Törőcsik Zsolt: Sok szempontból nehéz év volt a tavalyi, hiszen alighogy felocsúdott a világ a koronavírus-járvány okozta sokkból, máris kitört az orosz–ukrán háború, amely biztonsági és gazdasági kihívások tömkelegét hozta magával Európa és így Magyarország számára is. Emellett újra felerősödött a déli határainkat érő migrációs nyomás, amely ez alkalommal a tél beálltával sem csitult. Orbán Viktor miniszterelnök stúdiónk vendége. Jó reggelt kívánok!

Jó reggelt kívánok!

Mielőtt azonban ezekről beszélgetnénk, kezdjünk egy friss hírrel, ugyanis rendőrgyilkosság történt az éjjel Budapesten. Az elkövető három rendőrt megszúrt, mielőtt egy negyedik társuk menekülés közben lelőtte volna az elkövetőt. Az egyik rendőr sérülései pedig olyan súlyosak voltak, hogy belehalt. Mit lehet tudni erről az esetről?

Most annyit tudunk először is mondani, hogy együttérzésünket fejezzük ki a meggyilkolt rendőr családja és családtagjai felé. Gondoskodni fogunk róluk természetesen. Ebből is látszik, hogy veszélyes szolgálat azért a rendőri munka. Meg kell becsülni a rendőreinket, el kell őket ismerni, meg védeni is kell, amennyire az csak lehetséges. Az is jó hír, hogy az elkövetőt elfogták. Nem örül az ember, hogyha arról hall, hogy a rendőrök a fegyverüket használták, de az ugyanakkor meg jó hír, hogy amikor kell, akkor használják. És így végül is a mi biztonságunk érdekében az ilyen veszélyes embereket gyorsan ki tudják iktatni a mindennapi életből. Talán majd később kell erről beszélni, mert most még a rendőrünk elvesztése miatti sokkhatás alatt vagyunk, de gondoljunk arra, hogy ez megráz bennünket. Ez azért van, mert ez nem mindennapos eset. Tehát Budapest egy olyan város, ahol gyilkosság, különösen rendőrgyilkosság messze nem mindennapos esemény, hanem módfelett ritka. Azért ez olyasmi, amihez nem vagyunk hozzászokva, ezért megráz és meg is rendít bennünket. Ez azt jelenti, hogy a rendőreink jól végzik a munkájukat, hogy Magyarországon egy ilyen esetnél nem a vállunkat rándítjuk meg, nem azt mondjuk, hogy tegnap is hallottunk ilyet, meg ilyen szokott lenni, meg egyes városrészekben, mint számos nyugat-európai országban ez szinte napi gyakorlat, hanem azt mondjuk, hogy Úristen, mi történt? Ez arra emlékeztet bennünket, hogy az életünk azért biztonságos, épp egy bűncselekmény emlékeztet bennünket arra, hogy az életünk valójában biztonságos. Ez nagy érték, meg kell becsülni.

Főleg a mai világban kell ezt megbecsülni, mert ahogyan a bevezetőben is említettem, azért tavaly sok szempontból egy változatos és nem a biztonságról szóló évet tudhattunk magunk mögött. Hogyan látja, hogy 2022 fordulópont volt az általunk ismert gazdasági és biztonsági világrendet illetően?

Kicsi még az időtáv, hogy ilyen bátran nyilatkozzunk, mint ahogy most Ön biztat engem erre. Talán nagyképűségnek is tűnne, ha az ember néhány hónap távlata után azt mondaná, néhány hónap távolságából azt mondaná az előző évről, hogy az történelmileg ilyen vagy ilyen volt, de nem zárhatjuk ki azt, amit Ön mond. Nem zárhatjuk ki, hogy valóban 2022 volt az az év, amely jól jelzi, hogy valami megváltozott a világban és a mi életünkben is, és – egész Európa, nemcsak Magyarország – beléptünk a veszélyek korába. Az ember gondolhatta azt a pandémia időszakában 2020-ban, hogy néha kitör világjárvány, de ez nem egy korszakos dolog, hanem ez lefut, mint ahogy le is futott egy-másfél év alatt, különösen, hogyha olyan jól dolgoznak az egészségügyi szakemberek, mint ahogy Magyarországon dolgoztak. De most a pandémia után háború jött, a háború után energiaválság, rossz szankciók, ennek következtében magas infláció érkezett. A migráció közben folyamatosan nő, a határainkon a nyomás nagyjából most már akkora, mint a nagy, 2015-ös migrációs invázió idején volt. Tehát adódnak össze ezek a dolgok, a háború láthatóan elhúzódik, egyre véresebbé válik. Tehát lehet, hogy az derül majd ki néhány év távlatából, hogy 2022 volt az az év, amikor mi, európaiak beléptünk a veszélyek korába.

Mit tud ebben a helyzetben kezdeni Magyarország? Vagy hogyan hathat ez a hosszú távú jövőjére nézve? Mert földrajzi értelemben és nyilván ebből fakadó kulturális és társadalmi vonatkozásaiban itt vagyunk a két nagy tömb között. Ez nyilván békeidőben jó, mert mindkét felet talán jobban értjük, mint ők egymást, de ilyenkor, amikor nincs párbeszéd, ez rejthet-e veszélyeket magában, vagy ismét a lehetőségekről kell, hogy szóljon?

Igen. Szerintem azt a kérdést kell először tisztáznunk, illetve a magyaroknak tisztázniuk magukban, hogy hogyan viszonyulunk a veszélyhez magához, és két módon lehet viszonyulni. Ez a magánemberek életében éppúgy igaz, mint a nemzet vagy az állam életében. Az első dolog, hogy ilyen sündisznó módjára viselkedünk. Az ember összegömbölyödik, tüskéit kifordítja, és a veszélyre védekezéssel válaszol. Ez egy értelmes magatartás, mert a veszélyek időszakában védekezni kell. De ugyanakkor önveszélyes stratégia is, mert megbénít. Tehát akkor kifordítod a bundádat, kifele vannak a tüskéid, de te nem mozdulsz. Szerintem a politikában ez nagyon nagy hiba. Látok országokat meg vezetőket, akik így reagálnak egy-egy válságra: megdermednek. A legfontosabb szerintem a magyarok számára, hogy tevékenyen kell reagálni, aktívan kell reagálni a válságra, ahogy a magyar nyelv mondja: ne hagyjuk magunkat. Tehát lehet, hogy veszélyek vannak, de Magyarország nem hagyja magát. 2022 azért volt egy fontos év, az én szívemnek egyébként kedves év – nyilván a választások eredménye is befolyásolja az ember érzéseit –, mert Magyarország az összes veszélyre aktívan reagált. Mi cselekedtünk, nem hagytuk magunkat, Magyarország nem hagyja magát. Lehet, hogy tömbök lesznek, ahogy Ön mondja, elhúzódik a háború, itt ez a nyavalyás szankciós rendszer, ami az inflációt meg az energiaárakat az égbe viszi, de nem megdermedünk, nem megúszni akarjuk, nem túl akarunk rajta lenni, hanem védelmi állásokat építünk ki, védvonalakat húzunk föl, válaszolunk. Bevezettük a rezsivédelmi alapot. Igaz kétségkívül, hogy az elhibázott uniós szankciók miatt energiafelárat kell fizetnie az egész világnak, és Magyarország, mondjuk, 2021-ben, a behozott energiáért, mert a magyar energia, amit használunk, nagyrészt külföldről származik, fizettünk, mondjuk, 7 milliárd eurót, 2022-ben pedig 17 milliárdot, de nem azt mondtuk, hogy emberek, hát ilyen a helyzet, mindenki vegyen elő több pénzt, azt éljétek túl. Nem ezt mondtuk. Azt mondta a magyar kormány, fogjunk össze, állítsunk fel közösen egy rezsivédelmi alapot. Ahol extraprofit keletkezik – bankszektor, energiaszektor és még néhány más, kereskedelem és így tovább –, onnan gyűjtsünk be pénzt, ezt tegyük be a rezsivédelmi alapba, és onnan védjük meg a rezsicsökkentett árakat, legalább az átlagfogyasztás szintjéig védjük meg a családokat. Ez egy veszélyre adott tevékeny válasz. Szóval ez a dolog lényege. És ezt várom Magyarországtól, magunktól, de különösképpen a kormánytól, hogy a 2023-as évben, ahol újabb veszélyek, a régiek is maradnak, és lesznek újabb veszélyek is, amikor ezek bekövetkeznek, így, ezzel a hozzáállással kezelje a bajokat. Azért ne felejtsük el, hogyha ezt lefordítjuk a mindannyiunk számára érthető nyelvre, az, hogy Magyarország nem egyszerűen áthárította, mint a legtöbb országban szinte mindenhol, a megnövekedett energiaárakat az emberekre, hanem egy rezsivédelmi alapot állítottunk föl, és megvédtük a rezsicsökkentett árakat, ezzel minden egyes magyar család havonta kapott 181 ezer forintot. Ami persze nem tűnik fel az embereknek, mert nem hozta a postás, és nem adta be a 181 ezer forintot, de nem is jött senki, aki elvigye. És ezért nem engedtük, hogy családok milliói menjenek tönkre. Hány magyar család ment volna tönkre, ha megfogadjuk azt, amit a liberális közgazdászok meg a magyar baloldal mond, hogy ésszerűtlen a rezsipolitikánk, ésszerűtlen a rezsicsökkentés, ezt nem lehet kibírni, rá kell engedni az emberekre az árakat? Ha ezt tettük volna, szerintem legalább egymillió család Magyarországon, a szegényebbek mind tönkrementek volna. Tehát védekezni kell. A veszélyre a helyes válasz: aktív, cselekvő védekezés.

Beszélünk majd még a magyar gazdaság helyzetéről, de azért az Európai Unió is adott a veszélyre tevékeny választ, ez a szankciós politika volt 2022-ben. Érdekes, hogy Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának tagja írta azt a minap, hogy kilenc szankciós csomag, és a hatás kevesebb, mint nulla. És egyre többen értenek egyet ezzel az állásponttal. A vita inkább abban van, hogy fokozzák-e a szankciókat, vagy inkább eltöröljék. Ön hogy’ látja, hol tart ez a vita most?

Ha az történne, amit én szeretnék személy szerint, és szerintem érdeke volna egyúttal Magyarországnak is, hogy jöjjön végre valaki, aki elég bátor, erős bicepsze van, és széles a válla, és mondja azt, hogy emberek, ezt elszúrtuk – ezt a magyar népnyelv tudja érzékletesebben is kifejezni –, és ezt most hagyjuk abba, mert ebből nagy baj lesz. És ha a szankciókat megszüntetnék, akkor pillanatok alatt az energia ára leesne és vele együtt az általános árszínvonal, vagyis az infláció is azonnal megfeleződne. Tehát az infláció mértéke minimum a felére, de lehet, hogy még annál is nagyobb mértékben csökkenne. Ehhez egész egyszerűen egy politikai döntést kellene hozni Brüsszelben. De nem látom azt az embert, akinek ekkora a bicepsze és ilyen széles volna a háta. Mert bátorság, az van, itt vagyunk például mi vagy személy szerint én is, csak ennek nincsen jelentősége, mert ahhoz, hogy ez megváltozzon, hogy ennek a bátor véleménynek következménye is legyen, ahhoz németnek vagy franciának kéne lenni, akik elég erősek ahhoz, hogy az egész unió álláspontját meg tudják változtatni. Én a kártételt tudom fékezni. Tehát én Brüsszelbe úgy megyek ki, hogy én nem tudom megfordítani a nagy államok véleményét, Magyarországnak az ereje ehhez kevés, és így az enyém is értelemszerűen. Én egy dolgot tudok tenni, hogy fékezni próbálom a kártételt, hogy elmondjuk, hogy ebből baj lesz, ott, ahol úgy érezzük, hogy a magyar nemzeti érdek alapvető sérelmet szenved, ott vétózunk is, ott kiállunk Magyarországért, ott nem engedünk, de nem tudjuk megváltoztatni, másik pályára állítani a szankciós politikát. Ezért én azt hiszem, hogy a következő időszakban bátorság és erő híján ez a szerencsétlenkedés folytatódik majd Brüsszelben, hozunk szankciókat, amikről kiderül, hogy nem működnek. E mögött van még egy kultúrsokk, ami bennünket, magyarokat ér. Ez a németekkel kapcsolatos. Én úgy nőttem föl, mindig, hogy otthon azt mondták, hogy hát a német, az igen! A német precíz, az mérnök, az kiszámolja, az nem kapkod, az tudja, mit csinál. Most nézem, hogy mit csinálnak, német elnöke van a brüsszeli bizottságnak, ezek a szankciók el vannak szúrva, ezek el vannak kalkulálva, ezek szakmai szempontból nincsenek végigszámolva. Tehát a németek, a német mérnöki precizitásból fakadó, válságkezelő képességbe vetett hitünk, hitem is jelentősen csökkent az elmúlt időszakban.

