Megosztás

Elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését

Budapest, 2026. február 25., szerda (MTI) – Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését – erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.

A miniszterelnök azt mondta: most ért véget a védelmi tanács ülése, amit az ukrán olajblokád miatt hívott össze; január 27-e óta nem érkezik olaj a Barátság kőolajvezetéken Magyarországra.

„Az adatokból egyértelmű, hogy ennek a példa nélküli leállásnak nem műszaki, hanem politikai okai vannak, az ukrán kormány az olajblokáddal gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára” – közölte.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy meghallgatta a nemzetbiztonsági szolgálatok beszámolóit, és úgy látja, Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.

„Ezért elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. Ez azt jelenti, hogy a kiemelt energetikai létesítmények közlébe katonákat és a támadások elhárítására szükséges eszközöket is telepítünk. A rendőrség a kijelölt erőművek, elosztóállomások és irányítóközpontok környékén nagyobb erőkkel járőrözik majd. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében pedig elrendeltem a drónrepülési tilalmat” – sorolta az intézkedéseket a kormányfő.

„Magyarországot nem lehet zsarolni” – jelentette ki Orbán Viktor.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek