Megosztás

Élménynap rászoruló gyermekeknek

Élménynap rászoruló gyermekeknek

A soroksári gyermekjóléti szolgálatának támogatottjai közül több mint 20 gyermek számára szervezett élményekben gazdag programot az Ökumenikus Segélyszervezet Budapesten a Design Terminalban és az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat helyszínén felállított Adományponton. Utóbbi helyszínen a segélyszervezet jószolgálati nagykövetei is csatlakoztak a mézeskalácssütéshez.
A 7-13 éves korosztályú, nehéz körülmények között élő családokból érkező gyerekek először kreatív foglalkozáson vehettek részt az önkéntesként bekapcsolódó Teszári Nóra műsorvezetővel a Design Terminal épületében. Ezután a csapat egyik fele az Adományponton készített mézeskalács tésztájának gyúrásában, szaggatásában és sütésben vett részt, míg a másik fele az ugyanitt működő korcsolyapályán Katus Attila önkéntes vezetésével csiszolhatta korcsolyatudását. Az élménynap közben forró csokival kedveskedtek a szervezők a gyerekeknek, végül egy ebéddel zárult a vidám hangulatú kirándulás.

A gyermek számára szervezett programok után Lévai Anikó és Kovács „Koko” István, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövetei is csatlakoztak a szeretet.éhség. sütöde munkájához. A Bazilika előtt található adományponton az önkéntesek egész adventben váltják egymást a kis mézeskalács sütödében, hogy mindenkinek, aki az adventi vásáron adakozik a szervezetnek, egy mézeskalácsszívvel köszönjék meg a támogatást. A jószolgálati nagykövetek mellett a Segélyszervezet alapító egyházaitól Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök és Szent-Iványi Ilona unitárius lelkész is erősítette az önkéntesek csapatát.

Az önkéntes akció kapcsolódik az Ökumenikus Segélyszervezet 20. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez, melyhez a 1353-as adományvonalon az egész országból lehet csatlakozni Egy hívás 250 forint adományt jelent.

 

Kövessen

Megosztás