Közben a károk viszont egyre nagyobbak. Egy tegnapi Eurobarométer felmérés szerint az Európai Unió lakóinak 39 százaléka nem tudja időben befizetni a rezsiszámláit. Egy óriási arány azért a 39 százalék, és felmerül az a kérdés, főleg a korrupciós botrány fényében, hogy valójában kinek az érdekeit szolgálja Brüsszel?

Nézze, amikor beszélgetek a többi európai vezetővel, és kiderül, hogy Magyarországon egy olyan rezsivédelmi rendszert működtetünk, ami forintról euróra átszámolva havonta mintegy 450 eurót ad minden családnak, akkor először azt hiszik, rosszul hallanak. Ilyen náluk elképzelhetetlen, ilyen nincsen! Tehát az, hogy, mondjuk, minden belga vagy spanyol vagy francia család kapjon a csökkentett rezsiárakon keresztül háztartásonként 450 eurót, az ott lehetetlen. Tehát el sem tudják képzelni. Ennek én értem az okát. Azért nem tudják elképzelni, mert nagyon sokba kerül. És ahhoz, hogy az ember ki tudjon fizetni ennyi pénzt, azt be kell gyűjteni. Ahhoz meg erősnek kell lenni, mert valakitől el kell venni. Attól kell elvenni, ahol az infláció meg az energiaár-növekedés profitot eredményezett. Oda kell menni az energiacégekhez, kell csinálni egy jogszabályt, és az energiacégek extraprofitját el kell venni. A bankokét hasonlóképpen. És ráadásul úgy, hogy meg is kell velük értetni, hogy ez egy átmeneti intézkedéssorozat, nekik most ezt vállalniuk kell a közösség érdekében. És Magyarországon egyébként – becsületükre legyen mondva – ezt értik is meg vállalják is. De ez a fajta erőpozíció a nyugat-európai kormányok esetében nem áll fönn. Ők nem tudják begyűjteni azokat az összegeket, amiket utána az embereknek oda tudnak adni a rezsicsökkentésen keresztül. Ebből az következik, hogy az európai emberek kárvallottjai ennek az elhibázott szankciós politikának, és kárvallottjai a háborúnak. Az biztos, hogy Amerika nyer a háborún, az biztos, hogy Európa veszít a háborún, az oroszok felől meg vita van, hogy ők most nyernek vagy veszítenek a dolgon, de olyan nagyon nem veszítenek rajta, már hogyha pénzről beszélünk, mert emberéleteket vesztenek, és az minden pénznél fontosabb, de összességében gazdaságilag biztosan mondható, hogy az egyedüli, de legalább az mondható, hogy legnagyobb vesztese ennek az egész konfliktusnak, ami létrejött, az Európa.

A magyar kormánynak nemcsak a szankciókkal kapcsolatban, hanem az uniós pénzek körül is volt egy vitája Brüsszellel, ami úgy tűnt, hogy tavaly év végén azért nagyjából nyugvópontra jutott. Ehhez képest most a héten a bizottság leállította az Erasmus programoknak a finanszírozását. Az első és legfontosabb kérdés, hogy mire készüljenek most azok a diákok, akik ennek a programnak a keretében akartak külföldön tanulni a következő években?

Készüljenek ugyanúgy, ahogy eddig készültek, mert ők, ha akartak menni, mehetnek is a jövőben. Tehát az biztos, hogy a magyar diákok semmilyen kárt nem fognak elszenvedni. Tehát Magyarország, ahogy mondtam, nem hagyja magát. Mi nem fogjuk megengedni, hogy a diákok kárvallottjai legyenek bármilyen brüsszeli döntésnek. Ez lehetetlen! Tehát nyugodtan készüljön minden diák úgy, ahogy eddig is készült. Ösztöndíjprogram lesz, majd a brüsszeliekkel erről megegyezünk, ha meg nem, akkor meg a magyar költségvetés ki fogja ezt fizetni, mert nem nyaralni járnak a diákok, hanem tanulni mennek, és ez egy befektetés a nemzeti közösségünk szempontjából, ha a diákoknak ösztöndíjat adunk, hiszen ők okosabbak, fölkészültebbek lesznek, és majd magasabb értékű munkát tudnak végezni az egész közösség érdekét szolgálva a tanulmányaik után. Tehát Magyarországnak nemzeti érdeke, hogy okos diákjaink legyenek, akik külföldet is ismerik, jártak ott, onnan is hoztak haza tudást, nem fogunk lemondani erről az erőforrásról, a fiatalok tehetségében rejlő erőforrásokról Magyarország nem mond le, ezért lesznek ösztöndíjak, pontosan ugyanúgy, mintha Brüsszel meg se nyikkant volna. Az egy másik dolog… Nem tudom, Ön családos ember?

Igen, igen, két gyerekem is van.

Tehát akinek van gyermeke, az azért azt mondja, hogy hát miféle emberek ezek? Most lehet, hogy van egy vita Magyarország meg Brüsszel között, meg nem értünk egyet, de micsoda ember az, aki bosszút áll a más ember gyerekén vagy a fiatal nemzedéken. Micsoda dolog ez? Ilyen emberek vannak Brüsszelben, képzelje ezt el. Egy politikai vitát úgy akarnak lerendezni, hogy bosszút állnak a magyar fiatalokon. Hát persze, hogy nem fogjuk hagyni.

De mi áll ennek a vitának a hátterében? Mert úgy tűnt, hogy a kérések között ezzel kapcsolatos igény nem szerepel, ami az Erasmus programra vonatkozott volna, és azt pedig sok szakértő elmondja, hogy hasonló alapítványi rendszer, egyetemi alapítványi rendszer, nyugat-európai országokban is van.

