A Budapesti Tavaszi Fesztivál idén április 8-tól 24-ig tartott, és számtalan érdekes előadás közül néhányra Lévai Anikó is ellátogatott. Elsőként a nyitókoncertre, amelyen Liszt, Bartók és Adams műve hangzott el világhírű külföldi közreműködőkkel.
A MÜPÁ-ban tartott nyitókoncerten a világ egyik vezető zenekaraként számon tartott Budapesti Fesztiválzenekar élén ezúttal az a nemzetközi hírű amerikai karmester, David Robertson állt, aki a St. Louis-i Szimfonikusok zeneigazgatója és a Sydney-i Szimfonikus Zenekar vezető dirigense. A XX. századi zenében is világpolgárnak számító Robertson olyan mesterek műveit tartja repertoárján, mint Boulez, Adams, Reich vagy Szilvesztrov.

A koncerten három mű került bemutatásra. Elsőként Liszt Ferenc II. magyar rapszódiája, amelynek inkább román, mint magyaros bevezető témáját a zeneszerző egyik weimari vázlatfüzetében találtak meg hajdanán, s amelynek többi témáját Liszt a német zongoraművésztől,Heinrich Ehrlich-től vette át.

Az est második műsorszáma Bartók Béla Brácsaversenye volt, amelynek előadásában a boszorkányos technikájáról és mély zenei érzékenységéről ismert világhírű, litván származású hegedű- és brácsaművész, Julian Rachlin is részt vett. Karrierje elején Rachlin minden idők legfiatalabb szólistájaként lépett fel a Bécsi Filharmonikusokkal, Riccardo Muti vezetésével, és később a világ több nagy zenekarával együtt dolgozott, olyan karmesterek társaságában, mint Myung-Whun Chung, Bernard Haitink, James Levine, Sir Neville Marriner, Zubin Mehta vagy Yehudi Menuhin.

Bartók Béla 1945 júliusában kezdett dolgozni mélyhegedűre írott versenyművén, egyetlen munkáján, amely szólószerepbe helyezte a brácsát. Bartók betegsége végső stádiumában, halála előtt két hónappal látott neki utolsó munkájának, és bár azt egy levelében befejezettnek nyilvánította, elhunytakor kiderült, a kézirat 16 vázlatos oldalból áll, a darab hangszerelése pedig teljes egészében hiányzik. A Brácsaversenyt évtizedekig abból a kiadásból ismerhette meg a világ, amelyet Serly Tibor 1946 októbere és 1948 ősze között készített.

Az est harmadik darabja az amerikai poszt-minimalista generáció egyik legünnepeltebb személyiségének, John Adamsnek 1985-ben írott zenekari kompozíciója, a Harmonielehre (azaz „a harmónia tanulmánya”) volt. A Harvardon végzett zeneszerző elmondása szerint művét az az álma ihletett, ahogy a San Francisco-i Oakland Bay Bridgen áthaladva a vízen úszó olajszállító tartályhajók mozgását figyelte.

A világhírű magyar zenekar, litván előadóművész és amerikai karmester közös produkciója magyar vonatkozású művek tolmácsolásával is azt igazolta, hogy a zene nyelve valóban univerzális.