A Magyar Konyha tán legnépszerűbb rovatának elmúlt hat évben megjelent receptjeit is tartalmazza Saly Noémi Spájz című könyve, amely olyan hangvételben íródott, hogy még az eddig befőzéssel nem foglalkozó olvasók is fakanalat ragadnak.

„A befőzés nagyszerű módja annak, hogy kicsalogassuk a családtagokat a konyhába – gyümölcsmagozás közben olyan jókat lehet beszélgetni -, az együtt főzött lekvár pedig úgy össze tud ragasztani két vagy több embert, mint a mogyorós puszedli két felét. Egy üveg zakuszkában ott lapul a nyár, narancsdzsemben a karácsony. De ott vannak azok is, akiktől tanultuk, s az is, amit mellesleg tanultunk: az ennivaló megbecsülése, az epret palántázó, barackfát metsző, gombáért hajolgató, piaci standon fagyoskodó embert tisztelete. Gazdagabb és örömtelibb az élete annak, aki rászán havonta egy-két délelőttöt a befőzés egyszerű műveleteire, és ezt az örömöt egyszerűen és közvetlenül adhatja tovább azoknak, akiket megetet vagy megajándékoz a végeredménnyel. A kötet receptjei az eltehető dolgok természet adta sorrendjét követik a medvehagymától a déligyümölcsökig. A végén szerepel néhány határeset: likőr, fűszerolaj, kence és egy desszert, amely kívül esik a spájz világán. Azt mami küldi” – olvashatóak Saly Noémi bevezető sorai.

Mindezek után a laikusok és a befőzéshez értők többek között az alábbi, majdhogynem éneklő, nem éppen szokványos receptcímek adnak kedvet ahhoz, hogy fakanalat ragadjanak: Zöld szerelem: pesto!; Eper meg a sava-borsa; A mámortó meggy – dzsem és szörp egy csapásra; Csak erős idegzetűeknek! – Zakuszka; Ne nézd, hogy úszik el! (Görögdinnyehéj cukorban); Mutassak fügét?; Bíborba-bársonyba: szilva-lilahagyma kombó; Morcos manók – gesztenyelekvár; Türelemjáték dér utánra: hecsedli; A tavasz előszele: tojáslikőr húsvétra; A fergeteges répakence; Ha harc, hát legyen harc! Ecetes-mézes torma; Kék a kökény, recece; Szóló szőlő, szokatlanul.

„Ebben a könyvben ott van a konyhai csörömpölés, a spájzban kutakodás, a >>jaj, hová is tettem azt a fránya fűszert<<-féle mondatok idillje. Az a fajta konyhai kedély, amit csak az élhet át, aki már próbálta. Aki pedig eddig nem próbálta, annak most itt van a legautentikusabb idegenvezető: Saly Noémi. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat, bajunk nem eshet. Nem ültet ő akkora fát, amekkorába belecsorbulna a fejszénk. Csak azt tanítja, amit ő is megtanult – sem többet, sem kevesebbet” – írja a könyv egyik kritikusa.

A Belvárosi Piacon található Stand25 Bisztróban tartott könyvbemutatón Vinkó József, a 40 éves Magyar Konyha Magazin főszerkesztőjének szavaiból kiderült, hogy a havonta megjelenő lapban Saly Noémi Spájz rovata az egyik legsikeresebb oldala a magazinnak. Lévai Anikó, a lap szerkesztőségi bizottságának elnöke (kinek teljes köszöntőbeszéde a cikk végén olvasható) a kötetet a városi, jó értelemben vett urbánus ember szakácskönyveként mutatta be, amely elegyíti a családja javára praktizáló háziasszony és a köz javán munkálkodó értelmiségi nő karakterét, majd közelgő születésnapja alkalmából virágcsokorral köszöntötte a kötet szerzőjét.

Ahogy utóbb Saly Noémi elmondta, örömmel látja a környezetében lévő fiatalabb és kevésbé fiatal férfiak körében, hogy a receptjeit olvasva többen nekiveselkedtek a befőzésnek, és egyikük sem panaszkodott arra, hogy ne lett volna sikerélménye. Az ő „házi felmérése” szerint a Spájz receptjeinek 80 százalékát 15 éves kortól bárki, 90 százalékát pedig bármelyik férfi képes elkészíteni. Noémi azt reméli, hogy az ő könyve azon „igazi” szakácskönyvek sorába fog tartozni, amelynek használói minél több receptnél szamárfülekkel fogják jelezni maguknak, hogy azt az elkészítési módot a következő évben is követni fogják.

