Ahogy több mint két évszázada, idén októberben is sokan ellátogattak a Királyhágó mentén lévő Feketetóra, a mára ikonikussá vásárra, köztük Lévai Anikó is.

Egyes írások szerint 1815-ben tartották az első Feketetói Vásárt, mások szerint már korábban is folyt ott rendszeres kereskedés. Az alábbi, két évvel ezelőtt, a Magyar Konyha magazinban megjelent cikk a vásár kulináris vonatkozásairól mesél az olvasónak.

* * *

Bukolikus miccssütögetés ide vagy oda, Romániában nagyon kevés helyen készítik helyben a miccset. Két vállalat fóliázott nyers miccse uralja a piacot, mindenki ezt veszi, a feketetói árusok is. A vásárban a megfáradt utazó ehet savanyúlevest, azaz csorbát vagy szárított halat, és vihet haza mézet, mézes diót, lekvárokat, gyümölcsöket, juhsajtot, ordát és természetesen pálinkát is.

Ott majd eszünk egy miccset – gyakran hangzik el ez a mondat, amikor erdélyi utat tervezünk, s azt latolgatjuk, hol álljunk meg pihenni. A határ és a Királyhágó mellett a harmadik legnépszerűbb pihenőhely Kolozsvár felé Körösfeketetó, román nevén Negreni. Az út mentén nehéz eltéveszteni a kerti törpéket és egyéb helyi holmikat kínáló árusokat, utánuk következnek a vendéglők, ahol csak románul tudnak a felszolgálók, habár a vendégseregük tetemes része magyar és német. Aki elbóbiskolt, azt a CD-árus jóvoltából bömbölő manele ébreszti fel – ez egyfajta román lakodalmas pop, mint a moldovai O-Zone 2003-as slágere, a Dragostea din tei.

Feketetó azonban nemcsak erről a giccslerakatról híres, hanem egy évente pusztán egyszer, október második hétvégéjén megrendezett, négynapos vásárról is. Az országos hetivásárra vonatkozó engedély 1815-ben született meg, ám – írja Rédley Tamás – valószínűleg már régebben is tartottak itt ilyesmit. Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a népmesei vásárok unikálisan fennmaradt egyik utolsó hírnöke Feketetó – habár az utóbbi évtizedek sok változást hoztak a falu völgyében, a hegyek tövében rendezett vásár életébe.

Eredetileg az első nap állatvásár, a második nap a mesterségek, ház körüli kellékek vására volt, a harmadik nap pedig a betevő falatért alkudozhattak a vevők, azaz élelmiszert vásárolhattak. Sőt volt itt úgyszintén a népdalokból ismert leányvásár is: a hegyi népek magányosan, egymástól nagy távolságra élő családjai itt mutatták be egymásnak a fiatalokat, s ha a szülők megegyeztek, megköttetett a frigy is. Még a rendszerváltás is befolyásolta a vásár jellegét: ekkor eltűntek a nyolcvanas évekre Rédley szerint még jellemző mutatványosok, s ezután erősödött meg az ószerjelleg, lett egyre több az antikvitás. Korábban ugyanis itt a régiség egyenlő volt az ócskasággal.

A kolbászka rokonai

Miccsfüst és miccsillat – ma ez jellemzi a vásár központi részeit. Ha még találunk helyet, és valamelyik élelmes helyinek köszönhetően jó pénzért sikerül legalább egy kertbe beparkolnunk, akkor a Nagyvárad és Kolozsvár felé tartó kamionok mellett elbotorkálhatunk a vasútig, és a Körös hídján hömpölygő tömegen átverekedve magunkat máris a vásári központban vagyunk. Itt sül a legtöbb miccs (mititei – „kolbászka”): a marha-, disznó- és birkahúsból készült kis húsrúd nemzeti ételnek számít errefelé, habár a hódoltsági időkben meghonosodott gasztrocsoda török eredetű. Közeli rokona a délszláv csevapcsicsának („sült húsocska”), csak arrafelé a muzulmán bosnyákok vallási okokból nem tesznek bele disznóhúst; és távoli rokona a mi fasírtunknak, csak nincs benne sem zsemle, sem rizs, tiszta húsételről beszélünk, fűszerekkel ízesítve.

Nos, míg a sürgősen étkezésre szoruló utazóknak kerti sütögetéskor vagy – ahogy Erdélyben szeretik – egy réten piknikelve a laktató, nem épp fogyókúrázóknak ajánlott húsrudak mennyei eledelnek tűnhetnek, Feketetón nagy bosszúságot tudnak okozni. A régiségeknek, óntálaknak, késeknek ugyan nem árt, ha megfüstölik őket, ahogy a pótkocsiról árult sárga hintónak, légkalapácsnak, betonkeverőnek és talán a festményeknek sem, ám a szoknyák, kendők, blúzok már talán finnyásabbak, ha így próbálják őket tartósítani. Itt a cigifüst nem oszt, nem szoroz: miközben méricskéljük a ruhadarabokat, szépen átitatódnak a füsttel.