Természetesen, tehát azok, amiket konkrét kifogásként fölhoznak a magyar oktatási rendszerrel kapcsolatban – erre is van szép magyar népi kifejezés –, tehát azok szamárságok, azok butaságok. Az, hogy politikusok ülnek egy egyetem kuratóriumában, Nyugat-Európában egy általános gyakorlat, semmi rendkívüli nincs benne. Itt nyilvánvalóan kettős mérce van. Itt egy általánosabb összefüggésbe kell ezt helyeznünk, és akkor el is kell lépnünk az Erasmustól, mert itt nem az oktatásról van szó. Arról van szó, csak egy egész délután kéne ahhoz, hogy ezt alaposan kifejtve elmagyarázza az ember, mert így vagdalózásnak is tűnhet, de most kénytelen vagyok mégis ezt tenni, tehát ők kormányváltást akartak. Tehát Brüsszelnek van egy elképzelése a jövőről, az más, mint amit a magyarok gondolnak a jövőről. Ők azt gondolják, hogy Európát meg kell változtatni, sokszínűvé kell tenni, és be kell engedni először is a migránsokat, mert az jó. És ők be is engedik milliószám. És aki meg ezt nem teszi, mint a magyarok, mert szerintünk ez nem jó, hanem rossz, és mi egyáltalán nem akarunk együtt élni a migránsokkal, mi magunkkal szeretnénk együtt élni, mi védekezünk ez ellen, ezt ők helytelennek látják. Rá akarnak bennünket szorítani. De ezt a kormányt, a nemzeti kormányt Magyarországon eddig erre nem sikerült rászorítani. Van egy elgondolásuk a jövőről, hogy hogy’ kell nevelni a gyerekeket. Szerintünk ez a mi dolgunk, a szülőké, majd mi eldöntjük, hogyan kell nevelni a gyerekeket. Ők ezekben a zavaros kérdésekben, mint ez a homoszexualitás, LMBTQ, ez az egész nemi identitás kérdés, azt gondolják, hogy itten vannak civil társadalmi mozgalmak, és ezeknek jelentős szerepet kell játszani a gyerekek nevelésében, időnként a szülők helyett is. Engedjük hát be őket az iskolába. Nekünk föláll a szőr a hátunkon ettől, hogy a mi gyerekeinkhez ilyen emberek fognak beszélni, az iskolában ráadásul mindenfajta, szerintünk marhaságokat az életről. Majd mi elmondjuk, hogy szerintünk milyen útravalóval érdemes egy fiatalembernek elindulni az életben. De szerintük ez nem helyes, amit mi csinálunk. És harmadrészt, ők minél több jogkört el akarnak vinni Brüsszelbe, mert ők egy nagy európai birodalmat akarnak, amiben nem tagállamok vannak, hanem inkább provinciák, helytartóságok. Mi pedig magyarok vagyunk, és nekünk a nemzeti függetlenség olyan, mint a levegővétel, ragaszkodunk hozzá. Most ez a vita lényege. Ők azt mondják, hogy miután a magyar kormány folyamatosan kiáll a saját fölfogása és a magyar érdekek mellett, kormányváltást kell elérni Magyarországon. A választás előtt is ezt akarták. Ezért vásárolták meg a magyar baloldalt. Ezért jött létre a dollárbaloldal. Megvásárolták a magyar baloldalt, adtak nekik pénzt, buktassátok meg a kormányt, nyerjétek meg a választást, mi ebben segítünk nektek, utána pedig hajtsátok végre, amit mi kérünk tőletek Brüsszelből. Ez volt a játék neve. Csak a magyar nép másképpen döntött. És Brüsszel azzal szembesült, hogy kormányváltást akart, de a magyar nép meg mást szeretett volna. És most mit kezdjen ezzel a kormánnyal? És megpróbál bennünket mégiscsak a választási eredményektől függetlenül rászorítani arra, hogy azt tegyük, amit Brüsszelből helyesnek gondolnak. És minden konfliktus, ami fönnáll – az Erasmustól kezdve –, mind ebben az összefüggésben értelmezendő. És ők azt gondolták, ennek a félévnek ez volt, mondjuk úgy, hogy intellektuálisan, rejtett módon a legizgalmasabb metszete, ők azt gondolták, hogy Magyarországot pénzügyileg sarokba lehet szorítani. Nézze meg a megvásárolt baloldali politikusokat itt, Magyarországon meg az ő szakértőiket! Hát miket mondtak? Az EU-s pénzek nélkül összeomlik Magyarország, tömeges munkanélküliség lesz, Armageddon, tehát itt vége a világnak… Most ehhez képest itt vagyunk január elején, és azt már minden közgazdász tudja, hogy Magyarországnak soha nem voltak akkora pénzügyi tartalékai, mint amit az elmúlt három hónapban a kormány összehozott. Történelmi csúcson vannak a pénzügyi tartalékaink. Részben a rezsicsökkentés miatt, mert azt be kell gyűjteni, részben fölkészültünk a veszélyek korára, aktív módon a nehéz időkre. És ezért, mióta ismernek magyar gazdaságtörténetet, ilyen pénzügyi tartalék soha nem állt rendelkezésre. Tehát nem hogy nem lehet Magyarországot sarokba szorítani, boldogulunk mi nélkülük is. Persze, velük könnyebben boldogulunk, egyszerűbb lenne, gyorsabban is haladnánk, de azt gondolni Brüsszelben, hogy nélkülük nem kel föl a nap, hogyha a kiskakas nem kukorékol, majd nem kel föl a nap, ez egy teljes félreértés. Most ők ezzel szembesülnek. Én úgy gondolom, hogy ez a frusztráció, brüsszeli frusztráció csapódik le az Erasmus-ügyben is, azért ütik, azért akarják ütni a gyerekeinket, mert nem tudnak mire menni a kormánnyal.

