Megosztás

A Duna főváros alatti szakaszán folytatta az árvízvédelmi munka ellenőrzését Orbán Viktor

Kisapostag, 2024. szeptember 22., vasárnap (MTI) – A  dunai árhullám tetőzése által érintett Kisapostag volt a miniszterelnök munkájának következő állomása vasárnap – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Orbán Viktor Varga Gáborral, a térség országgyűlési képviselőjével és Nagy Attila polgármesterrel együtt a kisapostagi Panoráma utcában kiépített ideiglenes védművet ellenőrizte.

A vízügyesek azt jelentették a miniszterelnöknek, hogy a településen két zsáknyi szélességű, négy zsák magas nyomvonal épült ki 500 méter hosszan, ami 50 ház 150 lakóját védi.

A védmű kiépítésében helyi és a szomszédos települések: Mezőfalva és Baracs önkéntesei vettek részt a vízügyi szakemberek műszaki koordinálása mellett.

A védművek jól bírják a terhelést, és a védekezésben dolgozók is kiválóan teljesítenek a Duna térségbeli tetőzése idején – hangzott el a jelentésben.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek