Megosztás

Hálásak vagyunk Jacques Delors-nak azért, amit értünk tett

Budapest/Párizs, 2024. január 5., péntek (MTI) – Hálásak vagyunk Jacques Delors-nak azért, amit értünk tett – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a TF1 francia televíziónak pénteken Párizsban, ahol részt vett az Európai Bizottság december 27-én elhunyt volt elnökének búcsúztatásán.

A kormányfő emlékeztetett: a francia politikus 1989-ben, a kommunista rendszer idején látogatott el Magyarországra. „Az átmenetre készültünk, én az antikommunista ellenállási mozgalomban tevékenykedtem, és neki volt bátorsága eljönni még az első (szabad) választások előtt”. Magyarországon „ezért olyan európai vezetőként emlékezünk rá, mint aki harcolt vagy legalább megpróbált tenni valamit a szovjet megszállás alatt lévő közép-európai országok szabadságáért és szuverenitásáért”. „Mi, magyarok nagyon hálásak vagyunk neki azért, amit értünk tett” – tette hozzá.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek