Orbán Viktor felidézte: amikor Grósz Andor lett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, három megállapodást kötöttek. Ezek közül az első már teljesült a szeretetkótház felújításával, de a többire is sor kerül majd a következő időszakban, többek között az Országos Rabbiképző felújítására.
Komplett egészségügyi rekonstrukcióban vagyunk országos méretben – hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy 91 kórházat, 54 rendelőintézetet és 107 mentőállomást újítottak fel és Budapesten is 13 kórházat fejlesztettek.
„A zsidó kórház különösen közel van az én szívemhez azért, mert azt tapasztalom, hogy ott, ahol egyházi fenntartású intézményekben gondoskodnak a betegekről, ott valami különleges minőség jön létre” – mondta a kormányfő. Emlékeztetett arra, hogy Budapesten immár a katolikusoknak, a reformátusoknak és a zsidó közösségnek is van jó színvonalon ellátást nyújtó kórháza.
Orbán Viktor az egykori budapesti zsidó kórházak történetéről szólva felidézte, hogy azokból kettőt államosítottak, egyet a nyilasok felgyújtottak, így a zuglói Szeretetkórház az egyetlen, amelyik visszakerült a zsidó közösséghez. A pusztítás elsődleges oka a háború volt, meg minden rossz, amit az emberből a háború kihoz – jegyezte meg.
Kiemelte, nagyon fontos, hogy a mai időkben emlékeztessük magunkat arra: a háború rossz dolog, a béke pedig jó dolog. És az a jó, hogy ha Magyarország környezetében is háborúk helyett inkább békés élet zajlik – szögezte le.
Újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta: a magyar külpolitikának a béke érdekében is arra kell vállalkoznia, amire van ereje. Ez nem kevés, ugyanakkor azt az illúziót sem érdemes táplálni magunkban, hogy nálunk jóval nagyobb országok közötti háborús konfliktusokat mi tudunk rendezni – mutatott rá, hozzáfűzve azonban, amit lehet, azt meg is fogjuk tenni.
Kitért arra is, hogy a béke kapcsán sokkal könnyebben boldogul az Egyesült Államok és Oroszország irányába, mint „a mi valódi otthonunk”, tehát az Európai Unió közösségén belül. A folyosón ugyan mások az arányok, mint a tárgyalóteremben, de kétség kívül egy nagy többséget, amely ma még háborúpárti, meg kell győznünk arról, hogy álljanak át a béke oldalára – összegzett.
Elmondta azt is, hogy brüsszeli munkájában is számít az európai szinten is megszerveződött zsidó közösségre.
Orbán Viktor másik kérdésre reagálva leszögezte, hogy a Karol Nawrocki lengyel elnök lemondott budapesti látogatása mögött lengyel belpolitikai okok állnak. A Visegrádi Négyek (V4-ek) helyzetére rátérve elmondta, nagyon várja, hogy Csehországban megtörténjen Andrej Babis miniszterelnöki eskütétele; amint ez megtörténik, össze fogja hívni a V4-ek miniszterelnöki szintű találkozóját.
Emlékeztetett: Magyarország adja a V4-ek elnökségét, de ma ez egy bénult szervezet, mert eddig 2-2 arányban oszlottak meg stratégiai kérdésekben a vélemények. „Ha a cseheknél bekövetkezik a változás közjogi értelemben is, akkor a V4 miniszterelnöki szinten újraéled, és akkor nagyon remélem, hogy lesz módunk a lengyel elnökkel is találkozunk” – értékelt.
Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a Szeretetkórház teljes körű rekonstrukciója a kormány mintegy 8,5 milliárd forintos támogatásával valósulhatott meg. Az intézmény nemcsak a zsidó közösség tagjait, hanem az egész magyar társadalmat kiszolgálja – jelezte.
Kiemelkedő ennek a kórháznak a szerepe nemcsak a krónikus betegellátásban, nemcsak a mozgásszervi betegek ellátásában, hanem a hospice ellátásban is, hiszen itt működik az ország legnagyobb hospice osztálya – hangsúlyozta. Hozzátette: osztályt hoztak létre az aktív betegellátásra is – ennek teljes finanszírozása rendelkezére áll -, de szélesítik a szakorvosi, szakrendelői ellátást is.
Grósz Andor a kormány mellett köszönetet mondott a zsidó és nem zsidó közösségek támogatásáért, valamint a kórház dolgozóinak is.