Különös élmény miccsfüstben alkudozni egy ötvenezer forintos, eredeti kalotaszegi szoknyára, aminek a súlya is tekintélyes, vagy egy szinte hibátlan, hatvanezer forintos besztercei mejjesre – vastag, gazdagon díszített női mellényre. Mindkettő a Feketetón magukat nagy számban képviseltető néptáncosok érdeklődésére tart számot. Apropó, alkudozás! „Legalább alkudjon, ha már nem veszi meg” – csúszik ki egy portékáját kínáló árus száján. Alkudni kötelező, s tudománya, művészete, rítusa van. Méricskélni kell az árut, utalni rá, hogy annyira nem is fontos nekünk, színlelni, hogy már továbbállnánk, s lehetőleg egy ismerőst is rá kell venni, hogy szólja le az alku tárgyát. Hangsúlyozni lehet, hogy mennyi pénz van nálunk – természetesen kártyával sehol nem lehet fizetni, cserébe elfogadnak forintot és eurót is. Amikor tényleg távozunk, hirtelen radikálisan esik az alku alatt álló portéka árszínvonala. Ekkor érdemes üzletet kötni. A legolcsóbb időszak a vasárnap délután, esténként pedig sok árus egy lejért árulja a portfóliójába tartozó kacatokat.

A feketetói vásárt minden év októberének második hétvégéjén rendezik meg Erdély nyugati részén, Csucsa mellett, Feketetón (Negreni)

A csorba fajtái

Na de vissza a miccshez, főleg ha már lejártuk a lábunkat és nemcsak pihennénk, de éhesek is vagyunk. Bukolikus miccssütögetés ide vagy oda, tudnunk kell, hogy Romániában nagyon kevés helyen készítik helyben a miccset.

Két vállalat fóliázott nyers miccse uralja a piacot, mindenki ezt veszi, a feketetói árusok is, nem helyben darálják a húst és formázzák a rudakat. Természetesen van csirkecomb, roston sült csirkemell is, itt-ott rántott sajt és minden egyéb, kirakodóvásárokban szokásos olajos étel, talán csak a kolbász alulreprezentált.

Különleges gasztroélmény hiányában a forró savanyúleves, a csorba is jól tud esni, ha műanyag tányérba mert adagun­kat nem dobjuk el a sörpadig.

A csorba különféle neveken szerepelhet a (Feke­tetón nem létező) étlapon, attól függő­en, mi van benne: ciorba de peris‚oare (savanyúleves húsgombóccal), ciorba de vită (marhahússal), ciorba de pui (csirke­hússal), ciorba de porc (disznóhússal), ciorba de t‚ărănească (vegyes zöldséggel, hús nélkül).

A többnyire borssal, lestyánnal, korpaciberével készülő leves hasonlít a hazai káposztalevesekre, és ugyanúgy ajánlott másnaposságra.

Ha nézelődés közben akarnánk ropogtatni valamit, akkor chipsek és más megszokott helykitöltők helyett a szárított hal ajánlott, amit ugyanolyan papírtányérba kapunk, mint a virslit krumplival a sör mellé a hazai majálisokon. A kupac hal ízlés szerint sózható. Aki nem bírja a fejét, azt még eltávolíthatja, de a filézéssel felesleges próbálkozni: egy hal egy falat.

Ha nagyon megéhezünk, és se hal, se miccs nincs a láthatáron, esetleg vegetáriánusok vagyunk, számíthatunk arra, hogy egyes árusok teljesen érthetetlen logikával mindenféle ócskaságot tartalmazó portékájuk mellé egyszerűen kiöntenek egy halom reszelt káposztát vagy répát, s azt árulják kimérve – már ha maguk el nem csipegetik. Aki hajlamos a higiéniai aggályoskodásra, legyen óvatos.

Pálinka kupakból

A konyhaeszközök kínálatában, például a késkészletek között is bőven válogathatunk Feketetón, ám érdekesebb a házi, közmondásosan „hagyományos recept” alapján készülő élelmiszerek kérdésköre. Mindenféle mézet, mézes diót, lekvárokat és gyümölcsöket végeláthatatlan mennyiségben és feltérképezhetetlenül sokféle minőségben lehet kapni. Szerencsénkre az árusok hajlandók egy nyelvhegynyi kóstolót adni termékeikből, így a számunkra ismeretlen üveges bogyókat is megkóstolhatjuk.

Érdemes elidőzni ott, ahol árulnak sajtot, és akár fél kilót is venni juhsajtból, ordából. Az orda a sajtgyártásból visszamaradt savóból készülő, sajtszerű étel, ami megtévesztésig hasonlít a sajthoz. Erdélyben népszerű étel az ordás palacsinta.

Kevesen tudják pálinka nélkül elképzelni Erdélyt – természetesen a feketetói vásárban is hatalmas mennyiségben és sokféle minőségben kapható. Minthogy nem a minden előállítási adatot feltüntető, professzionális cégek vannak többségben, kénytelenek vagyunk a tapasztalatainkra és ízlésünkre hagyatkozni. A legtöbb kapható pálinka ugyanis házi készítésű és műanyag palackban árulják – még szerencse, hogy a kupakból belekóstolhatunk az eladásra kínált tüzes vízbe. Sok a Technokol-ízű, ihatatlan lélekmelegítő, de kis szerencsével jó vásárt is csinálhatunk. Ha piros színű áfonyapálinkával kínálnak, akkor viszont igazából almapálinkát iszunk áfonyaágyon.

Aki viszont haszonállatot szeretne vásárolni, annak hétfőig kell maradnia, mert csütörtöktől vasárnapig se marhával, se juhval, se disznóval, se lóval nem találkozhat. Vasárnap ugyan belebotlottunk egy akváriumnyi halat és papagájokat árusító kisállat-kereskedőbe, az igazi állatvásárt azonban hétfőn tartják.