* * *

Lévai Anikó köszöntőbeszéde:

Kedves Noémi! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! „Fotelból is lehet várost nézni, csak az nem olyan. Kellenek a hangok, zajok, szagok, a fény és az árnyék, az emberi jelenlét, a valahai és mostani lelkek egymásra rétegződő lenyomatai.” Ezt Saly Noémi várostörténész mondta. Mit mondana Saly Noémi, a Spájz szerzője? Hogy étteremben is lehet enni, csak az nem olyan. Kellenek a hangok, zajok, szagok, hozzávalók, az emberi jelenlét, a valahai és mostani receptek egymásra rétegződő lenyomatai.

A Spájz pont ezeknek az egymásra rétegződött recepteknek a gyűjtőhelye. Ükanyáink, dédanyáink és nagymamáink receptjei mai köntösben: hagyományokkal tartósítva, de a jelennel ízesítve. Olyan könyv, mint amilyen hely is, amit mindig kinyithatunk, amikor hirtelen kell főznünk valamit: szétnézünk a polcokon, vagyis a receptek között, és találunk olyat, amihez nem kell más, csak ami a kéznél van.

Saly Noémi Spájz című rovata évek óta színesíti-szagosítja-ízesíti a Magyar Konyha folyóiratot. De nem véletlenül idéztem a beszédem elején a várostörténészt, hiszen Noémi életének nagy részét Budapest teszi ki. A magyar-francia szak elvégzését követően tanárként, irodalomtörténészként, egyetemi oktatóként, olvasószerkesztőként dolgozott, hosszú évek óta a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum munkatársa. Számos tanulmány, cikk és könyv szerzője, szerkesztője, fordítója. Saját bevallása szerint szenvedélyesen érdekli Budapest, és azon belül is szűkebb hazája, Tabán története. Legfontosabb témája a kávéházak története, de írt könyvet Kalmár Pál tangókirályról is.
Várostörténeti munkásságáért Podmaniczky-díjat, Zolnay László Pest-Buda díjat, a Kultúraközvetítők Társaságának Fehér Rózsa díját, 2008-ban pedig Budapestért díjat kapott.

Városvédő. És nem gasztroguru, és nem legendás háziasszony, ez fontos, ezt ő mondta magáról. Hangsúlyozni kell, mert a Semmiből is finomat és a most bemutatott Spájz című szakácskönyvek alapján még a végén azt hihetjük, hogy az. Hobbija a befőzés.

Akik ismerik a Magyar Konyhát, és rendszeres olvasói a Spájz című rovatnak, azoknak ismerős lesz ennek a könyvnek a stílusa. Azok tudják, hogy ezzel a könyvvel nem egy szokványos receptkönyvet vihetnek haza, de egy mindennapi konyhában is kipróbálható, ízig-vérig magyar, urbanista (szigorúan jó értelemben) szellemiséget.

Saly Noémivel évek óta együtt dolgozunk azon, hogy a mindkettőnknek fontos és kedves Magyar Konyha gasztromagazin hónapról hónapra tartalmakban, az olvasók konyhája pedig illatokban és ízekben gazdag legyen. A szerkesztőségi munka farvizén pedig rengeteg hétköznapi, gyakorlati feladatot oldottunk meg. Noémivel érdemes megbeszélni, hogyan hasznosítsuk a túl nagyra nőtt tököket a kertben, mit kezdjünk az erdélyi vendégek által nálunk hagyott több zsák vinetával, vagy hogy mentsük meg a lehullott szilvát a cefrés hordótól.

Noémi azt a tudást adja át az olvasónak, ami meggyőződésem szerint az európai gazdasági siker titka: hogy hogyan élhetjük túl egy teli spájz segítségével a hideg hónapokat, hogyan hasznosíthatjuk mindazt, ami nem fogy el a háztartásban nyáron. Ez a mentalitás tette egykor naggyá Európát, és ennek az újrafelfedezése őrizheti meg az unokáink számára a földet.

Cikkeinek nagy értéke, hogy mindezt olyan könnyedén teszi, hogy a konyhában kevésbé jártas olvasó is elhiszi, nem is olyan nagy ördöngösség a rebarbaradzsem, a zakuszka vagy a paradicsomlé tartósítása, nem kell hozzá több évtizedes tapasztalattal rendelkezni, hogy sikerélményünk legyen a konyhában, és tele legyen a kamránk. Receptjei ráadásul több az egyben típusúak: számos ötlettel egészíti ki javaslatait. Kreatív kalandra csábít minket, új meg új íz kombinációk kipróbálására. Irigylésre méltó előny az életben, ha az ember tanácsot kérhet Saly Noémitől – most az olvasóknak lehetőségük van ezeket a tanácsokat egy csokorban megőrizni és hasznosítani. Kívánom mindenkinek azt a jóérzést, amikor szeptember végén végigtekint a polcokon, és üvegbe zárva rámosolyog a kert valamennyi gyümölcse. Siessenek haza és próbálják ki a kedvenc receptjüket! Az enyém a lilahagymadzsem. Jó étvágyat!