Utolsó útjára kísérték Kobzos Kiss Tamást pénteken a budapesti Farkasréti temetőben. A november 8-án, élete 66. évében elhunyt Kossuth- és Liszt-díjas zenésztől, előadóművésztől, zenepedagógustól családja mellett számos tisztelője, tanítványa, barátja vett végső búcsút, köztük Lévai Anikó.
„Nem véletlen, hogy a magyar nép ősi dalai ma újra élnek, hódítanak a fiatalok között is, ehhez olyan tanítók, zenészek, énekmondók kellenek, mint amilyen Kobzos Kiss Tamás volt – mondta gyászbeszédében Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. – Kobzos Kiss Tamás annak a nagy nemzedéknek a kiemelkedő alakja, amely „megszerettette velünk azt, ami a miénk, ami a mi zenénk, a mi kultúránk”. Ha ő énekelt, testvérré lett magyar, török, székely, román, szláv. Kobzos Kiss Tamás hűséges volt a magyar múlthoz és Megváltójához, ezért tudott jelen idejű ember lenni és jövőt formálni”.

Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöke felidézte, hogy az MMA-ban nyolc évet töltött együtt Kobzos Kiss Tamással, barátságuk azonban jóval korábban kezdődött. „Negyven éven keresztül baráti társaságunk tagja volt, aki természetesnek tekintette, hogy összejöveteleinkre elhozza a hangszerét is. Nagyon szerény és csendes ember volt, kivéve, amikor fellépett mint közösségi ember, tanító, elsősorban mint életmondó” – méltatta barátját Jankovics Marcell.

Szerényi Béla, az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója Kobzos Kiss Tamásra emlékezve kiemelte: vannak olyan emberek, akik élete önmagában is jel; az ő emlékezetüket nemcsak családjuk őrzi, hanem a nemzet is. Kobzos Kiss Tamás élete is ilyen jelkép, és életművének summázatát tanítók, közösségek fogják továbbvinni.

Csörsz Rumen István irodalomtörténész a tanítványok nevében finom humorral és tanítási tehetséggel rendelkező, halk szavú, elmélkedő, bölcs emberként emlékezett Kobzos Kiss Tamásra. Útitársául fogadta a fiatalokat, ahogyan őt magát a bécsi Clemencic Consort, akikkel már azelőtt világhírű lett, hogy hazájában elismerték volna. Kobzos Kiss Tamás nem az újjászületett Tinódi volt, hanem egy jelenkori mester, akinek halk szavait valamennyien zsinórmértéknek vehetjük.

„Példakép és örömforrás volt számunkra személye és művészete azt sugározta, hogy magyarnak lenni büszke gyönyörűség” – vallotta Somogyi Győző festőművész, aki mint a magyar nemzet és a magyar kereszténység egyik megtartó oszlopától és mint szeretett baráttól, tanítómestertől búcsúzott Kobzos Kiss Tamástól.