Nemzeti Vágta, tizedszer

Tizedik alkalommal rendezték meg a Hősök terén a Nemzeti Vágtát, amely mára olyan komoly rendezvénnyé nőtte ki magát, ami nagy segítséget jelent a lovas ágazat hazai népszerűsítésének.


A magyar városok és falvak ünnepe – ezt jelenti mára a Nemzeti Vágta. Amellett, hogy feleleveníti a nemzeti lovas hagyományt, új tartalommal gazdagítja azt egy nagyszabású kulturális fesztivál keretén belül. A magyar tradíciókra épülő, nagyszabású, történelmi hangulatú lovasverseny egyszerre hagyományőrző és hagyományteremtő, országos kulturális esemény. A Vágtára nevezett magyar települések lovai és lovasai egész éven át megmérkőznek egymással, és folyamatosan készülnek a vidéki selejtezőkre, előfutamokkal. Egyesek szerint ezen utóbbi események adják a Nemzeti Vágta sava-borsát, és a döntő a látványos befejezést, és az egész verseny segítséget jelent a lovassportok népszerűbbé tételére.

Az idei versenyen Petrik Tamás Füzér, Temerin, Baja és Debrecen lovasát utasította maga mögé a Millenniumi emlékmű körül kialakított különleges pályán. A 2017 leggyorsabb lovasa címet elnyert csemői versenyző a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Lova, Vicces hátára győzelmi takarót terítettek. Másodikként futott be Kun Ferenc, Füzér lovasa, harmadikként pedig Nagy Arnold, Temerin versenyzője.

Miután Sipos Imre az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamán megvédte tavalyi bajnoki címét Vágta-történelmet írt a versenyszámban, hiszen a duplázás eddig csak neki sikerült. A délutáni nemzetközi futam döntőjének győztese Kína lovasa, Patö Pajier (Bate Bayier) lett. Másodikként Szerbia, harmadikként Suriname lovasa ért a célba. A negyedik, ötödik és hatodik helyen Magyarország, Üzbegisztán és Csehország versenyzője végzett. Összesen 12 ország, a döntőbe jutottakon kívül az Egyesült Államok, Törökország, Szlovénia, Mongólia, Szlovákia és Románia lovasa versenyzett a nemzetközi futamon.

A lovasok nem saját paripáikkal, hanem a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtokról kölcsönkapott, sorsolással kiválasztott shagya-arab őshonos magyar fajtájú lovakkal indultak a versenyen. A kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli terepülés lovasa mérte össze tudását az elő- és középfutamokon. A kishuszár vágtán idén Viszus Viktória, Fülöpháza lovasa aratott győzelmet Fanni nevű pónilován.

Kövessen

Megosztás