Ha már említette a tartalékokat, akkor beszéljünk arról, hogy mire elég ez. Ugye, a 2023-as költségvetést módosították, és arról már beszéltünk, hogy a lakosságot hogyan védi idén is a rezsicsökkentés, de mi a helyzet a vállalkozásokkal? Mert a munkahelyek megtartásának a kulcsa mégiscsak náluk van.

És ez a legfontosabb, mert ha munka van, minden van. Tehát a magyar gazdasági stratégia, amit 2010 óta az én vezetésemmel a mindenkori kormányok kidolgoztak, erre épül. És az én politikai hitvallásom is erre épül, hogy a politikának az az elsődleges feladata Magyarországon, hogy olyan gazdasági rendszert alakítson ki, amelyben mindenki talál magának munkát. Aki dolgozni akar, az dolgozhasson. Ez eddig sikerült. Több mint egymillió emberrel többen dolgoznak most, mint 2010-ben, tehát a baloldali kormányok idején dolgoztak. Ez egy óriási szám. És hiába volt a 2022-es év a veszélyek éve. Hiába volt elhibázott szankció, hiába volt szankciós felár az energiánál. Ha megnézi a tényleges gazdasági adatokat, akkor azt fogja tapasztalni, hogy soha nem dolgoztak olyan sokan Magyarországon, mint éppen ebben a 2022-es évben. Ha ezt az évet megnézi, akkor azt fogja látni, hogy a Magyarországra érkező beruházások, szemben a brüsszeli szándékkal, amely pénzügyileg sarokba akart bennünket szorítani, a Magyarországra érkező beruházások sohasem voltak olyan magasak egy évben, mint éppen 2022-ben. És én biztosan mondhatom Önnek, hogy 2023-ban még magasabbak lesznek, újabb rekordot fogunk dönteni. Az igazság az, hogy maga a magyar gazdaság köszöni szépen, jól van, jól működik. Nem veszít munkahelyet, nincsen csődhullám. Vannak nehézségek a magas energiaárak miatt, ez komoly kihívást jelent a cégek tulajdonosai és vezetői számára, át kell alakítani a gazdálkodásukat, profilt kell váltani, energiatakarékos megoldásokat kell bevezetniük, tehát dolgozniuk kell, hogy kivédjék ennek a gazdasági helyzetnek a következményeit, de úgy látom, hogy a magyar tőketulajdonosok és vállalatvezetők elég tehetségesek és fölkészültek ahhoz, hogy ezt meg tudják tenni. A kormány is megadja a segítséget, mert nekünk vannak kisvállalkozókat támogató programjaink, a Széchenyi Kártya Programon keresztül van hitelezési programunk, és van gyármentő programunk is. Tehát mi folyamatosan konzultálunk, együttműködünk a gazdasági élet szereplőivel, ők jelzik, hogy hol szorít a cipő, hol kellene segítség, és elég gyorsan meg tudjuk hozni azokat a döntéseket, amelyekkel ők meg tudják tartani a munkahelyeket. Én a 2023-as év legfontosabb feladatai közül is első helyre sorolom, hogy védjük meg a munkahelyeket.

Ugye, egy kérdés a munkahely, a másik kérdés pedig az, hogy mennyi bért kapunk azért a munkáért. És, ugye, ebből a szempontból egy OECD-tanulmány szerint az első háromnegyed évben, a tavalyi év első háromnegyed évében Magyarország volt az egyedüli uniós ország, ahol reálbér-növekedés volt, tehát a bérnövekedés üteme meghaladta az inflációét. Tartható-e ez idén is? Egyrészt azért, mert látjuk, hogy azért az európai gazdaság valószínűleg recesszióba fog süllyedni, másrészt látjuk, hogy itthon az infláció azért elég magas.

A bérekről alapvetően nem a kormány dönt. És ez jól van így, mert az, hogy mi a bér, amit elbír egy gazdaság, mi az, ami az embereknek is jó, meg nem teszi tönkre a cégeket, azt nem a kormány tudja eldönteni, hanem a gazdasági élet szereplői. Ezért nálunk olyan rendszer van, hogy a minimálbérről a munkaadók meg a munkavállalók megegyeznek, a kormány csak jóváhagyja, aztán kihirdeti. És én továbbra is szeretném, ha a kormány nem húzná magához ezt a jogkört, hanem hagyná, hogy a gazdasági élet szereplői döntsék el, hogy mi fér bele, mi nem. Most miután egy veszélyes korszakban vagyunk, és a veszélyek nem tisztelik a naptárat, ezért én nem 2022-ben meg 2023-ban gondolkodom, hanem a két évben együtt, tehát 2022-ben beléptünk a veszélyek korszakába, azt érdemes nézni, hogy 2022-től mi történik. Tehát a 2023-as számokat is mindig a 2022-es összefüggésében kell szemlélni. És azt biztosan mondhatom Önnek, hogy a 2022-es és 2023-as év egészét tekintve, a kettőt egy időszaknak bekönyvelve a bérek Magyarországon valóságos értéküket, reálértéküket tekintve is nőni fognak, a két évben együttvéve.

Hogyan látja mindezeket összegezve, hogy elkerülhető a gazdaság visszaesése ebben az évben? Ugye, amire Európában számítanak.

Én pont fordítva, amit az előbb is mondtam: mi nem sündisznók vagyunk, hanem aktív válságkezelők. A kormány ambiciózus. Ezt a kormányt sok mindennel lehet vádolni, nem is hibátlan egyébként, de egy dologgal sosem vádolták, hogy lusta lenne, vagy hogy kivárna, vagy hogy elbizonytalanodna, vagy hogy ölbe ejtené a kezét, ez nem jellemző. Ez egy cselekvő kormány, és ezért ambiciózus is, mert mégiscsak van az embernek önbecsülése, meg az országnak is van egy közös önbecsülése, és a magyarok baja mindig akkor van, akkor súlyosbodik, hogyha a magyarok az önbecsülésüket valahogyan elejtik, elfeledkeznek róla, és saját magukhoz képest méltatlanul viselkednek. És a kormánynak az a dolga, hogy folyamatosan bizonyítsa az egész nemzeti közösség előtt, hogy ez egy komoly ország, nagy dolgokra képes, ezért ambiciózus célokat kell kitűzni. És ez így van 2023-ban is. Ezért szoktam én ezt úgy mondani, már elnézést, hogy magamra hivatkozom, hogy miközben válságot is kezelni kell, a nagy nemzeti céljainkat nem adjuk föl. Aki ezután szül például gyereket, és harminc évnél fiatalabb, az adómentességet fog kapni. Tehát a családtámogatási rendszert nem szűkítjük, hanem bővítjük. A munkahelyvédelmi eszközöket nem szűkítjük, hanem bővítjük, és így tovább. Tehát biztos vagyok abban, hogy a magyar kormánynak ambiciózus célt kell kitűznie a 2023-as évre. Az első ilyen ambiciózus cél az az, hogy az inflációt, annak a mértékét egy számjegyűre le kell szorítani az év végére. Ezt közöltem a jegybankelnökkel is és a pénzügyminiszterrel is, hogy ez Magyarország, illetve a kormány elvárása az ő irányukba. Ez szerintem lehetséges, és jó esélyünk van, hogy meg is valósítsuk. A második fontos cél, hogy mi nem kerülhetünk azon országok közé, azon európai országok közé, aminek a gazdasági teljesítménye 2023-ban kisebb lesz, mint 2022-ben volt. Ezt hívják recessziónak. Tehát Magyarországnak növekednie kell a 2023-as évben is. Így is terveztük a költségvetést, 1,5 százalékos növekedésre. És erről ritkán beszélünk, de fontos megemlíteni, hogy bár választási év volt, meg energiaválsági év volt 2022-ben, de 2022-ben mi az előző évhez képest a költségvetési hiányt is csökkentettük meg az államadósságot is. Ambíció, ambíció, ambíció!

A szankciós válságról, az Erasmus ügyről és a magyar gazdaság helyzetéről kérdeztem az elmúlt félórában Orbán Viktor miniszterelnököt.