, ezért üzenjük a brüsszeli bürokratáknak is: adják vissza az ipar és a fogyasztók szabadságát! – jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor kifejtette: ha visszakapják a szabadságukat a fogyasztók és a gyárak, akkor állják a versenyt ebben a nehéz, viharos időszakban is. Ha ellenben nem adják vissza a szabadságunkat, nem tudjuk megőrizni a munkahelyeket, nem tudjuk megőrizni a gyárainkat – figyelmeztetett.
Hozzátette azonban: jó reményünk van, sőt komoly bizonyítékunk arra arra – és ezt az Audi új modellje is mutatja -, hogy ha hagynak bennünket dolgozni, ha hagyják Németországot, a német autógyárakat, Magyarországot és a magyar gyárakat dolgozni, akkor mi világszínvonalú és versenyképes termékeket tudunk gyártani.
Akkor az Audinak van jövője, az itt dolgozó mérnököknek és munkásoknak lesz jövedelme, családjaiknak pedig így lesz biztonsága – mondta Orbán Viktor.
További hírek