Megosztás

A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a gyermekeket is

Budapest, 2025. november 12., szerda (MTI) – A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a nevelőszülőkre szoruló gyermekeket is – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook oldalára feltöltött videóban szerda este.

„Tisztelt nevelőszülők, figyelem! A kormány mai ülésén fontos döntéseket hozott, amely az önök küldetését és munkáját alapvetően érinti. Ez az intézkedés akcióterv, ez három részletből áll” – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor a részletekről szólva elmondta: először is a nevelőszülői alapdíjat megduplázzuk. Másodszor lehetővé tesszük, hogy a nevelőszülőket a korábbi alacsonyabb kiegészítő díj helyett minden nevelt gyermek után megillesse az alapdíj. És végül harmadszor a speciális szükségletű, fogyatékkal élő gyermekeket nevelő szülők számára a neveléshez kapcsolódó többletdíjat szintén megduplázzuk.

„Minden magyar gyermek újabb őrhely, vigyáznunk kell rájuk, hálával tartozunk azoknak az embereknek, a nevelőszülőknek, akik vállalják fölnevelésük felelősségét. A kormánynak kötelessége mindenben támogatni a nevelőszülőket és rajtuk keresztül a nevelőszülőkre szoruló gyermekeket is. Erről szólnak ezek az intézkedések. Munkájukat köszönjük, sok sikert kívánunk!” – közölte a miniszterelnök.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek